Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-02-27 / 8. szám
A délkelet-ázsiai válság három síkon bonyolódik tovább: először puccsok és ellenpuccsok zajlanak le Saigonban, továbbá amerikai hadihajók újabb provokációkat folytatnak a VDK ellen, s végül az érdekeltek diplomáciai szinten próbálják rendezni a problémát. Walter Ulbricht elvtárs kairói látogatása nemcsak a szocialista országok szempontjából, hanem az arab világ diplomáciai életének is egy igen jelentős eseménye. Puccsok és ellenpuccsok Saigonban Ember legyen a talpán, aki eligazodik a délvietnami bábrezsim belpolitikai helyzetében. Szinte egyik óráról a másikra, előzőleg még jó barátságban élő tábornokok ütik ki egymást a nyeregből. Ezért a jelenlegi saigoni helyzet áttekintése is csak a hét derekáig történt eseményeket rögzíti, s ki tudja, mi minden történt azóta e távoli országban. Tehát a három síkon bonyolódó válság első pontja a mintegy futószalagon készülő különböző puccs-sorozatok. A Diem diktátor megbuktatása óta eltelt 16 hónap alatt már 11-szer cserélt gazdát a miniszterelnöki bársonyszék. Legutóbb még azt írtuk, hogy Khanh tábornok a helyzet ura, ám a múlt pénteken ismét államcsíny történt Saigonban. Thao ezredes csapatai egy időre elfoglalták a főváros repülőterét és a fontosabb középületeket. Egy nappal később, szombaton a Khanh tábornokhoz hü csapatok leverték az előzőnapi államcsínyt. Az elmondottakkal kapcsolatban igen érdekes több nyugati hírszolgálati iroda beszámolója, amelyből kitűnik, hogy a saigoni lakosság a legteljesebb közönnyel és részvétlenséggel van a dél-vietnami fővárosban szinte futószalagon történő puccsok iránt. Ezzel szemben az USA kínos és nevetséges helyzetbe került a dél-vietnami tábornokok torzsalkodása következtében. Hírmagyarázók szerint a saigoni puccsok és ellenpuccsok a kellemetlen kérdések tömkelegét vetik fel az Egyesült Államokban, amelyekre a hivatalos propaganda nem tud, vagy nem akar válaszolni. És Washington mégsem okúi... Miközben a dél-vietnami belpolitikai helyzet teljesen zilált, Washington továbbra is a veszélyes taylori elképzelés gyakorlati megvalósítását sürgeti, amely szerint a háborút Vietnam demokratikus részére is ki akarják terjeszteni. Az elmúlt napok során amerikai hadihajók ismét behatoltak a Vietnami Demokratikus Köztársaság területére és bombázták a közeli városokat és falvakat. A partmenti ütegek tüzeléssel válaszoltak a támadókra, mire azok déli irányban elmenekültek. A „szövetségesek“ ingadoznak A dél-vietnami válság elhárítására diplomáciai síkon is folynak az erőfeszítések, persze olyan értelemben, hogy a Fehér Ház legalább erkölcsi hozzájárulást szeretne kicsikarni nyugat-európai szövetségeseitől. Hogy ezek az erőfeszítések milyen sikerrel járnak, azt az alábbiakban vizsgáljuk meg. Már többször említettük, hogy de Gaulle tábornok Vietnam semlegességét javasolja s ezzel mintegy fájdalomdíjat szeretne biztosítani a tíz évvel ezelőtt elszenvedett csúfos vereségért. Couve de Murville francia külügyminiszter legutóbbi washingtoni látogatása tehát nem sok megnyugvást hozott amerikai politikai körökben, hiszen a párizsi „küldönc“ semmi újat nem vitt tarsolyában. Közben de Gaulle megismételte egy korábbi felhívását, hogy üljön össze nemzetközi értekezlet a vietnami helyzet megoldására. Franciaország ugyanis bizonyos idő óta azt vallja, hogy a fegyverek erejével semmiféle tartós és reális megoldás nem érhető el Vietnamban. Angol lapjelentések szerint Wilson miniszterelnök szintén nemzetközi értekezlet összehívását készül kezdeményezni a dél-vietnami háború békés rendezésére. Az összegezés talán nem is hiányzik, hiszen ez a vázlatos ismertetés is bizonyítja, milyen összekuszált a dél-vietnami helyzet, amely naprólnapra tovább bonyolódik. Vajon ki és mikor állítja meg ezt a veszélyes folyamatot? Ulbricht elvtárs Kairóban A bonni diplomáciának végül is le kellett nyelni a legkeserűbb pirulát: az általa nem létezőnek hirdetett Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke látogatást tesz a Nílus-parti fővárosban. Kairó tehát színhelyéül szolgál annak a hidegháborúban fogant bonni koncepció vereségének, amely az NDK elszigetelését, nemzetközi elismerésének megakadályozását tette a nyugatnémet külpolitika központi feladatává. A diplomáciai vereség veszélyességét a kormány szempontjából még csak fokozza, hogy éppen a választási hadjárat küszöbén következett be. A bonni kormány éppen ezért kétségbeesett erőfeszítéseket tett a közvélemény szemét is felnyitó Nílus-parti csatavesztés elhárítására. De mindez hiábavalónak bizonyult. A munkások és parasztok első szabad, független, békeszerető demokratikus Németországának legmagasabb képviselője, Ulbricht elvtárs Kairóba érkezett, hogy gazdaságpolitikai jellegű és nemzetközi kérdéseket érintő tárgyalásokat folytasson Nasszer elnökkel. A bonni politikusok pedig keserűen hangoztatják: „Feleslegesen felbőszítettük az arab államokat, Izrael gyávasággal vádol, s ráadásul Washington is neheztel ránk, mert ügyetlen kötéltáncosoknak bizonyultunk.“ Az utóbbi vádaskodó címére csak ennyit: senki más, mint az USA erőltette Bonnra azt az Izrael és az arabok között folytatandó kötéltáncosmutatványt, amely végül is ilyen csúfos zuhanással végződött. Szünet az ENSZ-ben A New York-i ENSZ-palota üléstermei elcsendesedtek. A világszervezet idei, 19. közgyűlését szeptember 1-ig elnapolták, miután nem sikerült tényleges megoldást elérni az ún. pénzügyi válság rendezésében. Az ülésszak jóváhagyta annak a különbizottságnak a felállítását, amelynek az a feladata, hogy tanulmányozza az ENSZ „békefenntartó“ műveleteivel összefüggő kérdéseket s ezzel összefüggően a világszervezet pénzügyi nehézségeit. Bár az ENSZ közgyűlés ülésszakának elnapolásával egyelőre függőben marad a legégetőbb nemzetközi kérdések megtárgyalása, de ugyanakkor súlyos vereség érte az amerikai diplomáciát, amely hónapok óta azon fáradozik, hogy az ENSZ alapokmány 19. cikkelye szerint fosszák meg szavazati jogától a Szovjetuniót és több más országot, amelyek nem hajlandók hozzájárulni a világszervezet kongói és középkeleti hadműveleteinek pénzügyi fedezéséhez. (tg) A napokban ünnepeljük a szovjet hadsereg és tengerészet napját. A Szovjetunió hadereje dicső és hősies útra tekinthet vissza, mint' a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vívmányainak védelmezője és a világ népei békéjének biztos támasza. Az első szocialista államot megalakulása után a nemzetközi impérializmus az orosz ellenforradalmárokkal karöltve megtámadta és 14 hatalom agresszív közbelépésével meg akarta dönteni a munkások és parasztok kormányát. Ezekben a nehéz időkben a kommunista párt hallatta szavát és Leninnel az élen megszervezte a szocialista haza védelmi erejét. 1918. február 23-án alakult meg a Vörös Hadsereg, amelynek egységei kiűzték országuk területéről az amerikai, angol, francia, japán és egyéb intervenciósokat, valamint az ellenforradalmár fehérgárdistákat. A polgárháború győzelmesen ért véget. A fiatal szovjetországoí izonban továbbra is fenyegette az újabb kívülről jövő támadások veszélye. A szovjet nép ezért gondolt hazája véderejének kiépítésére is. Hatalmas hadiipart fejlesztett ki és korszerű technikával átszervezte a szovjet hadsereget. A fasiszta Németországgal folytatott Nagy Honvédő Háború megpróbáltatásnak tette ki a szovjet államot. Egyetlen burzsoá ország sem bírta volna ki az elszenvedett csapásokat, nem viselte volna el a fasizmus elleni háború legnagyobb terheit. A szovjet nép haladó társadalmi rendszerének köszönheti, hogy legyőzte a hitleri háborús gépezetet és megszabadította az emberiséget legkegyetlenebb ellenségétől. , Hitler villámháborúval akarta legyőzni a Szovjetuniót, de ez nem sikerült. 1941 augusztusában a német szárazföldi haderő vezérkari főnöke ezt a megjegyzést írta naplójába: „A harci helyzet egyre pontosabban és véglegesebben arról tanúskodik, hogy az orosz kolosszust lebecsültük. Állításom mind gazdasági, szervezési mind katonai kérdésekre vonatkozik.“ Az 1943 elején elért Volga menti győzelem végérvényesen széífoszlatta a német fasiszta hadsereg legyőzhetetlensége körül kiala-' kított mítoszt. Nehezen írható le a szovjet katonák határtalan öröme, amikor elérték hazájuk nyugati határait és megkezdték Európa leigázott országainak felszabadítását. Berlin elestével az emberiséget rabigába hajtani akaró gonosz „harmadik birodalom“ is összeomlott. A szovjet nép azonban tudja, hogy az imperializmus nem mondott le háborús szándékairól, szent kötelességének tartja hazája védelmi felkészültségének szilárdítását és hadserege ütőképességének fokozását. A szovjet hadsereget a legmodernebb fegyverekkel szerelik fel. A legfontosabb fegyvernem: a rakéták. Az utóbbi években megteremtették a különböző horderejű, világrészek közötti és globális rakétákkal felszerelt hadtesteket, amelyek a sokmegatonnás lövedékeket a világ bármely pontjára eljuttatják. Nem feledkeztek meg a hitleri fasizmussal folytatott háború nehéz éveiről, a náci Németország aljas támadásáról. Az imperialisták ármánykodása mellett nincs helye a közömbösségnek és a gondtalanságnak. H. T. Miért éppen Lipcse a világ legrégibb és egyik leghíresebb váisárvárosa? Hiszen a régi dogma szerint igazi kereskedő város csak tenger vagy legalábbis hajózható folyó melj lett fejlődhetett ki, a Pleisse vagy a P-arthe patakocskák pedig, amelyek Lipcse közelében folydogálnak, soha nem voltak alkalmasak hajózásra. Lipcse földrajzi fekvése azonban mégis igen kedvezőnek mondható. Itt találkozott ugyanis Európa két legrégibb és legfontosabb kereskedelmi útja. A „királyi út“ a spanyolországi Santiago de Compostella kegyhelytől és vásárvárostól a franciaországi Champagne-on, majd Szászországon, a lengyelországi Krakkón és az oroszországi Novgorodon át egészen Indiáig és Kínáig vezetett. Ezt éppen Lipcsénél keresztezte az észak-déli irányú „birodalmi út“, amelyen az utas a dél-svédországi halászvároskától az északnémet Hánsa városokon és Szászországon, majd az Alpokon át Velencéig, Genuáig, illetve Rómáig juthatott. Ezek az útvonalak pompásan fel voltak szerelve: 20—30 kilométeres napi járóföldet számítva, aránylag sűrűn következtek egymásután a vendégfogadók, az áruraktárak, piacok és pénzváltó helyek. Csak természetes tehát, hogy ahol ez a két út találkozott, ott egy darabig megpihentek a szélrózsa minden irányából egybegyűlt kereskedők, s közben kicserélték áruik egy részéi. A lipcsei Gerberstrassen 1912-ben kiásták a földből egy úgynevezett brakteat-okkal (csak az egyik oldalon nyomot pénzdarabokkal) telt fa-800 éves a lipcsei vásár zekat; az ezüst braktéaf-ok Barbarossa Frigyes (1152—1190) képmását viselik. Lipcse nagy szerencséje, hogy éppen ebben az időben, tehát a XII. század második felének elején, az Érdiegység közeli északi részein ezüstöt találtak, s ez rendkívül megkönnyítette, hogy a város és vására minden zökkenő nélkül beleilleszkedjék a pénzgazdálkodásba. A meisseni, majd a landsbergi őrgrófok, később pedig a szász királyok szívesen vették a lipcsei vásár felvirágzását', hiszen a vásár jövedelmének a fele az ő markukat ütötte, ezért újabb és újabb kiváltságokat adományoztak Lipcsének. 1160 táján, legkésőbb 1165-bén — amint már láttuk — a meisseni őrgróf városjogot és egyben vásártartási jogot adományozott Lipcsének. Egyben biztosította, hogy azok a kereskedők, akik telket vesznek Lipcsében és évről-évre megjelennek a vásáron, származásukra való tekintet nélkül szabad emberként kezelendők. Az őrgróf előírta azt is, hogy egy merföldes körzetben (egy szász mérföld egyenlő 15,3 kilométerrel!) nem szabad más helységben vásárt tartani. 1268-ban Dietrich handsbergi őrgróf — persze jópénzért — fegyveres kíséretet (Geleitschutz) biztosított a külföldi és a hazai kereskedőknek, tehát meg véd elm ez te őkét a rablólovagok és a csavargók ellen. A törvény mindvégig igen szigorúan büntette az egyes kereskedők vagy a karavánok elleni rablótámadást, ezért' a legtöbbször halálbüntetés járt. Utoljára 1723-ban akasztottak fel egy bűnöst' amiatt, hogy kifosztott égy Lipcsébe igyekvő kereskedőt'. Az 1268-as kiváltságlevél rendkívül fontos intézkedése volt, hogy a fegyveres kíséretet biztosító földesúr magára vállalta: ő gondoskodik az utak és a hidak karbantartásáról. 1458-ban II. (Jámbor) Frigyes szász választófejedelem engedélyezte, hogy az eddigi húsvéti és Mihály-napi (szeptember 29) vásárokon kívül évente még égy harmadik vásárt is tartsanak Lipcsében, mégpedig újévkor. 1460-től aztán egészen 1904-ig valóban három vásárt rendeztek évente Lipcsében, azóta ismét kettőt’ tartanak: egy tavaszit és egy őszit. 1478-ban a német—római császár, 1514-ben pedig a római pápa is írásban megerősítetté a Lipcsének juttatott kiváltságokat. Sőt, 1497-ben és 1507-ben. I. Miksa császár újabb fontos privilégiumokat adományozott a városnak. Lipcse árumegállítási jogot kapott, tehát a városon átutazó kereskedők kötelesek voltak árújukat kipakolni és eladásra bocsátani. Ezenkívül életbe léptették a „vendégjo•.got“ (Gästerecht), bár ez a vendégre nézve eléggé kellemetlen intézkedést tartalmazott. Kimondták ugyanis, hogy idegen idegennel csakis égy lipcsei „gazda“ közreműködése útján köthet joghatályos üzletet. A gazda vagy vendégfogadóst, vagy inkább olyan tekintélyes lipcsei kereskedőt jelentett, aki vendégül látta idegenből érkezett kereskedőtársáí. A császár végül megtiltotta, hogy 15 német mérföldes (kb. 125 kilométeres) körzetben más városok vásárt tartsanak, így tehát' egy csapásra megszűnt a magdeburgi, a halberstadti, a meisseni, a mersebury és a naumburgi városok konkurenciája és Lipcse meszsze környéken monopoíhelyzetet élvezhetett. Igaz, hogy a jó lipcsei polgárok nem jutottak ingyen ezekhez a jogokhoz: a fennmaradt pletyka szerint, a Reichstagon tekintélyes pénzösszegekkel megvesztegették a főrendekét és az egyház tiszteletre méltó képviselőit', hogy megnyerjék jóindulatukat. A hétéves háborúban II. Frigyes porosz király foglalta el Lipcsét és tízmillió tallér hadisarcot vetett ki a városra. „Lipcse olyan liszteszsák, amelyet derekasan kell ütögetni, s akkor mindig kihullik belőle valami“ — mondotta II. Frigyes, s ehhez az élvéhez híven 120 gazdag lipcsei kereskedőt börtönbe vetett és csak nagy váltságdíj ellenében engedte őket szabadon. Lipcse és vására azonban ezeket a viharos évszázadokat is átvészelte. A XIX. század második felében Németország rendkívül gyorsan fejlődött gazdaságilag, s a századforduióra a legfőbb iparágakban behozta Franciaországot, sőt Angliát is. A termelőerőknek ez a gyors fejlődése azonban újabb problémát vetett fel a lipcsei vásár sorsát illetően. A lipcsei vásár azonban minden zökkenő nélkül át tudott alakulni áruvásárból — árumirrtavásárrá. A vásár neve 1894 óta hivatalosan is: Mustermesse, azaz mintavásár, s é név kezdőbetűiből származik a vásár világhírű jelképe: az egymás fölött álló két nagy M betű. Ennek az ügyes átalakulásnak köszönheti Lipcse, hogy ma a világ legrégibb vásárával dicsekedhet. Ez a kitűnő ötlet újabb fellendü“ lést hozott a vásár életébe. 1896-ban felépítették a világ első modern vásári palotáját: a Städtisches Kaufhaus-t; ez ugyan a második világháború alatt teljesen tönkreméní, de később eredeti formájában ismét felépítették. Utána gyors egymásutánban épültek a különböző hatalmas vásárcsarnokok és paloták. A vásár tulajdonképpen az első világháború után, 1920 és 1929 között vált univerzális világvásárrá. Az első külön műszaki vásárt' 1920-ban rendezték meg, s éttől kezdve hagyománnyá vált, hogy a legmodernebb gépeket itt mutatják be és itt dobják piacra. A húszas években (először 1922-ben) a Szovjetunió is állandó résztvevője volt' a lipcsei vásárnak. A nácizmus idején a vásár külföldi résztvevőinek száma lecsökkent. Miután Hitlerek 1941 telén Moszkva alatt elszenvedték első súlyos háborús vereségüket, nem voltak többé abban a helyzetben, hogy a reprezentatív lipcsei vásárt megrendezzék. Az egyik vásárpalota pincéjében ma is ott hevernek a soha meg nem rendezett 1942-es tavaszi vásár előre elkészített jelvényei. A háború alatt a vásár épületeinek és berendezéseinek legalább 80 %-a elpusztult. A lipcsei vásár azonban mégis megéledett poraiból, mégpedig valószínűtlen gyorsasággal. Már 1945 őszén, október 18-a és 23-a között 400 négyzetméteres területen megrendezték a „lipcsei gyártmányok áruminta-bemutatóját“ s Í946. május 8-án megnyílt a háború utáni első lipcsei vásár. Érdemes megemlíteni, hogy erre már 12 500 kiállító és látogató érkezett Németország nyugati részeiből. Azóta a lipcsei vásár rohamtempóban fejlődik. A hazai és a külföldi kiállítók száma már egy évtizeddel ezelőtt meghaladta a háború előtti abszolút rekordokat. A lipcsei vásár szerepe pedig újabb funkcióval bővült Lipcse a kezdet kezdetétől fogva földrajzi és gazdasági értelemben fontos összekötő kapocs volt Kelet és Nyugat között, most politikai értelemben is azzá vált. A lipcsei vásár 800 éves jubileuma éppen ezért nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság és nemcsak a szocialista országok ünnepe, hanem fontos esemény ez mindazok számára, akik Kelet és Nyugat megértésén, a minden irányú kapcsolatok normalizálásán fáradoznak. (Dp-j1 De Gaulle tábornok emlékezetes február 4-i sajtóértekezletén valóságos trónfosztást követelt a nyugati fizetési rendszerben. Azt javasolta, hogy a dollár- és font alap helyett térjenek vissza a klasszikus aranyalapra. (Újsághír) Az újkori íj jász... SZABAD FÖLDMŰVES 9 1965. február 27. Virágcsokorral fogadják az újoncokat az egyik alakulatnál Éberen a béke vártáién