Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-02-27 / 8. szám

3z önköltségvizsgólat nem felesleges

Az önköltségvizsgálattal kapcsolatban többen azt a téves nézetet vallják, hogy annak nem lehet különösebb hatása a termelésre, sem pedig az üzemszervezésre. Helyesebben mondva csupán adminisztratív jelleget tulajdonítanak ennek.

Bizonyos, hogy ilyen nézettel nem érthetünk egyet, mert a termelési gyakorlatban már számtalan esetben bebizonyosodott, hogy ott, ahol rendszeres és a valóságnak megfelelő önköltségvizsgálatot folytatnak, ez feltétlenül befolyással van magára a termelésre is. Ebből pedig az következik, hogy az önköltségvizsgálatnak minden egyes mezőgazdasági üzemben a korszerű üzemgazdálkodás szerves részévé kell válnia.

A szalóci szövetkezetben, amelyről a cikk további részében szó lesz, e téren nagyon gazdag tapasztalattal rendelkeznek. Mi ösztönözte őket az önköltségvizsgálat bevezetésére? Az egyenes kérdésre egyenes választ kell mondanom: hogy az élet kényszerítette ki ezt.

Ugyanis, amikor a szalóci szövetkezet egyesült a körösivel és a vígtelkivel, egyesek azt jósolgatták, hogy most már aztán a jobbak, rádolgozhatnak a gyengébbekre. Ezt a téves elméletet viszont csak alaposan megindokolt és tapintással is érzékeltethető tényekkel lehetett akkoriban megcáfolni, amelyek világosan bizonyították a nézet helytelenségét. A magyarázkodás nem bizonyult meggyőzőnek, mert kezdetben a három szövetkezet ökonómiai színvonala nem volt egyenlő. Ez ösztönözte a szövetkezet vezetőségét az önköltségvizsgálat bevezetésére, amely aztán támpontot nyújtott nekik a téves nézetek eloszlatásánál. Ilyen volt a kezdet, de az azóta eltelt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy az önköltségvizsgálat révén nyert adatok birtokában ebben a szövetkezetben sok olyan ismeretre tettek szert, amelyek lényegesen befolyásolhatják a termelést.

Bizonyítékot!

sok hasonló emberre lenne szükségünk.

Belelapozgattam az értékes anyagba. Tükörként mutatta a valóságot. Persze, nem mindenki néz a számokra így, pedig nem kellene elfelejteni, hogy a mennyiségeket csakis számokkal mutathatjuk be. Szerencsére egyre több az olyan ember, aki a sivárnak vélt számok mögött már a húsból és vérből levő dolgozót és annak alkotómunkáját látja. Nem vitás, hogy ennek észlelésére elmélyültségre, nem pedig a felszínen való tapogatózásra van szükség.

Nézzük csak közelről Józsa elvtárs beszédes számait. Az egyik nyilvántartási lapon például ez áll: egy munkaegység ráfordítás évi átlagos (1.964) termelési eredménye. Vegyük talán külön-külön a részleteket. A kimutatás alapján Szalócon 69, Kőrösön 62,80, Vígtelkén pedig 62,30 korona értékű termékelőállítását eredményezett egy munkaegység ráfordítás. Összüzemi szempontból ez a tétel 64 66 koronát tett ki.

S most vizsgáljuk meg néhány üzemág munkaegység ráfordításának eredményességét. A szalóci anyaszövetkezethez tartozó gombaszögi sertéshizlaldában például egyetlen munkaegység ráfordítás 250,10, a szalóci tyúkfarmon 163,50, a körösi sertésnevelőben pedig 107,20 korona értékű termékkel gyarapította a szövetkezetét.

Ne mindig azt a lovat...

az eléggé mostoha termelési feltételek mellett a lehető legtöbbet elvegyék a földtől és abból minél többet nyújtsanak a társadalomnak. Ezek szerint helytelen lenne mindig azt a lovat ütni, amelyik amúgy is jól húz. Inkább azok közé kellene egyszer úgy igazából odacsördíteni, amelyek lazsálnak. akik elmaradoznak.

teásomat önköltségvizsgálattal kezdtem. Szerintem ez az az iránytű, mely a tévelygőket helyes útra vezetheti. Jól irányítani csak akkor lehet, ha tudjuk, ki hogyan és mennyiért termelt. Ezt vallom és ebben hiszek. Ez a kiindulópont. Ha jól akarok vezetni, úgy föltétlenül tudnom kell, hogy milyen helyzetből s hogyan indulok el. S az önköltségvizsgálatból szerzett adatoknak mutatniuk kell az utat számomra. Menet közben rendszeresen ellenőrizhetem hol tartok. Persze, aki nem így cselekszik, az is célba érhet, de lényegesen később és sok-sok előre nem látható buktatón keresztül. Viszont mezőgazdaságunkat 1970-ig az ipar színvonalára kell feilesztenünk. Sikerülni fog? Feltétlenül sikerülnie kell. De közben ne feledkezzünk meg a hogyanról, mert az már nem mindegy, hogy ez mibe kerül.

Hoksza István

A kiállításon csak az állattenyésztés és a gépipar képviseltette magát. Az állattenyésztési bemutatón leggazdagabb a szarvasmarhatenyésztési részleg volt, kisebb mértékben a ló, sertés, juh és baromfi is szerepelt.

A bemutatott szarvasmarha-fajták közül az ország állományának mintegy 50 %-át képező ayrshire-fajta képezte, ezzel világviszonylatban kiemelkedő termelési eredményt értek el. A törzskönyvi ellenőrzés alatt lévő közel 200 ezres tehénállomány átlaga 4428 kg tej, 104 kg 4,5 % zsírtartalommal. A törzsállomány termelése 4668 kg tej 4,52 % zsírral.

Az első ayrshiere-marhákat 117 évvel ezelőtt importálták Skóciából és hosszú következetes tenyésztői munkával érték el a szép eredményt. A szelekciós szempontok közt elsősorban a tej- és tejzsír termelés szerepelt, a hústermelőképesség növelésére nem fordítottak nagy gondot. Külötwsen nagy követelményeket támasztanak a törzstehenek termelésére és a mesterséges megtermékenyítésben felhasznált bikák származása iránt.

A kiállítás nagydijas hétéves ayrs-A turkui mezőgazdasági és ipari kiállításról

(Finnország)

hire tehenének legnagyobb — negyedik — laktációs termelése 11 084 kg tej 543 kg, 4,9 % tejzsírral. Évről évet rendszeresen borjazik. Öt laktáctó alatt 43 206 kg tejet termelt 4,8 %-os átlagos tejzsírral.

Érdekessége volt a szarvasmarhabemutatónak a szarvatlan finn-fajta. Termelése alatta maradt az ayrshirenek. Országos átlagban 3410 kg 4,58 % tejzsírral. Tipikus egyhasznú tejtermelőfajta küllemében a jerseyre emlékeztet.

A juhtenyésztésben említést érdemel, hogy első sorban a többes négyötös ikreket ellő anyákat igyekeznek tenyésztésben tartani. A kiállításon bemutatott anyák ellési átlaga 4,2 bárány volt.

Az állattartással kapcsolatos gépek közül főleg a különféle fejögépek kerültek bemutatásra, üzemközben szemléltetve, preparált tehénen vagy istállóba szerelve. A látogatóknak tenyészállat bemutatókat rendeztek és részletes ismertetést adtak a felvezetett eauedekről. Farkas Pálné

Csak az vezethet, aki tud

— mondhatnák a kételkedők. Nos, hát ez a célom. Bizonyítani a szalóci példa alapján. Ezért kerestem föl Józsa László tanítót, aki minden szabad idejét a szövetkezet önköltségvizsgálatára áldozza. Ugyanis ő a szövetkezet ökonómusa, s mindenkinél jobban ismeri a gazdálkodás alakulását. Följegyzései bizonyítják, hogy igényes emberrel állok szemben, s ha figyelembe veszem, hogy tanító és mint ilyen nem is akármilyen tanító, úgy azt kell mondanom, hogy falvainkon

A megbeszélések után arra a megállapításra jutottam, hogy a szövetkezet hibáján kívül akadnak még érthetetlen dolgok. Annak ellenére, hogy a legtöbb esetben csak kézzel művelhető lejtőkön (főleg a körösi részlegen) nem tudják kialakítani a nagyüzemi gazdálkodásra jellemző nagytáblás művelést, az illetékesek mégis az összes földterületet a répatermelő körzetbe sorolták, pedig a föld jelentős részét a legjobb esetben is a burgonyatermelő körzetbe kellene átminősíteni. Ha ez így igaz, mi akadálya az átminősítésnek?

A jelek szerint a jelenlegi besorolás komoly hátrányt jelent az EFSZ- nek, mert a lejtőkön aligha vezethető be az egyes műveletek komplex gépesítése, ami viszont nagyban befolyásolja az önköltségek alakulását. így aztán nem csoda, ha egyesek dühösek és nem valami szívesen fogadják az újságírót, hanem kerek perec a szemébe mondják — amint velem is megtörtént —, hogy írása úgysem segít rajtunk.

Őket hibáztassam? Nem! Ezek az emberek mindent elkövetnek, hogy

Szövetkezeteinknek a legnagyobb pénzveszteségeket az okozza, hogy nem ismerik kellőképpen az áru-csere kapcsolatokra vonatkozó előírásokat, és a mezőgazdasági termékek műszaki normáit. Ez érthető volt a szövetkezeti gazdálkodás első éveiben, amikor a még kiforratlan jogi és társadalmi viszonyok között a nincstelen földművesek, kis- és középparasztok mondhatni egyik napról a másikra átvették a szövetkezeti nagybirtokok irányítását, kiépítését. Ez a tájékozatlanság ma már nem indokolt. Igaz, hogy az ipari üzemek jogászokat tartanak érdekeik védelmére, amit egy szövetkezet nem engedhet meg magának, bár az ipari üzemek közötti kapcsolatok sokkal kiforrottabbak, mint a mezőgazdaságban.

Arról, hogy a mezőgazdasági üzemek érdekeit a járási termelési igazgatóságok mellett több helyen létesített ellenőrzőcsoportok is védelmezhetik, már többször írtunk. Ám a műszaki normák ismerete még a jogi védelem megoldása után is elsőrendű követelmény marad. Ugyanis a műszaki normák alapján bírálják az eladott mezőgazdasági termékek minőségét, ezek írják elő az áru átvételi módját, osztályokba sorolását stb. A

vagy hiányokat. Telefonálás esetén ezzel egyidejűleg ajánlott levélben vagy távgépíró útján is el kell küldeni a reklamációt. A reklamációt, ha az áru este 18 óra után érkezik, a következő nap reggel hat óráig érvényesíteni kell.

A leggyakoribb hibát az ipari üzemek részéről abban tapasztaljuk, hogy a mezőgazdaság számára megrendelt termékek gyártásakor kihagynak néhány előírt munkaműveletet, nem tartják be az előírt technológiai folyamatot és műszaki normákat, roszszabb nyersanyagot használnak, s az így előállított rosszabb minőségű áruért az előírt minőségi áruért járó összeget kérik. Ha a szövetkezet a reklamációt a meghatározott időpontig nem nyújtja be, akkor elveszti a jogot arra, hogy a gyártóüzemtől a hibák díjtalan kiküszöbölését kérje, vagy kártételt követeljen.

Mit tegyünk, ha a leszállított árucikk minősége és mennyisége nem felel meg az előirt normának vagy megrendelésnek?

Az áru hiányosságait vagy annak mennyiségében tapasztalható hiányokat jegyzőkönyvbe vesszük és a szemmellátható hibákat az áru átvételétől számított 15 napon belül reklamáljuk. A többi rejtett minőségi hibákat a szerződésben vagy a szállító által meghatározott szavatossági időpontig reklamálhatjuk. Ha a szavatossági határidőt nem határozták meg, akkor a törvény szerint ez az áru leszállításától számítva legalább 6 hónapig tart. Ha a mezőgazdasági üzem a meghatározott időpontig érvényesíti a reklamáció jogát, akkor többek között követelheti a szerződés felbontását, a hibák díjtalan kijavítását, sőt büntetéspénzt is, amelynek nagysága elérheti a kérdéses árucikk értékének 20 %-át. Ugyanilyen kártérítést követelhet a technológiai folyamat durva megsértése esetében is.

Ha a szövetkezetei a felvásárló üzem károsította meg a mezőgazdasági termék alacsonyabb minőségi osztályba való sorolásával, nagyobb százalék levonásával (tisztátlanság, az állatok jóllakottsága, csonkítottság stb. címén), akkor a mezőgazdasági üzem az arbitrázshoz fordulhat segítségért. Ezt azonban csak ebben az esetben teheti meg, ha a szövetkezet funkcionáriusai a műszaki normákra támaszkodnak, tehát a normák ismeretével felfegyverkezve harcolnak a visszaélések ellen. Abban az esetben, ha a mezőgazdasági üzem be tudja bizonyítani, hogy a mezőgazdasági termékek átadásakor megkárosították, az arbitrázs útján kártérítést követelhet.

Egyet azonban tudnunk kell: az állami arbitrázs csak abban az esetben tud a szövetkezeteknek segítséget nyújtani, ha ezek betartják a reklamációra vonatkozó előírásokat. Az ipari üzemek és felvásárló üzemek dolgozói az előírásokat jól ismerik és a szövetkezeti funkcionáriusok tapasztalatlanságát gyakran kihasználják. ami mindig a szövetkezet kárára válik. Szükségessé vált a mezőgazdasági üzemek funkcionáriusainak iskoláztatása, ahol részletesen foglalkoznának a áru-csere kapcsolatokkal és a körülötte felmerülő problémákkal. Bebizonyosodott az is, hogy a mezőgazdasági műszaki iskolák á jövő mezőgazdasági szakembereit ezen a téren felkészületlenül engedik az életbe. Itt lenne az ideje annak, hogy a műszaki normák és az árucsere-kapcsolatok kérdése is a mezőgazdasági alap-, közép- és felsőfokú iskolák tantervébe kerüljön.

ő. Gajdács Irén

Hol tart ftíSííi1:?

Borászatunk hazánk szocialista mezőgazdaságának egyik hagyományos ágazata. Története több mint ezeréves és egyes vidékek, tájak, gazdasági és nyilvános élettevékenységének fontos tartozéka.

Hazánk bortermő vidékei tipikus északi bortermő vidékek. Szőlőskertijeinek számos esetben a szőlőtermesztés lehetőségének északi határán — közel a földrajzi északi szélesség 49. fokán, sőt ezen felül — fekszenek. Ez a valóság szőlőtermesztésünk feltételeit jóval nehezíti. A tenyészidön keresztül rosszabb a hö- és napfényviszony, rövidebb a tenyészidő, szigorúbb a tél, és gyakoribb a kései tavaszi fagy is. Ennék következtében ugyanazok a fajták pl. Jugoszláviában, Ilomániában és Magyarország déli részén korábban érnek, több cukrot és extraktot termelnek, mint nálunk, Csehszlovákiában.

Ezért, ha borainkkal egyenrangúak akarunk lenni és a délebbi bortermő államokkal versenyben maradni — fajtaösszetételünk minőségét, termesztési és borászati technológiánkat továbbra is fokozni és javítani kell. Erre figyelmeztet minket az utóbbi években megrendezett nemzetközi borversenyek eredménye is.

Bortermelésünk nem rossz, de szomszéd országainktól lényegesen elmarad. Nem számítva a Szovjetuniót, amely általános sikereit főleg a dezert és nehéz csemege boraival érte el. A borászati technológia legintenzívebben Romániában, Magyarországon és Franciaországban fejlődött. Figyelemre méltó főleg Románia és Magyarország borászatának rohamos fejlődése, ezen államok sikereit

főleg a természetes asztali és pecsenye boraikkal érték el.

Csehszlovákia eddigi sikereit többnyire a pezsgőnek és a tokaji boroknak köszönheti. így tehát az asztali és pecsenye boraink technológiáján és minőségén van még sok javítani és csiszolni való.

A jövőre nézve ezen a téren választanunk kell. Maradunk-e továbbra is a tiszta fajborok mellett (pl. Tramín, Leányka, Burgundi stb.) vagy áttérünk-e egyes bortermő vidékek szerint az ún. márkás borok készítésére. Bármilyen jó minőségűek is a tiszta fajta borok, de a fogyasztók növekvő igényét ma már nem tudják kellőképpen kielégíteni. Nem mindig található meg ugyanis egy Olaszrizlingben a kívánt aroma, a Müller Thurgauban a teliség, a Traminban és Bouvierben az üdeség, egyéb fajtákban a kívánatos édesség. Nembeszélve a 2—3 szőlőfajtából — célszerűtlenül előállított, vegyes borokról, amelyek elnevezése a fogyasztóknál, ha jogtalanul is — alacsonyabb minőséget keltenek.

A márkás borok készítése indokolható. (Márkás bor alatt értjük, bizonyos termelőüzemek palackolt borait — állandó minőséggel és karakterrel, amely többnyire 2—3, esetleg 1 minőségi borszőlő fajtából készül — megfelelő arányban házasítva.

Az egységes technológiai eljárások betartásával sem lehet elérni pl., hogy a Zöldszilváni, Olaszrizling, Leányka stb. fajták különböző bortermő vidéken — országos méretben, ízben, zamatban, karakterben azonosak legyenek. Viszont a laikus fogyasztók megkövetelik, hogy bizonyos jelzésű bor, amely nekik egyszerkétszer ízlett — bárhol és bármikor vásárolják és isszák — azonos ízű, kamatú és karakterű legyen. Ez borászati-szak szempontból iehetetlen, de a fogyasztók szempontjából teljesen

fogyasztói (ezek száma jóval több) inkább az édeskés és édes boroknak hódolnak. Ez csak természetes, hisz ma már a nők is aktív borfogyasztók, akárcsak a férfiak. És ha mulatságról van szó, ahonnan a nők szintén nem hiányoznak — a férfiak is a nők ízlésére hajlanak. S arról nem is beszélek, hogy vendéglátó üzemeink — éttermeink ún. mai fűszeres ételeinek elfogyasztása után sokszor málnára sincs szükség, nem pedig valami száraz Olaszrizlingre vagy Tokaji Furmintra.

így hát az édeskés borok — kevés természetes szőlőcukor maradékkal (10 gr 1-ig)' a fogyasztók körében kedveltebbek. Ilyen borok forgalomba hozatala megköveteli azonban a tüzetesebb iskolázó borkezelést — a legmegfelelőbb és hatásos derítést, tökéletes mikrobiális szűrést, korszerű tartósítást, steril palackozást és gondos raktározást.

Amennyiben a borfogyasztás hazánkban — fejenként emelkedik (főleg a szeszes italok rovására), szükségessé vált a bor nagyobb mennyiségű importálása is (Franciaországból, Olaszországból, Görögországból, Magyarországból, Bulgáriából, Romániából, sőt Egyiptomból és Marokkóból is).

Eddig évente mintegy félmillió hl. bort importálunk, ami elég magas deviza kiadást jelent' népgazdaságunknak.

Szőlőtermelésünk fokozatos növekedése, intenzifikálása, az 1963-as, de főleg az 1964-es gazdag szőlőtermés lehetővé teszi az import lényeges csökkentését, a hazai termés magasabb részvételét borfogyasztásunkon. Hisz 1964 termése kitesz kb. 700—800 ezer hl. bort.

Fogyasztóink ellátásának javítását célozza az is, hogy kormányunk 1964 októberében — bevonta a borforgalom biztosításába egyes kiválasztott termelő üzemeket is (tangazdaságok, állami gazdaságok), amely üzemek már az 1965-ös esztendőben több mint 20 000 hl jó minőségű fajta és márkás bort juttatnak közvetlen a fogyasztóink asztalára.

Kása Sándor,

szőlészeti-boraszaíi mérnök

(Szőlőske)

érthető. Amennyiben a laikus fogyasztók száma a hozzáértőknél jóval több

— a követelménynek eleget kell tennünk és borainkat a fogyasztók ízlése szerint készíteni.

A klasszikus bortermő államokban, mint például a Német Szövetségi Köztársaságban, Franciaországban és Olaszországban, a palackborokat nem fajta szerint hozzák forgalomba, hanem egyes falvak, lokaliták szerint, vagy más borok címkéje alatt. Pl. a bordói fehér borok „Barsac“, „Sauterns“, „Haut Sauterns“ az említett országrész kijelölt bortermővidékek

— rajonok borai a Sauvignon, Semillon, és a Sárgamuskotály fajtákból készítve. Vagy a rajnai és móseli borok, amelyek a Rajnai-rizling, Zöldszilváni és a Müller Thurgau házasításával készülnek — és „Niersteiner Domthal —, „Oppenheimer Goldberg“ —, „Rüdesheimer Rosengarten" vagy márkás borok „Liebfraumilch“ —, „Schwarze Katz“ jelzése alatt kerülnek forgalomba. Hasonlatosan a híres Egri bikavér és a Medoc-Noir, Kékburgundi és a Kadarka házasításával készül.

Nos ha előfordul nálunk is égy pár márkás bor — pl. a „Bzenecká Lipka“ —, „Pezinské zámocké“ —, „Pálavské biele“ —, „Valtická Gracja“ —, „Melnická Ludmila“ (kevés mennyiségben) szükségessé válik ezek tömegesebb készítése és a többi bortermő vidékeken — főleg Dél- és Kelet-Szlovákia pl. Nyitra, Komárom, Szobránc, Királyhelmec vidékein, jó minőségű és a fogyasztóközönségnek megfelelő márkás borok előállítása és forgalomba hozatala. Ez megköveteli azonban a rendezett — táblásított szőlőültetvényeket, a legszakszerűbb szőlőfeldolgozást, helyes házasítást-egalizálást, a korszerű iskolázó borkezelés és tartósítás alkalmazását.

Tisztáznunk kell egy további időszerű kérdést. A borokat vajon csak a borászok részére vagy a fogyasztó közönség széles tömegének készítsük? A felelet egyszerű. A fogyasztóközönség széles törnejének.

Amíg a hagyományos bortermő vidékek fogyasztói és borászok általában a száraz jellegű borokat kedvelik — az egyéb nem boros vidékek

0 SZABAD FÖLDMŰVES

1965. február 27.

műszaki normák ismeretétől függ, milyen áron adjuk el a fáradságos munkával kitermelt termékeket. A jó verető tudja, hogy ugyanazért a terményért több pénzt kaphat, ha megfelelően osztályozva, csomagolva, szennytől megtisztítva adja el.

A termékek minőségét már a talajelőkészítés idején szem előtt kell tartani. Igyekezni kell csakis olyan vetőmagfajtákat vetni, amelyek értéke úgy a'belföldi, mint a külföldi piacon 3 legmagasabb. Meg kell teremteni minden előfeltételt, hogy az elvetett magból jó tulajdonságokkal rendelkező termény fejlődjön ki, amely megfizeti a ráfordított fáradságot.

Szövetkezeteink az ipari üzemekkel való kapcsolatok terén még nem tudják megfelelően érvényesíteni a reklamáció jogát. Az ipari termékek átvétele nem is olyan egyszerű dolog. Tudni kell néhány nagyon fontos, reklamációval kapcsolatos előírást. Ha az áru vasúti teherkocsin érkezik, az átvevő a szállítónak köteles az áruletiltást, vagyis a reklamációt azonnal, legkésőbb a teherkocsi rakodólielyre érkezésétől számított három órán belül telefon útján vagy táviratilag közölni. Ugyanakkor közölnie kell a felfedezett nagyobb hibákat,