Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-02-27 / 8. szám

• • • • ZÁRSZ Á M A D Á S IDE) ÉN* Seregély Géza ökonómus és Hajdú Rozália könyvelő az évzáró gyűlésre készítik elő a pénzt. Fényképezte: Zsebük Sarolta Hej, a mohi hegy borának Három falu — egy nóta AZ EMBEREK ÉLETÉBEN a házas­ság határkövet jeleni. A sors éttől az időtől jóra vagy rosszra fordul. Ha jóra fordult, nem keresik az okát. Ha viszont rosszul végződik, szidják tegy­­mást és a házasság megszentesítőjé­­ről sem feledkeznek meg. Ismerős ez a közmondás: „Verd meg isten azt a papot, aki minket összeadott.“ Nálunk különös házasság történt'. Minden papi ceremónia nélkül hár­man házasodtak össze, üdvamok. Mé­hészke, Szádellő kelt egybe szövetke­zet es tői, mindenestől. Azóta csak egy év telt el, de ez az év nagyon próbá­­ratette a házasfeleket. Ötven év óta nem élt át a vidék mezőgazdasága oly rossz esztendőt, mint a múlt évi volt. A nagy megpróbáltatás azonban nem válást okozott, mint ahogy azt’ a rossz nyelvek előre beharangozták, hanem megerősödött a közös és job­ban egybeforrt. Tíz év telt el azóta, hogy a parasz­tok szövetkezetbe tömörültek. Szádel­­lön a 14, Udvamokiban a 16 koronás munkaegység értéknek rendszerint csak a felét fizették ki. Méhészkén azonban nemegyszer túl lépték a 18— 20 koronát is. Ez nagyon szép ered­mény az itteni viszonyok mellett. Méhészkén például az elnöki, zootech­­nikusi, agronómusi funkciót egy sze­mély töltötte be. Ezenkívül feleségé­vel együtt még tehenet is fejt. Már­pedig ha az elnök ilyen sokféle mun­kára kényszerül, akkor a tagság sem lehet kivétel. Látástól vakulásig dol­goztak, mint magángazda korukban. Ez az oka annak, hogy sem az ipari dolgozókat*, sem pedig a fiatalokat nem vonzotta a szövetkezetbe a jó kereset. A három szövetkezét egyesülésével megoldódott* a munkaerőhiány és a kereseti probléma. Év közben elégét mondogatták a tagok: ha most nem szakad a kötél, akkor soha. És nem szakadt. Tizennégy koronát fizettek munkaegységenként. Ezenkívül 60 000 koronát merítettek ki prémium címén. Az egészet egybevéve 300 000 koroná­val kerestek többet a három falu szö­vetkezeti dolgozói, mint az előző év­ben. A felületes figyelő azt gondolná, hogy a méhészkeiek húzták ki a sár­ból a. szövetkezet szekerét. A valóság az, hogy az ő példájuk magával ra­gadta a többieket is, és nemegy ter­melési szakaszon a tanítvány felül­múlta mesterét. Például a sertéste­nyésztésben a szádellő: ek 12 darab malacot választottak el anyakocán­ként (előző évben 10,7-et), a méhész­keiek 11 darabjával szemben. Udvar­­nokon csak 7,7 volt az átlag, de ez is szép növekedés az előző évi 5,8-hoz viszonyítva. Növekedett a tehenek téjhozama is. Udvarnokon 200 literrel fejték többet tehenenként, mint tavaly. Mind a há­rom részlegen felszámolták a gümő­­kórt és 35 %-ban saját nevelésű, első laktációs tehenek kerültek az állo­mányba. Jövőre tehát még ennél is nagyobb növekedés várható. Ily nagyarányú selejtezés mellett a tejtermelés növekedése még jó év­ben is dicséretre méltó. A múlt évben pedig a pillangósok igen csekély ho­zamot adtak. A szárazságtűrő balta­cím is csak 11 mázsát termett hek­táronként. A gabonafélék héktárho­­zama a tervezett harmadrészére csök­kent. Nyár elején kétségbeejtő volt a helyzet a takarmánytermesztés kö­rül. 9 ember egy traktorral 3 hétig Cseh­országban dolgozhatott, aminek ered­ménye 300 mázsa széna lett. A cukorrépa, siló és szemeskukori­ca nagy részét kombájnnal takarítot­ták be. Annyi silótakarmány és sze­meskukorica termett, hogy új vermet kellett építeni. A silókukorica 280 mázsát, a szemeskukorica 50 mázsát adott hektáronként. Sok munkaerőt lekötött a gazda­sági udvar vízvezetékének a megja­vítása, a műhely és irodahelyiség épí­tése, amelyet a szövetkezeti tagok önsegéllyel végeztek el. Az egyesült gépparkban megkétsze­reződött a munka. A gépek összevo­násával lehetővé vált, hogy minden szántást lánctalpas traktorral végez­zenek el. Jól kihasználhatták, a kom­bájnokat és egyéb nagyteljesítményű gépeket. Kedvező földbe kerülhettek a herefélék és a többi növények, mert a három község talajának nagyon különböző az összetétele. Harminc hektár kishozamú rétet felszántottak, ahol silókukoricát termeszthetnek. De ki győzné mind felsorolni azokat az eredményekét, amelyeket a három falu egyesülésé hozott?! Az évzáró gyűlésen az eredmények kihirdetésekor és az új tervek meg­ismertetése után még derűlátóbb lett a tagság. Régi vezetőit újra megvá­lasztotta és reggelig tartó mulatság­gal, soha nem tapasztalt jó kedvvel zárták a küzdelmes és eredmények­ben gazdag évet. Egy nótára táncolt a három falu népé. Csurifla József Hajpá! Lászlóra, a mohi szövetkezet elnökére ígyis-úgyis fel kell nézni. A jószál ember a közös élén eltöltött hét év alatt sok fárasztó, kimerítő napot jegyezhetett volna naplójába. Ez a pénteki nap is elnyűtte egy ki­csit az ötven év körüli dereshalántékú elnököt. Beszámoló, vitatkozás, ven­dégekkel való törődés, sok minden összejött a nagy napra, amikor számot vetettek a múlt évi gazdálkodásról. A munkaegységenkénti kilenc koro­na mellé szétosztott négy korona nem eget rengető eredmény. Sokan legyint­­hetnének: „Még ez is valami?" Ha azonban jól ismernék a kissé kietlen, hegyes-dombos táját, a rendszerinti szárazságot és különböző nehézsége­ket, talán másként vélekednének, és örülnének, mint a mohiak, akiknek az előzőekben 8—10 koronával kellett megelégedniük. Hogy miért? Mert nemcsak a föld szomjazott száraz időben, hanem sokszor az álla­tok is. Olykor alig csordogált a patak­ban a tíz, nem jutott elegendő a szarvasmarhaállománynak. Az elnök és a község vezetői kilin­cseltek egészen Prágáig. Mindenütt ígértek, csak éppen a szikes talajból senki nem fakasztott vizet. így hosszú évekig kénytelenek voltak több mint egy kilométer távolságból szállítani a szomjcsillapítót, amely jónéhany munkaegységet emésztett fel évente. És most végre-valahára a fáradt arcú elnök szeme felcsillanhat, amikor eze­ket a szavakat mondja: — Van vizünk! ... A Lévai Járási Építkezési Vállalat 50 méternyire hatolt a föld mélyére, hogy jóminőségú vizet, bő forrást ta­láljon ott. Elkészült a víztorony is, csak éppen a csővezeték nem a leg­megfelelőbb, a hosszan várakozók „bosszúsáágra“. Az állatok számára lesz hát víz a jövőben. De a legfon­tosabb, az ember még mindig rossz ivóvízzel kénytelen a szomját ojtani. Kár, hogy az illetékesek nem oldották meg a községi vízvezeték kérdését is. Minek örül még a közös feje? Nem kevesebb mint 105 %-ra tel­jesítették a tejeladási tervet. Ez azt jelenti, hogy jó kezekben van az állat­­tenyésztés. S ha nem üt be valami­lyen betegség, valóban az állattenyész­tés lesz a gazdaság lelke. Persze, ahhoz elsősorban elegendő jóminőségű takarmány kell. Ezt tud­ják a közös vezetői és a 780 hektár szántónak mintegy 28 %-ra vetettek hereíélét. Most nincs is különösebb takarmánygondjuk. Jövőre sem lenne, ha az egér el nem pusztítja a here­táblák kétharmad részét. Most azt mérlegelik, mit vessenek tavasszal a kiszántott földterületbe, hogy az né­mileg pótolja a pillangósok hiányát. Különben a növénytermesztésben nem nagyon volt mivel dicsekedni a múlt évben. Gabonafélékből a hektár­hozamok alacsonyak voltak. Talán a burgonyatermés (110 mázsát takarí­tottak be hektáronként) és a lóhere­mag, amely váratlanul „bevágott“, a legjelentősebb. Panaszuk is van a járás felé. Évről­­évre rájuk nyomnak 8—10 hektár má­kot, holott az ottani viszonyok között ez nem a legkedvezőbb. A hótakaró soká meglapul a hajlatokban, a dom­bok lábainál és így a legtöbb esetben csak későn vetik el a mákot, amely rendszerint nem vált be. Tavaly is ki kellett szántani egy tíz hektáros táb­lát. Sok még a tennivaló. De ha vissza­tekintenek a megtett útra, a közös irányítói, akkor kisimulnak a homlo­kokon a redök. Ami leglényegesebb, az emberek viszonya egymáshoz és a közöshöz jelentősen javult az utóbbi időben. Néhány évvel ezelőtt még torzsalkodás volt az áttelepültek és a régi lakosok között. Napjainkban alig fordul elő nézeteltérés. Általában szorgalmas embereknek mondják és becsülik nemzetiségre való tekintet nélkül a legtöbbet ke­reső Hajpál Gergelyt, Katona Ernőt, Tjebor Jánost és nem utolsó sorban Jablík Lukácsot, a pártszervezet elnö­két — aki olyan ember, hogy inkább hajnalban kapát ragad és három he­lyett húzza a szőlőben, minthogy el­szaladgálja mások után a drága időt. A szövetkezeti család nagy napján főleg az ő szorgalma nyomán jóked­vnek a tagok és ropják a táncot a helybeli rajkó-zenekar vérpezsdítő muzsikájára. Néhány év óta már nemcsak „há­romemberese“ van a közösnek, s most is a zamatos rizling nedvétől csillog­nak a szemek. Nem sokkal, mindösz­­sze két hektárral dicsekedhetnek a „nemesből“. Hol van még ez a század­fordulói dobricei hegyoldal félszáz hektár oltványtelepítésétől. Ma még nagyon messze, de lehet, hogy egy évtized múlva már nemcsak múltával lesz híres a mohi hegy bora s a falu­beliekén kívül másokat is jókedvre derít a különleges zamatú bánatfelej­tő. Tóth Dezső A jó munkaszervezésnek köszönhe­tő, hogy nyáron a csúcsmunkák idején! Viharos évzáró LEKENYÉN Hiányzik bizalom Hétköznap van, pirosbetűs hétköz­nap! Ünneplőbe öltözött emberek ér­keznek a mozihelyiségbe. Évzárásra készülnek a dunamocsiak. A megnyitó után Lajos József, a szövetkezet elnöke elemzi az elmúlt év eredményeit, fogyatékosságait. El­mondja, hogy az időjárás kedvezőt­lenül befolyásolta terméseredményei­ket, s egyetlen gabonafajtánál sem tudták elérni a tervezett hektárhoza­mot. Ezután a szövetkezet vagyoni hely­zetét ismertette. Szavaiból kiderült, hogy a közös összvagyona 18 017 ezer koronát tesz ki. De azt is megtudtuk, hogy a szövetkezet abraktakarmányok vásárlására a tervezett 572 ezer ko­rona helyett 980 ezer koronát fordí­tott. De nemcsak az időjárás számlájára kell írni a növénytermesztés lemara­dását. Hibás ebben a szövetkezet tag­sága is. így például a kertészet dol­gozói W0 000 koronával maradtak adó­sai a Közösnek. Nemcsak hogy a ki­tűzött tervüket nem teljesítették, de jóval túllépték az előirányzott mun­kaegységeket is. Ez más munkaszaka­szon is előfordult. így a 111 418 mun­kaegység helyett 125 266-ot merítet­tek ki, ami 276 ezer korona többlet­­kiadást jelentett. Más munkaszaka­szon is akadt hiányosság. Főleg a esúcsmunkák idején a szövetkezet tagsága nem tudatosította az idény­munkák fontosságát. Lajos József elvtárs örömmel álla­pította meg, hogy az állattenyésztés­ben érezhető javulás állott be. Az állattenyésztési dolgozók évről évre nagyobb felelősséggel végzik munká­jukat. Az ö érdemük, hogy az eladási tervüket teljesítették. Sőt, egyes ter­mékeknél túl is szárnyalták. Az állat­tenyésztési termékek pénzügyi tervét a tervezett 2 650 000 koronával szem­ben 2 988 000 koronára teljesítették. Az évi tervet összesen az 5 777 000 korona helyett 6 872 000 koronára si­került teljesíteni. Az elnöki beszámolót vita követté. Elsőnek Papp Sándor szólalt fel. Ki­fogásolta, hogy a vezetőség nem tar­totta fontosnak összehívni a taggyű­lést. Márciustól az év végéig nem volt taggyűlés. Ugyancsak bírálta, hogy későn kezdték meg a kukorica kapá­lását. Bellabás András mezőgazdász vála­szolt Papp Sándor felszólalására. Rá­mutatott arra, hogy a szövetkezet tagsága helytelenül foglal állást egyes kérdésekben. Elismerte, hogy hibát követett el a szövetkezet vezetősége, de ennek is megvan az oka. Mégpedig az, hogy a taggyűléseken a tagságnak csak az egyharmada jelenik meg. Ugyancsak utalt arra is, hogy a csúcsmunkák idején a szövetkezet tagsága nem kapcsolódik be az egyes munkafolyamatokba olyan mértékben, mint ahogyan azt a körülmények meg­kívánják. Ha megértik ennek fontos­ságát, akkor a gazdaság eredményei még szebbek lehetnek. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a dunamocsi szövetkezetben az elmúlt év folyamán tértek át a tech­nikailag jóváhagyott normákra. Az áttérés sok vitára adott okot. Az új normák gyakorlati alkalmazása meg­mutatta a hibákat és hiányosságokat. Egyes munkaszakaszokon szilárdítani, másutt viszont lazítani kellett. Végül is mindenki megtalálta számítását. Jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy az előlegként fizetett 14 koronához még 6 koronát kapnak^ ami a termé­szetbeni járandósággal együtt 25,60 koronát tesz ki. Ügy vélem, elégedett volt a duna­mocsi szövetkezet tagsága, mert az 1965-as évvel szemben nagy lépéssel haladtak előre. Most már csak a köl­csönös bizalom kialakulásának kellene megtörténnie — főleg a tagság részé­ről —, ami még nagyobb lendületet adhatna a dunamocsi szövetkezet to­vábbi fejlődésének. A«fíG NEM KEZDŐDŐIT a szövet'­­kezäiit évzáró Közgyűlése, a helyi nem­zeti bizottság irodájában telepedtünk le. Egy és háromnegyed órát kellett várni a tagság összejövetelére. Ez érthető, hiszen a szövetkezeti dolgo­zók nagyobb hányada reggelenként az állatok körül foglalatoskodik. Az öl­tözködés, borotválkodás is megtart égy ideig. Ezen főő alatt' sokmifidenről szó esett. Piczingér elvtárs, a rozsnyói járási mezőgazdasági termelési igaz­gatóság helyettes vezetője többek kö­zött a beszámoló felől érdeklődött. — Hány oldalas? — kérdezi moso­lyogva Dobos András elnöktől. —Van égy pár — feleli a kérdezett. — Tartalmas-é legalább?... — Majd elválik a vallatásnál — fe­leli az elnök vállát húzogatva. — Mert tudja, elnök elvtárs —, vé­szi át a szót a helyettes vezető —, az évzáró sikere és a kibontakozó vita elsősorban a beszámolótól függ. Alig váltottak néhány szót, az ajtón két férfi tolakodott be égy ládával. Palackozott toroköblögető volt benne. — Mennyit szántak az ünnepélyre? — vetődött fel újból a kérdés. — Egy hektoliter bort és néhány liter pálinkát vásároltunk — hangzik a válasz. — Hogy ennivalóból se le­gyen hiány, vágtunk egy disznócskát is. A szomszédos szövetkezetekből is jönnek vendégek. Őket sem várhatjuk üres kézzel. Közben arról is tudomást' szerez­tem, hogy a borítékba is jutott négy korona. Őszintén szólja, az előjelek arra vallottak, a lekenyéiek lázasan készü­lődnek a közgyűlésre. Az óra mutatója tizenegy felé járt, amikor az elnök megkezdte beszámolóját. Mindjárt az elején megemlítette: az élmúit esz­tendőben a szárazság volt az oka ,a sikertelenségnek. Beszélt a vezetés hiányosságairól, valamint az egyes munkálatok késedelmeinek okairól. Az anyagi érdekeltségre először a múlt évben fektettek nagy súlyt, — hang­zik a beszámolóból. — Ennek meg is lett az eredménye. A cukorrépatér­­mesztésben a családi alapon végzett növényápolási munkák sikerrel jártak. héktárhözamőí jóval túlszárnyalták. Ezen az alapon meghozta a várt sikert a kukoricatermesztés is. Hektáron­­ként 52 mázsára rúgott a szemtermés. Az állattenyésztés egyik ágazata sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A tejhozam alacsony. Kévés a takar­mány. Egy anyakocától 8 malacot vá­lasztottak el átlagosan. A tojáshozam is jóval 100 darab alá szorult'. Lekenyében kollektív vezetésről nem beszélhetünk — hangzik a beszá­molóból. Mindenki másfelé húz. Ha valamilyen észrevétel volt is a szö­vetkezet' vezetőségével kapcsolatban, arról a kocsmában beszéltek ahelyett’, hogy a szövetkezeti közösség döntött volna róla. Sző volt még az építkezési csoport működéséről, melyből aztán a személyeskedésnek nevezhető vita alakult' ki. Egyébként az elnöki beszá­moló 25 percig tartott. A vitában elsőnek Ferdinand élv­társ, az ellenőrző bizottság elnöke szólal fel. Az ellenőrző bizottság egész esztendőben nem tartott közös ülést. Éspedig azért, mert' a bizottsági tagok nem voltak hajlandók összejönni. A pénztárt ugyan ellenőrizték, ahol az elsődleges nyilvántartások hiányossá­gát állapították meg. A taggyűlés rendszerint határozat-képtelen volt. A közös problémák helyett' mindig valami személyi ügyek képezték a gyűlés tárgyát. Beke Bertalan állatgondozó rámuta­tott a beszámoló hiányosságaira. Ki­fogásolta például, hogy nem részle­tezték az egyes kérdéseket, csupán általánosságban beszéltek a legége­tőbb problémákról. Mi van a prémium­mal? Miért nem osztották szét? Nincs elegendő takarmány, Mogyoróson meg kint maradt a silókukorica. Ki ezért a felelős? Az üzemben dolgozó brigádosok ne­vében Király László említett még egyet-mást. Szabad idejükben a szö­vetkezet megsegítésére siettek. Be­osztották őkeT ide vagy oda, de nem mondták meg nekik, hogy ezért vagy azért a munkáért mennyi a jutalom. Egymást kérdezgették. Ha valamelyik vezető elvetődött hozzájuk, attól is megkérdezték. A válasz azonban el­maradt, mert nem tudták megmon­dani még a vezetők sem, hogy mfért mit fizetnék. Javában folyt a vita, amikor nyilvá­nosságra jött olyasvalami, ami a to­vábbi vita tárgyát képezte. Ugyanis a dolog úgy festett, mintha már egy évzáró gyűlést tartottak volna, ahol megválasztották a vezetőséget. Csak amikor tovább hallgattam a vitát, ak­kor jöttem rá, hogy őrségváltásról van szó. A valóságban viszont csak a jelöltek névsorát boncolgatták. Per­sze, erről nemcsak az évzáró közgyű­lésen beszéltek, de jóval előtte el­hangzottak a jósolgatások, ki lesz az elnök, a zootechnikus és így tovább. Ez a hír azonban nem mindenkit érin­tett kellemesen. Egyes emberek nem értének egyet azzal, hogy át keli ad­niuk a stafétabotot. Indokot keresnek. No, de vegyük sorjában a történtekét. Csalódtam, amikor arra az állás­pontra jutottam, hogy a Iekenyeiek lázasan készülődnek az évzáró köz­gyűlésre. Amikor elhangzott a záró­beszéd és leszűrtem a következteté­seket, megváltozott a véleményem. Ugyanis kiderült, hogy nem az évzá­róra készültek olyan lázasan az embe­rek, hanem az ezt követő eszem-iszom ünnepségre. Előre bocsájtom, ne essék félreértés. Senki sincs ellene, hogy a szövetkézét tagsága mulathasson egyet az egészévi fáradság után. De nem érthetünk egyet azzal, hogy „es­sünk túl rajta mielőbb“ elvhez ra­gaszkodva az évzáró közgyűlés rová­sára rendezik a kiadós ünnepélyt. Ez Lekenyén így volt. Nem lett volna-e helyesebb, ha a szövetkezetesek most, amikor éppen ideje volt — vitatták volna meg azokat a kérdéseket, ame­lyek a nagy családban sok nézetelté­rést szültek az elmúlt esztendőben? Feltétlenül! Hiányzott a részletes be­számoló, a tagság javaslata, amelyek rendszerint hasznosaknak bizonyultak. Elfogyott a hektó bor, a pálinka, az ízletes étel a tagság és a vezetőség konkrét határozata nélkül, mely új utat jelenthetett volna a szövetkezei: életében. Jablonci Lajos SZABAD FÖLDMŰVES 3 1965. február 27. Andriskin József I Ennek köszönhető, hogy a tervezett

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents