Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-08-01 / 62. szám
Újabb módszer a műtrágyák tárolására, rakodásira és kiszórására A vegyipar fejlődésével állandóan növekszik a mezőgazdaságban felhasznált, műtrágya mennyisége. A műtrágya felhasználás növekedésével azonban még nem tart lépést a rakodás, raktározás munkamódszereinek és eszközeinek kellő fejlesztése. Nagyon sok helyen még nem fordítanak elég gondot a műtrágyák raktározására, majd a kiszórás helyére történő kiszállításkor a rakodás megszervezésére. A műtrágyaszóró gépek közül még nem terjedtek el azok a pótkocsi - szerű gépek, amelyekkel 25—30 mázsa műtrágyát lehet egyszerre kivinni és újabb töltés és rakodás nélkül kiszórni. A jelenlegi üzemszervezési hiányok kiküszöbölése és a munkák jobb megszervezése érdekében ezért igen használhatónak bizonyul az a rendszer, amelyet az utóbbi Időben néhány állami gazdaságban Magyarországon alkalmaznak A műtrágyákat olyan raktárakban tárolják, amelyeket vasúti vágányok mellett, vagy közvetlenül müút mellett építenek meg. A vasúti vágányok melletti tárolás azért is ésszerű és gazdaságos, mert a vagonokat megfelelő szállítószalagok beállításával közvetlenül a raktárba lehet kiüríteni. Ez a megoldás a tengelyen történő távolabb' fekvő raktárba szállításhoz viszonyítva jelentős munkát tesz feleslegessé és emellett a kirakás munkáját is lényegesen megkönnyíti. Ez az előny mind az ömlesztve, mind a zsákoltan szállított és tárolt műtrágyáknál fennáll. Ha nincs mód a rakodó vágányok melletti tárolók megépítésére, akkor a tárolót a gazdaság megfelelő részén kell megépíteni, úgy hogy minden időben jól járható úton megközelíthető legyen. Ezek a tárolók nyitott lábaspajták is lehetnek, mert az oldalirányú csapadék és a pára elleni védelemről más eszközökkel — például műanyag fóliákkal — lehet gondoskodni. A pajta alja lehetőleg kemény borítású legyen, de ha erre nincs mód, már az elhelyezésnél figyelemmel kel! lenni arra, hogy a fedett rész alatti stabilizált döngölt talaj oldalirányból se nedvesedhessen át. Ez azért fontos. mert az esetleges átnedvesedés esetén a higroszkópos műtrágyák péppé változnak, illetve összeállnak. A tárolópajták aljazását — higroszkópos műtrágya esetén — 7 cm vastagon fűrészporral kell behinteni, vagy pedig műanyagfóliával lehet betakarni. Erre a védőrétegre kerül a, száraz ömlesztett műtrágya. A műtrágyát másfél, két méter magasan lehet felhalmozni. Felületét elegyengetjük, majd műanyagfóliával a tetejét és az oldalát betakarjuk. A fóliát a szélein súlyokkal rögzítsük. Ezzel a tárolási móddal hosszú ideig lehet az ömlesztett állapotban lévő higroszkópos műtrágyát is szárazon raktározni. Tapasztalatok szerint az így raktározott műtrágyában még felületi kérgesedés sem következik be. A zsákosán szállított műtrágyát is — ha a zsákok gyengék és jelentős részük kiszakadt, vagy a zsákok nem vízhatlanok, — ajánlatos kiöntve ilyen módon tárolni. A műtrágya esetleges keverésére megfelelő keverőgépeket állítsunk be. A fenti módon tárolt, illetve a keverés után halomban lévő műtrágya szállítóeszközökre (pótkocsi, vagy nagy rakfelületű mütrágyaszóró) rakásához sok kézi munkaerő szükséges. Ezenkívül így hosszú a rakodási idő is (egy pótkocsi megrakásához 25—30 perc szükséges), mert egy pótkocsit egyszerre legfeljebb három ember tud rakni. Ézzel szemben, ha homlokrakodóval (a traktor elejére szerelt lapáttal), traktorral végezzük a rakodást, mintegy 5 perc alatt meg lehet tölteni a műtrágyaszórót ömlesztett műtrágyával. Ezzel tehát a szállító jármű várakozási idejét egyötödére—egyhatodára lehet csökkenteni. A kiszórásnál eddig általában használt Vilmo-rendszerü tányéros, valamint a traktorra függesztett repítőtárcsás gének befogadóképessége a 4—5 mázsát nem haladja meg, sót többnyire ennél még kevesebb is. A munkaszervezés során a kiszórásra kerülő műtrágyát ezért külön szállítójárművel kell a felhasználási helyre kiszállítani. A kiszállított anyagot vagy kupacokba rakjuk le (ezeknek nagysága és sűrűsége függ az egységnyi területre jutó műtrágya adagtól és a szórógép teljesítményétől), vagypedig a pótkocsit lekapcsolva a tábla szélén hagyjuk és a műtrágyaszóró gépeket közvetlenül a pótkocsiról töltjük meg. A töltés akár földről, akár pótkocsiról történik, mindig csak kézi erővel végezhető el. A kupacokból a magas tartályú repítőtárcsás gépeket kézi erővel, lapáttal nehéz tölteni. A tényéros műtrágyaszórók pedig, ha azokat kapcsoltan üzemeltetjük, a műtrágyaszóró pótkocsit nem tudják jól megközelíteni, ezért töltésük ugyancsak nehézkes. Még több gép csoportos üzemeltetése esetén is nagyobb adagú műtrágyázás esetén minden géphez egy mütrágyarakodót kell beállítani. Lényegesen változik a gépi- és a kézimunka teljesítménye a nagy térfogatú, 25—30 q befogadóképességű repttőtárcsás műtrágyaszórók alkalmazásával. Ezek a tárolóhelyen kerülnek megtöltésre, kiszállítják az anyagot és minden további átrakás, feles lerakás nélkül elvégzik a műtrágya kiszórását. Az eddig használt gépekhez viszonyítva ezeknek az elméleti szórási teljesítménye ugyan kisebb, mert a szállítási időt is maguk a gépek végzik, gyakorlatilag azonban mégis mind teljesítményben, mind gazdaságosságban az egyéb műtrágyaszóróknál jobb eredményt érnek el. Ezt egyrészt a homlokrakodókkal végzett rakodási idő megtakarításával, másrészt pedig a tábla szélén történő különféle rakodási munkák elmaradásával lehet elérni. így a nagyobb adagú alapmütrágyázásnál más gépekkel szemben az ilyen típusú műrágyaszórókat feltétlenül előnyben kell részesítenünk. A tavaszi fejtrágyázásnál, ahol viszonylag kisebb adagok kerülnek több alkalommal kiszórásra, nagy tárolási kár keletkezhet, ezért az eddig használt könnyebb Vilmorendszerű, de még inkább a függesztett repítőtárcsás gépeknek is megmarad a jelentősége. A műtrágyázás mértékének növelése és a munka termelékenységének szükségszerű fokozása csakis az új tárolási, rakodási és kiszórási mód■ szerek alkalmazása révén érhető el. Dr. Sütő Kálmán, i (Budapest) Ez az „üvegház" nem üvegből, de plasztikus miianyagból készül. A friss levegőt ventillátor biztosítja. Az ilyen építkezési anyagból készült növényház falai jól átbocsátják a napfényt, s kiválóan beérik a paradicsom is. Ez a növényház a stuttgarti Hausmann kertész tulajdona — belül (az alsó képen ) a tulajdonos gyönyörködik a szépen fejlődő növénykultúrában. (Foto: CTK - Bí) (Úl) HA ÜZEMKÖZBEN FIGYELÜNK egy traktort, amikor valami könnyebb munkát, pl. vetést vagy kaszálást végez, és látjuk, hogy a nagy, esetleg 30—40 lóerős gép alig van megterhelve, önként felvetődik a kérdés, hogy miért nem megy gyorsabban, hiszen így sokkal többet teljesíthetne. Megpróbálták már a jobb kihasználást azáltal elérni, hogy a munkaszélességet növelték 2—3 gépet kapcsolva egymás mellé, de ez a legtöbb esetben túl komplikált volt. A sebesség növelését tűzte ki célul a moszkvai Szovjet Mezőgazdasági Kutató Intézet. Az egyes gyárakkal kooperálva, beható kísérleteket végzett ez irányban. Megállapították, hogy egyrészt a traktornak kell „gyorstraktornak“ lenni, másrészt a szerszámoknak, munkagépeknek is más szerkezettel kell birnlok, hogy gyors munkát lehessen végezni velük. A meglevő ekékkel például sok esetben lehet ugyan 7 km/ó sebességgel dolgozni, de általában másképpen kell kiképezni az ekevasat, kormánylemezét, ha ennél nagyobb sebességet akarunk elérni. A többi mezőgazdasági gépnél 9 km/ó és nagyobb sebesség is elérhető. A gyorstraktorok szerkezete is megváltozik: mert ha egy traktort nagyobb sebességgel használunk, ajánlatos erősebb motort alkalmazni, változatlan transzmisszió stb. mellett, ami érthető, mert az átvitt nyomaték nem növekszik lényegesen, de a teljesítmény igen. Tanulmányaik alapján a Harkovi ‘.Traktorgyár a szériában gyártott MTS—5 kerekes és DT—54 lánctalpú traktorból kifejlesztette az E—50 és DT—54 M típusú kísérleti gyorstraktorokat. Az ezekkel végzett kísérletek azt mutatták, hogy ezek e traktorok legjobban a nagy sebességnél voltak kihasználva, mert a horogteljesítmény viszonya itt volt a legnagyobb«; a fajlagos tüzelőfogyasztás is csökkent. A NORMÁLIS EKÉKKEL való szántásnál, ha a sebességet 4-ről 7 km/órára növelték, a porhanyítás jobb lett több a finom szemcse, a forgatás Is jobb volt, a nagy göröngyök részaránya csökkent és a szántóföld simább lett. A kutatóintézet által szerkesztett gyorseketestek 10 km/ó sebességig jó! dolgoztak. A vonóerő mind a normális, mind a gyorsekénél 7—8 °/o-ka növekedett, ha a sebességet 5-ről í km/ó-ra növelték. A tárcsás hántóekék is jól dolgoztak, tarlóhántásná! 9 km/ó sebességig, sőt a metszőszögei 35 fokról 30 fokra állítva, még a vonóerő is csökkent, kifogástalan munka mellett. Vetőgépeknél 11 km/ó-ig növelhető a sebesség. A DT—54 M és i DT—54 A lánctalpas traktorok összehasonlítása is kedvező volt, mert e Az utolsó tíz évben és a jövőben az angol gazdának ceruzával a kezében számolnia kell, ha baromfival akar foglalkozni. Miért? Mert ez a termelési ág teljesen kinőtt a régi, gyakran csak önellátásra képes keretekből. A változás oka, hogy a tőkés vállalkozás bevonult a baromfigazdálkodásba, nagymértékben, ipari jelleggel termeltett, fejleszti az értékesítést, javítja a teljesítményeket, ugyanakkor kénytelen az árakat csökkenteni. A növekvő termelés, a csökkenő árak ellenére a tökének meg kell találnia a maga hasznát. Ennek feltétele a korszerű technikai felszerelés, a szakszerű vezetés és nem utolsósorban a nagy teljesítményekre alkalmas fajták előállítása. A feladatok egészének megoldására a tudományt is mozgósítják. Ma már bárki számára hozzáférhető az olyan hibrid, amely évente 250 vagy még ennél is több tojást tojik, amellett, hogy jobban értékesíti a takarmányt, mint a régebbi fajták, a betegségekkel szemben is ellenállóbb. Gazdasági okok miatt a kistestű tyúkok jutottak előtérbe, habár az angolok a nagy, barnahéjú tojást kedvelik és a levesnek való tyúkot a háziasszonyok jó része ma már előnyben részesíti. A pulykahús fogyasztása is tért hódít, évente 5—6 millió állatot értékesítenek. A jó törzsek kitűnő hatásfokkal értékesítik a takarmányt, 1 kiló I súlygyarapodáshoz három kilót használnak és tizenöt hetes korban már levághatők. A pecsenyecsibe terén az amerikai fajták az uralkodók, ezek mór 8 hetes korban piacra vihetők. Az évi átlagos baromfihús fogyasztás Angliában 5,8 kg, valamivel több mint a második világháború előtt. A tartásban minden téren az intenzív módszer az uralkodó, ez állatok tartására főleg ablaktalan, szabályozható klímájú épületeket használnak. Annak ellenére, hogy ezek beruházási költsége nagy, munkaerőgazdálkodási szempontból előnyösek. Az egyes tartási módszerek az elterjedtség sorrendjében a következők: battériás-, mélyalmos, drót- vagy lécrácsos. Az állományok nagysága egyre növekszik. Egy gondozóra, megfelelő berendezés esetén 6000—7000 tojó jut általában. Az ablaktalan csarnokok mesterséges megvilágítási programot kívánnak, a világítási technika a tojó teljesítményének, a tojésméretek fokozásának is eszköze lehet. Üjabban, főleg a broiler-típusú tenyészanyagnál a korlátozott takarmányozást alkalmazzák, hogy a korai zsírosodást elkerüljék és a tyúkok későbben kezdjék el a tojást. A növekedési periódus és részben a tojni kezdés időszakában a tetszés szerint felvehető takarmánymennyiség 85 százalékát etetik fei. ^Hozzászólás az „így kamatoztatjuk a tejprémiumot" című cikkhez Híve vagyok a prémiumrendszernek. 5 éppen ezért örültem annak, hogy a Szabad Földműves 1964. július 4-i számának Tapasztalatcsere rovatában olvashattam Ján Seleckynek, a hidasi szövetkezet elnökének „így kamatoztatjuk a tejprémiumot“ című írásét. Jónak tartom ezt a cikket, annak ellenére, hogy néhány tétele kiegészítő magyarázatra szorul. Először is, induljunk ki onnan, vajon szükséges volt-e a Kis-Duna szabályozása olyan mértékben, hogy a talajvíz mélyebbre hatolásával a növényzet nem jut elég nedvességhez? Alagcsövezéssel sikeresebben megoldhatták volna a fölös talajvíz elvezetését... Megnyugtató azonban, hogy a hidasiak bonyolult, csöppet sem kedvező termelési viszonyaik közepette is elegendő jóminőségű takarmányt igyekeznek termeszteni. Ami a tejprémiumot illeti, van szövetkezeti és állami. A hidasiak vajon melyikből juttatnak a növénytermesztésben foglalkoztatott szövetkezeti dolgozóknak? Ez a része az írásnak nem elég világos előttem. Megkérem a hidasi EFSZ vezetőségét, szíveskednének — a Szabad Földműves-ben válaszolni. Helyeslem azt az intézkedésüket, amellyel az öntözőcsoport premizálását előmozdítják — egyenest a tejprémiumból juttatnak nekik. Azért helyeslem, mert igen sok múlik rajtuk, a takarmánytermést Illetően. Szerintem a prémiumot munkacsapatokra, vagy egyes dolgozókra kell kiosztani, azoknak, akik túlteljesítették a tervet. Az igazság ez, s nem szül elégedetlenséget a jó dolgozók körében. Ádám Lajos (Péterfalva) 1964. augusztus 1. Az angol baromfitenyésztésről A sebesség további növelése A szovjet kutatók azon dolgoznak, hogy a sebesség további növelésének föltételeit és lehetőségeit megállapítsák. Erre a célra máris minden kategóriában új, nagysebességű traktorokat építettek és vizsgálataikkal, melyek elsősorban a sebességnövelésnek i megbízhatóságára vonatkoztak, máris megállapították, hogy semmi lényeges kopásnövekedés nem mutatkozott. A különféle munkagépeknél előálló teljesítménynövekedést Is megvizsgálva, megállapították, hogy a sebességnek 9 km/ó fölé való fokozása indokoltnak mondható. A munkakörülmények megállapítására Is beható kísérleteket folytattak, melyek azt mutatták, hogy ezek sem a gyors, sem a normális traktorokon nem felelnek meg a higiénia követelményeinek. A rázkódások, a levegőnek por- és gáztartalma, a lárma és a hőmérséklet mindegyiknél több, mint amennyi megengedhető. Mindezen azonban bizonyos tekintetben lehet segíteni, a motor rugalmas felfüggesztésével, hangtompítással, zárt és klimatizált levegőjű vezetőkabinnal stb. A SEBESSÉGNEK 9 KM/ÖRÄN TÜLI növelése a traktor üzemfeltételeit nagymértékben megnehezíti és az összes részeinél nagyobb Igénybevételt és feszültséget okoz. Egyes alkatrészeknél ez igen jelentékeny, míg a többinél nem. Természetesen ezeken Is úrrá lehet lenni, de ez már további feladatokat jelent. munkateljesítmény 25—30 %-kal emelkedett, a kopás- és törésokozta kér növekedése nélkül. EGY EGÉSZ ARATÁSI KAMPÁNY átlageredményei alapján megállapították, hogy 5 középsúlyú gyorstraktorral ugyanannyit teljesítettek, mint 6 ugyanabba az osztályba tartozó normáltraktorral, és 7 lánctalpas gyorstraktor annyit teljesített, mint kilenc normális lánctalpas traktor. A nagyobb munkasebesség azonban jelentékenyen rontotta a kezelőszemélyzet munkaviszonyát és feszültebb figyelmet kívánt meg. Rosszul kiegyengetett szántóföldeken és előző szántáson keresztbe haladva jelentékenyen nehezebb volt a dolguk, vetőgépeknél 9 km/ó-nál nagyobb sebességnél pedig már alig volt bírható. Ez irányban tehát még sok fejlesztésre van szükség. A nagyobb sebességek elérésére szóló törekvést mind a Központi Bizottság, mind a kormány jóváhagyta és már 1902-ben megkezdték az új gyorstraktorok gyártását DT—75, T— 74, MTS—50 P és MTS—52 P típusokban.
