Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-07-22 / 59. szám
Talajelőkészítés az őszi repce és az őszi árpa alá V Sokan azt tartják, hogy az eiővetemény betakarítása után a mezőgazdasági üzem I1 agrotechnikai tevékenységében bizonyos nyugalmi állapot áll be. Az ősziek alá I1 történő talajelőkészítést ezek az új gazdasági év talajelőkészítő műveletének te- I1 kintik s ebben tökéletesen igazuk is van.Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy < az egyes munkák tekintet nélkül az egyik vagy a másik gazdasági évre, szerves < kapcsolatban vannak egymással. Így az eiővetemény hatása az utónövényre, a • szervestrágyázás többéves hatása a termesztett növényekre, mindmegannyi egy* mással szorosan összefüggő termelési problémának képezi lényegét. A mezőgazdasági munkafolyamatokban (mint általában a természetben zajlő életben) tehát nincs megállás. Az egyik gazdasági év befejezésével egybefolyik az új gazdasági év kezdete és ezzel a termelés összes problémája is. Minthogy az őszi rppce és az őszi árpa a legkorábban vetésre kerülő őszi, áttelelő növényeink közé tartoznak, részükre a megfelelő életkörülmények kialakítását korán kell megteremtenünk. Ez a megfelelő eiővetemény kiválasztásával veszi kezdetét, majd a helyes talajműveléssel és tápanyagellátássa! folytatódik, s végül a vetéssel fejeződik be. Ami az őszi repce és az őszi árpa elővetemény-igényét illeti, e téren az adott gazdasági helyzetből és lehetőségekből, valamint a gyakorlati élet kialakult kívánalmainak szemmel tartásából kell kiindulnunk. Ezúttal csak azokat a növényeket kívánom felsorolni, amelyeket a repce és az őszi árpa sikeres termesztésekor ténylegesen igénybeveszünk. Tekintettel arra, hogy két külön fajú és eltérő botanikai csoportba tartozó növényről van szó, termelési feltételeiket külön szükséges ismertetni, de az ismétlések elkerülése végett az elővetemények felsorolását csak az őszi repce esetében végezzük el. ŐSZI REPCE A keresztes virágú növények csoportjába tartozó kultúrnövényünk az őszi repce, amelyet az elmúlt században igen nagy szántóföldi területen termesztettünk (ugyanis olajára, mint világító anyagra volt nagy szükség). E század második felében termesztése jelentősen visszaesett. A repce olaját ma már csak étkezési és ipari célra használják, s így az iránta támasztott kereslet jelentékenyen csökkent. Az őszi repce korai vetést igénylő növény, s vetőmagjának dél-szlovákiai viszonyok között már augusztus második felében a talajban kell lennie. Sikeres termesztése jól megművelt szinte kerti módon megmunkált talajt kíván, s ez csakis korán lekerülő eiővetemény esetén lehetséges. Az eiővetemény koraiságán kívül a talajszerkezet javító vagy kímélő hatással is kell hogy bírjon. A jó elővetemények közé sorolhatjuk az őszi és a tavaszi hüvelyes-kalászos takarmánykeverékeket (zölden történő betakarításkor), a mákot a lent, a borsót, a lóbabot, az első kaszálású pillangósok feltört tarlóját, a burgonyát stb. Kevésbé jó előveteménynek tekintjük az őszi árpát, az őszi búzát és az őszi rozsot, a másodkaszálású pillangós virágú növényeket, a fehérmustárt (mint főnövényt), továbbá a főnövényként vetett csalamádét. Rossz előveteménynek tekinthetjük az összes később lekerülő és megkésett vetést eredményező kultúrát amelyek a 1964. július 22. fent nevezett növényekből, vagy csak a nyár végén aratásra kerülő növényekből tevődik össze. AZ ŐSZI REPCE TALAJELÖKÉSZlTÉSE Az őszi repce, mint már említettük, aprómorzsás, kerti módon eldolgozott, gyommentes talajt igényel. Magjának apró volta miatt csak sekély vetési mélységet tűr meg. Vetésmélysége nem szabad hogy meghaladja az 1,5—2 cm-t. Vetőmagszükséglete hektáronként 6—12 kg közötti, a termőterület fekvése szerint. A vetés sortávolsága 12—36 cm között változhat (a talaj tápanyaggazdasága szerint). Sikerrel vethető azonban ikersorokba is, különösen ha a betakarítást kétmenetes módszerrel kívánjuk majd végezni. Az elvetett magot célszerű gyűrűs hengerrel (sohasem sima hengerrel) megjáretni. Sorhengeres vetőgép esetén igen előnyösen használható a sorhenger. Csírázása már 2—3 C° megtörténik. Gyorsabban csak a korai tavaszi időszakban fejlődik s aratásig eléri az 1—1,5 m magasságot. Virágzását, amely április második felére esik, gyakran a kései tavaszi fagyok veszélyeztetik. A repcefénybogár igen elterjedt és veszélyes kártevője. Termése becőtermés. Magjai feketék. Jól beérett magjának ezermagsúlya 4—5 g, hektolitersúlya pedig 67—70 kg közötti. Legnehezebb a repce sikeres átteleltetése. Kedvező időjárás esetén buján fejlődik és őszig igen megerősödik, s így a hótakaró alatt könnyen kipállik. Hótakaró nélküli ún. szárazfagyok esetén viszont gyakran részben vagy teljesen kifagy. Az ősszel gyengén fejlődő repcén pedig fejlettségének hiánya hat ki. Túlsűrü állomány esetén a fagykár ellen sorokra merőlegesen alkalmazott fogasboronálással védekezünk. Tekintettel mélyen lehatoló karógyökérzetére, mélyen porhanyított talajt kíván. Minthogy a nitrogént jól bírja, vethető közvetlenül trágyázott földbe is. de ez korai vetése miatt alig lehetséges, úgyhogy a trágyát többnyire az elővetemény alá adják. Célszerű a talajt ősszel műtrágyákkal (MPK) a magas terméshozamra előkészíteni A foszfor és a kálitrágyázás növeli fagyálló képességét, a nitrogén növeli asszimilációs szerveit. A talaj előkészítése mindig az előveteményhez igazodik. Kalászosok után ez a munka tarlóhántással veszi kezdetét, majd a nyári mélyszántással folytatódik. Olyan elővetemények után, amelyek tarlóhántást nem igényeinek, a talajelőkészités a nyári mélyszántással kezdődik és fogasborona, simító, henger és kultivátor célszerű kombinációkban történő alkalmazásával végződik. Ha a talaj laza, megfelelő hengerezésse! kell a vetőágyat tömöríteni, nehogy a vetőmag túl mélyre kerüljön. ŐSZI ÁRPA Másik korai vetést igénylő növényünk az őszi árpa. Melegigénye aránylag csekély, a szárazságot jól tűri, korán (június második felében) beérik és így aratása a többi gabonafélék beérése előtt megtörténik. Az őszi árpa korán felhasználható erőtakarmányt ad és lehetővé teszi az aratás jobb megszervezését. Korai vetése (augusztus végén, szeptember elején) megkívánja a jól és korán lekerülő előveteményt. így mindazon növények, amelyeket a fentiekben mint az őszi repce jó előveteményeit közöltük (a kalászosok kivételével), az őszi árpának szintén jó előveteményei. Ehhez járul még a talajt igen jó, kulturált állapotban visszahagyó őszi repce is. Minthogy gyökérzete bolytos és a többi gabonához hasonlóan sekély, mélységbe lehatoló szántása a repce talajának szántásánál sekélyebb lehet (20—25 cm). Közvetlen trágyázást nem alkalmazunk alája s tápanyagszükségletét teljes hatású (MPK) műtrágyázással biztosítjuk. A magágyat szántás után szükség szerint fogassal, tárcsás boronákkal, simítókkal és gyűrűs hengerekkel készítjük elő. Az őszi árpa a kifagyás veszélye ellensúlyozására legalább 10 cm mélységig jól porhanyított és morzsalékos szerkezetű talajt kíván. AZ ÁRPA VETÉSE Az őszi árpa vetési sortávolsága általában 10—12 cm közötti. Vetésmélysége 2,5—5 cm. Hektáronként rendszerint 150—160 kg-ot vetünk, de ott, ahol hótakarő nélküli tél várható és a tavaszi felfagyás veszélye áll fenn, a vetőmag mennyisége 20—25 %-kal növelhető. Vetés után végső agrotechnikai beavatkozásként javasoljuk a gyűrűs hengerekkel történő hengerezést, mely során mindenkor a télen uralkodó szél irányára merőlegesen haladjunk. Ez jobb fagy elleni védelmet és hófelfogást biztosít a növénynek. A műtrágyák közül a foszfor és a káliműtrágyákat, valamint a nitrogéntartalmú kénsavas ammóniákműtrágyát már a szántással bedolgozzuk a talajba, felületi fogasolással csak salétromos nitrogéntrágyát keverünk a talajba. Minél korábban vetünk, annál biztonságosabbá válik az őszi árpa fagyállósága, amire nagy szükség is van, mert kevésbé bírja a hőtakaró nélküli és hosszantartó száraz fagyot, mint a rozs vagy az őszk búza. Korai vetés esetén a növény az ún. „fagy elleni edzésen“ megy át, amely főleg a cukortartalmú vegyületeknek a sejtekben történő felhalmozódásából áll. A cukoroldat megvédi a sejtek protoplazmájának koagulódását A jól és időben végzett talajművelés, valamint vetés záloga a nagy terméshozamnak. A talajelőkészítő munkálatok a nyár közepére esnek és az előveteményhez igazodnak. Az esetleges tarlóhántáson kívül középmély vagy nyári mélyszántásból állnak, amely munkákat a magágy előállításához szükséges talajfelszíni porhanyító, simító és tömörítő munka követ. A gyors csírázás és kelés porhanyó magágyat kíván. Elvként leszögezhetjük, hogy az őszi repce és az őszi árpa alá sohasem lehet eléggé korán előkészíteni a talajt, mivel a biológiai tápanyagfeltárásnak a vetés idejéig be kell fejeződnie. Dr. Frideczky Ákos, mérnök, a Nyitr«i Mezőgazdasági Főiskola tanára.
