Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-07-04 / 54. szám
Útijegyzetek a Német Demokratikus Köztársaságból Drezdai és lipcsei körséta Már Prágától a Cínovec—Zinnwald határállomás felé vezető, örökzöld fenyőerdővel övezett utakon azzal a reménnyel hagytuk magunk mögött a társasgépkocsikat hogy majd elsőként jutunk túl a vámvizsgálaton. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor a határhoz érve kisebb autókaraván kényszerített bennünket az út jobb szélére, hogy szabad utat adjunk az NDK-bó! hazánkba érkező német turisták járműveinek. A két baráti szocialista ország közt fellendült idegenforgalom ugyanis ezekben a hetekben tetőfokára hágott. Tőlünk a számtalan történelmi nevezetességgel rendelkező német városokon kívül a Balti-tenger hús hullámai csábítják a látogatókat, német barátaink viszont különösen a Magas Tátra üdülőközpontjaiban keresnek pihenést. A külföldi, főleg ha először megy más országba, mindjárt a hazai viszonyokkal hasonlítja össze a látottakat. Persze nem helyes, ha rögtön a kirakatokat rohanjuk meg és ott kezdjük „lemérni" a különbséget. Sokszor inkább az apróságok, kevésbé feltűnő jelenségek mutatják, miben is különbözik két ország népének élete egymástól. Nálunk például az utóbbi időben rengeteget beszélünk az idegenforgalom fellendítésének jelentőségéről, de ugyanakkor a Decíntől Prágáig vezető főútvonalon bizony száz kilométer távolságban sem lehetett benzinkutat találni. Ezzel szemben a Drezdába vezető széles, karbantartott műúton szinte minden 30— 40 kiméteres távolságon egy javítóműhellyel párosított benzinkút és frissítő-büfé várja az országút utasait. Nem beszélve arról, hogy míg nálunk a tájékozottság rovására még A Komáromi Mezőgazdasági Techtiikum végzősei felejthetetlen eseményeket éltek át az utóbbi napokban. A hagyományos útbaindítással, a ballagással kezdődött, majd néhány nap múlva először léptek urnák elé a jövő mezőgazdászai, aztán négyéves munka, tanulás eredményeként éretté nyilvánították őket. „Ballag már a vén étiák .. énekelték és búcsúztak tantermektől, iskolától, környezettől. Az élen az osztályfőnök haladt. Párja is akadt, Édes Erzsikét a nagymamától, a legkisebb pöttömnyi húgáig mindenki látni akarta a felejthetetlen ünnepélyen. Erzsiké Madáron, a falujában kap majd beosztást. a főútvonalakon is túlzottan takarékoskodunk az útjelzőtáblákkal, addig az NDK országútjain nemcsak az útkereszteződéseknél jelzik a pontos irányt és kilométert, hariem közbeközbe is beiktatnak egy táblát. Drezdába érve elsőként akaratlanul is a második világháború pusztításának szörnyű emléke keríti hatalmába az embert. A várost 1945. február 13-án éjjel szőnyegbombázás döntötte romokba és több mint 30 ezer ember lelte itt halálát. Az eltelt húsz év során a megfeszített munka ellenére sem sikerült újjáépíteni a várost. Nagyon gyakori az olyan látvány, hogy az utca egyik oldalán űj, korszerű lakásnegyed ékeskedik, míg a másik oldalon most is ott áll a lebombázott romépület, amelyet az idő vasfoga azóta még tovább torzított. Olyan mementó ez, amely minden embert elgondolkodásra késztet. Bombatámadást szenvedett a világhírű Drezdai Képtár épülete is, amelyet már azóta teljesen rendbehoztak. A leningrádi Ermitázs és a párizsi Louvre után a drezdai Semper-palotát látogatják a legtöbben a világ minden tájáról idesereglett turisták. A Zwingerben lévő Gottfried Schemper által tervezett galéria-épület a múlt század közepén épült, de ma is elragadó, lenyűgöző. A festmények válogatása és rendezése azon az alapelven nyugszik, hogy a látogató részére megkönnyítse a műkincsek szemlélését, így az ember nem fárad ki a gyakran egymáshoz hasonló képek tömegétől, hanem aránylag gyors és könnyű átAz élet és pusztítás eredménye, új és régi utcarészlet Drezdában mert a 37 diák közül 19 a lány. Most is, mint régen, a bot végén himbálódzó „tarisznyában" egy pogácsa és 10 fillér volt az útravaló. Ugyanúgy mint régen, mégis egészen másképp. Hajdanában a szegényebb sorsúak közül néhány Rendkívüli tehetségű el is jutott a ballagásig, a tarisznyatartó pálca nemsokára koldúsbottá változott, mert sehol nem tudtak elhelyezkedni az érettségi után. Most a 37 kipirult arcú, éneklő fiatal közül már csak hárman vannak, akik még nem ismerik a jövendő munkahelyüket. A büszke szülök, hozzátartozók egész sora kíváncsi a végzősökre. Bojtos néni, a 83 éves töpörödött ímelyi asszonyka se tudta megállni, hogy ne lássa unokáját. Eáradt szemeiből örömkönny folydogál végig ráncos arcán, amikor rámutat a sorokban haladó csinos reménységre. A Méri tanító-házaspár szeme egy délceg legényen, Béla fiukon pihen. A növénytermesztés szerelmese ősszel a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán szeretné elmélyíteni tudását. Melettük Hegedűs Ferenc álldogál lányával, Magdával, a technikum elsősével. Ferkó „bátyját“ figyelik, aki apja nyomdokain halad és a Bajcsi Állami Gazdaságban állattenyésztőként dolgozik majd. Elbúcsúztak. Csoportosulnak a csinosan öltözött lányok, elegáns fiúk. Érdeklődöm, ki honnan való. Meglepetésként hatott, hogy az egyik csoportban főleg városiakkal találkoztam. Klokner osztályfőnök megnyugtat. Mindössze kilencen városiak. Jut hát a szövetkezetekbe is új vér. A főiskolára 11-en jelentkeztek. A kvóta azonban csak 9-nek nyújt lehetőséget. Különben a most érettségizett osztály a legjobb az utóbbi években. Igaz, az első években különböző okokból több mint a jele kirostálódott. Főleg a biológia, matematika, fizika okozott nehézségét és a szlovák nyelvvel nem tudtak megbirkózni egyesek. Biológia és matematika nélkül a mezőgazdasági technikumban bizony nem nagyon boltekintést nyer a gyűjtemény egészéről. Az óriási gyűjteményből magasan kiemelkednek Rembrandt, Rubens és Raffaello alkotásai. A város lüktető élete, lakóinak derűlátó mosolya sokat enyhít abból a látványból, amely a sok emberi és anyagi roncs láttán pillanatnyilag megrázkódtatott. E sokat szenvedett város, ha lassan is, de beheggeszti a háború okozta sebeket Drezdától Lipcséig szélsebesen haladnak a gépkocsik Az autósztráda előnyét csak az tudja értékelni, aki utazott rajta. Nincs probléma a gyorsasággal és előzéssel, mert a szembejövő járművek két méteres, füves sávval elhatárolt úton haladnak. Utunk irányát itt is jóelőre jelzik a gondosan elhelyezett táblák. Lipcse világváros. Lakosainak száma meghaladja a félmilliót. Itt távolról sem találkozunk a háború olyan súlyos nyomaival, mint Drezdában. A hatalmas sugárutakon gyors és biztonságos a közlekedés. A város antik és korszerű részre oszlik. A panellépítkezés itt is tért hódított, de sokkal igényesebben és ízlésesebben építkeznek mint nálunk. Elég, ha megemlítjük, hogy csak az összekötőutak megépítése és a közlekedési eszközök biztosítása után kezdik az alapok lerakását. Ebben is példát vehetnénk német barátainktól. Lipcsét a kiállítások városának is szokták nevezni. A jelzőt főleg onnan kapta, hogy pontosan 800 éve tartják itt a hagyományos tavaszi lipcsei vásárt, amely évszázadokon keresztül a Kelet és Nyugat közöti gazdasági kapcsolatok és a világkereskedelem seregszemléje. dogulhatnak. Sajnos, az ellenőrző szervek erre nem ügyelnek kellőképpen, csak a szlovák nyelv tudását firtatják. Pedig a szakmai tudás a legfontosabb. A „városiak“ csoportjában egy magas fiút a virágcsokros lányok koszorúja vesz körül. Asszonynyelvek szerint Panka Pista az egyik legcsinosabb legény. Komáromi. Vajon miért választotta a hajógyári tisztviselő fia a mezőgazdaságot? Korát meghazudtoló csinos anyja válaszol. — Már gyermekkorában elhordta a bejöttes üvegjeimet és azokban kísérletezett mindenféle növényekkel. Az alapfokú iskola elvégzése után ezért került Bajosra, a szaktanintézetbe. — A két év után nem ment el a kedve ? — Amint látja, pedig alaposan megforgattak. — Tervei? — A kertészeti főiskolát szeretném elvégezni — mosolyog magabiztosan. Az ünnepi ős lányok és fiúk a mezőgazdaságunk jövőbeni reménységei az igazgatójuk búcsúszavait hallgatják. A Nemzetek Csatájának Emlékműve Lipcsében Történelmi nevezetességeivel pedig felülmúl jóformán minden német várost. Lipcsében született például Richard Wagner, a hires zeneszerző, a fiatal Goethe is három évet töltött a város iskoláiban. Itt született Walter Ulbricht elvtárs is. Lipcse a német- és nemzetközi munkásmozgalom szempontjából is jelentős. Itt ringatták például Kari Liebknecht, az ismert német forradalmár bölcsőjét, tövábbá Lipcse nevéhez fűződik Marx Károly és Vlagyimir Iljics Lenin forradalmi tevékenységének egy szakasza is. Mint ismeretes, Lenin eliAárs 1900-ban itt adta ki az „Iszkra“ első számát, amely a mai Pravda elődjének számít. A történelmi jelentőségű épületek közt kimagasló helyet foglal el a Dimitrov-múzeum, amelyet a volt birodalmi bíróság épületében helyeztek el. A múzeum berendezése, a sok látványosságon kívül, egyben jelképes harccá is vált a hitleri fasizmus ellen, amely éppen Dimitrov híres vádbeszédével szenvedte ei első politikaierkölcsi vereségét. Említést érdemel még Lipcsében az Európa-hirű operaépület, a 100 ezer ülőhelyes sportstadion, a naponta 500 vonatot indító és fogadó központi vasútállomás, a Nemzetek Csatájának emlékműve stb. Természetes dolog, hogy így dióhéjban távolról sem lehet elmondani mindent a számtalan történelmi emlékkel rendelkező Drezdáról és Lipcséről. Tehát aki majd ezután jut el a két városba, az elmondottakon kívül bizonyára újabb ismeretekkel bővíti ki körsétánk feljegyzéseit. Tóth Géza Terbák Erzsiké, a mosolygós arcú szőke lány, szintén a szaktanintézet befejezése után ült a technikum padjaiba. Még nem tudja pontosan, hol dolgozik majd. A nöxténytermesztésben szeretne. Legszívesebben falujában Gután. A kis csoport harmadik tagja az igéző szemű Farkas Erzsiké. Komárom szülötte. Ot a biológia szeretete késztette a technikumba. Lesz módja kedvenc tantárgyát gyakorolni, mert a felvásárló üzem laboratóriumában dolgozik majd. Víg Marika, varrónő lánya. Hetven kilométert utazott naponta Újvártól, hogy elvégezze a technikumot. Már kiskorától a szövetkezet földjein segédkezett az özvegyasszony lánya. Barátnői sokszor gúnyolták „paraszt“ jelzővel. Öt az nem sértette. Az Újvári Felvásárló Üzem bizonyára ügy szerető alkalmazottat nyer Marikában. Terveikről, jövőjükről és még sok mindenről szó esett. — Férjhez nem készül senki - faggatom az asszonynak valókat. — Eszünk ágában sincs ... .— És Marika? — veti közbe Erzsi. — Tényleg! — néznek össze a lányok. Lótok, jutok Marika után. Elkéstem. Az imént robogott ki az autó az ódon iskola kapuján. Elrabolta a vőlegénye. Tóth Dezső Kísértetek múzeuma Dávid Teréz noveiláskötete Dávid Teréz új könyvének elolvasása után, az első megállapítás, mely a papírra kívánkozik, hogy az írónő egy más műfajban folytatja azt az utat, amit a drámában vitathatatlan sikerrel megkezdett. A Vidor család introdukciója a feladat teljesítésének, melyet az emberi és írói lelkiismeret diktált egy olyan alkotónak, akinek elsődleges joga és kötelessége a fasiszta korszak borzalmainak ábrázolása. Hisz nemcsak élt abban a korban, hanem szenvedte is annak testi és lelki gyötrelmeit. Szenvedte, mert beleszületett abba a bűnbe, mellyel a fajgyűlölők egy népcsoport tagjait megvádolták és halálra ítélték, így lett a könyv alig behegedt sebek feíszakitása, mondhatnánk önviviszekció. A drámaíró ebben a művében sem tagadja meg önmagát és műfaját, visszanyúl a század és a történelem legnagyobb drámai konfliktusához, az embertelenség és az emberiesség öszszeütközéséhez. A konfliktus megoldása már nem az író feladata. Jól tudja, hogy ez már más erők, a szocializmus és a békemozgalom szervezett erejének elkötelezettsége, de az író is sokat tehet azért, hogy a harcban széttaposott vadállat erkölcsi versége is beteljesüljön. Elbeszéléseket jelez a címlap, de egyi kbírálója nem kis joggal műfajilag riportoknak nyilványítja az írásokat, hiszen a való élet az alapjuk, élő vagy leginkább már nem élő emberek a hősei ezeknek az írásoknak. Hitem szerint, mint minden igazi alkotásban, ezekben a novellákban se a műfaj az elsődleges fontosságú, hanem az írói szándék, a mondanivaló és annak művészi kifejezése. A szándék pedig tiszta és becsületes, mint Fucíké, Stefan Heymé. Radnótié és a mi Fábry Zoltánunké, hogy a társak és példaképek közü' csak néhányat említsek. Nem becsülöm le ezzel a formát, a stílust, sem pedig a szerkesztői készséget, amely Dávid Teréz írásaiban nagyjában-egészében bírja az összehasonlítást a hazai magyar irodalom élvonalával Dávid Teréz alakjai nem hősök, hanem mártírok, áldozatok, egyszerű emberek, az egyéni alkat minden járulékával. Egy gyilkos hatalom súlya nehezedik rájuk, amelytől félnek, rettegnek, de minden helyzetben reménykednek. „Csak a hülyék nem félnek“, vallja Heine örök igazságként. Néha ravaszak és a kétségbeejtő helyzetben találékonyak néha könnyelműek és elszántak, ahogy azt a pilanat kiváltja belőlük. Tehát élők és valódiak, és ez Dávid Teréz emberábrázolásának legnagyobb érdeme. Ez jelenti egyben az írás valósságát és művészi hitelét Az ember szenvedélyes szeretete és féltése, a gonosz elleni gyűlölet vezette az író tollát, amikor égő és véres felkiáltójellé formálta könyvét. A könyv hazai irodalmunkban hézagpótló és szükség volt rá. A gonosz erők garázdálkodásának állandó leleplezése napjainkban, sajnos sokat vitatott, de óhatatlanul szükséges és becsületbe vágó írói feladat. Ennek igazságát csak olyan vaksággal sújtott álhumanista tagadhatja, aki nem akarja észrevenni, hogy nyugati határainkon már tömeggyűléseken és a propaganda minden élő és írott eszközével készítik elő a barbarizmus reneszánszát. Az írói lelkiismeret kérdése tehát az író állásfoglalása, amit Dávid Teréz könyvének utószavában így hirdet meg: A kötelességet két évtized nem oldozhatja fel, mert egyetlen generáció nem utókor, húsz esztendő még nem történelem. Nem hirdetek megtorlást — nem a bosszú lángpallosát forgatom, Fucík éberségre intő lobogóját tartom a magasba .. . Aki feledést hirdet, az elveti a tanulságokat! Akinek a múlt emléke tehertétel, annak kezében nincs megfelelő helyen a jelen és arra nem lehet rábízni — erre figyelmeztetek én e könyvemben — a jövendőt sem. PERL ELEMÉR «■■■«•ft • Megnyílt a Dolgozók Filmfesztiválja. Ünnepélyes keretek között nyitották meg hazánk nagyobb városaiban a Dolgozók Filmfesztiválját, amely ebben az évben XV. évfolyamát ünnepli. A hazai és külföldi filmalkotások iránt országszerbe hatalmas erdekfödés mtttaékozák. Emlékezetes
