Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-12-24 / 102. szám
— Nyílt levél Kedves Bátyám! Legutóbbi leveledben arra kértél, írjam meg részletesen, hogy történt lábtörésem a kan herélése közben. Most eleget teszek kérésednek. Egyik nap Pagonyi Géza a jénei szövetkezet zootechnikusa keresett fel. Felsorolta, hogy mi mindent kell a következő nap elvégeznem a szövetkezetünkben: előszöris kiherélni a kimustrált kant, megvizsgálni a választott malacokat, mert már kezdenek búgni és a vemhes üszőket is. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy ha egy szövetkezetben egyszerre ennyi mindent el kell végeznem, mi minden gyűlik össze a többi hatban holnapra. Mert azokban sem kell keresni a bajt a nyakig sáros, esős időben. Jól éreztem, aznap csakugyan sok bajt jelentettek községeimből. Másnap reggel, mikor elindultam a jénei szövetkezetbe, köd szitált. Minden lehangoló és szürke volt. A sár, a levegő, az istálló, minden Csak az istállóban várakozó öt ember vidámsága űzte el szinte nyomtalanul rossz hangulatomat. — Jó reggelt mindnyájuknak — köszöntem és sorba kezetfogtam a barátságos, mosolygó emberekkel. Akkor mégcsak nem is gondoltam volna, hogy ez a jól induló munkanap rövidesen mily szerencsétlenül végződik. De ne vágjunk a dolgok elé. Közösen megbeszéltük a munka sorrendjét és elhatároztuk, hogy először a kant intézzük el. Az öt keménykötésű ember mindjárt hozzá is fogott a munkához. Az erős kant fülébe, farkába kapaszkodva úgy húzták-vonszolták az ólból kifelé, mint ősszel a dolgozó méhek a feleslegessé vált herét a kaptárból. — Még egy ember a füléhez! — harsogta túl Andor a hüvelyknyi agyaraival jobbra-balra vagdalózó, üvöltő állatot. — Húzzátok! Kötelet a lábára — kiabált egyszerre minden ember. Valahogy sikerült kivonszolni az állatot az ólból a kifutóba, ahol a herélést akartuk elvégezni. A műszereket és egyéb kellékeket már kikészítettem. Az állat azonban szétterpesztette lábait és ledöntése sehogyan sem ment. Nem tudtam tétlenül nézni az emberek kínlódását és hogy én is kivegyem részem a munkából, egy hirtelen és szerencsétlen elhatározással beleugrottam a nyüzsgő tömegbe, belekapaszkodtam a kan sörényébe és elkiáltottam magam: — No most! emberek, egyszerre: hóórupp! — Erre olyat löktek a két és fél mázsás állaton, hogy az egyenest a jobb lábam bokájára zuhant. Egy roppanás és hasító fájdalmat éreztem. Fél lábbal valahogy elvánszorogtam a kifutó korlátjához. Nem láttam mar a világot derűsnek, mert elmosódott, sötét lett előttem minden. — Mi az, doktor úr, baj van? — szólt hozzám a földön fekvő kan lábait kötözök egyike. — Bizony baj van, emberek — szóltam. -Ügy látszik, eltörött a lábam. Géza, a zootechnikus azonnal feltalálta magát és intézkedett. Andort traktorért küldte, amely majd bevisz a faluba, ahol az autóm vár. Én közben magamhoz tértem, s a fájdalmat sem éreztem már olyan elviselhetetlennek. Kicsit szégyenem is az emberek előtt gyengeségemet. Láttam rajtuk, hogy figyelmük rólam a csendesen fekvő, lekötözött állatra terelődik. Sajnálták, hogy veszedelmes munkájuk kárbavész Arcukról leolvastam a kérdést, azt, hogy mi lesz most már a kannal?- Hozzák ide a műszereket és egy zsákot a térdem alá — szóltam. ! S törött lábbal azonnyomban kiheréltem. Ez a huszárvágás szemmetláthatólag tetszett az embereknek. Pár perc múlva megérkezett a traktor és elszállítottak. Közben úgy éreztem, érdemes élni és dolgozni ezekért az emberekért és hogy eljön az idő, amikor a még néha sántikáló állattenyésztésünk feljavítására is megtalálják a gyógyírt, mert nehéz munkájukban segíti szívük és meggyőződésük. Kedves Bátyám! Befejezésül még annyit, hogy ha karácsonyra leszúrjátok a hízót, légy óvatosabb, mint én voltam. i Öcséd ZOLTÁN Hét szövetkezet szakosításának tapasztalatai A mezőgazdasági termelés szakosításával járó problémákon az idén nemcsak a termelési igazgatóságok, hanem a szövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozói is alaposabban elgondolkoztak. Ezt többek között az is bizonyítja, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően s nagy gonddal készítik az eddig sokoldalú termelést folytató mezőgazdasági üzemek átállási tervét, a központosított és szakosított termelésre, ami másszóval annyit jelent, hogy a jövőben kevesebb termelési ággal foglalkozik egyegy szövetkezet és állami gazdaság. Mindez persze nem megy zökkenőmentesen, hiszen a szövetkezetek szakosítási tervének kidolgozásakor számos csak ránk jellemző szervezési műszaki és ökonómiai kérdés merül fel, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az alábbi cikkben a szakosításnak égy olyan oldalával kívánunk foglalkozni, melynek termelési viszonyaink közt döntő jelentősége van. Ez az oldal a szakosítás és a termelés hatékonysága között fennálló viszony, mivel a szakosítástól elsősorban a termelés földegységenkénti intenzitásának növekedését várjuk. Kiinduló alapelv az, hogy kevesebb termelési ág esetén jobb lehetőség nyílik a mezőgazdasági üzemek előtt azok színvonalának fokozására, főleg azért, mert nem forgácsolódnak úgy szét az anyagi és munkaeszközök, mintha sokoldalú termelést folytatnának. A kísérletképpen szakosított mezőgazdasági üzemek eddigi eredményei nemcsak a szóbanforgó előnyökre vetnek fényt, hanem annak kimutatását is lehetővé teszik, hogy menynyire valósulnak meg az elképzelések. Vegyük szemügyre a komáromi járás tehén- és borjúnevelésre, illetve vágómarha-hizlalásra szakosított héthét szövetkezetének eredményeit. Megjegyezzük, hogy mind a tehén és borjúnevelésre, mind a vágómarhahizlalásra szakosított szövetkezetek megközelítőleg azonos termelési feltételekkel rendelkeznek. Sőt, akárcsak a sokoldalú gazdálkodást folytató szövetkezetek, nekik is gondot okoz a takarmány, a trágyaszükséglet, a gépfelszerelés stb. biztosítása. Az igazság kedvéért azt is el kell mondanunk, hogy mindkét csoport csökkentette állatállományát. A TBC-s, az öreg és az alacsonyhasznú állatokat kiselejtezték. Most pedig lássuk, milyen eredményeket értek el folyó év első három negyedében a tehén- és borjúnevelésre szakosított szövetkezetek. Az 1962—64-es adatok szerint a tehenek tejelékenysége évről évre magasabb. De beszéljenek a számok: 1962-ben a hét szövetkezet tehenenkénti átlagos tejhozama 1632 liter, egy évvel később 1754 liter, idén az első kilenc hónapban 1573 liter volt. (Az évi átlag eléri majd a 2000 litert.) A növekedés 1962-től napjainkig 22,3 °/o. Fejlődést mutathatunk ki akkor is, ha a tejtermelést átszámítjuk egy hektár mezőgazdasági területre, mivel hektáronként 1962-ben 343, egy évvel később 382 és az idén háromnegyed év alatt pedig 359 liter tej jutott. (Az évi átlag eléri a 478 litert.) A növekedés itt 39 %. A szakosított gazdálkodást folytató szövetkezetek tehénállományának javulása tehát azt bizonyítja, hogy szakosítással fokozható a termelés hatékonysága. összehasonlításképpen megemlíthetjük, hogy egy hektár mezőgazdasági területre járási méretben háromnegyed év alatt 265 liter tej termelése jutott (az évi átlag körülbelül 350 liter lesz). A feltételezett évi különbözet a szakosított szövetkezetek javára közel 130 liter tej. A szakosításra nézve a termelési Az imelyi szövetkezetben a legutóbbi értékelés szerint már 14 malacot választottak el anyakocánként. Képünkön Vizsgyák Annát láthatjuk a malacok szoptatása közben. Foto: Miro Vojtek költségek összehasonlítása is kedvező, mivel a szakosított szövetkezetek az idén 1,64 koronáért termeltek ki egy liter tejet, a járási átlag viszont 1,68 koronát tesz ki. A termelés hatékonyságának növekedése s ezzel párhuzamosan a termelési költségek csökkenése a szakosított szövetkezetekben főleg abból ered, hogy vezetői a múlttal szemben jóval több gondot fordíthatnak az állattenyésztésre, aminek az eredménye törvényszerűen a több és olcsóbb termelésben mutatkozik meg. Most' pedig elemezzük a vágómarha hizlalásra szakosított szövetkezetek eredményeit. A kritérium itt is a termelés intenzitásának növelése, vagyis az, hogy minél több húst termelhessünk egy hektárra. A szakosítás kezdetétől, azaz 1962-től ezek a szövetkezetek a következő eredményeket érték el: egy hektár mezőgazdasági területre 1962-ben 41, tavaly 85 és az idén az első kilenc hónapban 76 kg húst termeltek ki. (Az évi átlag meghaladja majd a 122 kg-ot.) A növekedés 1962-höz viszonyítva háromszoros. Az év elejétől szeptember végéig a vágómarha-hizlalásra szakosított szövetkezetek hektáronként 44 kg hússal termeltek többet, mint a járási átlag, s a különbség év végéig előreláthatólag 75 kg lesz. A vágómarha-hizlalással foglalkozó szövetkezetek állatállománya 305—859 darab körül mozog, s ez lehetővé teszi a legújabb zootechnikai ismeretek és tapasztalatok felhasználását, főleg a takarmányozás terén. A szövetkezetek az állatokat súlycsoportokra osztották, s a takarmányozás gazdaságosabbá tétele végett egyedi takarmányozást folytatnak. A gondozó, bérezése kimondottan a súlygyarapodástól függ. az állatok iránti gondossága ezért állandóan növekszik. Természetes, hogy a zootechnikus szakműveltsége is szüntelenül fokozódik, hisz a vágómarha-hizlalás takarmányozási technológiáján kívül egyéb feladatai nem igen vannak. Ezekben a szövetkezetekben nőtt a vágómarhák hasznossága.' A szakosított termelés hatékonyságának növekedése a szóbanforgó szövetkezeteknél jó feltételeket teremt ahhoz, hogy egy hektár mezőgazdasági területre jövőre — az ez évi járási átlaggal szemben — nyolc liter tejjel és 20 kg hússal nagyobb hozamot tervezünk. Ezzel kapcsolatban azonban szükséges megjegyeznünk, hogy a szakosított szövetkezetek talaj- és ökonómiai feltételeiknél fogva, de eddigi termelésünk hatékonysági foka szerint a II., III. és IV. termelési csoportba tartoznak. Mint az elmondottakból is kitűnik, a komáromi járásban folyó szakosítás nagy lépést jelent mezőgazdasági termelésünk hatékonyságának növelése felé. S. M a r c i n a, a Komáromi Járási Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság dolgozója, és A. Marko mérnök, a Bratislava! Mezőgazdasági ökonómiai Kutatóintézet dolgozója Értékes tapasztalatok Ha a vadász elhamarkodott lövésével súlyosan megsebzi a nagyvadat, azonnal otterem a szajkó őrszem és fülrepesztő rikácsolásával egyrészt szidja az embert, akit szemmel kísér azóta, hogy az erdőbe tette a lábát, másrészt meg értesíti társait a nem hétköznapi eseményről. Szajkóriadóra a cinke figyel fel elsőnek, mert érti a szajkónyelvet. Tüstént odalibben a riadozó szajkóhoz és cikázva tudakolja, miről is van szó. Hozzátársul a háborodó szajkónéphez, s együtt követik nyomon a beteg vadat. Nem teszik ezt részvétből, vagy szánalomból, hanem csupán önző számításból. Várják a közeli véget, a hullaboncolást és köszörülik a csőrüket a sok jót ígérő torra. A szajkónép az erdő rendőrsége. Kivezényelt őrszemei mindent figyelemmel kísérnek és riasztó rikácsolásukkal figyelmeztetik fajtájukat, ha észreveszik az embert vagy a csavargó ragadozót. Elmaradhatatlan társuk a cinke, amelynek természete ilyen is, olyan is. Kétarcú madár. A nagyszámú cinkecsaládban a mi nagy cinkénk (Parus major L.) a leginteligensebb nem költöző éneklőmadár. Jókedvű és mulatságos társaslény, amely kerüli az összetűzést. A szabadban igen türelmes, de jaj a madárnak, amely kihívóan viselkedik vele szemben. Fogságban barbár. Házsártos és kegyetlenkedő. Fogolytársát szüntelenül üldözi. Csőrével ütivágja a fejét, kilékeli koponyáját. Megöli. Ezzel árulja el ragadozó mivoltát. Nem ritka eset, hogy étvágyat kap a még csupasz madárcsemetére. Elrabolja a szomszéd madárasszony fiókáit. Erre mindig kitör a madárháború. A méhészek nagyon haragusznak rá, mert kaptáraikat fosztogatja. Nem mézre, hanem méhre vágyik. Méhrablásnál igen furfangos a taktikája: rászáll a kaptár röpdeszkájára és megkopogtatja csőrével. Bentről ideges zümmögés a válasz. Lábon van az egész kaptár. Az őrtálló munkásméh kisiet a röpdeszkára, hogy elzavarj» a tolakodót, de vesztébe rohan, mert a leselkedő cinke elkapja, a legközelebbi galyra viszi és elfogyasztja a méh mézillatú belsejét. A megmaradt üres hüvelyt pedig elejti. A mezőgazdásznak is van panasza. A torkos cinke az erdő melletti kukoricában szeret garázdálkodni. Rontja a kukoricatermést. Rácsimpaszkodik a kukoricacsőre. Kúpos csőrével gondosan kitapintja, azután átvágja a védő levélpáncélt, majd kicsipkedi a tejes kukoricaszemet. A mákfejnek is mostoha a sorsa. — Diót törni nem nagy virtus — gondolja a cinke. Elég, ha mákszemnyi résecskét talál a héjon, azon egykettőre a gyümölcs közepéig hatol. Ilyen a cinke egyik arca. Káros és ragadozó csínytevései dacára a cinke igen hasznos madár. Ez a másik arca. Fő tápláléka a rovar. A fakéreg repedéseiben és egyéb hézagokban kutat, keres a káros élősdi után. Egyre pusztítja a rovar és tetű lárváit. Meggátolja a fejlődésüket és a fa elszáradását. Még elképzelni is nehéz, hány millió aprócska petét és álcát kell az örökéhes madárnak a fakéreg alól kicsipkednie, hogy telegyömöszölje a gyomrát. Habár lankadatlan szorgalommal, reggeltől estig végzi tisztogatási munkáját, este inkább halálrafáradtan, de sosem jóllakottan tér éjszakai nyugvóhelyére. Az erdőben és a gyümölcsösökben gyakorolt famentő munkálatokban a cinke nemzetgazdasági szempontból igen értékes tényező. Nem csoda, ha az erdész és kertész pártfogolja és végül nem kevésbé fontos szempontból a cinkét kedveli a vadászember is. Selmec Adolf Hogyan „beszélnek“ a méhek ? Fáradságos megfigyelések után Adrian W. W e n n e r tanárnak, egy kaliforniai méhész-kutatónak végre sikerült a méhek „beszédét“ legalább részben ellesni. — Azt már Karl v. Frisch német professzor megállapította — írja Wenner tanár a Scientific Americanban, — hogy az eleséghordó méh tánccal adja tudtára társainak az általa felfedezett új táplálékforrást. További megfigyelések azt bizonyítják, hogy ezeken a táncos taglejtéseken kívül hangokat is hallatnak a méhek. Az erre a célra felállított készülék hangszalagja alacsony frekvenciájú, vagyis mély hangokat rögzített meg, amelyeket a méhek tánc közben hallattak. Wenner szerint ezek a hangok az új táplálékforrás távolságát hivatottak közölni a többi méhhel. De az említett táncmozdulatok sem önkényesek, se nem céltalanok. Főleg itatok körül láthatunk gyakran olyan mehet, amely például egy vízszintes deszkán meghatározott irányban tánclépésben „libben“ annak széléig. Onnan visszarepül előbbi kiindulópontjára és megint csak ugyanabban az irányban megismétli „riszáló“ lépéseit a deszkán. Ezzel adja tudtul társainak az irányt, amelyben a nektárdús élelemforrást kell keresniük. Wenner tanár továbbá megfigyelte, hogy a méhek által hallatott mély hangok tartama, hullámszerű váltakozása és a hangok közti szünetek hossza a felfedezett táplálékforrás cukortartalmának nagyságára enged következtetni. Hangspektográf segítségével azt is megállapíthatta a kaliforniai méhészkutató, hogy rajzás előtt — átvitt értelemben — mindig az egyszer aláhúzott magas „C“-nek megfelelő hangot hallatják a méhek, hogy rajzási szándékukat „közhírré“ tegyék. Minden család legalább tízféle han gon képes különböző tervét, szándékát, elhatározását kifejezni. Főleg két jellegzetes hangra hívja fel Wenner méhésztársai figyelmét: az egyik egy másodpercenként 250 alaprezgésnek megfelelő tipikus zsongás, amelyet a dolgozók váltanak ki szárnyuk szüntelen csapkodásával és amely egyúttal „szellőztetőkészülék“ szerepét tölti be a kaptárban. A zsongás rendszerint sokkal hangosabb, mint az egymagában repülő méh ismert döngicsélése. A második jellegzetes hangot akkor észlelhetjük, ha riadalom támad a méhek között, mert ellenség hatolt a kasba. Ilyenkor az őrök sok száz főnyi munkaközössége éles, morajlásszerű búgással figyelmezteti a családot a közelgő veszélyre. A búgás minden második vagy harmadik másodperc után megszakad, majd több percig tartó „sípolásba“ fognak a dolgozók. Az anya ún. „dudálással“ tu-tu-val jelzi a kibújt királynő jelenlétét a kasban, „brekegése“ pedig a fedelezés felkarcolására irányuló felhívását jelképezi a dolgozók számára. Wenner tanárnak a mezőgazdák számára is hasznos megfigyelései a méhek tökéletes hírszolgáltatásáról felette érdekesek és tanulságosak. Ennek ellenére továbbra is rejtély marad, hol kell keresnünk a méhek hangképzésének forrását. Nem igazolódott be az a feltevés, hogy a hangok a méhek altestéből erednek. Valószínűbbnek tartják, hogy szárnyuk rezegtetésével vagy testük külső, kemény része alapanyagának, az ún. „kitin"-nek segítségével képesek hangokat kiváltani. Éppúgy kétes, hogyan és mivel érzékelik a méhek a sokféle hangbenyomást. Amíg Elanor H. S I if e r, a iowai egyetem méhészkutatónöje az állatok csápját jelöli meg hallószervként, addig az említett Wenner tanár kísérleteivel bebizonyította, hogy a méhek közvetett úton lábukkal „hallanak". Véleménye szerint ugyanis a kívülről jövő hangok hatására megrezdül az az alap, amelyen a méh tartózkodik, a rezgés pedig lábán keresztül jut el a méh tudatába. (Scientific American) Méhészeti nép! akadémia Nyitrán A Nyitrai Kultúra és Pihenés Parkja, a Csehszlovákiai Méhészszövetség és a Nyitrai Járási Nemzeti Bizottság a Zobor alatt előadássorozatot indított. Az előadások helyét jól választották meg, hiszen Nyitra a szlovákiai mezőgazdasági élet tudományos központja, fgy érthető, hogy az előadássorozat — mely népi méhészakadémia elnevezés alatt indult — mindjárt az első előadás alkalmából nagy érdeklődést váltott ki, sőt a további előadások során ez még fokozódott. A népi méhészakadémia előadássorozata január végéig tart. M. L. (Nyitra) 1964. december 24.
