Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)

1964-07-18 / 58. szám

Az aratók mär hajnalban kint vol­tak a rozsföldön. Nagy, négyszögletes föld volt, James McDara nyugalma­zott mérnök tulajdona, A dombolda­lon kezdődött és enyhe lejtéssel a ten­gerparti, homokos út felé tartott. Az ősz hajú, szürke tweed-ruhába öltözött idős Mc Dara a sövényen kívül álldogált a tengeri úton, botjával ha­donászott és azzal a néhány emberrel beszélgetett, akik a hajnali óra elle­nére már összegyűltek. Kicsattanó, pi­ros arccal izgatottan integetett fur­­kósbotjával, amint emelt hangon ma­gyarázott a körülötte állóknak. — Tegnap felmértem, a lehető leg­­igazsúgosabban. Szavamra, egy ujjnyi különbség sincs a három sáv között. Látják? Mérőszalagot fektettem végig a földeken, így nem téveszthetik el. Jöjjenek csak. majd megmutatom. Végigvezette az embereket a föld mentén és megmutatta, hogyan mérte föl három egyenlő részre, hogyan je­lölte meg földre fektetett mérőszalag­gal a sávokat. — Ennél igazságosabban nem is le­hetne - kiabált az öregúr, olyan izgatottan, mint egy iskolás fiú. - Amint elsütöm a revolveremet, egy­szerre indulnak, és amelyik pár első­nek fejezi be a sávját, kap egy ötfon­tos bankjegyet. A parasztok bólintottak és komo­lyan néztek McDarára, bár mind arra gondoltak, milyen bolond, hogy öt fontot költ a földje aratására, amikor kettőért is levágathatná. De azért ők is majdnem úgy izgultak, mint maga McDara, hiszen egész Inverara-sziget három legjobb aratója jelentkezett a versenyre Már mindhárman ott vol­tak a domboldalon, a rozsföld legma­gasabb pontján, indulásra készen. Minddel eljött a felesége, hogy markot szedjen, kévét kössön, enni- és inni­valót hozzon. Sorsot vetettek a sávokért úgy, hogy három tengeri hínárt húztak ki Mc­Dara kalapjából. Elfoglalták helyüket a sávjukon és várták a jeladást. Bár a nap még nem melegítette fel a föl­det és hüs szél fújt a tengerről, mind­egyik férfi ingújra vetkőzött. A mel­lükön nyitott ing újfát könyökön felül felgyürték. Szürke gyapjúinget viseltek. Derekuk köré tarka „crios"-t, hosszú, kötött tiszta gyapjú övét csavartak. Ez alatt fehér posztónadrág volt raj­tuk, melynek végét a szélén hímzett gyapjúharisnyába gyűrték be. Lábukat nyers marhabőr cipő fedte. Sapkát egyik sem hordott. Az asszonyokon piros szoknya volt és kis sálat csa­vartak a fejűkre. B A Moszfilm Stúdióban augusz­tusban kezdik meg a Marx Károly életéről szőlő film forgatását. Mar­xot Igor Kvasa. fiatal szovjet szí­nész alakítja, a kísérőzenét Dmitrij Sosztakovics komponálja. ■ Sidney Poitier, az idén Oscar­­dljjal kitüntetett néger filmszínész színdarabot ír, amelyet jövőre mu­tatnak be a New York-i Broad­­wayn. A darab címe Hatszáz az egyhez, tárgya az automatizálás és a fiatal munkások problémája. ■ Twist Olivér után Münchhau­sen báró is musical comedy-hős lesz. A híres nagyotmondő törté­netéből Erich Kästner szövegével és Gerhard Wimberger zenéjével készül musical a müncheni Gärt­­nerplatz-Theater részére. II A Sarah Bernhardt Színház­ban péntek este ünnepélyesen ki­osztották a Nemzetek Színháza fesztiváljának díjait. A nemzetközi vándorserleget Olaszország nyerte el a Hamlet bemutatásával. ■ Eggert Márta és Jan Kiepura a híres énekes házaspár újabb eu­rópai hangversenykörútra készül Amerikából. Az ősszel ellátogatnak Lengyelországba is. Újságírók kér­désére kijelentették, hogy ha csak egy módjuk lesz rá, Budapestet is útba ejtik, ahová annyi szép emlék fűzi őket... Bal oldalon várt Michael Gill és Su­san, a felesége Michael magas, szívós férfi volt, homlokába hulló szőke haj­jal, melyet a koponyáján tövig lenyi­­ratott. Sasorra volt és csontos áll­kapcsa állandóan mozgott előre-hátra Apró kék szemeit a földre szegezte-, hosszú szempillái majdnem az arcát érintették, mintha aludna. Mozdulat­lanul állt, sarlója jobb kezében: bal kezét az övébe dugta Ojra és újra felemelte szempilláít és az indítójelre figyelt. Felesége majdnem olyan ma­gas volt, mint ő, de gömbölyded, ró­zsás arcú. A szófián asszony amíg ott várt, nyolchónapos fiára gondolt, akit otthon anyja gondjaira bízott. Középen Johnny Bodkin állt, karba tett kézzel, szétterpesztett lábbal: halk, komoly hangon beszélgetett a feleségével. Nagy darab etriber volt, izmos lábú és nyakú fekete haja már kopaszodót a homloka fölött. Homloka feltűnően fehér volt, arca pirospozs­gás. Mindig összehúzta a szemét és fekete szemöldöke rángatózott. Mary, a felesége alacsony, sovány, fakó arcú asszony, kiálló fogakkal. Jobbról Pál Considine és felesége, Kate várakozott. Kate erősen testes és izmos volt, szeplős arcú, feltűnő bajuszkával Dús homokszínű göndör haja folyton lebomlott Nyers, erős, férfias hangon beszélt a férjével: pezsgett benne a jókedv. A férfi vi­szont apró emberke. kicsi, karcsú, arcán kezdődő ráncokkal, bár még negyvenéves sem volt. Arca valamikor élénkpiros lehetett, de már kezdett sápadni. Elöl majdnem minden foga kihullt. Könnyedén állt, McDarára mo­solygott-, apró könnyed tartúsú, kar­csú testében lapult az erő. Ekkor McDara intett a botjával. Felemelte a karját Lövés dördült: az aratóverseny megkezdődött. A három ember ugyanazzal a mozdulattal eresz­kedett jobb térdre, mint katonák a szemlén, lövészgyakorlaton. Bal kezük egyforma mozdulattal markolta a rozskalászcsomót. A görbe sarlók megperdültek a levegőben, majd her­­segö hang következett, ahogyan ta­vasszal az éhes tehenek tépik a friss, hvsszú füvet. Máris három vékony kis r'ozskalászcsomó hevert a sövény tö­vében a harmatos füvön, mindegyik arató behajlított bal lába mögött egy. A három asszony ideges csöndben várt az első kévére. A győzelem vagy a vereség fele lehet. Egy, két, három, négy csomó. Johnny Bodkin horkolva, mint egy dühös 16, majdnem megállás nélkül dobálta a csomókat. Hangos örömkiáltással emelte levegőbe a sar­lóját és ráköpött: — Első kéve! — A felesége két kézzel vetette rá magát. Különválasztott egy kis kalászcsomót, a kéve fele köré csavarta, aztán elké­pesztő gyorsasággal megkötözte, mi­közben ujfai úgy mozogtak, mint a kötőtűk. Abban a dühödt tempóban dolgozva, ahogyan elkezdte, Bodkin hamarosan megelőzte vetélytársalt. Rendetlenül vágta a kötegeket és egyenetlen csa­pásai nyomán halmok maradtak mö­götte a földön, de meglepő erővel és gyorsasággal haladt Nagy kezei ne­hézkesen forgatták a sarlót is fogták körül a csomót; teste úgy lódult előre, ahogyan az elefánt csörtet az erdőn át, de tagjainak szakadatlan mozgá­sában ritmus volt és bizonyos szép­ség. Mögötte ment a felesége, fürgén kötözve, kemény arcát komolyan rán­colta, mintha nagy elhatározáson tör­né a fejét. Considine és felesége következett a másodiknak. Considine így munka köz­ben meglepő erőt és kecskeszerü moz­gékonyságot mutatott Amint hosszú, szikár, csontos karjai megmozdultak a rozsvágáshoz, úgy ugrottak elő az izmok hajlott hátán mint amikor egy bonyolult kötélrendszert meghúznak. Valahányszor rázökkent jobb térdére, ahogyan haladt az aratás során, elfoj­tott nyögésszerü hangot adott ki. Fe­lesége már jócskán izzadt, majdnem a sarkában járt. állandóan sürgette, nevetett és tréfált szokásos, erős, ke­délyes hangján. Michael Gill és a felesége jött utol­sónak. GUI olyan lassú, módszeres mozdulatokkal kezdett aratni, mint egy alacsony nyomású gép. Pontosan ugyanezzel a tempóval folytatta, so­sem nézett föl, hogy megtudja, hol tar­tanak az ellenfelei Hosszú, vékony kezei nesztelenül mozogtak és csak aratósarlőfa fogainak éles hersegése hallatszott, amint belevágott a sárga rozsszárakra. Hosszú, lesütött szempil­láit mindig arra . o pontra szegezte, ahová a sarlója vágott. Nem nézett hátra, hogy megtudja, elég csomója van-e már egy újabb kéve megkezdé­séhez. Minden mozdulatát előre kiszá­mította, nyugodtan, egyhangúan, ha­lálos pontossággal Még a lélegzése is egyenletes volt, az orrán keresztül, mind aki egészségesen alszik. Felesége ugyanígy mozgott mögötte, csinosan kötött meg minden kévét, erőfeszítés nélkül. Ahogy múlt a nap, mindenfelől em­berek gyülekeztek, hogy az aratókat figyeljék. A nap feljebb emelkedett az égen. Kegyetlen hőség volt. Szellő sem rezdült: a rozsszárak már nem mo­zogtak. Tökéletes csendben álltak, ka­lászuk fehérnek, száruk aranysárgának látszott. Már nagy, folyton növekvő nyílás keletkezett a rozsföldben. Nem sokkal dél előtt, Botkin már levágta a sávja felét A fele távolság­hoz jelzőkövet tettek, s amikor Bot­kin odaért, felemelkedett, kezében a kővel és felkiáltott: - Itt a bizonyíték — ordította — hogy még nem szüle­tett olyan férfi Inverara szigetén, mint John Botkin. — A tömeg a sö­vénynél válaszul megéljenezte, de a föl megtermett Kate Considine tréfá­san meglengetett egy kévét a feje felett és durva férfihangján így ki­áltott: — Gyerekidő ez még, lágyhúsú Bodkin! - A tömeg harsogó nevetés­be tört ki és Bodkin füstölgött magá­ban, de nem válaszolt. Nem volt túl­ságosan éles eszü. GUI és a felesége nem vett róluk tudomást. Föl sem emelték szemüket az aratásról. Bodkin felesége ment elsőnek az ebédért. Egy kanna hideg teát hozott, kemencében sült, fehér lisztből készült egész cipót, nagy szeletekben, vasta­gon megkenve vajjal. Négy kemény­tojást is hozott. Bodkinéknál nem volt gyerek, ezért megengedhették ma­guknak, hogy jól éljenek, legalábbis sokkal jobban mint a többi paraszt. Bodkin ledobta a sarlóját, falónkon behabzsolt három tojást, közben épp­olyan éhes felesége megette a negye­diket. Azután Bodkin elkezdte enni a vajaskenyeret, hideg teát ivott, olyan sietősen, ahogyan a rozsot aratta. Pontosan két és háromnegyed percig tartott, amíg a feleségével eltüntették a nagy halom enni- és innivalót. Gal­­legher doktor lent, a parti úton kí­váncsiságból mérte az időt. Abban a pillanatban, amikor befejezték az evést, ugyanolyan dühödten estek neki a munkának, mint azelőtt. Considine utolérte Bodkint, ponto­san, amikor Bodkin élkezdte újra a murikát, de ahelyett, hogy megpihen­tek volna étkezés közben, Considine és a felesége az inverarai parasztok ősi, ilyen versenyek közben szokásos módján evett. Kate vajas zabkenyérrel etette a férjét munka közben. Időn­ként odaadta neki a teáskannát és a férfi megállt, hogy húzzon egyet be­lőle. Így még mindig majdnem együtt haladt Bodkinnal, mire befejezte az evést. A nézőket nagyon izgatta Con­sidine mohó sietsége és néhányon azt kezdték mondogatni, hogy ő fogja megnyerni a versenyt. Senki sem fi­gyelt Gillre és a feleségére, bár egy­szer sem álltak meg enni, és folyama­tosan közelebb futottak ellenfeleikhez. Még mindig hátrább voltak, de egészen frissnek látszottak, pedig Botkin szemmel láthatóan kezdett kimerülni. Hátráltatta a nehéz ebéd; Considine már nyilvánvalóan tartalékerejét hasz­nálta. Amikor aztán elérték a félutat jelző követ, GUI nyugodtan letette a sarlóját és szólt a feleségének, hozza a kosztott. Az asszony elhozta a sö­vénytől a vajas zabkenyeret és egy kancsó friss tejet, alján zabdarával. ■frSfrriBNw ettek is átésa tteslt lepi­hentek. Az emberek gúnyolódni kezd­tek rajtuk, amikor látták, hogy pihen­nek, íe nem törődtek vele. KörülbeliU húsz pere múlva felkeltek és újra munkához láttak. Gúnyos éljenzés tört ki és egy öregember odakiáltott ne­kik: — Szégyent hozol a nevemre, Mi­chael. — Ne törődj vele, apa, - od­­laszolt Michael —, a versenynek még nines vége. — Megköpte a markát és újra megragadta a sarlóját. Ekkor aztán igazán egekig csapott az izgalom, mert a GUI házaspár na­gyon fürgén látott munkához. Mozdu­lataik pontosan olyan gépiesek és sza­bályosak voltak, mint azelőtt, de majdnem kétszer olyan gyorsan dol­goztak. Az emberek kezdték biztatni őket. Az előkelő birtokosok fogadáso­kat kötöttek. Eddig nem volt túlságo­san nagy az izgalom, mert eleve biz­tosnak látszott, hogy Bodkin nyer, hiszen annyi előnye van. Most azon­ban Bodkin elsősége veszélybe került. Még mindig jóval GUI előtt járt, de észrevehetően fáradtan mozgott, sar­lója minduntalan félresiklott, hegye a földbe akadt. Bodkin csatakos volt az izzadságtól. Hátranézegetett GUI felé, zavarta az emberek kiáltozása. Éppen egy óra előtt Considine hir­telen összeesett, tökéletesen kimerül­ve. El kellett szállítani a sövényhez. A tömeg összegyűlt körülötte és Robertson plébános úr adott neki egy kortyot a konyakos fiaskójából, amitől magához tért. Megpróbált visszamenni a munkájához, de nem tudott felkelni. — Maradj ott — mondta mérgesen a felesége. — Kikészültél. Majd én folyta­tom. — Magasabbra tűrte fel kövér karján a ruhaujjat, visszament az ara­tósarlóért, és hangos kiáltással bőszen aratni kezdett. - Bravó — kiabált McDara — külön díjat fogok adni en­nek az asszonynak. Gallagher - szólt, a doktor vállára csapva. — Azért.., az ír faj... tudja, mire gondolok... Ember ez, igen. De mindenki figyelme a Bodkin ét GUI között folyó harcra terelődött. A haragtól fütött Bodkin minden ere­jét megfeszítve újra teret nyert Ha­talmas teste balról jobbra és újra vissza himbálódzott a során és mintha nyelte volna a hosszú sárga rozs­­szálakat, olyan gyorsan hulltak előtte. De amikor öt órakor Bodkin megállt, hogy egy pillantást vessen maga mö­gé, ott jött GUI, ijesztő szabályosság­gal. Bodkin hirtelen úgy érezte, erőt vesz rajta az egész nap fáradsága Először tikkasztó szomjúság tört ki rajta. Elküldte a feleségét a sövény­hez a másik teáskannáért. Amikor visszajött vele, Bodkin elkezdett inni. De minél többet ivott, annál szomja­­sabb lett. Barátai a nézőtömegböl ki­áltásokkal figyelmeztették, de a szom­júság megőrjítette. Tovább ivott. A tengerparti fal és a győzelem olyan közel van. Kábultan nézett arrafelé, míg a sarlóját forgatta. Ojra ivott. Érzékei kezdtek tompulni. Elálmoso­­dott, mozdulatai majdnem öntudatlan­ná váltak. Csak a falat látta és tovább küzdött. Elkezdet magúban beszélni. Elérte a falat a sávja egyik végén. Csak a másik végéig kell még levágnia és befejezi. Három kéve még és ak­kor ... A legnagyszerűbb férfi Inve­­rarában. Ötfontos bankó... De ekkor hangos éljenzés hatolt a fülébe és kiáltás hangzott a levegőben: — GUI nyert, — Bodkin nyögve össze­esett. Fordította: Valkay Sarolta A reggeli nap még alig látszott, egy elkésett kakas nagyot kukorékolt. Aztán újra áhitatos csend szorult a tanya eresze alá. Az eresz alatti ro­zoga asztalon egy feketeruhás asszony cihelödött. Kopott táskájából holmikat rakosgatott ki, s be Rendezgetett. Szeme kl-klvágott az eresz alól a dombra, amelyen kékesszürke földi út Igyekezett felfelé. A dombon túl van — azt mondják — két kilométerre ide az a major, annak a termelőszö­vetkezetnek a központja, ahová az este igyekezett, de miután már a fa­luban elkéste az egyetlen buszt, el­fáradt és nagyon utolérte a sötét, beiért ebbe az útszéll házba, szállást kért és kapott. — Jaj, úgy megijedtem — szaladt ki egy kisfiú a házból —, ahogy fel­ébredtem, nem láttam a nénit, azt hittem, hogy már elment.,. — Megvek Is, gyerekem ... — Ne menjen! — rángatta szok­nyáját a gyerek Az idegen asszony kezében ócska, divatjamúlt retikülféle volt. Kis tük­­röcskéí szedett ki belőle, nézegette magát. — Jaj, de rossz színben vagyok! .. Látszik, hogy egész éjszaka nem alud­tam ... — Ni-ni — kiáltott a kisfiú —, az a ridikül meg éppen olyan, mint az édesanyámé volt Még meg is van sublótfiókban ... Megmutassam? Beszaladt a házba Sokára jött visz­­sza, és mosolyogva gyanakodva nézte az idegen asszonyt, s a táskát. — Nincs nem találom az anyuét.. De éppen ilyen volt az édesanyámé is ... — £s szorosan az idegen asz-Csurka Péter Az idegen asszony szony mellé bújt. — A haja is Ilyen volt az én édesanyámé, mint a nénié... Nyikorgott a kapuajtó, kicsapódott. Friss vágású herével megrakott, le­kötözött targoncát tolt be rajta a gyerek apja. Köszönt. Az udvar köze­pén leengedte a targoncát, a talicska­hámot lefejtette magáról, fellépett az eresz alá. — Na hiszen maga megjárta, hogy az este ide tért be hozzánk. Egész éjjel nem aludt... Ilyet én még nem is láttam... Kimosott... Kenyeret slitött... — Ki Is sült mér ... Most szedtem ki a kemencéből .. Két nagy kenye­ret, és egy kis cipót a kisfiúnak ... — Na, aztán, hogy tudjam én ezt meghálálni magának? ... — Hálára nem tartok számot... De láttam az este, azt az asszony nélküli nagy elhagyatottságot, ezen megesett a szívem .. Először vissza akartam fordulni, mert mégiscsak, gondolja el, egy idegen nő, éjnek Idején ... egy asszonytalan házban ... De ez a gye­rek Is attól fogva, hogy beléptem, le nem vette rólam a szemét... — Látom, készülődik ... Én ma nem megyek be a majorba ... Itt az ér melletti dűlőben ritkítom a tengerit... Máskülönben együtt mehetnénk .. vezetném, hogy el ne tévedjen ... De azt mondja meg, mivel tartozom... Legalább egyen valamit . — Már ettem Míg maga herét kaszált a háztájiban, megfejtein a te­henet, friss nyers tejet ittam. — Az csak tej ... Hozok kenyeret, szalonnát... Az Idegen asszony — akinek fél éve halt meg a férje, amit már meg is beszéltek az este, hogy mindketten özvegyek, — tiltakozott. Nem szokott szalonnáznl Ilyen Jókor reggel. Már majd csak délben eszik a bátyjánál. A bátyja hívta. Nézzen szét a tsz­­ben, s ha úgy tetszik, költözzön át ide abból a másikból, ne legyen testvér­­telenüi, idegenben egyedül. — Ha most elmegy a néni — fura­­kodott közéjük kérdésével a gyerek — nem jön Ide többet vissza? A kér­dés megzavarta himbálózó gondola­taikat, melyekkel már ösztönösen egymást simogatták. Az idegen asszony szívbéli anyás­kodással guggolt le a gyerek mellé. — Majd egyszer, ha erre lesz az utam, bejövök, sütök megint neked kiseipót... Kimosom a kis ingeeské­­det... Jó lesz? ... — Jó lesz, de most se menjen már el!... — Csodálatos — csodálkozott a gye­rek apja —. hogy megszerette magát egy pár óra leforgása alatt. Aztán cigarettára gyújtott, és az eresz alatt lebegő, elszálló kék füst­ben mintha nemrég elhalt felesége arca mosolygott volna reá A kapuban állt. Nézte a távolodó asszonyt, mel­lette pityergett a kisfia, apjának a nadrágkorcból kibuggyanó legét rán­gatta. Miért engedi elmenni a nénit? Äz apa alig vette észre a rúneigálást, mert nagy ütközetben állt a gondo­lataival. A domb tetején az asszony is megállt, visszafordult, integetett. De aztán ereszkedett lefelé, és ked­ves alakját elfogta a domb előlük. — Édesapám — szólt a gyerek vl­­dámkodva —, édesanyám rldlküljét odaadta valakinek? — Miért kérded? — A nénié is éppen olyan, mint az édesanyámé ... Ml van ezzel a gyerekkel? De ml van velem? — döngették a kérdések az eresz alatt, bámul maga elé, pedig már javában ritkítani kellene a ten­gerit. Hasztalan várja a két asszony, a „brigád“, a két özvegyasszony, nin­csen kire pislogniuk, pedig ha ott van, nagyon vetegetik reá szemüket. Ej, azért csak csonka így az élet, hiába van annyi asszony ezen a világon ... A kisfiú settenkedett mellé. Ron­gyos kis ingéből kilátszott mindene. Félve, bizonytalankodva kérdezte: — Ugye, hogy édesanyám járt itt­hon? A nagynak elborult a nézése. Mosl mit feleljen? összetörje a gyerek hitét? Felállott kiegyenesedett. Na­gyon erősnek érezte magát. — Hallod, fiam, lehet, hogy anyád volt... A gyerek ugrándozni kezdett. Apja szépen felöltöztette Azután bezárt mindent. Kézen fogta a gyereket, s kapaszkodott fel vele a dombra. Szinte bizonyos, hogy este már hár­man jönnek vissza...

Next

/
Thumbnails
Contents