Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-11-04 / 89. szám
A leveles cukorrépafej, mint takarmány A cukorrépatermelö gazdaságok által jól hasznosítható takarmány a leveles répafej, ha a répaszedés és fejelés után nem hagyják kint a földön, hanem a beporosodástól, földes szenynyeződéstől, valamint a kiszáradástól mielőbbi összeszedéssel és behordással megvédik Mivel a leveles répafej nagy halomba összehordva bemelegedhet, így pedig táplálóértékéböl is veszít, sőt romlásnak indul, ezért felhasználását úgy kell beosztani, hogy amit egynéhány napon belül eredeti állapotában nem lehet feíctetni. azt silózzák. A leveles répafejet a silózáshoz nem kell felaprózni. Jól, viszonylag kis táplálóanyagveszteséggel silózhat(esetleg sárban) levő baktériumok és káros mikrobák miatt hashajtó hatású. Megjegyzendő, hogy ha az állatoknál a hasmenés megindul, ez azzal is jár, hogy így az anyagcsere meggyorsul, miáltal cukor és egyéb könnyen oldható szénhidrátok egyszerre nagyobb menynyiségben jutnak a bélrendszerbe. Ezekből az anyagokból a baktériumok tejsavat termelnek, ami viszont a bél nyálkahártyáját még izgatja. A hashajtó tulajdonság azáltal is fokozódhat, ha a leveles répafej az etetés előtt erősebben bemelegszik. Ilyenkor ugyanis táplálóanyagai erjedés útján bomlásnak indulnak. A hasmenés viszont hátrányos, vízben való áztatás, mert így cukor oldódik ki belőle.) 2. A leveles répafej etetését óvatosságból az előirányzottnál kisebb adagokkal kezdjük el és a következő etetéseknél csak abban az esetben növeljük az adagokat, ha az első próbák nem okoztak hasmenést. 3. A leveles répafej etetésének napjain a szarvasmarhának szálastakarmányt, naponta és fejenként legalább 3 kg szénát, vagy szalmafélét adunk. 4. A friss leveles répafej etetésének napjain a kifejlődött szarvasmarhának naponta és fejenként 10 dkg szénsavas takarmánymeszet és ugyanennyi faszénport adhatunk az abrakba keverten. Növendékmarhának ebből a két porból testnagyság, illetve kor szerint arányosan kevesebbet adunk. A szénsavas takarmánymész és a faszénpor a leveles répafej étrendi hatását javítja. A leveles répafej elsősorban Juk a nem teljesen kiszáradt leveles répafejet. Annál inkább, mert a fejrészekben levő cukortartalom a táplálóanyagokat tartósító tejsav képződésének jó alapanyaga A tejsav hidegerjedés útján képződik. Ennek még az a feltétele, hogy a levegőt taposással jól kiszorítsuk a silóba töltött leveles répafej közül. A silózásra szánt leveles répafej behordását úgy szervezzük, hogy a silótöltés folyamatosságáról a déli és éjjeli munkaszünettől eltekintve gondoskodjunk. Egyébként a leveles répafej jól silózható a felszecskázott kukoricaszárral bármilyen arányban keverve is. A friss állapotban etetésre kerülő leveles répafejről tudjuk, hogy sóskasav-tartalma, valamint a hozzátapadt földben mert miatta a jószág rosszul értékesíti a takarmányt, sőt a makacsabb hasmenéstől le is romlik, a fejőstehenek tejhozama pedig csökken. Ezért tehát a jószágot igyekeznünk kell a hasmenéstől megóvni. Ennek érdekében a következőket tehetjük: 1. Mielőtt a leveles répafejet odaadnánk a szarvasmarhának, a port, földet, amennyire csak lehet, villával rázzuk le róla. (Kivált ha sáros, jó a vízzel való leöblítés is. De nem bő szarvasmarhatakarmány. Napi fejadagjai a következők: Fejőstehén 20—50 kg évesnél idősebb növ. marha 10—30 kg anyajuh 2— 3 kg toklyó 1— 2 kg Sertéssel, így süldővel a leveles répafej étvágy szerint etethető. Legegyszerűbb a süldőkkel a répaföldet a szedés és a leveles répafej begyűjtése után megjáratni, hogy a leveles répafej maradékát felszedjék. Dr. Kurulec Viktor üj műtrágya Az oxamid (CONH>), mely 51,8 % N-tartalommal rendelkezik, hatásos műtrágyának ígérkezik. Üvegházi kísérletekben próbálták ki. Érdekessége, hogy vízben csak nehezen oldódik. Tulajdonképpeni hasznát a talajban élő baktériumok közreműködése révén fejti ki, azok teszik oldhatóvá. Előnyei, hogy nem toxikus, nem nedvszívó és nem robbanás-veszélyes. (Fertil. Feed. St. J.) Szopós Számos megfigyelés, tapasztalat és statisztika bizonyítja, hogy a különféle borjúbetegségek okozta veszteségek zöme a téli, főképpen azonban a tél végf, kora tavaszi hónapokra esik. Ennek okát több tényezőben találhatjuk meg. A betegség oka 1. A borjúnevelők mindig a téli, tél végi, kora tavaszi hónapokban a legzsúfoltabbak. Ekkor születik ugyanis a legtöbb borjú, mert a tehenek vemhesülése a tavaszi-nyári zöldtakarmányozás, a legeltetés, a napfény és mozgás előnyös hatására zömmel áprilisjúnius hónapokban történik. A téli hónapokban tehát az el*lések rendszerint sokkal sűrűbben követik egymást, mint az év más időszakaiban. Érthető, hogy a fertőző borjúbetegségek terjedéséhez és folyamatos fennmaradásához ez a körülmény kedvező viszonyokat teremt. 2. A téli időszakban az istállóhigiénia mértéke mindig alacsonyabb, mint máskor. A hideg, párás és nedves évszakban a takarítás, az almozás, a helyes szellőztetés nehezebben valósíthatók meg szakszerűen, több munkát, figyelmet és gondosságot igényelnek, mint pl. nyáron. Hozzájárul ehhez az a körülmény is, hogy a borjúnevelők kifutóit — ha egyáltalán van ilyen — a téli hónapokban nem használják vagy azokat használni sem lehet, mert burkolva nincsenek, a tetőről lefolyó esővíz és hóié pedig a kifutók talaját annyira feláztatja, hogy azt szárazon és tisztán tartani nagyon nehéz. A borjaknak száraz tiszta kifutóra, tetszésük szerint a szabadban való tartózkodásra, mozgásra és szabad levegőre és az akár csak percekig tartó napsütésre viszont éppolyan, sőt még nagyobb szükségük lenne télen, mint nyáron. 3. Azok a fertőző anyagok (baktériumok, gombák és vírusok), amelyek a szopós borjúkorban szádos fertőző és járványos betegséget idéznek elő, sokkal tovább maradnak életképes állapotban a külvilágon télen, mint nyáron. Az alacsony hőmérsékletű és nedves légkörben hónapokig fertőzőképes marad az istálló talaja, az alom, a ketrecek fala és a berendezés egyéb tárgyai. Nyáron viszont ezek a kórokozók legfeljebb csak napokig életképesek a külvilágon, a közvetlen és erős napfény hatására pedig órák alatt elpusztulnak. 4. Az anyaállatok téli takarmányozása biológiai értelemben mindig hiányosabb, mint nyáron. Szarvasmarháink takarmányaiból biológiailag fontos anyagok hiányozhatnak, esetleg éppen azok, amelyekre viszont a borjúnak a méhen belüli élet 1964. november 4.
