Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-11-04 / 89. szám
Már most válogassuk ki a jövő évi tenyészludainkat Hazánkban — bár évről évre örvendetesen növekszik a ludak száma — még nem beszélhetünk nagytömegű, rendszeres nagyüzemi lúdtartásról. Még mindig messze vagyunk attól, hogy ezt a jól jövedelmező termelési ágat mind a nagyüzemi telepeken, mind a háztáji gazdaságokban a lehető legnagyobb mértékig ki is használjuk. Kormányunk még ez év tavaszán rendeletileg kedvezményes áron vásárolható kukoricával támogatta mindazokat, ak.k lúdtartásra és hizlalásra kötöttek szerződést. Már ez évben is sokan vették igénybe a Iúdtartással járó kedvezményt, ám a jövőben még több lúdtartásra vonatkozó szerződést kell kötnünk, mivel 1965-ben az előirányzott terv szerint 15 000- rel kell növelnünk a ludak számát. Ezért már most el kell kezdeni a rendszeres tenyésztői munkát. A szövetkezetek és az állami gazdaságok telepein a törzsállomány kiválasztása sokkal könnyebb munkát jelent, mivel a tojások számáról, a kelési százalékról, a tenyészeredményekről, a tollbőségről, az apai és anyai ág öröklődő jótulajdonságairól rendszerint feljegyzéseket vezetnek. Ezek alapján lehetőleg a legjobb szülőktől származó kiváló egyedeket válasszuk ki továbbtenyésztésre. Sokkal nehezebb a tenyészállatok kiválasztása a magángazdálkodók és a mezőgazdasági dolgozók lúdállományából. Itt jóformán semmilyen adatokra sem támaszkodhatunk és a kiválasztást csakis a ludak színe, testnagysága és a testalkati formák figyelembevétele alapján végezhetjük el. Ez viszont kevés támpontot nyújt arra, hogy valóban a legjobb tenyészanyagot válasszuk ki. Minden esetre a tenyészanyag kiválasztásához mielőbb, még a tömés megkezdése előtt hozzá kell látni, mivel így még az egész állományból válogathatunk. Később már gyakran a gyengébb minőségű ludat is kénytelenek vagyunk a jövő évi tenyésztésre meghagyni, mivel már nincs választék. Tenyészludaink utódaitól főként jó tolltermelést, nagyobb tömegű hús-, illetve zsírtermelést várunk és nem utolsósorban azt is, hogy nagy májat termeljenek. 1. Egyik legfontosabb jövedelmi forrásunk a toll. Természetesen a fehér toll mindig értékesebb a színes tolinál, tehát csakis tiszta fehértollú ludakat hagyjunk meg. Mivel ludainkat az év folyamán kétszer vagy háromszor is megtépjük, lehetőségünk van arra, hogy megállapítsuk, melyik lúd adott legtöbb tollat. Minél tömöttebb ludaink tollazata annál több és jobb minőségű tollat nyerhetünk. Tehát a kiválasztásnál ezt is vegyük figyelembe. 2. A hús, illetve a zsírtermelés szempontjából a nagytestű, jól kifejlett, erős ludak jöhetnek számításba, mivel csakis ezek bírják az öt-hat hétig Is eltartó tömést. Gyenge, sovány lúdnál sohasem tudunk gazdaságos hizlalást elérni. 3. Majdnem ugyanezeket a szempontokat kell figyelembevenni a nagy májtermelésnél is. Sovány, gyenge, fejlődésben visszamaradt ludaktól csak nagyritkán kapunk szép nagy májat. A kiválasztáskor figyelembe kell venni a ludak testsúlyát Is. A Szlovákiában tartott ludak átlagos súlya 22 —24 hetes korukban a következőképpen alakul: a gúnár 5—6 kg-ot, a tojó 4—5 kg-ot nyom. A kimondottan nagytestű Endeni ludak gúnárja 10—12 kg-ot nyom, míg a tojó ebben a korban 8—9 kg-os. A tenyészanyag kiválasztásakor lehetőleg minden egyes állatot külön-külön lemérjük. Körülbelül ezek azok a külső jelek, amelyek segítséget nyújtanak a törzsállomány kiválasztásakor. Hangsúlyozni kívánom, hogy a külső jelek nem mindig adnak hű képet az állat gazdaságosságáról. Egyedüli biztos segítséget csakis a rendszeresen vezetett, pontos feljegyzések nyújtanak. Ugyancsak most kell kiválasztani vagy beszerezni a gúnárt is. Minden 3—5 tojóra egy gúnárt kell biztosítani. Több gúnár tartása nem indokolt és azok takarmányozása is nagyon drága. Viszont az is megboszszúlja magát, ha a szükségesnél kevesebb gúnárt tartunk, mivel Ilyenkor a tojások jó része terméketlen marad. Sajnos, a ludaknál az Ivar megállapítása nem olyan egyszerű, mint például a tyúkoknál. Hiszen a gúnár és a tojó alakja, súlya és testformája csaknem azonos. Igaz, a gúnár hosszabb nyakú és a hangja élesebb, de sokszor ugyanezek a jelek a tojóludak egy-két egyedénél is előfordulnak. Tehát biztos eredményhez csakis a „farkolással“ juthatunk. A „farkolást" úgy végezzük el, hogy az állatot hassal felfelé, (hátára fektetve) térdeink közé fogjuk és a kloakát enyha nyomással kifordítjuk. Ne sajnáljuk ezt a kis munkatöbbletet, mert a „farkolás“ elhanyagolása esetén ez sokszor tavasszal, a párzás idején boszszulja meg magát. Szeretném megemlíteni még azt is, hogy a gúnárjellegú tojóludak tartása nem fizetődlk ki, mivel az eddigi megfigyelések szerint keveset tojnak és rosszul Is keltetnek. Amint látjuk, ludainkat minél előbb külön-külön kézbevéve alapos egyéni elbírálás alá kell vetnünk, hogy a következő években még jövedelmezőbb lúdtenyészetünk legyen. Mert csakis a jó tenyészanyag szolgálja vissza többszörösen a ráfordított sok munkát és takarmányt. , p- **■ A hígtrágyagazdálkodás kifizetődik Üzemszervezési szempontból, valamint a gazdaságosság szempontjából ;s nagyon fontos a hígtrágya és a húgylé kezelése. Mivel a trágya helytelen kezelése óriási veszteségekkel jár, fontosnak tartom, hogy némi útmutatást nyújtsak a rövidállásos szarvasmarha-istállóban kitermelt trágya és húgylé kezeléséről. A rövidállásos istállókat, főként a magasabb fekvésű vidékeken alkalmazzák, tehát ott, ahol kevés az alomszalma. Ilyen helyen rendszerint több a rét, legelő, amelynek trágyázására kitűnően alkalmas a rövidállásos istállókban kitermelt trágya. Jó! ^felhasználható még a gazdasági udvarokhoz közelfekvő takarmányos vetésforgó trágyázására is A nagynyomású szivattyúk és öntözőcsövek segítségével a már kezelt hígtrágyát eljuttathatjuk a nehezebben megközelíthető helyekre, tehát az egész trágyázandó területre. A hígtrágyagyüitő és kezelőberendezéseknek két változatát különböztettük meg: A hígtrágyagyűjtő és kezelőberendezés vázlata 1—2. levezető csövek 3. szilárd trágyatartály 4. hígtrágyatartály 5. keverő, hígító és erjesztőtartály 6. szivattyútartály 7. szívó-nyomó szivattyú 8. elosztó csőhálózat jük. Ebben a tartályban megy végbe a trágya erjedése. Előnye, hogy egyszerű és olcsó. Hátránya: a) — Nem egyenletes az erjedés, ugyanis a trágya egy része túlerjed, a másik része viszont kevésbé erjed meg. b) — Nem tökéletes a hígítás. 2. TÖBBTARTÄLYOS GYŰJTŐ. A szilárd trágyát és a húgylevet is küldött tartályba vezetjük el. Ezekből a tartályokból megfelelő vegyítéssel engedjük át az állományt a keverőtartályba, ahol ezt az elegyet 1:9 arányban vízzel hígítjuk és így erjesztjük. A trágyához ajánlatos keverés közben szuperfoszfátot adagolni. Erjedés után a keveréket ebből a tartályból a szivattyútartályba engedjük, ahonnan szívó-nyomó szelepmegoldású pumpákkal nyomatjuk a csőhálózatba, amelyet megfelelően kialakítunk a trágyázandó területen. Számosállatonként naponta 15—22 liter hígtrágyával számolunk, s ehhez szabjuk a betontartályok méreteit. Egyszeri trágyázásra hektáronként 500— 1500 hl hígtrágya szükséges. A hígtrágyagyűjtő és kezelő berendezés körüli munkák nagyon jól gépesíthetek, ezért minden rövidállásos istállóval rendelkező üzemben ajánlatos bevezetni a kejd-gazdálkodást. Kozma György (Komárom) 1. EGYTARTALYOS GYŰJTŐ. A szállítószalag a szilárd ürüléket egy nagy betontartályba szállítja, ahová a húgylé is becsorog. Ezt az elegyet 1:9 arányban hígítjuk vízzel, majd a keverőberendezéssel elkever -1964. november 4.
