Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-10-24 / 86. szám
4 A Felütök a szStlffsi átlóm ásnffl * 'r • a vonatra, gondolta. Éppen odaérek, mire a kétórási vonat beér. És szaladt megint. De a vonat ott nagyon kevéaf ideig áll. Leszállnak éppen, akik a városból jönnek, a szerelvény máris megy tovább. Nem rendes állomás ez, csak amolyan megállóhely. Márti pontosan a vonattal egyidóben érkezett oda. De ahogy be akart fordulni a peronra, a fájdalom görcsbe rántotta ismét. Nézte az embereket, akik a kocsikból siettek kifelé, elfoglalva a keskeny gyalogutat és rágta a száját. Nem akarta, hogy ordítása megrémítse az idegeneket. 5 mire az út szabadon maradt, a forgalmista már intett is a tárcsájával, a kicsi mozdony pedig elindult. Szaladni nem tudok utána, gondolta Márti. Két órát pedig nem tudok várni a következő vonatra. Nagyon bántotta a kudarc. S minthogy ennyire egyedül maradt megint, elhatározta, hogy azért is hazaér. Nincsen ebben semmi. A gyermeknek meg kell parancsolni, hogy maradjon addig a helyén. Nagyon kívánkozik már előjönni, igaz, de újra és újra azt kell neki mondani, hogy nem. Még ráérsz. Nincs még itt az időd. Még mindig van valamennyi út hátra. Várd ki, gyermekem. Tanulj fegyelmet és alázatot időnek előtte. Tanuld meg, milyen a világ itt. De ez csak fellobbanás volt. Időszaki remény. Tudta, hogy megvalósítani egyáltalán nem lehet. Semmilyen parancsot nem lehet megvalósítani, ha ellenkezik a természetünkkel. Azt nézegette, hogy az útszéli fák alatt hol a legvastagabb az avar. Oda fogok feküdni, gondolta. A faleveleket úgyis szeretem. Ősszel mennyi meg mennyi falevelet kapartunk össze. A tehén alá kell valami aljnakvaló egész télre. Ha szalma nincs, megteszi a száraz falevél. S a tehén milyen ötömmel tekinget szét. ha friss falevelet szórunk alája. Táncot szeretne járni örömében. Nagy szeme fényesen villan ki a jászol mellől s mindjárt elömgeti magát. Oda fogok feküdni a jó avarra, gondolta. Aztán eszébe jutott, hogy mindjárt itt a disznólegelő. Még a fakapuig sem kell elmenni, már a disznólegelőt útbaejti. Ha pedig odaér, terheit a nagybátyja biztosan megosztja véle. Már akkor nincs tovább semmi baj. Rokon kezében lesz már otthon. Már jó helyen lesz ő akkor. És csak azt nézte, mikor éri el a lapályos disznólegelőt. Ez már, az állomástól számítva nem volt hosszú út, igazán. Mindössze egy kilométer. Nem sok. Most már addig mindenképpen ki keíl bírni. Majd aztán már a Feri bátyja intézkedik. 4 4 Márkus Ferenc nem volt ott * * * a disznókkal. Egy tizenhat éves kölyök volt ott, akinek a szája nyálasán félrebillent. — Feri bátyám hol van? — kérdezte Márti. — Ahun e, a nyárfák alatt, számadásra megy. — Szaladj utána. — Én? — Te. Levegőt vett, mert nagyon fájt mindene. — Menjél és mondjad neki, hogy a testvérének a lánya van itt. Márti. Dósa Andrásné. Érted? Szaladjál és mondjad neki, hogy az unokahúga nagy beteg. A suhanc megnyalta a száját: — És a disznók? — Vigyázok rájuk. Menj. A suhanc nem nagyon hitt ebben a vigyázásban. Oldalogva ment el és közben vissza-visszanézett, hogy ez az idegen asszony nem csapja-e be? Mikor már jó távolra ért, Márti leült az árokpartra. Avart húzott maga alá; egyre többet. Mint valamely sün, amelyik fészket készít. Már időszakos fájdalmak nem bántották. Már szüntelen és állandó fájdalom marta. A ruhája köldök-magasságig csatakos volt. A gyermeket már sokszor parancsolta vissza. Sejtette, hogy a kö-SINKA ISTVÁN: vetkező rúgásnak már nem tud ellentállni. A gyomra és a szíve is fájt. Egész izomzata rettenetesen égett. S amikor az az iszonyú rúgás bekövetkezett, úgy érezte, elhagyja az élet. Lábakat látott. Kezeket. Fejeket, testrészeket, amelyek oda voltak dobálva az útszéli fák ágaira. Végtelen és perzselő hőség öntötte el az utat. A fák levelei összesusinkásodva ernyedten lógtak a kocsányokon. Az ágakon lógó testrészek is meg voltak aszalódva teljesen. És vastagon lepte őket a por. Szállt a por. Lélegzeni alig lehetett. Lábak, fejek, kezek, testrészek, ott lógtak az ágakon. Fullasztó hőségben fürdött a világ. Akkor két asszony jött a város felől. Batyujukat már üresen hozták. Az egyiket Mártó Andrásnénak hívták, a másikat Nyéki Imrénének. Meg— Hát persze, hogy rakatok a Gergelyünkkel szalmát. Van még annyi, Jut. Ilyen kedves ismerősnek. Szaladni kezdett, de már nem kellett visszatérnie. Mártóné nem hagyta ott addig a Dócs Gergelyék házát, míg a férfi nem fogott a bricskába. De szegény Gergelyt nem is nagyon kellett ösztökélni. Rádobta a lóra az istrángot mindjárt, a kasvarba hegyőrt egy öl szalmát, odacserdített a lónak és már itt is volt. Még az ünnepi karosülést is feltette a szekérre. — Ölbe vegyelek, Márti? — kérdezte, amikor odaért. — Ölbe veszlek én, csak mondd, hová tegyelek. Márti felállt. Körülnézett a népeken s elindult a bricskához. — Nincs nekem más bajom — mondta még mindig —, csak már nem ott, hogy Dósa Mártinak az úton lett meg a gyereke. Álltak a kapuban és bámultak. Márta a kasvar résein látta őket. A szenvedésre többen kiváncsiak mindig, mint a bohóckodásra. Látta egyszer, még gyermekkorában, a bábjátékosokat a fürdőhelyen. Még akkor a Cugosban laktak. Kevesen mentek el megnézi a bábosokat, pedig csak két tojást kellett vinni belépőként, vagy két cső kukoricát. Ő hat csövet vjtt, annyira akarta látni a játékot. Azután még mások jöttek és hirdették, hogy Krisztus urunk kínszenvedését fogják mutatni mozgó képeken. A kínszenvedésre annyian mentek, hogy egyszerre be sem fértek a terembe; háromszor kellett lejátszani, mindig tömve volt a terem. A népek tekintetének sorfala közt haladtak. hallották a nyöszörgését, odamentek hozzá. — Márti ez? — Márti. — A kis Dósa felesége? — Hiszen látod. — Csak' nem lesz meg itt a gyereke? — Ügy látszik, meglesz. Egy kicsit nézték őt — Te Márta — mondta Nyéki Imréné — , ne szóljunk ezeknek a Dócs Gergelyeknek? Itt laknak, nem meszsze. Márta nem tudott válaszolni, — Én, hallod — mondta Mártóné —, félek tőled, ahogy így nézlek. Megyek és szólok ezeknek. El is ment. Nyéki Imréné vele maradt. Letörölgette a homlokát, leült melléje és keresztet vetett. Ennek a két aszszonynak soha nem volt gyermeke. Meddők voltak. — Csak azt tudnám — mondta Nyékiné —, micsoda tempó ez, hallod, lefeküdni decemberben az út szélibe. Megrémíted az embert, bizony isten. — Itt lesz mindjárt a bátyám — mondta Márti. — És akkor? Ha itt lesz? — Nála már otthon vagyok. — Otthon, te szegény? Nála? Vajon ugyan mit kezd veled? Nyugodj csak meg, majd jön a Dócs Gergely mindjárt. De nem a férfi jött, hanem az anyósa. — Lányom — mondta —, hát te tényleg a Márkus Anna lánya vagy? Milyen szerencse. Már csak megnézem, mondom, hogy tényleg a Márkus Anna lánya vagy-e? És az! Micsoda szerencse. — Fogjanak be Johanka néni — mondta Márta halkan. — Megfizetem én. Nézze, itt van a bugyellárisom. — Hogyne fognánk, gyermekem — mondta az asszony. — Szaladok én, mondom a Gergelyünknek mindjárt, hogy fogjon be. Tíz lépésnyit elment. Onnan visszajött. — Milyen szerencse, hogy te vagy az. Ilyen görcsös úton kinek fognánk be másnak, ha nem neked? Már csak kérdem, szalmát is tegyünk-e a kasvarba? Márti habot okádott. Combjait egymásra feszítette és vergődött az akácok alatt. A nyálas suhanc a nyárfák irányából egyedül jött vissza. — Vigyáz valaki a disznókra? — kérdezte. Nem kapott választ. — Visszanézek, látom, hogy nem vigyáz rájuk senki. Hát akkor minek vállalja, ha nem vigyáz rá? A Dócs Gergely anyósa meg csak mondogatta: bírok menni. Fel tudok én szállni a szekérre egyedül. Fölszállt. Nézték mindannyian, hogyan száll föl. Leült a karos-ülésre csendesen. Dócs Gergely meg cümgetett a lónak. Mentek. 4 “y A kerekek a fagyott úton 1 “• nagyokat döccentek. Kátyúból ki, kátyúba be. Márti azt gondolta, a szenvedésnek nagyobb fokozatai már nincsenek. Most megismerte ezeket mégis. A csigolyái szétválni készültek. Megmarkolta a lőcs fejét, a száját összeszorította és várta, mikor hullanak szét a csigolyái. — Feküdj a kasvarba — mondta neki Dócs Gergely. — Nem. Mert még akkor is az volt benne: mit szólnak majd a népek, ha ő kasvarban fekve megy be a .faluba. — Nem — mondta, de a fogai már nem nyíltak szét. Amikor döccentek, körmei belevájtak Dócs Gergely combjába. Utána ránézett a férfire és látta, hogy mennyire fél. — Feküdj a kasvarba. — Nem. A falu végéhez érve mégiscsak oda kellett feküdnie. Egy döccenőnélugyanis a ló farának esett, az állat megvadult, felvágta a farkát, hátsó lábaival belerúgott a ferhécbe és arra készült, hogy elragadjon. Dócs Gergely feszesre húzta a gyeplőt, a ló szájáról habok maradtak le, villogott a szeme, rágta a zablát, míg csak toporzékolva meg nem állt. Akkor a férfi magához ölelte Mártit, az ülést féloldalra hajította és lefektette az asszonyt a szalma közé. Akkor megint a kezébe vette a gyeplőt s megkérdezte: — Gyorsan hajtsak. Márti? — Gyorsan. De annyira rázott a bricska így is, hogy kínjában a férfi csizmájába kapaszkodott. — Lassabban hajtsak? — Lassabban. A falun végig a kapuban álltak az asszonyok. Honnan tudták meg, honnan se, de mindenki azzal állt már Valamikorra hazaértek. Már az édesanyja is tudta, mi tör-j tént vele az úton. Alit a kapuban és törölgette a könnyeit. — Te asszony, te asszony — mondogatta. Dósa Bandi az istálló ajtajában állt és a villájára támaszkodott. Ki sem jött a kapuhoz. — Ölembe vegyelek, Márti — kérdezte Dócs.Gergely —, és bevigyelek a házba? — Nem. Leszállt a szekérről és kinyitotta a kiskaput. A batyu a kezében, hárászkendöje a nyakán lógott. Köténye zsebéből kivette a bugyellárisát és az udvarra lökte: — Fizessék ki a fuvart — mondta. Bement a házba és az ágyra dűlt. Itthon vagyok, gondolta, tudtam, hogy hazaérek. Valaki kikiáltott Dósa Bandinak, hogy menjen a bábáért. A férfi felvette az udvar földjéről a bugyellárist és elment a kocsmába. Ami pénz volt a pénztárcában, mind megitta. Mire részegen hazaért, már ott volt a bába, eljött anélkül, hogy valaki is szólt volna neki. így is későn érkezett. Hiszen a Márti lábáról még a cipőt sem húzták le, már ott volt a gyerek; Teljesen fekete volt.' A bőre, a haja, a szeme, mindene. Teljesen és merően kékesfekete, himt akit megfojtottak. Azért persze megmosdatták és ráadták az új réklit. Mire Dósa Bandi megtért, a kicsit a pólyahuzatnak valóval le is terítették. 4 “l Édesanyánk így fejezte be: * **• — Két nap múlva volt a temetés. Harmadnapon Márti összepakolt megint, húszkilós batyut kötött, bement a városba. Elárulta a portékát, vett zsírt, cukrot, pakli dohányt és hazafelé jövet kifizette a fuvart. Még a temetési költségbe is adhatott valamit. Többet nem szólt, tekintetét sem emelte ránk. Homlokát néztük, amelyen a ráncok meg-megremegtek. Uramisten, gondoltam, így még nem vallott nékünk anyánk. S az estében lassan ránktelepült halott öcsém emléke. (Vége) Tegnap és holnap között (Barsi Imre riportkönyve) Kovácsinas régi majorban Idegen a kenyér is, a szó is a majorban. Vágyik a kis inas haza, vissza a vén udvarba, mi elveszett már, hol van ? Hívja a galambdúc s a palláshéj titka. Éve már, hogy szótlan a kis maszatos. Csengő vas, a zúgó tűz a figyelmét megosztja és mesterének haragja rátapos, s fut szegény kis lélek, menekül a rozsba. Fekszik és sír. Bogarak másznak át rajta. • Ügy alszik el, S csak az segít. A gabonaillat betakarja, mint a világ majd lépteit. Fa-ág suhog messze, s nek; aki a rozsba költözött, fönt zokognak emlékei a fehér csillagok között. A „Barangolás Holnapországban“ című könyve után most új riportkönyvvel jelentkezik Barsi Imre. Uj kötete, a „Tegnap és holnap között“ 1956—1963 között írt negyven riportját tartalmazza. A könyv előszavában őszinte hazaszeretetéről vall az író, eltűnődve azon, hogy nálunk egyre többen lesznek olyanok, akik ugyan bejárnak számos országot, ám saját hazájukat nem ismerik. Maga az író is lelkiismeretfurdalást érez, mivel távoli országok ezernyi szépségével előbb ismerkedett meg, mint hazgja szépségeivel. Régi „bűnét“ kívánta tehát jóvátenni, amikor elhatározta, hogy bejárja hazánk nagymúltú és szépjelenű városait, vidékeit. Az országjáró riporter rendkívül érdekes, színes, változatos irodalmi riportokban mutatja be szocialista hazánk számos városát és vidékét. Először köztársaságunk nyugati részében barangol. Rőtszakállú Frigyes omladozó várának tövéből. Cheb-böl indulunk. A „kutyafejűek“ Domazlicéje után Podboranyban állunk meg, hogy megismerkedjünk egy különleges értékű Lenin emléktábla történetével. Azután Luby a híres hegedűkészítők városa. majd Hluboká Krumlov és Ceské Budéjovice következik. Treboft a következő megálló és elcsodálkozunk, hogy halastavainak hírét ma már külföldön is híres sertéshizlaldája múlja felül. A susicei gyufagyárban a magyar Irinyi Jánosra emlékezünk, bejárjuk a litvinovi vegyi üzemet, Liberecben Radnóti Miklós emléke jut eszünkbe és száguldunk tovább: Jablonec, a bizsu, Turnov, a gránátkövek városa következik. Hradec Králove, Jachimov, Tábor, Kutná Hóra, Mélník és Prága a további állomások. Morvaországot érintve szőkébb hazánkba, Szlovákiába érkezünk és Bratislava, Nitra, Léva, Banská Bystrica és sok-sok más híres múltú város következik egészen Kassáig. Az avatott tollú riporter Barsi Imre érdeme, hogy ez a nagyszerű könyv első fejezetétől az utolsóig izgalmas és tanulságos olvasmány. Helyes történelemszemléletre, múltunk és jelenünk helyes értékelésére tanít bennünket a szerző, aki ezzel a müvével lángoló hazaszeretetének pártos állásfoglalásának, a jelent dédelgető és a szebb, kommunista jövőt áhító, példamutató magatartásának ékes bizonyságát nyújtja az olvasónak. S nem utolsósorban tanulságos könyv is Barsi Imre új könyve, mert minden sorával arra tanít bennünket, hogyan kell szeretni szocialista hazánkat, miként kel! helytállnunk egy új eszmék diadalát megvalósító nagyszerű korban, a „tegnap és holnap között“. Sági Tóth Tibor JÁN SMREK: Zenél az ősz A zöldtől már meg kell válnod, lelkedet az őszbe mártod. Hullni kezd sok sárga levél. Mit elhagytál, többé ne kérd. I Kong a réz, lázong a harang. Eltékozoltad a nyarat ? Nem sütött a nap testedre? Málnát hagytál leszedetlen? Kétségbe ezért ne essél. Az eső is kell hogy essék. Nem kegyetlen a tél, a hó. Nem árt, ha befagy a folyó. A zöldtől már búcsúzzál el, de azért élj nyári kedvvel, a szelet hajtsad igádba, szárnyazzad fel vele lábad. Indulásra legyen készen, ha a kürt majd jelet tészen. Ki kell lépned, helyt kell állnod, a láthatárt át kell hágnod. A költő nem szeszély rabja, nem lángol, ha néz a napba, nem fagy meg a tél szelében — korokat hord a szemében. A testét az hatja által, ott van egész valójában, nem dalol csak nyáridöben, a boldogság hirdetője! Ki búsol, mind meghúzódhat a költőnek szárnya alatt. S aki tele van örömmel, azt is várja, ö is ember. Akkor vagy élő, költészet, ha benned lüktet az élet. Legyél élet, legyél igaz, szavad így nyújt erőt, vigaszt. Ne hallgass te semmi másra. Sűrű köd szállt a határra? De a domb mögött már lépked a tavasz. S zeng a költészet. Fordította: Fügedl Elek © A szlovák képzőművészek szövetségének bizottsága az 1964. évi Cyprián Majerník-díjat a következő képzőművészeknek ítélte oda: Eudovít Fúlla, nemzeti művészriek, Frano Stefúnek érdemes művésznek, Szabó Gyula akadémiái festőművésznek, dr. Karol Vacúliknak és Václav Kaűtmann akadémai szobrászművésznek. © Lenin-renddel tüntették ki a 200 évvei ezelőtt alapított leningrádi Ermitázs kolektíváját a dolgozók esztétikai nevelésében szerzett nagy érdemekért. 9 Magyar műszaki tudományos filmnapokat rendeznek Belgiumban. ® A Vöröstorony kincse, Hollós Korvin Lajos történelmi regénye, Moszkvában orosz nyelven 50 ezer példányban jélent meg. ® Kodály Zoltán az NDK Művészeti Akadémiájának meghívására Berlinben és Weimarban tölt néhány napot, ahol részt vesz a műveiből rendezett koncerteken. Innen a Német Szövetségi Köztársaságba utazik. Kölnbe és Karlsruhéba látogat, ahol hasonló koncerteket rendeznek tiszteletére. • Frédérik Chopin halálának 125. évfordulója alkalmából a Lengyel Kulturális Központ Prágában ünnepi estet rendezett. Ugyanakkor kiállítás nyílt meg „Frédéric Chopin Osvald Klapper prágai festőművész és grafikus alkotásaiban.“ • Brechtről jelenik meg könyv az NSZK-ban, 40 szerző mondja el a nagy íróval kapcsolatos személyes élményeit. ® A Román Opera balettegyüttese Prágába érkezett. Csehszlovákiai vendégszereplését a Smetana Színházban kezdi meg Szergej Prokofjev Rómeó és Júlia balettjének bemutatásával. • Magyar filmfesztivált tartottak az indiai Faizabad városában. Bemutottak nyolc játék- és nyolc rövidfilmet. A közeli napokban Kanpur városában újabb magyar filmfesztiválra kerül sor. ® „Oktató“ atomreaktort építenek, a budapesti műszaki egyetemen az atomtechnika gyakorlati oktatásának céljaira. ® Sojia nincs zárva — így hirdették Londonban a híres Windmill Theatert, az angol főváros legnépszerűbb revű-színházát, amely már 32 éve nem tart nyári szünetet. Most azután bezárták, mégpedig végleg. Mozi lesz benne ... • Mozart Varázsfuvolájának bemutatására készül a New York-i Metropolitan-opera. A díszletek és kosztümök tervezésére Mark Chagallt. a világhírű festőművészt kérték fel. 1964. október 24.
