Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)

1964-10-24 / 86. szám

Van-e a mai tanítónak tekintélye?- sokkal magasabb kulturális fokon áll

■ ma mint valaha, ezért káros, ha a ta■ nító gőgös és fölényes viselkedésű.

i Iskoláinkban megszüntettük a tanulók származás szerinti kategorizálását. Ezzel szélesebbre tártuk az egyetemek és középiskolák kapuit a tanulni vágyó (bármely rétegből) fiatalok előtt.

Ifjúságunk teljesen egyenlővé vált a tanulás jogát és lehetőségeit tekintve. Egyes iskolák azonban nem veszik ezt tudomásul. Az utóbbi évek során szerzett tapasztalataim egyre jobban arról győznek meg, hogy a munkásparaszt szülök gyerekei egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek a középiskolákban. Nem titkolt dolog ugyan, hogy a tanulók ma még (bár ez lassan eltűnik) egyenlőtlen szociális és kulturális körülmények között élnek. Gondolok itt a többtagú munkás-paraszt családok gyerekeire, akik mostoha lakásviszonyok vagy rendezetlen családi körülmények között élnek (iszákos apa, erkölcsi zűrzavarok stb.)

Az ilyen gyerekek szüleinek kevés iskolai végzettsége van, s emiatt nemcsak hogy segíteni nem tudnak a tanulásban, de még csak nem is ösztönzik szellemi tevékenységre a gyerekeket. Az utóbbinál fogva egyre több a bukott munkás-paraszt gyerek.

Az igazi és lelkiismeretes tanító éppen azzal emelheti tekintélyét, hogy keze alól egyre több munkás-paraszt gyerek kerül a középiskolába és a felső oktatási intézményekbe. Éppen ezért szenteljük erőnket — az iskolán kívül is — ennek a szép és nemes célnak.

Összegezve: a tanítónak ma is megvan a tekintélye, s ami a társadalmi helyzetét illeti, sokkal jobb, mint a „régi jó világban“. Pártunk és államunk tiszteli és becsüli oktató-nevelő munkánkat, de egyben tőlünk is elvárja, hogy tekintélyünket magunk alapítsuk és szilárdítsuk napról-napra.

A pedagógus legyen tehát marxistaleninista világnézetű, legyen tudatában pártunk és kormányunk célkitűzéseinek, sajátítsa el a marxista pedagógiát és pszichológiát. Állandóan bővítse szaktudását, valamint általános műveltségét. Rendelkezzen mélységes hivatás- és felelősségtudattal, tanítványait szeresse őszintén és mélyen, legyen igazságos, de egyben határozott és szigorú. Nem utolsósorban törekednünk kell arra. hogy t öbbet beszélgessünk a tanulókkal és szüleikkel, legyünk optimisták, életszeretők és aktívak. Ha mindezeknek a tulajdonságoknak birtokában leszünk, nem kell tartanunk attól, hogy csökken a tekintélyünk.

Kertész Pál (Nagykapos)

lás emberek irányítják a pótkocsis erőgépet, mely sorra veszi kocsijára a szénarakásokat. Számukra ez a kései nyár nem csak a verejtékcsepp az oruk hegyén, melyet a gyors munkaütemben le sem törülhetnek, hanem az az illatosán száraz és bőséges második széna, mely most az első aratás gyér silányságát is kipótolja. Szénagyűjtés és betakarítás a derűs ég színfalát kívánja meg. Bizony övék ez a mai színes napsütés.

Távolabb, a zizegő-zörgő kukoricásban recsegés-ropogás hangzik, mintha vaddisznó garázdálkodna a végeláthatatlan táblán. Pedig csak a gazdái tördelik az aranyszínű tengeri csöveit, melyek egyike-müsika hosszúságban méltán vetekedhetik a fokos nyelével. Olyan, mintha fényes, sárgafejű szögekkel volna kiverve, amint elóbújik szinétvesztett, hirtelenszőke hüvelyéből. Itt is a nap derűje teszi a munkát vidámabbá s varázsolja a kukoricást mesebeli rengeteggé, melynek aranylöszínű kórótörzsei között lelkendezve hajkurásznak a mezőre vitt kisebb gyermekek.

És ez a sok fiú? A kerek bőr szerelmesei, a kamaszok, a jövő reménybeli nagy tizenegyese, ingujjban, vagy derékig pórén nyargalásznak a rét már letakarított részén s lankadatlan győzni akarással az erőviszonyok egyenlő megoszlása ellenére a másik kapu felé rúgják a labdát. S ha százszor is visszarúgják nekik, ők újrakezdik. Ezen a vasárnapi, önfeledt versenypályán övék az őszi nyár.

Mint ahogy azoké a falusi kislányoké is, akik őszi szokás szerint, korosztályuk korlátái közt, öten-hatan összefogózva sétálnak a falu országútján

Vénasszonyok nyara ez a ragyogó ősz? Ám legyen’ De a vénasszonyok mindenek előtt anyák és nagyanyák. Lám bőségesen juttatnak az övékből is fiainknak, leányaiknak s unokáiknak egy kis pót nyarat, egy kis pótmunkaalkalmat, egy kis pótmeleget.

S hogy azóta már az ősz zord idővel igazi ábrázatát is megmutatta s mire a sorok megjelennek, a vénasszonyok nyara talán már csak emlék?

De szép emlék. Szívesen idézzük fel ismét!

Mehr Gedeon

a közelmúltban számos helyen hallottam azt a megjegyzést, hogy napjainkban már nincs olyan tekintélye a tanítónak, mint amilyen valamikor volt, hogy ma rosszabb tanítóságunk helyzete mint régen.

Nos, nézzük csak meg közelebbről ezt a „rossz“ helyzetet. Vajon igaz-e a fenti állítás?

Valamikor a tanító császár, de legalább is kultuszminiszter volt a faluban. Ahol pedig jegyzőség sem volt, ő volt a falu legműveltebb embere, aki olvasottságával, kultúrájával felülmúlta környezetét az egyszerű munkás-paraszt embereket. A legtöbb falusi tanító kántor is volt, ami a vallásos emberek szemében sokat jelentett. Számos tanító — szabad idejét felhasználva — kivette részét a községszépítési akciókból, a kulturális élet fellendítéséből. Többen kertészettel és méhészettel foglalkoztak, s így megnyerték a gazdák rokonszenvét is. Nem volt véletlen dolog az sem, hogy a községbe került fiatal tanító egy teljes életet élt le a község népével, s így korosztályokon keresztül szemlélhette oktató-nevelő munkájának gyümölcsét.

Persze, nem mindenütt és mindig volt ilyen ideális a helyzet. Távol lennénk az igazságtól, ha nem szögeznénk le azt a tényt, hogy akkor, a „régi jó időkben“ is voltak felületes tanítók, akik a pálinka és kártya rabjaivá váltak, s akiket kevésbé tiszteltek a tanulók, de még kevésbé a szülők.

De pillantsunk vissza azokra a fiatal szegényszármazású tanítókra, akik a kapitalista társadalomban évekig vártak egy megüresedő tanítói állásra. Nem egy tanító a gőgös gazdáktól megvetve és üidöztetve végezte munkáját, s állandóan rettegett a magukat istenítő tanfelügyelőktől.

Milyen is a mai tanító helyzete?

Talán mondanom sem kell, hogy szbcialista hazánkban a tanító és fölöttes szerveinek kapcsolata demokratikus alapon nyugszik — bár ezen a téren is van még sok javítani való.

E cikk keretében lehetetlen volna vázolni azokat a változásokat és sikereket, amelyek szocialista hazánkban létrejöttek, s amelyek befolyásolták iskola-politikánkat Ma már nehezen mondható a tanító a falu egyedüli művelt emberének. Minél nagyobb hangsúlyt fektetünk a művelődés fejlesztésére, annál nagyobb feladat hárul az iskolára és a tanítóra. Az utóbbiról tanúskodik pártunk XII. kongresszusának határozata is, mely komoly feladatot szán nekünk, pedagógusoknak Ennek ellenére még mindig előfordul, hogy a tanítók tevékenységét egyes helyi vezetők nem értékelik és mindenféle más jellegű feladatokkal bízzák meg, sokszor a tanítás rovására. Az iskolák igazgatóinak a járási és a kerületi iskolaügyi szerveknek erélyesebben kellene közbelépniük a tanítás zavaróival szemben. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nekünk pedagógusoknak nincs szükségünk a vezetők, a szülők javaslataira, észrevételeire. A jó pedagógus örül minden okos tanácsnak, véleménynek. Azt viszont végre-valahára a funkcionáriusoknak is meg kell érteniük, hogy a tanító munkája elsősorban az iskolában szükséges, és az oktató-nevelő munka eredményessége alapján kell értékelni tevékenységét.

Valaki azt gondolhatná, hogy hazafelé beszélek, illetve szubjektívan szemlélem a dolgokat. Tudom én azt is, hogy a tanító, a pedagógus tekintélyéit elsősorban maga a tanító alapozhatja meg. Erről tanúskodnak kiváló pedagógusaink, akik odaadó munkájuk során elnyerték a párt és kormány kitüntetését, a „Példás tanító“ címet. Egyre bővül azoknak a tanítóknak a száma, akik szívvel-lélekkel ott vannak pártunk és kormányunk politikájának megvalósítói táborában.

Sajnos, nem minden tanító mondhatja még el, hogy tudását elsősorban a tanítás és nevelés terén gyümölcsöztette. Sokan azt sem veszik észre, hogy falvaink lakói ma is szeretik és becsülik azokat a tanítókat, akik lelkiismeretes és becsületes munkát végeznek. A részeges, az öltözködésre és kultúrára kevésbé adó tanító ne várja el, hogy nagy megbecsüléssel tekintsenek rá a községben. A pedagógus óvakodjon attól, hogy lekötelezettjévé váljon egy-egy szülőnek, mert éppen azok ássák majd alá tekintélyét. Az utóbbi időben ugyanis számos tanító, sőt egész kollektíva a pillanatnyi barátság és jó hírnév kedvéért — igénytelenebbé válik a tanulókkal szemben, amiről tanúskodik az a tény, hogy a középiskolákba és főiskolákra kerülők egy része nem állja meg a helyét, illetve az ajánló iskolától kapott bizonyítványuk nem fedi a valóságot, azaz a tanuló tudását. Nem egy ízben voltam szemtanúja olyan beszélgetésnek, ahol a kedves szülő, aki előzőleg megvesztegette a tanítót, megvetéssel beszélt a tanítók munkájáról.

A kapitalista társadalomban, bár elítélték, de megtűrték a részeges, az erkölcsileg züllött tanítókat, felszabadult, szocialista hazánkban viszont megvetik és hamarosan „útilaput“ kötnek a talpuk alá.

A tanító tekintélyét nem utolsósorban jelentősen befolyásolja a község népéhez való viszonya. Már a cikk elején leszögeztem, hogy falvaink népe

Vénasszonyok nyara

Ha a falevelek lázrózsái nem mutatnák az elmúlás kóros elváltozását, a nap déli perzselése szerint igazi nyár is lehetne. De az óvoda udvarán meszelt falával üresen ásít a vízmedence és partján éjszakai dértől fonnyadozó virágok erőltetnek vidám mosolyt halódó szirmaikra. Fehéren úszik az ökörnyál is a szikrázó napfényben, melynek sugara egyre ferdébben, egyre támadóbban tpr a szemhéj alá. Az ökörnyál úton útfélen zászlóként lobog, mintha igazán ökör szájából csente volna ki az őszi szél s nem a pókok f otíó szemölcséből.

Itt a vénasszonyok nyara.

Vajon igazán?

»84. október 24.

A villamosban hajanincs, fehérbajúszos öregember incselkedik vele egyívású asszonyokkal, akiket ö nyilván közös megállapodással vénasszonyoknak tart:

— Itt van a maguk nyara... De aztán jön még a miénk is... a fiatal embereké!

Erre persze nevetni kell, s nevet is aki csak hallja.

Vasárnap delel a város és falu felett. Ez a szikrázó napfény igazán a vénasszonyok nyara lenne?

Dübörgő kerékpár robog végig az utcán. Jobb markával adagolja elől a fiú kormánya szarvából a gázt. Haja arcába lóg a piros bukósisak alól. Mögötte kirándulótársa, a szűknadrágos leány, akinek haját csak tőben fogja össze az égszínkék pántlika, sörénye az őszi szél és fénylő napsugár játékszere. Ezek ketten világért sem bocsátanak áruba ezt a napot. Vitathatatlanul az övék.

A domborodó hegyoldalban egyhangú zümmögéssel muzsikál a traktor. Hegyes ekét vontat maga mögött és könnyű porfelhőt verve hantja a tarlót. Ekelapjai alól szárazon, porzón fordul elő a barnaszínű föld s az is megmártózik a fényben, mint tojás sárgájában a sütésre váró bécsiszelet. El lehet-e vitatni tőlük, az őszi földtől és a csillogó géptől, hogy értük, éppen öértük van ez a ragyogó meleg nap? Hol verődik vissza vidámabban a napsugár, mint a kanyarban térülő erőgép ablaküvegén? Olyan az a távolból, mint aprócska gyémánt szilánk.

Túlsó oldalon egész sereg vette be a dombot. Hosszú sorban hajladoznak és vedrekbe szedik a föld gyümölcsét. A németek földben termett almának hívják. De minden tájnak, minden népnek megvan számára a maga külön beceneve. Mindegy, hogy burgonya, krumpli, pityóka, vagy gruja-e a nép szájában. Most fehér, a napfényben fürdőzö, vakítóan tiszta zsákokban duzzadozik. Övék is ez a nap, a burgonyaszedöké.

S lenn, a völgyben, a patak két oldalán, mint óriás hangyabolyok útvesztője a sarjú és lóhere petrencék sűrű sora. Utcaközben izzadó arcú oil-Változnak az idők

Évadnyitó a MATESZ-ban

A Magyar Területi Színház Gyárfás Miklós „Változnak az idők“ című vígjátékának bemutatásával immár tizenkettedszer nyitotta meg kapuit. A színházak mindenütt különös gonddal készülnek egy-egy idényt megnyitó fellépésre és rendszerint jelentős sikert sejtető művel köszöntik a nézőket. A MATESZ évadnyitóján ez nem egészen így sikerült. Az ok részben a színre került mű választásában, de főleg a rendezésben és nem utolsó sorban egy-két gyengébb alakításban kereshető.

A bemutatott vígjáték lényegében azt keresi, kik vagyunk, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz, menynyire járunk nyitott szemmel az életben s rámutat milyen gyarlók, fonákok is az emberek. A mű két férfi hőse közül az egyik egy neves, magyar származású angliai szívsebész, a másik egy magyar belgyógyász. Sír Alexander Dorsay, Jancsq szívspecialista atyjának tanítványa s egyben ifjúkori barátja is. Dorsay már egy negyed százada él Angliában. Eleinte rendszeresen levelezett a két orvos. Jancsó 1950-ben „ha nem akarok kellemetlenséget, nincs szükségem nyugati ismerősökre“ jelszó alatt megszakította a kapcsolatot angliai barátjával. Ezt annak ellenére tette, hogy önnönmagát igazi demokratának tartja. Bár mindig jómódban élt, lenézi a rendszert és imádja az angol demokráciát. Jancsó azokban a napokban veszi feleségül aszisztensnőjét, amikor tudomására jut, hogy az elmúlt évek során híres szívspecialistává vált Dorsay, a Magyar Tudományos Akadémia meghívására Budapestre érkezik. Az első találkozásuknál kiderül, hogy Dorsay Jancsót az utolsó levele alapján merev, dogmatikus kommunistának tartja és ezt rá is olvassa.

Ez vált ki komikus szituációt és a vígjáték a félreértések során egy jellemet leplez lej A két orvos újabb meg újabb összetűzésében a fiatal feleség egyengető manőverezései során kiderül, hogy Jancsó nem érti

• Zuko Dzumhur, ismert jugoszláv karikaturista húszévi termésének legjavát újabb karikatúrákkal kiegészítve fűzik dramaturgiai egységbe. A film a háború utáni nemzetközi politika alakulását mutatja be.‘Rendező: Bosko Kosanovic.

9 A szegedi József Attila Tudományegyetem Bolyai Intézetének előcsarnokában ünnepélyesen leleplezték az intézmény névadói, Bolyai János és Bolyai Farkas bronzszobrát, Kovács István szobrászművész alkotását.

IThirring Viola (Emmi) és Tóth László (Dorsay) a vígjáték egyik jelenetében._____________

a múltat sem a jelent, a demokráciáról hamis az elképzelése és a „vagdalődzása“ mögött nincs más mint a kielégítetlen ambíció és egy nagy adag korlátoltság.

A vígjáték az idősödő főorvos budai villájának különböző nézetű lakóival ismerteti meg a nézőt. A rokonszenves, férje jellem-gyengeségeit tapintatos energiával védő Paulával, a grófnőből házvezetőnővé lecsúszott Stefánia finomkodó mulatságos alakjával, az orvos nyíltszívű, eszes lányával és annak munkás származású férje optimizmusával, valamint a vendég Dorsay kissé hiú ingerlékenységével, életbölcsességével.

A szerző célja minden bizonnyal az volt, hogy az emberi gyarlóságok, fonákságok kipellengérezésével mulattassa a közönséget. Nos, Viktor Lukác rendezőnek nem sikerült ilyen előadást formálnia a „Változnak az idők“-ből. Hiányzott a gördülékenység, a tempó, érezni lehetett az „agyonrendezést“.

A szereplőktől az átlagalakítást, vagy még ennél is gyengébbet láthattunk. Fazekas Imrének nem ült Jancsó főorvos alakítása. A feleségét játszó Nagy Eszter nagyon igyekezett, s mint a vígjáték mozgatója — egykét kizökkenéstől eltekintve — jól alakított. Igen furcsán hatott a férj és a feleség alakja. (Alacsony idősödő férjhez, elegáns, fiatal nő). A komikusán ható házaspár nem csalt derűt a közönség ajkára, hanem inkább kételyeket támasztott. Tóth László, a világhírű orvosprofesszor szerepében hatásosan tudott kedves, ingerlékeny, érzelmes lenni. Bottka Zsuzsa Stefánia házvezetőnő alakítása nem volt könnyű feladat az egyébként tehetséges színésznőnek. S bizony kissé mereven, nem egészen magabiztosan mozgott szerepében. Bugár Béla, Jancsó veje Vince szerepében túlzottan tartózkodóan játszott. Thirring Viola, az örökké jókedvű, szókimondó fiatalasszony megnyerő színes alakítása erőssége volt a vígjátéknak.

A közönség, újságíró nem sokat törődik a színház kevésbé ismert belső gondjaival, problémáival. Rendszerint s joggal, a látottak alapján mond véleményt. Pedig most-is ha a MATESZ- nál nem játszanak közre objektív akadályok, Móricz Zsigmond Kismadár című vígjátékával nyitják a színházi évadot, amely gondolom, sokkal nagyobb élményt, tanulságot jelentett volna valamennyiünk számára.

No de sebaj! S hogy az olimpiai játékok időszakában sportnyelvvel éljek — hamar a rajt nem is sikerült fényesen, hátra van még jónéhány bemutató, amellyel színházunk nemcsak Komáromban arat sikert, hanem Bratislavától Nagykaposig a nézők ezrei tapsolhatnak majd kedves színészeiknek, akik tehetségük legjavát adják majd fellépéseik során.

Tóth Dezső