Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-10-24 / 86. szám
4 A virágzó ' „Rogyina“ r Talán huszonöt kilométert tehettünk meg a Pugacsovtól keleti irányban tartó főúton, amikor egy kisebb telepre lettem figyelmes. Főleg az lepett meg, hogy a pár épületből álló telep udvarán aránylag sok jövőmenő embert, a környező gabonatáblákon pedig több mint tíz pihenő kombájnt és egynéhány veszteglő tehergépkocsit láttam. Az első pillanatban azt gondoltam, hogy valami rögtönzött gyűlésre gyülekeznek az emberek, vagy vasárnap lévén a „ráérünk arra még" jelszó jegyében cselekszenek. Arra, hogy talán éppen ebédidőt tartanak, nem gondoltam annál az érthető oknál fogva, hogy én alig egy fél órával előbb fejeztem be a reggelizést. Iván Matyejevics szovjet kollégám jobban felismerte a helyzetet és megjegyezte: — Ebédel a brigád. Ha így tervezzük, akkor sem jöhettünk volna jobbkor. Nem kellett sok fantázia ahhoz, hogy ebből a pár szóból tudatosítsam, máris megérkeztünk a davidovkai „Rogyína“ nevet viselő kolhoz határába. N. A baráti fogadtatás utáni beszélgetés közben megtudtam, hogy nem akármilyen kolhoztelepre vetődtünk, hanem a „Rogyína“ első brigádjának, amely a Kommunista Brigád büszke címet viseli, a központjába. Itt él, dolgozik és szabad idejében szórakozik a brigád, a csúcsmunkák idején. Azt tartják, hogy felesleges időpocséklás lenne naponta hazajárni a több mint tíz kilométerre lévő községbe. Igazat adtam nekik. Ilyen brigádközpontbam pár hetet kellemesen eltölthet az ember. Tiszta szobák, hófehér ágynemű, tisztálkodási lehetőség a zuhanyozóval ellátott fürdőben, olvasószoba és külön helyiség a televízió és rádiókedvelők részére, valódi kultúrált életkörülményekről tanúskodik A jó ételekről is gondoskodnak, azt tartják, hogy aki dolgozik, az megérdemli. Persze az éttermük az nem olyan fényűző, mint városokban van, de azt állították, hogyha az új épület, amelynek alapjait már lerakták elkészül, akkor éttermük s lesz olyan, hogy a városi ember is megirigyelheti. S én ezt elhiszem. Mert ahol olyan szorgalmas emberek élnek, mint Nyikita Kondrátyevics Otvercsenkő és a többiek, ott a legnehezebb problémák is megoldódnak. A davidovkai „Rogyína“ nem tartozott mindig a legjobb kolhozok közé. Volt egy időszak, amikor a leggyengébbek között emlegették. Peter Vasziljevics Nyikitarov, a kolhoz elnöke azt állítja, hogy az ő gazdaságukat rendkívül hatékonyan érintette a személyi kultuszból táplálkozó helytelen mezőgazdaságpolitika gyakorlati alkalmazása. Az akkori kedvezőtlen árpolitika miatt a falu népe nem találta meg számítását a mezőgazdaságban és a közeli város ipari üzemeiben helyezkedett el. Csak az öregek és a többgyermekes anyák maradtak meg a kolhozban. Elmondta például, hogy a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején a 14 000 hektáron gazdálkodó kolhoznak alig száz állandó dolgozója volt. S igy az aránylag kedvező talaj és éghajlati viszonyok mellett gazdálkodó kolhoz még 1953-ban is csupán 180 vagon kenyérgabonát termelt. — Ez az idő azonban, amelyre nem szívesen emlékszünk vissza már a múlté -*• mondotta bizakodó hangon az elnök. — Mert a személyi kultuszszál való következetes leszámolással párhuzamosan kedvező irányt vett pártunk mezőgazdasági politikája. Javult az irányítómunka és elmélyült a mezőgazdasági üzemek fejlődését szolgáló sokoldalú gondoskodás. A „Rogyína“ elnökének megállapításai tényekre, megcáfolhatatlan eredményekre épülnek. A korszerű brigádközpont csak egy kis részét képezi a kolhoz vívmányainak. A leglényegesebb talán az, hogy az utóbbi években teljesen megszűnt a munkaerőhiány. Nemcsak azért, mert most több korszerű gépük van, mint volt a múltban, hanem azért is, mert van aki a gépek nyergébe üljön. Akik valamikor elhagyták a kolhozt, már egytől egyig visszatértek és a fiatalok is otthon maradnak. Nem nagy község Davidovka. Lakosainak száma mindössze kétfolyamán háromszáz korszerű lakásegységet építettek. A falu teljes átépítése még nem fejeződött be. Ott tartózkodásom idején itt-ott még kísértett a múlt. Még vannak utcák, amelyeknek nem változott meg régi jellege. De ezzel szemmel vannak épülő új utcák is, amelyeket egyelőre a messzire fehérlő téglarakások és a szorgalmas munkáskezek által szüntelenül emelkedő falak érzékeltetnek. A gyermekről nemcsak a szülő, hanem a kolhoz közössége is gondoskodik. Egy kissé hosszúra nyúlna ennek a sokoldalú gondoskodásnak a leírása, ezért csak az egyik legkiemelkedőbb jelenséget említem. A falutól körülbelül négy kilométernyi távolságra van egy szép gyümölcsös, amely a kolhoz tulajdona. A gyümölcsös mellett három méter széles patak folydogál. A partját terebélyes nyárfák díszítik. Itt, helyesebben mondva a patak és a gyümölcsös közötti területen épül a falu gyermekeinek, pionírjainak nyári otthona, üdülője. A jövő nyáron már megnyijt kapuit és a dolgozó kolhoztagok gyermekei, természetesen a kolhoz költségére ingyenes ellátásban részesülnek és felügyelet mellett ők lesznek a gyümölcsös birtokosai. Ezt láttam Davidovkában, a pugacsovi termelési körzet egyik kolhozfalujában. S hiszem, hogy a közeljövőben még annyit fejlődik, hogy ha Friss vért a vadászegyesülelekbe! A kolhozfalu új kultúrháza ezerháromszáz, fis mégis hétszázhúsz állandó dolgozója van. A mezőgazdasági csúcsmunkák idején pedig több mint ezer személy munkájára számíthat. A falu lakosságának alapjaiban megváltozott a kolhozhoz való viszonya. Ennek a hálás jelenségnek következménye, hogy az 1953. évi 180 vagon gabonával szemben 1964-ben 1000 vagon kenyérgabonát termeltek, és az állattenyésztési termelésük miatt sincs szégyenkezésre okuk. Évről évre növekszik a kolhoz tiszta jövedelme, s így a kolhoztagok egyéni jövedelme is. Jómódról, gazdaságról beszél a sok televíziősantenna és a falu állandóan szépülő arculata. Szinte hihetetlen, hogy az utóbbi négy év folyamán mennyit épült és szépült ez a falu. A kolhoz jövedelméből felépült egy korszerűen berendezett kultúrpalota, amelyben van egy 250 személyt befogadó előadóterem és több kisebbnagyobb klubhelyiség. Saját költségén építtetett a kolhoz két iskolát. Az egyik, az alapfokú iskola, földszintes, míg a másik kétemeletes. De nem feledkeztek meg a brigádközpontok - ről a múltra emlékeztető rozzant fabölcsődét építettek. A davidovkaiak azonban nemcsak építettek, hanem bontottak is. Lebontották, szinte eltörülték a föld színéről a múltra emlékeztető rozant faházakat és helyükbe az utóbbi négy év három-négy év elmúltával arra tévedek, nem ismerek reá. Következik: „A szűzföldek óriása* ÁDÁZ HARC Szokatlan látványban volt részük a Sidney város (Ausztrália) közelében gépkocsizóknak. Az országút mellett egy óriáskígyó megtámadott egy farkaskutyát. Az ádáz harcból a kutya került ki győztesen. NAPENERGIÁVAL FORRASZTANAK A Napot használják fel hegesztésre az Üzbég Tudományos Akadémia Fizikai-Műszaki Intézetében. A tükörszerkezettel nyalábba gyűjtött napsugarak tartósan egyesítik a fémlemezeket s a szabad levegőn heggesztett varrat kevésbé rozsdásodik. + Jövedelmez a csiga-biga. Idén csaknem 70 tonna éti csigát értékesítettek a népi fogyasztási szövetkezetek (Jednota) Litomerice, Mélník, Mladá Boleslav, Sumperk és Bratislava környékén. Ebből a mennyiségből Franciaország 61 tonnát vett át. Ugyanis a csiga a nyugati államokban ízletes, tápláló csemegének számít. (ctk) Csehszlovákiában az idén 2800 hallgató készül mezőgazdasági főiskolára Emellett hároméves időtartamú mezőgazdasági mérnökképző tanfolyam veszi kezdetét. (Za vysokou úrodu) ■4- Milyen forró a cigaretta? Vegyészeti kutatások megállapították, hogy a meggyújtott cigaretta égő vége 1200 fokos, tehát forróbb a réz, az arany, vagy az ezüst olvadási hőfokánál. (SzF) Vadászkörökben köztudomású, hogy a Csehszlovákiai Vadászok Szövetségének és a különböző vadásztársulatoknak bizottságaiban funkcionárius-' hiány uralkodik. Ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy minden járásban legalább három vadászkörzettel rendelkezünk majd és revírjeink száma eléri az ezret, egyedül Szlovákiában több ezer tisztségviselőre lesz szükség. A szlovákiai vadászok számához (körülbelül 20 000) viszonyítva ez annyit jelent, hogy minden harmadik vadásznak valamilyen tisztséget kellene viselnie a vadászszervezetekben. Helyesen jegyezte meg ugyan egy felszólaló: „Ki fog akkor vadászni, ha valamennyien funkcionáriusok leszünk?“ Másrészt viszont be kell velíeounk, hogy — eltekintve az alacsonyabb beosztástól — rengeteg munka és fáradság vár magában a Vadászok Szövetségében a funkcionáriusoki:«, k* a munkát helyesen akarjuk megszervezni. így van ez akkor is, ha egyes be nem avatottak kételkednek benne. A fizetett dolgozók számának állandó növelésével nem számolhatunk, ez különben sem lenne egészséges helyzet. Növelnünk kell tehát a tagságot olyképpen, hogy egynél több tisztséget egyik vadásznak se kelljen betöltenie. Mert hogyan is birkózzon meg feladataival az olyan vadász, akinek rendes foglalkozásán felül két, három, sót négy beosztást kell vállalnia? A Csehszlovákiai Vadászok Szövetségének jelenlegi, épülő szakaszában arra kell törekednünk, hogy azt tömegszervezet színvonalára emeljük. A tisztséget vállaló dolgozóknak azonban a politikai és közéletben is meg kell állniuk helyüket. Csak a politikailag érett funkcionárius képes felmérni a vadászat népgazdasági jelentőségét. Ezzel szemben tagadhatatlan, hogy helyenként bizony még elég kis- és nyárspolgári csökevényeket észlelhetünk egyes vadásztársulatok tagjainál, akik vissza szeretnék fordítani az idő kerekét. Hogy tévedés ne essék: ha a vérfelfrissítés jelszavát tűztük zászlónkra, nem akarjuk ezzel az éltesebb tagokat kiebrudálni. Ellenkezőleg. Szükségünk van tapasztalataikra, szorgalmukra, rendszeretetükre, ha nézeteik nem kerülnek ellentétbe népi demokratikus felfogásunkkal. Akinek nem inge, ne vegye magára! Másrészt az „öregeknek“ is tudatosítaniuk kell, hogy nem élnek örökké. Idejében kell tehát gondoskodnunk kellő utánpótlásról. Emelni akarjuk vadászaink szakmabeli színvonalát, növelni kívánjuk a vadállományról és vadászterületeinkről történő gondoskodást. További emberekre van szükségünk, akik időt tudnak szakítani maguknak vadászteendőik elvégzésére. Erre pedig a jelenlegi káderből nem futja. Nem titok, hogy a Csehszlovákiai Vadászok Szövetsége állami támogatásban részesül. A befolyó tagsági díjakból képtelen lenne hivatását betölteni. A szorgos gazda gondosságával tehát oda irányul törekvésünk, hogy az állami hozzájárulás összegét •fokozatosan csökkentsük és rövid időn belül gazdaságilag kiegyensúlyozott szervezetté váljunk. A tagdíjak összegének emelését nem tartjuk méltányosnak, ezért a tagok számának növelését kell szorgalmaznunk anyagi bázisunk megszilárdítására. Új tagok felvételénél ne tekintsünk el az előírt vizsga letételétől, a jelölt elméleti és gyakorlati rátermettségének felülvizsgálásától és ne befolyásoltassuk magunkat holmi „protekciós gyerekek" szószátyárkodása által. Egészséges vadásznemzedéket akarunk nevelni, amelynek tagjai a vadászat sportját egybehangolják az állatszeretettel és természetvédelem érdekeivel. K. E. Védekezés a harkályok ellen Egyik ősszel költségmegtakarítás céljából nem hoztuk haza a melleinket, hanem olyan helyen hagytuk telelésre, ahol tavasszal gyümölcsfavirág és akác egy helyben található. Az egerek távoltartásáról a szokásos módon szűkítéssel gondoskodtam, ámde nem gondoltam a harkály garázdálkodására, amely madár pedig egyes méhészetekben máskor is jelentős károkat szokott okozni. A hideg már korán, decemberben beköszöntött, és a harkályok a szokottnál is nagyobb érdeklődéssel látogatták méhészetemet. Egy madárijesztő férfialakot tettem ugyan a kaptárak elé, de úgy'látszik, ezt hiába lengette a szellő, mert egyáltalában nem riasztotta el a hívatlan látogatókat. Január elején méheimhez utaztam, ahgl a legváratlanabb és leglesújtóbb látvány fogadott. A pléhlemezzel szűkített kaptárak kivételével, a csak furnérrel szűkített kijárónyílások a szó szoros értelmében összevissza voltak vagdalva, a furnérlemez pedig a vastag deszkáig valósággal körülvésve. Mintha baltával támadták volna kívülről a kereteket, a legtöbb helyen az elől levő két keret közepén behasitva, sőt egyiknek-másiknak. csak a fele volt meg Tizenöt éve méhészkedem, de ehhez fogható pusztítást elképzelni sem tudtam. Kaptáraim egyharmada a kifosztottság képét mutatta. Hallgatőcsővel megfigyeltem a családokat. Valamennyien éltek. Ogy gondoltam anyarácsot kell a kijárókra szerelni, mert hiszen a pléh-Kígyót ölt a méhcsalád fipül az új utca Régi méhkasának szétszedése közben döglött kígyót talált annak alján egy grúz méhész. Kitűnt, hogy á torkos hüllő több évvel azelőtt befurakodott a kaptárba, hogy mézet csenjen, de a harcias méhcsalád közös erővel mégis csak legyőzte a mézrablót. Mi után agyonszurkálták a betolakodót. alighanem tudatára ébredtek saját pusztulásuk veszélyének is. A csúszómászó teteme ugyanis csakhamar oszlásnak indult volna, anúbe a kaptárlakók is belepusztultak volna. A kígyó hulláját képtelenek voltak kicipelni, ezért hát viaszréteggel vonták be annak testét az okos állatok. Ekképpen megóvták a jelbomlástól. Lényegében véve hasonló eljárást alkalmaztak a kígyóhullánál, mint a régi egyiptomiak, akik halott királyaikat mumijikálták, vagyis balzsamozás által évezredekre konzerválták, tartósították a holttesteket. K. E. hel szűkített kijárókon a rombolásnak semmi nyoma sem volt. Ideiglenesen azonban csak a kéznél levő furnérral szűkítettem az összeszabdalt kijárónyílásokat, és keserű érzéssel telve mentem be a házigazdáékhoz ebédelni. Húsz perc sem telt el, amikor a házigazda unokája jelentette, hogy megint itt van a zöldharkály. Nem vettem komolyan a bejelentést, de amikor kimentem a kert végében levő méheimhez a már ismert rombolás fogadott. A helyreállított kijárőkat újra szétrombolta, az egyik kaptár előtt pedig a hóban harminc-harmincöt megdermedt méh jelezte a madár garázdálkodását. Még aznap este hazajöttem anyarácsért. Másnap visszautaztam és megkezdtem most már a fénylő lemezzel rendbehozni a kaptárak kijárónyílásait. Hogy ne zavarjam meg a méheket az apró szegeket egy ár fokával egyszerűen csak benyomtam, így az egész műveletet zajtalanul hajthattam végre. Valamennyi kijáró elé anyarácsot helyeztem. Az irodalomban ajánlott drótháló nagyon költséges lett volna, meg a sikere is bizonytalan. Most már csak a fényes anyarácsban bíztam, amely feltevésem szerint elriasztja a támadó madarat. Egyidejűleg pedig egy másik eszközhöz is folyamodtam. A kaptárak fák alatt voltak elhelyezve Mindenik fára mintegy másfél méteres vékony spárgán lengő és lebegősre függesztett, félívnyi félig gyűrött újságpapírt kötöttem. Ezek a legkisebb szellőre máris mozdultak Gondoltam, ha az ember alakú madárijesztő nem vált be, talán ez megteszi a hatást. A kettős vonalban elhelyezkedett kaptárak elé körülbelül másfél méter magasságban összesen tíz ilyen lengő újságpapirost függesztettem. A háziakat megkértem, ha valamilyen rombolást észlelnek, azonnal táviratozzanak. Távirat helyet csak levél jött, amelyből megtudtam, hogy semmi harkálynyom nem található a kaptárakon. Két hét múlva ismét kiutaztam, hogy személyesen győződjem meg a valóságról. Tényleg használt a fényes anyarács lemez, de elképzelésem szerint a legnagyobb szolgálatot mégiscsak a vékony madzagon lengő papirosok tették. Tapasztalatom szerint a lengő újságpapírok tökéletesen távoltártják a méhektől a harkályokat. Ezt a védekezési módszert ajánlom másoknak is. örsy Attila 1964. október 24.
