Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)

1964-10-17 / 84. szám

Alanyás család meganyásodása Méheim távoli vándortanyán van­nak. Az akác után részben fiatal anyákkal, részben érett anyabölcsők­kel megosztottam a családokat és sorsukra bíztam őket. Több mint négy hétig nem tudtam eljutni hozzájuk. Július 28-án két családban is kiter­jedt álanyás fiasítás mellett rendesen petéző fiatal anyákat találtam. Egyik­­ban 3, a másikban 4 lép mindkét ol­dalán volt hézagos, de nagy területű, már kelőfélben lévő púpos fiasítás. A fiatal anyák szabályosan, zárt kör­ben petéztek. A nyílt fiasítás szem­mel láthatóan munkásfiasítás, félmé­ternyi darabon már mindkét család­nál simán be is volt födve. A here­bábokat a méhek kezdték kiszórni, a kikelt heréket üldözték. Az érdekes jelenséget több közeli méhésznek is megmutattam. Hosszú vita után az a vélemény alakult ki közöttük, hogy a már anyássá vált családok kóbor, fiatal anyákat fogad­tak be, s miután ezek megkezdték a petézést, az álanyák abbahagyták azt. Tömör László A. D. Kapitanov igazgató a rendfalnál állva érzékelteti, hogyan néz ki a köles, amely hektáronként 30 mázsa szemtermést ad. láttam. Valamikor apám takarmányo­zási célokra szokta vetni és mindig zöld állapotban kaszáltuk. Ha térdig érőre megnőtt, akkor apám azt mond­ta, jól sikerült. A szoljánzski 33 ezer hektáros szovhoz kölese azonban egészen más­ként nézett ki. Könnyűszerrel lehe­tett volna benne bújócskázni, nem­csak gyerekeknek, hanem felnőtt sze­relmes pároknak is, olyan magas és sűrű volt. Kíváncsiságból megkértem a szov­hoz időközben megjött igazgatóját, Alexander Dimitrijevics Kapitonovot, évi háromszázhatvan tonnával szem­ben, ötszáznegyvenhárom tonnnára emelkedett. A gazdaság földterületéhez viszo­nyítva az állandó dolgozók száma eléggé alacsony. S egy állandó dolgo­zóra körülbelül harmincöt hektár szántóföld jut. A tapasztalatok azon­ban azt bizonyítják, hogy megbirkóz­nak vele. Ez az örvendetes jelenség elsősorban is a magas színvonalú gé­pesítéssel magyarázható. S persze, ehhez hozájárul még az anyagi érde­keltség elvének következetes betar­tása alapján történő jutalmazás is, amely szakszerűen végzett, jó mun­Erőt adó élelmiszer A cukor és a méz közötti különbségről A méz a legrégibb élelmiszerek egyike. Igen jelentős helyet foglalt el az ember táplálkozásában a cukor használata előtt, mert az egyetlen olyan élelmiszer volt, amelyet italok és ételek édesítésére használtak. A régi népek, például a görögök, a ró­maiak, az egyiptomiak kivétel nélkül jól ismerték és igen szerették. Sok népnél egyházi szertartások alkalmá­val is használták. Ma már tudjuk, hogy a méz az erőt adó élelmiszerek közé tartozik. Sok cukrot és vizet tartalmaz, az illatos virágok anyaga is megtalálható ben­ne, és gyógyhatású. Tápértéke nagy, könnyen emészthető, és gyorsan hasz­nos energiává válik. A cukor és a méz között nagy a különbség. Az előbbi kizárólag szaharinból áll, amelyet az emberi szervezet csak akkor képes felhasználni, ha egysze­rűbb cukorra bomlik. A méz viszont összetett anyag, 80 %-a szőlő- és gyümölcscukorból, 18 %-a vízből, s 1 %-a szaharinból áll. Tápértéke igen nagy, egy kilogramm méz körülbelül 3200 kalóriát ad. Cukron kívül szerves savakat is tartalmaz. Igen fontos sók is vannak benne, például mangán-, kalcium-, foszfor-, réz-, nátrium- és kálisó; ezekre ugyancsak szüksége van szer­vezetünknek. Vitamin is található a mézben, főképp A-, B- és C-vitamin. Az elmondottakból láthatjuk, hogy a méz gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt kiváló étel. Különösen hasz­nos idősebbeknek és lábadozó bete­geknek, gyorsabban felépülnek, mert sok kalóriát ad, és könnyen emészt­hető. Vérszegényeknek, tüdőbajosok­nak, szívbajosoknak is ajánlják. Egy­szóval: nélkülözhetetlen az egészsé­gesek és a betegek étrendjében, és ezért fogyasszuk minél gyakrabban. Q Hajó után autó, 1 majd egy szovhoz A baráti ölelkezések és férfias kéz­szorítások után futó lépésben köze­ledtünk a hvalinszki hajókikötő felé. Szerencsénk volt. Az indulásra kész hajó megvárt bennünket, majd az egyenletes búgástól kísért hajóval gyorsan közeledtünk a Volgán túli új ismeretségek és élmények felé. Ügy beszéltük meg, hogy autónk pontosan déli tizenkét órakor vár reánk a túloldali személyforgalmi ki­kötőnél. De nem így történt. Hiába meresztgettük szemünket jobbra­­balra, személyautót sehol nem lát­tunk és sofőrünk sem jelentkezett. Mit tehettünk?! Lehevertünk a fűre, a fák árnyékába és vártuk a jószeren­csét. Meg is érkezett egy óra múlva sofőrünk személyében. — Hol jártál ilyen soká? — kér­dezte neheztelő hangon kollegám. — Azt kérdezi, hol jártam? — Itt! — Már tizenegy órától várakozom magukra a teherforgalmi kikötőnél — hangzott a válasz. — Nyilván azt gondolta, annyira tele ettük magunkat a konzervgyár­ban, hogy teherárú gyanánt kellett feladni bennünket, — mondta moso­lyogva Iván Matyejevics. Az útirányjelző tábla szerint nyolc­van kilométerre volt célunk, Szol­­jánszk. Számítgatásunk azonban azt bizonyította, ha mezei utakon me­gyünk, úgy toronyirányt, akkor ezt a távolságot felére csökkenthetjük. Ké­sőbb rájöttünk, mennyire csalódtunk. Már több mint másfél órája kocsi­­káztunk a poros mezei utakon, ami­kor nagy meglepetésünkre a szolján­­szki főúttal találkoztunk. És az irány­jelző tábla szerint még további har­minc kilométeres útszakasz állt előt­tünk. A Volga-menti síkságon a hegyek közé szokott ember úgy érzi magát, mint a kalitkából kiszabadult madár. Hegyek, vagy dombok, melyek a látó­kört korlátoznák, nincsenek. A főút mentén, melyen haladtunk célunk felé, végeláthatatlan gabonatáblák sárgí­tottak és SZK—4-es kombájnok vív­ták a kenyércsatát. A kíváncsiság nem hagyott nyugod­ni. Beszélni akartam az arató embe­rekkel. S a számomra legérdekesebb­nek tűnő helyen, egy vöröses-sárga színben játszó többezer hektáros tábla szélén, ahol több rendrakő dolgozott és távolabb csatarendben előnyomuló kombájnok csépelték a szemet, pihe­nőt javasoltam. Nem akartam hinni a szememnek. Arra számítottam, hogy búza aratás közben lepem meg az embereket. De nem búzát, hanem kölest arattak. Igaz, életemben még kevés kölest akinek magassága megüti az egy mé­ter hetvenöt centit, álljon a rendfa! mellé. S bizony ez a köles, amely har­minc mázsás szemtermést adott hek­táronként, melléig ért. A szoljanszki szovhoz nemcsak kö­lesével dicsekedhet. A szakszerű mun­kaszervezés és a gondos talajművelés következtében a hektárhozamok év­ről évre emelkednek az összes gabo­nafélék esetében. Erről nemcsak a szérűn lévő hatalmas búzakupacok beszéltek meggyőzően, hanem az eredmények nyilvántartásából is meg­kára ösztönzi a gazdaság dolgozóit. S mivel a gazdaság állandó dolgozói mindannyian a gépek kezelésének tu­dományát is elsajátították, nem okoz különösebb gondot a 284 nagytelje­sítményű traktor, és aratás alatt a 81 darab SZK—4-es gabonakombájn kétműszakos üzemeltetése. A gépesítés magas színvonaláról meggyőződtem a gabonaszérűn is, ahol a tizenöt kisebb-nagyobb telje­sítményű gabonatisztító gép körül csupán három asszonyka sürgölődött. Munkájuk abból állt, hogy időközön­ként összesöpörték a széthullott ma­got. Itt láttam az első rendkívüli nagy­teljesítményű gabonaosztályozó és tisztító gépet is, amelyre n%m zsákok­kal vagy vödrökkel öntögették a sze­met, s még csak futószalagot sem használtak, hanem az emelőhíd segít­ségével teherautókból ömlesztették tele a berendezés hatalmas tartályát. A tisztítóberendezés órateljesítménye kétszáz mázsa. Amennyiben osztályoz is, úgy óránként száz mázsa gabonát A szoljánszki szovhoz gabonaszérűjének egyik része tudtam, hogy az 1954. évi 97 900 má­zsa kenyérgabonával szemben a múlt évben 300 ezer mázsát termeltek. Szoljánszkban nem mostoha gyerek az állattenyésztés sem. Fejlesztésének legfontosabb előfeltételét a jó minő­ségű takarmányban látják. Takar­mányalapjuk döntő többségét termé­szetesen a háromezer kétszázötven hektáron termesztett silókukorica ké­pezi. Nem csalamádé, mint ahogy na­gyon sokan a silókukoricát elképze­lik, hanem a szemtermésre vetett kukorica sor- és tőtávolságának alap­ján termesztett és aratás idején tejes-viaszos érésben silózott kuko­ricáról van szó. Ezt az alapjában véve jó, tehát tápláló értékekben gazdag takarmányt kedvezően egészíti ki az ötszáz hektár lucerna, az ezer hek­tár tavaszi keverék és a háromszáz hektár takarmány-borsó termése. Az állattenyésztési termeléshez a szoljánszki szovhozban sem voltak mindig kedvező előfeltételek. Ezt bi­zonyítja az évenként termelt és el­adott tej és hús mennyisége is. Míg 1954-ben 874 tonna tejet termeltek, addig a múlt évben a jobb takarmá­nyozás következményeként kétezer tonnát. Hústermelésük pedig az 1954. juttat a magas gyűjtőtartályok alatt várakozó tehergépkocsikra. Amikor a szovhoz irodájában a ve­zetőktől érdeklődtem, az első kérdé­sem a munka termelékenységének emelkedésével fügött össze. Megmon­dom őszintén, hihetetlennek tűnt a vezetők állítása, mely szerint egy át­lag dolgozó által létrehozott évi össz­termék pénzbeli értéke az 1953. évi 1330 rubelról, a múlt évben 4200 ru­belre emelkedett. (1 rubel = kb. 10 Kös). Azt gondoltam elértették kér­désemet. Ezért összehasonlítottam az évi zárszámadásokat is, melyek szó­­ról-szóra megegyeztek a szóbeli tájé­koztatással. Az eredmények kielégítő magyará­zatát azonban nem az irodában, ha­nem a hatalmas gabonatáblákon, a gépek zajától hangos határban talál­tam meg. Itt értettem meg igazán azt is, hogy az utóbbi tíz év folyamán miért emelkedhetett negyven száza­lékkal a gazdaság dolgozóinak egyéni jövedelme és miért tudott a szovhoz terven felüli jövedeleméből négy kor­szerűen berendezett klubhelyiséget, négy közös fürdőt, bölcsődét és nap­közi otthont építeni. Jó hatással voltak rám a látott eredmények és így bizakodó hangu­latban búcsúztam el Szoljánszktól, hogy meglátogassam a pugacsovi ter­melési körzet „Rogyína“ nevű kolho­zát. (Következik: A virágzó Rogyina) Vadászati tudnivalók A Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium 79/1963 Zb. számú hir­detményének tartalmát egyes vadá­szok, vadásztársaságok helytelenül magyarázzák vagy félreértették. Fel­világosításul közöljük a következőket: * Vadászati jog átengedésénél 5 fil­lérrel emelkedik az illeték minden hektár erdőterület után, amelyben a járási nemzeti bizottság fajdkakas elejtését engedélyezte a lelövési terv alapján. Illeték fizetése abban az év­ben válik esedékessé, amelyben a JNB először bocsát ki ilyen engedélyt. Az illetéket annak egész összegében, a vonatkozó szerződés tartalmának egész idejére kell fizetni. Abban az évben, amelyben először kerül sor a fajdkakas lelövésére jogosító enge­dély megadására, a szerződő feleknek megállapodást kell kötniük a vadá­szati jog átengedésére vonatkozólag. A megállapodásban fel kell tüntetni, milyen természetű jog átengedéséről van szó és mennyit tesz ki az illeték. Végül pedig az illetékes JNB-hez kell felterjeszteni a megállapodást hozzá­járulás megadása céljából. *® * Állandó dúvad-előfordulásról olyan vadászterületen beszélhetünk, amely­ben az utolsó két év alatt évenként legalább 80 kg súlyban vaddisznót ejtettek el minden 500 ha kiterjedésű területre számítva. Hacsak a szerző­dés tartama alatt kerül sor dúvad állandó előfordulására, csupán annak a két évnek elmúltával emelkedik az illeték, amelyekben vaddisznót elej­tettek. Ez esetben fs teljes összegé­ben meg kell fizetni az illetéket a szerződés egész tartama alatt tekintet nélkül arra, vadásznak-e dúvadra vagy sem. Az illetéket csupán a va­dászterület erdős részlegei után lehet emelni. Az előbbiekhez hasonlóan ezt a szerződést is a JNB-nek kell jóvá­hagynia. íme egy példa: egy 2000 ha kiter­jedésű vadászterületen, amelyből 1200 hektár az erdő, az elmúlt két év alatt 11 darab vaddisznót ejtettek el, még­pedig az első évben 5 darabot 390 kg összsúlyban, a másodikban 6 darabot 410 kg súlyban. Az első évben 97.5 kg (390 osztva 4-gyel egyenlő 97,5-del), a másodikban 102,5 kg (410 osztva 4-gyel egyenlő 102,5-del) esett min­den 500 hektárra. Dúvad állandó elő­fordulásának feltételei tehát adva vannak, az illeték 300 koronával emel­kedik (azaz 1200 ha erdő szorozva 25 fillérrel). A 25/1962 Zb. számú hirdetmény többek között kimondja, hogy vad­disznó malacaira augusztus 1-töl feb­ruár 15-ig vadászhatunk. A világosság kedvéért: azon év július 30-ig védet­tek tehát a kicsinyek, amelyben szü­lettek. Egyesek előtt az sem világos, vajon a születésüket követő év feb­ruár 15-től kezdve még mindig — vagyis megint — védettek-e a mala­cok? A válasz: nem állnak már véde­lem alatt, mert másodéveseknek szá­mítanak. A lövési tilalom február 16-tól kezdve nem vonatkozik az el­múlt naptári évben született mala­cokra. A törvény kifejezetten tiltja a csap­dában vagy egyéb berendezés segít­ségével fogott kártékonyok fölösleges kínzását. Mivel ez a meghatározás nagyon is általános és tág értelmű, mindenki saját felfogása szerint ma­gyarázza a törvényt, mivel semmilyen részletesebb magyarázatot nem tar­talmaz. Több ízben felmerült a kérdés, va­jon állatkínzás-e a csapóvas alkalma­zása hiúzok fogására? Határozottan állíthatjuk, hogy bármilyen kártékony vad pusztítása csapóvassal a vadász­törvények tilalma alá esik. Ez kivétel nélkül valamennyi csapóvasra vonat­kozik. Ezzel szemben nem beszélhe­tünk kínzásról az élővad fogására használatos lépők, ketrecek, rekeszek, héjacsapdák stb. alkalmazásánál. Ez alkalomból meg kell jegyeznünk, hogy tüzetesebb tanulmányozása so­rán magában a vadásztörvényben is ellentmondásra bukkanunk. Mert amíg a törvényes előírások — egyes állatok kivételével — kifejezetten tiltják az éjeli vadászatot, egyáltalán nem em­lékeznek meg a farkasról. Ha tehát a vadász történetesen éjjel találkozik farkassal, elfogja vagy lelövi, tör­vénysértést követ el! Ezt az ellent­mondást még tisztázni kell az illeté­kes szerveknek. Közép-Szlovákia erdő­ségeiben az idei vadászati idényben több mint har­minc szarvast és négy medvét lőhetnek a külföl­di vadászok. Az első ven­dég-vadászok közül dr. Spanneberg, nyugatnémet lakós (Felső-Bajorország) — a kép jobboldalán — Pavol Kilvádyval, a Öum­­bier erdészével, a tízágú trófeában gyönyörködik. (Foto: CTK) M64. október 17,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents