Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)

1964-10-17 / 84. szám

Bratislava, 1964. október 17. Ära 40 fillér XIV. évfolyam, 84. szám. Bízzunk a fiatalokban Van határa az ifjú hévnek, alkotó kedvnek? Fogas kérdés. Ám hadd bi­zonyítson az élet, a történelem. A fel­­szabadulás utáni évek ifjúsága bizo­nyított. Emlékezzünk csak! A háborús évek, a sok pusztítás utáni közönyt gyorsan kigyomlálta a béke. Az első szabad esztendő az alkotás magvát szórta el az ifjak tudatában. Volt ak­kor egy olyan időszak, amikor az egész ország fiatalsága megmozdult. Ment, parancsszó nélkül; építeni, al­kotni. Egyetlen vágya volt: örökre tűnjenek el a romok, hogy a sötétség helyett fény ragyogja be az új életet. Ment a városi, ment a falusi fia­tal. A tenniakarás áthatotta a városi és falusi munkahelyeket és nagyszerű alkotásokra serkentette az ifjúságot. Hogy csak néhányról szóljunk: az if­jak nevéhez fűződik az Ifjúsági Vas­út, a Szövetségi Vasút és még sok egyéb. És ennek az egészséges áram­latnak köszönhetően született meg az elhatározás: létrehozni, felépíteni egy új falut, mely az ifjúság nevét viselt. Semmiből egy falut? Nagy tét! Ahhoz, hogy ház épüljön, a föld te­remjen nem elég a lelkesedés, az ifjúi hév. Nem ám. De akkor, tizenöt évvel ezelőtt, amikor már az ifjúság sokszor bizonyított, ez a gondolat sem volt teljesen utópia. Azért sem, mert az ifjúságot már szervezett, harcban, építésben edzett erő irányította. És még más ... Ez az erő segített leküz­deni a kezdeti akadályokat. Cj, ebben a hazában egyedülálló do­logra vállalkozott a huszonnégy fia­talból álló lelkes kis csoport, amely a mocsár és láp helyén hozzálátott egy új falu építéséhez. Nemcsak a mun­kával adódó nehézségeket kellett ha­tártalan szorgalommal legyűrniük. Mást is. A környék falvainak mara­­diságét, bizalmatlanságát. Bizonyíta­niuk is kellett; itt, ezen a helyen, ahol csak a zsombék borítja a földet, csak savanyú széna terem, néhány éven belül gazdagon termő lesz a határ. De miből? — mondogatták az embe­rek? Nincs azoknak több, a puszta két kezüknél. Még házuk sincs. Ba­­rakokban laknak. Nem volt könnyű a kezdőknek. Ám a bizalmat, melyet az első lépéskor már megkaptak, később tettek követ­ték. És ma? Nemrég jubilált IFJÜ­­SÄGFALVA. Az akkori sikerek nyomán születtek azok a nagyszerű eredmé­nyek, amelyek híressé tették a szö­vetkezetüket. Nagy tisztelet illeti a kezdőket, amiért szívósan vették vállukra a gondot, vállalták a megbízatást. Ám a további nemzedék sem vallott szé­gyent. Az ifjúság hőstetteként emle­gették a későbbi években nagyszerű alkotásukat. Rászolgáltak hát a biza­lomra. Az évforduló alkalmából részlete­sebben taglalta a sajtó Ifjúságfalva történetét, tagjainak mai életét, a szövetkezet gazdasági helyzetét. S hogy most is szólunk róluk? Ennek is meg van a maga értelme. Az ak­kori tett, a nagy tét, ma már túlnőtt a falu, de még a járás határain is. Nézzük csak: régen a paraszt és mun­kás közé válaszfalat igyekezett emel­ni az uralkodó osztály. Felszabadulá­sunk kezdeti éveiben megedzett ifjú­ságunk példát mutat, hogyan segíthe­tik egymást. Egyformán élnek azokkal a jogokkal, melyet szocialista társa­dalmunk minden dolgozó ember szá­mára nyújt. A munkára, a művelő­désre való jogot, s a többi állampol­gári jogot egyaránt a magáénak mondhatja a munkás és a paraszt. Mi lett az ottani ifjak utódjaiból? Mit csinál a mai nemzedék, ahogy mondani szokják, az új ifjúság? Kö­veti-e az Ifjúsági Vasút az Ifjúság­falva építőit? Azok nyomdokain jár-e, akik oly nagy sikerekkel gazdagítot­ták az országot, öregbítették a fiata­lok jó hírét? Eh, intézik el sokan kézlegyintéssel, hol van a mai ifjúság az akkoritól? Csak a szórakozást és a könnyű életet keresi. Igaz ez? Az új feltörő, a mai élet igényeinek akarna ellenállni a ma fiatalja? Nem így van! Egyrészük ugyan még nem lelte meg a munka mindennapos örömét, a többség azon­ban méltó az elődökhöz. Sok építke­zésen az ifjúság nevéhez fűződnek a legszebb sikerek. És a falusi fiatalok? Rászolgálnak-e a bizalomra? Kétségtelen, a falusi ifjúság zöme az új utat tapossa. Van-e hasznosabb és értékesebb, mint más formában, más eszközökkel, nagyobb szinten ugyan, de tovább fejleszteni az Ifjúságfalva alapítóinak örökét? Most nem falvakat épít, hanem kor­szerű, nagyüzemi gazdaságokat fej­leszt. Az ifjú elnökök, mérnök-agro­­nómusok, átvették a stafétabotot. Ám ma sem kisebb a tét. Sok eset­ben talán nagyobb. Bizonyítaniuk kell, persze a szövetkezetek korosabb tag­jaival egyetemben: jobb élet csak jobb munkából születhet. S ez a me­zőgazdaságban a tudomány nagyszerű vívmányainak mindennapos alkalma­zásával érhető el. A kétkezi munka még elkerülhetetlen a földművelésben, ám a mai fiataloknak arra kell töre­kedniük, hogy a gép egyre jobban kiszorítsa a fizikai munkát. Ésszel, géppel általában könnyebb és olcsóbb a munka, sőt hasznosabb is. A jövő mezőgazdasága korszerű gé­pek nélkül elképzelhetetlen. Az esetek többsége bizonyítja — ezt leginkább éppen a fiatalok ismerik fel. Csak né­hány példa erre: a legjobb kombájno­­sok az ifjak soraiban vannak. Ök az úttörői a mezőgazdaságban a kétmű­­szakos munkának. Ők a falusi kultúra első számú magvetői. Azt szokták mondani: a földműve­léshez a szaktudáson kívül más is kell. Nos, a falusi fiatalok zöméről el­mondhatjuk, hogy a munkát, melyet rájuk bíz a vezetőség, szívvel-Iélekkel végzi... Jól megtanulták már, hogy ahogy a határozatokat, utasításokat megvalósítják, úgy válik általánosab­bá a jólét és a műveltség, úgy lesz a falvakon is egyre kevesebb gond, de több fény és mosoly. A nagy célkitűzések megvalósítása a mezőgazdaság és a falusi ifjúság holnapjának megalapozása. Igen, még be nem látható óriási lehetőségek ka­pui állnak nyitva előttük. Ám, ha egy gépkocsivezető haladni akar, tovább kell látni az orránál. Ha a mezőgazda­ság gyors ütemben akar előbbre jutni, tovább kell látnunk a mai, sokhelyütt közepeseknek mondható hektárhoza­moknál. Döcöghetünk a dülőúton, ahol lemaradtunk (szerencsére nem jel­lemző ez az ifjakra), vagy száguld­hatunk a széles úton, ahol egy világ áll nyitva előttünk . .. A falusi fiatalokra rá lehet bízni sok mindent. Csak, s ez az ifjú hév, a fiatalos lendület velejárója, nem szeretik, ha túl sokat „anyáskodnak" felettük Több bizalmat kölcsönözzünk nekik, több önállóságot biztosítsunk számukra, akkor egész biztosan sok jót hallunk, írhatunk még a mezőgaz­daságban dolgozó fiatalokról. Megértették — ők is — nem tegnap, nem is tegnapelőtt, hanem már ré­gebben, miért léptünk erre az útra, akkor már csak a további fejlődés hogyanját kell helyesen megválaszta­ni. Példakép, tapasztalat szépszeré­vel akad. Az a fontos, hogy a biza­lomra a mai ifjúság is éppúgy rászol­gáljon, mint annak idején az a lelkes csoport, amely a beláthatatlan pusz­tából veteményeskertet varázsolt, a semmiből egy új falut épített és szebb holnapot teremtett. MÉRY FERENC A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága október 14-én plenáris ülést tartott. Az SZKP KB plénuma eleget tett Ny. Sz. Hruscsov elvtárs kérésének, hogy magas életkorára és rosszabbo­dott egészségi állapotára való tekin­tettel mentsék fel az SZKP KB első titkárának, az SZKP KB elnökségi tagjának és a Szovjetunió Miniszter­­tanácsa elnökének tisztsége alól. Az SZKP KB plénuma L. I. Brezs­­nyev elvtársat választotta az SZKP KB első titkárává. ★ Moszkvában hivatalosan közölték, hogy a Szovjetunió Leg-felső Tanácsá­nak Elnöksége Anasztasz Mikojan el­nökletével október 15-én megvitatta a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöki tisztségének betöltését. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége eleget tett Nyikita Hrus­csov kérésének, hogy mentsék fel tisztsége alól, és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnökévé Alekszej Koszigint nevezte ki. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének üléséről a következő hivatalos közleményt adták ki: „A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége A. I. Mikojan elvtársnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nöksége elnökének elnökletével 1964. október 15-én ülést tartott. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége megvitatta a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöki tisztségének betöltését. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Ha figyelemmel kísértük az elmúlt hét mezőgazdasági munkáinak ütemét, azt tapasztalhattuk, hogy amíg egyes szakaszokon lényeges az előrehaladás, másokon bosszantóan lassú. Mi tehát a teendő? Sem több, sem kevesebb, mint az, hogy az elkövetkező idő­szakban mezőgazdasági üzemeinkben a közös érdeknek megfelelően jobb munkaszervezést kell érvényesíteni. A jó mezőgazdász tudja, hogy az időben és kifogástalan minőségben végzett szántás milyen mértékben befolyásolja a jövő évi termésered­ményt, azért az ősziek alá igyekszik jó magágyat készíteni, miközben a mélyszántás szakszerű elvégzéséről sem feledkezik meg. Persze, a vető­szántással nincs is különösebb baj, mert közel állunk a befejezéshez. Azonban, ha összegezzük a vető- és a mélyszántás heti gyarapodását, azt mondhatjuk, hogy az utóbbi napokban csupán 6 %-os az átlagos emelkedés, s e tekintetben nagyban ludas a nyu­gat-szlovákiai kerület, ahol október 12-én még több mint 278 000 hektár föld szántatlan volt. Amíg a közép-, illetve a kelet-szlovákiai kerületben jóval 50 %-on felül addig a nyugat­szlovákiai kerületben csupán 46 °/o-ra teljesítették e fontos feladatukat. Hogyan kívánják megoldani a lema­radást a nyugat-szlovákiai mezőgaz­dasági üzemekben? A kérdés jogos, de a felelet is eléggé megnyugtató, hiszen örvendetes tény, hogy a kerü­letben 674, s a járások közül a lévai­ban 187 lánctalpast két műszakban üzemeltetnek, vagyis többet, mint a bratislavai, dunaszerdahelyi, galántai és a trnavai járásokban együttvéve. A lévai után sorrendben az újvári járás következik a kétműszakban tör­ténő üzemeltetés tekintetében, ahol kereken 100 lánctalpast vetettek be. Amint látjuk, a két járásban 287, míg a többi kilencben csupán 387 lánctal­past használnak két műszakban. Min­den bizonnyal hatással lenne a munka ütemére, ha az összes járásokban több gépet bekapcsolnának a kétműszakos üzemeltetésbe. Ismeretes, hogy a termelés fokozá­sának tekintetében mily nagy jelen­tőséggel bír a talaj termőerejének fokozása. Ha megvizsgáljuk a mező­Elnöksége eleget tett Nyikita Szerge­­jevics Hruscsov elvtárs kérésének, hogy magas életkorára és rosszabbo­dott egészségi állapotára való tekin­tettel mentsék fel a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének tisztsége alól. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége Alekszej Nyikolajevics Ko­szigin elvtársat kinevezte a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnökévé és felmentette őt a Szovjetunió Minisz­tertanácsa első elnökhelyettesének tisztsége alól. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének tagjai egyöntetűen jóvá­hagyták a Szovjetunió Legfelső Taná­csa Elnökségének határozatait arról, hogy Ny. Sz. Hruscsov elvtársat fel­menti a Szovjetunió Minisztertanácsa gazdasági üzemek által javasolt trá­­gyázási tervet, könnyen megállapít­hatjuk, hogy Szlovákiában több mint 80 000 hektár, s ebből Nyugat- és Kelet-Szlovákiában egyenkét több mint 29 000, Közép-Szlovákiában pe­dig több mint 25 000 hektár a trá­gyázásra váró szántóterület. A fenti kedvezőtlen állapot javítása céljából ajánlatos lenne, a járások termelési igazgatóságának agronómiái szolgálata, valamint a termelési kör­zetek instruktorainak bevonásával bizottságok alakítása annak megálla­pítására, hogy a mezőgazdasági üze­mekben miért nem teljesítik a trá­­gyázási tervet, s bizonyos, hogy az alapos áttekintés után több helyen találnának fölhasználatlan istállótrá­gyát, amelynek kihordása és beszán­­tása után javulhatna a tápanyagellá­tás és ezt követőleg növekedne a jövő esztendei termés Többször esett már szó a takar­mányalap feltöltésének lehetőségéről és számtalanszor hangsúlyozzuk az őszi keverékek jelentőségét és felbe­csülhetetlen értékét. De amint látjuk, még a szárazságsújtotta vidékeken sem találtunk e téren mindenütt megértésre. Pedig azt tartja a köz­mondás, hogy „Más kárán tanul az okos“! Szinte hihetetlen, hogy egye­sek saját kárukon ne tanultak volna. Azonban a tények magukért beszél­nek. Kelet-Szlovákiában például csak a bardejovi, michalovcei presovi, te­­rebesi és a Spisská Nova Ves-i járás­ban teljesítették ezirányú feladatukat, a nyugat-, illetve a közép-szlovákiai kerületben pedig csak két-két járás­ban. Az idő előrehaladottságára való tekintettel már csak szükségmegoldás az őszi keverék vetése, de mégis azt kell mondanunk, hogy „Jobb később, mint soha!“, vagyis ott, ahol szükség mutatkozik, ajánlatos az őszi keverék későbbi vetése Szakembereink becslése szerint a cukorrépa betakarítása és a felvásár­lás eléggé jó ütemben halad. Ez an­nak tudható be. hogy segített a kilá­tásba helyezett külön-jutalom. Ennek eredményeképpen a cukorgyárak tel­jesíthetik gyártási tervüket. Egyetlen technológiai probléma merül fel csu­pán, mégpedig az, hogy a melaszba elnökének tisztsége alól és A. N. Ko­szigin elvtársat kinevezi a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének tagjai szívből jövő sze­­rencsekívánataikat fejezték ki A. N. Koszigin elvtársnak abból az alka­lomból, hogy a Szovjetunió Miniszter­­tanácsának elnökévé nevezték ki. A. N. Koszigin elvtárs köszönetét mondott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnök­ségének az iránta tanúsított biza­lomért, s biztosította őket, hogy igye­kezni fog, kötelességeit maradékta­lanul teljesíteni.“ A Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének határozatait ma egyidejű­leg nyilvánosságra hozták. szokatlanul sok cukor jut. Persze, a cukorrépának jelentős része még a mezőn van, s ezért kívánatos, hogy a jelenlegi esőzések idején nagyobb gondot fordítsanak az elszállításra. Annál is inkább, mert az utóbbi na­pokban lassúbb a szállítás üteme. Beszélnünk kell továbbá arról is, hogy aránytalanul nagy a betakarítási (8 °7o) és a szállítási (1—2 %) vesz­teség. Több helyről érkezett panasz a nedvesszelet szállításra, ami arra figyelmeztet, hogy valamit tenni kel­lene, mert a mezőgazdasági üzemek nem képesek teljesíteni silózási ter­vüket. Hasznos lenne, ha a mezőgaz­dasági termelési igazgatóságok egyik dolgozója szorosan együttműködne a járás körzetében lévő cukorgyárral. Programtervet készítenének a szállí­tásra, amelyet be is tartanának. így mindenki időben megkapná a számára szükséges nyersszeletet. Sajnos, míg tavaly ilyenkor 40, addig idén csak 28 %-ra teljesítik a cukorgyárak a nyersszelet-szállítás tervét. Örvendetes, hogy idén burgonyából bőséges termésre van kilátás. A ha­gyományos burgonyátermesztő vidé­keken átlagon felüli termés mutat­kozik. de sajnos, ezekben a körzetek­ben nagyon lemaradtak a betakarítás­sal. Nagy a lemaradás például a bar­dejovi, kassai és a michalovcei járás­ban. de ahol jól megszervezték a be­takarítást — mint például a presovi és a Spisská Nová Ves-i járás mező­­gazdasági üzemeiben — ott jó ütem­ben halad a munka. Egyet azonban figyelembe kellene vennünk. Meteorológiai állomásaink havat és hőmérsékletcsökkenést je­leznek. Éjjelente nemcsak a hegyaljai körzetekben, de a síkságon is fagyra van kilátás. A burgonya és a cukor­répa, valamint a kukorica- nagy része még a mezőn van. Sokhelyütt felelőt­len egyének lopkodják a kukoricát. Mi hát a teendő? A termelési igaz­gatóságoknak arra kellene töreked­niük, hogy az eddiginél jobban fel­használják a védnöküzemek segítsé­gét. Elsősorban szállítóeszközeik be­vonásáról van szó, de emellett sok­helyütt munkaerő-szükség is mutat­kozik. S végül még annyit, nem ártana, ha a nyugat-szlovákiai kerület járásai kapcsolatot teremtenének a burgonya­termelő üzemekkel és megkérdeznék, nincs-e szükségük segítségre. Bizo­nyosan akad Nyugat-Szlovákiában olyan mezőgazdasági üzem amelynek szüksége lenne ültető- vagy takar­mányburgonyára amit munka fejé­ben beszerezhetne Kelet-Szlovákiából. Bizony, nem ártana, ha e téren hama­rosan intézkedés történne, mert az idő sürget. Hoksza István Késedelem nélkül Két műszakkal gyorsítsuk a szántás ütemét • Gyarapítsuk a talaj termőerejét • Szükségmegoldás az őszi keverékek jelen­legi vetése • A fagyok beállta előtt helyezzük biztonságba a cukorrépát és a burgonyát • A kukorica betakarítása sem tűr halasztást • Segítsenek a védnöküzemek! A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének ülése Közlemény az SZKP Központi Bizottságának plenáris üléséről • Ny. Sz. Hruscsovot felmentették az SZKP KB első titkárának és a Minisztertanács elnökének tisztsége alól • L. Brezsnyev az SZKP KB első titkára • A. Koszigin a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. L. L BREZSNYEV A. N. KOSZIGIN A szocialista mezóqazdasáaért! A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK LAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents