Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-08-26 / 69. szám
Agrotechnikai problémák és megoldások Tekintettel a rendkívül hosszú és aszályos nyárra, agrotechnikai feladataink nagy mértékben komplikálódnak. Sok termelő bizonytalanságban él, nem tudja, mitévő legyen. Van-e értelme bizonyos agrotechnikai beavatkozások határidőn túl történő elvégzésének, avagy eltekintve a sablonosságtól, operativ intézkedéssel alkalmazkodjon a megváltozott termelési viszonyokhoz. A tudományos agrotechnika lényegében megköveteli azt, hogy mindenkor a ténylegesen fennálló viszonyokhoz alkalmazkodjunk, mert nincs értelme olyan agrotechnikai intézkedések megtételének, melynek elvi alapjai késedelmesség folytán megdőltek és elveszítették jelentőségüket. Súlyos hibának tartom, ha valaki sablonosság elvéhez ragaszkodik és olyan feladatra vállalkozik, amely semmi esetre sem fokozná a várható terméseredményt, de feleslegessége következtében növeli a termelési költséget és megzavarja a talaj biológiai beérlelési folyamatát. Nézzük elsősorban a tarlóhántás kérdését. Nem olyan régen olvastuk a napi sajtóban, hogy a gabonával bevetett területek kb. 60 %-án még nem takarították be a szalmát és nem végezték el a tarlóhántást. Vajon agrotechnikai szempontból indokolt-e még kb. két hónappal a gabonabetakarítás után a tarlóhántás elvégzése? Beváltja-e a tarlóhántás a hozzáfűzött reményeket, avagy célszerű lesz a tarlóhántást teljesen kikapcsolni? Hogy ezt kellőképp megérthessük, nézzük, milyen feladatot teljesít a tarlóhántás. Elsősorban a magról kelő gyomok irtását, majd a hajszálcsövesség megbontásával a talaj vízkészletének megőrzését. Ezek fő feladatai. Természetesen vannak további mellékfeladatok is, mint a talaj biológiai életének újraélesztése, az esetleg lehulló csapadék tökéletesebb felfogása, az éjjeli harmat lekötése, állati kártevők irtása, a talaj lég- és hőszabályozása, s nem utolsó sorban azon előkészítő munka, melyet a következő termelés szempontjából történő talajelőkészítés jelent. A modern agrotechnikában jól ismert az a körülmény, hogy a tarlóhántással, ha azt sekélyen (6 cm körül) és azonnal kasza után végezték, sok magról kelő gyomot lehet elpusztítani. Habár a sekélyen leszántott gyommag jelentékeny része nem csírázik ki, azonban a talajfelszíni rétegben működő talajparányok hatása folytán, azok áldozatául esik. Ezt már Websarg megállapította és azóta is sok ízben bebizonyosodott, hogy a kasza után leszántott tarló gyommagvainak maghéja (azoké. amelyek nem feküsznek el a talaj területén és így nem képződik körülöttük védelmül szolgáló kemény magburok) az éjjeli lehűlés és a nappali felmelegedés hatására megreped és a hajszálvékony repedéseken át a baktériumok behatolnak, majd elpusztítják a mag endosperm-tartalmát. Viszont, ha a tarlóhántást csak elkésve az agrotechnikai határidőn túl végeznénk, a talaj felületén fekvő gyommagvak olyan kemény maghéjat képeznek, hogy a sekélyen leszántott gyommagvak héja még az éjjeli lehűlés és a nappali felmelegedés hatására sem reped meg, s a baktériumok azt elpusztítani nem tudják. Ilyen esetben azután teljesen közömbös, hogy a tarlóhántást sekélyen, mélyen vagy egyáltalán nem végeztük el, mert az ilyen tarlóhántás már teljesen elvesztette gyomirtó feladatát. Szerintem a tarlóhántás augusztus második felében már elvesztette agrotechnikai hatását és nem követünk el nagyobb hibát, ha azt teljesen mellőzzük, s az utána következő szántást végezzük el. Félreértés elkerülése végett szabadjon megjegyezni, hogy a soronlevő agrotechnika semmi esetre sem pótolhatja a tarlóhántás feladatát, de az már amúgy sem érvényesül az agrotechnikai határidő nagymérvű kitolódása folytán. Milyen agrotechnikát kövessünk megkésett tarlóhántás esetén? Ezt elsősorban a termesztésre kerülő növényfajta határozza meg. Ha őszi kalászos után őszi repcét, vagy őszi hüvelyes-kalászos takarmánykeveréket, esetleg őszi árpát vetünk, úgy tarlóhántás mellőzésével nyári mélyszántást (20—22 cm) vagy középmély keverőszántást (18 cm) kell alkalmaznunk és a talajt vetésig felületi porhanyítással és váltakozó hengerezéssel kell vetésre alkalmas, beérett állapotba hoznunk. Ilyenkor a talaj gyomosodása ugyan elkerülhetetlen, de a gyomosodás hatása csak a következő években érvényesül, amely körülményre a további talajmüveléskor figyelemmel kell lennünk. Ha a talajon csak tavasszal vetett növényt kívánunk termeszteni, úgy a tarlóhántás kérdése nagy mértékben attól függ, trágyázzuk-e istállótrágyával a talajt a nyár folyamán, vagy sem? Ha trágyázzuk, úgy az állati kártevők elpusztítása céljából indokolt lehet még az elkésett tarlóhántás is, de nem követünk el különösebb hibát akkor sem, ha azt elhagyjuk, s a trágyát középmély szántással beszántjuk, majd utána azt őszi mélyszántással átszántjuk. Ha nem trágyázunk, úgy tarlóhántásnak helye — legalábbis gyomirtás szempontjából — nincs, és célszerűbb a talajt csupán őszi mélyszántásban részesíteni. Ilyen tarlóhántás nélkül maradt talajokon igen nagy gondot kell fordítani a gyomirtásra a következő években. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy minden agrotechnikai beavatkozást jól meg teli gondolni, és a sablonosság elkerülésével érvényesíteni. Természetesen ehhez ismerni kell minden agrotechnikai feladat feltételét és hatását. Javasoljuk minden termelőnek, hogy tájékozatlanság esetén forduljon olyan szakemberekhez tanácsért, akik a talajművelés elméleti alapelveivel tisztában vannak. Sohase cselekedjünk dogmatikusan, mert erre csak ráfizetünk. Célszerű ezúttal még a műtrágyák kérdésével is behatóan foglalkozni. Ojabb agrotechnikai elvek megkövetelik ugyanis, hogy a műtrágyát még tavaszi vetés alá is ősszel, szántással keverjük a talajba. Felületi porhanyítással csakis a nitrogén- s ezek közül is a salétromnitrogén műtrágyákat keverjük be, míg a foszforos és káliumtrágyákat ősziek és tavasziak alá egyaránt szántással juttatjuk talajba. Az ipari trágyák talajba helyezését idejében kell végezni, hogy a tápanyagfeltárás is idejében menjen végbe. Külön óvatosságot kell érvényesíteni a káros hatású mésznitrogén és kainit műtrágyák idejében történő kiszórásakor. Végül célszerű még arról is szólni, mikor alkalmazzunk őszi vetésű növények alá középmély-keverő és mikor nyári mélyszántást. Ezt elsősorban a talaj műveleti rétegének vastagsága (mélysége), másodsorban a termesztett növények gyökérrendszere határozza meg. Sekély műveleti réteg esetén középmély-keverőszántást, mély réteg esetén nyári mélyszántást alkalmazzunk. Sekélyen gyökerező növények alá középmély szántást, mig mélyen gyökerezi növények alá nyári mélyszántást végezzünk. A repce és az őszi hüvelyes takarmánykeverékek alá ezért mélyebben szántsunk, mint a kalászosok alá. Magam részéről általánosságban a 23 cm mélységű szántást tartom legmegfelelőbbnek, még mélyen gyökerező őszi vetésű növények alá is, de javaslom a talaj alsóbb rétegének porhanyítását (annak megfordítása és felhozatala nélkül). Szükséges továbbá, hogy minden őszí vetésű növény alá megszántott talajt azonnal fogassal, kultivátorral, simítóval és gyűrűs vagy szöges hengerrel eldolgozzuk, mert a holtvizéig kiszáradt talajok későbbi eldolgozásuk során erősen elporosodnak, s biológiai beérésük szünetel. Az eszközöknek (fogas, kultivátor, hengerek) beállítási sorrendjét a mindenkori szükséglet határozza meg. Ezt előírni csakis a talaj állapota szerint lehet. Minél hamarabb dolgozzuk el, annál intenzívebb a talajélet bennük és az ezzel összefüggő tápanyag feltárása. Lehetőleg sohase vessünk friss szántásba, mert az ilyen talaj ülepedik és ülepedéi közben a csírázó növényt károsodás érheti. Minél hamarabb készítettük el a talajt', annál biztosabb és előnyösebb termelési feltételeket létesítettünk és annál jobb termés várható. Dr. Frideczky Ákos mérnök, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tanára. Automatikus sebességszabályozás Gabona-aratócséplögépeknél dolgozzák ki ezt a lehetőséget a Szovjetunióban. A kombájnok áteresztőképességének legkedvezőbb kihasználását ugyanis nem minden gépvezetd képes megfelelően érzékelni. Másszóval: a gépet nem azzal a kedvezd sebességgel vezeti, ahogyan azt a gabonaállomány megkívánja. A VISZHOM által szerkesztett szabályozómű lényege, hogy amennyiben növekszik az adagolt gabonamennyiség, elektromágneses berendezés önműködően csökkenti a kombájn haladási sebességét. Ritkább vagy alacsonyabbszalmájú állományban viszont felgyorsítja a gép sebességét. A bevált automatikus berendezést először az SZK—3 aratócséplőgépen próbálták ki. (Trakt. 1 Szel’ hozmas., Moszkva) 1964. augusztus 26.
