Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-08-19 / 67. szám
A galambok tollhullásának okozója Galambtenyészeteinkben már régóta ismeretes egy tollhullással járó betegség, amely értékes ©gyedek elpusztulását okozhatja. A galambtenyésztők ezt a kórformát tollbetegségnek nevezik. Mivel azonban az ilyen tolllbeteg galambok kiállításokon nem vehetnek részt, tenyésztőik szaktanácsért folyamodnak. Az elmúlt évben alkalmam volt a betegség jelentkezését megfigyelni egy ismerős galambtenyésztőnél, aki mint ahogy azt már fent említettem, tollbeteg postagalambjai érdekében keresett fel. A szóbanforgó galambokon a kezdődő tolihullás 2—3 hét leforgása alatt fokozódott (előbb a begyen, majd a has alján, azonban az evező- és a farktollak egy esetben sem hullottak ki). Kezdetben a tollhullás vedlésre vagy anyagforgalmi zavarokra emlékeztetett, ha nem vennénk figyelembe a vedlés természetes idejét és nem vizsgálnánk ki tüzetesebben a kihullott tollak csévéjét, valamint a tolltüszőket. Különben is vedléskor a kihullott tollak tüszőjében pár nap alatt megjelennek az új tollak, míg az ún. tollbeteg galambok tüszői hosszabb ideig üresen maradnak. Az ilyen tollbeteg galambok tollcsévéinek mikroszkopikus kivizsgálásával nagy számban találhatók Cnemidocoptes-fajhoz tartozó élősdí atkák, amelyek tulajdonképpen a galambok népiesen elnevezett tollbetegségének, azaz a rühösségnek okozói. A rühösség elleni védekezésben különösen fontos a beteg vagy beteggyanús galambok azonnali elkülönítése, gyógyítása és tartózkodási helyének fertőtlenítése. A rühös galambok orvoslására ajánlatos a DDT- tarbalmú porokkal való kezelés. A porozást porozó labdával végezzük, mert csak így porozhatjuk be a sűrűn tollazott bőrfelületet. Az orvoslás a leghatásosabb a természetes vedlés idején, mivelis a növekvő új tollak az atkákat a tüszőkből kiszorítják és ilyenkor könnyen elpusztíthatók. Minthogy egyetlen kezeléssel nem sikerül a rühösséget kikezelni (a nőstényatkák petéire nézve), rendszerint egy hétig naponta és azután két alkalommal hetenként egyszeri kezelésre van szükség. Dr. Berényi Tibor, körállatorvos (Zselíz) Csapadék és naptevékenység Ma már nem kétséges, hogy a naptevékenység körülbelül 11 évenkénti hullámzása és a Föld időjárása között szoros az összefüggés. Ennek felderítésével foglalkozik évtizedek óta Franz Baur német meteorológus. Néhány évvel ezelőtt nagyobb terjedelmű közleményben ismertette vizsgálatait a középeurópai nyári csapadék eloszlásáról. Tanulmányában a csapadékészlelések 150 éves sorozatát dolgozta fel. A múlt századból 10, és 1901 óta további 26 meteorológiai állomás adata állt rendelkezésére. Ezek szerint Közép-Európában 1911- ben volt a legszárazabb nyár, míg 1882 és 1956 nyara szokatlan csapadékbőséggel tűnt ki. Baur legérdekesebb megállapításai azok, amelyek a nyáron hullott csapadék mennyisége és a naptevékenység összefüggésére utalnak. Kimutatja, hogy két évvel a legerősebb és ugyancsak két esztendővel a leggyengébb naptevékenység előtt a nyarak rendszerint szárazak. Ugyancsak száraz a nyár két évvel a legnagyobb és legkisebb naptevékenység után is. A naptevékenység maximumának és minimumának évében általában sok a nyári esőzés. E jelenség Baur szerint a Nap ibolyántúli sugárzásával magyarázható. Az ibolyántúli sugárzás nem közvetlenül az alsó légkörre, hanem a 40—80 km magasságban elhelyezkedő úgynevezett ózonrétegre fejti ki hatását, és ez befolyásolja a légtömegek mozgását. Érdekességként megemlítjük, hogy a csapadéknak és a naptevékenységnek ezt az összefüggését a múlt század végén a magyar Hegyfoki-Kabos is hangoztatta. Hasznos ágtörőgép Gyümölcsösök ritkítása, erdők irtása, valamint a fakitermelés alkalmával rendszerint sok ágfa maradt hátra, amely hosszú évek folyamán a gyümölcsösökben és az erdőkben hányódott. Az NDK-ban a közelmúltban szerkesztettek egy B—900-as típusú ágtörőt, amelyet jó eredménnyel alkalmaznak a gyakorlatban, s így az erdőkben, gyümölcsösökben már más kép várja a szemlélődőt, mint azelőtt. Ezt a gépet 18 lóerős traktor után függesztve kardántengely meghajtásra működtetik. A fölaprózásra váró ágfa maximális vastagsága 7 cm, hosszúsága pedig 15 mm-től 120 mm-ig terjedhet, aszerint, mire alkalmazzák a fölaprózott anyagot. A vékony ágfát rendszerint egészen apróra daraboltatják, hogy könnyűszerrel komposztálhatóvá váljék. Hány tehenet gondozzon ■ egy dolgozó? A munka gépesítése és az állatok hasznossága szerint az istállóban egy dolgozóra 13—15 tehén jut. A gépi fejés esetében egy fejőre 20—28, egy takarmányozóra 50—100 tehén bízható. Tegyük lehetővé a dolgozóknak, hogy lehetőleg egy-ugyanazon teheneket gondozhassák, legalább 4—5 éven át, s alapos gyakorlat szerzése, tapasztalatok gyűjtése váljék ezáltal lehetővé. Az úgynevezett tömeges fejés — amikor a tehén mindig másmás fejő keze alá kerül — a tejhozam tekintetében nem vált be. Ami a munkatermelékenységet illeti, kézzel egy óra alatt 8—9 tehén fejhető ki. Viszont kannás fejőgéppel 9—12; halszálkás elrendezésű automata fejőgéppel 13—14, Tandem rendszerű fejőgéppel 15—17 tehenet, s az ennél is korszerűbb Karusszel rendszerű automata fejőberendezéssel 18—20 tehén is kifejhető egy óra alatt. A tehenek fejési időtartama — az egész tehénállományt értve — reggeli vagy esti műszakban körülbelül 2 óra lehet, de semmi esetre sem haladhatja túl a 3 órát. Hogyan hangoljuk egybe ■ a tehenek etetését és fejését? A tehenek telt jászol melletti fejése mindaddig nem hiba, amíg jó minőségű takarmánnyal etetünk. Különösen a jó minőségű és bőséges takarmányalappal rendelkező mezőgazdasági üzemekben mindkét művelet egyidejű alkalmazásakor a tehenek nyugodtak, a fejés jól bonyolítható le. Az eleséget azonban soha ne hordják, vagy osszák szét a fejés ideje alatt, mert a tehenek ilyenkor nyugtalanokká válnak, felrúgják a fejőkannát, vagy a fejőcsészék hullanak le a csecsről, s ezáltal a fejés megnehezül, az eredmény nem kielégítő. Leghelyesebb az a munkaszervezés, amikor a teheneket reggel először kifejik, azután etetik, este először etetik és az eleség széthordása után kezdődik a fejés. Amennyiben a teheneket szükséges a laktáció első harmadában délben is fejni, úgy ezt az etetés alatt is végzik. Az említett takarmányozási időbeosztás az etetőknek is előnyös, mert nem követeli meg a kora reggeli felkelést. Ott, ahol a takarmányozók és fejők között a munka nincs pontosan megosztva, a takarmányadag egy részét fejés előtt, fennmaradó részét pedig fejés után adják a teheneknek. Az 23 24 A káposztafélék származása A zöldségfélékhez tartozik a fejes-vi káposzta, a kelkáposzta, a bimbóskel, : a kalarábé, a karfiol, a brokkoli, de e botanikailag ide soroljuk a takar- i mánykáposzta fajtáit is. Ezek a zöld- i ségfélék már nagyon régi kultúrnö- i vények, hiszen a káposzta termesztése 4000 éves múltra tekinthet vissza, , s azóta mind a fejeskáposzta, mind j pedig a többi káposztaféle általánosan elterjedt, közkedvelt. Kétségtelen, hogy ezeknek a zöldségféléknek valamilyen vadontermő ősüknek kellett lenniök. De kétségtelen az is, hogy mivel a termesztésben | előforduló fajtacsoportok, illetve faj- j ták sehol a természetben vadon nem , fordulnak elő, az egykori vadontermő f faj a termesztésbevétel folyamán j erősen megváltozott, nagymértékben ; átalakult. Természetes, igen hosszú idő kellett ehhez az átalakuláshoz, ( ami az ember beavatkozása és irá- ] nyitása mellett ment végbe évezredek ( folyamán, s így állott elő a nagy alak- ; változatosság, amelyet ma ezeknél a j növényeknél találunk. A vadontermő növények törzsfej- 1 lődése: evolúciója tehát a természetben játszódik le; amennyiben eltérő alakok jönnek létre, ezt a természetes környezetben beálló változások idézik elő. A kultúrába vett fajok ezzel szemben az ember befolyása alatt alakulnak, az így keletkezettek eltérő alakok: a fajták, mesterséges beavatko- ^ zás és mesterségesen alakított kör- t, nyezet eredményei, s a szabad természetben, vadontermő állapotban nem fordulnak és nem is fordulhatnak elő, mert a kultúrába vétel által biztosított mesterséges behatások elmaradásával ezek a fajták jellemző tulajdonságaikat elvesztik, s vagy rövidesen visszaalakulnak azzá a fajjá, amelyből leszármaztak, vagy pedig elpusztulnak, mert csupán az ember által biztosított kedvezőbb körülmények közt képesek tenyészni és fennmaradni. Kíséreljük meg tehát ezen nagy alakváltozatosság létrejöttének útját követni. Előbb azonban ismerkedjünk meg a háziasítás (domesztikáciő) fogalmával. Ha ugyanis egy vadontermő növény egy példányát bevisszük a kultúrába, azon hamarosan bizonyos eltérést fogunk tapasztalni. Vadontermő gyümölcsösök például a más növények vetélytársának megszüntetése a talaj művelése és trágyázása következtében nagyobb, gyakran édesebb termést hoznak, zöldségnövényeknél pedig a kultúra hatása bujább növekedést, nagyobb levelet, magasabb termetet idéz elő. Igen gyakori az az eset is, hogy a levél és a virágok tömegének aránya is megváltozik. A háziasítás tehát nemcsak az állatoknál, hanem a növényeknél is megváltoztatja a kultúrába vett szervezeteefféle rendszer alkalmazásakor a tehenek kisebb takarmányadagot kapnak, s azt nagyobb étvággyal fogyasztják, az eleségből kevesebb szóródik el, kisebb a veszteség. 25. Milyen legyen az ellető helyiség? Az egészséges borjazás lebonyolításához szükséges, hogy a tehenet egy héttel a borjazás előtt az elletőben helyezzék el, ahol az elles után 10—14 napig marad. Az elletőben való tartózkodás alatt döntő jelentőségű a tőgy és a nemi szervek egészségi állapota. Ameddig a tőgy dagadt, gépi fejesre alkalmatlan — csak a dagadtság elmúlásával kerüljön vissza eredeti helyére, az istállóba. Azokban a mezőgazdasági üzemekben, ahol nincs külön ellető a tehenek részére, ott az önműködő trágyaszállító berendezés, esetleg a trágyafolyosók torkolatánál legalább ellető állást kell létesíteni. Az effajta elhelyezés azért fontos, hogy az elfolyó magzatvíz megtalálja a legközelebbi utat a szennyvízlevezető csatornához, s a méhlepény (placenta) a legrövidebb úton kerüljön ki az istállóból. A borjazás utáni fejőseket kézzel végezzük. Az első és második fejősnél csak annyi tejet fejjünk ki, amennyi a borjú itatásához szükséges. Ez a részleges kifejés jól bevált. A tehenet csupán harmadszor fejjük ki teljesen. Az ellető helyiségben vagy az ellető állásban ügyelnünk kell a példás tisztaságra. A tehenek alá tiszta, egészséges-szalma kerüljön. Az ellető helyiséget, illetve állást hetente egyszer fertőtlenítsük. Gyakorlott fejőket bízzunk meg a borjas tehenek ápolásával. Az ő lelkiismeretes, szakszerű munkájuktól nagymértékben függ a tehenek további tejelékenysége. két. Ha ez a kultúr-hatás állandóvá lesz, az elváltozások is állandósulnak, s ha ehhez hozzájárul az ember tudatos tevékenysége, a háziasítás kiindulópontja lesz a fajták kialakulásának, kialakításának. Az ábra bal felső sarkában a vadkáposzta-fajok ábráját látjuk. Innen vezet a nyíl a domesztikált őskáposztához, amely mindhárom faj valószínű termete lehetett akkor, amikor bevezették a kultúrába. Itt feltűnő az, hogy a levelek aránya a virágok rovására erősen megváltozott, a levelek nagyobb méretűekké és nagyobb számúakká lettek, a virágzat viszont sok-Harmincéves méze van Manojlo Manic piroti (Jugoszlávia) nyugdíjas tanítónak. Még 1930-ban pergette ki egyik méhcsaládjának gyűjtéséből. Elhatározta, hogy hozzá sem nyúl unokája nősülésének napjáig. Akkor pedig már 50 éves lesz a finom akácméz. (Politika) kai kisebb arányú, mint a vadontermő, még nem háziasodott alaknál; feltűnő az is. hogy a szár megvastagodott. Innen, ebből az alakból indul aztán ki a további fejlődés. Legkisebb a további megváltozás a takarmánykáposztánál, ahol a levelek lazán állanak, s egyes fajtáinál a szár még vastagabb és magasabb lesz. Másik fejlődési irány az amikor a hasonló laza' levélzetű alak levélhónaljaiban levő rügy kis, tömött fejecskékké alakul. Ilyen örökletessé vált rendellenes képződmény keletkezésével jött létre a bimbóskel, szintén több fajtájával. Harmadik fejlődési irány az volt, amikor az eredetileg hosszúszértagú alak rövid szártagúvá alakult, s így a levelek tömöttebben állanak. Itt két fejlődési főirány különböztethető meg. Az egyikben a síma, homorú levelek tömött fejet alkotva kialakul a fejeskáposzta, amelynek fajtái (pl. nyári káposzta, téli káposzta, vörös káposzta, stb.) igen számosak. A másik fejlődési irány abban nyilvánult meg, hogy a levelek bodros szélűek, hólyagosán kiemelkedő, illetve bemélyedő felületűek lettek ennélfogva olyan tömött fej, mint az előbbinél, nem is alakulhatott ki. így jött létre a kelkáposzta fajtacsoportja is. A kalarábé fajtacsoportjának keletkezése már más fajból indult ki, erre vall az összes többi káposztafélénél sokkal hoszszabb levélnyele és kisebb levéllemeze. A fajtacsoport fejlődésének az alapja itt az, hogy a rövid szártagúvá vált szár szikfeletti része erősen, gumőszerűen megvastagodott, tehát az előbbiekkel szemben itt nem elsősorban a levelet, hanem a megvastagodott. szárat fogyasztjuk. Ismét más fajból Indult ki a karfiol fajtacsoportjának fejlődése. Itt is rendellenes képződésről: a virágzat meghúsosodásáról, ellevelesedéséről van szó, itt tehát ezt fogyasztjuk. Ennek ősibb, kezdetlegesebb foka az amikor a virágzat megnyúlt, elágazó, de az ágak megvastagodtak. Ezt a stádiumot hívjuk spárga-kelnek, brokkoli-nak. A fejlődés további folyamán az elhúsosodott virágzat tömöttebbé válik, félgömb alakú fejet alkot, s így jön létre a karfiol fajtacsoportja. A brokkoli tehát az ősi, vadontermő faj és a karfiol közti fejlődés köztes stádiumát képviseli. Ezek az ősi, európai származású káposztafélék. Újabban azonban mindinkább tért hódítanak kelet-ázsiai, kínai származású káposzták Is, amelyeknek laza fejben álló leveleit fogyasztjuk főzelékként. A káposztafélék tehát a kultúrnövények keletkezési módjának igen érdekes és szemléletes példáit szolgáltatják, de származásuk, kialakulásuk és rendszertani értékelésük körül még több meg nem oldott probléma is adódik. Dr. Kárpáti Zoltán Műszaki adatok: Szükséges vonó- és hajtóerő Szállítási gyorsaság A késes tengely forgási gyorsasága Maximális ágvastagság Állítható hosszúság A gép súlya 18 lóerő kardántengellyel ellátva 8 km/óránként 700 fordulat percenként 70 mm 15—120 mm-ig 500 kg —hai— 1964. augusztus 19.
