Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-01-22 / 7. szám
Állatról emberre terjedő betegségek Anthrax — lépfene A lépfene az állatok fertőző megbetegedése. Főleg a szarvasmarhák és a juhok betegsége, de előfordul a lovaknál és a vadon élő állatoknál is. Ez a megbetegedés az emberre is átterjed. Okozója a „Bacillus anthracis“ nevű mikróba. A bacilus ellenállóképessége csekély, mert 55—58 C°-nál és az ismert fertőtlenítőszerek hatására gyorsan elpusztul. Felbontatlan hullákban pedig a rothadás hatására csakhamar megsemmisül. Ha ezek a bacilusok a szabadba kerülnek, elegendő oxigén és kellő hőmérséklet (12—43 C°) mellett nagyon ellenálló formára az űn. spórákra (betokozódott bacilus-formák) változnak. A spórák igen nagy ellenállást fejtenek ki a legkülönfélébb behatásokkal szemben. A beszáradás egyáltalán nem változtatja meg életképességüket és a rothadásnak is ellenállnak. A húsban a spórák sem sózással, sem pácolással nem pusztlthatók el. A forrás hőmérsékletén vagy 1—5 %-os klórmész alkalmazásakor azonban elpusztulnak. A lépfene főképp olyan vidékeken válik honossá, amelyek nedves, mocsaras vagy áradásoknak kitett talajában a lépfene bacilus spórája életben tud maradni. A talaj fertőzötté válik, ha a beteg állatok ürüléke a felületi földrétegekbe jut, méginkább pedig akkor, ha a lépfenés hullákat feldarabolásuk után nem földelik el eléggé mélyen, vagy egyáltalán nem takarítják el. A föld mélyében, a hullában a bacilusok hamar elpusztulnak a rothadás folytán, mert ott nem tudnak alacsony hőmérséklet és oxigén hiányában spórává átalakulni. A felületi földrétegbe került bacilusok azonban könnyen átalakulhatnak spórává és ilyen állapotban évtizedekig megtartják fertőzőképességüket. A betegség lefolyása az állatoknál A lappangási idő legalább három nap. A betegség rendszerint heveny vagy félheveny alakban mutatkozik, előfordulnak azonban igen gyors (perakut) és idült alakban lefolyó esetek is. Az igen gyors lefolyású lépfenével főleg a szarvasmarháknál találkozunk. Ilyenkor a betegség gutaütésszerűen hirtelen okozza az állat halálát. Rövid ideig tártő támolygás, nehéz lélegzés és görcsök előzik meg az elhullást. Némelykor az állat szájából és orrából véres hab, végbelükből pedig tiszta vér szivárog. A betegség heveny vagy félheveny alakja lázas jelenségekkel kezdődik, az* állat nyugtalan, a hőmérséklet 40 C° fölé emelkedik. A tejelés elapad, majd hasmenés keletkezik, később az állatok tiszta vért is ürítenek. A vizelet is tartalmazhat vért. Egyúttal a légzés nehezebbé, a nyálkahártyák szederjessé válnak és végül fulladásos jelenségek között az állat elpusztul. A betegség ebben a formában 24 óráig tart, de néha 7—9 napig is eltarthat és legtöbbször halálos. A lépfene idült alakja gyakran nem okoz klinikailag kimutatható egészségi zavarokat, máskor azonban időnként mérsékelt hőemelkedésben nyilvánul meg és csak hetek vagy hónapok múltán végződik elhullással. A betegség mindhárom formájánál a legtöbb esetben a lép igen duzzadt, sokszor olyan nagy fokban, hogy burka meg is reped (innen a betegség elnevezése „lépfene“). Az embernél a lépfene leggyakraba bőr helyi megbetegedésében nyilvánul meg. A bőr-anthrax 2—3 nap múlva a fertőzés szervezetbe való behatolása után szokott jelentkezni. Az ilyen helyen piros folt keletkezik, mely hólyaggá változik, s később fekéllyé esik szét, amelyet fekete var fed az ún. pokolvar. A fertőzés sokszor tovább terjed és bejuthat a vérbe is. Kedvező esetekben a bőrtünetek 8—14 nap alatt elmúlnak. Ritkább esetekben magas láz, szaporább érverés és szívgyengeség figyelhető meg. A beteg a második hét végén általában életét veszti. A halálozási százalék a bőr-anthraxnál 15—20 %. Tüdő-anthrax — az ember a levegőben levő kórokozók belélegzésével fertőződik az állati nyerstermékek ipari feldolgozása közben. Ilyen esetekben a betegség súlyos tüdőmellhártyagyulladás képében zajlik le. A betegség magas lázzal és hidegrázással kezdődik, a beteg szinte elkékül, nehezen lélegzik, véres nyálat köhög és a szívgyengeség tünetei között hal meg. Bél-anthrax — csak időnként fordul elő, beteg állatok nem kielégítően hevített húsának és az ilyen húsból készített kolbászfélék elfogyasztása után. A betegség vérömléses bélgyulladás alakjában mutatkozik. A beteg fuldokol, vért hány, széklete vért tartalmaz. E tünetekhez még erős szívgyengeség társul és ebben a stádiumban már a betegség legtöbbször gyógyíthatatlan. Egyes esetekben azonban lehet könnyebb lefolyású is, amikor a beteg meggyógyul. Ami a bacilusok hatásmechanizmusát illeti, azonos mind az embernél, mind az állatnál. A bacilusok a szervezetben ún. „toxinokat“ (méreganyagokat) termelnek, ezek a méreganyagok bénítólag hatnak a központi idegrendszerre, azért valószínű, hogy a halál közvetlen oka a lélegző központ bénulása. A betegség terjedése Az állatok szájon át fertőződnek, ha legelés közben spóratartalmú földrészekkel szennyezett növényeket vagy az istállóban fertőzött területeken termelt száraz takarmányt fogyasztanak. A betegség terjedésében nagy szerepet játszanak a beteg állatokról lefejtett bőrök, mert a bacilusok felületükön 24 óra alatt spórákká alakulnak át és a fertőzés forrásaivá válhatnak mind áltatnál, minid embernél. Lépfenés hullákból előállított hús és csontlisztben is lehetnek spórák, ha készítésükkor nem hevítik fel őket kielégítő magas hőfokra. Lépfenés állatok vére, vizelete, széklete, teje okozhat megbetegedést, bár kevésbé veszélyes, mert a gyomornedv a bacilusok nagy részét megöli. Sokkal veszélyesebbek a spórás fertőzések, mert ezeket a gyomornedv nem képes megsemmisíteni. A betegség terjedésének közvetítői a vérszívólegyek és a bögölyök, amelyek lépfenés hullákon lakmároznak, majd egészséges állatokat vagy embereket szúrnak meg. Állatról állatra közvetlenül nem terjed át a fertőzés. Emberek akárhányszor úgy is fertőződnek, hogy a felkavart porral a levegőbe jutott spórákat lélegeznek be, továbbá érintéssel, a bőr sérülésein, a beteg állatok tejének, húsának fogyasztásakor, a bőr a gyapjú feldolgozásakor stb. A betegség megelőzése A lépfene a bejelentés kötelezettsége alá eső megbetegedések közé tartozik. Ott, ahol a betegség előfordul, az esetet azonnal jelenteni kell az állatorvosnak és a HNB-nak. A fertőzés helyét le kell zárni és tökéletes fertőtlenítést kell végrehajtani. A lépfenében szenvedő állatok elvéreztetése, megnyúzása, szétdarabolása, húsra való értékesítése, gyógyítása tilos és büntetendő! Az elpusztult állatok hulláit el kell égetni vagy szőröstűl-bőröstül legalább 2 m mély gödörbe elásni, az elföldelés előtt a hullát fertőtlenítő szerrel beszórni (égetett mészporral). Azok az egyének, kiknek kezén, arcán vagy nyakán sérülések vannak, nem dolgozhatnak a fertőzés helyén, csak a betegség felszámolása után. Mindenkinek, aki a beteg vagy elhullott állatokkal dolgozik, védenie kell magát a fertőzés ellen: gumikesztyűvel, magasszárú gumicsizmával, szemüveggel, szájkendővel és rendszeres fertőtlenítéssel. Csak így tudjuk megakadályozni ezen igen fertőző megbetegedés terjedésének lehetőségét. Fóti János, állatorvosjelölt Gőzzel kezelt szójadara értékes fehérjetakarmány A szójabab jelentékeny mennyiségi; fehérjét tartalmaz és aminósav-összetétele is kedvező. Ennek ellenére biológiai értéke jóval kisebb az állati eredetű takarmányok fehérjéinél. Ezt a benne lévő antitripszin faktor okozza, amely azonban gondosan végrehajtott gőzöléssel megszüntethető. Az így kezelt szójadara a sertések táplálkozásában helyettesítheti a hallisztet, a húslisztet vagy a vérlisztet. Helyreigazítás Lapunk január 18-i számának 3-ik oldalán „Évzárás előtt az ipolysági EFSZ-ben“ című cikkünk kilencedik bekezdését a következőképpen helyesbbítjük: Húsból több mint 711 mázsát, tejből 226 000 litert adtak el, tojásból 103 000 darabbal teljesítették túl eladási tervüket... Változatos takarmányozás - több kecsketej A kecsketenyésztésben is céltudatos munkára, jó takarmányozásra van szükség. Így elérhetjük a napi 4—4,5 literes tejhozamot. Hazánkban nagytömegű kecsketenyésztésről nem beszélhetünk, de annál többet tartanak magánháztartásokban. Állami nemesítő szakembereink igyekeznek jó tulajdonságokat öröklő kecskebakokat beszerezni, és az utódokat feljavítani. A nagyüzemi kecsketenyésztésnek még nincsenek hívei, pedig a köves, sziklás területeken indokolt a kecsketenyészet. A Német Demokratikus Köztársaság, Svájc és a Szovjetunió fejlett kecsketenyésztése igazolja, hogy. a kecsketartás kifizetődő. A Német Demokratikus Köztársaságban, Gadenstedtban már húsz éve mesterséges kecske-megtermékenyítő állomás működik. A kecske kitűnően értékesíti a silány, bokros útszéli, árokparti legelőket, domboldalakat és megkeresi változatos táplálékának nagy részét. Viszont nagyon kell óvni a kecskéktől a fiatal fákat, mert ezekben tetemes károkat okozhatnak. Ha egy kecskétől naponta 3—4 literes vagy több fejési átlagot akarunk elérni, legeltetés után adjunk neki egy jó marék szénát, 20— 25 dkg korpát, kenyérhéját, esetleg háztartási hulladékot, moslékot. 1964. január 22. Több éven át tartottam kecskét és a legeltetés után kenyérhéjat és darabonként 5—6 liter korpás ételmaradékos sós moslékot adtam neki, így napi kétszeri fejéssel a kecske újfejö korában 5—6 liter tejet, később 4—4,5 liter tejet adott. A kecske téli takarmányozásra nem igényes, tehát nyár folyamán készítsünk silányabb minőségű szénát, leveles kukoricaszárat, falevelet, takarmányrépát, némi abrakot, esetleg gyűjthetünk vadgesztenyét is. A helyes takarmányozást mindig a vemhesség és a tejtermelés figyelembevételével kell megszabni. A kecskegidának fehérjékben gazdag takarmányra van szüksége, az idősebb, öregebb kecskéknek viszont könnyebben emészthető takarmányt adjunk, mert emésztőszerveik gyengébben működnek. A fiatal növendékkecskéknél hamarabb fellép a csontlágyulás. Ezt megelőzhetjük a nyári legeltetéssel, télen pedig lucernaszénával. A szükséges foszfort 20—25 deka korpa vagy őrölt gabona pótolja, a D-vitamint pedig napi két-három órai szabad mozgás. Egy anyakecske életfenntartó takarmányszükséglete 100 kg élősúlyra számítva 1 kg keményítőérték, 0,1 kg emészthető fehérje. Egy liter tej előállításához pedig 250 gramm keményitőérték és 45—50 gramm emészthető fehérje szükséges. A kecske sok gyomot, hulladékot értékesít. Nagyon szereti a változatos takarmányozást. Még a legjobb takar, mányra is ráun, ha mindig csak azt kapja. Ezért a kecskét etessük fák leveleivel, gyümölccsel, kerti gyomnövényekkel, burgonyahéjjal, káposztával, tökkel, borsóhéjjal stb. Ha nincs elég szabad legelő, az állatokat alkalmas helyen pányvázzuk ki, mert az állat állandó istállózással vagy kopár udvaron való tartással sokáig nem bírja és elveszti hasznosságát. Most tél folyamán figyelembe kell venni a vemhességet és minél változatosabban takarmányozzunk. A lombtakarmányokat — ilyenek az akác, tölgy, bükk, mogyoró, nyír és hársfalevél — zölden szedjük és szárítjuk télire. A kecske nagyon meghálálja a takarmányrépát, burgonyát és a silótakarmányt is. A napi takarmányadagot kiegészíthetjük még kukoricával, árpával, zabbal, olajpogácsával, bükkönnyel, vadgesztenyével vagy sörgyári malátával. Télen egy félmázsás kecskének, amely naponta 2—2,5 liter tejet ad, adjunk *A kg burgonyát vagy burgonyahéjat, 2—3 kg káposztahulladékot vagy silótakarmányt, 1 kg szénát, 3 kg takarmányrépát és V2 kg búzakorpát. Ne feledkezzünk meg a kecske napi 8—10 gramm sóigényéről sem. Leghelyesebb, ha nagy darab nyalóst teszünk az óljába, főleg száraz takarmányozáskor. A kecske télen megél kukoricaszáron, szalmán is, de így nem várhatunk, naponta csak 1—1,5 liter tejet, ezért takarmányozzuk helyesen és akkor elérhetjük a 4—6 literes tejhozamot is. Péterfalvi László (Nyitra) 1 ermesszünk szóiát A Kelet-Ázsiából származó és Európában is meghonosodott szója 18—20 százalék olajat tartalmaz. Kedvező hatása van az emberi szervezetre, és ezért tápszerek előállítására is használják. De nemcsak mint olajos, hanem mint iparnövény is nagy jelentőséggel bír. Mezőgazdasági szempontból mind a magja, mind a zöld növény jelentős. Bő fehérjetartalmánál fogva az utóbbi elsőrendű siló, s jelentős mértékben hozzájárul az állatállomány fehérjeellátásának biztosításához. Termesztését három tényező határozza meg: a talaj, az éghajlat és a trágyaigény. Talaj szempontjából a szója nem olyan igényes mint a cukorrépa, megelégszik könnyebb, kukoricatalajjal. Minden lazább szerkezetű, mélyen szántott, jól művelt talajon megterem, amely nem altalajvizes. A homoktalajok alkalmatlanok a termesztésére. Enyhe lejtésű, déli fekvésű talajokat kedveli, mert ezeken erőteljesebb a napsütés. A szója melegkedvelő növény és elterjedési köre megegyezik a szőlőével. Termesztési ideje 120—140 nap, mely idő alatt 2400—3000 C° meleget kíván. Az újabb fajtáknak elég 2000—2400 fok is. A szója szárazságtűrő — eltekintve a szélsőségeket —, ha magja a szokásos nedvességű talajba kerül kikeléstől a virágzásig nem kíván sok csapadékot. Kritikus időszak a virágzás és magkötés időszaka. Ekkor feltétlenül párás, nedves időjárást igényel. Tavaszi fagyok iránt nem nagyon érzékeny, sokkal jobban bírja mint például a bab. öt-hat fokos fagy nem tesz kárt benne. Zöldtakarmány-termesztés céljából elterjedési területe nagyobb, megegyezik a silókukoricáéval. A bővebb csapadék elősegíti a növény zöldtömegének növekedését. Elővetemény iránt nem igényes. Szakemberek véleménye szerint jó termést ad búza, kukorica, napraforgó, hüvelyes, sőt saját maga után is. Monokultúrában is termeszthető. Mint valamely növény előveteménye sok tápanyagot vesz fel a talajból, különösen nitrogént, s ezt figyelembe kell venni. Az oltatlan szója saját tapasztalatom szerint az őszi gabonafélék legrosszabb előveteménye, míg az oltott szója után kellő műtrágyázás mellett nyugodtan vethetünk őszieket. A szóját azért kell oltani, mert a talajból történő nitrogénfelvétel összefüggésben van a gyökerein kifejlődött gumókkal, melyeken nitrogéngyüjtő talajbaktériumok élnek. Ezek a gyökérgümők csak akkor keletkeznek a gyökérzeten, ha a ta-* lajfoan már nitrogéngyűjtő baktériumok voltak vagy pedig mesterséges úton, tehát oltással juttattuk a talajba. Trágyázás szempontjából a szója igényes, nagymennyiségű foszfort, káliumot, meszet és nitrogént használ fel. Istállótrágyát csak kivételesen tápanyagokban szegény talajon adunk, az elővetemény alá. A erőteljes gyors csírázáshoz magasabb hőmérséklet kell, ezért Délnyugat-Szlovákiában a vetés ideje április második fele, amikor a talaj már elérte a kellő hőmérsékletet. A májusi vetések terméscsökkenést okoznak és a mag olajtartalma is kisebb. A sortávolság gyakorlatban megfelel a cukorrépa sortávolságának. Újabban 40—45 em-t tartják a legmegfelelőbbnek. A tövek soron belüli távolsága 60 cm, ugyanis a szója bokros növény, helyet kíván, hogy elterebélyesedjen. A sűrűn vetett szója nem tud kifejlődni, sem zöldtömeget, sem jó magtermést nem ad. Ápolásánál úgy járunk el, mint más kapásnövényeknél. Állandó sarabolással gyommentesen tartjuk a talajt. A szója vegyszeres gyomirtása még kísérlet tárgyát képezi. Az érés ideje Dél-Szlovákiában szeptember eleje. Ilyenkor a növény levelei elsárgulnak, majd lehullanak. A hüvelyek zártak és a mag csörög bennük. Az aratást gabonakombájnnal végezhetjük. A terméseredmény kedvező időjárás mellett 20 mázsa is lehet hektáronként, viszont kedvezőtlen időjárásnál ennek felére is csökkenhet: A szemtermést raktározás előtt szelelő rostán vagy a cséplőgép osztályozóján engedjük át. Raktározás alatt ügyeljünk, hogy ne nedvesedjen meg. Mag termesztés céljaira általában a hodoníni sárga és a magyarországi vállfajok a legmegfelelőbbek Délszlovákia területén. Kocihanovszky Edgár, mérnök CABAJ Kísérletezzünk ritkasoros lucernavetéssel Növénytermesztésünk egyik legjövedelmezőbb ága a lucernamagtermesztés. Hazánkban termelt lucernamag a Kárpát-medence adottsága révén a világpiacon is az első helyet foglalja el. Éghajlatunk a legfagyállóbb és szárazságtűrőbb lucernafajta előállítását tette lehetővé, ezért keresettebb az olasz és francia lucernafélékkel szemben. Magtermesztéssel nálunk érdemes, sőt szükséges is foglalkozni, mert nagyon jövedelmező. A Merkantil 100 kg-ja 6000 korona, az M4-es fajtáé pedig 6800 korona. Az eredményes lucernamagtermesztést két fő tényező befolyásolja: az időjárás és a rovarkártevők. Az időjárás szeszélyeit csak részben lehet enyhíteni, annál több védekezési mód áll rendelkezésünkre a rovarkártevőkkel szemben. Lucernásainkat körülbelül 25 rovarfajta pusztítja, s ezek közül különösen a lucernabimbó-gubacslégy és a lucernapoloska veszélyes. Ha a megtermékenyítés idején száraz, meleg az időjárás, a beporzást végző rovarok gyorsabban végzik munkájukat. Viszont, ha nedves az idő, ez a gubacslégy elterjedését segíti elő. Ennek ellenére, ha virágzás alatt nincs csapadék, igen előnyös az öntözés, mert a virágzat erőteljesebben fejlődik, jobb a nektárképződés és így a rovarok a beporzást szívesebben és gyorsabban végzik. A gubacslégynek évente több rajzása figyelhető meg, melyek közül a legerősebb július 5—15-re, vagyis második kaszálás idejére esik. Ha az első kaszálással sikerül úgy szabályoznunk a lucerna második virágzását, hogy rajzáskor legalább 80 %-a elvirágozzék, a gubacslégy már nem lehet veszélyes. Ugyanis csak bimbóba rakja petéit, mely által az nem nyílik ki, hanem gubaccsá alakul át. A lucernapoloska szintén a legveszélyesebb kártevők egyike. Főleg a bimbókat szivogatja, melyek utána beszáradnak, leperegnek. Védekezésképpen áttelelő tojásaikat irtjuk, alacsonyabb lucernatarló hagyásával, a lucernás kora tavaszi fogasolásával. Vegyileg DDT porozással védekezhetünk. A sikeres magtermesztés fontos tényezője a helyes sortávolság megállapítása is. A mi vidékünkön elterjedt a maglucerna gabonatávolságra vetése. Ennek nagyon sok hátránya van, mivel nem tudjuk alkalmazni a kémiai beavatkozásokat, nem tudjuk az arankafoltokat elpusztítani. A talajban lévő rovarlárvák vígan fejlődhetnek és az idősebb lucernák hamarabb elgyomosodnak. Az újabb tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a maglucernákat ritka sorokba kell vetni. Az USA-ban például egészen egy méterig kiszélesítik a sortávolságot. Magyarországon sok helyen bevezették a 60—70 cm-es sortávolságot, sőt legújabban az így vetett lucernákat keresztben 50 cm sortávolságú kultivátorral megjáratják és így ún. lucernacsokrokat kapnak. Ennek az előnye, hogy gépi erővel tudjuk tisztán tartani a talajt, a permetezést és porozást minden legyúrás nélkül elvégezhetjük, az arankát mindjárt megjelenése után elpusztíthatjuk. Az ilyen nagy sortávolságra vetett lucerna magas, elágazó, sok virágot hoz. Gabonakombájnokkal elsőrendű aratást végezhetünk minden kártétel nélkül. E pár sor írásom csak a leglényegesebb momentumokat érinti. Szeretném, ha agronómus társaim egyelőre, ha nem is nagyban, de kisebb parcellákon kísérleteznének a ritkasoros vetéssel. Ha más országok ilyen módon 5—8 mázsás hektáronkénti termést érnek el, miért ne tudnánk mi is a szövetkezeti tagságnak nagyobb terméshozammal, nagyobb jövedelmet biztosítani. Nagy Tibor, agronómus (Komárom)
