Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-06-06 / 46. szám

Ä szarrasmarha-g úrnőkor ered­ményes leküzdése az NSZK-ban 1962. végével Nyugat-Németország 13% milliós szarvasmarha-állományá­nak 99,9 %-a államilag elismerten gürnőkórmentes állományokban állt és ezzel egy 10 évig tartó akció gyakor­latilag befejezést nyert. 1952-ben az akció kezdetekor a szarvasmarha­­gümőkór okozta veszteséget, nem szá­mítva a közegészségügynek okozott károkat, amelyeket évi 275 millió né­met márkára (DM) becsülték. Akkor az állományok 60 %-a és a szarvas­marhák 40 %-a volt fertőzött. A 10 év alatt kereken 6 millió marhát kellett kicserélni, s ehhez az állam 621,5 mil­lió DM-val járult hozzá. Ezenfelül a gümőkórmentes állományokból szár­mazó tej feláraként 2,4 milliárd DM- át fizettek ki. A gümőkórmentesség, eltekintve közegészségügyi vonatko­zásaitól, előfeltétele volt annak, hogy a nyugat-német állattenyésztési ter­mékek az Európai Közös Piac kereté­ben versenyképesek legyenek. Az első torony-üvegház a világon Ausztriában Ausztriában toronyház formájában építették fel az első magas üveghá­zat, melynek alapterülete csupán 10 m2, alakja sokszög, magassága 11 m. így összesen 50—70 m2 növényházi területet jelent. A napfényt a leg­jobban hasznosítja. A növények futó­szalagon vándorolnak benne és keze­léshez könnyen hozzáférhetők. A to­rony üvegház az ipari jellegű nö­vénytermelés egyik képviselője. A to­ronyház gondolata egy vasipari szak­embernek jutott eszébe, a kertészet­ben teljesen újszerű és forradalmi elgondolás. A Langenloisban felépített toronyház a kertészeti iskolához kap­csolódik és lehetőséget ad alkalma­zásának oktatására és a tisztázatlan problémák kikísérletezésére. O.i irányzatok Európa mezó­­gazdasági gépesítésében traktorok irányában történő haladás félreismerhetetlen. A szőlőművelési traktoroknál a keskeny nyomtávúak gyártása vált szükségessé. A betaka­rítógépek fejlődési iránya a magán­járók kialakítása felé vezet. A trak­torra szerelhető gépek tekintetében különbözők a vélemények. Az amerikai gyárak igen sok maga­járó gépet mutattak be, amelyek európai viszonylatban nem is minden esetben célszerűek, de se* figyelem­reméltót tartalmaznak. A takarmány helyi összeállításának fontossága világszerte felismert prob­léma, aminek megoldása folyamatos fejlődést mutat. _Üj burgonyáiértőtlemtő gép Fertőtlenítés céljából a burgonyát Hollandiában drótkosárba helyezve, az előírt időtartamra fertőtlenítő oldatba süllyesztik. Ezt a munkát, amelyet eddig kizárólag kézi munkával végez­tek, most lényegesen megkönnyíti egy egyszerű gépi berendezés, mellyel a kosarak be- és kiemelését és ürítését gyorsan el lehet végezni. Egy ember 1 óra alatt az 50 kg űrtartalmű drót­kosárral mintefy 600 kg burgonya fer­tőtlenítését tudja megerőltetés nélkül elvégezni. A merítőtankkal összesze­relt gépet kerekeken lehet a megfelelő helyre tolni. Takarmánykonzerváló Készítmények alkalmazása Az Egyesült Államokban Sitaetose és Calatysin néven takarmánykonzer­váló készítményeket hoznak forga­lomba. Ezek felszívják a silón be4üK oxigént, hasznosítják a nedvességet cukrok, alkoholok és észterek szinteti­zálására, meggyorsítják a tejsav­­baktériumok működését. Alkalmazá­suk révén 216 %-kal több bétakarotin és 200 %-kal töibb szénhidrát marad meg a szilázsban. Konstans 4,5 pH-t tartanak fenn. Hat hónap után sincs romlás, penészedés. A készítmények bálázott széna, gabona és keverékta­­kanrtányok esetében is alkalmazhatók. A japán mezőgazdaság helyzete A legutóbbi párizsi gépkiállításon lapén mezőgazdasága jelentősen megállapítható volt, hogy a nehéz elmaradt az ipar fejlődésétől. A japán kormány az utóbbi időben erőfeszíté­seket tesz a mezőgazdaság helyzeté­nek megjavítására és gépesítési szint­jének növelésére, és értek is el bizo­nyos sikereket e tekintetben. Az utóbbi tíz évben Japánban, mind volumenében, mind értékében növe­kedett a mezőgazdasági termelés. Ez a nagyobb műtrágyahasználattal és a jobb agrotechnika alkalmazásával ma­gyarázható. Különösen gyorsan fejlő­dik az állattenyésztés és a gyümölcs­­termelés. Az elkövetkező tíz évben háromszorosára akarják növelni ezek termelését. A mezőgazdasági terme­lés átlagos évi növekedése 1952—1961 között 3,5 % volt. Szövetkezeti üzemvezetés Hollandia mezőgazdaságában Hollandiában a mezőgazdasági szö­vetkezeteknek többféle formája ter­jedt el (akárcsak egyéb nyugati, HL tengerentúli államokban), kezdetben csak a közös vásárlás-eladással, ter­ményfeldolgozással kapcsolatban, ké­sőbb olyan kérdésekkel összefüggés­ben is, mint közös öntözés, üvegház­­komplexumok közös központi fűtése, közös tehénistálló fenntartása. A tengertől legújabban elhódított területen azonban most — egyelőre kis arányban — olyan szövetkezeti együttműködést valósítanak meg kí­sérletképpen, melynél a társult gaz­dák minden téren (közös üzemszer­vezés stb.) együtt fognak működni. A kezdeményezést a gazdák saját maguk tették, de vállakózásuk ered­ményét a felsőbb hatóság élénk figye­lemmel kíséri. Oj szovjet talajmaró A talajmaró az Sz—86 jelű traktor­ral üzemeltethető gép, amely előre - menetben és hátramenetben is dol­gozik, felülről lefelé, illetve alulról felfelé. Munkaszélessége 3 sor, dob­átmérő 1 méter. A gép tengelye a haladás irányával 60 fokos szöget zár be. Meghajtás az erőgép kardántenge­­lyéről reduktorral. A vágás kerületi sebessége 6,8 :8,7 és 11,4 m/sec. Dob­fordulat percenként 130, 170 és 220. Átlagos munkamélység 22 cm. Dr. Sütő Kálmán, a Mezőgazdasági Világirodalom szerte, biz. tagja Látogatás amerikai tojócsarnokokban Dr. W. A. Fischer nyugatnémet szakember egy új tojócsarnok felépí­tése előtt háromhetes tanulmányutat tett az Egyesült Államokban. Járt Ulionis, Michigan, Wosconsin, Missouri és Kansas államokban és részt vett egy három napos úgynevezett „fact finding“ konferencián, az USA barom­fitenyésztői körében kedvelt és gyak­ran megtartott szakmai összejövete­lek egyikén. Tapasztalataiból néhány érdekesebbet ismertetünk. Szabadalmazott csoda-megoldások nincsenek, az óceánon túl is vízzel főznek — írja. Mindenesetre a te­­nyészüzemekben a tudósok fontos szerepet töltenek be, az üzemek adatai annyira megbízhatók, akár egy nagy vegyészeti vállalat technikai muta­tói... Nálunk olyan elképzelések vannak, hogy Amerikában csak mamut-üze­mek léteznek sok százezer tojóval... A tojástermelés állandóan nő, a fogyasztás csökken, vagy legalább is stagnál... A broilertermelés 90 %-a „integ­rált“, azaz nagy részvénytársaságok, nagy feldolgozók, takarmány gyárak vagy értékesítési szervezetek kezében vannak. A pulykatenyésztésben az in­tegráció 50, tojásban csak 10 % ... Az USA-ban takar.nánytúltermelés van, ezért a baromfitenyésztés fej­lődése csökkenti a takarmánykészle­tek felhalmozódását Nagy üzemek létesülnek, s a nagyok megölik a ki­csiket. A sidney-i baromfi világkonfe­rencián amerikaiak hangoztatták: az Egyesült Államokban minden 2—3 percben elveszti az önállóságát egy farm . . A Dekalb cég útján szereztem be­tekintést az egyes üzemekbe, de ezekben nemcsak az ő hibridjeit tart­ják. Szakmai oktatási előadáson is részt vettem, ahol az előadás szöve­gét mindenki megkapja, hogy otthon ismételten tanulmányozhassa. Előadás után a farmerek kérdéseit megbeszé­lik ... Szembetűnő, hogy a tudománytól mennyi segítséget kapnak a barom­fifarmok, főleg ez az oka, hogy tojás­termelésben előttünk járnak .. . Nyugat-Németországban 1962-ben az átlagos tojóteljesítmény 162 tojás; a csibéket értékesítők, a takarmány­kereskedők viszont a 250 tojás telje­sítményt tüntetik fél átlagosnak. Az USA-ban az az üzem, amely intenzív tartással átlag 220 tojást produkál, gazdaságos. 1961-ben az Egyesült Államok tojónként átlag 210 tojást termelt... Az én istállómban két év óta klí­maberendezés működik, ilyet odaát nem láttam. Eddig azt hittem, hogy ott nincs is szükség erre. A Nagy Ta­vak vidékén sok nedves istállót talál­tam, befagyott vízvezetéket is láttam, és mindez számomra nem volt magá­tól értetődő ... Egyetlen tojóházat sem találtam, ahol pontos tojásnyilvántartást ne vezettek volna: a napi teljesítménye­ket könyvelik, ugyanúgy az elhullást és takarmány felhasználást is. Egyes üzemekben a költségeket hetenként elemzik, figyelembe véve a kamato­kat, a biztosítást, a munkaráfordítást és egyebeket. Az egyetemek és más intézmények pontos költségvetéseket dolgoznak ki az üzemek számára, ezek alapján termeinek. Pontos táblázatok állnak rendelkezésre, amelyről leol­vasható, mi az előnyösebb, csibét ne­velni, vagy 20 hetes jércét vásárolni, a tojást feldolgozni vagy a gyűjtő­helynek eladni. Állandó pontos elem­zést végeznek minden vonatkozás­ban ... Az Egyesült Államokban az a kér­dés, hogy padozaton vagy ketrecben üzemeljenek, éppen olyan időszerű, mint Európában. A meleg déli álla­mokban a ketreces tartás van szo­kásban. A tenyészüzemek az egyedi ellenőrzés végett is ezt alkalmazzák. Becslés szerint az egész amerikai tojóállomány 30 %-át ketrecben tart­ják. Többféle ketrectípus van használat­ban: egy-két-háromszintes, sőt né­gyes is. A trágya kihordását a teljes gépesítéstől a kézierőig sokfélekép­pen oldják meg. A takarmányozás gépesítése teljesen megoldódott — de nem kizárólagos. A ketrecek nagyon olcsók, ezért a beszerzésük nem igé­nyel jelentős beruházást. Komoly a vita és élénk a battéria és a padozat kérdésében. A battéria előnye a terü­letkihasználásban rejlik. Az egyszintű megoldásoknál ez nem érvényesül, de a trágyakihordás ennél nem annyira bonyolult, mint a több emeletsoros battériáknál. A battéria esetén egy­szerűbb és könnyebb a tojás össze­hordás, a ketrec előtti drótvályúba gördülnek a tojások .. Láttam olyan helyeket, ahol — amint állítják — egy ember 30 000 tojót gondoz. A tojás 95 %-a tiszta, a tojók lábai nem szennyeződnek ürü­lékkel, mert az lehullik a ketrec drótaljzatán. Kutatóintézeti vizsgála­tok szerint a két tartási rendszer egy­formán használható, a vállalkozónak kell mérlegelnie mindkettő előnyeit és hátrányait. Az üzemek elég gyak­ran váltanak az egyikről a másikra. Sok kérdést kell a tojóüzeim fenntar­tójának megvizsgálnia és megoldania, mielőtt határoz. A ketreces tartás esetében a gazdaságosságot az épület és berendezés költségeinek kell eldön­tenie. A gépesítés költséges és javí­tásra szorulhat. Ott jártamkor két üzemben a trágyakihordó automata éppen befagyott... A legjobbnak látszó gépesített trá­gyakihordás a következő volt: a ket­recek piramis-szerűen állnak egymás felett, úgy hogy az ürülék egy csa­tornába hullik. Kis traktor tolólemez­zel a csatornában az épület közepéig húzza ki a trágyát, onnan szállító­­szalag az épületen kívül mindjárt ko­csiba önti át... A tapasztalat szerint padozaton többet tojnak a tyúkok, mint ketrec­ben, ez derül ki egyes léteményvizs­­gálatok eredményéből... Azért utaztam Amerikába, hogy új építkezésemhez magam is battériákat alkalmazzak. Az állategészségügy egyik tudósával folytatott ottani be­szélgetésem után a ketrecek alkalma­zása ellen foglaltam állást. Láttam egy megfelelő térbeosztású padozatos üzemet, ahol egy fedél alatt 25 000 állatot egyetlen gondozó lát el, és az állatok kitűnő teljesítményt nyújta­nak. Négyzetméterenként 10 tojó tar­tása is megoldható. A szóban forgó épület szélessége 14 méter és annyi takarmánylánc van benne felszerelve, hogy minden tojóra majd 9 cm etető­­hossz jut. Nem egy, hanem két takar­mányautomatával dolgoznak, két hosz­­szanti itató elég vizet biztosít. Egyedi tojófészkekből két emeletet képeztek négy sorban, kettőt a falak mentén a középen. A fészekig a tojó legfeljebb három méter utat tesz meg, az hatók­hoz is ugyanennyit. A fészkekből ki­hordó szalag szállítja el a tojásokat, mégpedig kifogástalanul. <Dt. Gefl. Wirts eh.) A permetező öntözőberendezés tel­jesítménye csak úgy lesz hiánytalan, ha annak maximálisan üzemeltethető mennyiségű öntözőfeje állandóan üzemben van, tehát amint elzárjuk, az egyik szórófej csapját, ugyanakkor egy másik, helyére már előre odaké­szített szórófejet megnyitunk. Ennek feltétele, hogy tartalékban legalább feleannyi szórófejünk legyen, mint amennyi állandóan üzemben van. Ugyancsak szükséges, hogy annyi tartalék-csövünk és hidránsunk is le­gyen, amennyi szükséges a mellék­vezetékek üzem közben valő ei«S®= szítéséhez. A fővezetékek áthelyezésére lehető­leg a nap legszelesebb időszakát hasz­náljuk fel, amikor a szél miatt úgyis le kellene állítanunk az öntözést. Sö­tét éjjelen sem helyezhetünk át a cső­vezetéket vaktában, no meg a vete­­ményben is sok tiprási kárt okoznánk. Mindennek ellenére igyekezzünk a nap 24 órájából minél több időt hasznosí­tani, tényleges öntözéssel. Az Űjvásári Öntözési Kísérleti intézet gazdaságá­ban átlagosan 13 órás üzemnapokkal számolnak (ők lehetnek ilyen gavallé­­rosak, mert kapacitásuk az egész szántóterületre kiterjed). A csövek áthordására alkalmas az RS 09 trak­tor, melynek két oldalára csőhordó állványokat szerelnek fel. Újabban az öntözőberendezések fö­csővezetékét eternitből készítik és a talaj felszíne alatt 80—100 cm-re a földbe süllyesztik, ebből helyenként hidránsokat vezetnek a felszínre. Ezek a csövek a gépi művelést nem hát­ráltatják (a hidránsok is vajmi keve­set): gyártásukat már annyira töké­letesítették, hogy a 6—7 atmoszférá­­nyi víznyomást is bírják, tartósak, így bár a nagyobb terület alagcsövezése nagyobb befektetéssel is jár, a kisebb értékleírás révén a velük való öntözés költsége mégis kevesebb, Csak az a fontos, hogy az árok feneke, melyre a csöveket rakják, vízmértékben gon­dosan kiegyenlített és tömött legyen, mert ha később, az árok betemetése után, egyenetlenül ülepedik le, akkor a cső a felette levő földréteg súlyától megreped. Az ilyen berendezés eseté­ben természetesen a szivattyú is sta­bilan beépített, nagyobb villanymeg­hajtású egység, ezért üteme gazdasá­gosabb. Az ilyen berendezésre egy­szerre több szórófej kapcsolható, ezért nagyobb az öntözőszemélyzet munkatermelékenysége: 8 órai munka­idő alatt az egy személyre eső öntö­zési teljesítmény 30 ram-es öntözés­nél 0,8—1,2 ha, ezzel szemben hordoz­ható föld feletti öntözőberendezésnél csak kb. 0,5 ha. Az 50 hektáros be­rendezés acélcsövei (150 mm) külön­ben is már elég nehezek: 53 kg-osak, éthordásuk két embernek is nehéz munka. Az öntözőberendezés teljesítménye a jó munkaszervezéstől és a személy­zet gyakorlottságától függ. Ezért ál­landó öntözési csoportokat létesít­sünk, ezeknek anyagi érdekeltségét az öntözés által elért termés-emelkedés után megállapított prémiumokkal biz­tosi tsuk. A termesztett növények vízigénye növényfajonként nagyon változó. Álta­lában a növények testük 1 kilogramm­­nyi szárazanyagának felhalmozásához 200—800 kg vizet használnak fel, leg­kevesebbet a köles (200 kg-ot), leg­többet a zöldségfélék és füvek (500— 800 kg-ot). Eme ún. párolgatási együtt­ható a termés nagysága, a fejlődés évszaka és időtartama, az időjárás, a talaj fekvése és összetétele hatá­rozzák meg azt, hogy a növények víz­­szükségletüket milyen mértékben fe­dezik a természetes légköri csapadék­ból, a felszivárgó talajvízből (fenék­vízből), illetőleg, milyen mértékben szorulnak öntözésre. A talaj nedves­ségét nemcsak a növények párologtat­ják, hanem sok nedvesség párolog el közvetlenül a talajból is, éspedig an­nál több, minél nagyobb a talaj fel­­melegedése. A nyári napsütésben ez napi 2—5 mm-nyi vizet tesz ki (a nö­vényzet párologtatásával együtt 10 mm-ig is emelkedhet), télen viszont az elpárolgás kicsi, ezért a téli ned­vesség hónapokig tárolódik a talaj­ban, a talaj összetétele és az időjárás szerint áprilistól júniusig. A korán lekerülő, vagy legkésőbb a nyári kánikula beköszöntőig beérő növények semmit, vagy aránylag sok­kal kevesebb öntözést igényelnek, mint csak az ősszel beérő kapások, vagy a nyáron is nagy tömeget ter­melő takarmányok. Az öntözés tervét elkészítő szakembernek tehát ismer­nie kell a növények vízigényét a te­­nyészidő egyes időszakaiban, az ez alatt várható csapadék mennyiségét (erre következtethetünk a sok évi át­lagból), az egyéb várható időjárási vi­szonyokat (napsütés, széljárás, hóna­pok átlagos hőmérsékletét, ami főleg a párolgási veszteségre van befolyás­sal), a talaj vízbefogadó képességét (erre támpont a talaj leiszapolható részeinek százalékos aránya), a talaj rétegezettségét (altalaj vízáteresztő képességét), a talaj fekvését (dom­borzati viszonyokat, a talajvíz szint­jének mélységét). Ha a növényzetnek a fenti tényezők figyelembevételével megállapított vízigényéből levonjuk a talajban mindenkor rendelkezésre álló nedvesség mennyiségét, akkor meg­kapjuk az öntözéssel pótolható víz mennyiségét. Természetesen nem végzünk min­den esetben ilyen bonyolult számítást, erre vonatkozólag már elég sok ta­pasztalatra támaszkodhatunk, a fen­tieket csak azért említem, hogy lás­suk az öntözésnél milyen tényezőket kell figyelembe vennünk. Azonban mindenkor szem előtt kell tartanunk azt, hogy az öntözés a talaj szerke­zetét rontja, eltömi a talajt, a túl erős öntözés elmossa vagy kilúgozza belőle a tápanyagokat. Ezért permetező ön­tözéssel nem szoktunk 40 mm-nél nagyobb adagot adni, az óránként adott vízmennyiség pedig ne haladja meg a 10—13 mm-t, viszont a túl kis adag a párolgási veszteség folytán nem elég hatékony, tehát költsége­sebb. Ezért célszerű a kelés előtt ön­tözéssel kellő adagra kiegészíteni. Permetező öntözésnél az öntözővíz 80—90 %-ban érvényesül, felületi ön­tözésnél 50—70 %-ban. Megjegyzendő még, hogy öntözéssel ugyanazon te­rületen több növényegyed termeszt­hető, mint öntözés nélkül. Az egyes vetemények öntözésére vonatkozólag nagy vonalakban az alábbi irányelvek mérvadók: Az őszi takarmánykeverékek tömeg­hozamukhoz főleg a téli csapadékot használják fel, de tavaszi szárazság esetén hozamuk lényegesen emelhető és fejlődésük gyorsítható egy áprilisi 300 mm-es öntözéssel. Az őszi keve­rékek hozamát inkább veszélyezteti az őszi szárazság, mert száraz talajba vetve rosszul kelnek és így ritkák lesznek, vagy későn kelnek ki és ezért kifagynak. Az őszieknél általá­ban különösen nagy jelentősége van a talaj vetőszántás előtti 30—40 mm­­es adaggal való megöntözésének, ha az szükséges. A gabonafélék különösen sok vizet párologtatnak el a kalászolás idején, ez előtt tehát nagyonis érdemes meg­öntözni őket. A rozs gyökerei mélyre hatolok, öntözésre nem szorul. Meg­hálálja azonban az áprilisi, májusi egyszeri, legfeljebb kétszeri 30 mm-es öntözést az igényesebb búza, a sok vizet fogyasztó zab, sőt a kevesebb vizet igénylő, de kevésbé élelmes ár­pa is. Az évelő pillangósok képezik legfőbb fehérjeforrásunkat és tekintettel arra, hogy a fehérjekérdés legégetőbb prob­lémáink egyike, mindent el kell kö­vetnünk hozamuk emelésére; ennek egyik legbiztosabb módja öntözésük. Bár a lóherét kivéve gyökerük mély­reható, mégis igen meghálálják az öntözést, mert sok vizet párologtat­nak, nagy a hozamuk és egész nyáron át teremnek. Már életük első évében többnyire szükség van arra, hogy a kritikus időszakon öntözéssel segítsük át őket: inkább a sanyargató, mint „védő“ növénnyel vetjük, ennek leke­rülte után bizony sokszor a kiszáradás veszélye ellen van szükség 1—2 meg­mentő öntözésre, aminek hatása vi­szont oly szembetűnő, hogy még két jó tarlóhere kaszálást is kapunk érte. A védőnövény nélkül vetett lucernát azonban nem ajánlatos túl korán és sűrűn öntözni, mert a korai öntözés megkárosítja a zsenge-növényzetet, a túl sokat öntözött fiatal lucerna pedig nem fejleszt mélyre hatoló gyökérze­tet. A tarlóheréhez hasonlóan a zöld­trágyának vetett somkórót is igen előnyös megöntözni védönövénye le­kerülése után. Az évelő pillangósokat az első ka­szálás előtt ritkán szükséges megön­tözni, de az egyes kaszálások betaka­rítása után adott 40 mm-es öntözés elég ahhoz, hogy az úján sarjadozó növényzet gyorsan sűrűsödjék, beár­nyékolja a talajt és így biztosítsa a következő kaszálás dús hozamát. Leg­több vizet kíván a lucerna: ha nem kap kiadós esőt, úgy májustól kezdve szeptemberig bezárólag havonta meg kell öntözni 40 mm-es, forró napokon 50 mm-es adagokkal, sőt, ha száraz a tavasz, még az áprilisi öntözést is meghálálja. Lucernánál öntözéssel 30 —100 %-os, átlagosan 45 %-os hozam­­emelkedést érhetünk el. Lóherénél nem túl mély fekvésben és nem túl kötött talajon 3—4 öntözéssel 30— 80 %-os hozamemelkedést tudunk el­érni. Schuster György mérnök (Béke) Hit, sutkor —— és hogyan öntözzünk ? HM. június (

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents