Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-06-06 / 46. szám
ä »al?©@FÍ-iifénp®tlás kérdései a tneiőgazdaságlraii MB okozza a munkaerőcsökkenést? A szövetkezeteinkben a munkaerő reprodukcióját iHetöen te kell szögeznünk, hogy itt egy különleges kategóriáról van szó, éspedig azért, mert a nninkaerő-fölújulás folyamata — a szövetkezetesítéssel párhuzamosan — kistermelői reprodukcióból fejlődött ki, s a szövetkezet fejlődésével egyidejűleg tart az ipari színvonalhoz. Az itt fennálló helyzetet ezért két szempontból kell megvizsgálnunk. a.) A szövetkezeti termelőeszközök mennyisége és koncentrálás fokának magasságából a földterület összpontosításához viszonyítva, b) a munkaeszközök műszaki színvonalának szempontjából. Mit mutat a mezőgazdasági munkaerők eddigi fejlődése s a múltbani és jelenlegi megoszlása. A mezőgazdasági munkaerők fejlődése az elmúlt tíz évben csökkenő irányzatú volt. Számuk 1948—1951 között 915 000-rel, ebből Szlovákiában 428 000-rel csökkent. Ennek okai a nagyüzemi gazdálkodás bevezetésére vezethetők vissza, mely lehetővé tette a munkatermelékenység rohamos növekedését. Emellett szól, hogy 1981-ben — 1936-hoz viszonyítva — 196%-kai volt magasabb Szlovákia mezőgazdaságának a munkatermelékenysége, 1948-hoz képest pedig 171 százalékkal. A szocializmus építésének kezdete, mint tudjuk, olyan időpontra esett, amikor eltérő fejlődési fokon álltak a szlovák és a cseh kerületek. A cseh kerületekben 1948-ig már végbement az iparosítás folyamata, mig a szlovákiai kerületekben az iparosítás a szocializmus építésének korszakában indult meg, és ezzel teremtődtek meg a mezőgazdasági dolgozók elszivárgásának feltételei. Az iparosítás fejlődése, a kollektivizálás és az új technológia bevezetése a mezőgazdaságban 1948-tól napjainkig lehetővé tette, hogy az országos átlagnál nagyobb aránykat öltsön Szlovákiából a mezőgazdasági munkaerők elszivárgása más iparágazatokba. Az utóbbi két év alatt például mintegy 100 000 emberrel csökkent Szlovákiában a mezőgazdasági dolgozók száma. Ebből 62 000 az egyéni gazdaságokra és 41000 ember a szövetkezetekre esik. Vajon melyek ez okai az EFSZ-ek munkaerő-csökkenésének ? Az aprólékos elemzés megmutatta, hogy a munkaerő-csökkenés a gyenge eredményeket elérő és az ökonómiailag lemaradozó szövetkezetekben a legkirívóbb. A szlovákiai EFSZ-eknek megközelítőleg 54 %-át sorolhatjuk ebbe a csoportba. Természetes, hogy ezek a közös gazdaságok nem érik el a termelés tervezett intenzitását, de a rendelkezésükre állő műszakianyagi bázist se*n használják ki megfelelően. Egy kis összehasonlítás Míg Szlovákiában 1960-ban 6,7 hektár föld megművelése jutott egy mezőgazdasági dolgozóra, addig egy évvel később már 7 hektár. Szembetűnőbb ez a növekedés a kelet-szlovákiai kerületben, ahol egy mezőgazdasági dolgozóra 7,7 hektár föld megművelése jut. A munkaerő-elszivárgást illetően is ez a kerület áll a legroszszabbul. Az elmúlt két évben közel 26 000 emberrel csökkent itt a mezőgazdasági dolgozók száma. Az elszivárgás a múlt évben főleg a bardejovi, a presovi, a rozsnyói, a kosicei és a michalovcei járásokban volt a legnagyobb. A munkaerő-csökkenés okozza a müsáaki-anyagi bázis rossz kihasználását is. Szlovákia répatermő vidékein 1961-ben például az egy hektárra eső állóalapok értéke 6333, míg a keletszlovákiai kerületekben csak 5511 korona volt. Az egy hektárra eső mezőgazdasági termékek teljes értéke 4221, a szóbanforgó kerületben csak 3180 koronát tett ki. A rozsnyói járásban, ahol 8 hektár föld megművelése esik egy dolgozóra, az egy hektárra eső állőalapok értéke 5574 koronát tett ki, míg ugyanekkora területen csak 2845 korona értékű terméket produkáltak a szövetkezetek. Mindez azt jelenti, hogy a munkaerő elvándorlás következtében az állőalapok kihasználása nem érte el a járásban a kellő intenzitást, kevésbé járult hozzá a termelés növekedéséhez. A munkaerőhiány a földalap és a természeti adottságok kihasználására is kihatással van. Emellett szólnak a répatermeléshez kellő adottsággal rendelkező szövetkezetek terméseredményei is. A szánthatóság foka például azokban a szövetkezetekben, amelyekben az egy hektár mezőgazdasági földterületre jutó teljes termelés értéke i haladja meg a 2500 koronát, csak 62,7 %-ot tesz ki. A szarvasmarha-, illetve a tehénsürűség 100 hektáronként itt 32,2; illetve 10,4 darab, arról már nem is beszélve, hogy az egy dolgozóra eső mezőgazdasági terület ezen a vidéken 9,6 hektár. Más a helyzet a vidék azon szövetkezeteiben, amelyekben 6700 koronát jövedelmez egy-egy hektár. Ezekben a szövetkezetekben a szánthatóság foka már 82,2 %, a szarvasmarha és tehénsürüség pedig 56,8; illetve 24,4 darabot tesz ki 100 hektáronként. Egy dolgozóra pedig átlag 6,3 hektár föld megművelése jut. Mit bizonyítanak ezek az adatok ? Most már nyíltan elmondhatjuk, hogy a termelés intenzitására a dolgozók száma, szakképzettségük foka és a tapasztalatok döntő hatással vannak. Ezzel szemben a munkaerőhiány nemcsak az ökonómiai és a természeti adottságok kihasználását akadályozza, hanem egyúttal a szövetkezetek alacsony jövedelmének is fő okozója. Logikus következménye ennek az a jelenség, hogy állandóan csökken a szövetkezetek produktív dolgozóinak száma. A jól gazdálkodó szövetkezetekben ellenben mindig elegendő munkaerő áll rendelkezésre. A munkaerők számának alakulása szövetkezeteinkben eddig többnyire csak ösztönösen történt. A gazdasági egységekben dolgozók kor-összetétele is kedvezőtlenül fejlődött. A korösszetétellel — természetesen — a szakképzettség kérdése is szorosan összefügg. Magas szakképzettséggel rendelkező fiatal mezőgazdasági dolgozók nélkül nem leszünk képesek a mezőgazdaságot az ipar színvonalára emelni. Különösen érvényes ez a megállapítás Szlovákiára. Mert amíg a mezőgazdaságban dolgozó 16—39 év közötti fiatalok száma országos viszonylatban 49 %-ot tesz ki, addig Szlovákiában ez a szám csak 32 %. Szövetkezeteinkben az átlagos életkor 47 év. Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy éppen emiatt nem tudják szövetkezeteink kihasználni a rendelkezésükre álló alapeszközöket. Szögezzük azonban le, hogy a munkaerő-elszivárgásért elsősorban a szövetkezeteket okolhatjuk. A közös gazdaságok vezetősége sok esetben nem teremti meg szakemberei számára a kellő munkafeltételeket, sokszor még lakásról sem gondoskodik. Gyakran előfordul, hogy a fiatal szakemberek kezdeményezése, szakmai tanácsa sem talál kellő visszhangra. Ez pedig a fiatal embereket elkedvetleníti. A bojnái szövetkezetben például — mert kellő megértéssel fogadta a tagság a fiatal szakembereket — rövid idő alatt fellendült a szövetkezet gazdálkodása. A hektárhozamokat és az állatállomány hasznosságát a fiatal szakemberek rövid egy év alatt szinte valamennyi munkaszakaszon megkétszerezték. Hogy csak egyetlen példát említsünk meg, eláruljuk, hogy az egy tehénre eső előző évi napi tejhozamot 0,8 literről 5,6 literre sikerült növelni. A termelési eredményekben mutatkozó javulás természetesen a szövetkezeti tagok munkaerkölcsére is kedvezően hatott. Hasonló példákat tucatjával említhetnénk. A helyzet mindenütt ugyanaz; ahol megértéssel, megbecsüléssel fogadják a szakembereket, ott rövidesen a termelésben és a jövedelemben is látható javulás áll be. Viszont ahol féltékenykedve, rosszindulatúan fogadják a fiatal technikusokat, mérnököket, ott a termelés színvonala csak tovább hanyatlik. A szakemberek „sűrűségének“ további fokozása — a mezőgazdasági termelés fokozásának egyik legfontosabb feltétele. Szót kér a nagyüzemi technológia Pártunk XII. kongresszusa a mezőgazdasági termelés terén kitűzte a feladatot: 1970-re a mezőgazdaság színvonala érje el az ipar színvonalát. Hogy ezt az elhatározást valóra is válthassuk, elsősorban lehetőségeket kell teremtenünk a szakemberek tudásának kihasználására. Meg kell valósítani a mezőgazdasági termelés szakosítását, be kell vezetni a nagyüzemi technológiát és a komplex gépesítésnek, valamint a kemizáció terjeszkedésének is helyet kell adnunk. Hogy mindezeket a feladatokat valóra válthassuk, szükséges a mezőgazdasági dolgozók kor-összetételének megváltoztatása. Szükségessé teszi a fiatalok falun maradását, mert a fiatalságnak mindig jobb viszonya volt az új, a haladó módszerek bevezetéséhez. A szakképzettség növelése terén is főleg a fiatalokkal számolunk. A jövő mezőgazdaságában a dolgozók többsége majd a gépesítési szakmában lesz otthonos, de a biológiai folyamatokban, azok irányításában is könnyedén eligazodik. Az elmúlt éwtteedben sokat változott a mezőgazdaság arculata. Ez a változás azonban kellő mértékben nem tükröződik az új foglalkozási ágak elterjedésében. Több szakemberre — agronómusra, több gépesítóre, zootechnikusra és munkaszervezőre lenne szükségünk. És mindenekelőtt; több mérnökre. Hogy a lehető legnagyobb mértékben eltávolíthassuk mezőgazdaságunkból az idényszerűséget, egy-egy dolgozónak több szakmát is el kell sajátítania. Ehhez a követelményhez igazodik a jövőben a mezőgazdasági iskolahálózat szerkezete is. A felsőfokú mezőgazdasági képzés, a technikusok képzése és a csoportvezetők képzése terén is megvalósítjuk a jövőben a távtanulási szakokat, hogy a már munkában levő mezőgazdasági dolgozók is kiegészíthessék szaktudásukat. Hogy elegendő szakember legyen a mezőgazdaságban azért az egyes szövetkezetek vezetőségének is harcolniuk kell. A közös gazdaságokban a legrövidebb időn belül ki kell dolgozni a továbbképzés távlati tervét. A már most rendelkezésünkre állő szakembereket, mérnököket pedig állandóan tovább képezzük, hogy ők is elsajátíthassák a legkorszerűbb technológiai eljárásokat és otthonosan mozogjanak a legbonyolultabb közgazdasági kérdések megoldásában is. Napjainkban e téren a legfontosabb feladatunk, hogy a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokat megnyerjük a mesteriskolák számára. A jövő munkatervének összeállításakor szövetkezeteinknek a valóságos szükségletekből kell kiindulniuk. Mezőgazdasági üzemeinknek a munkaerő-gazdálkodásban sokrétű feladattal kell megküzdeniük. Hogy a soron következő időszakban kellőképpen helyt tudjunk állni, harcolnunk kell minden egyes falusi fiatalért, mert a jövő mezőgazdaságának az ifjúság lehet csak a fellendítője. Peter Bernik, közgazdász, az SZNT mezőgazdasági osztályának dolgozója Pusztításuk szigorúan tilos... Ha az avatatlan idegen kora reggel szétnéz a Csallóköz határában, előbbutóbb mozgó fehér pontot pillant meg a távolban. Nem délibáb az, se nem káprázat, hanem a mezőn el es éget kereső túzokkakas. A túzok legnagyobb madarunk, de eddig bizony keveset tudunk róla. Ez a számyasfajta félénksége és bizalmatlansága miatt nem igen ismert. Kizárólag Szlovákia déli részein él, legészakibb előfordulását Trnava környékén észlelték. Hazája a pusztaság, széles, sík rónaság, dombok, felesleges akadályok nélkül. Hazánk egyike annak a kevés országnak, ahol a túzok még természetben található. A szakértők becslése szerint Szlovákia területén, főleg a Csallóközben kb. 800— 1000 túzok él. Ritkasága miatt nálunk törvény védi; Gúta, Csallóközaranyos és Nemesócsa közötti 10 000 hektárnyi területen rezervációt rendeztek be számára. A túzok nagysága nem hasonlítható össze a nálunk élő többi madarakéval. Az idősebb kakas olykor 20 vagy annál több kilós is, szétteriesztett szárnyai a két métert is meghaladják. Érdekes, hogy soha, még a tavaszi dürgés idején sem él a kakas a tyúkkal, sőt a két nem között nem alakul ki állandó viszony. Télre 30—70-es csapatokba társul, de tavasszal kisebb csoportokra oszlanak. Ezután körülbelül áprilisban kezdődik a dürgés. Ez a kakasoknál úgy jut kifejezésre, hogy szárnyaikat leeresztik, felfújják a nyakukon lévő levegőzsákot, farktollúkat felhúzzák a hátukra. így a kakasok fehér színt kapnak és meszsziröl hógolyónak látszanak. A párzás befejeztével a tyúk 2—3 tojást rak. Tojásaira épp oly gonddal vigyáz, mint újszülött fiókáira. A túzok vadászata egész éven át tiltva van. Csak kivételes esetekben adnak engedélyt egy-egy öreg túzokkakas lelövésére. Például az idén is csak öt kakas lelövését engedélyezték. A kilövés megköveteli a vadász éles szemét és biztos kezét. Gyalogszerrel a túzokcsoporthoz nem közeledhetünk, legjobb ha kocsin vagy traktoron érjük el őket. Az effajta közlekedési eszközök gyakran láthatók a határban, s ezért ezeknek a túzok nem szentel nagyobb figyelmet. Tóth Péter, csallóközaranyosi vadőr minden nap védencei között tartózkodik, de csak messziről látja őket. Kemény télen eleséget hord nekik, de a túzok erre csak a legnagyobb szükség idején fanyalodik. Még oltalmazójában sem bízik, ámbár az emberen kívül minden más élőlénnyel barátságban megfér. Lehet attól ijedeznek, hogy a vadőr gyakran lövöldöz káros vadra. Különben a rezerváeióban a lövöldözés szigorúan tilos, nehogy a túzokot feleslegesen nyugtalanítsák. Mindez legnagyobb madarunk érdekében történik, amely a múltban védelem hiányában csaknem teljesen kipusztult. BUDA FERENC, Komárom-Ka*« (F.: H. T.) Erdészek, vadászok között Az etmúit napokban megélénkült a topol'ciankyi kastély környéke. Kattogtak a fényképezőgépek, vidám beszélgetések, érdeklődő tekintetek vették körül az ódon épületet s a hatalmas parkot. A Szlovák Nemzeti Tanács kétnapos tanulmányi kirándulást rendezett az újságírók részére, hogy tájékozódjanak Szlovákia vadállományának helyzetéről, a vadászat jelentőségéről s a fa-kitermelés problémáiról. A kirándulás színhelyéül nem véletlenül választották a topolciankyi erdőgazdaságot. Hiszen Szlovákiában, de mondhatjuk úgy is, hogy Európában ez a legnagyobb vadaskert. S még azt is hozzátehetjük, hogy Csehszlovákiában a legpéldásabb. A múlt évben, az erdőgazdaságok kiértékelésekor, a topolciankyiak lettek az elsők, s mint első helyezettek magas kitüntetésben részesültek. A kíváncsi újságíróknak tehát volt mit megtekinteniük. Az első nap délelőtt Casnoha mérnök, az erdőgazdaság vezetője ismertette a vadászat jelenlegi helyzetét. Csehszlovákiában idén összesen 5000 mázsa vadhúst kell kitermelni, ebből Szlovákiában 1100 mázsát. Felvetődött a kérdés, Szlovákiában miért csak ilyen keveset? A válasz egyszerű: a vadhústermelés legnagyobb részét nyulak képezik. S míg Csehországban egy hektár erdőterületre 1 kg nyúl esik, addig Szlovákiában csak 0,5 kg. Csehországban a nyúltenyésztésre sokkal kedvezőbbek a feltétetek, mint nálunk. A vadászok száma is sokkal több Csehországban. A köztársaságban 130 ezer vadászt tartanak nyilván, s ebből Szlovákiában csak 20 000-et. Lehetne bővíteni ezt a számot, mert legalább 66 000 vadász számára lenne Szlovákiában vadászterület. V Kettő a kilenc bölény közül Casnoha etvtárs felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy több járásban elhanyagolják a vadászattal kapcsolatos tennivalókat. Már két éve, hogy kiadták az új vadásztörvényt, de egyes járásokban még mindig nem rendezkedtek be eszerint. S ez természetesen megmutatkozik a munkájukban is. Délután útnak indult a csoport, hogy közelebbről megismerkedjenek tője elmagyarázta, hogy melyik etetőt mire használják, s az állatok hogyan jutnak a takarmányhoz. A sok látnivaló, az üde erdei levegő elfeledtette a fáradságot, melyet a hosszú séta okozott. Mindegyiküket hajtotta a kíváncsiság, hogy minél előbb megláthassák a bölényeket. Nem mindennapi látvány ez, hiszen Csehszlovákiában mindössze kilenc darab bölény él. A Egy kis tanácskozás az erdő szélén ... az erdővel, és lakóival. Bejártuk azokat a helyeket, ahol már sok külföldi vendég, magasrangú államférfi vadászott. Megtekintettük a gazdaság 16 hektáros csemetekertjét, s elbeszélgettünk az ott dolgozó asszonyokkal. Az erdő több részén megálltunk az etetőknél. Casnoha mérnök és Jozef Arct elvtárs a prieskyi részleg veze-Az estét a hrusovi vár romjai alatt töltötte a csoport. Borbála aszszony, aki mér három köztársasági elnöknek és ki tudja hány külföldi vendégnek tálalta fel főztjét — ízletes gulyással várt bennünket. Vacsora után hamarosan előkerültek a poharak, s a tábortűz fénye mellett felcsendült a dal. Másnap a topolciankyi erdőgazdaság igazgatóságának székhelyére Mlynanyra látogattunk el. Az igazgató Bencat mérnök elvtárs részletesen ismertette a kastély körüli 35 hektáros növénykert fejlődését egészen 1892-től. Majd megtekintettük a parkot, ahol több mint 1700 fajta fa van. Ha figyelembevesszük, hogy a világon körülbelül 7000 féle fa található, akkor elmondhatjuk, hogy ez a növénykert nagyon gazdag. Az igazgatóság 350 külföldi botanikuskert vezetőjével tart fenn kapcsolatot. így nem csoda, ha a föld minden részéről találhatunk itt növényeket. Délután a gímesi gesztenyést tekintettük meg. Láttunk itt 400—500 éves fákat, de a hároméves gesztenyést sem hagytuk ki a kőrútból. Gazdag tapasztalatokkal, felejthetetlen élménnyel tért vissza a 23 tagú újságírói csoport. Kép és szöveg: Zsebik Sarolta 1964. június 6.
