Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-05-30 / 44. szám
A makacs napraforgó A falutól messze, kint a határ mentén, élt a napraforgó-nemzetség. Szépen sorakoztak egymás mellett, mint a katonák Nagy, zöld levelű egyenruhájukat suhogtatta a szél, velük üzent a felhőknek is Zöld szegélyű sárga kalapjuk pompásan díszlett. Fejüket a nap felé fordították, mintha csak díszszemlén lennének, és az előttük elvonuló, fényesen tündöklő generálist kísérnék tekintetükkel. Fzt tették napról napra, hiszen más dolguk nem is volt csak nőni, növekedni és napkeltétől napnyugtáig kísérni a napot. Ezért is nevezték el napfelé forduló növényeknek, vagyis napraforgóknak. Csendben, rendben, fegyelmezetten éltek sokáig, és a nap megjutalmazta hűséges kísérőit, olajdús magokat érlelt tányérnyi kalapjukon. A napraforgók ősszel ezért mindig szerényen lehajtják fejüket, mert nem szeretik, ha dicsérik őket Egyszer az egyik napraforgó elszundított Később ébredt, s amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy mindnyájan felé fordulnak — Ö, biztosan nekem van a legszebb kalapom, azt nézik annyira — gondolta, és büszkén kiegyenesedett, nyakát nyújtogatta — Csalt gyönyörködjetek, ilyen csinos kis kalapot nemigen láthattok mostanában Várta, hogy dicsérgessék, kérdezgessék honnan van ilyen pompás kalapja. De bizony hiába várta. Egyetlen M1RZO TURSZUN-ZADE: napraforgó sem méltatta szóra. Csak délig néztek rá. aztán szépen, lassan a Nap nyugat felé fordult, és ők is utána fordították fejüket. A kis ostoba haragra lobbant: — Hát csak bámuljátok azt a napot, amíg meg nem únjátok. Tudom irigylitek a kalapomat azért teszitek csak, A napraforgók nem törődtek társuk méltatlankodásával A napok múlásával sorra lehullatták sárga pántlikájukat, s mind mélyebbre hajtották a fejüket. Egyszer így szólt hozzá az egyik: — Te miért nem fordulsz a nap felé? Nemsokára itt az ősz, s te még most is virágzói. — Igen. mert vigyázok nehogy hervadt virág díszítse a kalapomat, mint a tietek — mondta hencegve és elfordult. Kisvártatva meglátta egy ember, aki éppen a tehenét vezette arra. — Micsoda furcsa teremtés — gondolta — Fejjel magasabb mint a többi, de nem lesz rajta egy szem mag sem, mert még most is virágzik. Azzal letörte a napraforgó sárga (kalapját, és odanyújtotta a tehénnek. Az pedig jóízűen befalatozta. A makacs napraforgó szára bánatában elszáradt. Az őszi szél aztán kitörte, egy kisfiú meg felvette. Játszott vele kis ideig, de aztán otthon az udvaron eldobta. Még most is ott van, ha össze nem törték, és be nem gyújtottak vele. Báha Mihály Reggeli fogmosás Egy afgán fiú szerencsét próbál Most érkezett meg Bombay városába egy kisfiú, vállán otromba láda. A főváros fényes utcáin át botorkál: milyen idegen világ! Az utcán senkit megszólítani nem mer, csak megy tovább, elnyílt kíváncsi szemmel. Hegyeken át főtt, most gyötri az éhség, dús paloták közt vágyakozva néz szét. Félérik vándor, te megfonnyadt virág, öröm kellene neked napvilág, símogatás szép hangok és színek, — szíved vágyait itt, ki érti meg? Ő, ha tudnád, hogy nálunk minden gyermek ragyog, virul, — bánatot nem ismernek s jövőjük csillogó, napsugaras, mint végtelen virágdíszes tavasz! Ügy fáj nekem, hogy árván, tétován ténferegsz a lármás utcák során, szemedben könny, alázat, félelem, rongyaidat szánom és szégyelem. Kevély szahibok lábai előtt földig hajolsz, de lásd, megvetnek ők! Azok cipőjét fényesítgeted, kik eltiporják ifjú életed. Ne cipőjükről töröld a port: őket töröld le a földről, e hencegőket s minden más mocskot: akkor nyugton élhetsz s a boldog, tiszta, tág világ tiéd lesz! Fordítottat: Képes Géza r átlórejtvény Vízszintes sorok: 1. Város Franciaországban (Burgundiában). 2. Szlovák férfinév. 3. Állóvízen. 4. Az Észt SZSZK fővárosa. 5. Esetleg. Helyes megfejtés esetén a vízszintes sor mindegyik szava „n“ betűvel végződik. Ha helyesen írjátok be a vízszintes sorok megfejtését, akkor a vastagabb kockás átlóban 1964-ben a dortmundi műkorcsolya világbajnokság férfi versenyében bronzéremmel kitüntetett sportolónk Nnevét kapjuk. BRATISLAVA Hétfő: 8.05 Dzsessz. 8.30 Zenei apróságok. 9.00 Vasárnap délután. 11.05 Asszonyoknak. 12.05 Tánczene. 13.10 Zenei kincsek. 14.10 Szórakoztató és tánczene. 15.10 Pioníroknak. 16.00 Gyermekvilág. 17.05 Kerületeknek. Kedd: 8.05 Hanglemezek. 9.20 Zeneszerzőink műveiből. 10.00 Iskoláknak. 11.30 Operettzene. 12.05 Ez a ritmusunk. 13.10 Zenei kincsek. 14.00 Kellemes délutánra. 16.00 Jubilálóinknak. 17.05 Kerületeknek. 17.40 Ifjak világa. 19.30 Olasz dalok. 20.00 Rólunk, velünk. Szerda: 8.05 Barátaink tánczenéje. 8.30 Moszkva beszél. 9.00 A sátán én vagyok, (rádiójáték). 9.30 Népdalok és táncok. 10.00 Iskoláknak. 11.05 Tudomány és technika. 12.05 Ez a ritmusunk. 13.10 Hangverseny. 15.10 Pioníroknak. 15.40 Francia nyelvlecke. 18.00 Kívánsághangverseny mezőgazdasági dolgozóknak. 20.00 Prágai Tavasz 1964. Csütörtök: 8.05 Tánczene. 8.40 Család és társadalom. 9.00 Óvodáknak. 10.00 Iskoláknak. 11.25 Népdalfeldolgozás. 12.05 Zenei műsor. 13.10 Zenei kincsek. 15.30 Rádió-serleg. 17.05 Kerületeknek. 17.40 Francia nyelvlecke. 18.00 Nagy mesterek művei. 19.30 Nép. dalok és táncok. 20.00 Ifjúsági rádiójáték. Péntek: 8.05 Tánczene. 9.00 Felfor-, dított világ (szatíra). 10.00 Iskoláknak. 10.20 Népdalok és táncok. 11.05 Hangverseny. 12.05 Ritmusban. 14.20 Tánczene. 15.10 Ifjú kísérletező. 16.30 A normandiai invázió 20. évfordulóján. 17.05 Kerületeknek. 17.45 Időszerű kérdések. 18.00 Szórakoztató zene. 19.50 Külpolitikai kommentár. 20.00 A kék hullámokon. 21.30 Hangulatos zene. Szombat: 8.05 Ritmusban. 9.00 Panoráma 1964. 10.30 Könnyűzene. 11.20 Tarka népi műsor. 12.05 Ez a ritmusunk. 13.10 Kívánsághangverseny. 14.00 Pioníroknak. 14.30 Az első próba (rádiójáték). 16.00 Taktusban. 16.00 Zenei híradó. 17.05 Kerületeknek. 17.30 Szóval, zenével Kolumbiáról. 18.00 Vigyázat, kanyar! 19.30 Táncrevű. 20.30 Asszony nehéz helyzetben (vígjáték). 21.25 Dalok. 23.00 Tánczene. Vasárnap: 7.00 A falunak. 8.00 Három galambocska (mesejáték). 8.40 Gyermekek és a világ. 9.00 Élőszóval. 9.10 Tánczene. 9.45 Tudomány és technika. 11.00 Vasárnapi hangverseny. 12.05 Népi zene. 12.35 A hét kommentárja. 13.00 Mezőgazdasági dolgozóinknak. 14.00 Zenei üdvözlet a nyaralóknak. 14.40 Puskin életéről. 15.00 Daloló hegedűk. 15.30 Vasárnap délutánra. 17.00 Pillantás a nagyvilágba. 17.15 Külföldi dalok. 18.00 Sportközvetítés. 20.00 A varázskesztyű (zenés komédia). 1964. május 25-től 31-ig a csehszlovák rádió MAGYAR NYELVŰ ADÄSA Hétfő: 6.00 Hírek, sporthíradó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Szlovák népdalok és táncok. 17.00 Hírek. 17.10 Ritmus és melódia. 17.30 Szülők iskolája. 17.50 Hírek. Kedd: 6.00 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hanqos híradó. 12.30 Indulók. 17.00 Hírek. 17.10 A SCUK műsorából. 17.30 Egy hazában (irodalmi műsor). Szerda: 6.00 Hírek, sajtószemle. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Színes Inépdalcsokor. 17.00 Hírek. 17.10 Operarészletek. 17.30 Faluról — falura. 17.50 Hírek. Csütörtök: 6.00 Hírek, az Oj Szó vezércikke. 6.50 Hírek. 1)2.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. l|2.30 Filmzene. 12.40 Tudomány ép technika. 17.00 Hírek. 17.10 Az iskolások és pionírok műsora. 17.3Í5 Szlovák nyelvlecke gyerekeknek) 17.45 Hírek. Péntek: 6.00 Hírek, thezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hjirek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Tánczene. 17.00 Hírek. jl7.10 Szórakoztató zene. 17.35 Ezt olvastuk. 17.50 Hírek. Szombat: 6.00 Hírek, sajtószemle. 6.50 Hírek. 13.00 Hírek. fL3.10 Hangos híradó. 13.30 Tánczene. 14.00 A hét kommentálja. 14.10 Szórakoztató zene. 14.40 Irodalmi műsor. 15.00 Operarészle :ek. 15.50 Emberek, élet. paragrafusok (öszszeállítás). 16.20 Női szemmel. 16.30 Ipari adás. (Utat az újnak). 16.50 Hírek. 17.00 Operettzene, magyar népdalcsokor. Vasárnap: 8.00 Hírek, az Oj Szó vezércikke. 8.15 Meseműsor. 8.25 Barangolás zeneországbgn. 9.00 Bálint bátyó beszél. 9.10 Magyar népi muzsika. 9.40 Oj könyvek. 10.00 Szórakoztató zene. 10.50 Amiről beszélni kell... 11.00 Ismerd meg hazádat! 11.30 Tánczene. 12.00 Pillantás a nagyvilágba. 1)2.15 Zenés köszöntő. 13.00 A vasárnap verse. 13.03 Operazene. 13.10 Faluról — falura. 13.40 A rádió lemezalbumából. 14.00 Magyar népdalok és táncok. 14.30 Egri Viktor: íjollal a fasizmus ellen (összeállítjás). 15.00 Operazene. 16.00 Szimcjnov: Ő a negyedik (rádiójáték). 1)7.00 Vidáman, frissen (tánczene)L BUDAPEST Hétfő: 8.15 Könnyűzene. 10.10 Óvodásoknak. 10.30 Magyar népzene. 11.00 Iskolai kórusok. 11.16 Élők és holtak (Rádiójáték). 12.10 Mindenki kedvére. 14.10 Heti zenés kalendárium. 15.20 Magyar nóták. 16.10 Gyermekrádió. 16.50 Ötórai tea. 18.15 Operaáriák. 18.30 Ifjúsági rádió. 19.00 Emlékezés Martin Andersen Nexőre (dokumentumműsor). 20.30 A műsort összeállították a hallgatók. Kedd: 8.15 Gyermekrádió. 8.55 Operarészletek. 11.15 Hajmási Péter — Hajmási Pál (verses-zenés játék). 13.02 Balettzene. 13.45 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.10 Magyar népi zene. 15.37 Szeretve mind a vérpadig. 16.50 Operarészletek. 17.28 Oj Foundland-i népdalok. 18.55 Chopin-zongoramflvek. 19.25 A Szabócsalád. 20.30 Könnyűzenei híradó. 21.20 Túróspalacsinta (rádiókomédia). Szerda: 8.15 Operett-részletek. 9.00 Élők és holtak (rádiójáték). 10.10 Gyermekrádió. 11.05 Mezei csokor. 11.25 A Szabó-család. 12.15 Tánczene. 14.10 Gyermekrádió. 14.30 Lányok, asszonyok ... 15.00 Tánczene. 15.38 Szeretve mind a vérpadig IX. 16.59 A láthatatlan ember (rádiójáték). 19.00 II. félidő. 20.25 Balassa Tamás zenés műsora. Csütörtök: 9.30 Magyar népi zene. 12.15 Tánczene. 13.00 Gazdasági fogalmak. 14.10 Zenés országjárás. 15.00 Nyugdíjasoknak. 15.35 Szeretve mind a vérpadig. 16.10 Soproni zenélő óra. 17.10 Operettrészletek. 17.40 Számjeltávirat (dr. Karsay Elek írása). Péntek: 8.15 Zenekari muzsika. 9.10 Könnyűzenei híradó. 10.10 Óvodások műsora. 11.00 Élők és holtak (rádiójáték). 11.44 Az Állami Népi Együttes műsorából. 12.15 Operarészletek. 13.05 Ami a jövő hét zenei műsorából kimaradt. 15.00 Strauss operettekből. 15.35 Fiatalok stúdiója. 17.00 ötórai tea. 18.45 Ifjú Figyelő. 19.00 Pódium 64! Szombat: 8.15 Lányok, asszonyok ... 8.35 Dallal tánccal. 10.10 Pódium 641 12.15 Tánczene. 13.15 Oj lemezeinkből. 14.10 Népdalok. 14.30 Orvosi tanácsok. 14.35 Ifjúsági magazin. 15.00 Nagy énekesek életregénye. 15.50 Hét nap a külpolitikában. 16.10 Hétvége ... 18.10 Gondolat. 19.25 Csepel—Vasas labdarúgó-mérkőzés. 20.25 OIRT A hűség útvesztőiben (groteszk hangképek). 21.13 Chevalier-est. Vasárnap: 7.15 Falusi életképek. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.11 Vasárnap délelőtt... 10.50 A rádió lemezalbuma. 13.05 Jó ebédhez szól a nóta. 14.10 Tánczene. 15.10 Az ifjúsági rádió műsora. 16.07 Zenés posta. 17.00 A kék öböl. 18.05 Magyar nóták. 19.00 Szimfonikus hangverseny 21.05 Békebeli béke... (zenés összeállítás régi hanglemezekből). Hétfő: 18;00 Helyem az életben. 18.30 Sportszemle. 19.00 TV Híradó. 19.30 Ma van a mi napunk (gyermekeknek). 20.00 A szerelemmel nem tanácsos játszani (TV-játék). 21.10 Gottwaldov 1964 (zenés cipőszemle). Kedd: 8.30 Az elektronikus szív (riport a piesíany-i TESLA-üzemböl). 9.00 F. T. Csokor: Jel a falon (TV-játék), 10.20 Hogy jobban megismerhessünk (beszélgetés Antonín Janousekről). 10.45 TV-időszerűségek, érdekességek. 18.00 Ember és a tárgyak. 19.00 TV Híradó. 19.30 Az AS—1 beszél. 20.00 Autóstop (irodalmi-, zenei- és népművészeti adás). 21.30 Az élet visszatért Skoplje-ba (dokumentum-film). 21.45 TV Híradó. Szerda: 8.00 Hadseregünk tagjainak. 8.30 Fizikalecke. 9.10 Fejőnőtanfolyam. 9.40 Ipari adás. 10.10 Angol nyelvlecke. 10.40 Az „A“ stúdió közvetít. 12.00 A HESZ életéből. 15.30 Az ifjú barátokról (közv. Moszkvából). 16.00 Rövid filmek az erdőről. 16.35 Iskolai kluboknak. 17.30 Fizikalecke. 18.10 A HESZ életéből. 18.25 A technika világából. 19.00 TV Híradó. 19.30 Riport egy határsávban le<vő állami gazdaság farmjáról. 20.00 A világ dalai. 20.10 Albert Maiz: A tűz jele (TV-játék). 21.20 Zenei szótár. Csütörtök: 9.00 Férfi kutyával (filmvígjáték). 10.30 TV érdekességek, időszerűségek. 17.30 A legkisebbeknek. 18.00 Hangverseny. 19.00 TV Híradó. 19.30 A nézők levelei fölött. 20.00 Prágai Tavasz 1964. 21.30 A vándorló kamera (a rózsák szigete). 22.10 TV Híradó. Péntek: 17.40 Pioníroknak. 18.10 Fizikalecke. 19.00 TV Híradó. 19.30 Választási körhinta (riport hiteles külföldi sajtóanyag szerint). 19.50 Ma este Dvorákéknál (zene, érdekesség és humor). 21.20 Ladislav Mnacko: Elkésett riportok című könyvéből. 21.50 TV Híradó Szombat: 9.10 Fizikalecke. 9.50 Óvodáknak. 10.20 A mozgás szépségeiről (filmek). 10.50 Filmhíradó. 18.00 Pioníroknak. 19.00 TV Híradó. 19.30 A nemzetközi eseményekhez. 19.50 Dalok. 20.00 Ledere főfelügyelő. 20.25 Carlo Goldoni: Két úr szolgája (TV-játék). 22.05 TV Híradó. Vasárnap: 10.00 Sportműsor gyermekeknek. 11.00 Filmek gyermekeknek. 11.45 Katonáink jelenje. 12.15 Mezőgazdasági dolgozóinknak. 15.00 Nemzetközi vízisí-versenyek Spindlerov Mlynböl. 17.40 Gyermekdalok. 18.45 Mese. 19.00 TV Híradó. 19.30 Sportszemle. 20.00 Ditta, az ember lánya (film). 21.55 Kulturális élet. 22.15 Hírek. Kedd: 17.38 Hírek. 17.45 Diplomaosztás előtt. 18.15 Csak egy kicsivel jobban (közv. a Technika Házából). 18.45 Az orvos válaszol. 18.55 Tánciskola (twist). 19.20 Esti these. 19.30 TV Híradó. 19.45 Napi jegyzetünk. 19.50 Az e^ekedő szerelmes (francia film). 21.10 Martin Andersent Nexő (dokumentumfilm). 21.45 TV Híradó. Szepda: 8.05 Isko!a-TV (orosz nyelv). 9.05 IskoIa-TV (körnlyezetismeret). 9.30 TV Híradó. 9.40 Katonazene (magyar film). 11.00 Sherlock Holmes New Yorkban (film). 15.30 Iskola-TV (környezetismeret). 16.30 Iskola- TV (grosz nyelv). 17.10 Iskola-TV (fizika). 17.38 Hírek. 17.45 Lányok, asszonyok. 18.25 Tapasztalatok — tanulságok (az itatásos borjúnevelésről). 18.35 Népek táncaiból. 18.50 Meredek sziklák lakói (kisfilm). 19.20 Esti mese.] 19.30 TV Híradó. 19 50 Napi jegyzetünk. 19.55 Filmösszeállítás. 20.30 Ezer év (TV-játék). 21.45 TV Híradó. Csütörtök: 17.33 Hírek. 17.40 Orosz társalgás haladóknak. 18.00 Paletta. 18.45 Ma este Sánta Ferenc dedikál. 18.55 Telesport. 19.20 Esti mese. 19.30 TV Híradó. 19.45 Mai vendégünk. 19.55 Bírósági ügy (film). 21.05 Az Operaház fiatal művészei a stúdióban. 21.40 A jövő hét műsora. 21.55 Az Iskola-TV postája. 22.05 TV Híradó. Péntek: 9.30 TV Híradó. 9.40 Bírósági ügy (film). 11.10 Te!es]j>ort. 11.25 A jövő hét műsora. Szombat: 18.03 Hírek. 18.10 Árvíz után. 18.30 A kisfilmek kedvelőinek. 18.50 20 éve történt (a partraszállás napja). 19.20 Esti mese. 19.30 TV Híradó. 19.45 Hétről hétre.] 19.55 Vállalják a veszélyt. A versenyautók királya (kisfilm). 20.20 Ön például alkalmas? 20.40 Jazz klub. 21.10 Házastársam a detektív (filmvígjáték). 22.35 Hírek Vasárnap: 8.50 Iskola-TV (fizika). 9.15 Látogatás a Tretyakov képtárban. 10.00 Sportműsor gyerekeknek. 11.00 Pécsi Dózsa—Újpesti Dózsa bajnoki labdarúgómérkőzés. Közben: Hétmérföldes kamera. 15.55 Mezőgazdasági filmműsor (a burgonya leromlásának okai, az esőszérű öntözés üzeme). 16.30 Magyarország—Csehszlovákia férfi és női tornaverseny. 18.30 A Magyar Hirdető müsopá. 18.40 A siker (a Magyar TV-dokumentumfilmje). 19.20 Esti mese. 19.30 TV Híradó. 19.50 Dél csillaga alatt (Sao Paolo-i útijegyzet). 20.05 Angyallal nyaraltam (film)L 21.20 Telesport. 21.40 Egy éjszaka Budapesten. 22.20 TV Híradó. Kiadja a Mez«- Erd«- és Vlzgazdálkodás-tlgy! Minisztérium Mezflgazdasäol Kiadóvállalata. - Megjelenik hetente kétszer. — Fészerkeszté Path« Károly - Szerkesztését] és kiadóhivatal: Bratislava Suvorovova 16. - Telefon- fSszerkeszté 515-58. szerkesztősét] 501-00. - TelefonkSznont: .'43-91.511-10. 550-93. - Bels« vonalak: főszerkeszt« helyettese: 635. mezőgazdasági osztály 632. aglt-proo osztály 639. szakmelléklet 519. - Nyomja a Polvarafické závody. n. o.. Bratislava, ul. Februárového yffazstva 6/d - Terjeszti a Posta Hírlaoszolgálata. - Előfizetéseket felvesz minden oostahivatal és oostat kézbesít«. - Kötőidre megrendelhet«: — PNS — űstredná expedíció tlaíe. Bratislava, Gottwaldovo námestie 5. 48/Vn. K-10T4TI35