Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-05-27 / 43. szám
A tenyészkocák legeltetése és tavaszi takarmányozása Tavasztól őszig a legelő a tenyészkoca részére úgyszólván nélkülözhetetlen, mert itt fehérjében, vitaminokban és ásványi anyagokban változatos takarmány« hoz juthat, azonkívül az egészséges és szabad levegőn tartózkodva a tenyésztési szempontból annyira fontos mozgásra is alkalma nyílik. A legeltetett kocák könnyebben is malacoznak, bővebben és jobban tejelnek, jobb malacnevelők, malacaik gyorsabban fejlődnek, kevésbé zsírosodnak el, bélcsatornájuk kitágul, izomzatúk, csontozatuk és tüdejük erősebben fejlődik, anyagcseréjük élénkebb. A tenyészkoeák legeltetésére az állandó és az alkalmi legelők szolgálnak. Az állandó fűtermő területek közül a kocáknak azok nyújtanak megfelelő legelőt, amelyeknek talaja nedvességben pem szűkölködik, s növényzete főleg aljfüvekből áll. Ezek növényzete húsos levelű, fin'omrostú, ezért a koca szívesen fogyasztja és jól hasznosítja. Ingoványos, mocsaras területek és az árterek is jó legelői a sertésnek, mert itt sok férget, csigát és gilisztát talál. Az ilyen területek legeltetésekor azonban legyünk óvatosak, mert fertőzöttek lehetnek tüdő-, illetőleg szőrférgekkel. A fiatal nádast is szívesen legeli a sertés. Az alkalmi legelők közül a gabona- és hüvelyes tarlók, a burgonya- és répaföldek, valamint nagyobb erdei tisztások is kitűnő legelőt nyújtanak. Jól hasznosíthatók ezen kívül a szérűskerteknek használt területek és dűlő utak. Kivételesen sor kerülhet spenót, murokrépa, rozs, kukoricacsalamádé, takarmánykáposzta, takarmánytök és takarmánydinynye legeltetésére is. Ha nincs elegendő állandó és alkalmi legelő, akkor a tenyészkocák részére mesterséges legelőt kell létesíteni. Legbecsesebb sertéslegelőt a vöröshere nyújt, amely rostban szegény, de fehérjében, ásványi anyagokban, ízanyagokban bővelkedik. Gyengébb talajokon a fehérhere, svédhere, komlóslucerna és vöröshere keveréke (6 : 4 :2 :12 súlyarányban 8 vetőmagot) ajánlatos. A lucerna és baltacím a vörösherénél kevesebb levelet növeszt, de szokásos legeltetés esetén nyáron át zsenge takarmányt ad, amelyet szívesen fogyaszt a sertés. Az öntözött olasz perje is kitűnő sertéslegelő. Ahol a here nem díszük, ott a bükköny, szójabab, borsó; száraz, aszályos vidékeken pedig a szudáni cirokfű júliustól októberig megbecsülhetetlen értékű sertéslegelőt ad. Télen jó sertéslegelőt nyújt a csicsókás. Jól szervezett legeltetés útján mintegy zöld futószalaggal biztosíthatjuk tenyészkocáink tömegtakarmány ellátását a kitavaszodástól a fagyos időjárás beköszöntéséig. A legeltetési idény kezdetén célszerű legeltetési tervet készíteni. Ennek elkészítése során számításba kell venni a legelők hozamát és azok távolságát a sertésteleptől. A legjobb és legközelebbi legelőket a szoptató kocáknak, a Iegtávolabbiakat az üres vagy a vemhesség kezdetén levő kocáknak kell fenntartani. A koca a vemhesség első 3 hónapjában 1 km-t, a 4. hónapban pedig 0,5 km-nél többet ne járjon. A kocák számára napi 5—10 mJ jó legelő teljesen elégséges. Egy hektár pillangósvirágú legelő 3—4 hónapon át fedezi kb. 30—35 sertés zöldtakarmány-szükségletét. A legelőt a jó kihasználás érdekében osszuk szakaszokra és legeltetését akkor kezdjük meg, ha a növényzet magassága már elérte a 15—20 cm-t. A jó minőségű legelőn ne tartózkodjék a sertés egész nap. Leghelyesebb az állatot naponta háromszor 2—2 órára, vagy kétszer 3—3 órára kihajtani. így a koca a legeltetési időt evésre használja ki, nem tűr, utána pedig pihen és jól emészt. A déli legmelegebb órákban, ha közel van a szálláshoz a legelő, a falkát feltétlenül hajtsuk haza. Távoli legelőkön gondoskodjunk a sertések külső elhelyezéséről — egyszerű kivitelű, ideiglenes szállások építése útján — és elegendő ivóvízről. Nagyon meghálálják a kocák a legelő közelében a fürdőt, ahol forró nyári napokon lehűthetik magukat, a bőrükre tapadt sárréteg pedig megvédi őket a nap égető sugarai ellen. Esős időben ne hajtsuk ki a falkát legelőre, mert az állatok túrásukkal, tiprásukkal tönkreteszik azt. Fagyos legelőn bélhurut és elvetélés fenyeget, tehát a kihajtással várjunk míg a fagy „felengedett“. A sertéseket mindig kíméletesen hajtsuk, különösen legyünk tekintettel a vemhes kocákra. Hogy a legeltetésen kívül szükséges-e a tenyészkocákkal más takarmányt is etetni, ez a legelő minőségétől, a sertések legelőkészségétől, hasznosítási módjával (vehemépítés, szoptatás) összefüggő táplálóanyag szükséglettől függ. Póttakarmányát a legelő sertés mindig a legelőről visszatérve kapja, mert ellenkező esetben a jóllakott sertés unottan legel. A tenyészkocák takarmányadagját kondíciójuk és fejlettségük szerint kell elkészíteni. A hiányos takarmányozás miatt lesoványodott koca termelőképessége idő előtt visszaesik. A szükségesnél bővebben táplált koca pedig elzsírosodik és emiatt válik a malacnevelésre alkalmatlanná. A kocák erőállapotát a mázsálás adatai alapján ítéljük meg. A vemhesség folyamán a malacok elválasztásától az újabb ellésig a jól fejlődő koca 45—50 kg súlygyarapodást mutat fel. A kifejlődött, 150—160 kg súlyú koca üresen és a vemhesség három első hónapjában beéri jó legelővel vagy 8—10 kg kaszált zöldtakarmánnyal és 0,5—1 kg gabonadarával (lehet 50 % árpa, 30 % korpa, 20 % kukorica). A még fejlődésben levő 140—150 kg súlyú előhasi koca takarmányozásában figyelemmel kell lenni az állat további növekedésére, s ezért kellő fehérjével kell ellátnunk. Legelő vagy 5—8 kg zöldlucerna és 2 kg abrak (45 % árpa, 25 % korpa, 15 % kukorica, 15 % jó minőségű olajpogácsa) fedezi a vemhes koca szükségletét. A vemhesség első három hónapjában a magzatok születési súlyuknak a felét érik el. A vehem fejlődése tehát a vemhesség 4. hónapjában nagy mértékben meggyorsul, aminek a takarmányozásban is kifejezésre kell jutnia. A kifejlődött vemhes koca takarmányadagja ebben a hónapban legelő vagy 8 kg zöldlucerna és 2 kg abrak. (50 % árpa, 10 % korpa, 10 % halliszt, 30 % kukorica) lesz. A még fejlődésben levő vemhes koca pedig jó legelőt vagy 4—6 kg zöldlucernát és 3 kg abrakot (50 % árpa, 30 % korpa, 10 % kukorica, 10 % halliszt) kap. A malacok vérszegénységének (anaemiójának) megelőzése érdekében célszerű a kocáknak vemhességük 70. napjától kezdve az ellés utáni 10 napig vas- és rézsókat adagolni. Erre a célra 12,5 százalékos vasszulfát és 1,25 %-os rézszulfát frissen készített oldata felel meg, amelyből kocánként 50 g-t kell adni (20 kocára 1 litert) az abrakban elkeverve. A vemhes koca A és D vitamin szükségletét fedezi a legelő, csupán konyhaadagjáról (naponta 8—12 g) gondoskodjunk. A vemhes kocák takarmányozásakor tartózkodjunk minden romlékony, avasodásra, penészedésre, savanyodásra hSjS fnós, tűi hideg vagy meleg takarBHjw átütésétől. Nagymennyiségű nyersbőr^» nya, anyarozs, konkoly elvetélést okoa Á vemhesség vége felé a melaszt is íecS ^obb mellőzni. A vemhes kocát, ha nem jár legelőre, naponta háromszor etessüjÉ; A szoptató koca helyes takarmányo.z|$ sával elősegítjük a malacok fejlődéséitől szükséges tej termelését, biztosítjuk hogy a koca tenyészkondíciójának még? őrzésével mielőbb búgatható legyen él újabb vehemnevelésével hajtson hasznot Az ellést megelőző egy héttel fokozatod san csökkentjük a koca abrakmennyiséi gét, úgy, hogy egy-két nappal az elles előtt, abrakjának csak a felét kapja. Az ellés utáni 4—6 óra elteltével 1 kg kor» pából, az első nap után pedig 1,5 kg, 4 harmadik napon 2 kg korpából langyos.» vízzel készített ivóst adjunk a kocának. A teljes takarmányadag etetésére foko; zatosan térjünk át és az ellés utáni 5—6 napon a koca kapja meg a már malatí* létszám alapján megállapított takar« mányegységet. A szoptató koca takarmányát az életfenntartó aiaptakarmányokból és a tej* elválasztáshoz szükséges pótabrakbót állítjuk össze. Az ellést követőv5. naptól kezdődően legelő vagy 10 kg zöldtakar* mány lehet az alaptakarmány és ezt ki» egészítjük malaconként 0,3—0,4 kg vé* gyes gabonadarával. A takarmánykeverék iehet 50—75' % gabonamag, 10—15 % búzakorpa, 8—15 % olaj gyári melléktermék vagy 10 % állati fehérje (halliszt, vérliszt) és 1 % szénsavas fhész. Tavaszszál a legelőfüvön vagy zöldtakarmányoh kívül pároltan besavanyított burgonyát (4—6 kg) is etethetünk alaptakarmányu}. Ebben az esetben csak állati eredetű fehérje-takarmány (1 malacra 10 dkg) vag^ hüvelyes mag és olajpogácsa keverék (1 malacra 15 dkg) szükséges. A koca konyhasószükséglete pedig 8—15 grammot tesz ki. A koca tejelválasztását nagyban ÍQf kozza a lefölözött tej Itatása. Az élet* fenntartó tápanyagokon felül malacot?* ként kb. 0,3—0,4 kg abrak és 0,5 liter fölözött tej juttatásával tudjuk fedezni a koca tejtermeléséhez szükséges tápanyagot. A koca naponta 10—15 liter för lözött tejet is szívesen elfogyaszt. HÍ^ a fölözött tejet teljesen friss állapotbáft nem áll módunkban itatni, akkor rá kell térni a tej megalvasztására, A félig savanyodott tej itatása ugyanis, különöseit a malacokkal, súlyos emésztési zavaróig hoz, valamint elhullási veszteségekhez vezet. A takarmányozáson kívül igen nagy Jelentőségű a fiaztató kedvező mikroklímájának bebiztosítása. Ezért az etető- és itatóványú tisztántartásán kívül gondoskodjunk a kutricák tisztaságáról, a malacok részére egészséges, jő levegőről, A kutricák gyakori kitakarításával, a naponkénti almozásával elejét vesszük art* nak, hogy az istállóban kártékony gázgjt (ammónia, kénhidrogén) fejlődhessenek^ A szellőzés útján nemcsak az esetleg fejlődött gázok, de a légzés következtéi ben elhasználódott és párásodott levegő friss levegővel cserélődik fel. A szellőzést gyorsan hajtsuk végre, nehogy az istálló túlzottan kihűljön. Hőmérséklete lehettj^ leg 20—23 C fok legyen. A jó levegő biztosítása érdekében a fiaztatóból kikerült trágyát naponta a néhány száz méternyidre elhelyezett trágyatelepre kell kiszámítani. A felsorolt szempontok figyelembe? vételével nevelt malacok fejlődése erőteljes lesz, azt nem zavarja meg és nem veti vissza semmilyen „felnevelési" betegség. Bartha Béla, okleveles gazda
