Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-05-23 / 42. szám
z öregem aznap korábban kelt a szokottnál, és elviharzott anélkül, hogy akár csak egy szóval is említette volna, hová megy, anyám meg éppen nagymosáshoz készülődött, és eszébe sem jutott, hogy megkérdezze. Az effajta kérdésekre az öregem egyébként is kurtán csak ennyit szokott mondani, fontos megbeszélni valója van valakivel a falu túlsó végén, vagy valami jó fuvar akadt a közelben. De hogy ezúttal mit válaszolt volna, ha anyám történetesen nem feledkezik úgy bele a munkába — nem tudom. Ahogy mondtam, aznap ö kelt fel elsőnek, egyenest a konyhába sietett, és kotyvasztott magának valamit reggelire. Mire felcihelődtem, már be is fogta Idát, az öszvérünket, felült a bakra és kihajtott az udvarról. — Apa, veled mehetek? — Most nem lehet, hékás! — húzott egyet az ostorral Idára. — Ha szükség lesz rád, majd üzenek érted! A kocsi végigporzott az utcán, és befordult a sarkon. Mire visszaértem a konyhába, anyám már a tűzhely körül szorgoskodott. Leültem az asztalhoz, és vártam a reggelit. Apámról egy mukkot sem szóltam. Mindig nagyon zokon vettem, ha így faképnél hagyott, s ilyenkor még anyámmal sem volt kedvem beszélgetni. Anyám hamar bekapta a reggelijét, és szaladt is már kifelé, hogy feléleszsze a tüzet az üst alatt. Kora délután beállított Mrs Singer, ki a sarkon lakik. Én jóval előbb megpillantottam, mint anyám, mert egész nap a tornác lépcsőjén kuporogtam: az öregemet vártam. Mrs. Singer egyenesen a pad felé tartott, melyen anyám mosott. Egy darabig csak állt, és egy árva szót sem szólt. Majd áthajolt a teknőn, és megkérdezte anyámtól, tudja-e, hol van az öregem. Anyám még arra sem méltatta, hogy felegyenesedjen: — Alkalmasint ott hortyog valahol az árnyékban, hacsak nem volt rest még arra is, hogy elhúzódjon a napról. — Fontos dologban járok Martha — hajolt Mrs. Singer még közelebb anyámhoz. — Ügy bizony! Anyám hátrafordult és észrevette, hogy a lépcsőn kuksolok. — Mars be William! — szólt rám erélyesen. Felszaladtam a tornácra, és egészen a konyhaajtóig hátráltam. Innen is épp olyan jól lehetett hallani minden egyes szót. — Ide hallgass, Martha — kezdte fojtott hangon Mrs. Singer, és a teknő szélére támaszkodott. — Nem vagyok pletykás természetű, és a világért sem szeretném, ha annak tartanál, mégis úgy vélem, ideje, hogy megtudd végre az igazságot. — Micsoda? — A férjed, Mr. Stroup, ebben a szent pillanatban is Weatherbee-nél lebzsel. De ez még semmi: egész álló nap édeskettesben voltak, — Honnan veszed ezt? — fortyant fel anyám. — A tulajdon két szememmel láttam, Martha, és nyomban elhatároztom, hogy tudatom veled. Mrs. Weatherbee fiatal szalmaözvegy volt. Egyes-egyedül lakott a falu szélén. Férje néhány hónapi házasság után otthagyta. — Mi keresni valója van ott Morisnak? — kiáltott fel anyám, s olyan vasvilla szemekkel nézett Mrs. Singerre mint ő tehetne mindenről. — Ezt ne tőlem kérdezd Martha — húzódott el anyámtól Mrs. Singer. — Csupán felebaráti kötelességemnek tartottam, hogy figyelmeztesselek. — Aztán kisietett az udvarból és eltűnt a sarkon. Anyám meg a teknő fölé hajolt, és úgy nekiveselkedett a mosásnak, hogy a szappanos lé szanaszét fröcskölődött. Majd kapta magát, kezét megtörölte a kötényében, és átvágott az udvaron. — William — szólt vissza a kapuból —, most bemégy és ott bent maradsz, míg megjövök. Remélem szót fogadsz? Hallod, William? — Hallom, anyám, hát hogyne hallanám — vágtam rá és az ajtó felé hátráltam. A tornácon lapultam, míg anyám be nem fordult a sarkon, akkor aztán usgyi! Megkerültem a házat, átvágtam Mr. Joe Hammond üres telkén és a patak felé szaladtam. Mert tudtam ám egy rövidebb utat is Mrs. Weatherbee-hez, nyulászás közben ugyanis nemegyszer megfordultam arrafelé Handsome Brownnal. Handsome gyakran mondogatta, sosem árt, ha ismeri az ember a rövidebb utat is, mert nem tudhatja, mikor lesz rá szüksége. Egy szuszra tettem meg a jókora utat, s mindvégig a patakmenti füzesben szaladtam, ahogy Handsommal szoktuk, amikor nyulásztunk. Közben megtorpantam, hogy körülkémleljek, merre találom az öregemet. De bizony nyomát sem láttam, sőt mi több Mrs. Weatherbee-t sem sikerült megpillantanom. Átgázoltam hát a patakon, s a kertek alatt, a lonccal benőtt kerítés mellett futni kezdtem a ház irányéba. Egy-kettőre ott voltam a kapunál, s látom ám, hogy az egyik oszlophoz kötve ott álldogál a mi Idánk, és a legyeket kergeti a farkával. Egyszerre csak éktelen kacagás ütötte meg a fülemet. A hang irányába fordultam, s mindjárt megláttam a szalmaözvegyet és az öregemet. Mrs. Weatherbee csak úgy gurult a nevetéstől, akár a lányok az iskolában, ha valami titkos dologról hallanak. Legelőször is Mrs. Weatherbee meztelen lábaszárát pillantottam meg, a szalmaözvegy ugyanis fent feküdt a tornácon, s a lábát lóbálta, az öregem meg lentről nagybuzgón csiklandozta a talpát egy csirketollal. Mrs. Weatherbee jóval fiatalabb volt a falubeli asszonyoknál, mert alig fejezte be a középiskolát, férjhez ment, s három vagy négy hónap múlva már ott is hagyta az ura. Hát amint említettem a szalmaözvegy ott feküdt hanyatt a tornácon, s tán a bőréből is kiugrik, ha az öregem még sokáig csiklandozza. A nagy bámészkodásban észre sem vettem, hogy anyám is odaért. Belecsimpaszkodott apám üstökébe, és akkorát rántott rajta, hogy az öregem hanyatt esett. Aztán Mrs. Weatherbee pucér lábát kapta el, és teljes erejéből beleharapott. A szalmaözvegy erre úgy elkezdett sivalkodni, hogy tán még a falu túlsó végén is meghallották. De ezzel még anyám nem érte be: megragadta Mrs. Weatherbee gallérját, nagyot rántott rajta, s az egész ruha a kezében maradt. Ekkor kezdett ám még csak isten igazából visongatni Mrs. Weatherbee. Ezután anyám az öregem felé fordult, ki a földön csücsült és moccanni sem mert. — Mit szólsz mindehhez Morris Stroup? — Hát izé ... — nyelt egyet az öregem —, megesett a szívem ezen a szegény özvegyasszonyon. Felverte a gyom a veteményeskertjét, gondoltam, eljövünk Idával és felszántjuk. Anyám erre megfordult a tengelye körül és megint nekiesett Mrs. Weatherbee-nek. — Hát, ami igaz, az igaz — vetett az öregemre egy lesújtó pillantást —, hogyha a szalmaözvegy talpát csiklandozod egy csirketollal, attól csakugyan szépen felszántódik a veteményeskert. — Ugyan már, Martha — motyogott az öregem és igyekezett minél távolabb kerülni az anyámtól. — Én egészen másként fogom fel a dolgot. Éppen csak egy kis szívességet akartam tenni ennek a szegény özvegynek, hisz a gaz egészen felverte a konyhakertjét... — Kuss, Morris Stroup! — reccsent rá az anyám. — Már csak az hiányzik, hogy az öszvérre kend az egészet. — De, Martha, hogy mondhatsz ilyet — szipogott az öregem, és még hátrább csúszott. — Helytelenül ítéled meg a dolgot. Ez a szegény özvegy ... — Ügy ítélem meg, ahogy én akarom — toppantott haragosan anyám.— Az ember majd belegebed a munkába, te meg az öszvérrel csálinkázol, és a szalmaözvegyek kertjeit szántogatod, s ráadásul csirketollal birizgálod a talpukat. Az öregem éppen mondani akart valamit, de ekkor anyám eleresztette Mrs. Weatherbee kontyát, a nadrágtartójánál fogva megragadta az öregemet s nagy sebtében az oszlophoz vonszolta, amelynél Ida álldogált. Jobb kezével a kantárt, a ballal meg az öregem nadrágtartóját fogta, s a gyászos menet elindult hazafelé. Nyakamba kaptam a lábam és egykettőre hazaértem. Amikor anyám behúzta az udvarba Idát, meg az öregemet, hangos kacagásra fakadtam: az öszvér legalább annyira be volt gyulladva, mint az öregem. Anyám majd felnyársalt a tekintetével: — Hagyd abba William! — kiáltott rám, — attól tartok, hogy te is épp olyan akasztófavirág leszel, mint az apád. Az öregem rám hunyorított a jobbszemével, amint keresztülbaktatott az udvaron. Ügy kullogott anyám után, akár egy megvert kuvasz. Mielőtt átlépte volna az istálló küszöbét, hirtelen lehajolt és felkapott a földről egy csirketollat, s amikor anyám nem nézett oda, gyorsan zsebrevágta. (Enyedi György fordítása) Apróságok 0 Ha a nő az üzletben valami drágább holmit kér, csak meg akarja nézni. Ha olcsóbbat, vevő. 0 Nagyon fontos, hogy az ember jól válassza meg ellenségeit. 0 Fogorvosnál volt a szigorúságáról ismert igazgató. Kezelés után az orvos figyelmeztette: „Két fogát betömtem. Tessék ügyelni rá, hogy legalább három-négy órán át senkit se harapjon meg.“ GERHARD FRITSCH: Álomkamrámból kiröpültem Alomkamrámból kiröpültem s most naptalan táj fölött lebegek, erdős vidékek és dombok fölött, hol a gyep, sápatag giz-gaz, kínjában nőtt növényzet, röptöm lehelletétől meglobog, s mohos utcák hosszán lebegek el, félvén, belehullok sebhelyeibe a templomoknak a szétroppant falvak peremén. Fölborzolt hajjal lebegőn üvöltenék, üvöltenék. De régen elrabolták tőlem a hangomat, gyámoltalan, széttárt karokkal lebegek a Hallgatás templom-kertje fölött: én vagyok az elátkozott madár, az iszonyú Mondába száműzött. Alomkamrámból kiröpültem, a árnytalan kóborgok egyre, a csúcsokhoz mind közelebb; alattunk a vadászok, derékig földbe ásva, töltött fegyverrel várakoznak, s ha fegyverük dördül, minden lehull a réz-rozsdás egekből, míg északnak szállók el lassan én; s vagyok szellemvihar ruharedökben. I G a r a i Gábor fordítása Novak úr, hosszas töprengés után mégis úgy határozott, hogy ama bizonyos kérdőív utolsó rubrikájában Amália néni nevét tünteti jel. Novak urat ugyanis káderezték, illetve újrakáderezték, mégpedig azért, mert munkahelyet változtatott. Persze az ilyesmi, kiváltképp Novák űr korában bizonyos izgalmakkal jár. Bár sohasem tagadta meg származását, állítólagos kispolgári mivoltát, hiszen köztudomású, hogy a Járási Hitelbank segédkönyvelöje volt a harmincas évek elejétől kezdve mindaddig, amíg mint háborús bűnöst bíróság elé állították. De ezzel is hogy volt.., Novák urat, krónikus gégehurutja, szívbántalmai, gyomorsavtúltengése, rossz fogazata, valamint lúdtalpa miatt Staat skriplinek nyilvánították annak idején, s mint ilyennek a háborúhoz csak kevés köze volt. Annyi, hogy a tűzoltótestület alapító tagja és tiszteletbeli parancsnokhelyetteseként részt vett a légoltalmi munkában, karszalaggal járt-kelt az utcán légiriadó esetén s a felügyelete alatt álló óvóhelyeken felszedette az elszórt tojáshéjat. Igaz, mindezt nagy szigorral és körültekintéssel végezte. Természetesen felmentették ót az alaptalan vád alól, sőt szerteágazó ismeretségei révén, mint közismert humanistát prebentältäk. Ám mindez hiábavaló volt. Novák úr úgy érezte nagy, csúnya fekete folt esett a becsületén, olyan folt, amelyet a mi társadalmi viszonyaink mellett lemosni egyszerűen nem lehet. Életrajzába, a különböző kérdőívekbe ezután mindig bekerült a háborús história, s bár Novák úr hivatalos iratokkal, végzésekkel tudta bizonyítani ártatlanságát — bonyodalmakat okozott. Pedig Novák úr mindent megtett, hogy érdemeket szerezzen. Méltányolnunk kell határtalan igyekezetét, amelyet politikai fejlődése, szocialista erkölcsisége érdekében fejtett ki. Régivágású aktatáskájában — a roquefort vagy az eidátni sajt mellett (évek óta ezt a kétféle sajtot vásárolta tízórainak), gyakran ott szerénykedett a „Dialektikus materializmus“ című huszonnyolc oldalas brosúra is, amelyből fejből idézett. Történelmi tapasztalata megtanította, hogy mértéktartó legyen politikai megnyilatkozásaiban. Novák úr persze nem ugrott be a személyi kultusznak, ám a „leleplezéssel“ sem lehetett öt a falhoz állítani. Rosszat sejtett, kulisszatitkokat gyanított s ehhez tartva magát mértéktartóan nyilatkozott, illetve népi nyildtközófíf ám ez megint azzal a, veszéllyel )árt,y hogy rákenik: meghúzódó dogmatikus. Több napilapot járatott, egy cseh, egy szlovák és egy magyar nyelvűt, amelyek felöltője belső zsebében lapultak s a helyzethez mérten húzta elő egyiket-másikat. Különben nem nagyon olvasta őket, ha csak a sportrovatot nem, ugyan ez sem érdekelte Novák urat különösebben, egy idő óta még a labdarúgás sem, ugyanis képtelen volt eldönteni, mikor kinek szurkoljon. A hazai csapatoknak vagy a fradinak, jobban mondva azt sem tudta teljes precizitással megállapítani, melyik a mi csapatunk és melyik a nem a mi csapatunk, nem szurkolt tehát se ide, se oda, a foci viszont lokálpatriotizmus nélkül fabatkát sem ér. Tehát így állt Novák úr ezekkel a dolgokkal, s most, az a bizonyos kérdőív nemegyszer zavarba hozta. Mert hát mit töltsön ki ide: „Milyen politikai és tudományos irodalmat tanulmányoztál át?“ Csalafinta kérdés, az egyszer biztos. Semmi esetre se lehet beírni, hogy Imrédy beszédeit, vagy Teleki gróf tanulmányát a határkiigazításról. Pedig hát ezeket olvasta valamikor, pontosan azért, amiért most a Dialektikus materializmust. Szóval ide nem lehet akármit beírni, viszont valamit mégiscsak be kell írni. Vagy itt egy másik kérdés: „Melyek a kedvenc szórakozásaid?“ Hát ezt nem írhatja be, hogy kedden, csütörtökön és vasárnap négytől tízig preferánszozik a Zólyomiéknél. Pláne a preferánszot nem, annak már a puszta hangzása is kispolgári, ha nem valami rosszabb. Az utolsó rubrika — ez okozta a legtöbb gondot. Itt nevet kell feltűntetni, mégpedig olyan nevet, akinek a tulajdonosa jótáll Novák úrért, igazolni tudja állításait és ... hát igen, és jó kpder, lehetőleg kimondottan jó káder. Sokat töprengett ezen Novák úr, számbavette ismerőseit, barátait, de dönteni mégsem tudott. Mert mit ér az, ha beírja Olgyai Edét, akinek szódagyára volt. Kovács? Kovács az valódi jó káder, munkás szülök, illegális tevékenység és a többi, ám Novák úr nem bízhat meg Kovácsban. Mégiscsak alulról jött ember, s bár Novák úrnak sokat köszönhet szakmai vonalon, hátha beír valamit... Hátha! És akkor jött az ötlet... Amália néni. Őt aztán beírhatja. Bátran. Mert Amália néni származásához nem férhet kétség. Magatartása példás. Ádleték bejárónője volt évekig, Novák úr.ékhoz szintén íj. járt mospj, takarítani még most is. Nagyon jóravaló asszony!.... POLÁK IMRB A szellemi és az anyagi kultúra gazdagsá a libereci vásáron A július közepén megnyíló vásáron a látogatok kedvükre válogathatnak mintegy 500 üzem többezer termékében. A kiállított S több mint 50 millió ko-> róna értéket meghaladó elárusításre kerülő tárgyak között a textil-, üveg, divat kiegészítő cikkek, sport- és turistakellékek mellett víkendházak, gépkocsik, motorkerékpárok és kerékpárok szerepelnek nagy választékban. Művészi tárgyak, s könyvek választéka is lesz a vásáron. Az üzemek egész sora divatbemutatókat rendez. A felnőtt- és gyermekmodellek egész során mutatják be a legkorszerűbb öltőzékeket. A gazdag kiállítás, vásárlási lehetőség mellett színvonalas kultúrműsor szolgálják majd a közönség kényelmét, szórakozását. M64. május 25.
