Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-05-20 / 41. szám
VII. ÉVFOLYAM • 20. SZÁM A SZABAD FÖLDMŰVES SZAKMELLÉKLETE Fehérjekérdés és a mesterséges szénaszárítás I Tudjuk, hogy a növényi szervezetek csak nitrogéntartalmú anyagokból képesek fehérjét előállítani, az állati szervezet pedig csak fehérjéből tud állati fehérjéket képezni. Miután a talajban nitrogén-tartalmú ásvány nincs és a növények csak azt a nitrogént tudják felhasználni, ami a levegőből nagyobbrészt a nitrogéngyújtő (főleg a pillangósok gyökerein élő) baktériumok révén, vagy trágyázás folytán a talajba kerül, ezért a növények csak korlátozott mennyiségű fehérjét tudnak testükbe építeni, s így termőképességük Is korlátozott. Ez a függőség fokozottabban érvényesül az állat szervezetének anyagcseréjében, testének felépítésében és az állattenyésztési termékek előállításában. Tekintettel arra, hogy az állattenyésztési termékek előállítása rohamosabban növekedik, mint a (főleg fehérjés) takarmányok termelése, e két tényező között aránytalanság állott elő, az egész világon érezhető fehérje-hiány jelentkezett. Ennek a kérdésnek megoldására igyekeztek új fehérjeforrásokat feltárni (ezt célozzák pl. az algatermelő és takarmányozási kisérletek) meglevő fehérjeforrásokat (pl. a pillangósok termelését) bővíteni, már megtermett növényi fehérjéket’okszerűbb takarmányozással takarékosabban felhasználni, és a takarmányok feldolgozásakor, konzerválásakor előálló veszteségeket új módszerekkel csökkenteni. Világos, hogy a fehérjeprobléma megoldásakor első feladat a meglevő értékek megmentése és a íehérjepazarlás megakadályozása. Ennek egyik módja a szálastakarmány konzerválása mesterséges szárítás útján. A zöldtakarmányokat emberemlékezet óta szénává szárították és úgy tartósították. A „légszáraz“ széna nedvességtartalma nem több 14—15 %-nál, ezért a szerves anyagokat bomlasztó baktériumok nem találnak kedvező életfeltételeket, így a szénát, ha szárazon marad, hosszabb ideig, akár 1—2 évig is eltarthatjuk lényegesebb veszteség nélkül. Régen a szabad levegőn, közvetlenül a tarlón szárították a szénát. A gazdák ezzel a tartósítási eljárással nagyjából elégedettek is voltak, mert jobb módszert nem ismertek és főleg azt méltányolták hogy a jó szénát szeretik az állatok, ennek jó az étrendi hatása, könnyű a takarmányozása, elkészítéséhez és tárolásához pedig nincs szükség nagyobb befektetésre. „Hát ha jó volt eddig ez a természetes szárítási mód — kérdheti a maradi gazda —, akkor miért kell abbahagynunk ezt a bevált módszert, miért kell energiát pazarolnunk a széna szárítására, miért kell költségesebb berendezésekbe fektetnünk pénzünket, több munkát végeznünk, holott mindezt a nap oly szépen költségmentesen egyszerűen elvégzi?!“ Tagadhatatlan, hogy mezőgazdasági üzemeinkben a pázsitfűfélék szénáját jórészt még most is természetes szárítással konzerválják. A pázsitfüvekből ugyanis kisebb veszteséggel lehet szénát készíteni, a fúféle levele nem törik, petrencében utánszárítható, mert a petrencéje nem ázik be. Ezzel szemben az értékesebb és szántóföldön nagyobb mennyiségben termelt pillangósok levele sokkal előbb szárad meg, mint a szára, a száraz levél törékeny és még akkor lepereg, amikor a nyirkos szár miatt a széna még nem kazalozható, viszont rosszul is petrencézhető, mert a petrence bozontos felülete könnyen beázik, ilyenkor aztán szét kell rakni, már pedig minden mozgatás újabb, tetemes levélveszteséggel jár. A pillangósnövény levélpergése nagy fehérjeveszteségeket okoz, mert a levele sokkal több (14—15 %) fehérjét tartalmaz, mint a szára (3—4 °/o-ot). Különösen a hagyományos, földön történő szárítás esetén nagy a levélpergés (30—40 A légcsatornák elhelyezésének méretei a kazalban, szellőztetéses szénaszárltás esetén % is lehet), lassú a száradás, tehát sokáig tart, s ezalatt könnyen megázhat, ami a minőség rovására megy. Ezért nagy haladás volt a szárítóállványok alkalmazása, melyekre a szénát még a levél megszáradása előtt, fonnyadt állapotban fel lehet rakni. Ezekről a szénát — akár megázott, akár nem — már csak hordáskor szedik le. így a pergési veszteség sokkal kisebb. „Ezek szerint tehát beváltak a szárítóállványok, szükségtelen áttérni a mesterséges szárításra,“ — mondhatnák a konzervatívok. Azonban az éremnek egy másik oldala is van: amikor a szénák vitamintartalmát megvizsgálták rájöttek, hogy a széna különösen értékes, növekedést serkentő A-provitaminját a napfény felbontja, tönkreteszi. Amíg ebből a mesterségesen szárított, tehát a napfény hatásának rövidebb ideig kitett széna 1 kilogrammjában 140—180 mg található addig a természetesen szárított szénában legtöbbször csak 20—30 mg van, a megázottban még ennél is jóval kevesebb. Már pedig a széna egyike a legfontosabb vitaminforrásoknak, különösen télen, amikor pótolja a vitamindús zöldtakarmányt, ezért nem lényegtelen, hogy erre a körülményre is tekintette! legyünk. Igaz, hogy a napon szárított széna viszont több D-provitamint tartalmaz, mint a mesterségesen szárított széna, de ez a többlet nem annyira mérvadó, hogy el kellene tekinteni a mesterséges szárítás minél nagyobb mérvű bővítésétől annál is inkább, mert az A-vitamin hiánya nagyon visszaveti az állatok növekedését, szaporodóképességét, a tejzsír, a tojás értékét erősen lerontja. Elsőrendű követelmény tehát, hogy a téli takarmányozás A-vitamin-tartalmának fokozásáról a széna mesterséges szárításával gondoskodjunk. Fontosnak tartjuk ezt már most hangsúlyozni, amikor még elég idő áll rendelkezésünkre a mesterséges szárításhoz szükséges felszerelések berendezések beszerzésére, elkészítésére. Éghajlatunk lehetővé teszi a hideg levegővel történő szárítást és ha a kaszálás időpontjának megválasztásában ügyesek voltunk, akkor ritkábban kerül sor a meleg levegővel végzett szárításra. Mesterséges szénaszárításkor a lehetőleg napos, szeles időben lekasz< takarmányt csak annyi ideig hagyjuk a renden száradni, amíg megfonnyad. Fontos, hogy ez a folyamat gyorsan történjék meg, hogy a növény sejtjei minél előbb elhaljanak, mert amíg élnek, addig lélegzenek és tápanyagot fogyasztanak. Ez az ún. lélegzési veszteség így is kb. 10 % tápanyagveszteséget jelent. Tehát borús, szélcsendes, kivált esős időben ne kaszáltassunk. Ha kedvező az időjárás, akkor f dé'^lőtt lekaszáU takarmányt másnap délután már rendekbe lehet hárítani és ezt harmadnap estefelé, vagy negyednap már kazalba lehet hordani. Ennek a inód(Folytatás a következő oldalon.) 1984. május 2C r ^ TARTALOM NÖVÉNYTERMESZTÉS Schuster György mérnök: Fehérjekérdés és a mesterséges szénaszárítás..............................77 Barth a Béla: A kapásnövények gépi és vegyszeres ápolása . . 79 Kochanovsky Edgár mérnök: A szója mint takarmánynövény 80 NÖVÉNYVÉDELEM V a n e k Gáspárné mérnök: Talajkártevők elleni harc a gyümölcsösben, gyümölcsfa- és szőlőiskolákban ..................................80 V J
