Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-05-13 / 39. szám

Karbamid felhasználása a takarmányozásban

ÍAz egész világon, így hazánkban is gátolja az állati termékek termelésének növelését a jehérjehiány. Hosszabb idő óta folynak a kísérletek annak megállapítására, hogyan és mivel lehetne az állatok takarmányából hiányzó fehérjét pótolni.

A kutatók megállapították, hogy a kérődző állatok a takarmány nem fehérjeízerű nitrogéntartalmú anyagainak egy- Ifészét fehérjeként értékesíteni tudják, gnnek felismerése alapján már mintegy 40 évvel ezelőtt kísérleteket állítottak be á célból, hogy a szervtelen és egyszerűbb szintetikusan is előállítható szerves nitrogén tartalmú vegyületek fehérjepótiásként történő alkalmazását megvizsgálják. Több nitrogéntartalmú vegyiilettel folytattak kísérleteket. Egyik ilyen anyag a karbamid, amely szintetikusan is előállítható. Ennek nitrogén tartalma a legnagyobb (46,4 %), ebből kell fehérjepótlásra a takarmányhoz a legkevesebbet adagolni és emiatt a takarmány íze sem romlik lényegesen.

A karbamid értékesülése A karbamidot a kérődzők bendőjében mindig jelenlevő ureáz enzim igen rövid idő alatt ammóniára és széndioxidra bontja. Az ammónia a bélfalakon át gyorsan felszívódik és ha túlzott mértékben gyűlik össze a vérben, mérgezödást okozhat. Hogy ez be ne következzék, szükséges a karbamidetetéssel egyidejűleg olyan anyagokat is adagolni, amelyek a karbamid bomlását lelassítják. Erre legmegfelelőbbek a magas szénhidrát tartalmú takarmányok, pl. melasz vagy savakban gazdag szilázs A karbamid a cukorral komplex vegyületet alkot s csak lassan bomlik el és így a keletkező ammónia nitrogénjét a bendőben levő baktériumok folyamatosan használhatják fel testállományuk felépítésére. A magasabb savtartalom ugyancsak késlelteti a karbamid bomlását, így az ammónia felszívódását. Lehet a karbamidot abrakhoz keverten is etetni, ez a módszer szintén lelassítja a bomlást. A kérődzők emésztő traktusában élő baktériumok mennyisége elérheti a bendőtartalom 10 %-át, tehát számottevő az a fehérje, amit testük felépítése közben előállítanak. A baktériumok tevékenységük befejeztével elpusztulnak és az emésztés folyamán a takarmányokkal együtt megemésztődnek. így lesz a baktériumfehérjéből állati eredetű fehérje, illetőleg a karbamidból állati termék.

A karbamid emészthető fehérje értéke az alábbi:

A karbamid 1 kg-ja 0,464 g nitrogént tartalmaz. Ha ezt a szokásos 6,29 %-tis fehérje átszámítási faktorral szorozzuk, az eredmény 2,90 kg nyers fehérjének felel meg. Mivel a kérődzőkben az amldok 50 %-ban értékesülnek, ez (2,90 : 2)

1,45 kg emészthető fehérjét jelent. Tehát minden kg karbamid 1,45 emészthető fehérjét és 1,36 kg keményítőértékét (1,45 X 0,94) képvisel. A fenti számítási menet alapján nagyon könnyen ki lehet számítani, hogy az állatok takarmányához adagolt karbamid mennyi keményítőértéknek és emészthető fehérjének felel meg és így könnyűszerrel be lehet állítani a napi takarmányba a megfelelő fehérjeadagot.

Adagolása

A karbamid értékesülésének feltétele, hogy a takarmányozás megfelelő legyen. A napi takarmányadagot úgy állítsuk össze, hogy a benne levő táplálóérték az állatok életfenntartó és termelő szükségletét fedezze. Az így összeállított takarmányadag valamely magas fehérjetartalmú összetevője helyettesíthető karbamiddal. Pl. 100 g karbamid 1,45 kg korpával vagy ugyanennyi közepes minőségű lucernaszénával vagy 0,45 kg extrahált napraforgódarával azonos értékű. A másik lényeges dolog, hogy a takarmányok, minél több könnyen oldódó szénhidrátot (cukor) tartalmazzanak.

A karbamidot lehet etetni szemcse, kristály vagy por oldat alakjában kukorlca-szilázzsal, csalamádéval, kukoricacsutkával, szálastakarmányokkal, aprított gyökgumósokkal, abrakkal stb. keverten, aszerint, hogy milyen tulajdonságú a takarmány. Bármilyen alakban is történik a felhasználás, szigorúan kell ügyelni arra, hogy az ellceverés egyenletes legyen, nehogy az egyik állat kevesebb, a másik a megengedhetőnél nagyobb adagot kapjon belőle.

A karbamid napi adagját legjobb az élősúly alapján a napi takarmányadag béltartalmának figyelembevételével megállapítani. Ettől függően 1 q élősúlyra történő számításban a napi karbamldadag

maximálisan 25—30 gramm lehet, amit legalább két részletben, reggeli és esti etetéskor kell adagolni. Eszerint egy 500 kg-os állat napi karbamid adagja legfeljebb 125—150 gramm.

A karbamid etetésének szabályai

Hangsúlyozni kell: a karbamid etetése az előírások pontos és lelkiismeretes betartása esetén teljesen veszélytelen, szabályai az alábbiakban foglalhatók ősszel

■ 1. Gondosan ügyelni kell a napi kar* bamldadag megállapítására (1 q élősúlyt ra 25—30 g) és azt legalább két egyenlő részletben (reggel—este) 5—6 napos szoktatással lehet takarmányozni.

■ 2. A karbamidot a vivőtakarmánnyal mindig egyenletesen el kell keverni, mert ellenkező esetben az egyik állat kevesebbet, a másik többet kap és ebből komoly veszélyek származhatnak.

■ 3. Rosszul takarmányozott, gyenge kondícióban levő állatokkal vagy a takarmányadagban elegendő fehérje biztosítása (jóminőségű legelő vagy nyári pillangós zöldtakarmányozás) esetén nem szabad, a 300 kg-on aluli növendékszarvasmarhákkal pedig nem ajánlatos karbamidot etetni.

■ 4. Takarmányváltoztatás esetén a karbamid adagját a takarmány fehérjetartalmának megfelelően újból meg kell állapítani.

■ 5. A karbamiddal etetett állatok istállójában gyors beavatkozás esetére mindig legyen készenlétben megfelelő menynyiségű ételecet.

■ 6. Ha mérgezési tünetek fordulnak elő, a karbamid etetését az előidéző ok kiküszöböléséig átmenetileg szüneteltetni kell. Súlyosabb esetben azonnal állatorvost kell hívni, enyhébb esetben az állatoknak ételecetet kell adagolni. A karbamidetetés megszakítása után ismét csak fokozatos szoktatással szabad újból az etetésre áttérni.

B 7. A karbamid etetését szervezetten kell a gazdaságokban megkezdeni. Az etetés irányítását, annak módját, az adagolást és ezek ellenőrzését egy hozzáértő felelős szakvezetőre kell bízni. A karbamid etetésével foglalkozó dolgozókat az etetés megkezdése előtt szükséges kioktatni és intézkedni, hogy a karbamid etetésével rajtuk kívül más dolgozó ne foglalkozzon. M. L.

fákat fertőzik a legerősebben. A csészelevelek fonákján a bőrszövet alá csúsztatják áttetsző tojásaikat. Ezek a vlzfelvétel következtében megduzzadnak, majd a megjelenő fiatal álhernyók azonnal a virágvacok felé fordulnak és a porzók tövénél Ív alakban futőaknát rágnak, amely a felszínen feketén áttetsző hajlatban húzódik. A lárva újabb körtécskébe furakodik át és a magház felé tart. Az első kört-e még a csészelevelek leszáradásával kiforrhatja az aknázást, de a következők, a második és harmadik belül kiüregesített és a lárva fekete ürülékével tömött körte már lehull. Ezekben már rendszerint nincsen lárva.

A poloskaszagú almadarázs (Hoplocampa testudinea Klug ) imágók megjelenése az almavirágzás első felére esik. A nőstény tojását a csészecimpák között a virágvacokba. a porzók tövéhez sülylyeszti. A szúrás helyét a megjelenő barnás folt, vagy mézgacsepp jelzi. Később a fertőzött almák oldalán kerek lyukból kilógó fekete ürülék és szivárgó barna nedv mutatja az almadarázs álhernyók működését. A fiatal lárvák felület közelében végzett futóaknaszerű rágását az

alma kiforrhatja. Ilyenkor az egykori rágás íves, vagy kacskaringós barna hegsávok alakjában később is látható. Az idősebb lárvák az almákat odvasra rágják és ezek, zömével még az almamolyokozta gyümölcshullás előtt lepotyognak.

Szilvafáinkon a fekete (Hoplocampa minuta Schrk.) és sárga (Hoplocampa flava L.) poloskaszagú szilvadarazsak élnek. Szilvavirágzás előtt megkezdik rajzásukat, ilyenkor még a korábban virágzó vadszilva-féléken és kajszibarackon táplálkoznak. A nőstények a szllvavirágon, a csészelevelek fonákján helyezik el tojásaikat. Ezek helyét apró, később megbámuló kiemelkedések jelzik.

A poloskaszagú körte-, alma- és szilvadarazsak ellen már közvetlenül virágnyílás előtt, a rajzás idején permetezhetünk DDT hatóanyagot tartalmazó szerekkel, a Dynol 1 %-os, vagy a Dykol 0,4 %-os oldatával. Az első permetezéssel az összes nőstényeket nem sikerül megsemmisíteni és némelyeknek mégis sikerül a tojáslerakás ezért ajánlatos sziromhullás után a permetezést ismételni. A szilvadarazsak lárvái a felszínen megtett útjuk alatt könnyebben mérgeződhetnek, ezért főleg ellenük eredményes a DDT permetezés. Különben a poloskaszagú körte-, alma- és szilvadarázs ellen igen eredményes a permetezés közvetlenül elvirágzás után 0,04 százalékos Intration-nal (ez a méreg csak nagy gyümölcsösökben alkalmazható, mert nagyobb elővigyázatot kíván). Esetleg 0,3 százalékos Fosfotion, illetőleg Arafosfotlon, vagy 0,2 %-os Soldep oldatot is használhatunk. Az utóbb említett permetezőszerek az emberre kevésbé veszélyesek, ezért kis háztáji kertekben is nyugodtan használhatók.

Ha a kártevők ellen DDT hatóanyagú permetezőszereket alkalmazunk, igen fontos, hogy ezeket Fosfotionnal kombináljuk (amely egyúttal a szívó kártevőkre és a poloskaszagú gyümölcsdarazsakra is hat), illetőleg mészkénlével. vagy Sulkával (báriumpoliszulfid). esetleg Polybarit permetező szerekkel keverjük, mert a tiszta DDT szerek alkalmazásával fokozzuk a gyümölcsfa takácsatkák „vöröspókok“ elszaporodását.

Vanek Gáspárné mérnök, a J. Dimitrov Vegyi Művek (Bratislava) dolgozója