Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-05-06 / 37. szám
(MM) — A jövedelemelosztás és a munkadíjazás tanulmányozása volt útiprogramom egyik fontos fejezete. A vezetők hivatalos nyilatkozatainál szívesebben fogadtam a kolhozparasztol? elbeszéléseiből leszűrhető tanulságokat. Nem bizalmatlanságból. A tojóházban aztán két 35—40 év körüli nőre akadtam. Az épület régimódi szerfás forma. Mentegetődzött is a két asszony: — Igazán várhatott volna egy évet ezzel a látogatással. Addigra készülnek el az új, korszerű tojóházak, teljesen gépesítve. Ebben az épületben hétezer tyűk káricált a két nő gondozása és felügyelete alatt. Hogy nem rossz eredménnyel, azt az előtérben elhelyezett vörös vándorzászló már messziről is elárulta. Évi átlagban 160 tojást tojik egyegy tyúk. Van persze közöttük olyan is, amelyik 260-nal dicsekedhet. Három-négyezer tojás a napi hozam. A munka díjazása egyszerű: ezer tojásért két rubel és negyven kopek üti a markukat (egy rubel 10 csehszlovák korona). A TEHÉNISTÁLLÓBAN IS A MUNKADtJAZÁST firtattam. Persze, azért nem kerülte el a figyelmemet az sem, hogy az egyszerű téglaépület nagyjából már gépesítve van. Csillén hordják be a takarmányt, benn a vízvezeték és a fejést is géppel végzik. így hát egyegy tehenészre 22 állat jut. A fekete-tarka tehenek fejtábláján böngészve könnyen megállapíthattam, hogy 3500 kilogrammos évi tejhozamátlag a „belépőjegy“ a tehenészetbe. Ha ez alá száll a tejhozam, szomorú sors vár az állatra. A legjobbak 6000 kilogrammot is adnak évente. Az istálló egyetlen férfi állatgondozójától viszont azt is megtudtam, hogy a tehenenkénti évi tejhozam 4280 kiló. A díjazás itt is ugyanolyan egyszerű: a kifejt tej után számolnak el. Ehhez Kuba aranya (Sz. F.) — Két-három hét kevés egy ország megismerésére, de elég arra, hogy az életről, az emberekről, eredményeikről, a fejlődés és a növekedés gondjairól néhány pillanatfelvételt készítsen a messziről érkezett vendég, így van ez Kubával is. A szigeten sok ásványi kincs található, a többi között arany is. De e kincsért nem kell leszállni a mélybe, ott zöldéit a termőföldön, amerre csak jár az ember, mert Kuba igazi aranya a CUKORNÁD. Ez a kincse, de ez a gondja is. A cukor a legfőbb kiviteli cikke ma, s még inkább az lesz a jövőben, mivel a mezőgazdaság fejlesztésének terve — sok egyéb mellett — a cukornádültetvények nagyarányú növelését irányozza elő. Ez megoldható, hisz, a forradalom előtti rablógazdálkodás miatt az ország megművelhető területének csupán egyharmadán folyt komoly gazdálkodás. De hát miért gond a kincs? Amikor az USA 1960-ban nem. volt hajlandó átvenni a kubai cukrot, azt hitte, ezzel gazdasági csődbe kergeti az országot. Valósággal cukorba akarta fojtani a kubai forradalmat. Valóban nagy gondot okozott ez az új országnak, de a Szovjetunióval az élen a szocialista tábor jelentkezett vásárlóként, a viharfelhők ezzel szétoszlottak. Most pedig, hogy a Szovjetunió évi 1 millió tonna cukrot kötött le öt éven át — ez a gond elhárult. Megmaradt azonban a cukornád aratásának gondja. Kegyetlenül nehéz fizikai munka ez. Mivel a múltban a parasztember verítékes kezemunküja volt a legolcsóbb, csak természetes, hogy az ültetvényesek, milliárdos vagyonok urai, semmit nem próbáltak tenni a munka megkönnyítése érdekében. Hogy az aratást — helyesebben: a nádvágást gépesíteni lehessen, meg kell majd változtatni az ültetés módját, mert a szorosan egymás mellé nőtt nádakból álló hatalmas táblákba még amúgy sem tökéletes kísérleti nádvágó-gépek nehezen tudnak behatolni. így azután a nádaratás eszköze nagyrészt még ma is az ősi szerszám, a machete (ejtsd: macs été). A machete, ez a 70 — 80 cm hosszú, mintegy 10 centi széles acélkés, csattog a végtelen nádmezőkön, januártól április végéig. A kubai parasztember, akit a forróján még az abrakértékesiilési százalék, némi „növendékpótlék“ az ellés, illetve a borjú felnevelése, elválasztása után. Ugyanez az elv érvényesül a többi termelési ágazatban: az állattenyésztésben, a növény- és zöldségtermesztésben egyaránt. — Nálunk már 1959 óta nem számolnak munkaegységgel — mondta a közgazdász. — Elavult, nehézkéssé vált, nem ösztönzött a több és jobb munkára. EZT A NÉZETET KÉPVISELIK a szovjet közgazdászok is: a korszerű munkadíjazási, illetve jövedelemelosztási formának a munkateljesítmény, illetve a megtermelt termény mennyisége vagy értéke után fizetett pénzbeli díjazást tekintik. Ez a felfogás körülbelül azonos a mi készpénzdíjazáíl rendszerünkkel, de akárcsak az itthoni szövetkezetekben, ott sem terjedt el még széles körben. Bár a kolhoz közgazdásza szerint az egész moszkvai körzetben gyökeret vert már. A munkaegység mellőzésével számolt díjazást a „Vlagyimir Iljics Lenin“-kolhozban nyomon követte a rendszeres készpénzelőlegfizetés. A tervezett munkadíj-összegnek 70 °/o-át fizetik ki havi előlegként. Talán nem lesz felesleges, ha megemlítem. hogy ugyanebben az időben — tehát 1959-től 1962-ig — a kolhoz tiszta jövedelme csaknem hatszorosára növekedett, vagyis majdnem meghatszorozódott. Az egész Szovjetunió kolhozainak a bevétele is megtöbbszöröződött ugyanebben az időszakban, amihez természetesen nagyban hozzájárult a felvásárlási rendszerben, az árpolitikában, a mezőgazdaság irányításában bekövetkező jelentős változássorozat is, az ötvenes évek végén. MOSZKVÁBA VISSZATÉRVE aztán megpróbáltam tájékozódni arról, hogy mennyire általános ez a gyakorlat a szovjet mezőgazdaság egészében. A különböző forrásokból dalom győzelme juttatott emberi körülmények közé, emelt ki az írástudatlanság sötétjéből, szabadított meg a valóságos rabszolgasorstól, most mégis vígabban suhint machetjével a cukornád tövére, mert jól tudja, hogy a mérnökök, munkások egész sora töri a fejét a gépek tökéletesítésén. S jól tudja, hogy amit a kubai forradalmárok egyszer elhatároznak, azt meg is valósítják. S ekkor a machete majd visszakerül a kopott bőrtokba, és odakerül az emlékek közé. A kubai parasztember soha nem felejti el a mache tjét. Mert a machete jelentette ugyan a verejtékes munkát, de a machete adta a kenyeret is, ha keveset, ha szárazot is. TABÁK ENDRE származó értesülések egybevetésekor megállapítottam, hogy a megítélés egységes: a tényleges teljesítményen alapuló készpénzfizetéses-rendszer a termelés serkentésének igen hatékony tényezője és a hagyományos munkaegységnél tökéletesebben juttatja érvényre a munka szerinti elosztás szociális elvét, A gyakorlatban azonban még mindig nem ez az uralkodó forma, hanem a munkaegységrendszer, különbözőképpen továbbfejlesztett és rendkívül változatos módszerei. Ha mégis új, a leghaladóbbnak ítélt formáról írok, ezt azért teszem, mert — ahogy azt az élet tanúsága szerint hivatalos tényezők állítják — ezé a jövő. Kaposi Kis István Szeüőzőrendszerű takarmányszárítós (TSR) - Olaszországban is népszerűsítik a hideg-levegős ventillátoros szárítást. A szénát rendszerint a padlástérben vagy pajtában tárolják. A padlót léces szélrácsként képezik ki. A tökéletes légáramlási viszonyok biztosítása érdekében a ventillátorral a széna alá nyomott levegő egy részét kürtőkbe vezetik. Aszerint, hogy hol kívánják a kürtőkből a légáramot oldalirányban elvezetni, magasságban beállítható fadugókkal szabályozzák az áramlást. Ojabban az úgynevezett .szénatornyok“-ban is hasonló elvek szerint szárítanak. A 7 m átmérőjű 8 — 12 méter magas tornyokba szecskázva fújják be a fonnyasztott szénát. A torony tengelyében függőleges hengeres nyílást képeznek ki egy dugóbetéttel, amit töltés közben egyre feljebb húznak. A torony alapzatába beépített csatornán keresztül levegőt fuvatnak a ' hengeres üregbe. A dugó magasságát szabályozzák és ezzel terelik oldalirányban a levegőt a szénán keresztül. A ventillátor hajtására rendszerint 4 — 7,5 kW-os villanymotort használnak. Gépesített svéd tehénistálló és higiénikusan megoldható. A fejőgépeket teljesen automatikus mosógép tisztítja. Az állatok alatti trágyaaknát évente 2—4-szer ürítik. Az eltávolítás folyékony állapotban, trágyalé-szivattyúval történik úgy, hogy az anyag csővezetékben közvetlenül egy trágyaszórókocsi tartályába jut. H. E. Hároméves tapasztalatunk a hegyvidéki legelőre küldött üszőkkel kapcsolatban 1964. május 6. A komáromi járásban 1961 óta minden évben a nyári idényre kooperáció formájában a hegyi legelőre küldtünk legeltetésre üszőket. Járásunk szövetkezetei és a hegyvidéki szövetkezetek közötti kooperációt, illetve legeltetési módot azzal a szándékkal szorgalmaztuk, hogy otthon bizonyos mennyiségű takarmányt takarítsunk meg, hogy legeltessük le a hegyvidéki szövetkezetek birtokában levő kihaszlálatlan legelőket, és hogy az odaküldött üszőink egészséges és pormentes friss levegőn jó erőnlétre és egészségre tegyenek szert. 1961-ben hegyi legelőre küldtünk 1115; 1962-ben 1808 és 1963-ban 915 darab egészséges egy éven felüli üszőt. E három év tapasztalatai alapján szükségessé vált ökonómiailag mélyebben értékelni a hegyi legelőkre küldött üszők célszerűségét, annak indokoltságát és úgyszintén kikeresni a gátló hiányosságokat. Járásunkból 1962-ben 19 EFSZ, 1963-ban pedig 12 EFSZ küldte fel legelőre üszőit. A lényegében helyesen elgondolt és tervezett hegyi legeltetés nem minden esetben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a gyakori hiányosság és a legeltetéssel járó anyagi költségek miatt. A legeltetési idény végén ősszel a hazaszállított üszők egy része nem kielégítő kondícióban és nem a legjobb egészségben érkezett vissza szövetkezeteinkbe. Az üszők napi súlygyarapodása 1963-ban 0,29 kg-ot tett ki darabonként. A legjobb eredményt a karvai szövetkezet érte el, napi 0,66 kg-ot, viszont a lakszakállasi szövetkezet 100 felküldött üszője kisebb súlyban érkezett haza, mint az elszállítás előtti súlyuk volt. Az állatok sokszor nehezen viselték az éghajlatváltozást, gyakran ki voltak téve a nyílt hideg szeleknek, főképp a magasabban fekvő legelőkön. Például az ifjúságfalvi EFSZ üszői a magas hegylejtőn viharba kerültek, aminek következtében 6 üsző elhullott, 5 darab azonnal kényszervágásra került, és több különböző fokú sérülést szenvedett. Általában június—júliusban kiaz többször megtörtént az izsai szövetkezet üszőivel. Ilyen és hasonló okok miatt fedeztetési kiesések fordultak elő, és a várt hasassági eredményt nem értük el. Amennyiben az ökonómiai oldalát nézzük, akkor 1963-ban a következő volt a helyzet: Felküldtünk 915 üszőt, amelynek az össz-súlygyarapodása adós és elegendő volt a legelő minősége, de augusztus végén és szeptemberben már lényegesen csökkent a legelő értéke és ugyanakkor érezhetően rövidült a napi legeltetési idő is. Ezek a körülmények károsan hatottak az állatok egészségére és haszonhozamukra. Szükséges még megemlíteni a hegyi legelőn az üszők fedeztetési eredményeit is. 1962-ben a fedeztetésre alkalmas üszők 56 °/o-a, 1963-ban pedig 62 %-a érkezett vissza üresen. A be nem fedeztetett üszők a későbbiekben hátráltatóan hatottak az állományfelújításra. A ki nem elégítő fedeztetési eredmények bizonyos szervezési hiányosságok és különböző technikai nehézségek folytán történtek. Az ottani állatgondozók nem minden esetben fedeztették be az arra alkalmas üszőket. Szintén, ha egy csordából egy napon üzekedett 4—5 üsző, azokból egy bikával naponta 2—3 üszőt lehetett fedeztetni, mint 29 905 kg volt. A legeltetésért az ottani szövetkezetnek általában kukoricával kellett fizetni, ami 960 q kukoricát tett ki. Az üszők oda- és viszszaszállítása 67 548 koronába került. A legeltetésre ki lett merítve 2499 munkaegység 48 666 korona értékben. Egyéb velejáró költségek 43 625 koronát tettek ki. A legelőkön elhullott 14 üsző és 11 darab pedig kényszervágásra került. Az egyik szövetkezet kukorica helyett 10 üsző eladásával fizetett, a járási termelési igazgatóság tudtán kívül. Ha összehasonlítjuk és értékeljük az elért hasznot, illetve súlyszaporulatot és a ráfordított költségeket, akkor az elért haszon 328 955 korona, a kiadás pedig 349 639 korona. Egyes esetekben az elért súlyszaporulatot is kétesen értékelték, mivel az üszők odaszállításánál a mázsálás a vagonokból való kirakodás alkalmával üres gyomorral lett mérve, a visszaszállításnál pedig jóllakott, teli gyomorral. Természetesen ez a többletsúly nem képezte teljes mértékben a tiszta súlygyarapodást, hanem bizonyos mértékig csak a fellegelt takarmány súlyát. Mivel nemsokára újra kezdődik a legeltetési idény, a 3 éves tapasztalataink után elejét kell venni az előfordult hiányosságoknak és ezért szükséges lesz az üszőket olyan hegyi legelőre szállítani, amelyek nincsenek túl magasan és ahol a legelő üszők létszámának megfelelő terjedelmű legelő van. Feltétlenül szükséges, hogy a legelőn rossz idő esetén tető alá lehessen az üszőket terelni, mert a hideg eső és szél következtében a megázott üszők a felszedett súlyszaporulatot igen gyorsan elvesztik. A fedeztetés jobb eredményeinek biztosítására következetesebb gondosságot kell megkövetelni az állatgondozóktól s főképpen hetente egyszer a befedeztetett üszők számát írásban jelentsék az otthoni szövetkezetnek. Ilyen formában folytatólagosan lehet figyelemmel kísérni a fedeztetési eredményeket és még idejében kiküszöbölni az esetleges hibákat. Az üszőket az időjárástól függően, de legkésőbb szeptember 20-ig a hegyekből haza kell szállítani, mert a hegyekben szeptember végén már az éjszakák hűvösek, ami az üszők gyors súlycsökkenését és egészségi romlását idézi elő. A hegyekben való legeltetést reálisan és céltudatosan kell megszervezni és biztosítani, hogy az szövetkezeteink hasznára legyen a szarvasmarhaállomány javítása és egészsége érdekében. Dr. Michalovics Mi ki ős, a Komáromi Állategészségügyi Központ vezetője Munkadíjazás, jövedelemelosztás a Lenin kolhozban (Sz. F.) — Ezt a modern, teljesen gépesített ALFA-LAVAL rendszerű svéd istállót külföldön már több helyen építik és használják. A jobb felső sarokban a védőponyvával (fóliával) letakart palánksiló (1-es rajz), mellette áll a trágyaszórókocsi, amelybe a padlózat alatt összegyűlt trágyát kiszivattyúzzák. Ugyanez látható részletesebben a 2-es rajzon azzal a függő kocsival együtt, amely a palánksilóból markolóval kiszedett takarmányt (3-as rajz) szállítja. Az erőtakarmány a 4-es rajzon látható függőleges bunkerból jut a fejőállásokhoz (5. rajz). Az állatok különleges, egyedi fekhelyét a 6-os rajzon látjuk. A középső nagy rajz bal alsó részén: a tejház, az öltöző és mosdó. A legújabb svéd tehénistálló előgyártott elemekből készül. Gépesítettsége oly nagyfokú, hogy egyetlen dolgozó 80 állatot szolgál ki. Az istálló az előregyártott elemekből három nagyságban állítható össze: 20 tehén részére, 30 tehén és néhány borjú részére, 80 tehén és néhány borjú részére. Alapelve e megoldásnak az, hogy az etetés, a fejés, illetve az állatok felügyelet« rendkívül leegyszerűsödik. Ezt segítik elő a fejőgépek, valamint a betonból készített silók és a trágyagödör is. Utóbbit körülbelül másfél méterrel helyezik az istállószintje alá, fala előre gyártott betonalapokból, teteje pedig betonlécekből áll, amelyeket olyan távolságra helyeznek egymástól, hogj mozgató berendezései gépesítettek. A silótakarmány tárolása árokvagy toronysilókban történik. Előző esetben a takarmányt markolóval szedik ki, és rakják kocsira (lásd a 3-as részletrajzot), amely terhét közvetlenül az istállóba szállítja. A toronysilóból a kiszedés fúvóval, vagy egyéb géppel történik. rajtuk keresztül a trágya könnyen a gödörbe hulljon. Az épületszerkezet betonelemeit kívül-belül alumíniumlemezzel burkolják. A fekvőhelyeket a belső térben, körben a fal mentén helyezik el. A rendszer egyik legfontosabb jellemzője, hogy az állatok rácsos padlózaton járnak. A fejőállások és a silótakarmány, valamint trágya anyag-Különlegessége az istállónak az a berendezés is, amely a tehenek részére a fejés alatt abraktakarmányt szállít. Ezt zárt csővezetéken fújt levegővel oldják meg (pneumatikus szállítás). Az állatok részére szükséges szénát nagy oldalmagasságú kocsikkal juttatják az istállóba, amelyek erős, de nagy lyukú dróthálóján keresztül a tehenek a takarmányhoz hozzáférnek. Ez a drótháló a túlzott szénafogyasztást gátolja. A fejés a már közismert halszálkás megoldással történik. Így két óra leforgása alatt 40 állat fejése könnyen
