Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-05-06 / 37. szám
Napraforgótermesztés 'i Alig két évtizeddel ezelőtt még csak a parasztföldek szegélyén díszlett a napraforgó, ma a nagyüzemi gazdálkodás minden előnyét biztosító összefüggő kul(I túrákban szolgálja népgazdaságunk jóformán valamennyi ágát. A napraforgó tér(• hódítása közel sem volt akadálytalan, mert még ma is a gyakorlati szakemberek I1 nagy része nem tud megbarátkozni a napraforgótermesztés gondolatával. Ez az i* oka azután annak, hogy a napraforgó akárcsak a múltban, jelenleg is szántóid földünk mostohagyermeke. Vizsgáljuk meg ezért a napraforgó-termesztés javu- 9 lása érdekében szükséges legfontosabb teendőket. A napraforgótermesztés első teendője a termesztésre kerülő fajta helyes megválasztása. A termesztendő fajta kiválasztásakor az a fontos, hogy a napraforgó magja nyár végére beérjen. Így termésének kezelése nem olyan vesződséges és veszteséges, mint az őszi, esős időben könnyen penészedő, későn érő, de bőven termő napraforgó fajtáké. A későn érő tájfajták ott termeszthetők, ahol a közepes érésű kukorica még biztos termést ad. Északabbra fekvő vidékeinken inkább a kisebb hőigényű, nemesített Szlovák szürke fajtát termesztjük, amely a zord fekvésű területek kivételével biztosan beérik. A napraforgóról általánosan elterjedt vélemény, hogy a talaj iránt nem igényes. Jó és biztos termést azonban csak a jó erőben lévő, jó víz háztartású, tápanyagban gazdag talajon várhatunk tőle. Mészhiányban nem szenvedő, kötött agyag- és vályogtalajon fejlődik a legjobban. Jő minőségű homokon is biztos termést ad. A szárazságot jól bírja. A vizenyős, erősen túl kötöt talajokat nem szereti A napraforgót leghelyesebb a kukoricához hasonlóan a vetésforgó trágyázott szakaszába beállítani. így előtte és utána kalászos gabona vethető. A napraforgó több éven át termeszthető ugyanazon a területen, amennyiben vajvirággal (szádorral, vajfüvei) nem fertőzött. Az istállótrágyát akárcsak a kukorica, a napraforgó is igen meghálálja. Leghelyesebb, ha az istállótrágyát a többi kapáséhoz hasonlóan kora ősszel, szeptemberben hordjuk ki és szántjuk le. Ha a vetésforgó trágyázott szakaszában nincs módunk napraforgót vetni, akkor legalább a trágyázást követő második évben kerüljön oda. Jó tapasztalatokkal rendelkezünk a zöldtrágyázás terén is. Erre a célra különösen alkalmas az előveteményre felülvetett somkóró, az elővetemény után vetett csillagfürt, szegletes lednek és napraforgó. A tápanyag biztosításának és ezen keresztül a termés növelésének bevált módja a műtrágyázás. A napraforgó egy mázsa mag előállításához átlag 6 kg nitrogént, 2,6 kg foszfort és 18,6 kg káliumot használ fel. Ha istállótrágyát nem tudunk a napraforgó alá adni, akkor a mészsalétromot lehetőleg két részletben adjuk: közvetlenül a vetés előtt 70 — 80 kg-ot fejtrágyáként, mikor a növények 40 - 50 cm magasak. A foszfor-műtrágya növeli a termésmennyiséget, a mag olajtartalmát, és elősegíti az érést is, adagja 260 — 340 kg hektáronként. A káliműtrágyának 140—220 kg-os adagolásában hektáronként igen jó hatása lehet. Mind a foszfor- mind a kálitrágyákat ősszel a mélyszántással kell a talajba munkálni. Fészektrágyázás esetén a műtrágyakeveréket közvetlenül a kiszórás előtt 2:1:1 arányban szuperfoszfátból, mészsalétromból és 40 százalékos kálisóból állítjuk össze. Ennek a keveréknek adagja egy csapott evőkanál, melyet vetés előtt a fészek aljában a talajjal jól öszszekeverünk. 1964. május 6. A napraforgó vízigényes növény, ezért a talajművelés arra irányul, hogy a lehullott csapadékot a legtökéletesebben raktározza. A talaj előkészítése tarlóhántással kezdődik. A gyommagvak kikelését hengerezéssel segítjük elő, majd ha a tarló kizöldül togastárcsát járatunk. Az istállótrágyát az így előkészített tarlóra hordjuk ki, és azonnal középmélyen leszántjuk. Az őszi mélyszántás legalább 20—25 cm legyen, őszi mélyszántást csak laza homok és némely szikes területen végzünk tavasszal. Kora tavasszal a szántást lesimítózzuk. A tavaszi esők folyamán megtömődött, elgazosodott táblát kultivátorral, fogassal, esetleg tárcsával gyomtalanítjuk és helyreállítjuk a talaj morzsalékos szerkezetét. A kellő magágyat fogassal, kultivátorral, szükség esetén pedig tárcsával biztosítjuk. A napraforgótermesztés egyik vitatott kérdése a vetésidő. A napraforgó magja már 6 — 8 C fokon erőteljesen csírázik, és a fiatal növény néhány fokos fagyot károsodás nélkül elbír. Ez a körülmény sokszor túl korai vetésre csábít. A napraforgó késő őszi, tél eleji vetése teljesen kifagy, vagy olyan ritka lesz, hogy nem érdemes megtartani. A márciusi vetés már jobbnak bizonyul, bár az itt-ott fagyos idő a növekedést vontatottá teszi. Általában a március vége — április közepe mutatkozik legmegfelelőbb vetési időnek. Figyelemreméltók a magyarországi Iregszemcsel Kísérleti Intézetben nyolc éve folyó vetésidő-kísérletek során szerzett tapasztalatok. A májusi vetések ugyanis 30 százalékkal nagyobb termést adtak, mint a március végi, április elejei vetések. Még a május 20 — 25-e között vetett napraforgó is biztos és jó termést adott. A napraforgó sikeres termesztésének egyik fontos tényezője a sor- és növénytávolság, azaz a tenyészterület meghatározása. Az alacsony törzsű napraforgófajták 60X40 cm-es, a magastörzsű tájfajták pedig 60X60, illetve 70X70 cm-es kötésben adják a legbiztosabb termést. A szocialista nagyüzemi termelés döntő fontosságú követelménye a termés maximális gépesítése, ezért a (60X60- as, de inkább 70X70 cm-es) négyzetes művelés a legmegfelelőbb. A vetőmenynyiség hektáronként fészkes vetés esetén 4 — 7 kg, soros vetéskor 10—12 kg, vetés-folyóméterenként 10 mag. Vetés után könnyű hengerrel biztosítjuk a mag gyors kikelését. Kedvező időjárás esetén a 6 — 8-ik napon sorol a napraforgó. Amint a sorok jól látszanak, azonnal végezzük el a gépi, illetve a fogatos kapálást, 6 — 8 cm mélyen a talajtól függően. A kapálás és általában az ápolás az egyik legfontosabb munka, melynek jó elvégzésétől igen nagy mértékben függ termesztésük sikere. Fészkes művelés esetén keresztbehosszába kapálunk, és rendszerint csak egyeléskor kell a fészek körül kézzel kapálnunk Az olyan vidékeken, ahol a nyári viharok gyakoriak, az utolsó kapálás helyett magas töltögetést végzünk. A napraforgót négyleveles (6 — 10 cm hosszú) korában egyeljük. A későbbi egyelés káros, mert a növények felnyurgulnak, vékony szárúak lesznek. Fészekrakó-gép hiányában a szorosan vetett napraforgót a sorokra keresztirányban és a meghagyott növénytávolságra beállított gépi vagy fogatos kapával kikapáljuk. A visszamaradó 15 — 20 cm-es csíkokon lévő 3—4 növényt pedig kézzel egyeljük ki. A napraforgó beporzását rovarok, főként méhek végzik. Ahol a méhjárás gyengébb, vagy tartós esős időjárás uralkodik, ott igen rossz termékenyülést kapunk, és a napraforgótányér közepén a magvak nagyobb része léha marad. Ilyenkor éppen úgy mint a kukoricában a pótbeporzást két-, esetleg háromszor megismételjük. A pótbeporzást szőrmekesztyűvel, tollbokrétával vagy a két növény virágzó tányérjainak összedörzsölésével végezhetjük. A napraforgó számos betegséggel és kártevővel küzd, amelyek néha komoly kárt okoznak. A napraforgőrozsda és a peronoszpóra ellen 1 százalékos bordóilével permetezünk, míg a lisztharmat ellen a kénporozás hatékony. A növényi kártevők közül a vaj virág (szádor vagy vajfű) okozhat nagy károkat. Ezért a napraforgó tövéről minél előbb vágjuk le és semmisítsük meg. Az állati kártevők közül — madarakon kívül — a vetési bagolypille hernyói és a napraforgómoly lárvája károsítja a napraforgót. A napraforgó igazán nagyüzemi növénnyé csak azután válik, ha megoldottuk a kombájnnal történő betakarítását. Általában akkor kombájn-érett a napraforgó, amikor a tányér rozsdabarna színű és a pikkelyek töredeznek, a tányér állománya kemény, nem hajlik. Ilyenkor a tányér víztartalma 25 — 30 százalék, a magé 15 — 16 százalék. A barnás citromsárga tányér, — amelyet kézzel már aratni szoktak, — még 65—70 százalék, a mag pedig 25 százalék körüli vízmennyiséget tartalmaz, tehát kombájnaratásra semmiképpen sem alkalmas. A gabonakombájnok kevés átalakítással nagyon jól használhatók a napraforgó-aratásra. A dobszegek helyett faverő léceket adunk, a fordulatszámot csökkentjük, a motolla átmérőjét a terelőlécek segítségével növeljük, hogy a motolla sebessége csökkenjen. Ha az így csépelt napraforgómag nem eléggé száraz, azt lehetőleg szárítógéppel szárítsuk ki. A napraforgó kézi aratása úgy történik, hogy az érett napraforgótányért felfelé fordított éles késsel vagy metszőollóval levágjuk és csak néhány centiméteres csonkot hagyunk, majd ponyvás szekéren vagy pótkocsin behordjuk. A tábláról lehordott tányérokat lehetőleg azonnal csépeljük, mert azok tárolása igen körülményes, könnyen bemelegednek, bepenészesednek. Ha a tányér nem eléggé érett, úgy azt napsütéses helyen utóérleljük. Amennyiben cséplőgéppel csépeljük ■ napraforgót, úgy ezt erre a célra előzetesen átszereljük. A fordulatszámot a szíjtárcsák cserélésével kb. 800-ra csökkantjük, a gépbe repcedobot (fadob) szerelünk, vagy csak két verőlécet hagyunk a dobon, s a gép kosarát tágra állítjuk. Minden második szalmarázót kiszedjük, hogy a napraforgó kicsépelt tányérjai a törekrostára juthassanak. A magot nem eresztjük a toklászba, hanem csak az osztályozó hengerre. Tágraállított kukoricamorzsolóval is lemorzsolhatjuk a magot. Cséplés után azonnal átrostáljuk a magot és eltávolítjuk belőle a könnyen penészedő tányérdarabokat. Utána száraz, szellős helyen, ha lehet, kinn a napon arasznyi vastag rétegben elteregetjük a termést, s naponkint egyszer-kétszer átlapátoljuk, szárogatjuk, míg csörgőszáraz nem lesz. A száraz napraforgómagot 40 — 50 cm vastag rétegben tároljuk, és lehetőleg csak közvetlen szállítás előtt mérjük fel. Zsákban végzett tárolásra, illetőleg szállításra akkor alkalmas, a napraforgómag, ha víztartalma 14 százaléknál kisebb. Bartha Béla, okleveles gazda 72
