Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-01-04 / 1. szám
Nitrogén-tékozlók Ä talajerő-fokozásról, a föld humusztartalmának megjavításáról mostanában sokat beszélgetünk. Sajnos, általában csak statisztikaszerüen. Országos méretben célul tűztük, hogy a szántóterületnek legalább a 25 %-át évente trágyázzuk. He meglátogatjuk a szövetkezeteket, a legtöbb agronómus őszintén bevallja, hogy ezt az arányt eddig még nem sikerült elérnie. A tíz újjunkon megszámlálhatnánk azokat a gazdaságokat, ahol a föld legalább minden négy évben istállótrágyát kap. Szép számban akadnak olyan szövetkezetek, ahol a távoleső dűlök 6—7 sőt 10 éve sem kaptak istállótrágyát. Persze, ilyen területeken nem is várhatunk jó hektárhozamokat. A trágyázásnak ez volna a statisztikai oldala. De vizsgáljuk felül, vajon milyen minőségű istállótrágyát hordunk a földekre. A szövetkezetek gazdasági udvarán legkevesebbet törődnek a trágyakezeléssel, trágyalé-godrök építésével. A gondozók az istállókból kiszállítják a trágyát és piramis alakba halmozzák. Így a trágya nitrogéntartalmának jelentős része elillan és a nagy felületen sok trágya megszárad. Az őszi munkákat sikeresen befejeztük, a határban már nincs munka. Most volna idő a trágya kezelésére. Meglátogattunk néhány szövetkezetei, hogyan használják ki a téli időt a trágyagondozásra. Az ipolyhidvégi szövetkezetben az első pillanatban mindjárt feltűnt, hogy egy istállóból két kis telepre hordják a trágyát és természetesen a fele már száraz. Terényi László, fiatal zootechnikus maga sem elégedett a trágyakezeléssel. — Bizony, nagyon sok szalmás trágya került a földekre — jelentette ki. — Óriási veszteség ez a szövetkezetnek. Végigjártuk vele a telepet és bizony nagyon szomorú képet kaptunk. A sertéskifutókból két éve nem hordták ki a komposztkészítésre is alkalmas trágyát. Számtalan kisebb nagyobb halomba van összehányva. Nincs elég trágyalé-gödör. Az egyik trágyatelepet nyáron a trágyalé miatt meg sem lehetett közelíteni. Tékozlás-tékozlás az egész vonalon a nitrogénnel. terényi László nemrég került ki az Ipolysági Mezőgazdasági Műszaki középiskolából, és mint ifjú szakember segíteni akarna a helyzeten. — Valamilyen módon alkalmas trágyalé-gyűjtő gödröt akarunk építeni — tervezgeti. — Meg akarom szervezni idősebb szövetkezeti tagokból a trágyagondozó-csoportot. Remélem, hogy ez sikerül. A fiatal szakember helyesen gondolkodik és ha nem riad vissza a nehézségektől, bizonyára siker koronázza igyekezetét. Sajnos, ezzel szemben más szövetkezetekben az ellenkezőjét tapasztaltuk. A zsélyi szövetkezetben azelőtt nem sok gondot fordítottak a trágyakezelésre. Legtöbbször kis rakásokban kihordták a földre, és csak hosszú idő után szántották be. Kissimon Pál, mechanizátor megszüntette ezt a helyzetet, s az istállőtrágyát a dűlőkre hordta, telepekre. Innen a szántás előtt könnyűszerrel pár nap alatt szétterítették a trágyát. Többnyire csak jő érett trágyát szántottak a földbe. Több mint 30 hektárt komposzttal javítottak. A sertések és szarvasmarhák kifutóját ősszel átkapálták és komposztálták. A múlt évben is 4000 köbméter komposztot készítettek. De most kedvetlenül újságolta, hogy a szövetkezet vezetősége újra kis rakásokba akarja kihordatni a földre a trágyát Azt tartják, hogy hordott istállótrágyában csak nagyon kevés nitrogén marad és a legveszélyesebb az, hogy a téli fagy elpusztítja a trágya mikroorganizmusait és így a trágya nem segítheti elő a talajélet meggyorsítását. Nagy Igazságot mondott a szakember, de úgy gondolom, a földművelést szerető gazdának nem mondott újat. Emlékszem, hogy annak idején trágyatelepünket tehénnel szoktuk gyúratni, és szeles vagy túl napos időben csak annyi trágyát terítettünk el, amennyit pár órán belül a földbe szánthattunk.A legtöbb esetben közvetlen szántás előtt hordtuk a párolgó istállótrágyát a földre. Siettünk a szánkással, hogy minél több nitrogént fogjunk a talajba. Vajon miért nem gondozhatják a kiépített gazdasági udvarokon helyesen az istállótrágyát. Ha már nem hordják mezei trágyatelepekre, néha-néha a fiatal állatokkal meggyúrathatnák a trágyatelepet. Főleg télen az állatoknak amúgyis kell a mozgás. A legtöbb Száradd trágyarakások az ipolyhidvégi határban. a telepbe hordás drága, nem kifizetődő. Még helytelenebb nézettel találkoztunk Nagycsalomiján. Amikor Petényi Bertalantól, a szövetkezet elnökétől a trágyakezelésről érdeklődtünk, örömmel jelentette ki: — Nálunk nem marad a telepen a trágya. Azonnal kihordjuk kis rakásokba. — De, hisz ez nitrogénpazarlás — kockáztatjuk meg az ellenvetést. — Á, dehogyis — folytatta tovább —, majd szétterítjük a hóra és tavasszal lassan beázik. — De a szél megszárítja ... — Valami jut a földnek is ... A három példa beszédesen bizonyítja, hogy a trágya a mezőgazdaságban talán a legmostohább „gyerek“. Pedig ez a termés alapja. A napokban a három szövetkezetben tapasztalt helytelen trágyakezelésről egy komoly szakemberrel beszélgettünk. Joggal háborodott fel. — A trágyával így valamikor is csak a legrosszabb gazda bánt. Azt szokták mondani: „megnézem a trágyatelepedet, s megmondom milyen gazda vagy“. A földre kis rakásokba szövetkezetben panaszkodnak, hogy a télidőben nem tudnak munkát adni a tagoknak. Ha így áll a helyzet, miért nem alakítanak trágyakezelő csoportot? Talán sajnálják a munkaegységet rá? Több szakemberrel beszélgettem erről a kérdésről, s arra a megállapításra jutottunk, hogy a szövetkezetekben a helytelen trágyakezelés miatt több százezer korona értékű nitrogén párolog el a levegőbe. Nem beszélve a hóra terített trágyáról, ami egyenesen tékozlás. Most a téli időszakban nem árt, ha minden szövetkezet vezetősége elgondolkodik ezen a problémán és megalakítja a trágyakezelőcsoportot. Az a néhány munkaegység, amit ennek a csoportnak juttatnak, többszörösen megtérül majd a termésben. Hordjuk csak a trágyát mezei trágyatelepekre, mert ott télen is megkapja a kellő hőfokot az éréshez. Kupacokba ne hordjuk a trágyát, és hóraterítésre pedig ne is gondoljunk. Aki ilyesmit helyesnek tart, az a mezőgazdasági tudománynak még az ábécéjét sem ismeri. Bállá József emlékére Tavaly nyár végén, 1963. szeptember 6-án váratlanul elhunyt Ruttkay Béla, mezőgazdasági mérnök. A tragikus sors a csenkei szövetkezet kertjéből ragadta el. Abból a szövetkezetből, mely méltányolta tudását és őt választotta a leendő gyümölcstelep vezetőjének. ÜJ állását csupán rövid ideig gyakorolhatta, hiszen csak néhány hónapja lépett az Oszori Állami Gazdaságból utolsó munkahelyére. Ruttkay Bélát, nemzetgazdaságunk kivételes képességű, fáradhatatlan munkását lapunk olvasói jól ismerték, hiszen előadásaival, szak. cikkeivel mindenütt segített, ahol annak szükségét érezte Korszerű tudása és gazdag tapasztalatai voltak a mezőgazdaság minden ágazatában, európai tekintélyű pomolőgus volt. De hadd mondjuk el néhány szóval az előttünk lepergett évek munkáját. 1949-ben jött a volt somorjai járásba. Mint a Csallóköz kiváló dendrológusa, összeállítja az úszori gyümölcs-anyatelep fajtagyűjteményét, tapasztalataival segíti mindazokat, akik fát ültetnek: erdészet, mezőgazdát, méhészt és kertészt egyaránt. Később a járás növénykórtani szakembere. Ebben a beosztásban állandó segítője a mezőgazdasági gyakorlatnak. Nemcsak kiválóan képzett előadó, de nem restellj a fáradozást és a kilométerek ezreit leróva motoron, kerékpáron s gyalog szolgálja a gyakorlatot. Mint a szövetkezeti munkaiskola előadója 1953—1954-ben megírja növénykórtani zöldség- és gyümölcstermesztési jegyzeteit, amelyek tömör egyszerűségükben nemcsak bárki számára könnyen érthetőek, de tudományos színvonalukban a legmagasabb igényt is kielégítik, és tökelétesen megfelelnek a csallóközi természeti viszonyoknak. A sok utazás, ázás-fázás megviseli a csaknem hatvanéves Ruttkay Béla egészségét. 1956 szeptem. bér végén műtét után betegágyán írja remekművét: „Mesterfogások a gyümölcsösben“ címen. Ekkor már az öntözési kutatóintézet dolgozója. Ebben az állásban is változatlanul segíti a járás mezőgazdaságát gyakorlati tapasztalataival. Fényes bizonyítéka ennek az 1957—1958-ban összeállított „Takarmányozási tervek“ a szövetkezeti munkaiskolák állattenyésztési előadásaihoz. Ezek is szorosan összefüggnek a csallóközi gazdasági viszonyokkal. 1959-ben ismét előveszi a betegség. Munkahelye változik, ismét visszakerül közvetlenül a gyümölcsszakmába, de napi kilenc kilométeres bejárás árán. Munkakedve töretlen, fiatal munkatársai felbecsülhetetlen mesterhez jutnak. Végre napvilágot látnak rendszeresen írt cikkei. A Szabad Földműves szakmellékletében, a „Virágzó Mezőgazdaság“-ban sorra megjelennek gyümölcsészeti, növénykórtani, növénytermesztési és egyéb mezőgazdasági cikkei, valamennyiben a megszokott szaktudás gyakorlati tapasztalat, logikus okfejtés, és tömör stílus. A mindjobban felgyülemlő munka, a sok utazás akadályozza az írásban. A cikkek gyérülnek, végül a tervezett cikksorozat örökre csonka marad. Lapozgatunk Ruttkay Béla szellemi hagyatékában. Keressük és ezideig nem találjuk azt, amit szóban és töredékekben még életéből hallottunk vagy olvastunk: a „vitamin-cserjéket". írásbeli töredék például a som felsorolása a többi gyümölcsök között a „Mesterfogások“ kéziratában. Szóbeli közléseket őriztünk meg a hamvasszederről és homoktövisről, mint a dunai szigetek jellegzetes, gyakorlati értékű cserjéiről. Mert a vitamincserjék gyűjtése, honosítása, tanulmányozása, értékelése és szóbeli (eddig) népszerűsítése volt az, ami Ruttkay Bélát a korabeli európai szakemberek élvonalába emelte. Ügy érezzük, hogy Ruttkay Béla emlékét leghívebben azzal szolgálhatnánk, ha kiadatlan kéziratait nyomtatásban adnánk át mezőgazdasági dolgozóinknak, akik vele nap mint nap értekeztek, akik ma is tapasztalatai szerint cselekszenek és nélkülözik segítségét. Mert nemcsak könyvtárral ért fel tapasztalata, de sokoldalú gondosan válogatott könyvtárából állandóan merített és adta szívesen mindenkinek, aki tanácsért fordult hozzá, önzetlen, mindenkor segíteni kész bajtárs volt, humánus ember a szó legszorosabb értelmében. Emlékét tiszteletben fogja megőrizni mindenki, akinek alkalma volt őt megismerni. Veneny Lajos ég Szarnák István A helyes normázás és jutalmazás fontos szerepe zárszámadás előtt Már sok szövetkezet meggyőződött arról, hogy a jól elkészített évi termelési-pénzügyi terv nélkülözhetetlen segítőtárs. Legfontosabb előkészületi munkálatai közé tartozik: az előző évi tervteljesítés értékelése, közös megegyezés alapján az állami tervfeladatok átvétele, a teljesítménynormák rögzítése, a. jutalmazási rendszer értékelése, s végül az év végi leltározás és a kimutatások elkészítése. A TELJESlTMÉNYNORMÁK RÖGZÍTÉSE A szövetkezetek túlnyomó része ez időtájt az eddigi eredmények értékelése alapján már átvette a tervfeladatokat, s megegyezett a mezőgazdasági termelési igazgatóságokkal. Jelenleg az évi termelési-pénzügyi terv készítésének legidőszerűbb kérdése a teljesítménynormák rögzítése. Ha nincs rend a normák körül, szó sem lehet a szövetkezetesek igazságos jutalmazásáról, s a reális és helyes évi termelési-pénzügyi tervben lévő rendről sem. E fontos szakaszon egész sor szövetkezetben még nagyobb fogyatékosság tapasztalható. Azt, hogy a szövetkezetekben a nor. mázás körül még nincs minden rendben — habár az utóbbi időben már a legkirívóbb egyenetlenségeket el is távolították — bizonyltja a szövetkezetek normamennyiségének alakulása is. Ezt mutatja az alábbi táblázat is, amely szlovákiai viszonylatban tükrözi a helyzetet. 1964. január 4. ' A ME száma 1 ha Év mezőgazdasági területre Mutató 1958 87,3 100 1959 99,9 114 1960 95,5 109 1961 101.9 116 1962 108,9 125 A szövetkezetek alapeszközei az időben 81 %-kal, s a mezőgazdasági bruttó termelés 24,6 %-kal emelkedett. Ezen felül jelentősen kibővült a gabonafélék többmenetes betakarítása, így a szövetkezetesek jelentős mennyiségű munkaegységet takarítottak meg. A szövetkezetek 1964-ben további gépeket és új alapeszközöket kapnak. Már csak a termelésben említett változások is minden szövetkezetben indokolttá teszik, hogy a teljesítménynormákat oly módon rögzítsék, hogy azok a dolgozóknak bizonyos munkába fektetett, társadalmilag nélkülözhetetlen időszükségletét fejezzék ki, továbbá, hogy a teljesítménynormák megfeleljenek a termelés kialakított feltételeinek és adott műszaki színvonalának. Magától értetődik, hogy a fejőnők normáját, akik kézzel fejtek, a gépi fejés bevezetése után meg kell változtatni. Máskülönben a szövetkezeteseknek semmi haszna sem lenne abból, hogy fejőgépet vettek, sőt, a közös ráfizetne s csak néhány tag húzná az érdemtelen hasznot. INDOKOLATLAN KÜLÖNBSÉGEK Figyeljük meg a szövetkezetek között lévő különbségeket. A trnavai járásban a baáovcei szövetkezet taggyűlése a DT—54-es traktorral végzett szántás normáját 3,20 hektárban állapította meg, s ezzel egyidejűleg a teljesítménynorma elvégzéséért 1,7 munkaegységet javasoltak. Vlckovcén ugyanilyen körülmények között a mélyszántásra 2,90 hektár normát állapítottak meg, de az elvégzett munkáért a jutalom már 2,75 munkaegység volt. Dechticén a szövetkezet 80 mázsa cukorrépa felrakásáért 6 munkaegységet ismert el, míg Lovcicén 40 mázsa cukorrépa felrakásáért csak 1,25 munkaegység volt a jutalom. Ruzindolban a Zetor 25-ös traktorral rendrevágott árpánál 8 hektár volt a norma, s a jutalom 1,45 munkaegység, Dechticén ugyanolyan körülmények között 4 hektár volt a norma, s a jutalom 1,70 munkaegység. E nagy különbségek, amelyek az egyes nehézségi osztályokba besorolt munkákban s azok színvonalában mutatkoznak, megtalálhatók annak ellenére, hogy a szövetkezeteknek a Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium által kiadott teljesítménynormák szabályzata alapján kell a saját normáikat megállapítani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy e teljesítménynorma-szabályzatot a szövetkezeteknek, tekintet nélkül a saját termesztési és gazdálkodási feltételeikre, át kell venniük. Azonban helytelen, hogy a teljesítménynormák fokozatos megállapításánál olyan alapvető különbségek mutatkozzanak. Ezen felül érvényes az az intézkedés is, hogy minden normát, amely a teljesítménynormák szabályzatánál alacsonyabb, a szövetkezeteknek a mezőgazdasági termelési igazgatóságokkal kellene jóváhagyniok. Ezeket a kiegészítéseket a szövetkezetek sok járásban nem tartják be, s nincsenek rá tekintettel annak ellenére sem, hogy a 172/62 sz. kormányrendelet határozata alapján 1963-ra a munkaegység szintje támogatással vagy hitellel 10—13 koronára egészítődött ki. Ennek tulajdonítható, hogy a szövetkezetesek 10 korona munkaegység és laza norma mellett nagyobb jutalmat kapnak, mint azokban a szövetkezetekben, ahol 20 korona a munkaegység, de jelentősen szilárdabb a norma. A TRNAVAI MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉSI IGAZGATÓSÁG PÉLDÁT MUTAT Pillanatnyilag a mezőgazdasági termelési igazgatóságok sem mutatnak a helyes normázás iránt nagyobb érdeklődést. Kivételt csak a nyugatszlovákiai kerület egyes mezőgazdasági termelési igazgatóságai képeznek. Ezek a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban a helyes normázásra nagy figyelmet fordítanak. így például a trnavai járásban két dolgozón kívül, akik a mezőgazdasági termelési igazgatóságon a helyes normázással és a jutalmazással rendszeresen foglalkoznak, még külön járási normázó-bizottság is van, amely 12 tagú. Főleg a szövetkezetek elnökeiből, zootechnikusaiből, agronómusaiból és ökonómusaiból áll. A bizottság minden, a mezőgazdasági termelési igazgatóság által a normákat és jutalmazásokat érintő kérdést, eszközléseket még azelőtt megtárgyalja, mielőtt azok a szövetkezetekben realizálásra kerülnének. A trnavai példát átvehetné a többi mezőgazdasági termelési igazgatóság is. A NORMÄZÖBIZOTTSÄGOK MUNKÁJA A szövetkezetekben a teljesítménynormák rögzítését a normázó bizottságoknak kellene megszervezni. E bizottságok megszervezését a szövetkezetek V. országos kongresszusa is ajánlotta. A normák felülvizsgálásánál jelentős segítségnek számít a példás szövetkezetek normarendszere, azoké a szövetkezeteké, amelyek ugyanolyan körülmények között dolgoznak. A mezőgazdasági termelési igazgatóságok e normákat, mint mintát a bizottságok rendelkezésére bocsáthatnák, hogy a szövetkezetek normáját azzal összehasonlíthassák, s a szövetkezetesekkel folytatott megbeszélések alkalmával érvelhetnének vele. Tavaly ez a gyakorlat a senicei járásban jól bevált. A járás szövetkezeteit a természeti és ökonómiai feltételek alapján négy csoportba osztották. Minden szövetkezet számára az illetékes csoport legjobb szövetkezetének a normáját ajánlották. A normázóbizottság egyúttal a taggyűlés bizottsága is. Észleléseit és megállapításait, javaslatait, amelyeket az egyes munkaszakaszon tapasztal, a taggyűlés megbízábából megvitathatja. A normát azonban a taggyűlés hagyja jóvá. A Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium külön kiegészítése alapján 1964. január 1-től minden szövetkezetben 6 tarifa fokozatot kell bevezetni az eddigi 7 fokozat helyett, s a munkát ugyanúgy nehézségi osztályokba kell besorolni, mint a szilárd jutalmazással bíró szövetkezetekben. A normázó bizottságokat e munkájukban jelentősen segíthetnék a mezőgazdasági termelési igazgatóságok és a közgazdasági ellenőrző aktíva dolgozói is. A normázó bizottságok a teljesítménynormák rögzítésének megszervezését úgy készíthetnék elő, hogy a szövetkezet taggyűlése a változásokat minél előbb jóváhagyhassa, hogy az évi termelési-pénzügyi terv készítése zavartalanul haladhasson. Frantiüek Simunié, a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági szakosztályának dolgozója
