Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-04-25 / 34. szám
14) 39 ügyi minfsztérium is több figyelmet szentelhetnének a munkakörnyezet, a munkás-pszichológia és a munkában levők egészségvédelmi problémáinak. Biztos vagyok benne, hogy egyetértenek velem, ha azt mondom, hogy a már általam említett intézkedések a szövetkezetek nagy részében sikerrel valósultak meg, nem tudjuk azonban őket elsősorban a gazdaságilag gyengén megalapozott szövetkezetekben érvényre juttatni. Az EFSZ-ek egymástól annyira eltérő fejlődési fokát nem csak a különböző termelési övezetek közt fennálló természeti adottságok okozzák. A legnagyobb különbségek éppen az egyes termelési övezetekben azonos természeti feltételek mellett gazdálkodó szövetkezetek közt mutatkoznak. A valóságban igen gyakran két szomszédos EFSZ-nél tapasztaljuk ezt a feltűnő különbséget, melyek közül az egyik gazdaságilag szilárdul megalapozott, a másik pedig elmarad. E szövetkezetek lemaradásának több okát látjuk, amelyek egymással párhuzamosan keletkeznek és kölcsönös hatásuk hátráltatja a gazdasági fejlődést. Ezekben a lemaradozó szövetkezetekben invesztálnak területegységenként a legkevesebbet, a leggyengébben vannak ellátva alapeszközökkel, munkaerőik száma a legalacsonyabbak közé tartozik, és a tagok korátlaga a legmagasabb. Azonkívül szakképzett vezetőkben is nagy a hiány náluk. Belső akkumulációjuk természetbeniekben és pénzben igen alacsony. Mindenesetre nagyon helyes volt, hogy a CSKP KB márciusi ülésének szellemében a járási szövetkezeti konferenciák minden járásban értékelték e gyengén működő BFSZ-ek helyzetét és konkrét intézkedéseket hoztak gazdasági konszolidálásuk érdekében. Az elmaradt szövetkezetek helyzetén csak céltudatos, tervszerűen megszervezett intézkedésekkel, mindenekelőtt szakkáderekkel, anyagi és pénzügyi eszközök összpontosításával javíthatunk, mégpedig elsősorban az ilyen EFSZ-ek csoportjaiban, amelyek a gyors gazdasági javulás feltételeivel rendelkeznek és termelésükben az említett eszközök a leggyorsabban érvényesülnek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többi, ugyancsak gyenge szövetkezetei elhanyagoljuk. Ezért a mezőgazdasági termelési igazgatóságok az egyes üzemek lemaradása okainak komplex elemezéséből kiindulva minden járásban konkrét terveket dolgozzanak ki azok megszilárdítása érdekében. A tervek végrehajtása ezért a legközelebbi időszakban a mezőgazdasági termelési igazgatóságok legfontosabb munkája legyen. De becsületbeli ügyüknek tarthatnák az élenjáró EFSZ-ek is, hogy hatékony segítséget nyújtsanak ezeknek a gyenge szövetkezeteknek jelenlegi nehézségeik leküzdésében. Példával szolgálhatnának e tekintetben Horná Vés község szövetkezetesei, vagy a Pelhfimov-járásbeli cáslaviak, akik gyengébb szomszédjaikat részesítik hathatós támogatásban. Javasolnám, hogy az elvtársi segítségnek ez a módja követőkre találjon és kifejezésre jusson e kongresszus határozataiban is. Kedves Elvtársnők és elvtársak, befejezésül hangsúlyozni szeretném, hogy mindazon intézkedéseknek és változásoknak, amelyekről beszéltem, az EFSZ-mintaalapszabályokban is érvényre kell jutniuk. El kell érnünk, hogy a Minta-alapszabályok és minden EFSZ-nek azok szerint kidolgozott szabályzata visszatükrözze valamennyi szövetkezet további ökonómiai fejlődésének elérhető fokát és távlatait. A Minta-alapszabályok módosítását célzó javaslatok mind a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztésének jelenlegi befejezésül hangsúlyozni szeretném, hogy mindazon intézkedéseknek és válto- és távlati szükségleteiből indulnak ki, a szövetkezetek belső életének megerősödését célozzák és utat nyitnak a szövetkezeti parasztok alkotó kezdeményező tevékenységének és a termelő erőknek. Az elmúlt időszakban az EFSZ-ek fejlődése szakaszán és egész mezőgazdasági termelésünkben jó eredményeket értünk el. Pártunk XII. kongresszusa döntő határozatokat hozott a kommunista társadalom kialakításához szükséges anyagi és technikai alapok megteremtése érdekében, s e kialakításnak napjainkban mindenekelőtt legfontosabb előfeltétele teljes mezőgazdasági termelésünk. Rendkívül bonyolult és nehéz feladat ez, mivel felöleli a termelő erők, a termelési vonatkozások és a társadalmi felépítmény fejlődésének problematikáját is. Ha mai helyzetünk értékeléséből indulunk ki, látnunk kell, hogy a szocialista tflcuG alkalmazásában, amiről már beszéltünk, hanem abban is, hogy ez a rendszer lényegesen nagyobb követelményeket és igényeket ró a vezetésre, irányításra és a munkaszervezésre, a nyilvántartás megjavítására és kellő tartalékok kialakítására. A természetbeniek és a háztáji gazdaságok feladatát már kellőképpen megmagyaráztuk. Most csupán ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy nem szükséges korlátozni a háztáji gazdaságot ott, ahol ezt az adott helyzet nem teszi indokolttá és nem segíti elő a szövetkezet gazdálkodásának magas és állandósult színvonala, ahol a háztáji gazdaságok megszüntetésével lényegesen csökkentenék a szövetkezeti tagok életszínvonalát és ahol a szövetkezet közös gazdaságából nem lehetne teljes egészében pótolni a háztáji gazdaságokban eddig elért termékmenynyiségeket. Ezt az elvet már figyelembe vették azokban az új kritériumokban, amelyeket a szociális biztosítás céljaira dolgoztak ki a gazdálkodás fejlettebb színvonalával rendelkező szövetkezetekben. Ha ehhez hozzászámítjuk azt a tényt, hogy a szövetkezetek pénz-ellátásának új elvei lehetővé teszik bizonyos nagyságú hitel folyósítását a díjazásra, ezzel kellő előfeltételt alakítunk ki a munkaegységet mellőző pénzbeni díjazás széleskörű alkalmazására, amely módszer főképp az ifjúság számára igen vonzó. S éppen ez a fontos számunkra. A pénzbeni díjazás rendszerének bevezetésében igen helyes módszert alkalmaztak a mélníki járásban, ahol a szövetkezeteknek már 58 százaléka használja a díjazásnak ezt a haladó formáját. A mezőgazdasági termelési igazgatóságok közvetlen részvételével és segítsége mellett a többi szövetkezet is fokozatosan kialakítja bevezetésének szükséges előfeltételeit. Reális kilátás van arra, hogy 1966-ban e járás keretén belül minden szövetkezetben a díjazásnak ezt a módszerét alkalmazzák majd. A munkáért járó helyes díjazás érvényrejuttatásakor szükséges az, hogy az egyének és a szövetkezetek anyagi érdekeltségét elsősorban a termelés fokozására alapozzák, nehogy ezáltal közvetlenül összekapcsolják a részleg-munkafolyamatokkal, hanem a munka végső eredményeire építsék. A díjazásnak ezt a formáját elsősorban az állattenyésztésben alkalmazzák, míg a növénytermesztésben túlsúlyban van a részleg-munkafolyamatok elvégzéséért adott díjazási forma. Szövetkezeteinkben az anyagi érdekeltség fokozásának további időszakában szükséges lesz az, hogy a növénytermesztésben is bevezessük a betakarítás végső eredményei alapján számított díjazást. Maradéktalan alkalmazásához már jelenleg is kialakítottuk a legkedvezőbb feltételeket az egyetemesen gépesített brigádokban. Váljék a szövetkezetek életében rendszerré, hogy az, aki teljesítette vagy túlszárnyalta a tervezett feladatokat, az alapdíjazáson felül még prémiumot is kap. Ezáltal biztosítjuk a jól végzett munka helyes értékelését valamint az élenjáró dolgozók és munkaközösségek kiváló eredményeit s egyúttal ösztönzően hatunk a tervezett feladatok teljesítését és túlszárnyalását célzó kezdeményezés és igyekezet kibontakozására. Ezért minden szövetkezetnek már az évi termelésipénzügyi tervében el kellene különítenie a termelés szükségleteinek megfelelő prémiumalapot (szándékosan nem említek százalékarányt) és ebből az alapból fizetni a prémiumokat azokért a munkákért illetve termékekért, amelyek döntő mértékben befolyásolják a szövetkezet gazdálkodásának végső eredményét. A prémiumok helyes rendszere a helyesen felbontott reális terv valamint a munka és eredményeinek jó nyilvántartása alapján kiküszöböli az egyenlősdit és kihangsúlyozza azt az elvet, hogy a jobb dolgozót jobban értékelik és díjazzák is. A prémiumoknak, mint a mezőgazdasági termelés növelését és a dolgozók anyagi érdekeltsége fokozását célzó hatékony eszköznek felhasználásában a szövetkezetek jelentős tartalékokkal rendelkeznek. A prémiumok részaránya 1963- ban a díjazás címén kifizetett összegnek 4,8 százaléka volt, tehát az 1962-es évvel összehasonlítva 1,9 százalékkal emelkedett, azonban ezt a részarányt sem tarthatjuk kielégítőnek. Még nagyon sok olyan szövetkezet van, amely a premi-EFSZ-ben (bruntáli járás), ahol jól gazdálkodnak az istállótrágyával, trágyakezelő csoportjuk anyagilag érdekelt a trágyakezelésben és annak minőségében. Azt tartjuk, hogy minden szövetkezetben pontosan el kell határolni és megállapítani a trágyatermelés és kezelés felelősségét és prémiumot kell adni a feladatok rendes teljesítéséért. A trágyakezelő csoportok tapasztalatait fel kellene használni minden szövetkezetben. Nagyon káros dolog az, hogy propagandánk nem eléggé népszerűsíti e csoportok munkamódszereit, tapasztalatait és módszereit. Mostanáig az EFSZ-ek többsége nem értékeli eléggé a zöldtrágyázást. Nemcsak szövetkezetekről van szó, amelyek eddig képtelenk voltak elégséges istállótrágyát termelni. Kívánatos, hogy a zöldtrágyázás a trágyázási terv elválaszthatatlan részévé váljon. Mindehhez ebben az évben elegendő vetőmag áll a rendelkezésünkre, elsősorban az alávetéseket és a tarlókeverékeket illetően. További organikus anyagforrások még a trágyahulladékok és a komposztok. Ezen a téren még csak részeredményeket értünk el. A talajjavítási mozgalom keretében az utóbbi négy évben kb. 50 millió köbméter komposztot készítettünk, melyben 15 millió tonna ipari és gazdasági hulladékot használtunk fel. Ez a menynyiség és a minőség még korántsem elég, nem felel meg szükségleteinknek, sem megfelelő forrásaink lehetőségeinek. Még 11 millió tonna városi hulladék hever kupacokban, a halastavak iszapja kb. 185 millió tonna. A hamukészlet eléri a 25 millió tonnát. Évente 20 millió tonna hulladék keletkezik. Ezen trágyaforrások kihasználását hangsúlyozza a növénytermesztés fejlesztéséről szóló új törvény is, amely kötelez minden ipari üzemet, minden használható hulladék átadására a mezőgazdasági üzemeknek ás egyúttal anyagi hozzájárulásra annak elszállításához. A városi és ipari hulladékokat közvetlenül a mezőgazdasági üzemekben kell felhasználni. Ezenkívül feldolgozzák a GTÄ-k komposztolóiban, esetleg az ipari komposztüzemekben. Eddig 22 ilyen ipari üzem termel komposztot és 1970-ig további 35-öt építünk. Számolunk azzal, hogy az ipari komposztok évi termelése hatszorosára emelkedik és eléri a 3 millió tonnát. Ez már nagy segítséget jelent mezőgazdasági üzemeink számára. Napjainkban vizsgálatot folytatunk a villanygyári hamunak komposztozásra történő felhasználásának érdekében a smiricei nagyhizlaldában és a knezmosti GTÄ-ban. A nyert tapasztalatokat felhasználjuk további villanygyári hamukészletek likvidálásának megoldására, amelynek termelése az új villanytelepek építésével nagymértékben fog emelkedni. Következetes meszezéssel az organikus trágya termelésének emelésével minden hulladék és a zöldtrágya felhasználása mellett mezőgazdasági üzemeink jó előfeltételeket teremtenek az ipari trágyák teljes és hatékony kihasználására. A CSKP XII. kongresszusa kitűzte 1970-ig fokozatosan hektáronként 200 kg tiszta tápanyag használatának elérését. Jelenleg bizonyos nehézségeink vannak főként a nitrogénes trágyák termelésében a salai vegyiüzem termelés késedelme miatt, valamint a káliumos trágyák behozatala terén. Ennek ellenére kijelenthetem, hogy ha nehezen teljesítjük is az időtervet, az ez évi és az 1965. évi tervezett mennyiség alapjában véve biztosítva van. A megfelelő összetételű műtrágyák biztosítása, figyelembe véve az agrotechnikai határidőket, azonban jelentős nehézségeket okoz. A jelenlegi helyzet alapján az első félévben a nitrogén és foszfortartalmú műtrágyák 48 %-ával, a káliumtartalmú műtrágyák 46 %-ával rendelkezünk csak a tervezett mennyiségből. A salétrom, a káliumtartalmú műtrágyák és a Thomas-salak hiányát ebben az évben csak nagy nehézségek árán pótolhatjuk. Másrészt tanúi vagyunk a veszteségnek, amelyet a trágyák helytelen raktározása, rossz felhasználása okoz közvetlenül a mezőgazdasági üzemekben; a psankyi EFSZ (hodoníni járás), a radejovicei EFSZ (Prága keleti járás), valamint a kolíni járás szövetkezeteinek többsége egyszerű épület átalakításával megfelelő raktárakat biztosított erre a célra. Ez azt bizonyítja, hogy meg lehet előzni a veszteségeket és a mostam műtrágyamennyiséggel is magas hozamokat lebet elérni. rftást. Ezért kénytelenek vagyunk nagyobb mennyiségű takarmányt lesilőzni, még hozzá olyképpen, hogy a silózás és a takarmánynövények szárítása összhangban legyen és minden szövetkezetben a lehető legnagyobb mennyiségű, és mindamellett olcsó tápanyagot takarítsunk be hektáronként. A fehérjedús és a fehérjés silótakarmány készítésének lényeges fokozása szükségszerűen megkívánja a takarmányozási technika megváltoztatását és a széna, valamint a silótakarmány eddigi 1:5 arányának 1:8—9-re való változtatását. Ezt az arányt sikerrel érvényesítik a fejlett állattenyésztéssel rendelkező országokban. Csak akkor készíthetünk jó minőségű fehérjedús és fehérjés silótakarmányokat, ha megfelelő befogadóképességű silótérséggel rendelkezünk. Mezőgazdasági üzemeink 1963. december 31-ig a tervezett szarvasmarhaállomány minden egyedére csupán 0,83 m3 silótérséggel rendelkeztek. Ebben az évben a tervezett silótérségek felépítésével szarvasmarhánként 1,5 m3 silótérséget, 1970-ig pedig 8—10 m3 silótérséget biztosítunk. Ennyi silótérség felépítése kétségtelenül nagy feladatot jelent, hiszen az idén annyi silótérséget építünk fel, mint az utóbbi 8—10 év alatt együttvéve. Ezért a takarmányalap biztosításának szakaszán ebben az évben ezt a feladatot tekintjük szervezési szempontból a legigényesebbnek és a legnagyobb jelentőségűnek. A silótakarmány széleskörű használata az eddigi szokásokba való szerves beavatkozást, a kisparaszti termelés maradványainak felszámolását és az állattenyésztés hatékonyságának elérését fékező legnagyobb akadály kiküszöbölését jelenti. Sok szövetkezet éppen azért ér el jó eredményeket az állattenyésztésben, mivel elegendő silótakarmányt készít. Ezekhez a szövetkezetekhez tartozik pl. a Brno-vidéki járásban levő drásovi szövetkezet is, amely az utóbbi években tehenenként kb. 3200 literes évi tejelékenységet ért el. Tavaly minden tehénre több mint 100 mázsa silótakarmányt készítettek. Hasonlóképpen biztosítják a takarmányalapot minden évben. Sok hasonló példát soralhatnék fel s mindegyik követésre méltó. Ennek ellenére még ma is akadnak olyan mezőgazdasági üzemek, amelyek nem értették meg a silótakarmány készítésének fokozásában rejlő okszerűséget. Erről tanúskodik az is, hogy a silótérségek építésében sok helyen lamaradtak. Ogy vélem, hogy közös erővel minél hamarább javítanunk kellene a helyzeten. A takarmányalap biztosításakor nem feledkezhetünk meg néhány további takarmányforrás kihasználásáról sem. Jelentős tartalékaink vannak a megfelelő ipari hulladékok kihasználásában, továbbá az étkezdék és a háztartások hulladékainak feltakarmányozásában. Ezeknek jelentős része főként a nyári időszakban, amikor elegendő takarmánnyal rendelkezünk, eddig kárbaveszett. Azoknak az üzemeknek a tapasztalatait, amelyek jó eredményeket mutattak fel ezen a téren, már nyilvánosságra hoztuk és megtalálhatjuk őket a minisztérium által kiadott szervezési utasításokban. Csupán fel kell őket használni. A jövőben nagyon jó segítséget nyújthatnak a takarmánykeverékek. Termelésüket 1970-ig megháromszorozzuk. Nyíltan meg kell állapítanunk, hogy még nem tudjuk azokat elég hatékonyan kihasználni. Csak akkor növelhetjük a súlygyarapodást, csökkenthetjük a takarmányszükségletet és olcsóbbíthatjuk a termelést, ha azokat az állatokat etetjük velük, amelyek számára készülnek. Minden mezőgazdasági üzemben saját forrásból kell biztosítani a takarmányalapot. A takarmányönellátás kérdését már eddig is számtalanszor hangsúlyoztuk. Azonban nem mindenütt érvényesítik teljes mértékben ezt az elvet. Az állattenyésztés tartós fejlesztését nem biztosíthatjuk megfelelő mennyiségű, saját forrásokból származó takarmányérték nélkül. Ezért a takarmányértékesítés szempontjából is a szarvasmarhatenyésztést és a tejtermelést tekintjük az állattenyésztés döntő ágazatának. A gazdasági takarmányokat — amelyek termesztésére jó feltételeink vannak — a fejőstehén értékesíti a legjobban. Ugyanakkor a fejőstehén jelenti a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti kölcsönös kapcsolatot. A jelenlegi időszakban jelentős különbségeket találunk az egyes mezőgazdasági üzemek, valamint az egyes termelési körzetek között a fejőstehenek termelékenysége terén. Ezek a különbségek arra mutatnak, hogy a fejőstehenek termelékenységében uralkodó kedvezőtlen fejlődés okát a fejőstehenek Í5 34
