Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-04-08 / 29. szám
Kukoricatermesztésünk fenyegető betegsége a rostüszög A mezőgazdasági termelés belterjesebb átalakulásának fontos feltétele a korszerű agrotechnikai eljárások bevezetésén kívül a növényvédelem fokozottabb érvényesülése is. A gyomnövényeken és a rovarkártevőkön kívül a növénybetegségek némelyike is komoly termésveszteséget okozhat, ezért a védekezés ellenük elengedhetetlenül fontos. Sajnos, a termesztőknek időről időre újabb kórokozókkal kel! megküzdeniök, mert előfordul, hogy a „tegnap“ még ártatlan betegségek „ma“ már komoly károkat okoznak. Példának ennek igazolásául csupán a kukorica kórokozói közül meg lehet említeni a nigrospórás szárazkorhadást, a rózsaszínpenészes rosthajtást, a hclmintosporiumos levélfoltosságot és nem utolsósorban a kukorica rostüszög betegségét. A rostüszög külföldön már a század elején közismert és komoly károkat előidéző betegség volt. Két fiziológiai formáját különböztetik meg: amelyek közül az egyik a cirokot támadja meg (Sorosporium holci-sorghi f. zeae). A rostüszögre először 1868-ban figyeltek fel Egyiptomban és Kühn írta le 1875-ben. Kártételének mértékéről már régebbi adatok is vannak, így pl. az Amerikai Egyesült Államok Washington államában 1919-ben két kukoricatáblán is 40 %-os termésveszteséget okozott. Más években, szintén az USA-ban, cirokon 15 % körüli, kukoricán pedig volt eset, hogy 100 %-os kár keletkezett. Észak- Amerikán kívül azonban Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában, Ausztráliában és természetesen Afrikában is megtalálható. Magyarországon az 50-es évek elején a kukorica rostüszögje még csupán szórványosan fordult elő, jelentősége és kártétele csekély volt. Ma, sajnos, elmondhatjuk, hogy az országnak szinte minden kukoricatermesztő területe fertőzött, az okozott termcsveszteségek ugrásszerűen megnövekedtek. Ennek okát az új gazdálkodási mód, a monokulturális (kukorica-kukorica utáni) művelés térhódításában és elsősorban az agrotechnikai eljárások be nem tartásában kell keresnünk. A fertőzés mértéke 1959-ben Mártonvásáron egyes vetésforgó nélküli táblákon — egyéni gazdák által használt úgynevezett állami tartaiékföldön — 29—40 %-os volt, sőt, 1959-ben és 1960- ban az egész országban érzékeny károkat okozott, különösen azonban Fejér és Pest megyében, ahol a fertőzés helyenként a 60—70 %-ot is elérte. A rostüszög terjedésével a továbbiakban is számolni kell, hiszen a monokulturális gazdálkodás terjedése mindaddig elősegíti szaporodását, amíg a védekezés szabályainak szigorú betartása a fertőzött területen nem valósul meg. A kukorica rostüszög a Basidiumos gombák osztályában az Ustilaginaleae családhoz tartozik. Ezekre a gombákra az jellemző, hogy a klamidospórák „csírázásakor“ először egy úgynevezett előtelep (promicélium) keletkezik, amelyet harántfalak sejtekre tagolnak. Azután a promicélium minden sejtjének oldalán sporidiumok, vagy másnéven basidiospórák fűződnek le. Ezek fejlesztik a fertőző micéliumot, amely a gazdanövényt támadja meg. A kukorica rostüszög-gomba legtöbb esetben esíranövény korban fertőzi meg a kukoricát. Ezt minden kutató megerősíti. Mesterséges fertőzéssel azonban azt is bizonyították, hogy a fertőzés nem csupán a gazdanövény csíraállapotában jön létre, hanem azt is valószínűnek tartják, hogy a természetben széllel szállított spórák is rájuthatnak a fiatal növényekre és megfertőzhetik azokat. A csíranövény fertőzése alkalmával a micélium behatol a növénybe, végignő a koleoptilon sőt együtt fejlődik a gazdanövénnyel. Címerhányásig, illetve a csövek megjelenéséig azonban, vajmi kevés a jele annak, hogy melyik kukoricanövény a fertőzött. Egyetlen, de elég bizonytalan jelenség a növények magasságának alakulása. A kutatók véleménye szerint ugyanis a rostüszögtől megbetegedett növények növekedésükben minden esetben elmaradnak az egészségesektől. Ez a támpont elég biztos lenne, ha semmi más körülmény a kukorica növekedését nem gátolná. Mivel azonban akár taiajfolt, akár fiatalkori sérülés, vagy öröklődési rendellenesség stb. a fenti jelenséget előidézheti, a növények egészséges vagy fertőzött voltára a csökkent növekedésből kevés biztonsággal következtethetünk. Az edénynyalábokban tovaterjedő kórokozó hatásának látható tünetei a kukorica hím- és nővirágzatában jelentkeznek. (Innen kapta a gomba a „kukorica virágüszög“ elnevezést is). A címer elüszkösödése lehet teljes és részleges. Az első esetben a virágzatok egységes öszszefüggő spóratömeggé alakulnak át, (Savulescu, 1957), míg a másik esetben a címer megnyúlik, eltorzul, gyakran leveles képződmények keletkeznek. Megfigyelték, hogy a kukorica címere a fertőzés hatására elágazik, (Hitchcock- Norton 1896). Leggyakoribb a betegség a csöveken. Ez érthető, ha meggondoljuk, hogy sok esetben az edénynyalábokban fejlődő gomba, tönkreteszi a jóval alacsonyabban Ä kapásnövények vegyszeres kezelése (Befejezés az előző oldalról) tokkal nem rendelkezünk. Végeztek ugyan egyes helyeken kísérleteket külföldről behozott vegyszerekkel, például ALIPUR-ral és MURBETOL-lal. Az Alipur alkalmazásakor sikerült 50—70 %-os gyomirtó hatást elérni, míg a Murbetol esetében 70—90 %-os érvényesülést. Csehországban a Predmérice nad Labem-i EFSZ-ben alkalmazták a HS—119 jelzésű hirbicidet megfelelő gyomirtó hatással, sőt ennek még termésfokozó hatása is 54 1964. április 8. volt. Míg a vegyszeres gyomirtással kezelt egy hektáros parcellákon 524 és 561 mázsás termést értek el, s egy személy naponta 18—20 árat kapált meg, addig az ellenőrző parcelláról 547 mázsa cukorrépatermést takarítottak be. Remélhetőleg a közeljövőben teljes mértékben megoldódik a cukorrépa vegyszeres kezelése is, mivel ez egyik legigényesebb kapásnövényünk, s egy hektár cukorrépa megművelésére 250 munkaóra szükséges. Ha azonban vegyszeres gyomirtást tudnánk alkalmazni, úgy egy hektár cukorrépa megművelésére csupán 50 munkaóra kellene. Csömör Tibor, a Nyárasdi Növénynemesítő Állomás dolgozója AAA A rostüszög fertőzés hatására teljesen elpusztult címer elhelyezkedő csöveket, de a címerig már nem jut el. A csövek fertőzése is lehet részleges, máskor azonban az egész nővirágzat helyén üszögös daganatot látunk. Az utóbbi esetben a képződmény gömb vagy tojás alakú puffancs. Belsejét a spórák hatalmas tömege tölti ki, kívülről egyenletesen rózsaszínű, vékony hártya burkolja. Az egész üszödaganatot addig fogják szorosan körül a csuhalevelek-, amíg a megérett klamidospórák ki nem hullanak. A spórátokból kihulló, érett klamidospórák bekerülnek a földbe és már a következő évi vetést fertőzik. Annyira ellenállóak, hogy a talajban éveken keresztül elheverhetnek, s nem pusztulnak el. Ha aztán egyszer fogékony növény kerül ismét a táblába és újra fejlődésnek indulhatnak: betegséget okoznak. A kukorica rostüszög elleni védekezés ma már fontos feladata a kukoricatermeáztöknek. Mindenekelőtt helyes vetésforgót kell használni. Ennek jelentőségére — külföldön — már a század elején felhívták a figyelmet. Bizonyított tény ugyanis, hogy monokultúrás gazdálkodás esetén a fertőzött területen megnövekszik a spórák száma a talajban, ez pedig a megbetegedés mértékét állandóan növeli. Érdekes és megszívlelendő adatok bizonyítják az összefüggést a vetés időpontja és a fertőzés mértéke között. Azt tapasztalták, hogy a korai vetésekben a növények nem, vagy csak alig betegednek meg, viszont az elkésett vetésekben már jelentős volt a kár. (Nemlienko 1940.) Ez azzal magyarázható, hogy a korai vetések idején a talaj hőmérséklete már megfelel a kukoricaszemek csírázásának, de még gátolja a klamidospórák fejlődését. A talaj nedvességtartalma és a fertőzés mértéke közötti összefüggést vizsgálva a kutatók azt tapasztalták, hogy szárazabb viszonyok között jóval nagyobb megbetegedésre kell számítani, mint amikor a föld kellően nedves. Védekezhetünk a rostüszög ellen azzal is, ha a kukoricát kellő mélységbe, de nem mélyebbre vetjük. Bebizonyították ugyanis, hogy a vetés mélységének növekedésével egyenes arányban növekszik a fertőzés mértéke is. Fontos a rostüszög elleni védekezésben a különböző vegyszerek hatása is. Vetőmagcsávázással
