Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-03-21 / 24. szám

GALAMBOS LAJOS:

Paradicsom

írja anyám, hogy meghalt Tutu Gábor. Már a nyelvemen van, hogy adjon neki az isten nyugodalmat, amikor a kívánság félúton megakad. Nem, gondolom, ne adjon neki azt se.

Apám ezerkilencszázötvenkettöben összeesett a barázdában. Szabadságon voltam otthon, vízért szaladtam, meglocsoltam a homlokát, befogtam a teheneket a szekérbe, felraktam az ekét, s hazahajtottunk a határból. Otközben láttam Tutu Gábort. A kocsmából jött, bajuszát jóérzéssel kétfelé pödörte.

— Látod — mondta apám —, ennek megvan a deci pálinkára való mindenrum, most is.

Igazából véve azonban a pálinkát nem sajnáltam tőle Ha jut neki, igyon. Megdolgozott a vagyonáért, gyereke nincs, hát mire költse a pénzét? Lehetett volna ugyan gyereke, ha a felesége hajlandó valami kis műtétnek alávetni magát. A műtétért annak idején ötszáz pengőt kért az orvos. Tutu- felesége azt mondta: csak nem bolondultam meg, hogy fizessek a szenvedésért, amivel kölyköket hozhatok a világra. Mindenki tudta ezt.

— Látod - mondta apám — , ezt a sors most sem veri úgy, mint minket. Az én padlásomat lesöpörték, nem maradt semmink. Ennek meg jut anynyi, hogy lenyelhesse a deci pálinkáját mindennap.

— Nem irigylem a pálinkát tőle — mondtam.

Hazatérve ettünk valami levest, anyám veszekedett, mért hagytuk ott a szántást. Azt mondtuk vizes nagyon a föld, s a szédülésről nem ejtettünk egy szót se.

— Tán még becsülöd is ezt a Tutut? - kérdezte apám.

— Nem becsülöm.

— Hát?

— Gyűlölöm.

Anyám hallotta az utolsó szót.

— Kit gyűlölsz te?

— Tutu Gábort.

Végigmért, s elpirulva azt mondta:

— Ugyan.

6 tudta, hogy én hallottam, amikor Tutu arra akarta rávenni anyámat, adja meg neki magát. Kínálta a ló árát, épp azon a napon adott el egy almásderest. S kínálta még egy tehénnek az árát is. Aztán egy hold földet.

— Tudja mit? — mondta anyám. —

Ha az egész vagyonát rám Íratja, Gábor bácsi, akkor se.

— Bolond koldus.

— Síért én az uramat többre becsülöm száz Tutunál

Tutut csúnyán káromkodott, s elment.

Ezért gyűlöltem volna hát ezt az embert? Hiszen ezért csak anyámat szerettem jobban. Ebben az ügyben Tutu csak ey nagy nulla volt. Senki, az egész vagyonával.

Hát akkor?

Láttam egyszer apámat sírni. Suhanó voltam akkor, megnyúlt csupaláb kamasz, férfimunkára még alkalmatlan, gyerek-bandába már nem illő. Otthon lődörögtem egész nap, reggel megetettem a két tehenet, kieresztettem őket a csordára, öntözgettem a kertet, udvart sepertem, meg hát ételt hordtam apámnak a géphez.

Azon a reggelen Tutunál járt a gép. Három napra elegendő kereszt állt az osztagban. Pirkadattól napszállatig búgott a dob, szállt a por, ömlött a zsákokba az élet. Hét óra tájban intett be anyám a pitvarba, kezembe nyomta a bugyrot, s menesztett sürgetve:

— Szedd a lábad, mindjárt früstökidő, nehogy elkódorogj, ott légy idejében.

Siettem én, ebben nem ismertem tréfát, a munkásember nem ura magának, azt is megszabják neki, mikor ehet, de meg különben is szerettem a gép mellett lenni, elhallgatni a villanymotor sivítását, s elnézni a dobon levő kerekek bonyolult egymásbakapaszkodását.

Éppen ledobták a hajtókerékről a szíjat, amikor megérkeztem. Apám leöblítette izzadt felsőtestéről az ujjnyi vastag port, a lányok önfeláldozóan segédkeztek a víz öntögetésében, aztán jött hozzám. Tudtam, hogy egész nap az elevátor alatt áll, ott, ahol a szalmát a kazal tetejére köpködi a gép, s ő továbbítja onnan a kazalrakóknak. Szerettem volna a helyében lenni. Mert jó dolog lehet, gondoltam, egész nap nézegetni, hogyan dolgozik az elevátor. Számomra ez volt a cséplőgép egyik legizgalmasabb része. Mégsem mertem szólni, hogy vigyen jel egyszer oda, magához. Csak néztem kialvatlan szemét, amelyből hiába, a jókedv most sem tűnt el. Nagy karéj kenyeret

Dohányozni tilos

A napokban olvastam arról a meglopó felfedezésről, miszerint a cigaretta füstjével rádióaktív anyagok is jutnak a tüdőbe. Talán azért is jegyeztem meg ezt a kis történetet.

Az autóbuszra várakoztunk. Szokatlanul hideg reggel volt, mi vacogva topogtunk a kőkeményre fagyott fölütutturáhs híreké

0 Ismert angol és amerikai énekesek „Népdalok — 1964“ címmel hangversenyt adtak a londoni Festival Hall nagy hangversenytermében Paul Robeson tiszteletére. A hangversenyt az angol békebizottság rendezte.

# A Louvre egyik termét rövidesen színházzá alakítják át. A 400 férőhelyes színházat május 7-én avatják fel.

fe Az idei rajzfilm fesztivált júniusban tartják meg Krakkóban.

# Nagy sikerrel mutatta be a milánói Picolo Theatro a római Eliseo Színházban Bertold Brecht Galilei élete című drámáját.

# Emlékkiállítás nyílik április 4-én a székesfehérvári Csók István Képtárban Ybl Miklós születésének 150. évfordulója alkalmából. A nagy magyar építőművész szülővárosában, Székesfehérvárott, emléktáblát helyeznek el a képtár falán, ezt követően a Vörösmarty Színházban Yblünnepséget rendeznek.

# Tolsztoj, Gorkij, Solohov és Hemingway után German Tyitov is feketelistára került Dél-Afrikában. Ezer font sterling pénzbírsággal, vagy ötévi börtönnel büntetik azt, aki elolvassa Hetvenezer kilométer a kozmoszban című könyvét.

# Szovjet balettművészek műsorával nyitották meg Párizsban a Nemzetek Színháza idei évadját.

# Dokumentum- és rövidfilm-fesztivál nyílt a jugoszláv szakszervezetek belgrádi székhazában. Magyarországot az Ének a vasról című alkotás képviseli.

Q Sevcsenko születésének 150. évfordulója alkalmából a debreceni tudományegyetemen ünnepséget rendeztek.

9 Bernard Buffet nemcsak legújabb festményeit mutatta be párizsi kiállításán, hanem első alkalommal lépett a nyilvánosság elé, mint szobrász. Fémből és fából készült szobrai gigantikus nagyságú bogarakat ábrázolnak.

dön. Mikor az autóbusz megérkezett, mindenki kényelmesen elhelyezkedett az üléseken. Elém egy középkorú férfi ült. Kisvártatva elővette cigarettatárcáját és óvatosan egy cigarettát választott ki. Mikor rágyújtott az autóbuszban ülők megbotránkozva figyelték, de senki sem szólt rá. „Nem az én utcám..." Ez a kalauz dolga, intézze el ő.

Mikor a kalauznő észrevette emberemet, így szólt hozzá:

— Mi az, kérem, maga még nem utazott autóbusszal?

A férfi nagyon udvariasan válaszolt.

— Köszönöm az érdeklődését, de már tizenöt esztendeje csaknem minden nap ... Az asszony akarta .. . Ajaj, tudja, a kereset...

— De azt még nem tanulta meg, mit szabad az autóbuszban és mit nem. Talán olvasni se tud?

— Ugyan már! Sajátkezűleg szoktam írni ha kellett és a fiam bizonyítványát is magam olvasom... Csupa hármast hozott most is az a gazember.

— És látja mi áll ezen a táblán? — mérgelődik a kis kalauznő, és a táblára mutat.

— Nem vagyok vak, persze, hogy látom: „Dohányozni tilos!" De ki dohányzik itt? — kérdi a férfi ártatlanul.

— Na halija . . . hát maga ugyan mit csinál?

— Én ? . .. Detvát szívok, hát már az is dohány?!

Bereck József

emelt ki a bugyorból, meg egy paradicsomot, amely olyan nagy volt, mint egy gyermekfej. Cikkelyesen, húsosán, harmatoson piroslott, gyönyörűség volt ránézni.

— Rég vártam már, mikor érik meg - mondta. - Jól gondoztad a tövét, használt neki a locsolgatás.

Szerettem volna mondani, hogy magától nőhetett ez olyan nagyra, én eddig nem láttam öt egyik bokron se, ha látom, külön gondoskodom róla. de ágii látszik, elbújt eddig a pillantások elöl, akkor mutatta csak meg magár, amikor mór megérett. De most aztán megmutatja.

Edenbeli gyümölcs volt. mintha nem is a földön termett volna, belehullott anyám kötényébe a hajnali harmattal, mint n manna. Jöttek vizitálni o paradicsomot mind a munkások Apám a kezében tartotta, úgy mutatta. Ült a hűvösön a fa alatt, mint egy király, a kezében ott volt a hatalom jelvénye. Kinyitotta a bicskáját kibontotta a kis papírzacskóból a sót. én meg elrendeztem neki a kendőn mindent

A csoportosulásra figyelhetett fel Tutu Gábor is Odajött csettintett a nyelvével, s kék pillantása a húsos szemhéjak mögül vágyódva tapadt rá a paradicsomra.

— Még ilyet nem láttam — mondta. - Megvenném tőled.

Nem eladó — válaszolt mosolyogva apám.

— Adnék érte annyi szalonnát, amennyit nyom, na?

Ha jogom lett volna szólni, odaadtam volna. Hiszen mikor volt már az, amikor gyenge kis téli malacunk szalonnája elfogyott? Azóta, így reggelenként, csak a puszta kenyér járja, hagymával, paradicsommal vagy paprikával. Apám azonban azt mondta:

— Nem eladó ez, Gábor bácsi.

— A súlya dupláját adom érte — mondta Tutu.

Apám nyelt, ránézett, úgy mondta:

— Nem eladó.

— Négy kilő szalonna — mondta Tutu — hát nem kínálok érte eleget, emberek?

Apám homloka gyöngyözni kezdett. Nézte a paradicsomot, amely pirosán nevetett a napba. Egyetlen hiba nem volt rajta. Egy karcolás se. S már az emberek is dünnyögtek:

— A mindenségét, négy kiló szalonna.

— Öt kiló — mondta Tutu. Arca a kívánságtól vörös lángban égett. — Öt kiló.

Apám rám villant. Szemében nem volt jókedv. Láttam, mi van benne. Hogy az az öt kiló elég lenne cséplés végéig. Főzni is lehetne vele. Jutna a családnak is belőle. S ezt a paradicsomot most, egyszerre megeszi. Megeszi és nem lesz többé. Csak a híre, esetleg. Egyszer jóllakik belőle, s hol! nap puszta kenyeret ehet hagymával,

| sóval.

Forgatta kezében a bicskát. Csak bele kellene vágni, s vége lenne az . alkunak. Vége lenne az öt kiló szalon! nának. S akkor én már kiáltani szerettem volna, hogy ne adja, akkor se adja, neki termett, az övé, ne adja ' semennyi szalonnáért.

— Hat kiló — mondta Tutu Gábor.

Apám szava alig hallatszott.

— Hozza.

Nem telt bele semennyi idő Tutu 1 visszaloholt a hat kiló szalonnával.

Átnyújtotta apámnak. Másik kezéből ' meg kikapta a paradicsomot. Felemelte a nap elé. Nézte, mintha át akarna

• látni rajta. S akkor ott, mindenki szeme láttára, nagy sárga fogaival belevágott a vöröslő gyümölcsbe.

Apámra tekintettem. Láttam, hogy szép barna szeme megpárásodik. El- J fordult, elment onnan. Fölment, fölkapaszkodott a kazalra. Otthagyott en. gem a szalonnával, a kenyérrel, a nyi, tott bicskával. Otthagyott mindent érintetlenül.

t Most meg itt állok anyám levelével

■ az ablaknál. írja, hogy meghalt Tutu

■ Gábor. Túlélte apámat. Apám hatvanéves korában már itthagyott minket.

: Tutu fejfájára az lesz írva: élt nyolcvannégy évet. Nem tudok szabadulni

• a gondolattól, hogy ez az ember apámtól nem egy paradicsomot, de éveket

E rabolt el.

J Árnyékunk lassan völgybe hull,

^ hol ólomszürke köd lapul,

# csupaszon álló venyigék

t félik november hidegét, —

* a föld kihűlt, már zinte reszket, ^ arca vörös-rőt lila folt,

$ s az éji égen összebújnak J Csúcshegy fölött a csillagok.

Szobánk hűvöse nem maraszt,

nem idéz többé szép nyarat, virág sem int a ház előtt, a szürke fény mindent beföd, — a föld kihűlt, már szinte reszket, arca vörös-lila folt s az éji égen összebújnak Csúcshegy fölött a csillagok.

Kíváncsiság

<F«to: -flH

HAJDÚ ANDRÁS:

Bojtos bácsi

Azt mondják, én tettem tönkre az asszonyt. Én, aki most is azon töröm a fejem, hogy kedvére tegyek mindent. Mert én nagyon komolyan mondom, hogy nem tudok nélküle élni. Tavaly elhagyott. Hazament az anyjához. Mi van ebben? Talán másoknál nem csörren a a kanál a tányérhoz? Utána mentem. Bizony, úgy megalázkodtam előtte, ahogy férfiember még soha meg nem alázkodott asszony előtt. Nem volt elég erős, nem tudott ellenállni, visszajött. Vesztére, mondják a faluban.

Tudja isten, nem szoktam mások szívével érezni, a mások hajlamaival számolni. Én már csak ilyen vagyok. A tehenekhez értek, de az emberekhez nem. És mi más kell, egy magamfajta tehenésznek? Nem igaz?

Én nem értem, másoknál, hogy lehet ez másképp. Mikor feleségül vettem, a magam boldogságát kerestem, ö meg a magáét. Talán mások, mikor belszeretnek egy lányba, azért veszik feleségül, mert az nem tudna nélkülük élni ? Akármennyire akarnám, nem bírom ezt átlátni. Vajon ő jött-e volna hozzám, ha tudja, hogy én boldog leszek mellette, de ő nem ?

Szép lány volt. Most már össJefogyott kicsinység, de akkoriban! Erős széles vállú volt, a nyaka csak úgy duzzadt, a melle meg kidomborodott. A szemében volt valami különös, igéző fény. Gyermeklány korában Sági Miskával pajtáskodott; csakhogy szegény Miska a fronton maradt. Hát azt akarom mondani, mikor ezt a remek teremtést megláttam, hazatérve a fogságból, mindjárt megszerettem. Sokszor, amikor megöleltem, ami ellen hiába védekezett, könny csillogott a szemében. Nem a félélemtől, tudom én azt. Az örömtől, mert örült ő akkor nagyon nekem. Azt szerette rajtam, amitől később annyit szenvedett. Szeretett, mert erős voltam. A határozottságot, az erőmet, mely minden akadályt elsöpör, azt szerette.

Összekerültünk. Volt egy érzés és két akarat. Egyiknek engedni kellett. Talán az enyémnek? Azt már nem! A családi életben csak egy akarat lehetséges. Ö ezt nem is kívánhatta, mert gyenge volt és sohasem tudta pontosan, hogy mit akar.

Azért gondolkozom ezen, mert szememre vetik, hogy az asszonyt sohasem engedtem szóhoz. Pedig nem igaz. Soha semmi összekoccanás nem volt közöttünk, soha semmiben nem akadályoztam. Már az első esztendőben született gyermekünk. A Pista. Nem bántam, pedig a házat kellett volna előbb rendbehozni. Csakhát már az öregek is így mondogatták: ahová

báránykát rendelnek, oda rendelnek legelőt is. Szóval úgy éltünk, mint a

paradicsomban.

Én szerettem. Éreztem, hogy nélküle csak félember, félboldog volnék. Elültem mellette órahosszat is. Csakhogy a szerelemben szintén neki jutott a szenvedés, nekem a gyönyörűség. Ennek persze nem én vagyok az oka. A nyakamba akaszkodott és hízelgett: „Ne menj a kocsmába kártyázni, maradj itthon!“ Nem is mentem. Nemsokára megszületett a kis Valika. Mondom, nem volt közöttünk összekoccanás. Én soha semmiben sem akadályoztam. Úgy éltünk, mint a paradicsomban.

Anyósom azonban kijelentette: Elég! Most már van fiú is, lány is. Nevettem én ezen eleinte: Nem úgy, anyánk! Egy az apának, egy az anyának, és még egy a hazának. Ezt mondtam. Csakhogy az asszonyi praktika más. Mondogatta: „Igaza van anyánknak“. Aztán próbálgatott is úgy tenni. Engem meg olyan határtalan gyűlölet fogott el az ilyen elmismásolt szerelem ellen és annyira dühbe jöttem, hogy ellöktem magamtól. Máskor meg ő lökött el magától, sértett büszkeségében. Végignézett rajtam: „Eredj, nem is csókollak meg többé!“ A vérem lobbot vetett. Hízelegtem neki, könyörögtem egy csókjáért. Megmaradt olyan hideg sértődöttnek. Én meg annál jobban hevültem. Szóval megszületett a pici Icu is.

Igaz, annyit átlátok, hogy szegény rettenetesen szenvedhetett a szerelemtől, amikor nem volt szerelmes kedvében. Talán az a düh, ami engem majd szétvetett, őt is gyötörte. Dehát megint csak kérdeznem kell: Máshol az asszony és a férj hangulata, vágya mindig találkozik egyszerre, egy időben? Másoknál nincs összetűzés? Van. Van. Tudom én azt. És azt is tudom, hogy mindig az asszony az, aki enged, ha csak nem hitvány az ura. Szóval az egyiknek szenvedni kell.

Megszületett a pici Icu. Elmúlt egy év. Aztán ö azt mondta, nem bírja tovább. Hazament az anyjához. A gyerekekkel együtt. Két napig elbírtam nélküle, akkor utána mentem. Parancsoltam. ellenkezett. Kértem, hajthatatlan maradt. Aztán megalázkodtam. Visszajött.

Most már látom, hogy én nem tudom boldogítani, de élni nélküle szintén nem tudok. Mindenbe belenyugodott már, ellenvetés és panasz nélkül. Pedig nem vagyok és nem is voltam rosszabb hozzá, mint önmagamhoz. Még ha azt mondják is a faluban, hogy vesztére jött vissza.

Miért? Még ha úgy maradt is. Miért mondják ezt? Miért?

Ne bándd az őszt, —

hadd jöjjön el —! menjünk lassan, búcsúzni kell, itt már minden oly idegen, fönn a hegyen s a völgybe lenn, —! a föld kihűlt, már szinte reszket,! arca vörös-rőt lila folt s az éji égen összebújnak Csúcshegy fölött a csillagok.

Árnyékunk lassan völgybe hull, megyünk lefelé szótlanul, konokul és megígézve, hátrafelé sose nézve, — a föld kihűlt, már szinte reszket,! arca vörös-rőt lila folt s a Csúcshegy fölött megsiratnak ! Teged s engem — a csillagok ... !

BÍRÓ ANDRÁS^

9 Ülésezik a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottság Szófiában. Louis -jjfcillant, a Világszövetség fötitkár^* *Keszámolójában hangsúlyozta, hogy világszerte igen kedvezően fogadták Hruscsov elvtárs javaslatát a területi viszályok békés rendezésére.

1964. március 31.

^ mm

fSiPM&t/if 7