Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-03-14 / 22. szám
^av-asíora a helyi nemzeti fruattságrialv KÉT VÁLASZ az elhangzott javaslatokra Á jánosmajori hiányosságok Tisztelt Elvtársak 1964. február 8-án lapjukban megjelent „Két járás határán“ című cikkben Balha József, az Érsekújvár! Városi Nemzeti Bizottsághoz intéz néhány érdemes javaslatot, illetve kérést. Bizonyos, hogy a jánosmajori lakók és a városi nemzeti bizottság közti kapcsolat nem kielégítő. Ennek fő oka az, hogy a kis település a Bajcsi Állami Gazdaság szerves részét képezi. Az állami gazdaság igazgatóságán múlik, amelyhez tulajdonjogilag és gazdaságilag tartoznak, hogy milyen intézkedéseket foganatosítanak a major lakossága jogos szükségleteinek kielégítésére. A városi nemzeti bizottság a cikkben felvetett kérdésekkel (út, üzlet) már régebben foglalkozott, mégpedig 1960-ban, amikor Horváth Margit képviselőnő a nemzeti bizottság plenáris ülésén felhozta a jánosmajori választók indokolt kérelmét. Sajnos, a nemzeti bizottság elnökének 1960. december 20-án kelt levelére a Bajcsi Állami Gazdaság a mai napig nem válaszolt s így mindkét részről az ügy elintézetlen maradt. Kihangsúlyozzuk, hogy a cikkben javasolt egyes kérdéseket a nemzeti bizottság, de főleg az állami gazdaság hathatósabb intézkedéseivel meg lehet oldani. A bekötő-út, az üzlet és a telefon iránti kérelem azonban közös tárgyalást és munkamegosztást feltételez az állami gazdaság és a nemzeti bizottság között. Hivatkozva a cikkben felvetett jogos és indokolt kérelemre, a városi nemzeti bizottság újból felkéri a Bajcsi Állami Gazdaság igazgatóságát a problémák közös megtárgyalására és megoldására. Jó lenne azonban, ha a cikkíró, vagy más jánosmajori elvtársak, ügyes-bajos dolgaik elintézése során meglátogatnák a városi nemzeti bizottság vezetőit és ezekkel tárgyalnák meg kéréseiket. Sajnos, egyelőre ez az egyetlen kapcsolat is hiányzik, mert ez ideig a nemzeti bizottság vezetősége Jánosmajor dolgozóival, s azok a nemzeti bizottsággal sem személyesen, sem pedig írásban még nem érintkeztek. A jelenlegi általános választások előtt megfontolás tárgyát képezhetné esetleg egy képviselő javaslása a nemzeti bizottságba és segítségével egy polgári bizottság megválasztása a majori dolgozókból. Az Érsekújvári Városi Nemzeti Bizottság mindent megtesz, az anyagi lehetőségek figyelembevételével, hogy Jánosmajor dolgozóinak jogos kérelme fokozatosan meg is valósuljon, Blaho Károly, a Városi Nemzeti Bizottság elnöke, Érsekújvár Nagyrészben már megvalósult indítványok A múlt év folyamán írtam, illetve én is bekapcsolódtam a Szabad Földműves téli nagy ankétjába. írásomban számos javaslatot tettem nemzeti bizottságunknak, a Nagykaposi HNB-nek. A cikk megjelenése után sokan nehezteltek rám, azonban csakhamar rendbe jött minden. Ugyanis a HNB tanácsa megszívlelte a javaslatokat, s amint a pártszervezet városi konferenciáján kitűnt, a javaslatok 80 százalékát már meg is valósították. Az utcákról eltűntek a sárhalmok és a papírcsomók. Lett egy — később többen lesznek — állandó utcaseprőnk. Eltűnt a szennyvíz a technikum és a bérházak elöl. Kijavíttatták a kanalizációt, amely sok kellemetlenséget okozott a lakosságnak. Az idén megvalósul Nagykapos lakosságának nagy álma: elkészül a vízvezeték, ami egyben azt is jelenti, hogy a mindenki által bírált fürdőmedence visszakapja eredeti küldetését és megszűnik silógödör lenni. A kommunális üzemek munkáján olyan formában javítottak, hogy ankétot indítottak, illetve ezek bírálatába bevonták az egész lakosságot. Germán elvtárs, a nagykaposi HNB titkára többek között beszámolt a pártkonferencián arról, hogy intézkedéseket tettek az üzletek munkájának megjavítása érdekében is. E téren viszont nehézségek merülnek fel, mert a Jednota felsőbb szervei nem mindig veszik komolyan a figyelmeztetést, illetve a beterjesztett kérelmeket. — A nehézségek ellenére nyitunk a felvégen egy tejcsarnokot. A leégett üzlet helyébe egy korszerű árúházat épít a Jednota — jegyezte meg Kenyherc elvtárs, a HNB elnöke. Örömmel kell megállapítanunk, hogy megértésre talált Nagykapos dolgozó asszonyainak a kérése is. Már ez év második felében megnyílik a várva-várt bölcsőde és kibővül a magyar óvoda. Megvalósul a felvégi zöldséges-bolt is, valamint egy élelmiszer bolt állandó nyitvatartása. Röviden: a javaslatok nagyrésze nemcsak megértésre talált, de már meg is oldódott. Persze, a javaslatok megvalósítása nem csupán a HNB ügye, hanem valamennyi nagykaposi lakosé. Éppen ezért helyes lenne, ha városkánk valamennyi lakója, karöltve a közeljövőben megválasztandó képviselőkkel továbbra is szívügyének tekintené a város szépítését. Kertész Pál (Nagykapos) Könyv, könyvhónap AKC1Ö ÉS DIVAT Az a nézetem, hogy jobb lenne, ha a könyv nem egy hónap akciója lenne. Az kellene, hogy a könyv minden hónap akciója legyen, hogy minden hónap akciójába beleférjen. Valójában többé-kevésbé ez így is van. Csak éppen nem így tudatosítjuk és nem így foglalkozunk vele. Ennek ellenére a könyveket vásárolják, kölcsönzik és olvassák. De az is létezik, hogy a könyveket vásárolják, kölcsönzik és nem olvassák. Ez ugyan logikátlan és észszerűtlen, de vajmi keveset lehet tenni ellene. Az emberek különbözőek, s az emberek kedvtelése is különböző. Az utóbbi típusú könyvvásárlók és kölcsönzők kedvtelése mint jelenség, gyanúsan közeli rokona a sznobizmusnak. De az is lehet, hogy újkori divat. Mint az értekezlet, vagy mint a stopplámpával ellátott tűsarkú cipő. A KÖZLEGÉNY A könyv a kultúra közlegénye. A könyvesbolt polcain szigorú rendben, vigyázzba állva várja a parancsot. S baj, ha csak balra át-ot vezényelnek. Ilyenkor tulajdonképpen semmi sem történik. A könyvek a helyükön maradnak. Máskor viszont vezényszó nélkül csendben megindulnak s ez a csendes, hangtalan mozgás az erőt jelenti. A könyv közlegényerejét a kultúra csataterén. Más ez, mint a zene vagy a színművészet csatározása. Annyiban különbözik és annyiban más, hogy míg az utóbbi kettő igényei teret és tömeget követelnek, a könyv mindig megelésezik az egyén szerényen elvonuló valóságával. A könyv díszszemléje a felolvasóest. De nagyon keserű, ha a vitázók azzal kezdik hogy: „Nem olvastam ugyan, de az a véleményem róla ...“ Kíváncsi lennék, mi a könyv véleménye az ilyen felszólalóról. Dudás Erzsébet és Chmelovics Márta, a lévai könyvesbolt fiatal elárúsítói. NYITVA NYOLCTÖL HATIG Léván a könyvesbolt ajtaján egy kartonlapon ez áll: Nyitva nyolctól hatig. Tíz kerek óra áll minden nap a vásárlók rendelkezésére. Nekem ugyanannyi, hogy megtudjam, ki vásárol könyvet, mit vásárol, kinek és miért? A dátum: március ötödiké. Az első vásárlók — két férfi — vagy harminc könyvet választanak ki Nőnapi akció. Harminc könyv, harminc asszonynak ajándék. Azt mondjuk, az ajándékok közül a legszebbek. Igaz! Harminc asszonynak meglepetés. Csak azt nem tudom, milyen meglepetés. . A két vásárló fizet. Elvégezték a rájuk bízott feladatot. Van könyv, az ünnepi gyűlésen kiosztják és kész! Nincs ebben semmi különös, semmi furcsa. Mert, hogy a nő$ap alkalmából ajándékot adunk asszonyainknak, az nagyon s?ép, illő cselekedet és rendjén való. Csak mikor azt látjuk, hogy a könyveket kötelességből vásárolják és kötelességből ajándékozzák, az már nem nagyon rendjén való. Nem nagyon szép. És ez így megy egész nap. Március ötödikén négyezer korona értékű könyv fogyott el. KÖNYV, KULTÚRA, KERESKEDELEM A könyvesbolt vezetőnője Safranková Margita ezt mondja: — Amíg pénzügyi tervek szerint kell a könyveket árulni, addig a legjobb akarat mellett sem lehetünk kulturális dolgozók. Ezen lehetne vitatkozni. A lévai járásban egy emberre az elmúlt évben nyolc korona értékű könyvet adtak el. Ennek egynegyede a könyvtárakba került. Ebből azonban nem kell mindjárt következtetéseket levonni. Mindenesetre érdekes és elgondolkoztató a felmerült kérdés. S mostanában már másodszor találkozom vele. Kereskedelem és kultúra, pénzügyi tervek és könyv. Az első pillanatra idegen, összeegyeztethetetlennek tűnik, de mégis kell egy pont, ahol a kettő érinti egymást, ahol találkoznak. De a koncepcióba és a formában, ahogy jelenleg értelmezik, nem szolgálja maradék nélkül azt a célt, amelyre hivatott. Itt kellene valamit tenni, hogy necsak a pénzügyi tervek teljesítését kövessék figyelemmel az illetékesek, hanem az eladott irodalmat is. Az érintkezési felület minőségi változását kellene szorgalmazni. FAVORITOK Könyvkereskedelmünk favoritjai a klasszikusok. Az a helyzet, hogy például a romantika, a mi huszadik századi rohanásunkban legalább annyira érdekli az embereket, mint mondjuk az apróhirdetések. S talán az irodalmi ízlés, vagy talán az emberek többségének irodalomismerete most ér el a romantikusokig. Századunk irodalmi alkotásai már nehezebben jutnak a köztudatba. A regények, novellák még úgy-ahogy. A vers, a líra már kevésbé. De Lovicsek azért minden futamban favorit. Gál Sándor Mint mindenütt, így Bakán is nagyobb lehetőségek nyílnak a művelődési életre, ha korszerű művelődési otthonban tevékenykedhetnek. A Dunamenti faluban a tél folyamán többek között népi akadémiát szerveztek. Az ifjúság nevelésének sokrétű problémáival foglalkoznak. Legutóbb az „Ifjúság és a mezőgazdaság“ címmel tartott előadáson, mintegy hatvanon szorongtak a tanácsteremben Az ifjúság helyzetét mélyen elemző előadás után sokoldalúan boncolgatták napjaink egyik legjelentősebb kérdését. Vádat kellene emelni Hetekkel ezelőtt nagy feltűnést keltett az ostravai járásbíróság szenátusának a rablógyilkos huligánok felett hozott ítélete. Ez az ítélet egyrészt azért keltett feltűnést, mert eddig a közbiztonsági szervek nem léptek fel radikálisan az elharapódzó huligánizmus ellen, másrészt azért, mert ha büntető eljárást indítottak is egyes kicsapongó fiatalok ellen, az ítéletek nagyon enyhék voltak, bár a bűntények súlyossága spkkal nagyobb büntetés kiszabását tette indokolttá. Különösképpen sok eszmecserére adott okot ez az ítélet az Ipolyság és a Léva környéki lakosok körében, mivel a két halálraítélt a két városból költözött átmenetileg Ostravára. Ugyanis Ján Masny, eredetileg ipolysági, Gabriel Hochstaiger pedig lévai lakos volt. Már maga a rablógyilkosság híre is elgondolkodtató volt, hisz potom 500 koronáért oltották ki a gátlástalan, züllött fiatalok — előre kitervelve — egy becsületes munkás életét. Ugyanakkor maga az ítélet is elgondolkoztató s egyben elszomorító volt. Két életerős fiatalembert ítélték halálra, kik még alig ismerték meg az élet szépségét, a rendes kiegyensúlyozott életet, mert ha ismerték volna, nem vágynak a feltűnést keltő, ugyanakkor törvénybe ütköző cselekmények elkövetésére. Kettőt — egy kioltott életért. Valójában tehát három emberélet futott zátonyra, három emberélet veszett el. S ha erre gondolunk, jogosan tódul ajkunkra a kérdés: kik a felelősek a három kioltott életért? Vádat kellene emelni azok ellen, kik szemet húnytak előbbi tetteik felett, kik közömbösen nézték kihívó, sokakat megbotránkoztató cselekedeteiket. Vádat kellene emelni a szülők ellen, kik vagy nem törődtek, nem éreztek felelősséget gyermekük sorsáért, jövőjéért, vagy majomszeretettel dédelgették egyetlen gyermeküket — mint Ján Masny esetében. Igen, vádat kellene emelni ellenük, mert nem törődtek gyermekük helyes nevelésével, tömték pénzzel egyáltalán nem törődve azzal, mire fordítja azt gyermekük. Mindent megadtak neki. Szerették gyermeküket, de nem okosan s ez okozta vesztét, mert a gyermeket nem csak szeretni kell, hanem okosan kell szeretni. Bár nem akarom a szülők amúgy is nagy fájdalmát fokozni, de a tényeket nem lehet megmásítani. Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak a szülőket vádolnánk. Vádat kellene emelni munkatársaik, ismerőseik, tehát a környezetükben élő embertársaik ellen is, kik egészen biztosan tudtak kicsapongásaikról, mégis tétlenül nézték. Közömbösek voltak irántuk, közömbösek voltak cselekedeteikkel szemben is. S ezzel a közömbös viselkedésükkel mintegy jóváhagyták a fiatalok tetteit. S minthogy hallgatásukkal beleegyezésüket adták, így maguk is bűnrészesekké váltak a sző legszorosabb értelmében, mert engedték, hogy vesztükbe rohanjanak. Bár a közösség hatalmas formáló erő, nagy hatással bír tagjaira, sokat változtathat jellemükön abban az esetben, ha jól használják ki a közösség hatását az egyén jellemének megváltoztatása érdekében. Ha azonban egy közösség befolyásos tagjai nem igyekeznek ezt kihasználni, a közösségben rejlő erő elsikkad. Sőt, mi több, a rossz környezet hatására a bárányból is farkas lesz idővel — a rendszerető fiatalból szemtelen, közömbös, rendbontó egyén válik. Mindannyiunknak fel kell vennünk a harcot az ifjú rendbontók, a huligánok ellen. Ezt indokolttá teszi az a tény, hogy egyre érkeznek hírek az ifjú bűnözők cselekedeteiről. S mivel nemcsak egyéni, hanem csoportos akcióról is szó esett az újságokban, nyilvánvaló tehát, hogy nem pillanat-' nyi megingásokról van szó. Ez tehát méginkább súlyosbító körülménynek tekinthető. S ha ezek a cselekedetek az élet határát érintik, ott az ítéletek is ugyanezen a szinten mozognak. Gondolkozzunk csak egy kicsit ezen! Megszüntethetik-e ugyan ezek az ítéletek a huligánizmust? Nem későiek-e ezek a megtorló leszámolások? Véleményünk szerint későiek. Mert nem elég csak ítélkezni, hanem meg kell előzni, csírájában kell elfojtani az efféle cselekedeteket. A vád azok ellen szól, akik nem igyekeztek teljes erejükből megelőzni a törvénysértések elburjánzását, mert ha ezt megtették volna, most nem kellene ezzel a szomorú valósággal szembenéznünk. Reméljük, még megteszik. Ezt kívánja társadalmunk mindannyiunktól is. Mert még mindig jobb később — mint soha. Tóth László, Tompa Az utánpótlás problémái Václav Hendrych iskola- és kultúrügyi miniszterhelyettes tájékoztatta a sajtó képviselőit a fiatalok elhelyezéséről és a tervezett irányszámok teljesítéséről. Az eddigi jelentések szerint egyes szakmákban nem a legjobb a helyzet. A toborzás tervét március 1-ig a mezőgazdasági szakiskolákban 42,9 %-ra teljesítették, de szerződést csak a jelentkezők alig 30 %-a kötött. Állandóan csökken a mezőgazdaságot választó lányok száma és kevés lány jelentkezik fémipari iskolákba is. A terv eddigi teljesítése 16,3 %, a bányászatban már sokkal jobb, 61,6 %. Az építészetben 36,9 %. a közlekedésben 32,4 %. A minisztérium nagy figyelemmel kíséri a pályaválasztási tanácsadó bizottságok működését. Bár tavaly óta ezen a szakaszon erős javulás észlelhető, még mindig elég sok a fellebbezés. A bizottságok sokszor helytelenül értelmezik az irányelveket. Feladatuk mindenekelőtt az, hogy a diákot valamelyik iskolába, szakintézetbe javasolják, nem pedig az, hogy megmagyarázzák, miért nem tanácsolják a választott szakot. Ha a diák és a szülei által választott hivatást a terv vagy más ok miatt elutasítják, helyette más pályát kell javasolniuk, a diákok képessége és kívánsága figyelembevételével. A helyi nemzeti bizottságok gyakori beavatkozása is megnehezíti e bizottságok munkáját. A minisztérium azt javasolja, hogy jövőben a kizárólagos döntés joga az elhelyező bizottságokat illesse meg. A fellebbezéseket pedig ne a nemzeti bizottság tanácsa, hanem az illetékes szakosztályok tárgyalják meg. A legnagyobb szükség utánpótlásra a műszaki, természettudományi és gépészeti szakon mutatkozik és éppen ezekre a szakiskolákra és főiskolákra kevés a jelentkező. Az üzemi ösztöndíjjal jelentkezők száma sem kielégítő. Az üzemek nem szívesen engedik el a már betanult fiatalokat s ahelyett, hogy egyengetnék útjukat, néha egészen furcsa kifogásokkal hátráltatják főiskolai tanulmányukat.