Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-03-14 / 22. szám

Az utóbbi másfél évtizedben a világ mintegy 3 milliárd holdnyi szántóterületének vetésszerkezetében nem történtek nagyon jelentős változások. Azt azonban megfigyelhetjük, hogy a kukoricatermesztés grafikonja fokozatosan és állan lóan emelkedik. Ma már ez a növényünk foglalja el az uralkodó helyet a takarmányok között. Vetésterülete főként a zab, az árpa és a rozs háttérbeszorításáva1 növekedett. Világszerte felismerték nagy értékét, amel et a korszerű állattenyésztés nem nélkülözhet. A gyakorlati eredmények is arról tanúskodnak, hogy a kukorica — ha nem is lehet a takarmányozás egyetlen, mindent pótló tényezője — minden más növénnyel szemben előnyben van.

Hol temielik a legtöbbet

Érthető, hogy ezek a tapasztalatok a kukoricatermesztés elterjedésének meggyorsulását vonták maguk után. A háború előtti időszakhoz képest, különösen a Szovjetunióban, Romániában, Olaszországban, Franciaországban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Kínában és hazánkban történt nagy változás. A világon most több mint 230 millió holdon termelnek kukoricát. Ez az egész szántóterület 12-ed része. Az össztermés — jobb időjárású esztendőkben — meghaladja a kétmilliárd mázsát. A legtöbb kukoricát az Egyesült Államok termel, évente egymilliárd mázsát, ami a világtermés fele. A második, a harmadik helyen a Szovjetunió és Kína áll. Valamikor Argentína foglalta el a harmadik helyet, de most nemcsak a Szovjetunió előzte meg, hanem még az amerikai földrész másik két állama: Brazilia és Mexikó. Magyarország is jelentős kukoricatermelő, az országok sorában a tizedik helyet foglalja el. Megfigyelhető, hogy míg azelőtt csak Amerika és Európa adott otthont a kukoricának, addig most már Ázsia, Afrika és Ausztrália is befogadta ezt a hasznos növényt.

De ahol nem díszük a kukorica, ott sem hiányzik az állattenyésztés takarmányalapjából, mert import útján szerzik be. Most évente 75 millió mázsa cserél gazdát a világpiacon, ami csaknem 10 millióval több mint egy évtizeddel ezelőtt. A legtöbb kukoricát az USA exportálja, évente 40—45 millió mázsát. Utána a Dél-Afrikai Köztársaság, Argentína, Rhodesia, Románia és Kambodzsa következik. A legnagyobb vásárlók Anglia, Hollandia, Japán, Kanada, a két Németország és az észak-európai államok. Magyarországnak valamikor nagyobb exportja volt, most azonban — annak ellenére, hogy növekedett a termelés — csökkent a kivitel, mert állattenyésztése egyre több kukoricát hasznosít.

Legértékesebb takarmánynövényünk nagy utat tett meg 400—500 esztendő alatt, amióta az amerikai földrészt elözönlő spanyol hódítók áthozták és meghonosították Európában. Felfelé ívelő pályafutása azonban csak most bontakozik ki Igazán. Az elkövetkező néhány évtized során jövője nagyszerűnek ígérkezik. Megvannak ugyanis a feltételek ahhoz, hogy vetésterületének további elterjedése mellett, (főként azokban az országokban, ahol ma még kevés kukoricát termelnek), jelentősen növekedjék a hozama. A tudomány és a technika igen sok eszközt ad a mezőgazdaságnak a kukoricatermesztés fellendítéséhez.

Gépesítés, kemizálás

Az egyik a gépesítés, amely nemcsak a munkát könnyíti meg, hanem növeli az eredményt is. A vetéstől a betakarításig minden termelési mozzanathoz megfelelő gépeket gyárt a világ ipara. A technika előnyeit a legjobban az Egyesült Államok farmjai használják ki. Amerikában lényegében teljesen gépesítették a kukoricatermelést. Ojabban olyan kísérleteket is végeztek, hogy betakarításkor egyidőben oldják meg a törést, fosztást és a morzsolást gépi rendszerrel.

A teljes gépesítés bevezetésének alapvető feltétele — az amerikai példa tanúsága szerint is — a kukorica nagyüzemi termelése. Ezen az úton ölt

egyre nagyobb méreteket a gépesítés a Szovjetunióban is. A kolhozok és szovhozok mintegy 62 millió holdnyi kukorica területén tavaly 270 000 négyzetbevető gép, több mint 300 000 kultivátor, mintegy 200 000 silózó és 80 000 betakarító kombájn dolgozott. Ezzel a kukoricatermesztés gépesítettségének foka megközelítette a 80—90 %-ot. Fejlődik a gépesítés a népi demokratikus országokban is, és mindenütt a világon, ahol nagy táblákon termelik a kukoricát.

A soron következő nagy feladat még: elterjeszteni a kemizálást. A vegyipar kétirányú segítséget nyújt a hozamnöveléshez. Műtrágyát és gyomirtószereket ad. Mindkettő hasznossága ma közismert. A műtrágyaadagok a kukoricánál különösen nagy hatást váltanak ki. Ezért van az, hogy az Egyesült Államokban az összesen kiszórt műtrágya több mint egyharmada kukoricaföldekre kerül. Holdanként átlagosan mintegy 100 kilót alkalmaznak, ami nagyon is kifizetődő. Hasonló a helyzet Kanadában és néhány más fejlettebb tőkés országban, ahol kukoricát termelnek. A szocialista országok közül Magyarország és az NDK használ a legtöbb műtrágyát. A Szovjetunióban most kezdik erőteljesen kibontakoztatni a mezőgazdaság kemizálását, aminek hatása az elkövetkező 4—5 évben mutatkozik majd meg. A műtrágyához hasonlóan a vegyszeres gyomirtás is jelentősen fejlődik.

Jól segíti még a kukorica hozamának növelését az öntözés. Iga?, a világon általában olyan területen vetik a kukoricát, ahol viszonylag csapadékosabb az időjárás, de azért, ahol szükség van rá, a mesterséges öntözést is alkalmazzák, amivel a termelés biztonsága rendkívüli módon megnövekszik.

A hibrid vetőmag és néhány jó tanács

Hátra van még a kukoricatermelés legforradalmibb vívmánya: a hibrid vetőmag megjelenése.

Az Egyesült Államok példája bizonyítja a legszembetűnőbben, hogy a hozamok növelésének ez a legjelentősebb rúgója. A háború előtti esztendőkben, amikor a hibridizáció még gyermekcipőkben járt, az USA-ban a kukorica holdankénti átlaga 8 mázsa volt, ma viszont több mint 23 mázsa. Ezt természetesen nem lehet kizárólag a hibrid vetőmag elterjedésével magyarázni, de kétségtelen, hogy ennek volt az egyik legnagyobb szerepe. A vetőmagnemesités ma már világszerte szépen fejlődik. A Szovjetunió például néhány olyan hibridkukoricát is előállított, amely vetekszik az amerikai fajtákkal. Magyarország eredményei elismerést váltottak ki, világszerte. Fontos azonban, hogy ezek a hibridek minden talpalatnyi kukoricaföldön elterjedjenek, mint például az USA-ban, Kanadában, sőt újabban a Szovjetunióban is, ahol a gazdaságok nem használnak saját vetőmagot, hanem kizárólag a hibrid üzemekből szerzik be.

A jő eredmények eléréséhez tehát adva vannak a feltételek, a termesztés minden mozzanatát a tudomány és a gyakorlat alaposan elemezte és megismerte. Ebből születtek meg a legkorszerűbb termelési módszerek. A kukorica egyik legismertebb szakembere, Garst amerikai farmer, például a következőkben jelöli meg a

nagy termés elérésének főbb szabályait:

— hibrid kukoricát vessünk a termesztésre jól, alkalmas talajokba,

— késői érésű fajtát használjunk 's korán vessünk,

— elegendő műtrágyát, kb. 80 kilő itrogént és 40 kiló foszfort, illetve áliumot,

— a növényvédelemben használjunk egyi eszközöket és pusztítsuk ki eljesen a kukoricamolyt,

— öntözzük a csapadékban szegény erületeket.

Garst szerint ezzel a módszerrel, ha gondosan, veszteségmentesen végezzük el a betakarítást, el lehet érni a holdankénti 25—30 mázsás országos átlagtermést. A világ nagyobb részén sajnos, ennek negyedét sem adja meg a kukorica, néhol pedig legfeljebb a felét.

A szocialista országok a kukoricatermesztésben a közepesnél jobb színvonalon állnak, de az elkövetkező években igyekeznek az élvonalba kerülni. Ennek érdekében az egyes országok erőfeszítései mellett érvényesítik a nemzetközi együttműködést is a KGST keretein belül. Minden adottság megvan ahhoz, hogy elérjük fontos célunkat, és még nagyobb teret biztosítsunk a kukoricának a takarmányozáson belül. Ez hozzásegít bennünket ahhoz, hogy az évek óta ingadozó és nem kielégítő hústermelést gyorsan fellendítsük.

E c k Gyula

Talajjavító bentonit

A futóhomokos pusztaságok nemcsak terméketlenek, hanem egyben veszélyeztetik a szomszédos, kultúrába befogott földeket is. Érthető tehát, hogy már régóta igyekeztek a tudósok, szakemberek, hogy ezt a fogas kérdést megoldják. A régi feljavítási rendszerek azonban igen költségesek voltak és eredményt csak évtizedek múlva hozhattak.

Még fél évszázaddal ezelőtt is volt példa arra az Északi- és a Keleti tenger vidékein, ahol az egykori glecserek maradványaiként hátramaradt homokos, tavas-mocsaras vidékeket úgy akarták bevonni a mezőgazdasági művelésbe, hogy a kitermelt tőzeget kis iparvasűtakon a homokos területekre szállították át, és szórták ott szét, a visszatérő kis szerelvényt pedig homokkal terhelték meg, s szállították azt át a tőzeges területekre. Az akkori kétirányú talajjavítási módszernek csak évek múltán lett valamelyes látszata.

Az újabb módszerek fő célja a csapadéknak a termelő talajszintben való megkötése lett.

A csapadékvíz megkötésére a kutatók egy olyan agyagásvány mellett döntöttek, amely értékes tulajdonllj tjonstrÉció születik

Verseny a vontatással

A mezőgazdasági gépek és eszközök évszázadok óta mint vontatott járművek fejlődtek.

Kezdetben az emberek, később a lovak, majd a traktorok vontatták a gépeket. A vontatott eszközök mind jobbak és nehezebbek lettek: a vontatott gépeket ellátták önjáró alvázzal, kerekekkel, saját kormányszerkezettel és végül motorral is. Ennek következtében az eszközök termelékenyebbek lettek, de üzemeltetésük még mindig nem volt elég gazdaságos. A „vontatás“ elve válságos korszakot élt át.

Szükségessé vált tehát a megváltoztatása.

Az ekék, boronák, vetőgépek, kultivátorok tarka sokaságában mindinkább győzedelmeskedett a függeszthető rendszer, amely lehetővé tette, hogy az eszközök mozgatásához kevesebb erőhatást vegyenek igénybe, konstrukcióikat tekintve egyszerűbbé lettek, irányításuk könnyebbé, kényelmesebbé vált. A kombájnokkal más történt. A motoros kombájnok mellett megjelentek az önjáró kombájnok is, melyek néhány év alatt a vontatott kombájnokat a világ mezőgazdaságából lényegében kiszorították. A kombájnok és a többi gép fejlődésének irflnva mintha különvált volna.

Ez a különválás aligha logikus,

Az önjáró kombájn, éppen úgy, mint az eke, vagy a kultivátor, idényeszköz. Az év egy hónapjában dolgozik, tizenegy hónapon keresztül áll. De a függeszthető eszközöktől eltérően az önjáró kombájn nagyteljesítményű motorral együtt áll. A hétéves terv végére (1965) tervezett kombájn-parkot figyelembe véve a motorok állási ideje óriásira nő: kapacitásban megfelel

három Bratszki Vízierőmű kapacitásának. Ez a kilátás elgondolkoztató.

Természetes, hogy a tervezők körében ismét fellángolt a vita arról, milyenek legyenek az aratógépek.

Jelenleg három vélemény ismeretes. Az első szerint az önjáró kombájn mégis a legjobb megoldás, ma is, és a jövőben is. A második vélemény az egészen nagyteljesítményű traktorok létrehozása mellett, s a vontatás elvéhez és a motornélküli kombájnokhoz való visszatérés mellett szavaz. A harmadik álláspontot a H. I. Izakszon által vezetett taganrogi tervezőcsoport képviseli. Munkájukról a képekből ítélhet az olvasó.

H. I. Izakszont mint az „SZK—4“ önjáró kombájn alkotóját ismerik. Ez a kombájn általános elismerést aratott. Kiderült azonban, hogy amíg a kombájn a dicsőség útjait járta (Brüsszelben nagydíjat, s a Magyarországon rendezett nemzetközi kiállításon nagy aranyérmet nyert), addig alkotója már új megoldásokkal foglalkozott. A. D. Pavlov, D, I. Satkusz és V. G. Sumakov tervezőkkel együtt elvileg új gépet hozott létre, amely valószínűleg vezető szerepet játszik majd a mezőgazdasági technika fejlesztésében.

Ez a gép megszünteti a kombájn motorok állási idejét. A kombájnt, mint a többi eszközt függeszthetővé, a függesztett eszközöket viszont, mint a kombájnt — önjáróvá alakítja át. Az új gép teljes szakítást jelent a gazdaságtalan „vontatási" elvvel.

A gép az „önjáró alváz“ nevet kapta.

A taganrogi típus az első ilyen gép nemcsak a Szovjetunióban, hanem az egész világon is, s ezt a benyújtott szabadalmak is Igazolják.

1 s ** 45

£ x re

Hall

JS c/3 3

c v e

2 ß n ja 2

« O c/i cd

>> Q.

82 :gs

'5 3 '9 jt s « iz. n §:§£« < -j ja 2»

'2 Ü S S1

iágai ellenére is igen olcsón szerezhető be, mert felszíni földmunkával, minden nagyobb befektetés és költségesebb bányaművelési munka nélkül termelhető ki.

Az anyag ásványtani neve BENTONIT.

A talajjavítás úgy történik, hogy ezt az agyagszerű anyagot finoman íszapolva, egy injektáló szerkezet segítségével, lejuttatják a laza homokba, mintegy fél méter mélységbe. Ebben a taíajszintben ez a kocsonyás (kolloid) rögökben gazdag iszap egy olyan vízzáró réteget képez, amely a csapadékvizet nemcsak fenntartja, hanem, mint egy jó szivacs, magába is szívja a feloldott tápláló ásványi sókkal együtt és így megakadályozza, hogy ezek az értékes anyagok a mélybe süllyedjenek le.

A bentonittal történő homoktalajjavítási kísérletek eredményei meglepően jók: már az első évben kukoricából és napraforgóból 120—160 százalékos terménytöbbletet nyertek a bentonitos talajon.

Annyi bizonyos, hogy az új román homoktalaj-javító módszer legfőbb erénye, hogy olcsó és azonnal eredményt mutat fel. (FDN)

Izakszont már az „SZK—4“ gép alapján nem annyira a kombájn dinasztia folytatójaként, mint inkább egy teljesen új gépcsalád megteremtőjeként ismertük meg. Az alváz ennek a kombájnnak a futóművéből született, de a „gyerek“ nem hasonlít „sem apjára, sem anyjára“.

Tollasodik a „rút kiskacsa“

A taganrogi kombájn-gyárban, az Izakszon vezetése alatt álló tervezőiroda szomszédságában nagy csodálkozást váltott ki, amikor kifutottak az udvarra a furcsa, hosszúlábú, semmire sem hasonlító alvázak. A gyári szakemberek körében még nagyobb lett a csodálkozás. De hiszen ez' érthető is volt, amikor megpillantották maguk körül az anderseni hattyúfiókát.

A különös „madárfióka" idegenül hatott a traktorok között, jóllehet 75 lóerős traktormotorral szerelték fel, és minden előfeltétele megvolt ahhoz, hogy a mezőn és a szállításban dolgozzék. Fehér hollónak tűnt a gépkocsik között is. bár nem maradt el mögöttük terepjáró képesség, teherbírás, sebesség, kényelmes kormányzás szempontjából... A kolhozokban és a szovhozokban, a hatalmas sokágazatú gazdaságokban azonban szinte egyszerre sajátjuknak érezték, hiszen olyan régen vártak már ilyen univerzális gépre.

Elvileg tulajdonképpen egy mozgó forgóváz ez, amelyre fel lehet helyezni mindenfajta mezőgazdasági gépet és eszközt, beleértve a különböző rendeltetésű kombájnokat is.

Az alváz a szemünk láttára változik át. Beállítható úgynevezett szimmetrikus (amolyan gépkocsi forma) elrendezés szerint, a kerekek egymás mögött, a vezetőfülke pedig a kormánykerék fölött helyezkedik el, s így nagyszerűen belátni az utat. Az alváz tartőin nagy billenő karosszéria van, amelyben négy tonna terhet lehet elhelyezni, jő úton az alváz negyven kilométeres óránkénti sebességgel halad. De a karosszéria levehető. A vezetőfülke és a motor száznyolcvan fokban elfordul a tengely körül, a kerekek széthúzhatok. A gépet mintha kicserélték volna. Most már különböző kombájnokat: gabona-, kukorica-, silőkombájnokat és egyéb gépeket lehet hozzá akasztani. Az új alváz itiégegy igen fontos sajátossággal rendelkezik, ugyanis a már meglevő konstrukcióban létező eszközök kényelmesen használhatók rajta, nem kíván egyetlen új típust sem. Minden gép „úgynevezett“ önbeálló módszerrel akasztható rá. A legbonyolultabbat, a gabonakombájnt két ember harminc perc alatt szereli fel és húsz perc alatt veszi le.

Az alvázat már gabona-, kukorica- és silókombájnokkal, aratógéppel és teherszállító karosszériával egyaránt kipróbálták. Az Ukrán Tudományos Akadémia tudósai ezzel vetettek, a szibériai „Cvetocsnij“ szovhoz gépészei ezzel takarították be a gabonát. Nagy érdeklődés nyilvánul meg az alváz iránt még az igen távoleső szakágban, a legtávolabbi helyeken is. Tervrajzait elkérték az autóút építők, az öntözők, sőt még a tűzoltók is.

A „rút kiskacsa“ tollasodik. A Szovjetunió gyáraiban tavaly százhatvanezer különböző rendeltetésű gépet gyártanak, s köztük van a H. 1. Izakszon vezette tervezőiroda rajzai alapján készült önjáró alváz első sorozata is.

A. ALEKSZANDROV

1964. március 14.

A kukorica térhódítása