Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-02-08 / 12. szám

Az igazság két köre A közelmúltban a Lévai Mezőgazdasági Műszaki Középiskola diákjai és ta­nárai új, tíztantermes iskolába költöztek. Az iskola, amelyet most adtak át rendeltetésének, tíz tanteremből áll, 2 800 000 korona költséggel építették. Az iskolához tartozik a korszerű tornaterem, azonkívül konyha és étterem, valamint a 250 diákot befogadó diákotthon. Felvételünkön az új iskola látható. (Foto: J. Saimer) Hárman állnak a szövetkezet udva­rán, nagykabátjuk gallérját felhajtva, s a kucsmát mélyen lehúzva, hogy az éles széj elől védjék arcukat, fülüket. Az irodaépület a bejáratnál szerény­kedik, mintha szégyellné magát a nemesi méretekhez szabott istállók és egyéb gazdasági épületek mellett. Az út a talpam alatt kemény, a trak­torkerekek cikk-cakk vonala megfa­gyott, s most fénylik a felhők közül elő-elővillanó napsugarakban. Jobbra traktor áll’, a traktoros a másik oldalon igazit valamit rajta. Apró párafelhőket ereget a fagyos levegőbe. — Az elnököt keresem ... Nem érteni, mit mond, de mozdula­tából látom, hogy azok felé irányít, akik mögöttem beszélgetnek. — Az elnököt keresem... — állok eléjük. A középső rám néz, majd ke­zet ad. — Nádasi — mondja. — Maga az elnök? — Én. — Szeretnék magával beszélni. — Kérem, de talán az irodában ... Pár mondatot vált még a másik ket­tővel és szó nélkül megindul az iroda felé. Egyre az jár az eszemben, vajon mit gondolhat most az elnök? S egy­általán lesz-e értelme a beszélgetés­nek? Megoldódik-e az a probléma, ami ide hozott, vagy létezik-e? S ha igen, akkor kinek van igaza, ki a hi­bás? Zsebemben két levél tele kér­désekkel, amelyekre vagy kapok vá­laszt vagy nem. Az egyiknek a levél­író ezt a címet adta: „A csifári cso­portvezető szomorú esete." A másiké se vidámabb: „A csifári fiatalok pa­naszkodnak“, s nem sokkal lejjebb „a csifári fiatalok nagyon szomorúak“. Szomorú fiatalok... panaszkodó fia­talok. Miért szomorúak, miért panasz­kodnak? Mi van Csifáron, hogy a fia­taloknak panaszkodniok és szomor­­kodniuk kell? A szövetkezet irodája két helyiség­ből áll. Az elsőben az egyik asztal mellett fiatal lány ül. Talán Gyurcsek Erzsébet, a szövetkezet csoportveze­tője. De ezt csak sejtem. Ugyanis az egyik levélben róla van szó. Tovább megyünk a belső helyiségbe. Itt két férfit és egy lányt látok. Melyik lehet Gyurcsek Erzsébet? Ez vagy a kinti? Mindegy, majd elválik. — Miről van szó? — kérdi az elnök. — Előbb olvassa el ezt a két leve­let. Az elnök homloka kicsit megrán­dult, nyilván nem nagyon szeret leve­leket kapni ismeretlenektől. De azért fogja és olvassa. A többiek hallgat­nak, figyelik az elnök arcát, mintha arról le lehetne olvasni mindazt, ami a levélben áll. De az elnök arcán nem látni semmi változást. Csak a papír zizeg. — Hát igen —, mondja halkan, mintha csak önmagával folytatna vi­tát — igen, igaz ez, csakhogy... nézze, Szövetkezeteink évzáró taggyűlései méltán számítanak falvaink jelentős eseményének. Egy év fáradságos mun­kájának az értékelése teszi komollyá, ünnepélyessé ezeket a pillanatokat. A vezetőség számot ad munkájáról, s ki-ki megkapja jutalmát, örömteli nap ez, ünnep a falu számára. Nos, hogy e ünnepet még szebbé, még emlékezetesebbé tegyük, nem árt, ha az évzárót gondos, körülte­kintő szervezés előzi meg. A gyűlés hivatalos részétől eltekintve gondos­kodnunk kell a szórakozásról is. En­nek a magvát lehetőleg a kulturális műsornak kellene képeznie. Legki­sebbjeink, tanuló ifjúságunk, immár hagyományosan készül hosszabb-rö­­videbb műsorokkal az évzáró közgyű­lésekre. Hébe-hóba tömegszerveze­teink is bekapcsolódnak egy-egy mű­sorszámmal. Őszintén meg kell azon­ban mondanunk, hogy e műsorok legnagyobb hibája éppen az, hogy rögtönzöttek. Különböző „számok“ váltogatják egymást koncepció, egy­séges elgondolás nélkül. A szereplők letudják a magukét és végeztünk — jöhet a vacsora, a bor stb. A módszer helytelenségéről bizonyára senkit sem kell különösképpen meggyőzni. Be­széljünk inkább a hogyanról. Elsősorban rendezőről kell gondos­kodnunk. A műsor összeállításával egy embert, vagy egy kollektívát bíz­zunk meg. Így aztán remény van arra, hogy megszületik az a bizonyos kon­cepció, amit előbb emlegettünk. És mire kell ügyelnünk. A legfontosabb az, hogy a falu, a szövetkezet saját­ságait tartsuk szem előtt, amikor az anyagot válogatjuk. Legyen humor, szatíra ott, ahol bírálni kell, ám a dicsérettel se fukarkodjunk. Ne fe-1964. február 8. én nem mondhatok semmit. Bözsi a keresztlányom, s az egész eset talán nekem a legkellemetlenebb. Ha nem lány volna, hanem férfi, nem állna fenn ez a probléma. De így? Télen elég itt egy csoportvezető, annak is alig akad munkája. Kettővel meg iga­zán nem tudok mit kezdeni. — S hogyan oldották meg régeb­ben ezt a kérdést? Ha jól tudom, Gyurcsek Erzsébet csak két éve cso­portvezető. — Azelőtt? Egyszerű volt. A két csoportvezető felváltva látta el a teendőket: egyszer egyik dolgozott traktorosként vagy az állattenyész­tésben, máskor a másik. De Bözsit nem ültethetem traktorra ... Kinyitja az ajtót. — Bözsi, gyere csak ide! — Tessék, keresztapa. Tekintete riadtan vándorol körül, mintha félne. Ha most nekem kellene kérdeznem az elnök helyében, nem tudom, mit kérdeznék. Az elnök azon­ban nyugodt. Ügylátszik tisztában van azzal, amit tennie kell. — Annakidején én mondtam meg neked a vezetőség határozatát, igaz? — Igen, keresztapa. Haza lettem küldve azzal, hogy nincs munka. — Azt mondtam, hogy csak addig maradsz otthon, amíg meg nem jön­nek a papírok. Azok nélkül nem kezd­hettük a tervkészítést. így volt? A lány bólint. Rövid hallgatás után azonban visszakérdez. — Kit küldtek még haza? — Rajtad kívül hetven asszonyt. — De a hetven asszony nem volt csoportvezető, én pedig az voltam. Az érv túl erős, s ellene semmit sem lehet felhozni, ez az első gondo­latom. Az elnök a lányra néz és csendesen ezt mondja: — A másik csoportvezetőnek csa-„ ládja van ... — Tudom. — Akkor azt is tudod, hogy nem maradhat munka nélkül. — Én nem is gondoltam arra, csak dolgozni akartam. — Már dolgozol. — De másfél hónapig semmit sem kerestem. — Ezt tudom épp úgy, 'mint te. De ha a vezetőség így határozott, én nem tehetek semmit. így van ez, lát­ja — fordult felém —, ha beültetem az irodába, akkor rossz vezető va­gyok, mert a keresztlányommal ki­vételt teszek. Ilyen egyszerűen ezt nem lehet elintézni. Az irodában ke­vés volt a munka még azok számára is, akik ide vannak beosztva. Fölös­leges munkaerőt nem alkalmazhatunk. A szövetkezet gazdasági helyzete sem engedi ezt. — Most már van munka? — Van, de ... szóval ez sem meg­oldás. Már a múltkor azt mondtam, hogy naponta csak egy ívet készítse­nek el, szórakozzanak vagy hallgas­ledkezzünk meg a szövetkezet kiváló szorgalmas dolgozóiról. Mindezt a legjobban talán az összekötő szöveg­ben (konferánsz) domboríthatjuk ki a legjobban. Az élet kitermeli a mu­latságos, emlékezetes eseményeket, gyűjtsük, szedjük össze ezeket, ne­vessünk rajtuk újból, még egyszer, még ízesebben. Jól bevált forma a csasztuskák szerkesztése is, ismert melódiákra. Az ilyen műsorszámokkal mindig nagy sikerrel számíthatunk, sőt, ezzel a tévé sem tud szolgálni. Ügyes, tollforgató ember minden fa­luban akad, kérjük meg őt, legyen ebben segítségünkre. A bírálat, a sza­tíra is ösztönző hatással van, csak­hogy ezzel csínján kell bánnunk, kü­lönben sértődéseket, haragot szül. Végül ne kerülje el figyelmünket a helyi hagyományok felújítása sem. (Néptáncok, szokások stb.) Ennyit talán a műsorról. Legyen frappáns, tömör, pergő, szellemes, meglepetés­szerű. A CSEMADOK sárosfai helyi szer­­* * vezete január végén tartotta meg évzáró közgyűlését. Megfelelő keretek között, a művelődési otthon­ban került sor e jelentős eseményre. A szervezet ötven tagján kívül a ve­zetőség az egész falu lakosságát meg­hívta. Nos, hogy a falu szívén viseli a CSEMADOK ügyét azt az is bizonyít­ja, hogy mintegy 160 személy jelent meg az évzárón. A beszámolót Álló Ferenc elvtárs, a helyi szervezet elnöke tartotta meg. Beszédében foglalkozott pártunk Köz­ponti Bizottsága levelével is az ideo­lógiai munka megjavításával kapcso­latban. A beszámolót élénk vita kö­vette. A jelenlevő tagság határozatban sák a rádiót, vagy mit bánom én, tegyenek, amit akarnak. — Elnök elvtárs, hogy voltak meg­elégedve Gyurcsek Erzsébet munká­jával? — Ezer szem néz a munkájára, mit mondhatok én? A keresztapja vagyok. A kétféle kötelesség, az ember és a vezető áll szemben egymással az elnökben. Mind a kettőnek igaza van, mégsem válhat teljes igazsággá. A szövetkezet érdeke azt kívánja, hogy ott, ahol lehet, csökkentse a kiadást, de a szövetkezet érdeke az is, hogy az ilyen fiatal szakembert, mint Gyur­csek Erzsébet, foglalkoztassa, nevel­je, hogy az ő számára is biztosítsa mindazt, amire szükség van. Az elnöknek mennie kell, már vár­ják. Gyurcsek Erzsébet a helyére ül. — Hol végzett? — Ipolybélen, a mesteriskolában. Onnan jöttem haza. A szövetkezet taníttatott. Utána beiratkoztam táv­hallgatónak az ipolysági technikum­ba, de abbahagytam. Az előbbi határozottsága mintha el­szállt volna. Tétováz, folytassa-e vagy hallgasson? Mert most már valami olyan következik, amiről talán jobb volna nem beszélni. — Miért hagyta abba a tanulást? — Nem akartam erről beszélni, de most már mindegy, elmondom. Házat építünk, említette, hogy volt nálunk, láthatta, hogy néz ki, s ahhoz pénz kell. Én negyvenöt munkaegységet kerestem havonként, ami négyszáz­ötven koronát jelent. Ebből nem sok­ra telik. Minden hónapban konzultá­cióra járni, szállodát fizetni, könyve­ket vásárolni..., így hát abbahagy­tam ... Egyszerre mindent nem lehet. Két igazság, nem igazság. Csak egy állapotot határoz meg, s ezt az álla­potot el lehet fogadni. A kilencéves iskola igazgatója Mészáros Lajos ezt megerősítette. Ugyanis az egyik levél utalt az ő tevékenységére, ezért a falu fiatalságával kapcsolatban felve­tett problémát vele is megvitattuk. 1961-ben alakítottak szövetkezeti klubot, amellyel a fiatalság igényét szándékoztak kielégíteni. Volt ott rá­dió, TV-kóezülék, különböző társas­játékok. A fiatalok mellé felügyeletre beosztottak idősebb embereket. Az eredmény? Az egész berendezés tönk­rement. Az okok annyira szétágazóak, hogy egy cikken belül lehetetlen mindezt elsorolni. Tény az, hogy a klub most nem működik. S itt térünk vissza Gyurcsek Erzsébet problémá­jához. Az iskola igazgatója szerint a téli időszakban a szövetkezet alkal­mazhatta volna őt, mint a klub veze­tőjét. Az elnök a javaslatot el is fogadta, csakhogy a klub jelenlegi állapota ezt kizárja. Viszont a jövőre nézve már némi reményt jelent, hogy a művelődési otthon korszerűsítésére kiutaltak kétszázötvenezer koronát. Gál Sándor Jól szórakozni csak megfelelő kör­nyezetben lehet kellemesen. A terem díszítése, megvilágítása, tisztasága, üdesége alapfeltétel. Ugyanakkor gon­doskodjunk jó rendezőkről, akik bár mindig udvariasan, de kellő eréllyel lépnek fel a rendbontókkal szemben. Fontos ez, hiszen a bor hatása alatt néhányan biz „megbokrosodnak“ s el­rontják mások jókedvét is. Problémát jelent a zene. A fiatalok rendszerint dzsesszt, az idősebbek népi zenét szeretnének. Kompromisz­­szumos megoldás a legjobb. Fogad­junk olyan zenekart, mely mind népi, mind tánczenét tud kellő színvonalon biztosítani. Ezeken kívül pedig másra nincsen szükség mint jó, ízletes va­csorára, finom borra — a többi jön magától., E néhá'ny megjegyzésnek talán sok­helyütt hasznát tudják venni. Lénye­gében apróságok, mégis szebbé, kel­lemesebbé teszik a falu nagy ünnepét. (-mre) szögezte le az elkövetkező időszak fontos tennivalóit. Súlyt fektetnek a jövőben a kulturális, népnevelő tevé­kenység minden ágazatára, irodalmi esteket rendeznek majd. örvendetes tény, hogy a vezetőségbe bevonták a fiatalokat is. Az évzáró taggyűlést vidám kultu­rális műsor követte. Ami a műsort illeti, elégedettek lehetünk. Megálla­píthattuk, hogy fejlődésünk jelenlegi szakaszában egyre több ilyen hasznos összejövetelre, s tanulságos műsorra van szükségünk. Ez az est egyúttal bi­zonyítékul is szolgált: a televízió nem vonja el fiataljainkat a kulturális és Jánosmajorról nagyon keveset olvashattunk az újságban ezideig; nehezen megközelíthető helyen fekszik, s különösen esős időben a látogató a lófogatos iparvonaton közlekedhet, esetleg traktorral merészkedhet nekivágni az útnak. Legjobb volna helikopterrel járni, de hát egyelőre még nem tartunk ott. Kövezett út kellene — mondo­gatják az emberek, s lassan már a verebek is ezt csiripelik. Igen ám, de ez nem is olyan egyszerű. Jánosmajor az érsekújvári és a komáromi járás között terül el, az újvári járáshoz tartozik, de gazda­ságilag, Bajcson keresztül Komá­romhoz. És itt kezdődik az egész bonyodalom. Az egyes ügyek elin­tézésével Komáromból Újvárba utasítanak és fordítva. így aztán azt sem tudjuk végül, hogy hová forduljunk kérelmünkkel. A legutóbbi választások alkal­mával, mikor leadtuk szavaza­tainkat a Nemzeti Front képvise­lőire, találkoztunk azokkal az elv­társakkal, akikre szavaztunk. ígér­ték, hogy majd segítenek megol­dani a problémákat, de az évek múltak, de nem történt semmi eb­ben az ügyben. Azt sem tudjuk, hogy mirői tárgyalnak az Újvári Városi Nemzeti Bizottságon, s még körlevél formájában sem értesíte­nek bennünket. Mi tehát a javaslat? Javaslat? Inkább kérés, de olyan, amelyet azonnal meg kell oldani. Tehát elő­ször is ezúton kérnénk azokat az elvtársakat, akikre szavaztunk, hogy legalább a címüket közöljék, hogy adott esetben problémáink­kal felkereshessük őket. Hogy az itt dolgozó emberek az állomásra, az orvoshoz stb., a ta­nulók pedig az iskolába eljuthas­sanak, szükséges a bekötő-út, amelyről már többször beszéltünk. Körülbelül másfél kilométeres sza­kaszról lenne szó. Jánosmajoron 104 ember lakik, de telefon nincs, s ennek hiányát a saját bőrünkön érezzük a legjobban. Tavaly egy esetben például éjjel tűz ütött ki, s mit volt mit tenni, gyalog kel­lett Újvárba tűzoltókért menni. Mire azok megérkeztek, könnyű elképzelni, mit találtak. Szerencsé­re nem lakóházról volt szó. Igaz, van itt egy telefon, mely a két gazdaságöt köti össze, de ezzel csak addig lehet telefonálni, míg a másik gazdaság úodahelyiségé­népművészeti tevékenységtől. Szervezetünk tagsága továbbá java­solta a társas utazások gyakrabbi ren­dezését. A múlt évben szervezetünk tagsága megismerkedhetett a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumával Banská Bystricában és Kremnickán. A múlt évben úgyszintén sikeres irodalmi es­tet is rendeztünk, amelyen Gyurcsó István beszélgetett el nagyon szívé­lyesen a szervezet tagjaival és az ér­deklődőkkel. Remélhetőleg szervezetünk munka­kedve ebben az évben sem hagy alább. Éppen ezért az új vezetőségnek teljes komolysággal kell hozzálátnia a mun­ben dolgoznak. Nem kerülne sok pénzbe a telefon bekötése. Ügy fél évvel ezelőtt volt itt egy vezeték a gazdaságtól mintegy másfél ki­lométerre, de azt is leszerelték, így oda lett ez a reményünk is. Ha súlyos beteg van, az ügyeletes mentő először azt kérdi, hogy be lehet-e jutni hozzánk. Ha nem, ak­kor azt javasolja, hogy kocsin szállítsák a beteget a kórházba. A mentőszolgálatot nyáron kerék­páros vagy motoros futár értesíti, rossz idő esetén az apostolok lován viszik a hírt, ami így is, úgy is hat kilométert jelent. A napi bevásárlás úgy történik, hogy a megvásárolt árút batyukba cipelik haza. Lehetne egy fióküz­letet nyitni, csak nincs aki vállal­ná. Itt a Jednota és az állami gaz­daság közös megegyezése hozhat­na megoldást, mégpedig olymódon, hogy az állami gazdaság helyiséget biztosítana, a Jednota pedig árút, és naponta két-három óra kiszol­gálást. Az eddigiekből kitűnik, hogy a világgal való összeköttetést úgy­szólván csak a rádió és a televízió jelenti. Az utóbbiból 12 darab van a gazdaságban és itt megint bök­kenő következik. Teszem azt, hogy minden televízió-készülék elrom­lik (a valóság az, hogy most is csak egy működik), a tulajdono­sok végigvonulnának a városon a javítóműhely felé, vajon mit gon­dolnának az emberek? Az illeté­kesek, tehát a helyi közszolgáltatás nem tud arról, hogy Jánosmajor Újvárhoz tartozik, és ezért a TV- készülékeket nem hajlandó meg­javítani. Ezúttal szeretnénk fel­hívni a figyelmüket arra, hogy mi is az újvári járáshoz tartozunk. Az autóbusz-járatot is meg le­hetne indítani egy kis jóakarattal, íme: az Újvár—Naszvad között közlekedő autóbusznak megállót kellene létesíteni az újvári EFSZ baromfifarmja mellett, amelytől a gazdaság másfél kilométerre fek­szik. Vag^» az Újvár—Perbete— Komárom között közlekedő autó­busznak megállót létesíteni az új­vári repülőtérnél, amelytől egy kilométer távolságra vagyunk. Itt van tehát néhány javaslat, amelyet meg kellene oldani. He­lyes volna, ha az illetékes szervek ezzel ^is foglalkoznának. Balha József (Jánosmajor) kához. Népnevelő tevékenységünket céltudatosabbá, elmélyültebbé kell tennünk. A CSEMADOK helyi szerve­zetei hasznos és szép munkát végez­hetnek az ideológiai harc terén. A fia­talok széleskörű mozgósításával a szö­vetkezetek dolgozóinak a bevonásával, közös erővel és közös akarattal kell küzdenünk a szocialista embertípus kialakításáért. Mindehhez persze elen­gedhetetlenül fontos az általános és szakmai műveltség további emelése. Tömegszervezeteinknek, s így a CSE­MADOK helyi szervezeteinek is mód­jában áll tagságukon keresztül külön­böző érdekköröket, előadásokat, vita­délutánokat szerveznie. Használjuk ki jól adott lehetőségeinket. A. F. (Sárosfa) Szebb, tartalmasabb évzárókat (^av-aslom a fteítji nemzeti fruattsácjnafk Két járás határán Egy esztendő mérlege

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents