Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-08-11 / 64. szám
nalí... Addig menj, míg apid beteg! — sürgetett anyém. Azért ellenezné Göncös bácsi, mert tudja, hogy egy zsák ott bujkál a raktárban — tűnődött a fiú. — Üljünk le — indítványozta. — Elmondok valamit. A lány tétován nézett a fák közé rejtett lócára. A sötét már sűrűn folyt szét a téren. — Bízol bennem Marika? — Miért ne... — hajolt hozzá a lány. Pista megfogta a kezét. Elmondta, mire bukkant a raktárban. A lány fölélénkült: — Akkor arról nem tud senki... Mi lenne, ha elvinnénk hozzátok, és megfeleznénk? Pista hallgatott. Bánta már, hogy kikotyogta a dolgot. Szerelme ajkáról nagyobb erővel hatott a kisértés. Képtelen arra, hogy tüstén melegében elutasítsa a lány ajánlatát. Latolgatja, érdemes-e annyit tépelődnie egy zsák árpáért? Találta, az övé. Odaadja szíve választottjának. Legalább megbűnhödik a bűnös, aki odarejtette. Keresni úgy sem meri, nehogy elárulja magát... — Miért hallgatsz Pista? Elítélsz, hogy ilyet tanácsoltam? Gazdátlan dolog ... Legalább nem meresztgetné rám Laji a szemét... A fiú a lány szemébe nézett. Hogy ragyog még a homályban is. — Gyerünk — állt föl. Elindultak. Lassan, magukba mélyedve. Ha nesz támadt, megrettentek. A fák törzsei úgy állottak, mint az ólálkodók ... — Korai még — borzongott a lány. Megláthatnak... Ni, mi fehérük ott? — Kutya — legyintett Pista... — Marika, remegsz. A lány nem válaszolt. Vacogott a foga. Pista megállt, és inkább magától kérdezte: — És ha Göncös bácsi keresni találja? — Gondolod, hogy édesapám dugta el —, döbbent meg Marika. Tolvaj, tolvaj — lüktetett a fiú agya. Lappangó sötét árnyak kóvályogtak a szeme előtt. Vontatottan szólt: — Esetleg .., Bár nehezen tételezem föl róla. Látod Marika, hogy megborzadsz attól a gondolattól, hogy édesapád ilyet tett. És mi most hová indultunk? ... Ijesztő csend szakadt rájuk. Az új művelődési otthon előtt álltak. Eszükbe jutottak az ifjúsági összejövetelek. Itt lobbant fel szerelmük. — Tudod mit gondoltam? — törte meg a csendet Pista —, mondjuk el édesapádnak. — Félek édesanyámtól. Nem intéztem el az árpát — didergett a lány. — Majd én megvédelek —, szaladt ki Pista ajkán. Marika elmosolyodott. Szinte hallotta anyja hangját: — Majd akkor védd, ha te tartod el. Nem szívleli úgy a fiút, mint édesapja. Gazsó Lajit szerette volna. — Köszönöm Pista — nézett hálásan a fiúra. Gyorsan lépdeltek hazafelé. Göncösné kedvetlen meglepetéssel nézett utánuk, ahogy se látva, se hallva törtettek a beteghez. — No, mi újság a raktárban? — kérdezte Göncös bácsi fölemelkedve párnáiról. — Csak nem történt baj Pista fiam? — Baj, éppen nem —, ereszkedett az ágy szélére a fiú —, de ahogy takarítottam, a padlás följárat melletti sarokban, az olajos ponyva alatt, egy zsák árpát találtam. A beteg állta az ifjú kutató tekintetét. Bajuszát huzigálva tűnődött: — Hogy kerülhetett oda? — Ugye nem édesapám rejtette oda? — tört ki Marikából. — Hová gondolsz lányom! Menjetek az elnökért! Addig felöltöm a ködmönt, saját szememmel akarom látni. — Maradsz! — ragadta meg lánya kezét Göncösné, mikor kiléptek a konyhába. Férje meghallotta a nyitott szobaajtón át és rászólt: — Hadd menjen... — folytatta mikor a fiatalok elmentek —, egyszer te is jártál a raktárban. Nem te vagy a ludas? — Ludas a nehézség — pattogott az asszony, de homlokát kiverte a veríték. Ócsárolta Pistát, aki közben visszatért Marikával és a szövetkezeti elnökkel. Meghallották a szidalmakat, valamint a kilépő Göncös bácsi csitító szavait. — Anyád nem szívlelhet — súgta a fiú, amint a raktár felé tartottak. — Egyre gyakrabban keresi az alkalmat, hogy Gazsóékhoz küldjön — sóhajtott a lány — de édesapám mellettünk van. Pista nem válaszolt. Csak mikor a raktárhoz értek, akkor jegyezte meg halkan: — A zsákot alighanem anyád rejtette oda. — Lehet — hajtotta le szomorúan a fejét Marika. A fiú gyengéden átfogta: — Ne búsulj. — Aztán odasietett a raktár ajtajához és megcsikordult a zár. A villany fölragyogott. A zsákok peckesen sorakoztak. Miután átszámolták, az elnök komoly arccal szólt: — Bennünk még kísért a múlt, különösen az asszonyfélékben, de az ifjúság megállja a helyét. Göncös gondterhelten bólintott, de amint a lánya mellett álló derék ifjúra nézett, megenyhülve mondta: — Pista legény a talpán. Nem csalódtunk benne. o Elindultak visszafelé. A szövetkezet dohányszáritójából kihal’latszott a fiatalok vidám nevetése. — Mi visszamennénk a szárítóba — szólt Pista. — Anyám nem enged — búsult el Marika. — Menj csak Pistával kislányom, anyádat majd elcsitítom — szólt az öreg — a többi között a helyetek... A szárító előtt karcsú jegenye tört az ég felé. A fiú átölelte és megcsókolta a lányt. Marika nem ellenkezett. . Az égen már nyoma sem volt a tegnapi felhőfoszlányoknak. GÜNTER KUNÉRT A szem — Képzelje, micsoda különös élményben volt részem a minap — mesélte a doktor, miközben a hónom alá dugta a hőmérőt, hogy meggyőződjön róla, rendben vagyok-e már. — Egy férfi jelentkezett nálam a rendelőben, nem volt rajta semmi különös, és mikor megkérdeztem, mi baja, a szemére mutatott. — Mentse meg, doktor űr — sóhajtozott és áhitatosan rám tekintett. Megvizsgálom a szemét, de nem találtam rajta semmit. — Ezzel száz évig is elélhet, nincs annak semmi baja — nyugtattam meg. — Dehogy nincs, Doktor úr! — siránkozott és még mielőtt védekezhettem volna, a nyakamba borult és elbögte magát. Egész nedves lett a nyakkendőm. — De nyugodjon meg már, jóember — vigasztaltam. — Hiszen mondtam már magának, nincs a szemének semmi baja. — Jaj, Doktor úr — zokogta és az asztalon heverő vattadarabot felemelve törülgetni kezdte könnytől ázott arcát; a foszlányok ott ragadtak, úgy nézett ki, mint egy neandertáli ősember ... — drága Doktor úr, rángatódzik a bal szemhéjám!... Mentsen meg engem!.., — De ember, — dühöngtem —, és ezért a kis hülyeségért izgul fel annyira? No jó, jó, megnézzük még egyszer. Ideges alapja lesz valószínűleg, valami atrofia. Viszket, ha felizgatja magát? Tulajdonképpen mi a foglalkozása ? — A Központi Ellenőrző Hivatal másodtitkára vagyok. Tehát milyen izgalmakban lehet már ott részem? — És mondja, nincs valami kellemetlen nőügye? — érdeklődtem. Kis ideig habozott, aztán azt mondja: Nem, dehogy van; hiszen tudja, mint másodtitkárnak ... — Szóval az sem — szakítottam félbe — és, mondja csak, tulajdonképpen miért zavarja magát annyira az a rángatódzás, akadályozza talán valamiben? — Majd elmagyarázom, Doktor úr — mondta és az asztalomhoz támaszkodva olyan kétségbeesett arccal meredt rám, hogy inkább azonnal egy széket toltam alá. - Hát kérem, képzelje el, megérkezem egy üzembe, ahol ellenőrzést kell tartanom. Bejelentetem magam a főnöknél, aztán... — a páciens itt nagyokat nyelt — aztán, Doktor úr, elkezdődik a kálváriám. A szemhéjám már lent a portásnál rángatódzni kezd. Köszönök neki, mi újság, hogy vagyunk? Őrködünk, őrködünk? S akarom vagy nem, máris pislogok egyet a balszememmel. Ő persze visszapislant, s közben úgy vigyorog, hogy legszívesebben a pofájába másznék. Felmegyek aztán a főnökhöz, és hozzáfogok az ellenőrzéshez: „Hallottuk, elvtárs, hogy ez itt már kimondottan családi vállalat!,.. S közben, a fene belé, újra vibrál a szemem Szemben velem a főnök erre szintén pislog, benyúl az íróasztalába és az asztalra teszi két pohárka társaságában a barackpálinkát, utána pedig nyugodt han. gon megjegyzi: „Hát, hogy úgy mondjam, nem olyan veszélyes az ügy, csak a bácsíkúnk meg a feleségem van itt alkalmazásban, referensek ugyebár... No .meg a Bodri, házőrzőként tartjuk nyilván az üzemben . .. — Dehát ez így mégsem megy — dörmögöm és... nesze neked, már megint hunyorgók, ő szintén, erre tölt, koccintunk... tehát belátja Doktor úr, így aztán nem sokat ér az egész ellenőrzés, hogy vinné el az ördög! Vagy ilyen eset is előfordul velem. Szolgálati úton vagyok. Azt mondom a sofőrnek, volna még valami hivatalos elintéznivalóm, s közben megint csak hunyorgok. Az meg nagy megértéssel így szól: Természetesen, elvtárs, rendben van, és leáll az első italboltnál. A következő dolog is megtörtént már velem. A szakképzés fokozásáról szándékszóm értekezni valakivel, és aet mondom... mondjuk Turner elvtársnönek: „Kedves elvtársnó, mint öreg szocialista — s máris pislogok — csak azt tanácsolhatom Önnek, hogy tanuljon - pislogás — tanulmányozza a marxizmust — újra hunyorgok. Turner elvtársnö pedig mint egy összeesküvő rám vigyorog, csakúgy repdes a szeme és bűbájos hangon fuvolázza: „De természetesen, kedves elvtárs, persze, persze!“ — Mentsen meg, drága doktorkám! Hiszen én, mint haladó világnézetű, öntudatos ember — látja, megint vibrál ez az átkozott szem - nem bírom már tovább! Drága Doktor úr, hiszen mi mindketten egy jobb jövőért harcolunk — na tessék, már megint rangatódzik - így azonban igazán ködösnek látszik előttem a jövő. És ami a legrosszabb, Doktor úr, néha már magam sem tudom, idegesség okozza ezt a komisz vibrál'st, vagy szándékosan pislogok-e, ha az öntudatosságomat igyekszem bizonyítani — látja, már megint! Aranyos Doktor úr, mentsen meg!... Az orvos kihúzta a hőmérőt a hónom alól, lehajtotta a fejét és rámeredt a mérőeszközre, mintha először látná életében és fogalma se lenne mire használják, majd igen lassú mozdulatokkal bedugta a táskájába. — No és — kérdeztem türelmetlenül - mit tett Doktor úr azzal a szerencsétlennel? Segített rajta? — Hát persze - válaszolta kézmosás közben —, a dolog egész egyszerű volt. Azt ajánlottam neki, mondja mindig az ellenkezőjét a mondanivalójának, mert ha nemlegességekről beszél, a hunyorgásával tudja bizonyítani, hogy pozitívumokra gondol. Sajnos, egyszerre megszűnt aztán a hunyorgása. — Nagyszerű - lelkendeztem — , hogy milyen sikert ért el vele, Doktor úr! — Ugyan kérem - legyintett —, szóra sem érdemes — szerénykedett, miközben felvette a kabátját — én, a haladó tudomány munkása ,.. - és ebben a pillanatban rángatódzni kezdett a szemhéja, pislogott nagy gyorsasággal, majd hirtelen megfordult és eltűnt mint a kámfor. Ford.: SM # • A Szovjetunióban gyors ütemf ben halad a televízió terjedése. # Míg a XXII. kongresszus idején 112 7 televízióállomás, 6 millió televízió # volt, most 130 televízióállomás és !f 8 millió készülék van. • Automatikus gyümölcsszedőgépeket mutattak be Amerikában. , A bogyószedö „vibráló ujjjaival“ csak az érett gyümölcsöt hullatja a kosárba. A narancsszedő mesterséges szelet támaszt és így rázza le a fáról az érett gyümölcsöt. A borsó-szedőgép a betakarítással egyidejűleg kinyitja a hüvelyeket. J • Űj-Mexikóban ebben a hönap- 1 ban veszik üzembe az eddigi leg- i nagyobb „tengervízből-ivóvizet“ készítő berendezést. Kapacitása: p napi 4 millió liter édesvíz. • Londonban nemrég nyílt meg az XI. nemzetközi nyomdaipari ki* állítás. Ennek keretében a Britishmúzeum termeiben bemutatták az 1 elmúlt öt évszázad közel 200 legszebb könyvét. I • Jókai eddig ismeretlen fel-I jegyzéseit és rajzait jelenteti meg 1964-ben két kötetben az Akadémiai Kiadó Magyarországon az iró 27 jegyzetfüzete alapján, amelyet a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban őriznek. • Húsz mélytengeri búvár megkísérli a hét évvel ezelőtt elsülylyedt Andrea Doria olasz hajó kiemelését. A 39 500 tonnás roncsot 85 ezer köbméter levegő behívásával akarják felszínre hozni. • „Gyémántláz“ tört ki Délnyugat-Afrikában, az Omaruru folyó mentén, ahol egy farmer néhány héttel ezelőtt a folyó medrében öt gyémántot talált A telkek ára duplájára emelkedett, s egy 160 km hosszú szakaszon jóformán minden négyzetméternyi területen megindult a kutatás gyémánt után. OdohánytörésrJ] jöttek. Kissi hátramaradtak a többiektől akik már elérték a falu szélső házát. Rá-rámosolyogtal egymásra és azt találgatták milyen alakot öltenek a lilás késődélutáni felhők. — Nézd csak Pista —, emelte kökényszemét a fiúra Marika —, az i fehéres foszlány olyan mint valam hattyú. Körülötte a „kék tó, tiszta tó' —7 dúdolta ... — Akár a szemed — incselkedett a fiú. — Nézz már rám. — Azért se — ellenkezett a lány — inkább azt a sötétebb, emberformí felhőt nézem. Szakasztott mint te. Mikor a színdarabban a nyakadba kanyaritottad azt a cifra, földig érő szűrt... — Ha nem fordulsz felém, elkapom a derekad — tüzelt a legény — a subás felhő is azt teszi a hattyúval, nézd csak ... — A hattyúval teheti — kacagott Marika. — Én meg veled teszem iziben — nyúlt a nádszálnyi derék felé Pista. — Nono —, perdült el a lány és nekiiramodott. Meg se állt csak házuk kiskapujában. Onnan integetett. A fiú olyan vágyat érzett, amilyet eddig még soha. Majd fölitta tekintetével. Lódult volna feléje, de a kapu becsapódott. Pista megemberelte magát. Kissé dacos hetykeséggel lépdelt tovább hazáig. Vissza se fordult. Pedig még akkor is érezte karján a ringó derék kellemes melegét, mikor kiült a kiskonyha elé és a vacsorához látott. Milyen ügyesen siklott ki a karomból — sóhajtott föl. — Mikor ölelhetem már meg úgy istenigazában — sandított föl az égre, vajon ott leli-e azokat a felhőfoszlányokat. Érdekes, így egyedül kisebb-nagyobb gomolyokat lát, minden hasonlatosság nélkül. Kereste a hattyút, közben hallotta, hogy szülei azon tanakodnak, mit adnak majd a hízónak. Se kukorica, se árpa nincs elegendő. Lám, az idősebbeknek már csak erre a gondjuk — tűnődött. És ekkor csoda történt A hattyú ismét Marika alakját öltötte. Leereszkedet és befordult az udvarra. — De jó, hogy jössz — ugrott a lányhoz. — Engem keresel? — Eltaláltad — válaszolt szomorkásán Marika. — Édesapa hív! Gyére azonnal ha megteheted. Már reggel gyengélkedett. Délfelé olyan rosszul érezte magát, hogy anyuka orvosért küldött. Huzamosabb ideig ágyban kell maradnia. — Csak eredj, ha hívnak — szólt ki Pista anyja, aki örült a fiatalok közeledésének. — Hogyne segítenél Göncös bácsin. A szürkület már szitált. A legémy vére lobbant a kapu mögötti kellemes homályban. Most aztán nem röppen ki markából a madárka simítás nélkül! De a lány megsejtette a szándékot. Hirtelen lebben ki a kapun. — Siessünk Pista!... Az is bánt, hogy egész nap olyan nagy kedvünk volt a határban. Eszembe se jutott, vetőmagnak, a többi pedig hadd menjen a központi raktárba, mihelyt jönnek érte. Bár már ott lenne! De úg; hallom, torlódásuk van. A kulcs átvétele után Pista magábí mélyedve ballagott hazafelé. Atérezte hogy nagy felelősség hárul rá. Mindis akadnak gonosz emberek, különösei azok között, akik ellenségei a közösnek. Képesek őt leütni a kulcsért vagy feltörni a magtár ajtaját. Szerencsére jó erős, vaspántos. Minder esetre résen lesz, nehogy hiánya legyen. De a gond mellett büszkeség is da gasztotta az önérzetét. Lám, bár méj egészen fiatal ember, megbíznak benne. Elhatározta, hogy egyúttal kitakarítja a magtárt és a környékét i: rendbe teszi. Nem tölt egy percet sen tétlenül, míg a többiek kint fáradna! a határban. Göncös bácsi esete a: egészen más ... Ő rokkant... De örü is majd, ha mindent rendben és tisztán talál! Másnap munkához látott. Csakha mar úgy sorakoztak a zsákok, mint i katonák. De amint a padlás följáratnál megmozdította az odadobott óla jós ponyvát, meglepődött. Nagy zsál árpa feküdt alatta. Ismételten megszámolt* a zsákokat. Eggyel több Hogy került ide az a zsák? Csak nen Marika apja — hökkent meg. Homlokán gyöngyözött a veríték. Már iskolás korában borzongott attól a kifejezéstől, hogy tolvaj. Ügy markolta i fekvő zsákot, mintha a tolvaj üstöké cibálná ... Izmai megfeszültek és ; zsák a többi mellé került. De mint í zegzúgból a nagy, fekete kandúr, úgj lopakodott lelke ' mélyéről a söté gondolat: ezt a zsákot nem követelhetné senki. Annyiért felelek, amenynyit átvettem. Kevés az árpa a hízónak, nézett rá édesanyja ráncos, napbarnított arca. Az a jóságos arc. Tele gonddal. Pista behúnyta a szemét, hogy ne lássa. De lezárt pilláján is ott rajzolódott. Az ablakhoz lénptt Fnnon s Meg sem fordult. Ügy szedte a lábát, mint akinek sarkában az üldözője. Szürkületre rendbehozta az épület környékét is. Mikor hazafelé lépdelt, már eszébe sem jutott az árpa. A jól végzett munka utáni kellemes zsibbadás futkározott végig rajta. Egészséges ereje, szinte ropogtatta izmait. A koraősz a tavaszhoz hasonló — gondolta mosolyra derült arccal. — Különösen, hogy Marika jön szem-, bé. — Hová Marika? A lány úgy viselkedett, mint akit tilosban érnek. Kelletlenül felelt: — Gazsó Ferencékhez. Ez meg a Pista kedvét hangolta lejjebb. Nem mintha féltékeny lenne Gazsó Lajosra, de mégis ... — Mit keresel te náluk? — kérdezte hűvösen. — Anyád még mindig Laji előtt kellet? — Csak nem féltesz? — rándított vállat a leány és indult tovább. De visszanézett, hogy utána fordul-e a fiú. Pista kissé tétován követte. Közben füstölgött az orra alatt: — Egyke gyerek Laji. Szép nagy házban lakik. Ügy látszik még mindig legyeskedik körülötted. A leány zavara föloldódott. Csiüngelv*- kacagott. — >• — Ha ilyenre gondolsz, nem rejtem véka alá. Orrodra kötöm. Bár anyám azzal engedett útnak, hogy ne járjon el a szám. — Hadd halljam, mert még kifúrja az oldalamat — szólt tréfásan. Megálltak. A bokros, fás tér valamikor az urasági parkhoz tartozott. — Ha éppen tudni akarod — szólt kissé epés gúnnyal Marika — hát elfogyott az árpánk. Azért megyek!... Pista szeme előtt ismét megjelentek a zsákok. Elől az a bizonyos ... — Folyó áron adják-e Gazsóék? — tudakolta. — Édesanyámmal egyezkedtek. — És édesapád? — Haragudna ... Tudod, hogy Gazsóék nem a közösben gazdálkodé hogy édesapa állapota komolyra Is 1, fordulhat... A legény szívében elhamvadt a pale rázs, látva a lány megindultságát. :, Szótlanul szaporította lépteit. Göncös bácsi botjára dőlve, mindnyájuk támogatásával tette meg az- utat a magtárig. a — Azért gondoltam Pistára — ma- i gyarázgatta a szintén ott lévő szö“ vetkezeti elnöknek — mert többször segített nekem. Ismerem jól, nyugodt tan rábízhatjuk a termést. — Semmi kifogásom ellene Göncös- bácsi. Számoljuk át a zsákokat. Mua tassuk meg, melyek maradnak itt izéles földtáblák’ra nyílt. Az ?szl nap izelíden fürösztötte aranyában a ha:árt. Elfordult az ablaktól és serényen nunkához látott. Kisebb gondja is lagyobb legyen annál a terpeszkedő ísáknál. Itt találta, a többi között a lelye! Mikor ebédre hazaugrott, félt anyja szemébe nézni. Még le találja olvasni az arcáról, hogy a magtárban egy Esákkal több az árpa. Itthon pedig »ínyük a hízó, mert gyengén termett az idén. Éppen csak bekapta az ebédet, sietett vissza. — Hozhatnál legalább a zsebedben —, kiáltott utána anyja. 1963. aumisztuc 11
