Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-08-11 / 64. szám
Elhamarkodott intézkedés Mint ismeretes, Cömörország fővárosa, Rimaszombat, jelentős szerepet tölt be Szlovákia magyarlakta területének kulturális életében. Számos használható, életképes ötlet, ösztönző kezdeményezés született már itt a múltban és napjainkban is. Üjságjaink hasábokat szenteltek a CSEMADOK mellett működő irodalmi színpadnak, a messze vidéken is jól ismert tánccsoportnak, a műkedvelők lelkesedésének. (Kivéve a rimaszombati járási sajtót!!) A kulturális élet elevensége, a műkedvelői tevékenység e pezsgése, elemezvén a kérdést, lényegében törvényszerű és a környezet adta lehetőségek szükségéből is ered, hiszen Rimaszombat még a fejlett rakétatechnika korában is, aránylag távol esik a kulturális központoktól. Ezért aztán nem kis megdöbbenéssel vettem tudomásul, amikor Héger Károly, a CSEMADOK rimaszombati járási titkára lakonikus tömörséggel a tudtomra adta: nincs színpad, lebontották... A járási nemzeti bizottságon Ján Urva elvtársat, az iskolaügyi és kulturális bizottság elnökét kerestük fel — vajon mi az ő véleménye? Hiszen a rohamosan fejlődő, ma tizenegyezer lakost számláló városnak nem egy, hanem két színpad sem lenne sok. Urva elvtárs elsősorban az újságírók „fejét mosta meg“, amiért kifogásolták — állítólag több cikkben —, hogy a járási székhely nem rendelkezik megfelelő étteremmel, kávéházzal, szórakozóhellyel stb. Szerinte ez adta az ötletet ahhoz, hogy a TATRA szálló nagytermét, amelyben a színpad állt és amelyet egyúttal művelődési otthonnak is használták, kávéházzá alakítsák át. Megengedjük, hogy Urva elvtárs nem szívleli az újságírókat, ám kötve hisszük, hogy valaki is, a „kávéházi viszonyokat“ bírálva, a fenti megoldást javasolta volna. A JNB iskolaügyi és kulturális bizottságának az elnöke, tehát Urva elvtárs szavai szerint, szintén ellenezte a színpad lebontását, sőt határozottan tiltakozott, nem adta hozzájárulását sem. Ám mi történt: 1963. június 22-én a Vendéglátó Üzemek igazgatósága hivatalosan értesítette őt, hogy a színháztermet tiltakozása ellenére is lebontják, amennyiben Vanco elvtárs, a JNB iskolaügyi és kulturális osztályának a vezetője ehhez engedélyt adott. Tehát a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. Mi persze nem akarunk beavatkozni a JNB házirendjébe, ám mégis furcsáljuk, hogy ilyen, véleményünk szerint fontos kérdésben, csupán egy ember dönt, figyelmen kívül hagyva az iskolaügyi és kulturális bizottság, a tömegszervezetek vezetőinek, a művelődési otthon dolgozóinak a véleményét. Sőt, továbbmenve, Elek elvtárs, a párttitkárság illetékes osztályának a titkára is későn értesült az intézkedésről. Mindezt az is alátámasztja, hogy Elek elvtárs, aki pedig rendszeresen részt szokott venni a bizottság ülésein, nem emlékszik rá, hogy ezt a kérdést fontolóra vették volna. Nem szeretnénk messzemenő következtetéseket levonni — Vanco elvtárssal, aki ez idő tájt szabadságát tölti, nem beszélhettünk —, ám a párttitkárság, a JNB, valamint a CSEMADOK járási titkárság a felelős dolgozóinak szavahihetősége elég biztosíték ahhoz, hogy megállapítsuk: ebben az esetben önkényes, elhamarkodott intézkedésről van szó. „Nem marad más hátra, mint megfelelő megoldást találni“ — mondotta Elek elvtárs, s ebbe biz igaza van. Csakhogy lehet-e a jelen pillanatban ilyen megoldást találni. Rimaszombatban jelenleg nem találunk még egy megfelelő színpadot. (Hiszen a Tatra szállóban lévőt sem lehetett ideálisnak nevezni!) A mozi átalakítását, színpaddal való felszerelését, nem tartjuk megoldásnak. Egyrészt azért nem, mert itt sem állítható fel megfelelő színpad, az elvtársak véleménye szerint esetleg egy kisebb esztrád-csoport léphetne fel rajta. Másrészt, még egy megfelelő színpad felállítása esetében is a műkedvelők műsora keresztezné a filmvetítéseket. Rendszeres színpadi próbákra pedig egyáltalán nem kerülhetne sor. A másik megoldás: a járási művelődési otthonban felállított színpad, amely jelenleg a bábszínház szerepét tölti be szintén nem felel meg a követelményeknek. Egyszerűen kicsi — modern színpadtechnikáról szó sem lehet. Harmadik megoldásként az elvtársak a tamásfalai szövetkezet klubját javasolták. Ami a termet és a színpadot illeti — megfelelő lenne. De itt a távolság kérdése játszik közre. Tamásfala, bár nem esik messze Rimaszombattól, autóbusszal könnyen megközelíthető, ám ha gyaloglásról van szó, sokan — főleg az idősebbek, betegek, kiváltképpen pedig télvíz vagy kedvezőtlen időjárás esetén — meggondolnák a dolgot. A negyedik megoldás — az szép terv, amely bizony nem lesz máról holnapra. Üj művelődési otthont építeni költséges dolog és évekig is eltart. Ezek szerint, ami a megoldásokat illeti, a helyzetet semmi esetre sem lehet rózsásnak nevezni. És szabadjon egy kérdést feltenni: ha már egyszer annyira szüksége volt a városnak megfelelő kávéházra, étteremre, nem lehetett volna más megoldást találni? Egyetlen egy terem volt csak erre alkalmas, pont az, amelyikben a színpad állt? Azt hisszük, találóan nevezzük a fenti intézkedést elhamarkodottnak. Miért kell valamit szétszedni addig, amíg nincs helyette más? És kezdhettük volna mindjárt, az elején ezzel: mi a fontosabb??? Kávéház, vagy színházterem?... Polák Imre I „Közveszélyes" utcaelnevezés f fBert Brecht, a világhírű német költő és író tisztelői javaslatot nyújtottak be Augsburg város tanácsához, hogy többek között Brechtről is nevezzen el egy utcát. De nem úgy a nyugat-német or szögi város tanácsa! Az ún. „keresztényszocialista uniónak" a „szabad demokrata pártnak" és „Bajorország pártjának“ tiltakozó szavazataira támaszkodva az augsburgi városatyák megrökönyödve elvetették az indítványt. Magyarázatképpen a keresztény szociálist a unió egyik szóvivője azután kijelentette, hogy pártja — vagyis Franz Josef Strauss volt hadügyminiszter hívei — nem érthetnek egyet a javaslattal, mert „Brecht életművét a Német Demokratikus Köztársaság szolgálatába állította". — Világos tehát — dörgedezte a harcias szónok —, hogy egy ily e n költőnek nem adózhatnak tisztelettel. (K. E.) Száz éves a szerencselovagok fellegvára Egymásba nyíló termek, mindegyikben két vagy több rulettasztal tisztes távolságra egymástól. A széles közökben, derengő félhomályban, szinte ünnepélyes csendben frakkos és szmokingos férfiak, estélyi ruhás nők sétálnak fel-alá. Egyesével, elgondolkozva, töprengve valamilyen „csalhatatlan rendszeren“, amellyel „holtbiztosán“ lehet nyerni. Párosával, élcelődve, negédeskedve, fütyülve a „rendszerekre“. Vagy csoportosan gesztikulálnak, vagy csak sugdolódznak, akár valamilyen egzotikus templomban. Ahol százezrek percek alatt gazdát cserélnek, ahol a gazdag éjjelen át koldusbotra juthat, mindenki halkan beszél. Suttogni különben is „előkelő“. Egyhangúan zümmög a rulettgép, szakadatlanul pereg a kis elefántcsontgolyó... A mennyezetlámpák élesen elhatárolva csak a rulettasztal lapját világítják meg. A játékosok arca árnyékban marad, senki sem kíváncsi a szemközt ülők halotthalvány, eltorzult vonásaira, verejtékes homlokára. Az egész játékkaszinóban egyetlen tükröt se látni. Pénz nem kerül az asztalra, csupán a különféle színükkel más-más összeget helyettesítő zsetonok, amelyek a pénztárnál kaphatók és visszaválthatók. A játékos annyi vagy olyan értékű zsetont rak ki maga elé az asztalra, amit tétnek szán. Arra a számra helyezi, amelyet meg akar játszani. Beszélnie nem kell. Az ugyancsak halk szavú krupié, vagyis a bank megbízott játékvezetője még egyszer megkérdi: Rien ne va plus? — Senki többet? — és megindítja a korongot. Egyhangúan zümmög a rulettgép, nagy sebességgel pereg a kis elefántcsontgolyó ... A pillanatok órákká dagadnak, megpattanásig feszülnek az idegek. Végre, végre megállapodik a golyó az ötösön. A krupié szenvtelen arccal tízezerfrankot érő zsetont söpör gereblyéjével a terebélyes asszonyság elé, akin annyi ékszer csilingel, mint egy feldíszített karácsonyfán. Ugyanakkor azonban el is söpri az utolsó százfrankos zsetont a sápadt fiatalember orra elől, aki tíz perccel később főbe lövi magát a kaszinó tengerparti sétányán. A játékosok összerezzennek, de tovább játszanak. Csak semmi botrány! — Rien ne va plus? — Egyhangúan zümmög a rulettgép, szédítő sebességgel pereg a kis elefántgolyó... 1863-ban, 100 évvel ezelőtt egy Frangois Blanc nevű „játékbarlangszakértő“ megvásárolta azt a rosszhírű csapszéket, amelynek helyén felépítette a monte-carlói játékkaszinó pazar palotáját, a Francia Riviéra egyik legszebb helyén. A Rotschildbankház segítségével alapított részvénytársaság ma korlátlan ura annak a kis monacói hercegségnek, amelynek „uralkodója“ III. Rainer herceg. Alattvalói nem fizetnek adót, hogy „ne fájjon a szívük" a sok előkelő vendég láttán: fizetés nélküli szabadságra menesztett királyok és még szabadlábon lévő kasszafúrók, spanyol Körséta a rimaszombati konzervgyárban A konzervgyár olyan mint egy megpiszkált hangyaboly. Már az utcán teherautók sorakoznak, paradicsom, paprika, uborka-rakománnyal. Az udvaron ezrével sorakoznak az uborkás üvegek. Hiába igyekeznek az ügyeskezű brigádosok meg-megrakni egyegy teherautót, néhány ezer nem is hiányzik az üveg garmadából. Mostanában legerősebb a szezon. Nem kevesebb mint 1300 tonna uborkát raknak be és 1050 tonna paradicsomot konzerválnak ezekben a hetekben. A munkaerők száma is duplájára duzzadt. A rimaszombati középiskolákból mintegy 60 tanuló háromhetes időközökben felváltva dolgozik. Cehajková Viera, a Rimaszombati Mezőgazdasági Technikum hallgatója is szorgalmasan rakosgatja az ötliteres uborkás üvegeket. — Futja-e majd a keresetből egykét szép ruhára — kíváncsiskodom. — Ebből a keresetből aligha lesz ruha. — Talán bíz nászúira készül. — Ütra készülők — csilingel a kislány hangja. — Kubínba szeretnék eljutni az országos szavalőversenyre. — Annyira szereti a verseket? , — Imádom. Különben is mint a Őertiazen táncegyüttes konferensziéjének mindenütt ott kell lennie, ahol szép szót hall. Jó utat, csinos szőke Vierka! Az egyik raktárba térek ki a teherautók elé. Ä szocialista munkabrigád tagjai Deák Ica, Dudás Anna, Starková Piroska, Molnár Júlia, és a jelölt Hegedűs Éva szorgoskodnak a félhomályban. Katonás sorrendben rakosgatják az üvegeket és közben vidáman tereferélnek. — Mindig ilyen jókedvűek? — érdeklődöm Kamarás László raktárostól. — Fiatalok, ha most nem, mikor? Fiatal jókedvű lányoki szívbéli jóbarátnők munkában, az életben, a szórakozásban. A lelkes kis kollektívának sohasem kell szégyenkeznie a hónapvégi értékelésnél. A tervteljesítés mindig 100 százalékon felül mozog. Az országút ketté szeli az üzemet, így a paradicsom tisztítóból, paszírozóból mintegy 50 méter hosszú üvegcsövön vörösen kígyózik a lé a ma— Talán valami érdekes kirándulásra készülnek holnap, azért ilyen vidámak — fordulok a lányokhoz. — Majdnem eltalálta — kacag a hamisszemú Ica. — Csak éppen nem kirándulás, hanem berándulás lesz a gyárba. Sürgős a munka, egyelőre itt vasárnapozunk. — Brigádvezetőjük merre jár? — Akivel a múlt évben találkozott? Az férjhez ment, árván hagyott bennünket. Most Szabó Ica a brigádvezető. Ügy látszik szüret után neki is bekötik a fejét. De ő legalább köztünk marad. A legfontosabb, hogy tisnrta, egészséges paradicsomot konzerváljanak. gyár gyártmányú főzőkatlanokba. A katlanok körül Kopper Jolán forgolódik — magyarázgat Pósa Icának. — Tudja, eddig csak ketten voltunk a három műszakra — fordul felém — így 12 órát kellett dolgoznunk. Az Icát azért tanítjuk meg, hogy minden műszaknak meg legyen a főzője. Ilonka még csak 19 éves és már negyedik éve főzőnő. Persze senki ne képzelje el nagy főzőkanállal a kezében, hanem fehér köpenyben, és keverés helyett a hőfokot, a légnyomást figyeli. Kónya József a részleg vezetője ma komolyan izgul. Rekordteljesítményt vár ebben a műszakban. Csak valami közbe ne jöjjön, akkor meglesz a 40 ezer darab negyedes konzerv. Eddig egy műszakban a 35 000 darab körül mozgott a teljesítmény. A töltőgép mellett is brigádosok ügyeskednek. Egy-kettőre pléhdobozba töltődik a paradicsomkonzerv, melyet 3.30 koronáért vásárolhatunk az üzletekben. Nemcsak a termelésben mozgalmas az élet, hanem az irodában is. Králik elvtárs, gazdasági vezető keze belefárad a télefonkagyló tartásába. Szó sem lehet itt más munkáról, mint az ügyfelekkel tárgyalni és a felmerülő sok-sok problémát rugalmasan elintézni. — Az önök üzemétől mit várhat a közellátásunk? — Egyes árukból, mint a marmeládé, paradicsom, konzerv, uborka és még néhány árúból terven felül is készítünk. De lekvárkonzervből, kompótból a barackon kívül nem tudtuk a tervünket teljesíteni. — Mi az oka a lemaradásnak? — Kevés volt a félkészáru és egyes gyümölcsfajtákból rossz volt a termés. — Paradicsomból, paprikából, uborkából jó a termés. Fel tudják vásárolni időben a mezőgazdasági üzemeinktől? — Sajnos, nem mindig. A legnagyobb baj, hogy nincs hűtőberendezésünk. így aztán elég magas a veszteségi százalék. A jövőben bizonyos javulás várható, mert megkezdtük egy két tonna árut befogadó hűtőberendezés építését. De a szezonban legalább négytonnásra lenne szükségünk. — Mit kéne tenni, hogy a helyzet' megjavuljon? — Vagy korszerűsíteni kellene az üzemünket, vagy ... — Vagy?... — Vagy még egy konzervgyárat építeni valahol Dél-Szlovákiában. Üjból csörög a telefon, mint beszélgetésünk alatt számtalanszor. Talán valamelyik szövetkezet vezetője sürgeti az áruátvételt. Beszélgetés közben még jobban elborul az arca. Fáradtan teszi le a kagylót. A gond ólomként nehezedik a helyettes vállára: tudja, hogy a jelenlegi körülmények között képtelenek mindent rendben lebonyolítani. -tőgrandok és grand trónkövetelők, félvilági hölgyek és alvilági gengszterek, nyugtalan ellenforradalmárok és SS- haramiákból lett „nyugodt“ németek. Valamennyien munka nélküli nyereségre vágynak. És még néhány íratlan szabály: aki „leég“ és főbe lövi magát, ingyenes .temetésben részesül. Kölcsön, előleg, veszteség-visszatérítés nem létezik, végső esetben III. osztályú vasúti >jegy: haza. 100 év alatt csupán egy cári hadihajó parancsnokának adták vissza a század elején az „elrulettezett“ hajópénztár összegét, miután figyelmeztetésül „megszólaltatta“ a kaszinóra irányított hajóütegeket. Fontos a külszín megóvása, csak semmi botrány! Az esetleg handabandázó kedves vendégeket kocsmai kidobálókból előléptetett, libériás möszjők tapintatosan „kiemelik“. Végül pedig: Monte-Carlóban még soha senki nagyobb összeget nem nyert, mert nem tudja megállni, hogy ne folytassa a játékot és — ne veszítsen. Végeredményben mindig egyvalaki nyer. És az egyedül a bank! K. E. Kultúrált nép vagyunk i Számos tény igazolja, hogy a mi 4 népünk az országépítés és ezzel 4 egyetemben saját életszínvonalá(I nak emelése érdekében 1945. óta i napjainkig nagyszerű munkát fej} tett ki. \ Az utolsó négy esztendőben jl egyedül a lévai járásban 11 új is- i kólát építettek, 18 700 000 korona 1 értékben, továbbá 724 családot köl- 1 töztettek új lakásba, s ezenkívül 1 1200 lakásegység építésére adtak ki 1 engedélyt. Ez azonban még nem 4 minden. Akad még javítanivaló bőá ven. Nem szabad elfelednünk, hogy 4 a kulturáltságot komplex módon Í kell vizsgálnunk, s ugyanúgy értelmeznünk. Utazol az autóbuszon. Itt-ott még találkozol nem éppen tiszta ruhát viselő munkába vagy haza igyekvő emberrel. Fölvetődik a kérdés: tán nem telik neki tiszta öltözékre? Nem, ez nincs így! Viseljen emberünk bármilyen egyszerű ruhát, de utazás közben le^ gyen tiszta, tegye kellemessé emá bertársai számára az utazást. f Ha a Bratislava—lévai gyorsvof naton utazol, a legjobb akarat melf lett sem állíthatod, hogy utasszálf lításunk eleget tesz a követeiméin nyéknek. Alig látsz ki az ablakon, \ oly maszatos. Piszkos az üíés, a \ padlózat. Ezt látod az első és a J másodosztályon egyaránt. f Két ember ül közvetlenül melj lettem. Vasúti tisztviselők lehet“ nek. Az egyik papírszalvétával tö? rölgeti az ülést, majd a korom- 4 fekete papírt társának mutatja, f — Látod, ilyen a mi utasszállítát sunk. így gondoskodunk az utazó é emberről. 5 Az nézi a beszennyezett papírt, $ szeme a piszkos padlóra siklik és 4 tréfával próbálja elütni a helyzef tét. 4 — Ha utazol, barátom, a körül-Iményeknek megfelelően öltözzél. Eszerint, ha valahova utazunk, piszkos ruhát kell öltenünk? Nem lenne jobb inkább tiszta körülményeket teremteni a vonaton? Hiszen erre fizetett alkalmazottakat tartunk. Nem végzik becsületesen munkájukat? Az ellenőrzés talán becsületes? Javítani kellene a helyzeten az utazóközönség javára, hiszen kulturált nép vagyunk! -hai-1963. augusztus ii.
