Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-07-28 / 60. szám

• Szakkérdésekre válaszolunk • Hallottad már? • Mezőgazdasági kis lexikon • Csináld Hagymafélék betegségei II. (Folytatás.) A teljesség kedvéért megemlít­jük a hagymafélék többi betegsé­geit is. Ilyen a büdösrothadás, amely a hagyma nyaki részén rot­hadással kezdődik. Innen hatol le­felé és az egész hagyma puha, üvegesen áttetsző, bűzös szagú rothadásba megy át. A külső, hár­­tyás levelek épek maradnak. Épp ezért a gyenge fertőzöttség a rak­tárban válogatáskor sokszor elke­rüli figyelmünket, a fertőzött hagy­mával raktárba kerül a kórokozó és ott meleg, nedves környezetben komoly kárt tesz. Kötött, nedves és erősen nitrogéntrágyázott ta­lajban gyakori betegség. Védekezés: Lapos, mély fekvésű, nedves, kötött talajban hagymát ne termesszünk. A fertőzési veszélyt káli- és foszfor trágyázással, vala­mint meszezéssel csökkenthetjük. A hagymatáblát, majd pedig a raktárt is többször át kell vizs­gálni és a hagymát átválogatni. A vetőmagbői a puha magokat ki kell selejtezni, a magot pedig csávázni kell 0,75 %-os káliumhipermangán oldatban 15 percig vagy valamilyen Szakkérdésekre ^^yála sz plunk gyári csávázószert is használha­tunk. Fehérpenészes rothadás. A hagyma nyaki részén kezdődik a betegség és innen hatol a rothadás egyre mélyebbre. A beteg hagyma olyan, mintha megfőztük volna, a húsos levelek üveges színűek, meg­lágyulnak, megsárgulnak, végül megbámulnák. A zöld leveleken ugyanakkor őlomszürke, fonnyadt foltok jelzik a gomba kártételét. A hagyma nyaki részén szürkés, hnlvhnq he.vnn.st kénzndik. amit ké-Miben különbözik a házinyúl mezei rokonától? Hacsak a házinyulat nem ketrecében, a tapsifülest pedig a határ­ban látjuk, bajosan fedezünk fel első pillanatra különbséget „nyűi és nyúl“ között. Legfeljebb akkor, ha a házinyúl szőre történetesen el­tér a mezei nyúl jellegzetes színétől. Amíg a magyarban mindkét állat számára a közös „nyúl“ elnevezés létezik és csak a főnév tulaj­­donságjllzöje (házi- vagy mezei) domborítja ki a kettő közti kü­lönbséget, addig jóformán minden más nyelvnek sajátos elnevezése van a kétféle fogalom részére (szlovákul: králik és zajac, németül: Kaninchen és Hase, angolul: rabbit és hare, stb.). — Jóllehet, a nyu­­lak természetrajzi-tudományos szempontból tekintve általában a kettősfogű rágcsálók alrendjébe sorolt nyúl-félék családjának népes nemzetségébe tartoznak — közöttük a mezei nyúl is —, a házinyúl mégsem tartozik ebbe a nemzetségbe, mert az úgynevezett üregi nyúl leszármazottja. Annak ellenére*- hogy szervezetük azonos és hasonló éghajlati viszonyok között élnek, szokásaikban, életmódjuk­ban lényegesen eltérnek egymástól a mezei és a házinyúl akkor is, ha az utóbbi a szabad természetben nő fel. A Nyegyelya című szovjet hetilap egyik cikkében a következőkben jellemezte a két állat közti eltéréseket: A házinyúl csoportokban él, a mezei nyúl párosán. Az előbbi több •helyiségből álló, mély üregekben tartózkodik, az utóbbi egész életét a szabadban tölti. A házinyűi nem bírja mezei fajrokona közelségét és viszont. Kettőjük között szinte ellenséges viszony uralkodik. A vadon tenyésző házinyúl úgy védelmezi kicsinyeit, hogy lakosz­tályának ügyesfen álcázott alagútjába rejti őket, amelynek bejáratát saját szőrözetéből, fűből és mohából gyúrt gomolyaggal eltorlaszolja. „Lefekvés“ előtt mégegyszer ellenőrzi a reteszt és előtte talajegyen­­getést végez, hogy eltüntesse az alagút felé vezető áruló nyomokat. Vakon született kicsinyeit fokozatosan szoktatja a világossághoz, amennyiben először csak parányi, majd egyre nagyobb rést rág a torlaszon, amelyen a nappali fény beszűrődik. Ezzel szemben a mezei nyúl kicsinyei azonnal látnak. Biztonsági okokból anyjuk szétszórt, egymástól távol eső helyeken rejti el őket. „Kifelé“ azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha sorsukra hagyta volna szülöttjeit. Alkonyaikor azután, hogy megtévessze ellenségeit, nagy kerülővel egymás után felkeresi és megszoptatja őket. A tapsi­füles tehát már zsenge korukban önállóságra neveli kicsinyeit. A me­zei nyúl más állattal ellentétben nem tér mindig vissza „szülőhelyé­re“ és nem is pusztul ott el. A védtelen kis nyusziknak semmi test­szaguk nincs, anyjuktól távoli vackukban elkerülik más állat szimat­ját, sőt a legjobb vadászkutya sem kap tőlük „szelet“. Amíg a házinyúl úgyszólván mindent bevedel, ami „zöld", addig mezei rokona sokkal válogatósabb: csak nemesebb növényféleségek­kel, mint gabonával, káposztával, gyümölccsel stb. táplálkozik. Ahol vadon élő házinyulak pusztítják a legelőt, gyorsan elszaporodnak a mikrobák és járványos betegségek tizedelik meg soraikat. A csupán párosán kóborló mezei hyulak között ritkább a járvány. Mindezen különbségektől eltekintve még tisztázásra szorul, miért rajong csaknem mindenki a nyúlpecsenyéért és miért idegenkedik sok ember a házinyúl húsától? És még egy figyelmeztetés: ha a határt járjuk és fiatal mezei nyu­szira bukkanunk, ne emeljük fel és ne dédelgessük, hogy majd másutt letegyük, mert anyja azután bajosan találja meg s éhenpusz­­tul. Ez nemcsak embertelenség, hanem nemzetgazdaságunk megkáro­sítása is! . K. E. sőbb fehér szövedék vélt fel s ebben fekete gömböcskék fejlőd­nek (szekrócium). Savanyú jellegű talajban szokott nagy károkat okoz­ni ez a betegség. Védekezés: A nedves talajt ke­rüljük. Dughagymát ne ültessünk mélyre. A fertőzött talajt ősszel ásás előtt mészporral alaposan szórjuk be (10 q/ha). Koroinpenész. A megtámadott növényrészek felületén fejlődő ko­romszerű, fekete bevonat után (gombafonál és spórák) kapta ne­vét a betegség. Lehetséges, hogy a gomba csak másodlagos élőskö­dő, mert rendesen a peronaszpórá­­val együtt, szokott jelentkezni. Ugyanúgy védekezzünk ellene, mint a peronoszpőra ellen. Üszög. A gomba a fejlődés kez­detén fertőzi a fiatal hagymaleve­leket. A fertőzés megtörténte után már 5 — 10 napra ólomszürke, ki­domborodó csíkok, hólyagszerű ki­­dudorodások jelentkeznek a hagy­ma levelein. Ez a felhólyagzott fel­bőrrész később felszakad és az alatta felgyülemlett, sötétbarna spóratömeg szétszóródik. A meg­támadott hagyma levelei sárgul­nak, a hagymafejek pedig nem fej­lődnek. Hazánk aránylag meleg ég­hajlata miatt nálunk különösebb jelentősége nincs. Védekezés: A beteg leveleket meg kell semmisíteni. Fertőzött helyen csak dughagymát vagy pe­dig már 7—8 cm zöldrésszel bíró előhajtott növényeket szabad ki­ültetni. Külföldi adatok szerint a vetősorok formalin oldattal történt belocsolása (100 liter víz, 400 gr formaldehyd, 100 méterre kb. 1 li­ter oldat), az üszögfertőzést meg­akadályozza, de a hagymára külö­nösen alacsony talajnedvességnél veszélyes lehet. Kén és égetett mészpor kiszórása a vetősorokba szintén eredményes (1000 m3-re 12 kg kén, 5-6 kg égetett mész­­por). MINDEN TALPALAXTNYI HELYET ki kell használni. A kiskertben mindenképpen kézi kapálásra szo­rulunk, a területünk is kicsiny. Jú­lius elején még minden zöldség­félét vethetünk, legfeljebb arra ügyeljünk, hogy korai fajtákat ves­sünk, amelyek őszig beérnek. Üre­sedik a borsó* a spenót, az átte­­lelö saláta ágya, a korai káposzta­­félék, karalábé, karfiol-ágyása, eze­ket mind beültethetjük, vagy be­vethetjük fürtös uborkával, bármi­lyen bokorbabbal. Palántálhatunk korai fejes- és kelkápasztát, kar­fiolt, céklát, ősziretket stb. A vá­laszték tehát nagy. Munkát és ke­vés vetőmagot áldozzunk és ker­tünk kétszer terem egy esztendő­ben. A karfiol árnyékolása Virágzatát, azaz virágzati tenge­lyét, fürtjeit, a virágszárakat és bimbókat (rózsát) használjuk fel az étkezésre, amely fejlődése kez­detén teljesen zsenge, rostmen­tes. Ha a levágott rózsát megfor­dítjuk, a virágzatának elágazását jól felismerhetjük. Ha a rózsáját nem vágjuk le, úgy a virágszárak fejlődésnek indulnak, megfásod­­nak, a karfiol „magszárba megy“ és kibontakozik a teljes virágzat. A karfiol fogyasztásra addig ér­tékes, amíg rózsája zsenge, amíg szét nem nyílott. Miután a fejlő­dése gyors, sűrűn, két-háromna­­ponként szedjük. Nem a rózsa nagysága, hanem fejlődésének ál­lapota határozza meg a szedés idejét. Ha a rózsát fény éri, megszür­kül, megfoltosodik, ősszel gyakran rózsaszínes árnyalatot vesz fel, hó­fehér színét elveszíti. Csak a fehér színű karfiolnak van értéke. Ezért a rózsákat árnyékolni is szokták olymódon, hogy a felső leveleket a rózsára hajlítják és a levél főerét megtörik. így a levél életben ma­rad, nem rohad el, de nem is haj­lik már vissza. Hiba, ha a levelet letépjük, és úgy takarjuk vele, mert esős időben a letépett levél megrothad és a rothadás a rózsára is átterjed. A gyümölcsszüret gépesítése Tárolók A hullámlemez­ből készített elő­regyártott tárolók bárhol és bármi­lyen méretben egy­szerűen felállítha­­tők. Külföldön nemcsak a szemes­termények tárolá­sára, hanem szál­lítására és egyéb jellegű kezelésére is használják. A hombárok tetején látható csővezeté­kek csigás szállí­tókat „rejtenek“, amelyek az anyag­mozgást végzik. Ezek nincsenek Eixen beépítve, munkának megfelelő helyre kony­­nyen áthelyezhetők. A ventillátor hátrahajló lapátozású; a levegőt elektromosan vagy propángázzal melegítik. £xr(*tL ~ 4 iömffvtf 1963. július 28. Nem azért adtuk kis írásunknak ezt a címet, hogy fölöslegesen föl­keltsük az érdeklődést. Gyakori, hogy amin ma csodálkozunk, hol­nap már természetes. Ezt a témát nem a fantázia birodalmából hoz­tuk, hanem egy hamburgi mező­­gazdasági folyóiratból. Ha furcsán is hangzik a dolog, mégis komoly kérdésről van szó. Előfordul — tudjuk mindnyá­jan —, hogy a gyümölcsöt nem ér­demes leszedni mert a munkabér több, mint a várható bevétel. Az Obst und Gemüse című lap szerint ezt a kérdést a gyümölcs- és zöld­ségszüret gépesítése megoldaná. Már kísérletek is folynak erre. Az első feladat a gyümölcs levá­lasztása a fáról, a második a gyü­mölcs sérülésmentes összegyűjté­se. A rázás megoldja az első fel­adatot, mondja a cikk. A gyümölcs jellegétől függ, hogy milyen gyors és milyen kilengésű rázás szüksé­ges. Olyan rázógépet kell szerkesz­teni, amelyen ezt szabályozni le­het. A gépet a javaslat szerint traktorról kell működtetni. A rá­zógép 500 — 800 rázást adna per­cenként 1 — 3 cm-es kilengéssel. A gyümölcs összegyűjtése a fa alá feszített ernyővel történnék, sőt olyan megoldást is lehetséges­nek tartanak, hogy a gyümölcs in-SZÖLŐTERMESZTÉS NEW YORK ÄLLAMBAN Az USA szőlőterületének 85 %-a Kaliforniára, 6 %-a New York államra esik. Az utóbbi szőlőterülete 12 000 ha, • a tőkék térállása 2,7X 2,4 m, a legelterjedtebb fajta a Concord. A művelésben a ta­vaszi metszés és a szüret jelenti a munkacsúcsot, a többi munka erősen gépesített. A munkaráfordítás a metszéstől a szüretig 320 — 340 munkaóra/ha, a szüreti munkaigénye 150 — 160 mó/ha. A dolgozók könnyű kerékpárekékkel ellátott talicskára helyezett, 12-15 kg be­fogadóképességű ládákba szüretelnek. A telt ládákat rakodólapos traktor szállítja a feldolgozó helyre. A termés 80 %-át szőlőlének dolgozzák fel. Egyes helyeken már olyan tőkeművelési módra térnek át, ami lehetővé teszi a szüret gépesítését. (Deutsche Weinbau, Mainz) nen közvetlenül a ládába gurul. Lehet szállítószalagot is alkalmaz­ni és a válogatást is gépesíteni. A felfogó ernyőt a rázógép maga szállíthatja tovább. Egy ilyen gép kiszolgálásához 3 — 6 emberre van szükség. Az Egyesült Államokban négy ember egy rázógéppel óránként 90 szilva­­fa termésének 88 százalékát szüre­telte le, a többi fán maradt vagy a földre hullott. Ez nem mondható rossz eredménynek. Persze, sö­vényszerű gyümölcsösökben a gé­pesítés könnyebb. A nemesítés pe­dig javíthatja a gyümölcs ösök le­­rázhatóságát. -pio-ESÖZTETÖ ÖNTÖZŐBERENDEZÉS FELSZERELÉSE Az NDK-ban az nötözött terü­letek nagyságát 1765-ig 150 %-kal kívánják növelni. Érthető, hogy ez okból is a leggazdaságosabb meg­oldásokat kutatják. Jó eredményt értek el a vontatóhajó Diesel-mo­toros szivattyúagregáttal, amely a permettrágyázás műveletét együtt végzi az esőszerű öntözéssel. Amint ez a képen is látható, az öntözőcsövek továbbításának meg­gyorsítása érdekében görgethető csővezetéket használnak. TRAKTOROS NADRÁG Bár a nagy hidegek még messze vannak, mégis bemutatunk egy ru­hadarabot, amely hidegben és eső­ben is védelmet nyújt. A dupla, kettős szárral készült munkanad­rág alsó szárát a lábbeliben (ba­kancs, csizma, stb.) viselik, a kül­ső rövidebb szárt pedig a lábbelin kívül hagyják és úgy hordják. lazsgiQzs-idzsdSdiQuintio « gmuga QVl uafím • ipoßviu öaiu pipuisj * uo^xai siy lßpsvpzoßQzaw • i<*m PmoWH • HimiozsBipn au^asapu^azs ,*W © «0 '© lO N «o i N «o '© O .:© ‘§5 3 © ff © © V. Ai © to *© V» '© Ae Ae Ö N CO • © N «o '© »© 3 «fr* © N «o a 5© N «O I © N to '© to 0 t-o :o 1 a o • <o £ >o IO c Ä |E| 5 ■w a Q> O £ Os •a £ o • e o H <u to £ Sä 6* © *© N Ö ÖÄ 1© N © 5 k. '© £ *© ©-W o KA c a: Ae c 3 © N 60 © '© © © k. Ae © «o '© *© V. '© Ae Ae © N CO • • CO N © ©*' & Co © 1 © © Ql '-'4 8 H o «-4 e 3 Ä* • as & tv © © ©* 3 ©i £ © N ©* <© © N ©4 Q co ©V 'S. s Co’ © £ o • 0 Co S’ ©V ß. 2 TO 3 r-J © ö S © ©I 01 © Qv Q O» «• Q ©1 O Q ©4 2 a« •« INKUBÁCIÓ — keltetés. Természetes vagy mesterséges módon történhetik. Az embrionális fejlődéshez hő, oxigén és nedvesség szükséges. Ezeket a tényezőket természetes keltetéskor a kotlóstyúk, mesterséges keltetéskor a keltetőgép biztosítja. A felsorolt fizikai tényezőkön kívül a keltetéshez mechanikai tényezők is szükségesek, ilyen a tojások forgatása és hűtése. A kelés ideje fajonként különböző: a tyúktojásé 21, a gyöngytyúk-tojásé 27, a pulykatojásé 28, a kacsa­tojásé 27—28, a lúdtojásé 28—30 nap. INKUBÁCIÓS IDŐ (lappangási idő). Valamely kórokozó sikeres fertőzésétől (feltételesen kórokozó esetén az aktiválódástól) a spóraképződésig, illetve a gazda­­szervezeten az első látható kórtünetek megjelenéséig, illetve a betegség klinikailag felismerhető formájáig eltelt idő. Az inkubációs idő igen különböző, a kór­okozó a külső ökológiai tényezők és a gazdaszerve­zet fogékonysága szerint változik. Az inkubációs időnek nagy szerepe van a járványok kialakulásában. A rövid inkubációjú fajoknál gyors a járvány kiala­kulása, s több járványhullám is követheti egymást, így a dohánymozaiké csupán 1—2 nap, a búza liszt­harmaté 5—7 nap, a szőlő peronoszpóráé 4—18 nap. Járvány ritkán alakul ki a hosszú inkubációjú fajok­nál (például az erdeifenyő fertőző levélhullásáé 2—3 hónap), a jegenyefenyő boszorkányseprőt okozó rozsdájáé 4 hónap). GAZDASZERVEZET minden olyan növény vagy állat, amely valamely kórokozó számára megtelepedést és táplálkozási, esetleg szaporodási lehetőséget nyújt. A kórokozóknak a gazdaszervezethez való viszonya igen változó. Azt a növényt, amelyen egy kórokozó fertőzése és termőtest-képzése a legerősebb, fő­­gazdanövénynek, amelyen kisebbmértékű a fertőzés és csupán bizonyos spóraalakok kifejlődése lehetsé­ges, mellék-gazdanövénynek mondjuk. GAZDASEJT. A mikroorganizmusok által megtámadott szervezetnek az a sejtje, amelyben a kórokozó él.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents