Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-07-28 / 60. szám
ÚTKÖZBEN 1963. július 28. Türelmetlenül várjuk az autóbuszt Ez érthető. Az utas mindig türelmetlen. Télen a hideg miatt, tavasszal i szél vagy sár, nyáron pedig a kánikula miatt. — Hántott fával tüzelnek, — mondja magának és mindenkinek egy felgyűrt ingujjú idősebb ember. — Most, persze, pazarolják mindenütt a tüzelőt. Télen meg egy mázsa szénért ötvenszer be kell jönni Tornaijára, — toldja meg egy sportinges fiatal emberke. Éppen a szénellátás állapotáról indult a diskurzus, amikor elénk gördült az autóbusz. Safárikovo-Rimavská Sobota, hirdeti büszkén homlokán a kis fehér tábla. — Nyugalom, nyugalom, — így a sofőr. — Van idő. Öt perc van az indulásig. Kevesen vagyunk, mert délután van. Persze, reggel egészen más a helyzet. Még a fiatalok is unják már a szörnyű szorosságot. Nem csoda. Hiszen a fél Tornaija Bátyiba jár munkába: a járási székhelyre. Eddig a falusi ember csak akkor ment Szombatba, ha a kórházban volt dolga, — most, persze, mindenki Rimaszombatba utazik. A hivatalnokok serege, és az ügyfelek özöne mind az új „főváros“ felé igyekszik. Most kényelmes helyet választ mindenki. A jobb oldalra ülünk, — oda kevésbé süt a nap. A sofőr körbe megy. Mindenki nyolc koronát fizet. Indulunk. A mozgó kocsiba bebújik egy kis hűsítő levegő is. Kijutunk a városkából. Alattunk szélesen fekszik az új Sajó-híd. Balra, Királyi felé már szép zöld a formás védőgát. Gömör felé csak jövőre kezdik a munkát. Jobbra a réten gyerekek futbaloznak. Vannak vagy huszonötén. Az apraja meztelen. Olyanok mint a csokoládé. A Betekincsen a soroló már levágta a búzát. Előttünk a téglagyár emeli ránk az ujját. Félévszázados kéménye ellát egészen a határig. Távolabb a gömöri szőlő szégyenkezik. Igen. Nincs már abban jóformán semmi, csak a korhadó karók. Az embermagasságú fű olyan, mint az érett szavanna. (Szerencséje van Mátyás királynak, hogy már régebben átesett azon a híres kapáláson, mert ma már alig találna itt szőlőt. A juhok legelnek közte.) A bejei réten kis csorda legelészik. A temető hús gesztenyefái után benn vagyunk az első faluban: Beje. A kanyarban lassítunk. Baloldalon a nevezetes papiak. Itt nőtt a költő, Tompa Mihály ágya alatt fű nő a szobában, s itt pihent meg annak idején a vándor Petőfi. A ház eleje át van alakítva. A kanyar itt világosabb, áttekinthetőbb. Az udvaron két gyerek egy nyáj libát hajkurászik. A kastély előtt megállunk. Egy fiatal lány kiszáll. Nem valami csinos, de azért utána nézünk. Ojabb híd. A Túróc. Balra az oláhcigányok kis települése. Egy ház félig le van bontva. Egy lelket se látsz itt. Két oldalt diófák szépítik az utat. Az aszfalt csillog előttünk. Egy traktort mellőzünk. Aratógépet húz. Egy perc, és Oldalfalva. Jobbra hatalmas búzatáblák sárgulnak az enyhe domboldalon. Balra a rét szomorkodik. Olyan rajta a sarjú, hogy a szerelmes kabócák is alig tudnak elbújni közte. Eső kéne. A futballpálya mellett műtrágya-halom. Tavasszal az Agrolet röpködött itt heteken keresztül. A faluban megint egy erős kanyar. A házak előtt gyerekek játszanak. Csoda, hogy naponta nincs baleset. Megállunk. Két asszony száll fel, s egy barna lány. A gyermekotthon udvara is üres. Talán fürdeni vannak. Kiérünk a faluból. Balra gyönyörű kukorica-tábla. Háztáji földek. Távolabb megint kalásztenger és levágott sorok. Aratás van. A határ valahogy mégis üresnek tűnik. Egy traktor, meg egy kombájn birkózik a messzeséggel. Lassítunk. Kanyar és híd. Jobbra kétméteres csalamádéban dolgozik egy silózógép. Ez már Füge. Balra búza és búza. Valaki kiszáll. A sofőr megigazítja a napellenzőt. Előveszem a jegyzetemet, mert annyi a látnivaló, hogy le kell írnom. Ceruzám nincs. A sofőr kölcsönöz. — Köszönöm. Közben jól belevágom a fejem az ülés támlájába. Restellem megvakarni a helyét, s csak közömbösen kinézek, hogy miért a gyors fékezés. Előttünk egy kombájn poroszkál. Mellőzni akartuk, s egy motorkerékpáros bukkant fel hirtelen. Minket még éppenségben elmellőzött. Útelágazás, Vály felé. Egy teherautó áll a kanyarban. Sofőrünk mutogatással korholja s az kedélyesen visszainteget. Kiérünk a nyílt terepre. Jobbról húsz-harminc hektárnyi kereszt szárad a domboldalon, balról sűrű csalamádé-rengeteg. Szinte érzem a benne folyó tejszínű nedvesség édeskés ízét. Előttünk egy akácos temető. Nem nagy. Mégis egy egész falu elfér benne. Valaki a sírok közt mozog. Talán öntözi a virágokat? Amíg a véges élet végtelenségéről elmélkedek, szemberohan velünk egy sokkerekű óriás teherkocsi. No. nem szalad neki a számtáblánknak, mert pontosan betartja a mostanában szokásos három centiméter mellőzési távolságot. Előttem szlovákul mond valami szépet egy utitárs. A sokkerekes anyját emlegeti. Én is rágondolok. A hajtűkanyar után kikapaszkodunk a tetőre. Baloldalon az állami gazdaság krumplija díszük. Igen. Éppen most kezd virítani. Minden tíz lécesen egy gyönyörű krumplivirág. Másutt szép tiszta a föld. A nyúl nem tudna benne elbújni. Kis erdő következik. A szélén egy kisfiú két piros tehenet legeltet. Integet. Újból hegyre fel. At kell kapcsolni. Végre. Fen vagyunk. Lent a völgyben: Bátka. Jó kilátás van minden irányban. Itt is. mint Füge körül, — rettenetes nyomorék hegyek hasalnak nagy öszszevisszaságban. Mintha valaki gyúrta volna őket. Balról egy soroló dolgozik. Jobbról kukoricák susognak az enyhe szélben. A nap szertibe süt. A falu alatt cukorrépa. Szép, -dús levele van. Majdnem olyan szép, mint a bejikek. A szécsi elágazásnál megállunk. A két asszony kiszáll. Az úton piros sportkocsi. Kisfiú szőkül benne. Utána egy helyes kismama. Az is szőke. Olyan a haja, mint a búzakalász. Csillog rajta a nap. Talán rakottyási? Vagy Zsipre igyekszik? Egy ódon épület falán nagyméretű plakát: egy óriási tehén. Töröm a fejem, hogy vajon mire jó? Elmellőzzük a sportpályát. Büszkeség önti el a szívem. — Mikor itt játszottunk, 4:l-re győztünk. Hű, hogy mennyit nőttek már ezek a topolyák! Két gyerek cipel egy vödör vizet. Ahogy viszik a lábukra locsog. Oda se neki. Meleg van. Megint egy csúnya kanyar. Itt volt valamikor a kendertörő. Néhány éve még ott láttam a hatalmas kúpkereket. Már csak a betonlap őrzi az emlékét. A lányok szilonban és neylonban járnak Pesten is, meg Uzapanyiton is. Minek ide már kendertörő. Balra új épülő házak. Egyik udvarban egy kötél pelenkát lenget a szél. Szép fehérek. Leng-lobog, diadalmasan. Az életet hirdeti. Ezek az élet zászlói. Jobbra az állami gazdaság épületei. Hatalmas raktár. Előtte szemet tisz- ; tít egy cséplő. Egy lány lapátolja a i szállítószalagra a kombájnok drága , kincsét. i Távolabb a dombon gyümölcsfák 1 sorakoznak. Hosszú az árnyék. Balfelől hordanak. A kévék felröppennek a pótkocsira, hogy ott egy ember megtérdelje őket. A villa megmegcsillan, mint a gyémánt. Tovább! Tovább! Fel a hegyre. Előttünk erdő. Balra kicsépelt szalmasor. \ másik oldalon renden fekszik a termés. Talán sörárpa. Igen. Legalább lesz sör. Tornaiján hamarább lehet í dgy kiló aranyat venni, mint egy po- t lár sört. No, majd iszok Szombatban. ( Ezt gondolja a szomszédom, ezt a I sofőr is. s Beérünk az erdőbe. Olyan szép az * erdő, hogy a rossz szemnek kár rá- 1 nézni. Húsz-huszonötméteres fák. 1 Dlyanok, mint a gyertya. Büszkék, I egyenesek: messzire látnak. r Kibukkanunk Bekti felett. Balra egy soroló kúszik a kalászok között. “ Mellette lucerna-tarló, majd kukori- j Távolabb a gulya legel. A kolomp- r szót nem hallom, de tudom, hogy szól j, •ajtuk a kolomp. Szükséges, mint a j evegő. Ez tartja össze a rakoncátlan ( jószágokat. Meg aztán: álmodozni is £ lehet egy kicsit rajta. Aki nem hiszi, próbálja meg. Gyönyörű muzsikája r van a jól összeválogatott kolompnak, j csengőnek. \ A falu felett új kukoricaszárító épül I A szarufák úgy állanak a gólyalába- s kon, mint egy óriási hal csontváza. : A faluban sportpálya szorong a házak között. Hepe-hupás, mint egy . sarki jégmező. A pingvineket libák he. lyettesítik. ! Az egyik udvarban asszonyok ülnek. Tere-fere. Most jöhettek a mezőkről, mert batyu is van az egyik mellett. A falu másik végén kút és bögre. Ihat, aki szomjas. Sört úgyis csak Bau tyiban mérnek. Domb következik. Baloldalon egy húsz hektáros tábla körülkaszálva. Jöhet a gép. Szembe vele a soroló végzett tegnap, vagy tegnapelőtt. Gyökeret ver az új módszer: a kétmenetes aratás. Gyorsabb, olcsóbb. Nini! Itt meg az olajvezeték szellőztetője dugta ki a nyakát az árokból. Olyan, mint egy óriási elveszett pipa. Távolabb egy traktor és két pótkocsi látszik. Kint vagyunk a hegyen. Ez már a szombati gyümölcsös. Kis házak, gyümölcstől terhes fák integetnek felénk. A diófák olyan büszkék a dióikra, mint a kamaszlányok feszülő blúzukra. — Nicsak, ni! Nézzétek! Régen volt ennyi dió! Beljebb a fák között egy kis autó lapul. „Kiskiruccanás“. A völgyben szép két sor topolya szívja a patakocska vizét. A zaherjei asszonyok ebben mossák a lábukat, ha a cipő nagyon megviselte. Balfelől egy tábla zöldéi. Távolabb kukorica. Kiértünk a dombra. Egy kopott krisztuskereszt őrzi ezt a dombot. S a völgyben előttünk fekszik Rimaszombat. A sorompónál meg kell állni. Tolatnak. Egy asszony leszáll. Hóna alatt seprőt cipel. Látom, hogy örül neki. Vajon hol jutott hozzá? A gőzös elpöfög, nyílik a sorompó, Még egy kanyar és kiszállunk. Izzadunk, mint a kacsa. Betérünk az első büfébe. — Kérek két nagy sört, - de látom ám, hogy mindenki ásványvizet iszik. Mellettem egy Mikszáth-kinézésű öreg bácsi megszólal: — Ugyan kérem, sört? Az ilyen kis városkába nyáron nem küldenek sört. Bezzeg Bratislavában, vagy Prágában! Ott biztos még lábat is abban mosnak. Jobb, ha nem szólok, — s int, hogy én se szóljak, mert elég baja van az embernek otthon a feleségével, - minek sűrítenénk hát fejünk felett a viharfelhőt? Nem igaz? Kilépünk az alkonyi fénybe. Sietek a dolgom után. Hatharminckor indu! az expressz visszafelé. Kovács István (Gömör) Antal Pista bácsi lovas járgánnyal hajtja az elevátort A magtárban és a mezőn... Izzadnak az emberek a nagy melegben, még arra sem érnek rá, hogy letöröljék verejtéküket. Sürget a munka. Sűrűn érkeznek a traktoros pótkocsik a magtár elé telve aranysárga árpával. Két kombájn ontja magából a szemet. Eddig csaknem 4 vagon tavaszi árpát és 110 mázsa borsót szállítottak a raktárba. Stigel József elmondja, hogy habár két műszakban dolgoznak, mégis mindig akad tennivaló. — Holnap indítjuk útnak a leadásra szánt második rakományt — mondja örömmel. A tompái határ déli részén már 3 szalmaprés dolgozik. A préselt szalmát rögtön kazlakba rakják. A kazlat főleg az idősebb bácsik és nénik rakják. Mudrák Józsefné például már 57 éves, Puller András is’túlhaladta már a 60-at. Laukó János bácsi és Hoksza István pedig már közelebb állnak a hetvenhez, mint a hatvanhoz. A kazal tövében a hetvenéves Antal Pista bácsit bíztatja jó öreg „baitársát“, munkában kivénhedt lovát. A traktorokra máshol is szükség van, azért az elevátort lóval hajtjájc Idős koruk ellenére is szívesen dolgoznak, mert szívükhöz nőtt a munka. Tfith T ócrln f Tnrvirv^ Nagykövesd - BIiIt* kövesd! A terebesi járás egyes szövetkezeteiben végefelé jár az aratás. így van ez Kiskövesden is. Nemcsak i szövetkezetesek, hanem az üzemi nunkások is derekason kivették részüket a gabonabetakarításből. Szacadságot vettek és mentek segíteni izzal a tudattal, hogy a gabonabeta«arítás mindenki ügye. Nem is volt liba. A jól előkészített gépek szinte imésztették a hektárokat. A rendrakó iraftógép naponta 16 hektáron is elvégezte a munkát. Az SZK—3-as íombájn napi teljesítménye meghaadta a 10 hektárt. Ahogy csépelte a kombájn a gabonát, vele egyidőben takarították be a szalmát, s máris : megjelent a lánctalpas végezni a tarlóhántást. A közbeeső időben elcsépelték a borsót és a takarmányozásra szánt borsószalmát gondosan kazalba rakták. Nemcsak a hétköznapokat használták ki, de vasárnapra is brigádot szerveztek, amelyből minden épkézláb ember becsülettel kivette a részét. Ha megakarnánk állapítani, hogy az aratási munkálatoknál melyik dolgozó állta meg a helyét a legjobban, akkor bizonyosan arra a megállapításra jutnánk, hogy nincs kivétel, mert minden ember odaadó munkát végzett. Ha nem volt reggel harmat, a gépek már hajnalban zúgtak a határban. A kiskövesdi szövetkezetnek 224 hektárról kellett a gabonaféléket betakarítani és ezt mind kétmenetes módszerrel végezték. Ha a gépek befejezik a munkát, máris mennek Trebisovra és Zemplianske Teplicére, hogy kisegítsék azokat a szövetkezeteket, melyekben később kezdődik az aratás. Az egyik rendrakó aratőgép már a kisújlaki szövetkezetben dolgozik. A NAGYKÖVESD1 szövetkezetben is jól haladnak a betakarítási munkákkal, de koránt sincs olyan • munkakedv, mint a kiskövesdi szövetkezetben. A gépek ugyan jól működnek, mert az SZK—3-as kombájn, mellyel Bodnár László és Gulyás Bertalan dolgoznak, naponta kicsépel 240—260 mázsa gabonát. A gépesített brigádnál nincs is hiba, mert Illés László mechanizátor és Szúnyogh Lajos agronőmus mindent megmozdítanak, hogy a gépi munka a legjobban legyen szervezve. Azonban a tagok némelyike közömbösen tekint az aratásra. Inkább a háztáji gazdálkodással törődnek, pedig a szövetkezet ügye úgy kívánja, hogy a gabonabetakarításból is kivegyék részüket. A magot még csak behordják valahogyan, de mi lesz a szalmával, amire mint takarmányra, nagy szüksége lesz a szövetkezetnek. Ezen a téren példát vehetnének a kiskövesdi szövetkezetesektől. A szalmát minél előbb be kell takarítani abból a szempontból is, hogy a tarlóhántás haladéktalanul meginduljon. / Jablonci Lajos Arató itíűsajor Az ajnácskői vár ódon kövei erősen visszaverik a perzselő napsugarakat. A júliusi kánikula fojtó melege lapul az apró bárányfelhők alatt. Az enyhe szellő simogatásként hat ebben a rekkenő melegben. Körülöttünk mint a tenger hullámzik az érett árpa. A kalászok fejüket lehajtva, duzzadva integetnek felénk. Mellettem Pataki Pál, a szövetkezet agronómusa és Piláth István, a HNB titkára. A termést nézegetjük. A nagy hőség nem gátolja az aratás ütemét. Két lánctalpas járja körbe a mellettünk levő domboldalt. Vágják Várkonyi pillanatkép A várkonyi EFSZ-ben a tavaszi árpa cözött dúsan fejlődött és magasra lyúlt az alávetett lucerna, ami najyon megnehezítette a kaszálást. Méhes Kálmán és Gajdácsi Gyula sorolóikkal az első két napon 28 hek:árt vágtak le belőle. A szalma össze:akarítása 3 csoport gondjára van jízva. A tarlóhántást két hernyótal>as traktor végzi két hosszabbított műszakban. Az aratók, szalmaösszetakarítók, jabonatisztítók és gabonaszállítók isoportjai versenyeznek. A versenyt létenként értékelik és jutalmazzák. Szorgalmas munka. folyik a többi munkaszakaszon is. A 13. hektáros certészetben Csiba Ferdinánd és 4agy Albert vezetésével az első fél- j :vi tervet 20 000 koronával túltelje- I lítették. Az állattenyésztésben Kovács Fe- ; enc etető 30 anyasertéstől 198 ma- 1 acot választott el. Figyelemreméltó /égh Béla munkája is, aki a hízómar- 1 iánál június hónapban 135 dg-os : lúlygyarapodást ért el naponta. i i'orváth István (Várkony) az árpát. Az első lánctalpas vezetője, a 26 éves Kovács Barna, aki szókimondó, igazszívű traktoros. Lelkesedésből bármily tekintetben jelesre vizsgázhatna. Kisegítője Gáspár József 17 éves vidám fiú. Ugyancsak ez vonatkozik a másik kisegítőre, Szepesi Pálra is, aki Jakab Bélának, a másik lánctalpas vezetőjének a kisegítője. Mindkét kombájnos a Tornaijai Mezőgazdasági Szaktanintézetbe járt. — Naponta mennyit aratnak le? — Hát... ami azt illeti, ilyen helyen elég 4—5 hektárt rendbetenni naponta. — Az aratással elégedettek? — Azzal éppen nem dicsekedhetünk. Nézzen ezekre az ormótlan dombokra — mutat a körülvevő magaslatokra. — Ez, ami minket legjobban visszatart a haladásban. Sok helyen még a kévekötőt sem tudjuk üzemeltetni. Bizony, a gabona negyedrészét kézi kaszával kell vágni — szól közbe a szűkszavú agronómus. — Gépünk van >lég, csak nem tudjuk megfelelően <ihasználni. Szép az árpa, bár a szalmája nem ä legnagyobb, de a kalásza tömött. A vártnál jobb. Főleg magra kifogásalan. Most már csak az aratáson núlik. — Ez főleg Kovács Barnától és lakab Bélától függ. — Mirajtunk aligha, mert mi minlent megteszünk a sikeres befejezőiért — mondják a traktorosok. — És milyen a többi termés? — A többire a kemény tél és a losszúranyúlt tavasz majdnem sötét laplant húzott. Sok kifagyott belőle. Ci kellett szántani 10 hektár lóherét, .1 hektár búzát, melyek helyett ta:armányt vetettünk. Vannak nehézségek, gondok, probémák, de az ajnácskői szövetkezeteek becsülettel igyekeznek megoldani zokat. Molnár Gyula (Ajnácskő)
