Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-07-21 / 58. szám
Acsákiszalmal EFSZ-ben ügy az ötvenes évek derekén kezdték meg a szövetkezet tanyájának építését. A közös vagyon védelméért legelőször is az emeletes raktár került fedél alá. De mivel az elnök, könyvelő és a raktáros akkoriban rakták a „fészket", kifundálták, jő lenne a raktárban olyan helyiséget is építeni, ahová bezárnák a „lelkiismeretet“. Egy régi bankhivatalből súlyos vasajtöt is vásároltak a raktár egyik sarkában levő helyiségre. Az okoskodöknak azt mondták, hogy abban a sarokban lesz a légvédelmi pince bejárata. Sokan még dicsérték is gondoskodásáért az elnököt: „Mégis csak derék ember az elnökünk, még a háborúra is gondol". Hogy, hogy nem, okkal-móddal ebbe a helyiségbe zárták a „lelkiismeretet;. Mihelyt a „lelkiismeretet“ sikerült „hűvösre" tenni, gyors tempóban felépültek a „törzsvezetőség“ palotái. Igaz, hogy azóta lett „koronás" EFSZ a Csákiszalma. A járási gyűléseken az egyes rosszmájú funkcionáriusok azóta mint ' elrettentő példát emlegették a Csákiszalmát. A jőhiszeműek pedig „szegény" előnévvel illették meg a szövetkezetét. Pedig tudja a fene, igaz, előleg csak hébe-hóba volt, mégis egymás után épültek a szebbnélszebb házak a falusán. Motorkerékpáron pufogott minden fiatal, a vezetők közül pedig már sokan a Spartak volánját is tekergették. Most meg televízió után bolondul a falu népe. Állítólag már minden házban lenne, csak ott a baj, hogy ritkán lehet elkapni egy-egy „Orion“-t. Már hat éve raboskodot a „lelkiismeret", amikor a könyvelő bosszankodva mutogatta az újságban, hogy valami népi ellenőrző bizottságok alakulnak. — Dolgozni jönne a sok léhütője, ne ellenőrizni a becsületes népet! — káromltotta el magát Nemesházi, az elnök. Korán beköszöntött a tél. Az elnök örömére jól megrázta a szakállát. — Legalább nem zavarja az embert a sok ebadta csavargója — mondogatta Nemesházi poharazgatás közben a szövetkezeti pincében. Az egyik zimankós reggel az elnök éppen a szokásos porcióját nyakalgatta a raktárossal egyetemben, amikor lélekszakadva berontott Becsületes Rudi, az éjjeliőr. —* Két autóval jöttek az istenadták — kiabálta fulladozva. — A könyvelő üzente, hogy rögvest gyertek. Jószívű János raktárosnak ijedtében cigányútra tévedt a „kisüsti", fulladozva, könnyezve dugdosta el a demlzsont. — Hogy fordultak volna az árokba — szitkolódzott az elnök és elsietett. * * * — Olyan kíváncsiak, mint a vénasszonyok, — mormolta magéban Nemesházi — no, de majd a szilvapálinka elüti őket a szimatolástól. Alig várta, hogy kikössenek a raktárban. — Moss poharat, János! — rendelkezett. — No, gyűjjenek már, mert kimegy az ereje — invitálta a nézelődőket, jegyezgetőket. Azok éppen nem kérették magukat. Még dícsérgették is a nyakolajat, amikor szóhoz jutottak. — No végre megtaláltuk a jöttmentek orvosságát — mosolygott elégedetten bajúsza alatt az elnök. — önts, János! — bíztatta a raktárost. — Köszönjük, ha majd legközelebb erre járunk — hárította el a kínálgatást Kovács, a bizottság elnöke. — Még hogy legközelebb?! Kiváncsi rátok a halál — sziszegi foga között és közben intett Jánosnak, hogy két literest töltsön meg, s majd az úton benyakalják az okoskodók. — Ebben a helyiségben talán valami rejtett kincset raktároznak? — mutat nevetve a határozott arcú Kovács a lelakatolt vasajtóra. — Nincs ott semmi — nézett ijedten Nemesházi a raktárosra. — Nem kár semmit ilyen erős vasajtó mögött tartani? — Ügy kaptuk az ajtót — közben siettette szemével Jánost, hogy mozogjon már azokkal az üvegekkel. — Egy kis útravaló, — nyomkodta az üvegeket Kovács kezébe. — Miféle útravaló? — No, ne okoskodjon hát,., — A kulcsot hozzák inkább, azt még tegyék el tavaszra a cukorrépaegyelőknek. Hátha megszagolják, hogy lesz valami áldomás féle és nem marad kapálatlan a fele, mint a múlt évben. — Jut is. marad is .., — Hát akkor csak maradjon — utasította el a fiaskókat határozottan Kovács. — Hanem a vasajtót... — Esküszöm, hogy nincs.., — Sohasem esküdözzön, inkább nyittassa ki! — Hallod, János? — nézett kétségbeesetten a raktárosra. — A könyvelőnél van a kulcs. — hebegte a másik. — Ha a szent Péternél van is, nyissák ki! Kisváratva nyikorogva nyílt a nehéz vasajtó. Erre a pillanatra várt a „lelkiismeret“, s mint a kámfor elillant. A valami csodára váró ellenőröknek leesett az álluk, amikor egy sötét üres lyukat találtak a féltveőrzött vasajtó mögött. ( — Hát ezt meg miért féltették — néztek össze tanácstalanul. — Mondtam, hogy itt nincs semmi — mondta reszkető térdekkel az elnök. Ha a titkos helyiségben nem is tavai álmodtam. Igen csak megszorongatott a bestia. — Mit tegyünk, mit tegyünk — jajveszékelt János. — Mondanék én valamit — szólt megnyugtatásként az asszony. — Mi lenne, ha nem szerencsétlenkednénk tovább...? Hiszen tele vagyunk mindennel. Egye a fene azt a két zsák darát is. Legfeljebb visszavisszük... Hátha az a lelkiismeretlen „lelkiismeret“ megnyugszik? Az ártány már úgy is van vagy három mázsa... Éppenséggel azt a két litert is vissza vihetnénk, amit este hoztál... — Mondasz valamit, te asszony — megpróbálhatnánk. Még az a szerencse, hogy Mári jódarab fogdmeg asszony. így kisvártatva egy-egy zsákkal csoszoghattak a vaksötét téli éjszakában. A kert alatt törték a havat, nehogy valakivel találkozzanak. Hanem a kutyák ... Hogy a rossz seb egye meg, ahol egy is van hogy még az Igaz János is... Sokáig a néma csendet csak a malacsivítás és a borjúbőgés zavarta. — Mi lesz, mi lesz? — szegeződtek a szemek az elnök felé. Az elnök sokáig köszörülte a torkát... — Hát... ízzé... emberek! Mindig mondtam én, hogy a mi tagságunk becsületes, hü a közöshöz — Itt-ott hümmögés, köhögés. — Éppen a legjobbkor hozták vissza a közösnek megőrzött dolgokat, mivel most készítjük a leltárt. Még szerencse, hogy János, a raktárosok mintaképe ma éjjel is szorgoskodott a raktárkönyv rendbehozatalán és Így kéznél van... A fáradhatatlan könyvelőnk sem restellte ott hagyni fiatal feleségét, tudva azt, hogy az 6 „arany kezére" ma szükség lesz... Mert, emberek, fő a becsületesség, a lelkiismeretesség, a közöshöz való jó viszony — emelte fel hangját. — Mert minek nekem az a bor, amit valaki nálam hagyott láltak csodát, másutt igen furcsa dolgokat láttak, hallottak. Ezt aztán a fejére olvasták, a cipőjük orrát vizsgáló „szentháromságnak", meg a többi bólintgató Jánosnak. Hiába készített babfőzeléket oldalassal az anyjukom. A raktárosnak nem ízlett a vacsora. Sápadt volt, lelte a hideg. Mári asszony bort is forralt', de János savanyúnak érezte az ízét. Halálfáradtan dűlt az ágyba. Sokáig forgolódott, sóhajtozott, de egy szót sem árult el oldalbordájának. Nagysokára elnyomta az álom ... Szörnyű kuszáit dolgokat álmodott. A kiszabadult „lelkiismeret" kínozta, gyötörte, fojtogatta ... Ráolvasott minden bűnét. Még azt a vacak ötezer téglát meg néhány zsák cementet is felhánytorgatta, amit véletlenül az ő házához vittek ... Minden semmiséget a fejéhez vert. A két zsák darát is, amely múltkoriban az ő zsákjai közé keveredett... Arra ébredt, hogy a szive kegyetlenül kalapált. Reszketett a félelemtől, mint a kocsonya. Moccanni sem mert. Csak egy artikulátlan sóhajfts tört ki akaratlanul a belsejéből. — Mi bajod, emberem — bújt hozzá ijedten Mári. — Jaj, ne is kérdezd... — Már csak nem titkolódzói életpárod előtt..,? — Ügy sem segítesz rajta. — Hátha?! SImogatésra, biztatásra János kibökte a történteket és a szörnyű álmát. — Jaj, ne is mondd.én is kígyóbelőlük, azok csapatostul csaholtak utánuk. Végre-valahára csapzottan megérkeztek a közös udvarába. A csaholó dögök lassanként megúnták a kísérést, lemaradtak... De a fene tudja miért, még mindig hangos tőlük a falu. — Mintha jönne utánunk valaki — állt meg ijedten János. — Jön az eszed tokja — lépjünk ki, mert leszakad a derekam. Nyikorgott az ajtó és máris a sötét raktárban botorkáltak. — Ellenőrizni azt tudnak — bátorodott meg birodalmában János. De villanyáram, az nincs. Még a délután elaludt... Mintha csak az égiek meghallották volna a dühösködő raktárnok panaszét, hirtelen felggylladtek kint is, bent is bekapcsolt lámpák. Ijedve álltak meg egy pillanatra. Aztán János ledobva a zsákot, az ajtó melletti kapcsolóhoz sietett, hogy legalább a kinti világot lekattintsa. Hanem uramfia, amit az ajtóból látott... megdermedt benne a vér. ~~r — A raktár előtt a kivilágított térségben egész embersereg állt megmerevedve a hirtelen kigyulladt fénytől. Egyesek kezében demizson, másiknak tejeskanna, egyik hátén zsák, a másikon háti kosár. Mindenki cipelt valamit. — Ügy látszik, ezeket is kimozgatta az ágyukból a „lelkiismeret“ — villant át János agyán. — Nem mondom, alapos munkát végzett. Az elnököt egészen a raktár közelében érte a fényáradat. Kezében két 25 literes demizsont szorongatott. A felesége kisebbeket. Hátrább nyolc malac sivított. Ha János jól látta, valaki még borjúkötelet is szorongatott. Telt, múlt az idő, az emebrek álltakaz emberek álltakkeret vert volna a lábuk. Csak a szemük tévedt hol jobbra, hol balra. ,Hát ő is?“... Végre János megemberelte magét. — No, mozduljatok már, emberek... A jó raktáros mindig kéznél van, igaz-e, elnök elvtárs? Nemesházi is nekibátorodott. A többiek utána. „Ide, emberek, oda, emberek" — rendelkezett János. A lerakott holmi között volt még „kisördög“ is. Akár egy rendes hetivásár is kitelt volna a sok mindenféléből. — Ki gondolta volna — vakarta meg csodálkozva a fejét az elnök, — megőrzésre. Mert, ugyebár, ha inni akarok, itt a szövetkezeti pincében van elég. Nem igaz, emberek? — Igaz, igaz — hümmögték. — A másik nagy öröm, ami ma ért, — folytatta most már magabiztosan az elnök —, hogy erősödik nálunk a szövetkezeti demokrácia. Talán megalakulásunk óta sem jöttünk össze ilyen szép számban. Büszkeség tölti el szívemet, hogy mindnyájunk ügye a közös ügy ... — Éljen a szeretett elnökünk! — kiáhott közbe a könyvelő — éljen, éljen! Hurrá! — kiabáltak összevissza. A könyvelő és János magasra akarták emelni az elnököt. De a 120 kilós emberrel sehogysem boldogultak. így egy dacás zsákról folytatta továhb: — Most pedig, ha már ilyen szép számban összejöttünk, ünnepeljük meg közösen a szocialista demokrácia elmélyülését. Azzal a 15 liter „kisüstivel"“, amit a hőn szeretett könyvelőnk őrzött meg, erősítsük a közöshöz való jő viszonyt! Ki tudja meddig erősitgették volna, ha azt a cudar villanyt megint ki nem kapcsolják. — A fene ette volna meg őket — dühösködött a könyvelő. — Ebben a farkas sötétben az ember még a saját száját sem találja... — Ahol ilyen becs... becsületes a tagság, ott még az ajtót sem kel! bezárni — tántorgott ki utolsónak János, tárva-nyitva hagyva az ajtót. A „lelkiismeret“ közben tűvé tette Becsületes Rudiért az egész falut, de sehol nem lelte ... Pedig az öreg nem volt messze. Ott horkolt a Cifra tehén faránál. Hogy miért a Cifráénál? Mert éppen ott húzott utoljára abból az Uvegbl, amit azért nyomott a raktárnok a kezébe, hogy tartsa a száját. Éppen akokriban „potyogtatott" az illemtelen állat, Rudi fejére, amikor a „lelkiismeret“ beleúnt a fáradozásba és pihenésre gondolt. Mivel a raktáros cellája ajtaját nyitva találta, úgy gondolta, hogy ha mér hat évig kibírta, egyet még szundít a megszokott helyen. Az öreg Becsületes, mint jó éjjeliőr, nem aludt olyan mélyen, hogy nem vette volna észre a „megbecstelenltését". Szörnyen káromkodva kászálódott fel és a villa keresésére indult, hogy rendre utasítsa ezt a „baromi állatot". De a szurokfekete sötétségben nem találta a „nevelőeszközt“, sőt a kijáratot is csak nagysokára. Mámorosán tántorgott hazafelé. Ám, ahogy a raktár elé ért, újból kigyulladt a villany. Az öreg hirtelen jött fénytől semmit nem látott. Ijedtében azt hitte, hogy valahol a közelben átombombát dobtak le az amerikaiak, öregségét meghazudtolva vágta magát a földhöz. Jó ideig feküdt mozdulatlanul, de mivel érezte, hogy nem égett el, félve felemelte a fejét. Csak akkor vette észre a raktárt kitilt ajtókkal. — No, ezért legalább két liter hivatalos — különben kinyitom a pofám... Kicsit szorongva bemerészkedett. Furcsa látvány tárult szeme elé. — Mint valami zsibvásár, — bámult csodálkozva. — Ki a csoda hordhatta ide ezt az össze-vissza holmit, amikor Innen mindenki csak vinni szokott?! Nem töprengett sokáig. Inkább alaposan meghúzta legelső kezeügyébe akadt fiaskót. Aztán újból körülnézett. Akkor látta meg, hogy a „fogoly“ ajtaja tárva-nyitva. — De mintha horkolna ott valaki — képzelődött. Egy kicsit mindig borzongott ettől a vasajtótól. Gyorsan becsapta hát és ráfordította a kulcsot. A tompa csapódástól összerezzent. Sietve öntött újból bátorságot magába. — Demizsonok borral, pálinkával, vaj, dara, a malacok összebújva — mind-mind hasznos dolgok. Ha itt hagyom, valaki reggelig ellophatja — morfondírozott. — Még aztán végül engem vonnak felelősségre ... Nem sokat teketóriázott, fogott két demizsont és a kerteken keresztül hazafelé sántikált. De továbbra is bántotta a buzgóság. Mi lesz a többivel? Felébresztette hát Trézsit, a vén sárkányát, meg a suhanc,unokáját, akinek szerencséjére még szánkója is volt... Mire pirkadt, minden használható dolgot sikerült „biztonságba , helyeznie". Sőt, még a malacot is bebújtatták friss szalmába. Az öreg Becsületes húzott még egyet a' demizsonból, aztán mind aki jól végezte a dolgát, ledült szundítani egyet. * # * Reggel Jószívű János szokásától eltérően igen szaporázta lépteit a raktár felé. A gyomrát már jó előre készítgette a gyöngyöző „kisüstihez“. Amikor belépett a raktárba, már-már csurgóit a nyála. De hirtelen megtorpant: — Szentséges ég, mi történt?... Vagy csak álmodtam az egészet? — dörzsöli meg a szemét. — De mégsem álmodtam. De hátha mégis ... A sarokban elbődült'a didergő borjú. János a fejéhez kapott és lerogyott egy krumplis zsákra. Révült szemekkel kereste a drága holmit, ami nyomtalanul eltűnt. Kiszáradt torkát a sírás szorongatta. — Hát érdemes becsületesnek lenni? — nyöszörögte kétségbeesetten. I * VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: j i Inkább vékonyabbat, de jobbat | I &n oldal-ezreikbe i! az olyan könyveket rejtegetik ki nem állhatom, szépen : ; hajítófát az ilyen | ; ;j; sem érnek könyvóriásaz olyan könyvek, erőd ;j; amelyek nincsen ínyemre j ! álmatagon semmiképpen. ; j í; a polcon Kedvemre való : > :j; csücsülve az a könyv, : ; köszönnek. mely alakra | sovány, • ! ;í nem szívelem vékonydongájtl, ji az olyan könyveket, ösztövér, i amelyek púd-súlyú ám || nehezékek, a töltényt ár* i : j; amelyeken oldalakba í ;j| csattok reze ólomsor I® rezeg, meg lőpor s aranyszegéllyel belefér. hivalkodva Azt kérem, legyen hát ) ; állnak elébej. müveim sora: A lázas idő szülte brosúrák ’■ . dübörgő futózápora. • erőt (Pákozdy Ferenc fordítása) !;í * A napokban emlékezünk meg Via;» gyimir Majakovszkij, a világirodalmi t 2 jelentőségű, nagy szovjet költő szü- » letésének 70. évfordulójáról. a»»»»»?»»»:
