Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-11-20 / 93. szám

A baromfitenyésztés tiszta jövedelmet hozott Az ipolynyéki szövetkezet a helyi viszonyoknak megfelelően egyre job­ban fejleszti a baromfitenyésztést. Az eddigi eredmények is azt bizonyítják, hogy a szakosítás jó irányban halad. Grenyo Györggyel, a szövetkezet öko­­nómusával beszélgettünk ezen terme­lési ág eredményeiről, fejlesztési ter­veiről. — Szövetkezetük hány tojótyúkot tart? — A 6000 férőhelyes mélyalmos tojőpavilonban most 5400 tyúk van, de átlagosan csak 5000 jut, mert év közben cseréljük az állományt és nem mindig tudjuk elég gyorsan pó­tolni a. hiányt. BB1 • • Öregek randevúja Röpke, meghitt ünnepség színhelye volt minap a cserhátúj falusi szövetke­zet irodája. A közös gazdaság hatvanévesnél korosabb tagjait hívta össze meleg­hangú beszélgetésre, s vendégelte meg a vezetőség. Számszerint nyol­cat. Első Ilyen randevúra mér ez év május elsején sor került, amelyen tizenegy idős szövetkezeti tag vett részt. Kedvessé, bensőségessé tette ezt a találkát a pirosnyakkendősök köszön­tője, verse, akik a szeretet, a megbe­csülés jeléül viruló virágokat nyúj­tottak át a rögös utat járt elődöknek, az új élet megalapozóinak. Tizenkét évi munkálkodásukat a tagság nevében ölveczky Ferenc, a szövetkezet elnöke köszönte meg, s erőt,’ egészséget, nyugodt, békés öregkort kívánt az élet alkonyán lé­vőknek. • Az ünnepi ruhában feszítő, tüs­­késbajúszú, haját gondosan félre­fésülő Pónya Sándor, aki annakidején tíz hektár földön gazdálkodott, egyet­len mondatba sűrítette mondókáját: — Igazán szép dolog, örülünk neki, hogy ránk gondoltak a vezetők — i tegyük még hozzá, jelesre vizsgáz­tak emberiesség dolgában. Bárhogy is vesszük, ezért a kezdeményezésükért dicséret jár! A hatvannyolcéves Pónya bácsit nyáron az ekcéma kínozza, mégis há­­romszázegynéhány a munkaegysége. Egyetlen kívánsága, mint ahogy mon­dotta: egészség legyen, ez a legfon­tosabb! • Gyurcsovics József 62 éves. A több mint hat évtizedből kettőt az ógyallai SUmegh-féle gazdaságban cselédként, a másik kettőt pedig feles-dohányosként tengette, ugyan­itt. Leghőbb vágya, hogy Józsi fia, (aki állami gazdasági zootechnikus) háza mihamarabb felépüljön. A ház­hely és az építkezési anyag költsége már megvan. A hajdani cseléd ma 740 hektár földet tud magáénak. Szorgalmáról, a közöshöz való jó viszonyáról az 540 munkaegység a bizonyíték (az átlag­munkaegység mintegy négyszázra te­hető tagonként). • Szitás Gáspár hat és fél hektárja is hétszáznegyvenre szaporodott. Öt­venegyben lépett a .szövetkezetbe; mint alapító tag. A közöshöz való ra­gaszkodását példázza, hogy egy évvel ezelőtt műtéten esett át, azóta beteg­­állományban van, s tüdő-, valamint szívasztmája ellenére még dolgozni szeretne... • Monozlal István bácsi már 75 éves, de munkabírása még ma sem hagy alább. Nem bírja a tétlenkedést. Élelmességére jellemző: két vasvillája is van, amit dologvégeztével mindig eldug, hogy ne kelljen időt „veszte­getnie" még arra is, hogy a raktáros­nak leadja, majd újra kelljen elkérnie másnap, Ezt a társai a fejére „olvas­ták". . • Kiss Jenő sem marad el igyekezet tekintetében a társaitól. Tizenegy vagon cukorrépát szállított el a kam­pány idején a rendeltetési helyére. Hatvan éves korában nősült. Tréfásan jnegjegyezte, hogy ráérne akár most hozni asszonyt a házhoz, pedig már hetven esztendős. • A randevusok közé tartozik még Visnyel Bernét, Roszícska Júlia, va­lamint Czuczor István, akik szintén kiveszik még részüket a közös mun­kából. * * * Az elnök sose mulasztja el a véle­ménykérést — a korosabb szövetke­zeti tagoktól. Beavatja őket a közös­ség, a nagy család ügyeibe. S ez így helyes! Lám, ott, ahol törődnek a szövet­kezet öregjeivel, megbecsülik őket, azok határtalan odaadással, a közös­­h >z való Ragaszkodással viszonozzák. (nki) — Mennyi tojást termeltek tyúkon­ként? — Nemrég értékeltük a termelé­kenységet és megállapítottuk, hogy tíz hónap alatt minden tyúk 117 to­jást tojott. A tojástermelést lényege­sen feljavították az idei csirkék is. A márciusi csirkék szeptemberben 79 520, augusztusban 25 667, október­ben pedig 124 000 tojást termeltek. — Ilyen eredmények után gazdasá­guk bizonyára teljesítette a szerző­déses eladási tervét? — Magunk sem számoltunk ilyen sikerrel. A terv szerint 650 ezer tojást kellett volna eladni, de október vé­géig már 708 ezer darabnál tartot­tunk. Számításom szerint az év végéig még 200 ezer tojást adunk el. — A baromfihústermelés is ered­ményes ? — A tervezett 140 mázsa baromfi­húst, mivel a csirkék átlagos eladási súlya egy kilón felül volt, jóval túl­teljesítettük, 217 mázsát adtunk a piacra és még 21 mázsát a súlyon aluli gyengébb minőségű csirkékből és ki­selejtezett tyúkokból. — A jó termelési eredmények ked­vezően hatnak a jövedelmezőségre is? — Az előzetes számítások szerint a tojás darabját 64 fillérért termeljük, ez azt jelenti, hogy tojásonként 20 fillért nyerünk és összesen 181600 korona tiszta jövedelemhez jutunk. — A hústermelés is jövedelmező? — Meg lehetünk elégedve. Átlago­san kilónként 19,50 koronát kaptunk, a termelési költségek pedig 12 koro­nát tesznek ki. A számítások szerint a tiszta jövedelem 119 000 korona. — Milyen módon lehetne még ol­csóbbá tenni a termelést? — Ha a mélyalmos tojópavilonban állandóan megvolna a 6000 tyúk, csak 54 fillérbe kerülne egy tojás előállí­tása. — Már az előbb is említette, hogy az állományt nem tudják elég gyorsan feltölteni. Mi az oka ennek? — Erről a problémáról legjobb, ha Molnár Imre elvtárs, a szövetkezet elnöke beszél. — Sajnos, meg kell mondanom, hogy tervezőink, főleg a szakosított gazdaságokban, még mindig nem ve­szik figyelembe a szükségletet. Az 1964-es évben még egy 10 000 férő­helyes tojópavillont kellene építeni. De a vezetőség úgy határozott, hogy először csirkeneveidét építünk. Amint már az előbbi beszélgetésből is ki­tűnt, a tsirkenevelde hiánya miatt eddig sem tudjuk elég gyorsan fel­frissíteni a tyúkállományt. Ezért nem építhetünk újabb tojópávilont, csak a csirkenevelde felépítése után. Általában az illetékes szervek sok­kal alaposabban végezhetnék munká­jukat. A tojópavilonban 18 661 koronáért vettünk egy mechanikus lapátot, amelynek a beszerelése 3879 koronába került. Gondoltuk, megkönnyítjük a gondozók munkáját. A kremniékai gépállomás által beszerelt berendezés azonban csak akkor működött, amikor nem volt trágya a tojópavilonban. Ha megterhelést kapott, megállt. Amikor a gépállomásnak panaszkodtunk, hogy a berendezés nem működik, 5636 ko­ronáért megjavították, de a mai napig sem működik. A Szabad Földműves a múlt évben bírálta, hogy a német gyártmányú fejőautomatát az illeté­kes üzem nem szerelte be időben. A bírálat nyomán tíz nap múlva üzem­be helyezték a berendezést. Jó volna, ha a lap panaszunkat most is eljut­tatná a címzetteknek, — Tehát a kisebb-nagyobb hiányos­ságok ellenére is jó hasznot hoz a baromfitenyésztés. Milyenek a távlati terveik? — A csirkenevelde fölépítése után 10 000 férőhelyes tojópavilont is épí­tünk. Ez a tenyésztési ág szövetkeze­tünkben nagy jövőt ígér és a szakosí­tásnak megfelelően tovább fejleszt­jük. Bállá József A „gyerekek64 Az új telepítést vizsgálja a vincel­lér (A szerző felv.) Szomorúság, öröm. Ez a két ellen­tétes érzelem gyakran váltja egymást az emberekben. Szomorúság tölti el a szívemet, ha egy mezőgazdasági iskolát végzett fiatalember kulcsokat osztogat a csernői szállodában. De nem csak mezőgazdasági technikumot végzett portással, villamoskalauzzal találkozunk, hanem olyanokkal is, akik bebizonyították, nem volt hiába­való az iskolapadban eltöltött idő, mert sokat hoztak tarsolyukban, amit azóta valamelyik mezőgazdasági üzem. ben hasznosítottak. Az utóbbiak közé tartozik Kiss Er­nő, a farnadt szövetkezet vincellérje is. Néhány évvel ezelőtt elvégezte a növénytermesztési, szőlészeti mester­­iskolát Karván, s elhatározta, hogy igyekszik a gyakorlatban is megvaló­sítani, amit az elméletben tanult. Persze ez nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy elgondolta. Falujában a szőlőtelepítést még 1951-ben megkezdték. Akkoriban Kál­mán bácsi vincelléreskedett a szövet­kezetben. Jóformán mindent hagyo­mányos módon végeztek. Nem csoda tehát, ha a mesteriskolát végzett „gyerek" tanácsait nem nagyon akarta megfogadni az öreg. A szövetkezet vezetősége sem nagyon támogatta. — A fene vigye el azt a szőlőt — mondogatták egyesek —, egy csomó pénzt belefektetünk, haszon meg nincs belőle. Azóta már átvette a gyeplőt Kál­mán bácsitól Kiss Ernő. Az újdonsült vincellér úgy okoskodott, hogy meg­felelő pince nélkül nincs jó minőségű bor. Mivel nem nagyon támogatták elgondolását, lopkodva épített hajlé­kot a gömbölyű hordóknak. Az öreg, aki már a 78. évét betöl­tötte még mindig ott segédkezik a szőlőben. Szorgos munkás, s csak ak­kor zsörtölődik, ha valami újat kezd az Ernő „gyerek". A múlt évben azért dohogott, mert azt találta ki a „köny­ves vincellér", hogy keresztbe kell betakarni a szőlőtőkéket. Sehogy sem ment a fejébe, hogy így több ned­vességet tárolhat­nak a domboldalon, és más előnye is van. Bezzeg most, amikor 80 mázsát is szüreteltek egy hektárról, az öreg magában elismer­te: van valami iga­za a „gyereknek". A közelmúlt na­pokban már ő szor­goskodott, nyirkál­­ta a behajló vesz­­szőket, hogy a ta­karás akadálytala­nul folyhasson. A múltban azon is sokat vitatkoz­tak, amikor a „gye­rek" mindenféle­képpen hárommé­teres sortávolságra és másfél méteres tőkeközre telepí­tette a szőlőt. — így elpocsékolni a drága földet — pa­naszolta ennek is, annak is Kálmán bácsi. A harminc­hat éves „gyerek“ megmakacsolta magát. Kálmán bá- Kálmán és r ain« ha r«i UAmn a»i« a c-ziak»., csj elkeseredve nézte a nagy darab földet. Legalább sűrűbben lenne a szölővessző. De csak itt-ott van egy­­egy szól. Úgy néz ki mint a parlag. Igen ám, de a „gyerek" megint ki­okoskodott valamit. Négy hektárba hagymát vettetett, egybe répát, mind a nyolc hektárba került valami. Nem­régiben akkora fej hagymákat szedtek ki az ügyeskezű asszonyok, akár Kál­mán bácsi két ökle. Nemcsak elegen­dő munkája volt a fehérnépnek, ha­nem állítólag annyit jövedelmezett, mint akármelyik más mezőgazdasági földterület hektárja. Az öreg, a tőle egy évvel fiatalabb Lajos bácsival dolgozik mostanában a szőlőhegyen. Az utóbbi időben, ami­kor senki sem hallja őket, olyat is mondanak, amit mások előtt talán restellnének. Lajos bácsi akkoriban, amikor a két „gyerek“, már mint a jelenlegi elnök, a Laci, meg a mesteriskolát végzett Ernő beiratkoztak az ipolysági tech­nikumba, így vélekedett: „Ezek sem tudják jó dolgukban mit csinálnak.“ Azóta már elmúlt három nyár, a „gyerekek“ ebben az évben érettsé­giznek. Ha úgy néhanapján rájuk kö­szön a „diákok“ közül valamelyik, s látják azoknak gondterhes arcát, össze-összenéznek. Elegyenesltik meggémberedett derekukat, pördíte­­nek egyet fülig érő hófehér bajuszu­kon, s kissé szánakozva utánuk tekin­tenek. — Azért elegük lehet, — árulja el sajnálkozó szemük. — Te Lajos, — ismételgeti mosta­nában Kálmán bácsi. — Ha úgy széj­jelnézegetek a. határban, mintha na­gyobb rend lenne, mint régebben. — Pedig sok baj volt ezekkel a „gyerekekkel“. — A fene tudja! Igaz sokat zsörtö­lődtem Ernővel, de az a nyolcvan mázsa szőlő hektáronként... — Nem mondom — változtat véle­ményt Lajos bácsi is —, mintha ra­gadna rájuk valami abban az iskolá­ban. Tóth Dezső Levél Csicserről A levél leiméi: DEÁK Péter, a trebisovi járás - beli csicseri EFSZ elnö­ke, KAFAN István, az ottani HNB titkára, va­lamint a csicseri üzemi pártszervezet elnöke. A címzett: Anton TA2K? elvtárs, a Kelet-Szlová­kiai Kerület Nemzeti Bizottság elnöke. A le­vél tartalma: a Nagy Októberi Szocialista For­radalom évfordulójának tiszteletére vállalt szo­cialista kötelezettségek teljesítéséről szóló ör­vendetes jelentés. A kötelezettségválla­lások teljesítése pedig azt jelenti, hogy a csi­cseri szövetkezetesek — akik október 10-ig el­készültek az ősziek ve­tésével — november 7-ig befejezték a kuko­rica, a cukorrépa és a burgonya begyűjtését, feltörtek 120 hektár ki­terjedésű, csekély hoza­mú rétet és legelőt, el­végezték a tervezett mélyszántást 520 hektá­ron és 120 hektáron be­fejezték az istállótrágya leszántását. A szótartó csicseri szövetkezetesek minden dicséretet meg­érdemelnek vállalásuk példás teljesítéséért. Bohus Nemiek (Kassa) Éjjeli portyázás egy kukoricásban Nyolcvanharmadik számában a Sza­bad Földműves többek között bemu­tatta olvasóinak azokat a nagymácsé­­diakat, akik annyi megértést tanúsí­tottak a kukorica gazdasági § jelentősége iránt, hogy mi­nél nagyobb mennyiséget igyekeztek belőle biztosítani maguknak — a máséból. Tettenérésük azonban nem riasztotta el az ugyancsak nagymácsédi Gál Pált, aki a büntetőtörvény hézagos ismerete miatt már hatszor került összeütközésbe annak rendelkezései­vel. Gálnak nem főtt a feje attól, ho­gyan teremtse elő a baromfi- és ser­téshizlaláshoz szükséges kukoricát nemcsak saját háztartása számára, hanem eladási célokra is. Amilyen ellenszenvesnek tartotta a brigád­munkát az EFSZ vagy a HNB számára napközben, olyan vállalkozó szelle­műnek bizonyult a sötétség beálltával. Nevezetesen ha kukoricacsövek tör­delésére nyílott alkalom Idegen kuko­ricásban. Ilyen alkalmat szimatolt Gál a sládkoviéovól cukorgyár kuko­ricaföldjén, a „Fácános“ nevű erdő mellett. Hogy két csősz őrzi a nem­zeti vagyont, oda se neki! Gál nagy­vonalúságára vall, hogy ilyen csekély­ségeken túltesz! magát. Különben is ismeri az ottani tekervényes ösvé­nyeket, előszeretettel választja a „görbe utakat“. Hogy el ne únja magát éjszakai portyázóútján, Czullnszky és L á n c z nevű társait vette maga mellé társalkodóknak. A két csősz különös módon nem vette észre a tolvajok közeledését. Vagy hirtelen vaksággal verte meg őket a sors, vagy láthatatlanokká váltak a jövevények, vagy pedig ... Nos, tény, hogy a hár­mas-szövetség zavartalanul zsákol­hatta a kukoricacsövet és elég nagy mennyiséget szállított el belőle min­den egyes alkalommal. Amikor Gál Pálék kamrájában már tomyosodtak a kukoricakészletek, lel­klismeretfurdalások kezdték gyötör­ni. Nem a kukorica tulajdonjogának téves értelmezése miatt, hanem szá­nalomból kukoricahiányban szenvedő embertársai iránt. Ezt a gondolatot egyszerűen nem bírta elviselni. Nemes szive sugallatára hallgatva, 1963. ok­tóber 13-án, egy verőfényes őszi reg­gelen fahordás ürügye alatt kölcsön­kérte a galántai Agrostroj egyik trak­torát és pótkocsiját, amelyet suty­­tyomban megrakott kukoricával a szűkölködők számára. Nyeregbe pat­tant és uzsgyi! — máris döcögött a bratislavai járásbeli Dolany község Irányába, ahol szétosztotta rakomá­nyát ... Finom lelkülete visszatartotta attól, hogy árat szabjon portékájának, csupán 250 korona „tiszteletdijat“ fogadott el minden mázsa kukoricá­ért. No meg egy kis borocskát áldo­más fejében. Gál rózsás hangulatban tért vissza szűkebb hazájába, amikor — mint derült égből a mennykö — beütött a krach. Megjelent a bosszúálló végzet a közbiztonsági testület emberei ké­pében, akik nem győzték kíváncsisá­gukat fékezni, amíg el nem készültek a kukoricakészletek „leltározásával“. Gálnál az eladott 11 mázsán kívül* 13,10 mázsa, Czulínszkynél 29,10 és Láncznál 7,7 mázsa csöveskukoricát találtak elrejtve. A kukorica persze visszavándorolt a diószegi cukorgyárba, az éjjeli por­­tyázók további kalandjainak pedig be­fellegzett. A galántai járásbíróság majd bizonyára értékelni tudja a há­rom kukoricatolvaj vállalkozó szelle­mét és igyekezetét s érdem szerint szabja ki „járandóságukat". Ajánlatos lenne azonban, ha a fenti eset tanulságul szolgálna a nagymá­­csédiaknak. Néhányan közülük ugyan­is a rossz nyelvek szerint szintén ra­jonganak a cukorgyár környékének természeti szépségeiért és a temető környékén lakóknál „leltározni" való is akadna. Jozef Melicherélk (Galánta) Számos mezőgazdasági üzemben ve­zették már be a tyúkok ketreces és mélyalmos nevelését. Ez a körülmény lényegesen hozzájárult a tojásterme­lés, illetve az eladási feladatok telje­sítéséhez. így a sókszelőcei szövetke­zetesek 150 ezer tojást adtak el ter­ven felül, az alsószeliek tojáseladási tervüknek 127 százalékra tettek ele­get. A baromfitenyésztők hozzáértő és lelkiismeretes munkáján kívül az új technológiának tudják be a Galán­tai Állami Gazdaság dolgozói, hogy terven felül mintegy 320 ezer tojást adtak el. Krajosovics Ferdinánd, 1963. november 20. Segít az új technológia

Next

/
Thumbnails
Contents