Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-11-17 / 92. szám

javaslom

a ftetyi nemzeti fruattságnaÍL. Nem kerülne nagy fáradságba

Kővár kis falu az Ipoly mentén. A község csendjét gyakran veri fel a hirdetéseket leadó hangszóró. Hangzanak a hirdetmények a nap különböző szakában. A falu lakossága napközben kint dolgozik a földeken, úgy sem hallja. Nem a helyi eredetű közlésekre gondolok itt, azokat reggel vagy este halljuk, hanem a nyersanyag begyűjtésre, a Jednota vándor-ruhaboltjára stb. figyelmeztető felhívásokra. A HNB vezetősége Idejében értekezhetne e szervezetek járási vezetőségével a látogatások időpontjáról, amit aztán előre lehetne közölni a lakossággal, épp úgy, mint mondjuk a felvásárlások pontos dátumát. A hirdetményekkel kapcsolatban még annyit, hogy a magyarlakta lakosság helyesebben szövegezett nyelvezetet is megérdemelne.

A faluszépítési akció keretében helyes lenne a széles főutat újból fásítani. A fa az utcán olyan, mint a virág az ablakban, szebbé teszi az ember környezetét. A fásítást javasolom az EFSZ telepére is kiterjeszteni. A gazdasági épületek környéke bizony elég sivár. A legnagyobb hőségekben embernek és az állatnak még egy tenyérnyi árnyék sem jut. A facsemeték beszerzése nem kerül nagy fáradságba és a fásítást társadalmi munkával végezhetnénk el.

A falu főútjának kikövezése már megvalósul. De járdát is kellene építeni. A munkát elvégezhetné a

lakosság, kavicsot az Ipolyből nyerhetünk. A HNB-nak csak a cementet kell beszereznie.

Javasolnám továbbá, hogy az ipolysági ruhatisztító vállalatnak a környéki falvakba járó kocsija nálunk is megállhatna, hogy összeszedje a tisztításra váró ruhákat. A HNB titkára kapcsolatba léphetne az ipolysági Kommunális Üzemek vezetőségével ez ügyben. Ezzel megkönnyíthetnénk asszonyaink munkáját, akik napközben a földeken foglalatoskodnak.

Ugyanez vonatkozik a mozgó húsboltra is, amely eddig mindössze kétszer tévedt a falunkba. Pedig itt nálunk is akadnak ellátatlan családok. A legközelebbi mészárszékek 12—15 kilométerre vannak tőlünk. Ennek a javaslatnak a valóraváltása azonban nemcsak a HNB-n, hanem a Jednota járási vezetőségén is múlik. A falu részéről már több kérvény foglalkozott ezzel a jogos követelménynyel.

Szeretném e pár sorral a falu népének javát szolgálni.

Cseri Béla, (Kővár)

Akadna még tennivaló

Ipolykeszin az utóbbi években történt változásokat idézve feltételezhetnénk, hogy a falu szépítését illetően már nincs semmi kívánni való. A régi rozoga híd helyén szép új betonhíd áll, az utcát aszfaltozták.

Nézzünk azonban körül a Jednota és a vendéglő előtti térségen. Ha jön az esős időjárás, a feneketlen sárban ugyancsak meg kell küzdeniük az árut szállító teherautóknak. A vásárló közönség is hiába érkezik tiszta cipővel az aszfalton a boltig, oda már csak sárosán léphet be. A nemzeti bizottság az EFSZ vezetőségével és a lakossággal karöltve véget vethetne ennek az állapotnak.

Korszerű művelődési otthonunk már 4—5 éve került tető alá, de

még mindig nincs befejezve és körülötte a terep is alapos rendezésre szorul. A gidres-gödrös térségen még mindig ott „díszeleg“ az építés óta visszamaradt tégla és egyéb hulladék, ami nem válik díszére a községnek. A HNB jól szervezett társadalmi munkával ezen a tájon is rendet teremthetne.

Akadna még tennivaló az iskola környékén is. Az iskola igazgatója többször rámutatott már az ottani elhanyagolt állapotra. Eddig azonban még semmi se történt.

Ha a HNB megszívlelné ezeket a javaslatokat és hozzálátna az említett hiányosságok kiküszöböléséhez, akkor elmondhatnánk, hogy Ipolykeszi szép község lesz!

W e t z 1 e r Gyula, Ipolykeszi

O ok szó esik manapság arról, hogy

^ az építőiparban dolgozók nem teljesítik kitűzött feladataikat. Főleg az egészségügyi építkezések kullognak, s országos méretben mindössze 52 százalékra teljesítették az idei tervet.

Amikor ezt olvastam az egyik napilapunkban, jutott eszembe a zselízi kórház, ahol az egyik vezető 1961 tavaszán megígérte, hogy meghív a szeptember 1-i kórházmegnyitásra. Azóta már sok víz lefolyt a Garamon, de az ígért meghívót a mai napig sem kaptam meg. így hát a közelmúltban úgy léptük át a kórház kapuját, hogy senki nem állta utunkat. Kissé furcsálltuk, mivel egy működő kórházban feltétlenül megkérdezik az idegentől, merre, hová tart. De ahogy pillantásom az őszi napsütésben sárgás színben csillogó kórház épületére esett, eloszlottak a kételyeim, meggyorsultak a lépteim.

Ismerőssel találkoztam a kórház udvarán.

— Szeretném kipróbálni, hogyan gyógyítanak az új kórházban — köszöntőm tréfálkozva Sediví bácsit.

— Akkor korán jött...

— Korán? Már tíz óra is elmúlott.

— Nem úgy gondoltam. Itt még nem kezelnek betegeket...

i— Hogy, hogy nem? Már több mint

Készül a luca-széke

több kifogásolni valót talált, s kötelezte a kórházat építő nyitrai kerületi vállalatot, hogy az észrevett hibákat mielőbb megjavítsák.

— És?

— A vállalt terminusokat nem tartják be, és csak itt-ott lézeng egy-két emberük. Egy cseppet sem fáj a fejük azért, hogy naponta többszáz korona késedelmi díjat (pönálét) fizetnek.

— S miért húzódott el eddig a kórház befejezése?

— Ennek több oka van. Legfőbb hibás a kerületi építkezési vállalat. Volt időszak, amikor csak egy-két ember tett-vett az épületen. De abban is kereshetjük a lemaradás okát, hogy a 18 milliós építkezésnél, mintegy négymillió korona értékű munkát a beruhá, zó irányított, végeztetett Sok esetben így keresztezték egymást a különböző munkafolyamatok. Higyje el — legyint bosszúsan —, ha tudtam volna, hogy ennyi kínlódással épül fel a kórház, nem harcoltam volna körömszakadtáig.

A kórházban máskülönben 220 ágy lesz elhelyezve. Belgyógyászat, sebészet, nőgyógyászat, csecsemő- és gyermekosztály szolgálja majd a betegek gyógyulását.

két éve kitűzték az ünnepélyes megnyitót.

— S azóta már isten tudja hányszor. Ügy készül ez, mint a luca-széke. De éppen itt jön Köteles elvtárs, a„správcánk“, ő talán többet tud mondani.

— Tud az ördögnek az a vén anyja! Valahogy úgy állunk, hogy minden rendben van, és semmi nincs a helyén.

— Nem értem? ...

— Az épületet ugyanis már egy bizottság hivatalosan átadta, de egyben

6 ftiíPMÍi/ff

1963. november 17.

Végigjárjuk az épületet. Bekukkantunk ide is, oda is. Látszólag rend van, de amit a baklövések sorozatáról hallunk, elszomorító. Hogy miért fordulhattak elő ezek a hibák? Elsősorban azért, mert több mint másfél év óta építésvezető nélkül folytak a munkálatok. De sok más felelőtlenség is közrejátszott.

Komoly hibát követtek el azzal is, hogy nem a kazánházat fejezték be elsőnek. Ha az így történik, akkor a fűtött épületben a legzordabb időben is dolgozhattak volna a belső szerelési munkálatoknál. A kazánház sajnos még most nincs rendben, s ez az egyik fő kerékkötője a kórház működésének. Olyan nyaktörő lépcsőn kell közlekedni, hogy a kazánházi ellenőr ezért sem hajlandó engedélyezni az üzemeltetést.

DOBOZY IMRE:

Holnap folytatjuk

Arról nem is beszélve, hogy lógnak lötyögnek a csövek, ahol 12 csavar kellene a csőösszetételnél, ott csak kettőt találunk. A hőmérőknek már régen lába kelt, csak egy félig összetörtét hagytak meg magnak. A legkomolyabb hiba az, hogy a házi villanytelep sem üzemképes.

A konyhát nagy sebbel-Iobbal mostanában rendezik be. A rossz nyelvek olyasmit is beszélnek, hogy ki kellett szedni az ajtót, széjjel kellet szedni a falat, hogy be tudják helyezni a főzőkatlanokat. Előfordult olyasmi is, hogy a villanyszerelők „véletlenül" átvágták a vízvezetékcsövet. A kőművesek nyugodtan bevakolták azt. Amikor megengedték a vizet, a falból úgy spriccelt a víz, mint a szökőkút. A múlt télen például a sok hótól bedugultak a takaratlan csövek, s az olvadás után szétrepedtek.

Soká lehetne folytatni az építkezésekre sokhelyütt jellemző károkat. Igaz, hogy minden bizonnyal a zselízi kórház nyerné meg az egyes építkezések közötti baklövési versenyt.

A kerületi építkezési vállalat jelentősen megkárosította államunkat és az

egészségügyet. De a legnagyobb hiba az, hogy még most sem igyekeznek eltávolítani azokat az elkövetett hibákat, amelyet az átvevő bizottság megállapított. Nem tudom, meddig tűrik még ezt a nagyfokú felelőtlenséget az illetékesek.

Közel húszmillióba került a kórház, amit türelmetlenül vár a környék népe. Már erősen rozsdásodnak a park hatalmas fáinak a levelei. Nemsokára télbe borul a határ, de az átadás műszaki okokból még most is késik néhány n ipot, talán hetét is. Igaz, ha csak naponta egy szeget ütnek a luca. székébe, lassanként elkészül az is. Közeledik a Luca-napja. Reméljük, ha korábban nem is, akkorra kitűzik azt az időpontot, amikor át tudják adni a kórházat rendeltetésének. -tt-Budapest, Berlin, Prága, s most egyazon napon Drezda és Komárom... Ez a „közép-európai görbe“ jelzi Dobozy Imre Holnap folytatjuk című drámája eddigi útját. Szándékosan nem írtam, hogy „nagysikerű“, mivel ez a „közép-európai görbe“ a nagy szavaknál többet mond és még többet bizonyít.

Mostanában gyakran olvashatunk eléggé pesszimista-hangú írásokat, különféle véleményeket a dráma, s egyben a színjátszás helyzetéről. Ennek kapcsán joggal tehetjük fel a kérdést: mi is az, ami Dobozy Imre Holnap folytatjuk-ját aránylag rövid idő alatt ennyire előtérbe emelte? Mert kétségtelen és vitán felüli, hogy így van.

Elsősorban is a mű által felvetett probléma aktualitása az a tényező, amely elevenen hat és ami egyaránt izgatja a magyar, cseh s a német közvéleményt, s közönséget.

A társadalmi rendszer változásával a megváltozott életkörülmények, emberi kapcsolatok így vagy úgy, mindig magukkal hordozzák s magukban rejtik az emberi sorsok benső, megoldatlan, s megoldást követelő erőit. Ezek az erők lassan felgyülemlenek, s az egyént vagy a társadalom egy rétegét ol^an kérdések és pillanatok elé állítják, amikor vallani kell: felelni és választ adni. Felelni a múltban elkövetett tettekért, s ha képes arra az egyén, megérteni az újat, itt konkréten a szocializmust.

Dobozy drámájának hőse Agass Lász. ló mérnök, kiváló képességű atomfizikus, volt magyar katonatiszt, aki átbugdácsolt — mint kortársai közül« annyi más — két társadalom mezsgyéjén. Az előbbiért harcolt, az utóbbiban dolgozik, minden tudását, tehetségét és erejét adva. Már ez a kettősség egy emberen belül magábavéve is hatalmas drámai lehetőségeket rejt és hozhat a felszínre.

Am Agass mérnökre ezentúl a második világháború kísértő árnya nehezül: az a vád, hogy emberek — két magyar partizán — kivégzésére adottr parancsot. S bár a vád nem valós, ártatlanságát bizonyítani nem tudja. Kivel is bizonyítaná? S mégsem tud tovább élni így. Vallania kell, ez az egyetlen lehető út, hogy az emberelír s elsősorban önmaga előtt tisztán állhasson.

S itt kezdődik a dráma cselekménye. Agass vallomását belemondja a magnetofonba, s a szalagot átadja Cserepesnek, az atomfizikai kísérleti intézet igazgatójának. A legkedvezőtlenebb pillanatban. Komoly kísérlet előtt állnak. Az igazgatónak mindenek felett a kísérlet sikere a lényegesebb, s éppen ezért nem tartja legalkalmasabbnak a pillanatot arra, hogy Agass ezzel az „üggyel““ előhozakodjék. E helyzetben jön Barla ezredes, az egyik partizán, akinek a kivégzésére a látszat szerint annak idején Agass adott parancsot. Barla nem ismeri fel Agassban a régi katonatisztet, de Agass emlékezteti. Barla meghallgatja a magnetofonszalagra rögzített vallomást, és egyszerűen nem hiszi el. Agasst elbocsájtják, de az igazgató és Laczkő mérnök tudják, hogy nélküle a kísérletet nem képesek elvégezni. Agass fia. Laci, aki egyetemi hallgató, szintén megtudja milyen vád súlya nehezedik apjára, hazugsággal vádolja őt eddigi hallgatásáért. A feszültség már szinte feloldhatatlan. Laczkó mérnök hisz Agass ártatlanságában, Cserepes előtt viszont egyetlen kérdés lebeg: mit tesz a miniszter asztalára, ha Agass nem fejezi be a kísérletet? És Agass fia? Kutatni kezd. Laczkóval együtt azt a típust képviselik, akik tudnak az emberben hinni még akkor is, ha a látszat szerint vétkes.

Barla ezredest Laci döbbenti a valóságra s Bertók — aki Agass mellett teljesített szolgálatot a háborúban — Barla előtt is világossá teszi,' hogy Agass nem adott parancsot akkor a kivégzésre. Jelentős szerep jut Máriának, aki Agass menyasszonya. Neki nem számítanak a módszerek: szereti és nem akarja elveszíteni Agasst. Ezért ajánl Bertőknak pénzt, ha bizonyítékot szolgáltat, s ezért könyörög Agassért Bariénak és Cserepesnek is.

Végül tisztázódik a helyzet, Bebizonyul Agass ártatlansága. De felmerül ismét és újra az emberi őszinteség, az egymás iránti bizalom és emberség kérdése. Hogy lehet élni ezután? Képes-e az ember azonosulni az új rend új erkölcsi normáival, képes-e újra kezdeni? Dobozy drámája igennel válaszol. S még tovább megy: elhiteti, hogy igenis lehet, s nemcsak lehet, de kell is újra kezdeni. Kitűnően megformált típusokat vonultat fel a szerző, s merész, a ma sok kérdőjelét teljes nyíltsággal adja szájukba, s a válaszokat is hasonló őszinteséggel fogalmazza.

Agass mérnök nehéz szerepét Turner Zsigmond"játszotta a tőle megszokott megjelenítő erővel. Mégis az az érzésünk, hogy Turner Zsigmond egyénisége nem az ilyen szerepből tudja tehetsége legjavát kihozni. Aki látta őt a Figarót alakítani, vagy akár az Asszony és a halálban a Halált, egyetért velünk abban, hogy ott több volt. Talán a legnagyobb meglepetést Várady Béla Lacija jelentette. Várady Bélától a színpadon most láttunk először hitelesen megformált alakítást. Nem mintha máskor rosszul játszott volna, csak sok volt mindig a „Gőre- Gáboroskodás“. Lengyel Ilona Máriája és Siposs Ernő Cserepese hiteles. Gyurkovics Mihály Laczkó mérnökében jól megformált alakítást kapott a közönség. Fazekas Imre Barla ezredese már kissé halványabbra sikerült. Egyszerűen hiányzott belőle a katona! A kisebb szerepekben Udvardi Anna, Palotás Gabi, Bottka Zsuzsa, Kovács József, Wieder Antal és Bugár Gáspár jól beleilleszkedtek a dráma folyásába. Konrád József rendezése színvonalas és a jövőre nézve sokat ígérő.

S még el kell mondani azt, hogy a MATESZ idei második bemutatója új és jelentős sikerként könyvelhető el. A Manón Lescaut után a Holnap folytatjuk - út felfelé. Gál Sándor