Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-11-17 / 92. szám

ÚJ SZOVJET LÍRA

LEONYID MARXINOV:

Születésem éve ez...

Ezerkilencszázötös évem,

Születésem éve ez!

Kongatására nem emlékszem,

S zászló ... ikon ... hogy lengedez.

S nem emlékszem, hogy miként is ódzi- Ki a tőkés hurkokból magát,

Sem hogy akkor egy ifjú pilóta A legelőt hogy repülte át.

Itt meghaltak — ott rohamra mentek,

Üj állványsort emelt fel a föld.

Machistákra célzón Lenin zengett,

Picasso dolgok mélyeire tört,

Ciolkovszkij roppályákat számolt — Gyermekei koplaltak pedig —,

Az ismeretlen Einstein — messze, távol — Levezette már képleteit.

Lám mind-ez a bölcsőm felett ringott,

Fölszikrázott, ömlött, mint az ár.

S milyen nyilak vak célpontja voltam?

Hány mart belém? — Testem teli már.

Hány gyógyfüvet, orvosságot ittam,

És perzseltek micsoda tüzek —

Jó dadámtól ilyet nem hallottam,

Mesékben sem hittem, hogy lehet.

Én ezekkel soha nem dicsekszem,

De dicsekszem — nem vagyok szerény —,

Hogy ez Ifjú század nevelt engem,

S látatlan körükből nőttem én.

(Jobbágy Károly fordítása)

OLGA BERGHOLC:

Barátommal történt

... S a puszta földek közt, hogy este lett, egyszer csak ott volt: fölzúgott a tenger.

És véget ért az ünnep s ment, amint kell, megint a barakokba a menet.

Homokon léptek, Durvahangú őrség kiabált, csaholtak rekedt kutyáié.

És ö, alig hogy priccsre dobta testét, hasmánt azonmód aludni kívánt.

Éjfélkor fölriadt: halkan, serényen, ritkás kis eső verte a tetőt, — esett! nesztelen, azon a vidéken hol addig nem ismerték az esőt!

Mosolygott, az az érzés lepte meg, % hogy nihcs'baratt, szögésdrót, őrrel, ebbel,’ csak ő van, a munkás, teremtő ember s a müvei: a föld s a fellegek!

(Illyés Gyula fordítása)

ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ:

Mesterek

Harangok döngjenek húrok zengjenek!

Ti dícsértessetek

mindenkori

mesterek!

Te,

Michelangelo,

s te, Leonardo!

úgy is, ha nem beszél.

... S fiiak közé temették. Máglyán üszkösödött.

És táncolt szerzetesnép a csontjai fölött.

Kínpad, vérpad — és élt megint! Feltámadt újra s újra, s a leomlott fal köveit

véste, új tűzre gyúlva.

Tehetség-villámtól felgyúló

s porba hanyatló!

Nem puszta szobrot, képet formált véső, ecset, de koronát letépett és trónt recsegtetett!

Törte tenyere húsát a véső. Vér. Verejték.

S akár Zóját — a Múzsát vesztőhelyre vezették.

De szent szavai zengenek! Hiába ellenméreg!

Ti bajvívók,

ti mesterek —

Mert a mester, a vérbeli — ti éltek! az népvezér!

Világot tud zenditeni

JEVGENYI] VINOKUROV:

Utón

Pénzt hagyunk otthon a családnak.

Fukar búcsú, és: „No, megyek!"

Vonat... És már másféle tájak, gyárak, falucskák, fellegek.

S ami eddig zavar és gond volt: messze mögötted a család, a kötelék rostokra bomlott, nem bogozod ki fonatát.

Ádám vagy most, az első ember - szabad! Nincs múltad, nem követ.

Pár perc csak ez... Míg szíven nem ver a gond, hogy: „Otthon mi lehet?“

(Rab Zsuzsa fordításai)

A kanyarban egy kendős öregasszony intett feléje. Jurij fékezett és megállította a gabonával megrakott autót.

„Ez rendben volna — gondolta magában — aratás végéig már nem kell állítanom a féken“.

Az asszony odasietett az autóhoz és megfogta az ajtó kilincsét. Jurij kedvetlenül hajolt feléje. „Ezt az asszonyt meg hová viszi az ördög" — gondolta.

Kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy rákiáltson, de észrevette, hogy az aszszony egy nehéz kosárral cipekedik, halkabbra fogta hát a szót.

— Hová lesz az út néném? — kérdezte, kezében tartva az ajtókilincset.

— Az állomásra mennék, fiam.

— Minek? A maguk falujában talán nincs temető? — kérdezte bosszankodva.

Az asszony1 úgy tett, mintha észre sem venné a goromba megjegyzést. Felült az autóba és komótosan elhelyezkedett a fiú mellett.

— Miért emlegeted a temetőt, fiam? Az autót meg ész nélkül hajtod. Tavaly az egyik itt fordult fel a hídon. Teljes sebességgel hajtott, aztán hirtelen lefékezett. Még a karfákat is elnyírta, ahogy lefelé bukfencezett! Pedig hetyke legény volt az is!

Jurij lassanként felemelte a lábát a pedálról, mire az autó egyenletes mozgással megindult. Nem haragudott meg az asszonyra. Mert hát amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Inkább valami vonzalom félét kezdett iránta érezni. Eszébe jutott az édesanyja, talán az is ilyen lenne. Mert az már nem él. Két éves volt, amikor meghalt. Apja is idős már. A gépkocsizóknál dolgozik ő is, a karosszériákat javítgatja. Állandóan dörmög. Nem tetszik neki, hogy a fiú nem tanult ki valamilyen szakmát és hogy nem Jurij Nyikolajevicsnek hívják, hanem egyszerűen Jurkának, pedig benne van már a tizenkilencedikben.

Nehéz lenne megmondani, hogy miért is van ez így. Jurijjal egyébként mindig baj van. Hol az ellenőr cseréli ki a szelvényét, hol az autójával van baj a műszaki ellenőrzésnél, hol pedig a menetlevelét tölti ki rosszul.

— Rendetlen vagy Prokofjev! — szidja őt gyakran a garázsmester.

— Nem a mi fajtánkból vagy te, Jurij! Nincs benned semmi prokofjevi! — mérgelődik az apja. — Én a te korodban már bútorokat fényeztem, tükröket csiszoltam. A nagyapád meg finommechanikus volt. És te!... Benned még csak csírája sincs az ilyesminek.

Jurij életfelfogása egyszerű. A gépkocsizás számára minden. Forgatja a kormányt, mert kedve telik benne. A gép alatt feküdni azonban, vagy a kerekeket jobbról balra cserélgetni, hogy egyenletesen kopjanak — ez már nincs az ínvére.

Amikor híre terjedt, hogy a gépkocsizök.at gabonaszállltásra osztják be, Jurij be sem várta, hogy a kocsi oldalára felszereljék a magasítókat, átejtette a vezetőséget és már az első autókkal falura ment. Itt szabadabban érezte magát. Nem bánta ha szidják, hogy kevesebbet hord a többieknél, ő az ilyen alkalmi utasokon, mint ez az asszony is, elég jól keresett.

— Piacra lesz az alma? — kérdezte Jurij, mert megcsapta az orrát a kosárban lévő gyümölcs illata.

— A városba viszem. A kombájnosunk helyett. Szegény már alig áll a lábán, alig alszik valamit, mindig kint van a mezőn. A felesége bent van a kórházban, beteg. Ügy lógatja a fejét szegény, mint egy kint felejtett nap-V. MALYKOV

■ Valaliky községben a barátsági hónap megünneplésére egész sor akciót terveztek be. A körzeti stafétához üdvözleteket, szalagokat, felajánlásokat és ajándékokat fűznek. Nagyon szépen sikerült a lampionos felvonulás és a NOSZF 46. évfordulójának a megünneplése is. A barátsági hónap idején öt szovjet filmet vetítenek, amelyekről vitát is rendeznek. Négy előadás ismerteti majd a szovjet nép életét és munkáját, valamint a csehszlovák — szovjet együttműködés jelentőségét. A barátsági hónap szervezőbizottsága nem feledkezett meg az orosz nyelvtanfolyamról sem. Megrendezik a szovjet dalok estjét is. Az iskolások idős párttagokkal beszélgetnek el, valamint az első világháború veteránjaival, hogy megismerkedhessenek a Vörös Hadsereg harcaival. (Mátó Pál, Kassa)

■ A nagyölvedi pionírok bensőséges ünnepély keretében emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom

46. évfordulójáról. Az ünnepélyre valóban alaposan felkészültek. Üdvözölték a béke és a barátság stafétáját, amelyhez ők is csatolták üdvözleteiket. A délutáni órákban nagyszerű lampionos menetre került sör, melyen az iskola mintegy 400 tanulója vett részt. A művelődési otthonban szintén szép műsorra került sor, amelyet szavalatok, forradalmi dalok, néptáncok és vidám jelenetek tarkítottak.

(Szakállos Mária, Nagyölved)

9 Padány lakossága műsoros est keretében emlékezett meg a Nagy Október 46. évfordulójáról. Horváth Ottó, a HNB titkára tartott értékes ünnepi beszédet, mely után az általános iskola növendékei gazdag műsorral szórakoztatták a lakosságot.

(ifj. Lábady Imre, Padány)

■ A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulója alkalmából a Szepsi Művelődési Otthon, a zeneiskola és az általános iskola nagyszabású ünnepi hangversenyt rendezett. A forradalmi daloknak mind a zenekar, mind az énekkar előadásában nagy sikerük volt. (Radácsi László, Szepsi)

■ A Nagymegyeri Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola CSISZ-szervezete az évzáró tagsági gyűlés alkalmából sikeres ismerkedési estet rendezett. Mind az első osztályosok, mind az „öreg diákok“ jól érezték magukat.

(Dobrovodszky Erzsébet, Padány)

■ Nagykaposon egyre inkább fellendül a kulturális élet. Az utóbbi időben nagy sikert aratott az eperjesi Jónás Záborsky1 Színház, mely egy valóban szellemes, ötletes vígjátékot mutatott be. Nagy sikert aratott az Ukrán Népi Együttes is „Repüljetek galambok“ című műsorával. A vérpezsdítő néptáncok, énekek és szép szavalatok mély benyomást gyakoroltak a közönségre. A közeljövőben reméljük vendégül láthatjuk a Komáromi Területi Színházat is. A jegyek iránt már most nagy az érdeklődés.

(Kertész Pálné, Nagykapos)

■ Pereden a szövetkezet vezetősége gondoskodik arról is, hogy tagjai kulturális téren is fejlődjenek. A szövetkezet vezetősége szerződést kötött a MATESZ-szel, s egyes előadásokra 100 darab jegyet biztosít a tagság számára. A legutóbb Deákin vendégszerepeit a

MATESZ, a „Finom úriház“ című vígjátékot adták elő. Nos, ugyancsak nagy volt az öröm, amikor a színtársulat autóbusza elszállította Deákira a peredi szövetkezeti tagokat. Csak elismeréssel szólhatunk a szövetkezet vezetőségének azon igyekezetéről, hogy valóban példásan gondoskodik a tagság -kulturális fejlődéséről.

(Takács Judit, Pered) ■ A CSEMADOK diószegi helyi csoportja - többéves hallgatás után — bemutatta Kálmán Imre Csárdáskirály.nőjét. Az operett rendezését Szenk Sándor tanácsainak figyelembevételével Karsai Lajos vállalta. A lelkes CSEMADOK-tagok méltán arattak előadásukkal mindenütt nagy sikert.

(Szabó Tibor, Galánta) • Nyitrán, a Mezőgazdasági Főiskola 1-es számú diákszállójának az előcsarnokában a nemrégiben Jozef Mzák akadémiai festő képkiállítása nyílt meg. A kiállítást a főiskola mellett működő szakszervezet üzemi bizottsága rendezte meg. A kezdeményezés élénk visszhangot váltott ki s a kiállítás nagy népszerűségnek örvendett.

A kiállítás anyaga felölelte a régi Nyitra szépségeit, nevezetességeit — a Zobor látképe, a vár, a régi városrészletek stb. Ám a művész figyelmét nem kerülte el az új Nyitra sem. A korszerű lakónegyedek, a Mezőgazdasági Főiskola modern diákszállója mind-mind vászonra került.

Kajtor Pál (Nyitra)

raforgő. Láttam én, hogy nem a munkától van ez. Mert a munka most nincsen annyira az ember terhére. Könnyen elbánik a nép azzal a gabonával. De magára is gondol az ember. Hiszen te is úgy rohansz az autóddal, mintha a nyakadat akarnád törni és miért? Igyekszik az ember minél többet összehozni a tető alá. Talán te is csak akkor alszol, ha a helyzet megengedi? Igaz, rajtad nem nagyon látszik meg a kimerültség. Fiatal vagy még, nőtlen, a te dolgod még könnyű. Ő meg ott emészti magát a mezőn. Az asszonyt is meg kellene látogatni, de ilyen dologidőben nem hagyhatja ott a gépet. Komoly becsületes ember az. Ezért megyek helyette.

Jurijnak elment a kedve az asszony szavaitól. Kellemetlenül feszengett az ülésen.

Az út végén már feltűnt a vasútállomás. Mellette halványan fénylő bádogtetejével, mint valami világítótorony, a gabonaraktár emelkedett a magasba. Annyi most itt a gabona, hogy ha nem hordanák el éjjel-nappal a vasúti szerelvények, talán el is veszne benne ez a kis állomás.

— Csak legyen időm megvenni a jegyet — türelmetlenkedett az aszszony.

— Majd én megveszem — mondta Jurij. Az asszony az autóban maradt és alig egy negyedóra múlva már hozta is a jegyet.

— Köszönöm a jóságodat —, mondta az asszony és egy gyűrött rubelt adott neki. Jurij zavarba jött és viszszaadta. Az asszony csodálkozva nézett rá, elmosolyodott és elindult az állomás felé. Jurij eltűnődve figyelte, amint távolodik.

A mezőről gabonával rakott teherautók kanyarodtak a főútra. „Ügy látszik itt várakozni kell“ — gondolta Jurij és önkéntelenül eszébe jutott a kombájnos, akiről az asszony beszélt. Kikerült egy nagy gödröt és közvetlenül a szélén haladva rátért az egyenes útra. Elgondolkodott. „Ez az aszszony mindent elmesél, a beteg végighallgatja és bizonyára könnyebb lesz neki.“ És ő, Jurij? Komoran nézett maga elé, elgondolkodott. Már nem is az asszony szavaira gondolt. Hiszen amúgy is tudja mindenki, hogy sok a gabona, be kell hordani még az esőzések előtt és az emberek igyekeznek is. Autójával megközelítette az előtte álló kocsit s mérleg előtti sorban, kiszállt a kabinból, belerúgott a jobb első kerékbe és gondolván, hogy egy kis pihenés vár rá, elindult a várakozó sofőrök felé.

— No, hogy megy itt a munka? — kérdezte.

Az egyik borostás arcú sofőr köpött egyet.

— Forgunk, forgunk, de itt mindig megakad a sor. — A szőrös, vöröshajú sofőr a gabonaraktárhoz ment. Jurij is elindult utána. Az egyik emelőszerkezet, amelyikkel az autókat a tartályhoz emelték felmondta a szol, g'álatot. Ott forgolódtak körülötte a szerelők, igyekeztek megjavítani. Jurij megkerülte a tartályt, meg-megállt, gondolkodott, aztán megfogta a vöröshajú könyökét.

— A mérés után beállhatsz ide és szórhatod. Csak két deszkára lenn» szükség —, ajánlotta neki.

A sofőr először ránézett, aztán • tartály szélére, körültekintett az udvaron, meglátott a kerítésnél két szálfát és helyeslőén bólintott.

— Gyere, megpróbáljuk. Nem rossz ötlet!

Az autó a mérlegről begördült az udvarra. A szálfákat a tartályhoz helyezték és az autó ügyesen a tartály falához hátrált. A gabona vastagon ömlött a tartályba.

Közben Jurij észrevette, hogy az épületek felől hangosan hadonászva fut feléjük a raktárnok. A gabonát azonban már beszórták és az autó elment. A raktárnok a tartály melletti port turkálta a lábával. Kereste az elszóródott magvakat, de eredménytelenül. Ránézett Jurijra és őt is az autóért küldte.

— Jöhetnek az autók! — kiáltott a raktárnok a sorakozó gépkocsik felé. Ezek sorjában szabadultak meg a terhűktől. Jurij oldalról nézte" az egészet és kiáltani lett volna kedve:

— Ez az én művem!

De hallgatott. Nem tűnt fel senkinek, hogy miért áll itt ez a legény és nézi, hogyan telik a tartály a gabonával. A sapkaellenző alatt két komoly szem csillogott az örömtől.

Valaki megérintette a vállát. A vöröshajú sofőr volt, kezet szorított vele, megfordult és szinte futva sietett vissza a kocsijához. Jurij elgondolkodott: „Ezt apámnak is elmondom. Lehet, hogy nem fog többé morogni. És általában, valahogy másképp kell csinálni a dolgokat. No, ennek még utána nézünk!“

Már csak a Jurij gépe volt hátra. Ráhajolt a mérlegre, aztán a tartályhoz, kiszórta a magot és észre sem vette, hogy már kint jár a mezőn. Sietett: érezte, tudta, hogy rá is szükség van az aratásban.

•(Fordította: Makrai Miklós)

1963. november 17.;