Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-11-10 / 90. szám
Bugyonnij, a legendás hírű lovas hadvezér önéletleírésának 1. kötetét bocsátotta nemrég a Zrínyi Könyvkiadó a magyar olvasóközönség elé. Müvének címe: A Megtett út, melynek egyik részletét most bemutatjuk olvasóinknak. A fehérgárdisták támadásai napról napra hevesebbé váltak. Az ellenség újabb és újabb erőket vont össze. Nem tudtam erre a szakaszra megfelelő erősítéseket küldeni, mert különben a vasútvonal megbízható fedezet nélkül maradt volna. Az ellenség áttöréssel fenyegette a hadtest védelmét ezen a szakaszon. Nehogy a fehérek betörjenek csapataink mögé, úgy döntöttünk, hogy éjszaka kivonjuk a hadtestet a harcból, és kedvezőbb vonalon, az Akszaj-Kurmojarszkij folyó jobb partján, Verhnye-Kurmojarszkaja falutól a Darganov-tanyáig foglalunk védöállást. Ezen a védelmi vonalon a hadtest öt napig heves harcokat vívott az ellenséggel. A nagy veszteségek ellenére ' a fehérgárdisták makacsul rohamoztak. Védelmünk jobb szárnyán Pokrovszkij, Satyilov és Ulagaj tábornok lovas hadtesteit vetették be. Ugyancsak ide irányították a Vrangel tábornok hadműveleti alárendeltségében levő gyalogos egységeket is. Június 7-én a fehérek különösen erélyes támadást hajtottak végre, arra számítván, hogy a gyalogság és a lovasság fölényben levő erejével megtörik a hadtest ellenállását. A 6. hadosztály szakaszán egész nap ropogtak a puskák, kerepeltek a géppuskák és dörgött a tüzérségi tűz. Egymást érték a heves rohamok. A 6. hadosztály és a 4. hadosztály csapatai egy pillanatra se hagyták abba a harcot. Férfias bátorsággal védekeztek a vöröslovasok. Védelmünk sikeréhez hozzájárult állásaink rendkívül sikeres elhelyezkedése és a hadtest nagy tűzereje. A tüzérek és a géppuskások a tűz vezetésére ügyesen kihasználták tüzelőállásaikat. Estére az ellenség kudarcot vallott a 6. hadosztály szakaszán, s ezért megszüntette a rohamokat. Ennek ellenére világos volt, hogy erőit átcsoportosítva, a következő napon más szakaszon igyekszik áttörni a hadtest védelmét. Időközben a 10. hadsereg magasabb egységei visszavonultak és elfoglalták állásaikat az AksZaj-Jeszaulovszkij folyó mentén. Ily módon a hadtest végrehajtotta feladatát. Ezt figyelembe véve, és mivel a hadtest kifáradt a szüntelen harcokban, úgy döntöttem, hogy éjszaka a hadtestet kivonom a harcból és Gremjacsaja állomásra összpontosítom, onnan pedig a vasútvonal mentén lovascsapataink védőállásai mögé vezetem. Parancsot adtam Apanaszenko hadosztály-parancsnoknak, hogy a sötétség beálltával vonja ki a védelemből a 6. hadosztályt, majd a hadtest jobb szárnyára lovagoltam, hogy megismerkedjem ennek az arcvonalszakasznak a helyzetével. Útközben betértem Szigyenkóhoz, a hadtestellátó-szolgálat vezetőjéhez. Kiadtam a szükséges intézkedéseket a hadtáp hátratelepitésére és tovább akartam menni, de a hadtáposok megkértek, ebédeljek velük. Ülünk a füvön, ebédelünk, s mellettünk elsétál egy langaléta termetű, sovány kozák, ugyancsak viseltes huszármentében, rongyos sapkában. A kozák ruhája poros, tekintete fáradt, a vállán kötőfék. Odahívtam, egyen ő is borscsot. — Köszönöm — válaszolt a kozák és leült mellém. Egyikünk elébe tolt egy tál borscsot, és ő mohón nyelvét is megégetve, kanalazni kezdte. — Honnan jössz, kozák? — kérdeztem. — Elszökött a lovam, kerestem a sátánt, de úgy elillant, mint a kámfor.- Úgy látszik, Bugyonnij elvtárs, eladta a cigány a gebéjét Ulagajnak — tréfálkozott Szigyenko. Amikor a kozák meghallotta a nevemet, a bögrébe eresztette a kanalát és sűrűn pislogva bámult rám. Csodálkozásában még a száját is nyitva felejtette. — No mit nézel, nem ismertél meg? — Hogy is mondjam, már harmadnapja ön után loholok. A kozák felpattant és zavarodottan nézett körül. — Kegyelmezzen! Jó szóval hívott, enni adott, engem meg, kutyafit, azért küldtek, hogy elfogjam, és meg... de a kezemet sem tudom felemelni. A kozák kiráncigálta a zsebéből a revolvert és a földre dobta. — No, ne habozzon, lőjenek agyon. — Ha már bevallottad, nem lövünk agyon.- Akkor fogadjon be magához, becsületesen fogom szolgálni. — Jól van, melyik faluból való vagy? Bugyonnij ÜTKÖZET — Kubáni vagyok. — Micsoda szerencse! Koleszov kozákjaihoz küldjünk! — Nem, én ön mellett akarok szolgálni. — Hogyisne! — és mereven a szeme közé néztem. A kozák- kihúzta magát: — Bűnös vagyok, nem sikerült, lőjenek agyon! Megparancsoltam Szigyenkónak alaposan vallassák ki. és ellovagoltam a 4. hadosztályhoz. Útközben felkaptattam az egyik magaslatra, felmásztam az ott levő szénaboglyára, és az ellenség által elfoglalt falvakat kezdtem vizsgálgatni. A magaslatról, amely Verbnyij — Jablocsnij-tanyától délkeletre feküdt, távcsövön keresztül nagyszerűen be lehetett látni Pohlebin, Majorszkij és Kotyelnyikovszkij falvakba. Kezdetben alig volt figyelemre méltó látnivaló, de az egyik falu körül hirtelen lovasokat vettem észre. Tovább figyeltem, és megállapítottam, hogy több fehérgárdista lovasezred laza alakzatban fejlődik egymás mögött. Nem volt nehéz megállapítani: az ellenség több lépcsős harcrendet alakított, hogy lovas rendben megtámadja hadtestünket. A harcrend mélysége lehetővé tette az ellenségnek, hogy a tüzérségi tűztől minimális veszteségeket szenvedjen, továbbá, hogy a védelmi állásunk elleni roham idején állandóan növelje erőit. Már esteledett, a fehérek tehát nyilvánvalóan éjszaka akarják megtámadni a hadtestet, hogy ezzel is csökkentsék tűzerőink hatásosságát. Feltehetően arra a következtésre jutottak, hogy puska-, géppuska- és tüzérségi tűz özönében értelmetlen dolog folytatni az állásaink elleni nappali támadásokat. A fehérek a 4. hadosztály 20. lovasezredének védelmi szakaszán készültek támadásra, amelynek állásai mögött a hadosztálytartalékban levő 19. ezred helyezkedett el. Több egységünk nem tartózkodott ezen a szakaszon, és arra már nem volt idő, hogy más arcvonal-, szakaszról dobják át ide erőket és tűzfegyvereket. Mit tegyünk, védekezzünk, vagy visszavonuljunk? A visszavonulással már elkéstünk, minthogy a fehérkozákok ezt észrevették volna, azonnal üldözésbe men-' tek volna át, és a dandár nagyon veszélyes helyzetbe kerülne. Éppen ezért úgy döntöttem, a dandárnak feltétlenül védekeznie kell, és ha az ellenség megközelíti állásait, minden tűzfegyverrel tüzet kell zúdítania rá, szét kell zilálnia harcrendjét, és aztán ellenlökést kell végrehajtania. A 19. és 20. ezred a hadtest legjobb ezredei közé tartozott. Erős tüzérségük és elegendő mennyiségű géppuskájuk volt. Bizton lehetett rájuk számítani. Miután így döntöttem, leugrottam a szénaboglyáról, és a 20. ezred védelmi körletébe vágtattam. Már sietett elém Maszlakov, az I. dandár parancsnoka, aki szintén észrevette a fehérgárdlsták csapatösszevonását. Megparancsoltam Maszlakovnak, haladéktalanul vitesse a 19. és 20. ezred minden géppuskáját és tüzérségét a peremsávba, a dandárt pedig rejtve sorakoztassa fel ellenlökésre, kétlépcsős lovasrendben (a 19. ezred az első, a 20. ezred a második lépcsőben). A dandár harcrendjének ilyen felépítése lehetővé tette a csapás erejének növelését ellenlökés közben, és megnehezítette az ellenségnek, hogy megállapítsa a támadó lovas-egységek erejét. Maszlakov nemsokára jelentette, hogy tüzérsége és a géppuskák elfoglalták a kijelölt tüzelőállásokat, s a dandár felsorakozott az ellenlökéshez. A fehérek máris megindultak. Lépésben haladtak, lépcsőnként laza arcvonallal, ezred ezred után, szigorúan betartva az előírt távközöket. Olyan sok fehérgárdísta közeledett, hogy a félhomályban úgy rémlett, sáskafelhő közelít felénk, amely felfalja a nap egyre gyengülő fényét. A dandár tüzérsége gyors tüzet lőtt az ellenségre. A fehérek oszlopa előrelendült. Tompán csillogott a sok ezer penge, és a fehérgárdisták vágtában rohamra indultak. Ekkor azonban kerepelni kezdett a dandár negyven géppuskája, és a fehérgárdisták első lépcsője meghőkölt a gyilkos tüzeléstől, visszafordult és összekeveredett a következő lépcsővel. Az ellenség támadása megtorpant. Itt volt az ellenlökés ideje. Megparancsoltam, hogy vigyék a dandár szárnyaira a szekeresgéppuskákat, és kiadtam a vezényszót: „Kardot ránts! Utánam! Rohamra! Indulj!“ Az I. dandár hatalmas harci hurrá kiáltással, túlharsogva a géppuskák kerepelését, vágtában száguldott ellenlökésre. Lávaként özönlött a dandár az ellenségre. Mellettem egy hatalmas pejlovon vágtatott Grigorij Maszlakov, a dandárparancsnok. Ennek a nagyerejü és vakmerő embernek volt néhány fogyatékossága, de ezeket feledtette bátorsága a harcban, és az a tulajdonsága, hogy személyes példájával magával tudta ragadni a harcosokat, és győzni tudott. A dandár az ellenség közelébe ért, behatolt a harcrendjébe, karddal és pisztollyal harcolt. Nehéz lenne leírni ezt az elkeseredett vagdalkozást az éjszakai sötétségben. A pengék csattogása, lövések, káromkodások, a sebesültek kiáltozása és nyögése, a lovak dobogása és nyerítése, a géppuskák kereplése és az ágyúk dörgő ugatása körös-körül. A sötétségben nem lehetett megkülönböztetni, hol vannak a mieink, hol az ellenség, mivel mindenki oroszul kiáltozott és szitkozódott. Csak az érzés súgta meg, hol van az ellenség. Lefoglalt a harc. Mind messzebb és messzebb kerültem a zömtől és nem vettem észre, hogy túlságosan előrerugtattam. Körülöttem hirtelen minden csendes lett, és előttem sem volt már senki. Elvégtat mellettem egy kozák. Megcéloztam, de a pisztolyom csütörtököt mondott. Kifogyott a töltény a tárból. Visszafordultam, megállítottam a lovat és hallgatóztam. Balról és elölről harci zaj. Egyes lövések váltakoztak rendszertelen sortüzekkel. Kivettem a pisztolyból és /kezdtem megtölteni a tárt. Hirtelen jobbról és balról lódobogás hallatszott, majd a következő pillanatban valaki megrántotta a köpenyem ujját. Négy kozák jobbról és balról köpenyem szélét és ujját ráncigálva kiáltozott: — Fogd, fogd a sátánját! Vörös! — Kit fogtok ti, hogy az ördög vinne el benneteket? — kiáltottam, s úgy határoztam, hogy fehérgárdista tisztnek adom ki magamat. — Majd megmutatom nektek, hogy milyen vörös vagyok! — Bocsánat, nagyságos uram, nem ismertük meg. — Most pedig előre, utánam — parancsoltam a kozákoknak, és a harci zaj irányába vágtattam. No, gondolom, megmenekültem. De mit csinálják ezután? Mind jobban és jobban növeltem a ló sebességét, igyekeztem elszakadni a kozákoktól. De a kozákok úgy látszik nem akartak elmaradni tőlem, és mintegy harminc méterre mögöttem lovagoltak. A hold kikandikált a felhők mögül, S halvány fényével megvilágította a sztyeppét. Ez már egyáltalán nem volt az ínyemre. A holdfényben a kozákoknak nem lesz nehéz megállapítaniuk, kit követnek. Még jobban hajszoltam a lovat, és balra fordultam, abba az irányba, ahol mintegy négyszáz méternyire tombolt a harc. Az I. dandár lépésben vonult vissza az ellenség elől, közben szakadatlanul tüzelt. A fehérgárdisták is lépésben támadtak, s lóhátról lövöldöztek a mieinkre. Nehéz, ólmos felhők úsztak a hold korongja felé. Köröskörül holttestek, lótetemek hevertek és sebesültek kiáltoztak. Már éppen élesen jobbra akartam fordulni a visszavonuló dandár felé, és csak azt vártam, hogy a felhő eltakarja a holdat, amikor hirtelen jobbról, öt lépésre tőlem, egy ember teljes testmagasságban felegyenesedett, és így kiáltott: , — Bugyonnij elvtárs, segítsen! A sebesült Jasa Grebenyikov kiáltozott, akit már a hadjárat kezdete őta ismertem. Hirtelen az üldöző fehérkozákok felé fordítottam a lovamat, és közvetlen közelről rájuk sütöttem a pisztolyomat. Az első lövéssel megöltem egy kozákot, akinek a lovát gyorsan megkaparintotta Grebenyikov. A második kozák elejtette a kardot, a hasához kapott és kiáltozva elvágtatott. A többi megfordította a lovát és beleveszett a sötétségbe. Az I. dandár és a fehérek közötti tűzharc elcsendesedett. A kozákoknak szemlátomást elment a kedvük a további támadástól, és csak azért támadtak, mert a tisztjeik hajtották őket. Grebenyikovval lépésben mentünk tovább és hallgattuk a sötétben a harci zajt. A kozákok hirtelen félbeszakították a tüzelést és megtorpantak. Balról egészen távolról, de mindjobban és jobban közeledve sok hangú dübörgő hurrá hallatszott. A hatalmas harci kiáltás bénítölag hatott a fehérgárdistákra, abbahagyták a tüzelést és kezdtek visszavonulni. Csakhamar kiderült, hogy a 6. lovashadosztály közeledett Gremjacsa- Jához, és meghallván a harci zajt, a lövöldözés irányába fordult, s megtámadta a 4. hadosztály 1. dandárjával a harcban álló fehérkozákokat. A jó könyv a legjobb barát. Jó látni az embereket, akik villamosra várva, a munka szünetében a traktor kormánykereke mellett olvasnak. E három kislány az őszi gyenge napsugár utolsó „leheletét“ kihasználva, élvezi a könyv érdekes mondanivalóját. (Tóth Gyula P. felv.) Meghalt JEAN COCTEAU A rádió, s a napilapok már hozták Jean Cocteau halálának hírét. Cocteau a huszadik század francia irodalmának legsokoldalúbb egyénisége volt. Mindig, mindenhol az új, a modern művészet oldalán harcolt. Verseken kívül írt esszét, regényeket, filmforgatókönyvet és színdarabokat. Festett is, faliképet, és ha kellett, díszleteket és nyakkendőt, mikor mire volt szükség. Hatalmas életművet hagyott az emberiségre. ÖNARCKÉP Dobok beszéde El a dobokkal nyalka kapitányok! Felém távoli törzsek hangja szállong, Primitív népek közt cserélt vad tam-tamok. Szobrot, szép tiszafát többé nem hallgatok — Mikkel kis hercegek bús lelke mulatott —. Inkább ott csüngök a titkos szavak homályán, Parkjaitoknál szebb erdők alatt, Hol ifjú harcosok, kifestve, mint a bálvány, Hegyezett nyilakat méregbe mártanak. Elég már vénhedt Európa, A megvetésből ostobán. Megkötött tagokkal vigyen robogva Egy bölény, melynek homlokán A lant jele tűnik ki: Es ott tegyen le, hol még nem tud senki írni. Csajkovszkij emléke November hatodikén világszerte megemlékeznek a nagy orosz zeneszerző, P. I. Csajkovszkij halálának a 70. évfordulójáról. Csajkovszkij nyolc nappal a halála előtt még vezényli egyik legnagyobb művét, hattyúdalát, a Patetikus VI. szimfóniát. Az amerikai körútjáról visszatérő, beteg, lelkileg összetört zeneszerző bizonytalan vezényletével nem tudja diadalra vinni halhatatlan művét. A közönség hidegen, közömbösen fogadta azt. Csak a második előadás nyújtott elégtételt a már halott mesternek. Csajkovszkij, aki szinte megérzi közeli halálát, szimfóniájában megrendítő hangokkal búcsúzik az emberektől. Ez a műve hegycsúcsként emelkedik ki a századvég valamennyi szimfóniája közül, méltán ért el nagy sikert s férkőzött legközelebb a közönség szivéhez. A mester hagyatékát féltő gondoskodással, nagy-nagy szeretettel Őrzi az utókor. Csajkovszkij aránylag későn kezdett komolyan foglalkozni zeneszerzéssel. Előbb Jogot tanult, majd állásba lépett. Ekkor veszi észre, hogy számára nemcsak kedvtelés a zene, hanem hivatás. Ezért elhagyja állását és Rubinstejnnél folytatja korábban megkezdett tanulmányait a zeneszerzői szakon. A kezdetben nehéz anyagi gondokkal küzd, később a moszkvai konzervatórium tanára lesz. Ebben az időszakban a zeneszerzésen és az oktatáson kívül zenekrltikát is ír. Később, amikor sikerült évjáradékhoz jutnia a cár jóvoltából, az összes idejét zeneszerzésre fordítja. Elismerés kíséri müveit, ám Csajkovszkij nagyigényű önmagával szemben. A közönség elé csak huszonhat évest korában lép. Ettől az időtől kezdve’ Szárnyal egyre feljebb és lesz világhírű. Külföldi hangversenykörútra indul Olaszországba, Franciaországba, Németországba, sikere kirobbanó, ünnepük öt. Körútja befejezése után még nagyobb lelkesedéssel lát munkához. Szimfóniáiba, bár a klasszikus forma keretei között, egyre több új színt, merészebb megoldásokat visz. Zongoraversenyekkel, hegedűversenyekkel, nyitányokkal, nagyszerű dalokkal és egyéb müvek egész sorával ajándékozza meg a közönséget. Operái, balettjei népszerűekké, közkedveltekké válnak. Az Anyegin és a Pikk dáma bejárja a világszínpadokat. Balettjeiben, a mindenki által Ismert Hattyúk tavában és a Diótörőben, a mesék színes világából felszínre hozza a jó, az Örök emberi harcát a rosszal. Valamennyi művét a közérthetőség, a mélységesen emberi hang jellemzi. Muzsikája több mint dicső hagyomány. Méltán példaképe 6 a mai zeneköltőknek. Utat mutat, lelkesít. Polákné M. Margit JEAN COCTEAU: 1963. november 10.
