Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-11-03 / 88. szám
• Szakkérdésekre válaszolunk • Hallottad már? • Mezőgazdasági kis lexikon • Csináld '{] Gépek a nagy kövek összegyűjtéséhez A szántóföldeken szétszórtan elfekvő kövek a mezőgazdasági gépek teljesítményét 20—30 %-kal csökkentik, gyakori a meghibásodás és fokozott az elhasználódás. A köves talajokon rossz a munka is, vetéskor sok mag marad a talajfelszínen, a betakarítógépek magas tarlót hagynak stb. A szántóföldön a felszínen és a talajban 30 cm mélységig található köveket, a rétekről pedig csak a takarmánybetakarltógépek munkáját akadályozó, a felületen levő köveket kell eltávolítani. A Szovjetunióban a kövek eltakarítására és összegyűjtésére a következő gépeket és eszközöket használják: KPK—50 jelű függesztett tuskószedő-rakodó BP—2,0 jelű talajegyengető-rakodó LSz—1 jelű önürítőszán POMOLÖGIA = gyümölcsfajta-rendszertan. A világon becslések szerint 40—50 ezer nyilvántartott, termesztett és gyűjteményes fajta található. A gyümölcsfajták nagy, sőt állandóan növekvő száma és a fajták egymáshoz való nagy hasonlósága szükségessé tette egy külön tudományág, a pomológia kifejlődését. A pomológia gyümölcsfajták leírásával, rendszerezésével és meghatározásával foglalkozik. A fajták leírása alaktani és élettani tulajdonságokra terjed ki. Maga az alaktani leírás tovább bontható külső és belső vegetatív és generatív leírásra. Az alaktani leírás tehát rögzíti és felsorolja a növény, a virág, a gyümölcs összes külső és belső alaktani tulajdonságait. Ezzel lehetővé teszi a fajták felismerését és a rendszerezőnek a közös tulajdonságok alapján csoportok kialakítását. Az élettani tulajdonságok, mint az érési idő, tárolhatóság, edzettség stb. kiegészíti a fajtáról alkotott képünket. Egyrészt segítséget nyújt a termesztés részére, másrészt értékes adatokat szolgáltat a rendszerezés számára. A rendszertan közös alaktani és élettani tulajdonságok alapján csoportokat alakít és mesterséges vagy természetes rendszerek és határozókulcsok segítségével lehetővé teszi a fajták meghatározását. POMOLÖGIAI KERT. A gyümölcsfajták vizsgálata vagy oktatás céljából létesített fajtagyűjtemény. A pomológiai kertben a fajták valamely pomológia! rendszer érési idő vagy gazdasági összehasonlíthatóság szigorú rendszerében vannak kiültetve. A pomológiai kert fontos kelléke a fajták, sőt azon belül a változatok, kiónok külön törzskönyvezése a származás helyének feltüntetésével. A pomológiai kert egyik vállfája a fajtakísérleti törzsgyümölcsös. KLÖN. Egy növényből vegetatív úton szaporított növények összessége. KLÖNOZÄS. Egy növényegyed vegetatív elszaporítása, hogy ezáltal a belőle szaporított klón minden egyede mint (öröklött tulajdonságait tekintve) egységes növényanyag, azonos maradjon. Az így nyert és felszabadított fajta a klónfajta. Léptöltő gép 1947 óta méhészkedem. Méheim négy éve lakásomtól kb. 6 km-re, tanyán vannak télen is. Mivel a méhészet csak mellékfoglalkozásom, egyszerre nagy adagokkal etetek. Készítettem egy kb. 10 cm peremmel ellátott nagy fatálcát, amely ferdén áll lábakon. A tálca alsó peremén lefolyócsö van, alatta pedig a szörpös edény. A családtól .közvetlenül fészke mellől kiveszek egy üres lépet, és a tálcába fektetem. Egy kb. literes bádogdoboz alját négy-öt helyen átlyuggatom szeggel. A dobozt a tálca alatti edénybe merítem, s a lép fölé tartom. A szörp a lyukakon a ferdén álló sejtekbe csapódik. A fölösleges szörp a lefolyón visszajut az edénybe. Ha az egyik oldalon megtelnek a sejtek, átfordítom a lépet és túlsó felét is megtöltöm. Három-négy merítés az egész. A telt lépet sejtnyitó állvány félére állítom, hadd csorogjon le a fölösleg, s máris tölthetem a másikat. Amíg az egyik család lépeit visszaadom, a másiktól az üres lépet elveszem, már két-három lép lecsepegett, s lehet betenni. Ügyes munkabeosztással este egy órás munkával 20 család méhemet két-három alkalommal megetetem. Ha egy ilyen megtöltött lépet a családnak közvetlenül a fészke mellé függesztek, két hétig nincs gondom etetésre. Méhesemben eddigi tapasztalatom szerint tavasszal egy családnak egy, legfeljebb két ilyen lép bőven elég. Az ilyen etetés az év elején serkenti is a családot. Benkő János homogyszentgyörgyi méhésztársamra hivatkozom. Tőle tanultam a lépes etetést. Az ö óriássá fejlődő 70-80 méhcsaládja, valamint az évi 30 — 40 kg-os pörgetési átlaga mindennél fényesebb bizonyíték. Ez a módszer hűvös időben is alkalmas. A fészekben összehúzódott család a kaptárnyitást és óvatos kezelést alig veszi észre. Nincs az a veszély, hogy a méhek hűvösben nem hordják el az eleséget. ősszel is így etetek. A méhek a szörpöt természetesen áthordják a megfelelő helyre. Sz. J. Virágporos tarfaléklépek megóvása A tél folyamán raktározásra kerülő virágport is tartalmazó lépeket kitűnően megóvhatjuk a penészedéstől, illetve tartósíthatjuk tavaszig. Raktározás előtt szórjuk be finomra őrölt porcukorral. Célszerű a beszórást szitával végezni. Utána megforgatva, kissé ütögessük meg kezünkkel a kereteket, hogy a fölösleges porcukor kihulljon a sejtekből. A tartósításhoz elegendő az, ami beleragad. Tavasszal azután, amikor a méhekkel már dolgozhatunk, a cukorral beszórt légeket locsoljuk meg langyos vízzel, vagy híg cukorsziruppal, és úgy adjuk be a családoknak. A méhek szívesen fogadják és ugyanúgy elfogyasztják, mint a friss virágport. Berka István, Padány Termesztésre ajánlott gyümölcsfajták az egyes gyümölcstermelési övezetekben (Folytatás.) Tekintettel arra, hogy itt az évi csapadékmenynyiség 550—655 mm körül mozog, a nyári hónapokban szükségessé vált az öntözés. Szép gyümölcstermesztési eredményeket lehet elérni ebben az övezetben is, főként ha rendszeressé vált a kali. forniai pajzstetű, az almamoly és más kártevők elleni védelem. Ebben az övezetben főleg a nyári és őszi fajták hasznosíthatók. A téliek közül azok a legmegfelelőbbek, amelyek korábban érlelik a gyümölcsöt és tenyészidejűk is korábban fejeződik be, mert így a tél beálltáig fájuk jól beérik. Ilyenek például a Nemes Sóvári, Szudétai renet, Batul. III. övezet. Ebben az övezetben már nagyrészt hiányzik a nagyüzemi gyümölcsösök létesítéséhez szükséges alapfeltételek. A kistermelők kertjeiben itt nagy figyelmet fordítsunk a gazdaságos fajták kiválasztására. Az almatermesztés szempontjából ide főleg a déli száraz, nyári aszályoktól támadott vidékek tartoznak. Ennek a déli területnek hűvös és hideg megfelelője Észak-Szlovákiában van +4 C" évi átlagos hőmérséklettel és 600 m szintmagasság felett. A száraz délvidékek ajánlott fajtái: Batul, Nemes Sóvári, Deli-^ cious, Kanadai renet stb. A következőkben röviden összefoglaljuk az egyes övezetfek számára ajánlott fajták pomológiai ismereteit: ALMAFA Az almafa közepesen mélyrétegfl, gyengén savanyú kémhatású talajt igényel. A talaj legyen termékeny és eléggé nedves. A legigényesebb gyümölcsfa. Hűvös, nehéz talajokon a vegetáció elhúzódik és így a fa fagyérz^kennyé válik. Száraz talajokon a termés apró, korán érik, és zamattulajdonságai leromlanak. A 7—9 C° átlag hőmérsékletű és legalább évi 700 mm csapadéknyl területeken érzi jól magát..Nálunk 300—600 m tengerszint feletti magasság a legkedvezőbb száméra. Sík területekre vagy mérsékelt nyugati és keleti lejtőkre ültetjük. Fagyérzékenysége az Szakkérdésedre-P^valaszßluni Családi házat akar építeni? KÉRDÉS: Hazánkban talán nlnqs Is olyan falu, ahol nem építenének családi házat. Csakugyan elmondhatjuk, hogy nálunk úgy szaporodik a családi ház, akár eső után a gomba. A lakáskérdés gyors megoldása érdekében az állam a családi házak egyéni építését többek között kiegészítő kölcsönnel is támogatja. Mik a kiegészítő kölcsön feltételei? VÁLASZ: A takarékpénztárak eddig az önsegélyes . építkezésre 15 évre 25 000 korona kölcsönt adtak, s ha a házat a vállalat építette — kulcsra —, akkor 20 évre 40 000 korona kölcsönt kapott a kérelmező. Ez az alábbi összeg a házépítésre fordított kiadásnak az egyharmada. A legutóbbi rendelet értelmében ez az összeg nem meghatározott. A kölcsön összegét a szükséglet szerint állapítják meg, tekintetbe véve a 15—20 év alatti visszafizetési határidő akár 25 év is lehet. A kölcsön kamatja mindkét esetben 4 %-os. Felvetődik a kérdés, az állami takarékpénztár a házépítésre folyósít-e készpénzkölcsönt is. Lényegében csak az építkezéshez szükséges építőanyagért kifizetett összegre - számlára folyósít pénzt. Egyes kivételes esetekben kisebb összeget készpénzben is folyósíthat, így például a szakmunkáért, amelyet brigádmunkában Végeztet el a ház építője. A takarékpénztár abból indul ki, hogy mindenkinek, aki házat épít; már az építkezési engedély kiadásakor kell hogy bizonyos összegű pénze legyen. Ebből a pénzből azért a munkáért fizet, amelyet nem lehet kiszámlázni. Az állam azonban kölcsönt ad az építőanyagra. A legelőnyösebb azonban, ha az illető, aki házat akar építeni, bekapcsolódik az ún. „célirányos építkezési takarékosság“ akcióba, amelyet az Állami Takarékpénztár szervez. A? Állami Takarékpénztár a kölcsönre jótállókat nem követel, hisz erre nincs szükség. A házat a kölcsön visszafizetéséig előlegezi. A kölcsön visszafizetését az építtető munkája után járó jövedelme biztosítja. Egyes esetekben, ha hoszszabb időre szóló és nagyobb öszszegü kölcsönről van szó, a házat a telekkönyvbe is betáblázzák. Az építkezési kölcsönt kérelmezőnek előzőleg építkezési engedélyt kell szerezni, az építkezési költségének egy része kell hogy megtakarítva legyen. Továbbá jót kell állnia azért, hogy áz építkezést az építkezési engedély kiadásától számított két éven belül befejezik, be kell tartania az építkezési előírásokat, és a házat a jóváhagyott terv szerint kell felépíteni. A kölcsön első részét a lakásba való beköltözési engedély megadása után kell letörleszteni, ha a ház két évvel hamarabb elkészült, máskülönben az építkezési engedély kiadása után két év múlva. Itt meg kell jegyezni, hogy egyesek, mihelyt a kölcsönt megkapják, máris törleszteni igyekeznek, s a végén á házépítésre nem marad elegendő pénzük. Egyszerűen kifogynak a pénzből és megtörténik, hogy két év múlva további kölcsönt kérnek, habár még az előbbit sem fizették vissza. Az is előfordul, hogy egyesek nagy összegű havi törlesztésre vállalkoznak, pedig elegendő, ha 20 000 korona kölcsön után havonta 200 koronát törlesztenek. Azok, akik nem az Állami Takarékpénztártól kérnek kölcsönt, a dolgot rosszul fogják fel. Általában a 4 %-os kamattól félnek. Azonban, ha kiszámítják, hogy a magánosoktól kapott kölcsön visszafizetésén felül a kamat helyett például ha természetbeni vagy más ellenszolgáltatást nyújtanak, bizony ez drágábbá jön, mint a 4 %-os kamat. Aztán az is gyakran megtörténik, hogy a kölcsönt adó magánszemély éppen akkor követeli a pénzét, amikor az adósnak nincs. Ilyenkor aztán többen az Állami Takarékpénztárhoz fordulnak, hogy az adósságot visszafizethessék. Magától értetődő, hogy az Állami Takarékpénztár ilyen esetben nem ad kölcsönt. Egyesek, akik házat építenek, csak azt látják, hogy a 20 000 korona kölcsön után évente 800 korona kamatot kell fizetni, de arról megfeledkeznek, hogy a kölcsön rendszeres törlesztése esetén a kamat százaléka csökken. így például az illető, aki házat épít, s erre 20 ezer korona kölcsönt vesz fel, s havonta 300 koronát akar törleszteteni, hat év és három hónap alatt visszafizeti a 20 000 korona kölcsönt és a 2600 korona kamatot. A házépítésre irányuló állami kölcsönt a legnagyobb mértékben használjuk ki. Olyan összegű kölcsönt kérjünk, amennyiért két év alatt a házat felépíthetjük. Csak akkor kezdjünk építkezni, ha arra anyagilag felkészültünk. A kölcsön havi törlesztési összegének megszabásánál vegyük figyelembe a lehetőségeinket. Tartsuk be az építkezési előírást, s az építkezési engedély terjedelme , szerint építkezzünk. (RN) alanytól és a fajtától függ. A típusalanyok közül fagyálló az EM XI., fagytűrő az EM 16., kevésbé ellenálló az EM I. és II. típusok. AZ I. ÖVEZET AJÁNLOTT ALMAFAJTÁI Nyári és őszi fajták: Nyári üvegalma — Klára alma (Priesvitné letné). Nem talajigényes. Agyag vagy homokos talajon is megterem, ha elég a nedvesség. A liszthaímat eléggé támadja. Fagyálló. Érési színe halványsárga, érési ideje július vége. A gyümölcs nem tartós, szállításra nem alkalmas; Porzófajtái: Baumann renet, Cox narancs renet, Asztracháni piros. Asztracháni piros (Astrachán őerveny). Talajigényei megegyeznek az előbbivel. A lisztharmattal szemben ellenálló. Kevésbé fertőzi az almamoly és a kaliforniai pajzstetű. Csak pár nappal később érik, mint az előbbi. Termése közepes nagyságú, 2—3 hétig tárolható. Gyümölcse száraz időben hullik, érése folyamatos. Nagybani termesztése városok közelében ajánlható. Porzófajtái: Nyári üvegalma, Cox narancs renet. Termése nagy, gömb alakú, néha lapított. Majdnem teljesen karmínpiros, kékes hamvassággal borított. Húsa sűrű, kellemes savanykás ízű. Elsőrendű étkezési alma. Croncelszi alma (Cronceské jablko). A talajjal szemben igénytelen, de a száraz talajt nem szereti. A vértetövel szemben ellenálló, néha fellép a varasodás és a lisztharmat. Nem férgesedik, rendszeresen terem. A termés szép sárga színű, enyhe vörös pírral. Szeptember elején érik. December végéig tárolható. Porzófajtái: Baumann renet, Cox narancs renet, Nyári üvegalma. Nonnetitt (Matkino jablko). — Mélyrétegű, meleg és nedves talajt kíván. Zárt területeken támadja a vértetű. Korán fordul termőre. Jó porzó szomszédságában folyamatosan terem. A törzs érzékeny az erős fagyokra. Gyümölcse kitűnő zamatú, piros, néha sávozott. Október elején szedik, február végéig tárolható. A legértékesebb fajták közé tartozik. Porzói: Baumann renet, Felső vidéki málna alma. Wealthy. Amerikából származik. Nem válogatós a talajban, de az állandó jó termés feltétele a melegebb fekvés, nedves, tápdús talaj. Jól fejlődik magasabb fekvésekben is, de az alacsony fekvést is jól bírja. Termése szabályos alakú, világospiros alapon szép karmínpiros sávozása van. ízletes, nagyon jó csemegefajta. Szeptember végén szedjük és december végéig tárolható. Porzófajtái: Croncelszi alma, Delicious, (Folytatjuk.) }3zs$iqzs - j9zs3SDigiuntij * QPl Udfiim • IPoßBUi ßaui PIQUED • uojpxai s& ißpsopzvßQzaw • iupiu pomiWH • Jjuniozsßjva auyasapuawvzs • N ®o >o N «0 i ■k-O N 05 ft *«■«» :o s =3 a O • C 3 0 N «0 **■*» 'ö <U k. Ai 0) 05 'ft v. 'ft Ai Ae a N CO •K» ft N 05 'ft A? 'ft s ft N 05 'ft N 05 1 •V-ft N 09 'ft 05 ft *«*» :o s u •o ö k 'S to c o a —— is •o o a o 5 a o s tj '© c 05 u • c o Ai H ,05 ‘Sí ’Ö 09 © N ö ©> N CD S €^. a •w o »■■a a SE • a; Sí 3 «*4 o N 09 'S © ft k. Aí ft 09 'ft k. 'ft Ai Ai © N ts) KP—75 jelű tuskószedő-rakodó C/5 N D 0)v "t co © © © I Co N O £ as Q 53 O Q ft* 3 Bt £ N Ot © N ft* ft 09 ftt £ 09* «*■* © o 3 8 S’ ftl ft* 3 © 3 ft <© ft ft* • S © 3 ftl Ot ft ft* *■'1 3* ft • sc ft '■'■u o Q ft* tr