Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-10-20 / 84. szám

LJlszen csak a vendégfogadó ne lett volna. De ott volt. Pontosan feleúton a város és a he­gyek csészealjába tapadó falu között. Akarva, nem akarva mellette kellett elpöfögnie Nagy Pistának. Mellette — városba menet s városból jövet. Nin­csen abban semmi giegfoghatatlan, hogy valahányszor elhajtott mellette a szövetkezettel kötött szerződésére kellett gondolnia. Bér a vendégfogadó vörös cserépfedele úgy kacérkodott Pistával, mint valami kalandra vágyó menyecske. Hívta, vonogatta, csalo­gatta egy ital sör­re. Mi tagadás, megizzadt Pista az úton. Torka-szája tele porral. Bár­csak lemosná mind­ezt a jó hideg sö­­röcske! Még a trak­tor kereke is job­ban forogna tőle! De Pista a szerző­dés szövegén já­ratta az eszét: — A községi italmérés, a becsalj csárda előtt meg­állni tilos. Ellen­kező esetben a szövetkezet elnöke minden további eljárás nélkül kettő­­száz koronát levonhat a fizetéséből. Komoly szó ez, megszívlelendő. Pista meg is szívlelte. A vendég­­fogadó előtt növelte az erőgép sebes­ségét. Dölyfösen, önhitten pufogott el, mint gyorsvonat szokott a kisfor­galmú állomás épülete előtt, mely nem megálló számára. Gabonát vittek ma beadásra a fel­vásárló üzembe. Ott szorongott vele félig ülve, félig állva Józsi bácsi, a növénytermesztés vezetője és Kiss Feri, Pista kenyeres pajtása, aki fia­tal kora ellenére már raktárnokságig vitte. Szűk a férőhely, mégis meghitt, nagy egyetértés és hegyeket mozgató jókedv fér el ott benn velük együtt. Különösen, amikor most felötlik előt­tük a becsali csárda. — Nem állnál meg egy percre? — mosolyog Józsi bácsi kajla bajusza alatt tréfásan s főleg ugratásszerűen. — Álljék meg maga, ha kedve tart­ja! — vihogott vissza Pista tisztelet­­lenül. — Tudom ebadta — kedélyeskedett Józsi bácsi — attól félsz, hogy közben elrepül odafentről a madarad! Igaz-é? Jelentősen bökött bajuszával a von­tatógép mögött szabadon ringó, zö­­työgő pótkocsi felé. Pistának megrándult a válla: — Bánom is én! Bárcsak már re­pülne? • ' — Eri pedig azt rríondom, hogy csak bánjad! — édeskedett oktató hang­súllyal az agronómus. — Mert megrontotta húgomat? — Mit rontott meg rajta? Hiszen féleségül vette! — Vette, hiszen csak ne tette vol­na!... De kellett a kis Katicának, hogy tizenhatéves fejét bekössék s kellett az neki, hogy saját babáját ringassa, amikor még tizenhét sin­csen! — Csak semmi heveskedés! — csi­­títgatta Józsi bácsi. — Lehetett volna az még rosszabb is. És ki bánja? Ha­marább lesz legalább nagymama! Pista keménykötésü legény, nem hagyja magát: — Könnyű annak a tréfa, akit,nem Illet! Seregély Bandi pedig ott kuporgott a pótkocsi zsákpiramisának tetején s onnan pislogott alá a vezetőfülkére, melyből éppúgy kiszorult, mint két kenyerespajtásának barátságából. S mindez Katicáért. Seregély Bandi karvalyorra elszántan döfött a ma­gasba, egyenesen afelé a bárányfel­­hőcske felé, mely az ég tiszta kékjét csöppnyi darabkán elállta. — Katicáért van ez így ... bizony­nyal... de meg is éri! Ez odafelé útban történt. Visszafelé újféle rakományt hoztak. Józsi bácsi szenét. Ez a teher már nem domborodott ki a pótkocsiból. Csak színig töltötte meg. Seregély Bandi most már úgy ké­­nyelmeskedett a szélén, lábát a von­tatógép felé lógatva, mint valami nagy-nagy kereveten. Vígan voltak most is. Az önkiszol­gálóban búsásan beebédeltek. Csak a szomjúság ... Ittak ugyan valami löty­­työt abban az önkiszolgálóban. Volt annak is leve, de az a narancs, vagy milyen szörp nem a szomjúság ellen való. Csuda tudja, miért isszák? — De most már csak megállasz egy percre! — főzte Józsi bácsi Pistát. Valamennyien az én vendégeim vagy­­tők! Pista türelmetlenül rángatta a vál­lát: — Nem lehet, Józsi bácsi, maga is tudja, hogy nem lehet! Józsi bácsi a sokat tapasztalt em­ber bölcsességével legyintett: ^ — Mi az, hogy nem lehet? — Az, hogy elköteleztem magam! Józsi bácsi egyetlen szóval fejezte ki ellenvéleményét. Már mint, hogy mire kötelezte el magát Pista. — Aztán maga lesz az elsS, aki Se­árul! — Mit árulnék én be? Azt az egy pofa sört? Ügy van az édes fiam, hogy nem rossz az ital. Csak le ne gyűrjön. Amíg szomjúság ellen, vagy az emész­tés kedvéért használod, semmi károd belőle. Csak be ne hódolj neki... Ne légy a rabja!... De ez a kis sör? — Nem lesz egyéb? — Mi lenne egyéb? ... Majd bolond vagyok, hogy leitassalak? Igaz is, sörön kezdődött. De hát a sörnek olyan a természete, mint az Pista a hátára fordította ... Bandi halott — döbbent meg. Bár csak a későbbi orvosi vizsgálat állapította meg, hogy zuhanás közben a pótkocsi oldala törte ketté a hátgerincét. Pista töredelemmel borult még meleg testére: — Nem így akartam, Bandi... nem így akartam! Józsi bácsi pedig odaállt föléjük, mintha mindkettőjüket egyszerre te­metné s most is bölcselkedett: — Megmondottam, lám, megmon­dottam ... Rosszabb is lehet még ... orosz teának: rum nélkül se íze, se bűze. Aztán meg az is igaz, hogy nem csak az étvágy jön meg evés közben, hanem a szomjúság is Ívás közben fokozódik. Mi tagadás? Becsiccsentett a tár­saság. Pista is, Feri is, Józsi bácsi is. Csak Bandi nem. Az le se szállt a pót­kocsiról, míg társai megjárták a kocs­mát. — Hát te Seregély, mit gubbasztasz ott, mint valami ázott veréb? — kö­tött belé Pista rózsaszínű világszem­léletével. — Te is jobban tetted volna, ha kocsma helyett ott gubbasztasz a ke­reked mellett! — Spicliskedni akarsz? — rázta meg öklét Pista Bandi felé. felema­gasságban mutogatva neki a föld és a pótkocsi között —, de akkor jaj neked!... Előre mondom, hogy addig élsz! Józsi bácsi mámorában úgy kapasz­kodott föl oldalülésére tapogatózva, mintha vaksötét lett volna. — Kevesebb szóval Pistukám! In­dulj már. siessünk! — S Pista engedelmeskedett. Sietett, ahogy Józsi bácsi kívánta. Nagy garral és nagy zajjal érkeztek meg falujuk csészepereméhez. Innen meredeken lejtett az út a hegyolda­lon. Egyfelé a sziklás hegyoldal, más­felé a szakadékos part. Vaskorlát fi­gyelmeztet az útszakasz veszélyes voltára. Pistát ugyan figyelmeztet­hette jelenleg! Ügy nekiindult terhé­vel együtt, mintha a város sima köve­zetén járnának. Mi történt ezután? Ezt senki sem tudta megmondani! Sem Pista, sem Feri, sem Józsi bácsi, de legkevésbé szegény Seregély Bandi, mert ő holtan maradt a helyszínen. Később a bírósági tárgyaláson vál­tig ezeket a részleteket firtatták. De csak annyit lehetett megállapítani, hogy a Zetor-szuper valamennyi öt­ven lóereje megbokrosodott, kirúgott a hámból, nekiugrott a vaskorlátnak, áttörte, majd pedig aláhengergözött a hegyoldalon. Józsi bácsi és Feri meg sem sérültek. Pistának az orra eredt meg és a homlokát verte be. Egyetlen szempillantás alatt szín­józan lett. Számba vette a kárt. Köz­ben nagy magábaszállással botlott bele szegény Seregély Bandi testébe. Akkor még nem tudta, hogy az már holttest. A hasán feküdt s véres sem volt. — Te is kirepültél, sógor? — szó­lította meg Pista. Bandi meg sem moccant. Hát nem?... Most már nem csak leányanya a kis Katica, hanem öz­vegy is! De«hol van már ez a szomorú nap? Talán nem is igaz, hogy egyszer nyár is volt. Por és meleg és sör­szomjúság! Most fúj a szél. Jeges üzenetet hoz magával a Tátra felől. A havat már napokkal ezelőtt elhozta. Most a hideg szél ezzel, bíbelődik. Halmozza itt-ott, majd meg újra si­mára egyengeti. Farsang van. Aki meghalt, meghalt. Aki él, él. S aki él vígan van. Táncol és pálin­­kázik. Most már nem a sör járja. Most a disznótoros szomjúságot kell oltani. Arra pedig a kisüsti a legjobb, meg a bor. Egyébként mindegy az. Egyik is mámorral jár, a másik is. De ez a mámor olyan, amelyet nem tilt a szerződés. Pista ellen folyik az eljárás. Még nem tudja hány évet mérnek rá. De erősen példálózgatnak előtte, hogy kevesebb nem lesz az háromnál. No, meg Józsi bácsi is megkapja a maga esztendejét. Kár hát búsulni. Pista mulat. Hiszen áll a bál. De itt van Bandi két bátyja is. A két Seregély-fiú. Ezek most elégtételt vesznek Bandiért... Agyba-főbe ve­rik Pistát. Emlékezetes nagy verekedés volt ez. Pistának a feje is betört. Ezt vizsgálja most ki éppen a kör­zeti csendőr. Víg cimbora egyébként. Jővágású fiatalember. Fekete haját kurucosan hosszúra engedi a tarkóján. Nagyokat nevet és a nép nyelvén és szája íze szerint szól. De most kurta a szava: — Gyerünk, legények! — viszi ma­gával a Seregély-fiúkat. Azok most semmiről sem akarnak tudni. — Üjjal sem nyúltunk hozzá — bi­zonykodnak. — Hát a fejsebe honnét van? — Elesett kérem ... ittas volt. Meg­csúszott. elesett... Nem is először... úgy mint a traktorral tavaly nyáron... Akkor mi ott sem voltunk! Pista pedig csak hallgatott. Nem is illik nagyon beszélnie annak, akinek bepólyázott a feje. Hallgatott és gondolkodott... Nincsen-e igazuk a Seregély-fiúknak? Elcsúszott ő ... ő csúszott el má­sodszor is ... Nem a kis Katica miatt, nem is Seregély Bandi miatt, de még most sem a Seregély-fiúk miatt. Más­hol van a hiba! Igaza van a szerződésnek ... Nem tanácsos a kocsmánál megállani... Boradta bátorság A nekeresdfalvi szövetkezet elnöke ünnepi gúnyában ül az asztalnál. Hogyisne ülne ünnepi gúnyában, ami­kor a születésnapja van. Ül és vár, tudják-e, jönnek-e? Tudják, mert már ott dobognak a küszöbön. Nyílik az ajtó és öt-hat ember szorongatja a kezét. A szövetkezet vezetőségi tagjai. — Eljöttünk, hogy íelköszöntsünk születésed napján — mondja Fekete Ábris. A többiek is ezt mondják. Az elnök boldogan kezel velük. Bor, harapnivaló kerül az asztalra. A poharak megtelnek, vidáman koc­cintanak. — Éljen az elnök! — rikkantja Ba­log Bölömbér. — Éljen a mi elnö­künk, a legjobb, legokosabb paraszt. — Éljen, éljen! — harsogják a töb­biek. — Ha minden szövetkezetnek ilyen elnöke volna, ilyen gondos, körülte­kintő, emberszerető —, mondja tovább Balogh Bölömbér — akkor nem lenne semmi baj, tejben, vajban fUrödnénk. — Nono! — tiltakozik az elnök, de azért tetszenek neki a dicsérő szavak és szinte dagad a büszkeségtől. Iszogatnak és éljeneznek tovább. A harmadik liter után egyszerre csak azt mondja Balog Bölömbér: — Elnököm, én téged megkritizál­lak! Az elnök csodálkozva hallgatja ezt az éles hangot és várakozóan tekint Bölömbérre. — Elnököm, ne is haragudj — foly­tatja Bölömbér — de gyengécske vagy. Gyengécske, mint a harmat. Az elnöknek eszesebbnek, fürgébbnek, közvetlenebbnek kellene lennie. De te ... ej, kár a szóért. Vörösbe borul az elnök képe, de nem akarja rendre utasítani Bölöm­­bért, mert ünnep van, születésnapi AARO HELLAAKOSKI: A csuka dala Csuromvíz fészkéből kiszállva dalolni ment a csuka a fára szürke felhőkön át a fény már zuhogott le a tóba a hullámok a tó ölén ébredtek ringatózva s a csuka a fenyő csúcsára hágott ámult s ropogó piros tobozt rágott látott hallott és szimatolt egész a csúcsig így hatolt s így itta fel míg fenyötobozt rágcsált a reggel harmattiszta ragyogását dalra egyengette csontos száját illegette állkapcáját és dala oly vadul oly súlyosan áradt hogy elnémult rögtön a fürge madárhad mintha a vizek súlya szállt volna fel vele és a magány zord hideg öle ELVI SINERVO: A nevetés Kilencszáz éjt s napot függtem nyomorúságom keresztjén megszégyenítve elhagyatottan vér íze a számban lemondás üressége szívemben. I Vágyódtam a tenger mélyére vissza az anyaölbe a földbe mely nincs. Nevetésed, nevetésed bölcsessége elért hozzám, te aki ülsz a hegytetőn, látója a múltnak és a jövőnek. Bölcs lettem azon az éjen. A csillagok hada remegett. Anyák méhében moccantak a még meg nem születettek a jövendő kiterjesztette csillogó szárnyát a föld fölé, ami megszületett. Finn költők verseiből ünnep. Nyel hát egy nagyot és így szól: — Azt mondta az öreg Kiss, hogy egy kicsit igyunk is. — Ügy van — harsogják a többiek és összekoccanak a poharak... Már a hatodik liternél tartanak, amikor újabb incidens zavarja meg az ünnepi hangulatot. Balog Bölömbér hatalmasat csap a* asztalra. — Mit nekem az elnök! Le az ilyen elnökkel! Hanyag embertelen, pök­hendi. Sosem tudott gazdálkodni! Az elnök körülpislant, de lehajtja a fejét, mert dühösen merednek rá a tekintetek. Dénes György üúitturáüs hírefis • A varázsfériy — ez a címe Roman Karmen szovjet filmrendező készülő dokumentumfilmjének, amely a szov­jet film útját mutatja be. Leninnek a filmipar államosításáról szóló dekré­tumától napjainkig. Az összeállítás mintegy száz film részleteit tartal­mazza. • Színes idegenforgalmi film for­gatása fejeződött be Siófokon és Ti­hanyban, Napfényes Balaton címmel. A film a magyar tenger legújabb ide­genforgalmi létesítményeit ismerteti meg a külföldiekkel. • Megtalálták Kréta-szigetén Minos király palotájának romjait. A palota valószínűleg időszámításunk előtt 1500-ban földrengéstől pusztult el. • A milánói Scala egyik öreg dísz­letező munkása, aki évtizedek óta megismerte a zenei világ nagyjait, így nyilatkozott a" botrányairól is hí­res Maria Callasról: „Callas valóban igen nagy művésznő. Ha felmegy a függöny máris gyönyörűen énekel, ahogy lemegy a függöny máris ordít. • A napokban elhunyt Gustaf Gründgens holttestét Manilában el­hamvasztották; a szertartás alatt a nagy művész előadásában hanglemez­ről megszólaltatták Hamlet monológ­ját. A manilai rendőrség szerint a halál oka nem véletlen baleset volt, hanem öngyilkosság. • Csak betörőket és tolvajokat játszhatunk az amerikai televízióban — mondta az újságíróknak Sidney Poitier amerikai néger filmszínész, aki jelenleg Európában játszik. — Hollywoodban két néger filmszínészt foglalkoztatnak rendszeresen. • Bartók Táncszvitjét a moszkvai konzervatórium nagytermében első ízben mutatta be a Szovjetunió Álla­mi Szimfonikus Zenekara Járvi észt karmester vezényletével. 1963. október 20. A gondos anya tegnap még a fán gyönyörködött ö ,,mosolygós" almákban. 4a gondosan kiválogatva elraktározta, hogy télen is legyen gyümölcs a leg­­edvesebbjei számára.

Next

/
Thumbnails
Contents