Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-10-20 / 84. szám

---------­Jai/asixm l-------­a HetyiMetiBizottságnak 0 Kitűnő ivóvíz tehetne!... A szlavosi völgyben terül el köz­ségünk, Paskaháza. A falutól mint­egy 200 méterre van egy forrás, melynek vize, a szakértők véle­ménye szerint is, kitűnő ivóvíz. Vízbősége elegendő lenne az egész község ellátásához. A leglényege­sebb pedig az, hogy a szóban forgó forrás 5—6 méterrel magasabban fekszik a falu szintjétől. Tehát nagyon kevés költséggel bevezet­hető lenne minden lakásba. Ami a vízgyűjtőt illeti, nem kerülne pénzbe, hiszen a szövetkezet istál­lóját már ez a forrás látja el víz­zel. Nincs tehát szükség másra, minthogy a HNB felkarolja, ma­gáévá tegye az ügyet és megren­delje a szükséges vezetéket. A la­kosok szívesen megtérítik a rájuk eső összeget, hiszen lényegében az egész községben, mindenki háza előtt, kitűnő minőségű ivóvíz le­hetne. Javaslom ugyancsak a falun ke-Keilesie Csaláron (losonci járás) még az év tavaszán leburkoltuk és őrölt bazaltkővel terítettük le a falun keresztül vezető utat. Természe­tesen mindez sok fáradságba és munkába került. Sajnos, többre nem futotta s így a laza kövezetei szétgyúrják, széttapossák a nap­hosszat fel-le robogó járművek. Amennyiben szövetkezetünk sa­ját kőbányával rendelkezik, java­solom, hogy az építkezésre nem alkalmas, földes kaviccsal még egyszer burkoljuk le az utat. így mind a gyalogjárók, mind a jár­művek számára jobb utat tudnánk biztosítani. Tudom, községünk minden lakója szívesen venne részt ebben a munkában. Ami pe­dig a mezei utakat illeti, ezek úgy­szólván járhatatlanok, hiszen évek óta senki se törődik velük. A me­zei utak rendbehozása és karban­tartása szintén nem ütközne nagy nehézségbe, de még sok fáradság­ba se. Szövetkezetünk elegendő géppel rendelkezik, az utakat is rendbe lehetne hozni velük, csupán kezdeményezni kellene. Községünk aránylag nagy, tágas terekkel rendelkezik, amelyek resztül folyó patakocska szakszerű szabályozását, elvezetését. Tudni­illik sár és iszap a meder egész környéke, s ez bizony egészségügyi szempontból erősen kifogásolható, ugyanakkor az egész község arcu­latára rossz benyomást tesz. A víz szakszerű elvezetése szerintem úgy oldható meg a legjobban, ha a HNB megrendeli a cementet, amelyet a háztulajdonosok szívesen megvá­sárolnak és saját házuk előtt, egy tervrajz szerint, elkészítik a csa­tornát. (Kő és kavics nálunk nem probléma!) Sürgetővé válik egy megfelelő gyalogjáró elkészítése is. A lakos­ság nem húzódozna a munkától, sőt még az anyagi áldozatoktól sem. Mindezekhez még hozzá kell tennem azt is, hogy az egységes földműves szövetkezet az anyag szállítását stb. szívesen elvégzi díjmentesen. Kőrösdi János (Páskaháza) a Jé ót szintén gondozatlanok. Ezeket a tereket csinosítani, parkosítani lehetne, sőt kellene. Hasonló a helyzet a művelődési otthon kert­jével is. Ezt a kertet ugyan az iskola tanítói és a diákok minden tavasszal felássák, sőt virágot is ültetnek bele, de aztán tovább nem történik semmi, a virágok helyett gaz, dudva virít benne. Legfájóbb pontunk: immár évek óta sántikáló szövetkezetünkben felettébb laza a munkafegyelem, rossz a munkaszervezés, normák nincsenek a munka bizony nagyon vontatottan halad. Hasson oda a HNB, hogy szövetkezetünkben ezek az áldatlan viszonyok megszűnje­nek. Vezessék be a normákat, az igazságos jutalmazást. Javulást, a gazdálkodás fellendülését csak et­től várhatjuk. Községünkben a múlt hónapban alakult meg a CSEMADOK. Tegyük meg a szükséges lépéseket, hogy ne csak papíron szerepeljen. Tö­rődjünk többet a falu kulturális életével, tegyük szebbé, tartalma­sabbá életünket. Farkas István (Csalár) Készülnek a barátsági hónapra A kassal járásban teljes ütemben folynak az előkészületek a ba­rátsági hőnap, illetve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulója és a csehszlovák —szovjet kölcsönös segélynyújtási szerződés 20. évforduló­jának megünneplésére. A járási párt­­bizottság mellett működő bizottság he­tente összeül, hogy megtárgyaljon minden fontos kérdést. A falukban és üzemekben már működnek a barátsági hónap bizottságai, melyek már kidol­gozták az egyes akciók tervét. A barátsági hónap akciói már vasár­nap, november 3-án megkezdődnek a körzeti staféták megrendezésével. A szalagokon kívül kötelezettségvállalá­saikat, üdvözleteiket és ajándékaikat is hozzáfűzik a szövetkezetesek. No­vember 6-án este minden községben nagyszerű lampiónos felvonulás lesz, november 7-én pedig mindenütt meg­­tineplik a NOSZF 46. évfordulóját és megnyitják a barátsági hónapot. Na­gyobb községekben szovjet filmfeszti­válokat rendeznek. A csehszlovák — szovjet barátsági estek műsorát is mindenütt vonzóvá szeretnék tenni. A TITT 100 előadást rendez a Szov­jetunióról, továbbá népi akadémiát a szocialista országok közötti munka­­megosztásról, a szovjet irodalomról, filmekről stb. A CSISZ-szervezetek szovjet barátsági esteket rendeznek, 20 előadást a szovjet békepolitikáról. A CSEMADOK járási szervezete a ma­gyar nemzetiségű községekben 38 elő­adást és 18 irodalmi estet' rendez a CSSZBSZ helyi szervezeteivel. Továbbá a barátsági hónap kereté­ben 180 skovjet könyvkiállítást ren­deznek eladással összekötve, a szovjet szerzők 150 könyvét vitatják meg. Valóban helyes kezdeményezéssel állt elő a Kassai Művelődési Otthon is. A barátsági hónap keretében a falvakon 150 mezőgazdasági tárgyú előadást rendeznek a szovjet munkamódszerek előnyeiről és bevezetéséről. Mátó Pál (Kassa) Meddig kel! még panaszkodni? A CSEMADOK és a Népművelődési Intézet a múlt hét végén kétnapos értekezletre hívta össze a műkedvelő színjátszó-csoportok vezetőit, rende­zőit azzal a céllal, hogy a most kez­dődő színházi évad előtt irányt szab­jon a falusi s a városi műkedvelő színjátszók számára. Az elmúlt évad sok-sok problémát, s még több vitát váltott ki. A szocia­lista dráma fesztiválja után tett pont nem azt jelentette hogy jó munkát fejeztünk be; hanem azt, hogy mű­kedvelő színjátszásunk szekere olyan kátyúba jutott, hogy ugyancsak neki kell vetni a vállunkat ha azt akarjuk, hogy kikerüljön onnan. Legnagyobb problémát a színművek megválasztása okozta. 409 bemutatót tartottak műkedvelő színjátszóink, s ebből a „Huszárvágás“ 40, a „Bo­londóra“ 46, a „Senki fia“ 42, s a „Baj van a szerelemmel“ 28 csoport műsorán szerepelt. Mintha az együt­tesek szándékosan arra törekedtek volna, hogy a múlt évadban kizárólag olyan müveket vigyenek színre, ame­lyek kritikán aluli giccsek, az iroda­lomhoz és főleg az igazi drámairoda­lomhoz olyan távol esnek mint. Makó Jeruzsálemhez. Hogy ez így történt, a felelősséget teljes egészében nem háríthatjuk a színjátszó csoportok vezetőire. A hiba eredendője a helytelen műsorpolitika s az, hogy olyan művek is kikerültek, amelyek értéktelenek s többet árta­nak az ízlésnek, mint az ha egyálta­lán nem játszunk semmit. Mert akkor legalább a meglévő jó ízlés megmarad. Egyáltalán nem indok egy színmű színre vitelénél az a tény, hogy abban háború ellenes szólamok és frázisok pufognak. Ilyesmit a közönség a napi sajtó vezércikkeiben is találhat ele­get. Egyáltalán nem irodalom s főleg nem békeharc a hatásvadászat és a könnyzacskókra szabott szentimenta­­lizmus. S nagy tévedés az, ha csupán a közönség igénye mérvadó és egye­düli kritérium a művek megválasztá­sában. Nem a közönség szellemi mé­retéhez kell igazodni, hanem a kö­zönséget kell felemelni az igazi érté­keket adó művek színvonalához. Ha a közönség színvonalához szabjuk az igényt, akkor rosszat teszünk. Nem lehet mérce a közönség színvonala. Próbáljuk ezt tárgyilagosan megítél­ni. A magam részéről nem szeretném újraélni a rozsnyói Kónya-fesztivál­­hoz hasonló körzeti versenyt. S azt hiszem mások is osztják a vélemé­nyüket velem. A fent említett műve­ket sem vitatni, sem magyarázni nem érdemes, mert csakis azt lehet vitat­ni és magyarázni, ami érték, ami iro­dalom. Az egyik felszólaló azt mondta: „Azért játszom elsősorban, mert szó­rakozni akarok“. Ez tény. A műked­velők elsősorban maguk akarnak szó­rakozni, s csak azután szórakoztatni. S ha ilyen alapon kezdjük, akkor kétségtelen, hogy eljutunk oda, ahol a színvonal kezdődik. Először is az kell, hogy maguk a színjátszók meg­értsék azt, amit játszanak. Mi kell ehhez? Műveltség, inteligencia, s fő­leg önművelés. Ha képes erre a mű­kedvelő színjátszó, akkor több a való­színűség, hogy a nézővel is megérteti és elfogadtatja a valójában igazi ér­tékeket képviselő műveket; s a szín­mű azt a hatást éri el, ami az író szándéka. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy műkedvelő színjátszó csoportjaink nagyon-nagyon nehéz körülmények között dolgoznak. Nincs megfelelő helyiség, á ahol ez van, ott nincs anyagi támogatás, vagy megértés. Ahol mégis véletlenül együtt mind megvolna, nincs rendező, vagy nincs színjátszó csoport. Az értekezleten sokan és sokféle szempontból felve­tették az utánpótlás kérdését. Volt aki annyira elítélte a fiatalokat és annyira züllöttnek bélyegezte őket, hogy az már túlzásnak sem nevezhető. Még szerencse, hogy a többség helye­sen látja és ítéli meg a fiatalokat. Természetesen vannak szélsőségek, de nem szabad csupán azokat látni. A kétnapos értekezlet alatt, s főleg a vita során sokan ahelyett, hogy az igazán fontos kérdésekről beszéltek volna, túl sokat panaszkodtak. Min­denki panaszkodik és a saját meg a másoktól vett sérelmeket mondja el. Pedig az ilyen fórumot arra kellene kihasználni teljes mértékben, amiért összehívták. S még inkább akkor, ha az Komáromban van, ahol jó alkalom nyílt volna a Területi Színházban gyakorlatilag bizonyítani azt, amit az előadók elméleti síkon adtak. Per­sze ez szervezési kérdés. Szólni kell a „DILIZA“ által kiadott úgynevezett „Tanácsadóról“, amely magába foglalja mindazokat a feles­leges és túlnyomó részt értéktelen színműveket, amelyek raktáron he­vernek, amelyeket senki sem játszott és senki sem vásárolt meg idáig. En­nek láttán úgy tűnik, az üzlet sokkal fontosabb, mint a színművészet. S ami a legnagyobb felelőtlenséget illeti ez a tájékoztató kerül a műkedvelő cso­portok vezetőihez, ebből választanak színműveket, mert ezt tartják irány­adónak az elkövetkező időre. Jó len­ne, ha nagyon gyorsan korrigálnák az illetékesek ezt az újabb hibát, ha nem akarják — s szeretnénk remélni, így is lesz —, hogy újra ismétlődjenek a tavalyj események. A komáromi ér­tekezlet után mindenki tisztában van ezzel. S végül jó lenne, ha többet már nem kellene panaszkodni; jó lenne, ha lent és fent is egyaránt megérte­nék végre a vezetők, hogy csak a munka, a tudatos és alapos munka hozhatja meg azokat az eredménye­ket, amelyeket várunk. Több kölcsö­nös segítséget kíván az itteni magyar műkedvelő színjátszás. Tőzsér Árpád írta az Oj Ifjúságban, hogy műkedvelő színjátszás volt, nincs és lesz. S hogy legyen azért dolgozni kell, még akkor is, ha pillanatnyilag ezer gát, akadály és meg nem értés áll az utunkban. Gál Sándor Lapunk előző számaiban megjelent három riport azt igazolja, hogy a cigánykérdés megoldása nem egysze­rű feladat. Nem szabad csak egy pontot vizsgálni, hanem összefüggé­sében. Látni kell azt is, hogy amíg az ország egyes vidékén még jóformán törzsi szervezetben élnek, addig már vannak helyek ahol az előre látó ve­zetők fokozatosan segítettek meg­oldani a lakáskérdést és a rendszeres alkalmaztatást. Az anyagi lehetőség megteremtette az utat a kultúráltabb élet felé és a cigányszármazásúak lassankint szakmunkásokká, tanult emberekké válnak. Ezek a tények bizonyítják azt, hogy csak valami ne­velőféle munka nem oldja meg a cigánykérdést. Föltétlenül össze kell kapcsolni a kulturális népművelő munkát, más sokoldalú szervezési tevékenységgel, megoldani az alkal­maztatást és a lakáskérdést. A lema­radás okának szociális gyökereit kell eltávolítani. Vegyünk csak egy példát: Pelsccön a nemzeti bizottság úgy­­ahogy törődött a cigányok nevelésé­vel. Kultúrc oport, zenekar volt a péróban. Az iskolakötelesek legna­gyobb része rendszeresen járt isko­lába, ki jobban, ki rosszabbul megta­nult írni, olvasni. Alig telt el azon­ban néhány év a táborban, a fiatalok elfelejtették az írás, olvasás tudomá­nyát. Visszafejlődtek. A szokásé* pé-Az egész társadalom ügye rói életben a 14—15 évesek a túlhaj­tott nemi életben, ivásban lelik örö­müket. Szepsiben sem oldotta meg a ci­gánykérdést, hogy varró-főző-tanfo­­lyamokat, egészségügyi előadásokat szerveztek. Nehéz a higiéniai köve­telményeknek eleget tenni ott. ahol 10—15-en alusznak egy odúban, és jól főzni ott, ahol nincs miből. Ezekből a példákból is látható, hogy föltétlenül komplexen kell megoldani a kérdést. Felszámolni a pérókat és betelepíteni a többi lakosság közé a cigányszármazásúakat. Sajnos, sok helyütt éppen az ellenkezőjét tapasz­talhatjuk. Egyesek igyekeznek válasz­falat emelni a közeledés elé. Ha a cigányszármazású be akar költözni a faluba, tűzzel, vassal megakadá­lyozzák ázt. Néhány helyen még kü­lön cigányiskolákat tartanak fenn. Sokszor jogtalanul lopással vádolják őket. Ha valami elvesz a faluban, rögtön a cigányokat okolják, holott később számtalan esetben kiderült, hogy az enyveskezű „fehér'bőrű“ volt. Senki nem állítja azt, hogy az évszá­zadokon keresztül elnyomott, üldözött cigányok között nem akad tolvaj. De ha megoldódik a lakáskérdés, az al­kalmaztatás, egyre kevesebb lesz kö­zülük az olyan, aki kíváncsi a máséra. Természetesen az örökös gúnyolódás, lenézés, elítélés miatt ők is idegen­kednek a „fehérek" közé költözni. Minden esetre a műveltebb rétegek­nek kéne a közeledés kezdeményező­jének lennie. A nemzeti bizottságok funkcionáriusainak mindent, el kéne követniük, hogy a lakosság viszonya a cigányokkal szemben megváltozzon. Sajnos, sok esetben az államhatalom szervei is akadályozzák a cigánykér­dés megoldását. Számtalan esetben helyes megoldást javasolt a HNB mellett a cigánykérdés megoldására felállított bizottság, de a tanács nem hagyta azt jóvá. Legtöbb ellentét a házhely igénylése körül történt. A tanács egyszerűen elutasította a ház­hely igénylőt. Szepsiben is hiába határozták el, hogy felszámolják a pérót, ha a Szepsi környékén levő községek nem­zeti bizottságai nem fogadják megér­téssel az egy-két cigánycsalád elhe­lyezését amelyeket hozzájuk irányí­tottak. Pedig elsősorban a funkcio­náriusoknak kell megérteniük a kér­dés társadalmi fontosságát és olyan lehetőségeket teremteni, úgy törődni i Dömény Ilona az érettségi után is a kertészetben dol­gozott. Botos Tibort jó munkásnak isme­rj rik. Ervinnek nem na­gyon ízlik a munka. Róza meglógott a munkából. ^ az oda költözöttekkel, hogy azok mi­előbb otthonra találjanak, hogy hasz­nos egyenrangú tagjai legyenek a közösségnek. Vásárúton és másutt is, ahol maguk közé fogadta a lakosság a cigányszármazásúakat, egész jól megférnek együtt és mivel a cigány­polgárok szorgalmasan dolgoznak, maguk oldják meg a lakáskérdést. Az egyes helyi nemzeti bizottságok, ahelyett, hogy akadályozzák a cigány­­kérdés megoldását, azon törhetnék a fejüket, hogyan juttathatnák a ci­gányszármazásúakat olcsóbb telekhez, esetleg építőanyaghoz. A helyes köze­ledés, a segítő szándék láttán bizo­nyára ők is nagyobb bizalommal len­nének a vezetőkhöz, a falu lakosságá­hoz. Ez segítene megoldani azt is, hogy a cigánypolgárok leányai, fele­ségei, ugyanúgy, mint más asszonyok, egész nyáron az EFSZ-ben szorgos­kodjanak. Sem a mezőgazdaságban, sem az iparban nem szabadna idegenkedni a cigányszármazású munkásoktól és nemcsak a legrosszabbul fizetett be­osztásban kéne őket foglalkoztatni. Ha jobban keresnének, a feleség s a felnőtt gyerekek is hozzájárulnának a család létfenntartásához, előbb jut­nának lakáshoz, kultúráltabb beren­dezéshez. Természetesen törődni kell a műve­lődésükkel is. De szerintünk nincs szükség falvainkon külön művelődési programra, cigányosztályra az isko­lában. A falu művelődési tervén belül kell velük is foglalkozni. Külön gond hazánkban a Csehor­szágba költözött cigányszármazásúak kérdése. Velük viszont érdemes len­ne az üzemi vagy nemzeti bizottság­­nek külön foglalkozni, törődni. „Az egyszer kopp, máskor hopp“-szerű életről okos hozzáférkőzéssel le kéne, le lehetne szoktatni sokukat. Nem könnyű, hanem egy nagyon összetett feladat megoldása vár ránk a közeljövőben. A megoldás csakis társadalmi lehet. Ez annyit jelent, hogy nemcsak a nemzeti bizottságok, társadalmi szervezetek, hanem ~ az egész falu, a cigánytelep — a cigány­származásúak együttes ügye. Tóth Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents