Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-10-06 / 80. szám

v Az Egyesült Nemzetek Szervezetének New York-i közgyűlését to■ I vábbra is élénk diplomáciai tevékenység jellemzi. Politikai megfigyelők véleménye szerint a múlt szombati szovjet-amerikai-angol külügymi(i niszteri találkozó pedig megnyitotta az utat a Kelet és Nyugat közti gyümölcsöző tárgyalások előtt. E kedvező diplomáciai légkörben U Thant

I főtitkár is minden alkalmat megragad arra, hogy érvényt szerezzen az ENSZ igazi küldetésének, a béke és a nemzetek közötti barátság megszilárdításának.

A hét egyik legjelentősebb eseménye közt kell említenünk a II. vatikáni egyetemes zsinat munkájának elkezdését is, hiszen XXIII. János pápa halála után sokakban felmerült a kérdés: vajon az új egyházfő folytatja-e azokat a nemes törekvéseket, amelyeket elődje tett a haladó emberiséget érintő kérdések, valamint a katolikus egyház mai szerepének közös nevezőre hozásáért.

összefoglalónk tengerentúli és európai keltezésű híreit az ázsiai földrész „politikai vulkánja“, a dél-vietnami helyzet legújabb fejleményei egészítik ki. A Saigonban járt magasrangú amerikai küldöttség útja ugyanis jóval többet sejtet, mint azt a szűkszavú jelentésekből lemérhetnénk.

Széleskörű vita az ENSZ-ben

A világszervezet közgyűlése különkülön bizottságokban folytatja munkáját. Ez az eljárás módot ad a küldötteknek arra, hogy általános szócsatázás helyett konkrétan és sokkal alaposabban vitassák meg az egyes problémákat. Külön bizottság alakult például a leszerelés kérdése, a gazdaságilag elmaradott országok megsegítése, a világkereskedelem fejlesztése, a faji megkülönböztetést érintő problémák és egyéb napirendi pontok megvitatására. Számos ENSZ-küldöttség előterjesztése alapján például külön megvitatják a dél-afrikai fajüldözők garázdálkodását és határozati javaslatot terjesztenek a közgyűlés elé, amely elítéli a színes bőrűek elleni bánásmódot.

Hazánk ENSZ-küldöttségének aktivitását bizonyítja, hogy a leszerelési bizottság külön napirendi pontra tűzte azt a csehszlovák javaslatot, hogy közgyűlés dolgozza ki a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének alapelveit.

Több mint véleménycsere

A Gromiko—Rusk—Home megbeszélést túlzás nélkül egy „kis csúcstalálkozónak“ Is nevezhetjük, hiszen a szovjet, amerikai és angol külügyminiszter az UPI amerikai hírügynökség szerint is nemcsak véleménycserét folytatott, vagyis: távolról sem a két tábor közt fennálló nézeteltérések ismételgetése, hanem a problémák közös rendezésének lehetőségei szerepeltek a diplomaták megbeszélésein. Bár a szombati hármas külügyminiszteri találkozóról nem adtak ki hivatalos közleményt, a Jelek arra mutatnak, hogy a haladó emberiség óvatos optimizmusa nem indokolatlan. Vannak ugyanis olyan érett kérdések a Kelet és Nyugat között, amelyeknek megoldásához már csak csupán a szerződés megfogalmazása szükséges. A francia Monde szerint is a leglényegesebb eredményre a szovjetamerikai kapcsolatok megjavítása terén lehet számítani. Az angol külügyminiszter beszéde pedig azt igazolja, hogy a brit kormány minden eddiginél nagyobb hajlandóságot tanúsít a Gromiko által előterjesztett szovjet javaslatok realizálására. Különösen vonatkozik ez a 18-hatalmi csúcsértekezlet összehívására, amelyet azonban szerinte egy előzetes, alacsonyabb szintű tárgyalással kell elkezdenie. Ehhez még Londonban hozzáteszik, hogy a Bonnban küszöbön álló „őrségváltás“ pedig rugalmasabbá teheti a nyugatnémet álláspontot is a kelet— nyugati tárgyalások tekintetében és törvényszerűen csökkentené de Gaulle akadékoskodásának erejét.

Az említett események közepette U Thant, az ENSZ főtitkára is tevékenyen kiveszi részét a közgyűlést kísérő élénk diplomáciai tevékenységből. A három külügyminiszter tiszteletére adott vacsorán vázolta a megoldásra váró legsürgősebb nemzetközi

problémák egész sorát, amelyek között elsősorban a leszerelést, a Kelet—Nyugat közti viszony megjavítását jelölte meg. Külön szólt a faji egyenjogúság megteremtésének szükségességéről, de egy szóval sem ítélte el az USA déli részén uralkodó megtorló hadjáratot a néger lakifcság el- 5 len.

A világszervezet színhelyéről érkező i legfrissebb jelentések között a csütör- tökön hajnalban befejeződött Gromi, ko—Rusk találkozót kell még megemlítenünk. A 3 óráig tartó eszmecsere után Gromiko és Rusk rövid nyilatkozatot tett. A szovjet külügy. miniszter azt mondotta: megvan a le’ hetőség arra, hogy szovjet—amerikai , megegyezés jöjjön létre a világűr békés, atombomba-robbantásokkal mentes kihasználására, valamint a NATO- j országokban és Varsói Szerződés tagállamaiban létesítendő megfigyelőállomások létesítése ügyében. Az amerikai külügyminiszter szűkszavú nyilatkozatában a leszerelés kérdésére szorítkozott, amelyről azt mondotta, hogy jó mederben folynak a tárgyaláí sok.

A második „vatikáni kör"

Vasárnap délelőtt VI. Pál pápa üzenetével ünnepélyes külsőségek között nyílt meg a Szent Péter bazilikában a vatikáni zsinat második ülésszaka.

A pápa több mint egy óráig tartó beszéde lényegében azt a célt szolgálta, hogy kijelölje a zsinat elé kerülő legfontosabb tervezetet. A pápai üzenet lényegét négy pontban foglalhatnánk össze: A katolikus egyház lelkiismerete, reformja, a keresztények „újra csoportosítása“, vagyis egységesítése a katolikus egyház égisze alatt, és végül az egyház kapcsolata a jelenkorral.

Minket természetesen ez utóbbi kérdés, „a vallás beszélgetése a mai világgal" a XX. század nagy problémái és a katolikus egyház szükségszerű új magatartása érdekel. A jelek azt mutatják, hogy az új pápa elődje örökébe lépett, de éppen a zsinat második ülésszakának lefolyása és eredménye mutatja majd meg, hogy XXIII, János pápa halálával csak egy egyházfő, vagy az egyház békés irányvonala távozott-e az élők sorából.

A békéért és a nemzetek közti barátság megteremtéséért küzdő milliók ugyanis csak akkor kapnak méltó segítséget a katolikus egyház híveitől, ha ebben a nemes harcban társutassá válnak. A vatikáni zsinatnak minderre választ kell adnia.

í^íktóber 6-án ha' ' gyományosan a csehszlovák néphadsereg napját ünnepeljük. A duklai harcok győzelme, amely szabadságunk hajnalát jelentette, éppen a hadsereg ünneplésével él dolgozó népünk emlékezetében.

Szocializmust építő társadalmunk nagy gondot fordít néphadseregünk politikai fejlettségének és harci felkészültségének állandó fokozására.

Bár a nemzetközi helyzetben beállt enyhülés reményekkel tölti el a világ népeit, a hidegháborús erők létezése továbbra is veszélyt jelent a szocializmus és a béke számára. Ezért vagyunk büszkék arra, hogy a mi hadseregünk is szerves részét alkotja a szocialista országok védelmét biztosító varsói szerződésnek.

Krörchntiiilr nénhaíspreminkfif

Politikai zarándokok Saigonban

Már-már úgy tűnt, hogy Washington a legegyszerűbb megoldást választja: Diem menesztésével „beköti“ a világ szemét és a maga részéről elintézettnek tekinti a dél-vietnami problémát.

McNamara hadügyminiszter és Taylor tábornok, a vezérkar főnökének egyhetes dél-vietnami látogatása, valamint Diemmel folytatott titkos megbeszélései tanúsítják, hogy Kennedy tiszta vizet szeretne látni a pohárban. Mégpedig olyan tisztát, amelyen keresztül jól lehetne látni, hogy délvietnami hazafiak ellen folytatott esztelen diemista hadjárat nem kompromitálja véglegesen az Egyesült Államok dél-vietnami politikáját. Hogy ez mennyire nem lehet csak feltevés dolga, bizonyítja az a Washingtonból érkezett hír, hogy Kennedy titkos kihallgatáson fogadta a Saigonban járt „politikai zarándokokat“ és az ^ beszámolóik alapján dolgozza ki Washington új irányvonalát Dél-VIéthámmal kapcsolatban.

A Fehér Házban már közzé is tették Kennedy elnök 5 pontból álló nyilatkozatát, amely elhallgatja ugyan a dél-vietnami hazafiak egyre erősödő harcát Diem diktatúrája ellen, de nem titkolja, hogy a dél-vietnami helyzet fejleményei aggasztják Washingtont. Sőt a nyilatkozat felszólítja Diem diktátort, hogy mérsékelje a hazafiak elleni megtorlást.

Ha bármilyen sugallatra is hallgat a Fehér Ház gazdája, a reális tényeket nem nélkülözheti: a dél-vietnami hazafiak elszántsága egy pillanatra sem hagy alább mindaddig, amíg meg nem szabadulnak az amerikabarát Diemtől és egyre elviselhetetlenebbé váló diktatúrájától. Ennek időpontját pedig nem Washington, hanem a délvietnami szabadságharcosok döntik el.

(tg)

é

m Az algériai naasereg nuseger esküdött Ben Bellának. Az algériai hadsereg politikai bizottsága nyilatkozatot tett közzé, amelyben megállapítja, hogy a< hadsereg hű marad a kormányhoz, és folytatja a harcot a szocializmus felépítéséért. Ben Bella bejelentette, hogy az Algériában élő francia telepesek fpldjeit államosítják. Párizsban megtorlással fenyegetőznek az algériai kormány intézkedéseire. Az Algériának nyújtott francia segély megvonását és az algériai import leállítását helyezték kilátásba.

■ Lemondott Globke. A bonni kormány államtitkára beadta lemondását Adenauer kancellárnak. A háborús bűnös Globke a nyugatnémet közvélemény, .nyomására volt kénytelen megváljál hivatalátóLés közölte, hogy egy svájci udűlővárosbán akar, nyugalmat találni. Az ottani helyi lakosság tiltakozott Globke letelepedési tervei ellen.

■ Az Angol Munkáspárt megkezdte

értekezletét. Meglepő, hogy a Profumo-botrány nem szerepel az ellenzéki párt gyűlésének napirendjén. Az értekezlet nagy szavazattöbbséggel határozatot fogadott el, amely arra kötelezi • az esetleges munkáspárti kormányt, hogy tervszerű gazdálkodást vezessen be.

■ Közös nyilatkozatot adtak ki az NDK és Lengyelország képviselői közt lefolyt tárgyalásokról. Az elmúlt napokban Walter Ulbricht elvtárs vezetésével az NDK párt- és kormányküldöttsége járt Lengyelországban, amelynek során a két ország képviselői megbeszélték az országaikat érintő közös politikai, gazdasági, tudományos és kulturális kérdéseket. Megvitatták i jelenlegi nemzetközi helyzetet is.

Ismét a falu rovására

ÍA kapitalista államok földművelőinek többsége egy olyan kis darab szántóföldre van utalva, amely gyakran arra sem elegendő, hogy táplálja a földműves nyomorúságban élő és többnyire nagyszámú családját. így van ez például Latin-Amerikában, ahol a falusi szegényemberek az összlakosság 37 Vo-át teszik ki, Afrikában pedig több mint a háromnegyed részét és Ázsiában 69 °/o-át alkotják az összlakosságnak. Az érem másik oldala pedig az, hogy némelyik nagybirtokosnak annyi a földje, hogy elegendő volna az egész falu, vagy járás élelmezésére

Minden oldalról nyúzzák azt a földművest, akinek van egy darab földjeés nem egy esetben annyira eladósodik, hogy tartozása felemészti kis földjét. De nem csak ezen a módon vesztik el ezek a szegények földjüket! A kapitalista államok kormánya igyekszik különféle „machinációkkal“ megfosztani a parasztot földjétől és egy_—.------.„ki, hirínk-lácáVííVT a nanvhirtnkrv<inknt

így van ez japariDan is». uu da-kormány tervet dolgozott ki arra, hogyan keil visszaszerezni a földművestől az 1946—1949-es földreformkor adományozott földet. Természetesen ezt egy ravaszul átgondolt terv szerint csinálja, amelynek „a struktúra megjavítása a mezőgazdaságban“ nevet adta. Emögött a monopolisták azon igyekezete rejtőzik, hogy a falvakon — a közép- és kisparasztok rovására — új nagybirtokok létesüljenek. Az „intézkedés“ megvalósításával kapcsolatos kiadásokat a földművesek fogják viselni. Tehát az eddigi adó- és tartozások fizetésén kívül — ami évről-évre megfosztja őket egy darab kenyértől — még további elszegényedés is várja őket.

„A struktúra megjavítása a mezőgazdaságban“ jelszó alatt előkészített \ intézkedést fokozatosan — 10 éven belül — valósítják meg Ez is taktikai fogás a kormány részéről, hogy ne hangolja maga ellen a falvak összlakosságát.

A cél elérése érdekében 90 „fő“ és 200 „egyszerű“ falusi körzetet létesítettek, s ezeken a helyeken kezdik meg az említett „intézkedések“ megvalósítását. így például az egyik ilyen körzetben 482 paraszt-gazdaság van, s ebből 160 lesz „normális“ gazdaságra változtatva, 300 egybekapcsolja a mezőgazdasági és ipari munkát és 22 gazdálkodó teljesen föld nélkül marad. Csak 20 ár termőföldje marad az olyan földműves családnak, amelyiknek kötelessége lesz a mezőgazdasági tevékenységet egybekötni a munkával az iparban. Ez a kis föld bizony semmiképp sem biztosíthatja

1963. október 6.

a — nagyobbára több tagból álló család megélhetését. A „normális“ gazdaság területe kb. 4 hektár lesz.

A fenti példából láthatjuk, hogy a falvakon gazdálkodóknak csak két kategóriája marad. A termőföldet, amit azoktól a parasztoktól „szereznek“. akik (Végérvényesen elbúcsúztak a mezőgazdaságtól, valamint azt a földet, ami megmarad azoktól a gazdálkodóktól, akik kényszerítve lesznez az iparban is dolgozni — egyesítve átadják a monopol-tőkének.

Az Ikeda-kormány az előkészített tervvel kapcsolatosan szem előtt tartja azoknak a javadalmaknak a korlátozását, amit a földreform után a gazdáknak fizet. A kormány ezt a pénzt teljesen hiábavalóan kidobottnak érzi, mivel a földművesek hova-tovább saját bőrükön győződnek meg róla, hogy a burzsoá kormány nem akar nekik semmi jót. Célt tévesztett tehát a kormány eredeti szándéka, hogy a dotációkkal megnyeri politikájának a falut. A kormány szem előtt tartja az amerikai és japán monopóliumok érdekeit is, akiknek így akar — olcsó munkaerőkből — nagy tartalékot biztosítani. Itt hangsúlyoznunk kell, hogy olcsóbb munkaerők biztosításáról van szó, mint az eddigiek, mert az ezelőttiek drágáknak tűnnek fel szemükben.

Hogy az utóbbi időben a japán falvakban szűkült a reakciós réteg létszáma, de erősödött gazdasági bázisa — ezt főképp a parasztság osztályrétegeződése okozta Az említett „intézkedések“ feladata a reakciós erők csökkenését megakadályozni és kiépíteni a burzsoázia olyan új támaszát, amelynek magvát majd a falusi gazdagok képezik.

A liberális-demokrata párti kormány titokban hajtja végre „a mezőgazdaság struktúrájának megjavítására szolgáló intézkedések"-et és igyekszik ezt úgy magyarázni, hogy csak eszköz a falusi lakosság életszínvonalának az emelésére. Azonban a japán földműves már nem hisz ezekben a mesékben, mivel a múltban meggyőződött róla, hogy a reakciós kormány igyekezete — ha parasztpolitikáról van sző — mindig a falu elszegényesítésére irányult. Ép- ; pen ezért a mezőgazdasággal foglal- , kozó lakosság most is — mint mindig — felemeli határozott hangját — mert j hiszen itt az ő exisztenciájáról, az ő kenyeréről van szó! JB

Újkori banvarém

Szeptember elsejével furcsa törvény lépett életbe a Német Szövetségi Köztársaságban: az ún. racionalizálási, vagyis a „nagyobb gazdaságosságra“ irányuló törvény. Furcsának azért furcsa, mert a szokásos rendelkezésekkel ellentétben ezúttal nem az adófizető polgárokra, hanem magára a bonni kormányra kényszerít rá fizetési kötelezettséget. A polgárok javára, nem pedig terhére. Eddig tehát kifejezetten „szociálisnak“ tűnik az új törvény. Csakhogy mi áll a valóságban mögötte?

A szövetségi kormány milliós öszszegeket kénytelen fizetni a bányavállalatoknak — semmiért. Helyesebben: nem azért kell fizetnie, hogy azok többet termeljenek, jobban dolgozzanak, hanem azért, hogy semmit se termeljenek és ne dolgozzanak. — Ugyanis 25 nyugatnémet márkát fizet a bonni kormány minden nem fejtétt vagy nem jövesztett és'le nem szállított tonna kőszén után! — A hiba csupán abban van, hogy a milliós öszszegeket nem a bányászoknak, hanem a bányatulajdonosoknak köteles kifizetni a kormány, ha leállítják üzemüket. A dolgozók mindebből egy árva garast se látnak, ellenben felmondást kapnak. De miért akarja Bonn

szántszándékkal, anyagi áldozatok árán is tönkretenni saját kőszéniparát? — kérdezheti jogosan az olvasó.

Azért, mert a szövetségi kormány sietett az ún. „Közös Piac“ kívánalmainak eleget tenni. Ez a társbság tavaly júniusban felhívta tagállamait, hogy 1975-ig felére csökkentsék kőszéntermelésüket annak ellenére, hogy energiaszükségletüknek több mint kétszeresére kell ugyanaddig az időpontig felszöknie. A felhívás értelmében a tagállamok együttvéve nem termelhetnek többet évi 110 millió tonna kőszénnél, mert annak helyét a fűtőolajnak kell elfoglalnia. Amíg azonban Amerika óriási kőolajtartaléka ellenére sem gondol kőszéntermelésének csökkentésére, addig 82 NSZK már tavaly megkezdte évi 140 millió tonnát kitevő köszéntermelésének korlátozását. Közel 200 ezer bányász felmondást kapott, vagy annak megelőzése céljából elköltözött munkahelyéről. Akik még helyükön maradhattak, 40 százalékkal kénytelenek munkateljesítményüket fokozni, hogy elérjék a fejtési átlagot.

A bányatulajdonosok eképpen tetemes összegeket takarítanak meg ki

nem fizetett béreken termelési színvonaluknak süllyedése nélkül. Továbbá 25 márkát kapnak minden le nem szállított tonna kőszénért. Egyúttal már most „átnyergelnek“, betanulnak jövendő mesterségükbe, a fűtőolajszakmába, hogy a kormánytól kapott jüdáspénzekkel betársulhassanak azután egy korszerűbb, nagyobb távlatokkal kecsegtető üzletágba. Ugyancsak jól járnak a Közös Piac kötelékébe tartozó külföldi kőolajkonszernek, amelyek egyre nagyobb mértékben uralják az NSZK energiapiacát. És Bonn hallgat, engedelmeskedik és — fizet! Közel 100 millió márka bánatpénzt azonfelül, hogy a Közös Piac kívánságára egyszerűen leállíttatja jövedelmező kőszénbányáit.

De a kárvallottak, — százezerszer annyian, mint a haszonélvezők, — a nyugat-németországi bányászok tovább verejtékezhetnek. Most már ketten dolgoznak három helyett. Egyelőre. Mert a tárnák sötét mélyén egyúttal kibontakoznak a fenyegető „bányaérem" körvonalai. Nem az egykori, babona és képzelet szülte bányarém, amely megrendszabályozta a káromkodó és átkozódó bányászokat, hanem egy annál sokkal veszélyesebb rém: a küszöbön álló elbocsátás, a nincstelenség réme. K. E.