Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-09-25 / 77. szám
Kukorica mint az őszi búza elöveteménye A földműves évről évre gyarapítja ugyan tapasztalatait, ám ez a jó gazdálko(> dáshoz nem elég. Nem szabad ugyanis megfeledkeznünk az agrotechnika helyes (I alapelveiról, hiszen tudjuk, hogy csakis azok betartásával vehetjük fel sikereid sen a harcot a kedvezőtlen időjárás hatásai ellen. Azok a kukoricatermesztők, i1 akik a vetésre jól választották meg a hibrideket, betartották a helyes agrotechi1 nikát, a növényegyedek számát, és főleg következetesen harcoltak a gyomnövé< nyék ellen, sokkal gazdagabb kukoricatermést várhattak, mint az elmúlt esztendőben. S ez valóban örömteli valóság valamennyiünk számára. Most a kukoricáról, mint az őszi búza előveteményéről van szó. Ha a kukoricatermő körzetekben a szántóföld 25—30 %-ára bővítjük a kukorica vetésterületét, ennek a területnek bizonyos részén a kukorica az őszi búza előveteményévé válhat. Hallani ugyan itt-ott kétkedő hangokat, vajon be tudjuk-e tartani az őszi búza vetésének agrotechnikai határidejét, és egyáltalán, sikerül-e az őszi búza termése. De igen, ez végrevihető, megvalósítható, habár az új búzafajták bevezetésével eltolódott a vetésidejük. Nagyobb részük korábbi vetést kíván, mint az eddig termesztett fajták. Am nemcsak a vetésről van szó, hanem a talajclőkészítésröl is. Ha azt akarjuk, hogy a búza ősszel jól begyökerezzen, tavasszal egyenletesen keljen ki és erőteljesen bokrosodjék, a talajt legalább három héttel a vetés előtt kell előkészítenünk. A kukoricát, bár alapjában véve gabonaféle, termesztésének módja szerint a kapásnövényekhez soroljuk. S hogy mint ilyen az őszi búza jó előveteményévé Ám nemcsak a silókukorica beérésének fejeződik be az ideje, hanem a szemes korai hibrideknek is. Ezek főleg a Cejci korai, a KC 3, Bukovinsky 3, VIR 25 és Mv 40 hibridek. Ezeket a hibrideket a kukoricatermő körzetekben aránylag nagy területeken termesztik, mert hiszen úgyszólván valamennyi mezőgazdasági üzem valamelyiket közülük besorolta vetéstervébe. Ezenkívül a szaporítóterületeken is, melyeknek nem csekély a kiterjedésük, a legrövidebb időn belül befejezik a korai hibridek betakarítását. Olyan eset is előfordulhat, hogy a mezőgazdasági üzemnek kukorica után őszi búzát kell termesztenie, de nincsenek korai hibridéi. Ez az eset csak ott fordulhat elő, ahol nagy ugyan a kukorica vetésterülete, de a silókukorica csak csekély részarányban van képviselve. Ebben az esetben a mezőgazdasági üzem olyképpen segíthet gyorsan magán, hogy kiválasztja azt a területet, amelyre a legkéseibb hibridet vetette, vagy azt a területet, amelyet bármilyen okból elkésve vetett be, (s az a veszély fenyeget, hogy a kukorica nem érik be kellően), és erről a területről a kukoricát lesilózza, a talajt pedig előkészíti az őszi búza vetésére. Ezek szerint tehát kukorica után az őszi búzát a következő területekre vethetjük: ■ a) a betakarított silókukorica után az egész vetésterületre, ■ b) a korai hibridek szemeskukorica tábláira, ■ c) a vetőmagnak termesztett korai hibridek szaporítóterületeire, ■ d) a magra termesztett, de az őszi búza vetése miatt lesilózott kukorica területeire. Az őszi búza vetésterületének megválasztásakor a fenti szempontokon kívül még a következőket is szem előtt kell tartanunk. A siló- vagy szemeskukorica, vagy akár a magra termesztett hibridkukorica után őszi búzát nem vethetünk, ha a kukoricát pl. gyökérherbicidekkel (Zeazin, Atrazin, Hungazin) kezeltük. Ezeket a területeket a búza vetésterületéből ki kell rekesztenünk, mert a búza rajtuk — főleg a szárazabb talajokon — a gyökérherbicidek reziduális hatása folytán vagy részben, vagy teljesen kipusztulna. KKCH—3 jelzésű háromsoros kukoricabetakarító gép TPS 10-es csőszállító pótkocsival. váljék, bizonyos intézkedéseket kell végrehajtanunk. Minden földműves tudja, hogy a cukorrépára fordított gondoskodás, vagyis a helyes tápanyagellátás és a jó ápolás a tenyészidő folyamán biztosítéka a tavaszi árpa és esetleg az őszi búza sikeres termesztésének, s éppen így a kukorica termseztésére fordított fokozott gond az őszi búza terméshozamában tükröződik vissza. Hogyan járjunk el tehát ez évben, és mit tartsunk szom előtt a következő esztendők során? A meleg és száraz időjárás lerövidítette a kukorica tenyészidejét, s így a silókukorica növényállományának betakarítását a legközelebbi napokban be kell fejeznünk. Ez idő szerint tehát az istállótrágya kiszállításán és beszántásán kívül ez a legfőbb, de amellett nem az egyedüli teendőnk. Ez persze lehetővé teszi, hogy mind a munkaerők nagy részét, mind a gépeket a silókukorica betakarítására összpontosítsuk. Az időben betakarított silókukorica jó elöveteménye lehet az őszi Itázának. CSF jelzésű csőfosztógép felvonóval. A korai hibridkukoricát kukoricakombájnnal takarítjuk be a leggyorsabban, ezért elsősorban ezt a betakarítógépet részesítjük előnyben, s a kézi betakarítást mellőzzük. A kukoricakombájn ugyanis egyidejűleg a kukorica szárát fs betakarítja a tábláról, s így lehetővé teszi a talaj gyors előkészítését a búza alá. A kombájn vágószerkezetét úgy állítjuk be, hogy minél alacsonyabb tarlót hagyjon, mert ellenkező esetben a növénymaradványok megnehezítenék a talajművelést. Az őszi búza vetés előtti jó talajelőkészítése tehát a kukorica gyökérmaradványainak oly mély beszántását követeli meg! hogy azok mind a további talajművelést, mind magát a vetést ne akadályozzák. Lehetőség szerint elöhántós ekéket használjunk, amelyek a kukorica gyökérmaradványait nagyobb mélységbe juttatják. A további munkálatok során az őszi búza helyes termesztésének elveihez igazodunk. Ezentúl — mégpedig már a következő évre is — a korai hibridkukoricák vetőmagjának széthelyezését sokkal következetesebben kell megoldanunk. A mezőgazdasági üzemekben már a vetéstervek kidolgozásakor meg kell határozni azokat a táblákat, amelyeken a szemeskuftorica az őszi búza előveteményéül fog szolgálni. Ezeken a területeken olyan korai hibridkukoricákat kell vetnünk, amelyek helyes agrotechnika alkalmazása esetén nagy termést adnak és biztosítják az őszi búza alá az idejekorán! talajelőkészítést. Ha mérlegeljük a kukorica elmúlt években és ez évben elért átlagos terméshozamát, arra a megállapításra jutunk, hogy érdemes mind a szemes, mind a silókukoricát nagyobb területeken termeszteni. Csak arról van szó, hogy a jó termesztési feltételek kialakítása mellett küldetéséről sem feledkezzünk meg, s így az utána következő termény számra jó előveteménnyé váljék. Pirsel Anton, a Trnavai Kukoricatermesztő Kutatóintézet igazgatója SK—3 jelzésű gabonakombájn a ku-^ korica betakarításakor. Á búza ásványos táplálkozása A tápanyagfelvétel dinamizmusa A búzafajták termékenységének növelését új intenzív búzafajták előállítását — amely nemesítőink munkájának érdeme — követnie kell a termesztési, pontosabban a trágyázási módszerek fejlődésének is. A búza racionális műtrágyázásának elméleti alapja a számos irodalmi adat ellenére sem tekinthető tisztázottnak. A főleg helyi jellegű és termesztéstechnikai céllal beállított kísérletek általános, elméleti következtetések levonására nem mindig alkalmasak. Egy trágyázási rendszer, vagy egyes trágyák hatásának fokmérőjéül rendszerint csak a szemtermés és a szalma mennyiségét tekintik. Ritkán láthatók olyan vizsgálatok, amelyek a termés kialakulásának folyamatát, vagy az egyes tápelemek felvételének körülményeit vizsgálnák. Már régen ismert, hogy tápelemek adagolásával a termés mennyisége befolyásolható. Az egyes tápelemeknek a növényekben kialakuló belső koncentrációja és a termés mennyisége között összefüggés van. Feltételezhető, hogy a termés kialakításában résztvevő, az egyes terméselemek mennyiségét megszabó differenciálódási folyamatoknak tápanyagigénye eltérő. A növények a táplálkozási viszonyok változására egész tenyészidejűkben reagálnak, mégis kiemelhetünk olyan időszakokat, amelyek folyamán a tápanyaghiány különösen károsan hat, s olyan időszakokat is, amelyekben a trágyázás a leghatásosabb. A búza ásványos táplálkozásával kapcsolatban többek között az alábbi lényeges és alapvető kérdéseket kell vizsgálat alá vennünk. ■ 1. Mikor és mennyi tápanyagot vesz fel a búzanövény. gesebb a fejlődés korai szakasza — a vetésnél a generatív szervek differenciálódásáig — azaz a körülbelül háromnégy levél kifejlődéséig eltelt idő. Ilyenkor a tápanyag, pontosabban az ásványi táplálkozás ideiglenes hiányainál is olyan mélyreható anyagcserezavar állhat elő, amely a tápanyagellátás későbbi megjavításával sem hozható helyre. A hiányt szenvedett növények, mint ahogy azt Cerling (1950.) vizsgálataiban kimutatta, a tápanyag ismételt bevitele után más anyagcseretípussal rendelkeznek, mint azok, amelyek előzőleg nem éheztek. Érdekes adatokat kapunk Csizsov (1939) vizsgálatai alapján. Szerinte egy búzanövény felvesz mg-ban bokrosodásig 10 mg N-t és 2 mg P-í bokrosodástól szárbaindulásig 89 mg N-t és 27 mg P-t szárbaindulástől magtelésig 60 mg N-t és 28 mg P-t magteléstől érésig 18 mg N-t és 8 mg P-t Az adatokból jól látható, hogy a búza a legtöbb tápanyagot a bokrosodástól a magvak teleséig veszi fel. Ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy g megfelelő mennyiségű tápanyag biztosítása csak az intenzív növekedési periódusban fontos, akkor, amikor a növények tápanyagigénye emelkedik. Ez azonban nem teljesen helytálló. Az egyes fajták tápanyagfelvétel! dinamizmusa az egyedfejlődés folyamán eltérő, összehasonlítottuk néhány extenzív magyar és néhány intenzív olasz és szovjet fajta tápanyagfelvételének dinamizmusát homokkultúrákban. Azt találtuk, hogy egy növény felvesz mg N-t: B 1201 F 481 San Pastore Bezosztajj) bokrosodásig ...... 20 35 43 22 bokrosodástól szárbaindulásig « , 93 87 112 101 i szárbaindulástől virágzásig ... 57 50 80 59 j virágzástól tejesérésig .... 5 8 52 42 1 tejeséréstől teljes érésig ... 1 — 35 19 1 ______________________összesen:________1 183______180________322_______ 243 Mint már említettük, az adatokból jól megállapítható, hogy az egyes fajták tápanyagfelvételi dinamizmusa igen eltérő. Nagy a különbség az extenzív és az intenív fajták között. A két vizsgált extenzív fajta a B 1201 és az F 481 Csizsov megállapításaihoz hasonlóan a legtöbbet a bokrosodás és a szárbaindulás időszakában vett fel. Ezután a nitrogénfelvétel gyorsan lecsökken ezeknél és a virágzás után már alig kimutatható. Ezzel ellentétben a vizsgált intenzív fajták (San Pastore, Bezosztaja 4) nitrogénfelvétele sokkal kiegyensúlyozottabb és nem szűnik meg a virágzás után sem, hanem tejesérés végéig tart. génhez és a foszforhoz való nagy affinitás a búzánál a fejlődés korai szakaszaira korlátozódik, pontosan arra az időszakra, amikor az anyagfelvétel intenzitása még nem túlságosan erős (valószínű, hogy az igen kis gyökérfelület miatt), de az egyes elemek koncentráltabban találhatók n eg a fiatal növényben. Ezzel magyarázható az is, hogy a búzanövényke minden g saját teste szervesanyag szintéziséhez 2—3-szor annyi szervetlen anyagot igényel, mint a már kifejlett növény. Az alábbi táblázat szemlélteti, hogy a B 1201 és a San Pastore búzafajták lg szervesanyag szintéziséhez hány mg N-t ■ 2^ Mi az egyes tápelemeknek a termés kialakításában betöltött szerepe. ■ 3. Melyek a növények fejlődésében azok a szakaszok, amelyekben a tápanyag adagolása a leghatásosabb, és melyek azok az optimális tápmennyiségek, melyek maximálisan befolyásolják az egyes terméskomponensek kifejlődését és ezen keresztül a termést. A tápanyaghoz, de különösen a nitro- igényelnek: 1201_______________San Pastore jarovizáció kezdetén 51,7 42,2 jarovizáció közepén 52,5 51,8 jarovizáció végén ....... 48,2 32,6 szárbaindulás idején ...... 21,0 29,3 virágzás idején ....... 17,0 27,0 tejesérés idején ....... 9,0 23,2 teljes érés idején ......____________2J5___________________17,8 Jelenleg a búza tápanyagfelvételének problémájával szeretnénk nagy vonalakban foglalkozni. A kísérleti munkák legnagyobb része azt bizonyítja, hogy a búzánál a fejlődés legelején a magas tápanyagszínt igerí termésnövelő hatású. A növények szemtermésének kifejlődésében a Ieglénye-A táblázat adataiból ismét azt látjuk, hogy az extenzív és az intenzív fajták között lényeges különbség mutatható ki. Mindkét búzatípus a fejlődés kezdeti szakaszán igen nagy mennyiségű nitrogént igényel 1 g szervesanyag szintéziséhez. Ez az igény az extenzív fajtáknál gyorsan csökken, az intenzíveknél pedig lényegesen lassabban. Összehasonlítva az előző táblázatban közölt felvételi adatokkal, láthatjuk, hogy az extenzív fajták tápanyagfelvételüket csökkentve a fejlődő szemeket saját testanyagukból látják el. Az intenzív fajták folyamatos anyagfelvétele vjgzont biztosítja, hogy a •növények a szemek fejlődéséhez saját testanyagukat kisebb mértékben használják fel. Ennek eredményeképpen a levelek fotoszintétikus aktivitása tovább megmarad, és ezzel nagyobb mennyiségű szervesanyag — nagyobb tömegű termés — létrejötte válik lehetővé. A nagy szalmaszilárdság mellett talán éppen ez a képesség teszi „intenzívekké; az ún. intenzív búzákat. A búza tápanyagfelvétele nemcsak a fejlődési állapotától függ, hanem a környezetében lévő, számára hozzáférhető nitrogén mennyiségétől is. Az extenzív fajtáknál a nagy nitrogénkoncentráclő (nagy trágyaadag) gátolja a nitrogén felvételét. Az intenzív San Pastorenél és a Produttorenél ezzel ellentétben a nitrogénfelvétel még igen magas nitrogénkoncentrációk mellett is zavartalanul folyik. Összefoglava az eddig röviden elmondottakat, azt láthatjuk, hogy a-r egyes fajták fiziológiai affinitása, felvételi dinamizmusa és szervetlen tápanyagok felvételi mechanizmusa erősen eltérő. Különösen nagy eltérés mutatkozik a ké( nagy csoport, az extenzív és az intenzív búzafajták között. E kérdések vizsgálata rendkívül fontos, mert nélküle új, intenzív búzafajtáink racionális trágyázási rendszere nem dolgozható ki. Csak a növény és tápanyag komplex vizsgálata teremtheti meg. a rentábilis növénytermesztés elméleti alapjait. Dr. D é v a y Márta, a • bioi. tud. kandidátusa rÍHmY/m4Asrí/f 151 1963. szeptember 25.