Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-09-08 / 72. szám

Hruscsov elvtárs jugoszláviai látogatásának befejezése után ázsiai események kerültek a nemzetközi érdeklődés előterébe. Dél-Vietnamon kívül, amely az utóbbi időben jóformán első helyen szerepel minden híradásban, a Malaysia Államszövetség megalakítását kísérő diplomáciai és katonai hadmozdulatokról és a mögöttük meghúzódó angol szándékokról érkező jelentések érdemelnek figyelmet.

Tekintve, hogy a kelet-nyugati kapcsolatokban a moszkvai egyezmény amerikai ratifikációs folyamata miatt egyelőre nincs újabb fejlemény, a dél-vietnami helyzettel kapcsolatban elfoglalt francia álláspont foglalkoztatja a diplomáciai megfigyelőket.

Diem már Washingtonban is kegyvesztett

A dél-vietnami helyzet túlságosan elterebélyesedett ahhoz, hogy csupán Saigon és Washington „magánügyéül" kezelhetnénk. Egyre több haladó szellemű politikus, tudós és közéleti személyiség követeli Nyugaton is, de különösen az Egyesült Államokban, hogy a Kenr.edy-kormány hagyjon fel a dél-vietnami diktátor támogatásával és ne pazarolja továbbra is a dollármilliókat a „süllyedő hajóra“.

Hogy a dél-vietnami helyzet valóban kényes kérdésévé vált az amerikai kormánynak, bizonyítja az is, hogy Kennedy immár másodízben foglalkozott sajtókonferencián a Dél- Vtetnamban uralkodó helyzettel. Bár a diktátor védelmére kelt és azt mondotta, hogy a katonai segítség megvonása a saigoni kormánytól „végzetes hiba“ lenne, Kennedy beismerte, hogy a dél-vietnami vezetők az utóbbi hónapokban elszakadtak a néptől. A buddhisták elleni megtorlást „érthetetlennek és igen veszélyesnek" minősítette, sőt burkoltan arra szólította fel a Diem-kormányt, hogy „keressen módot a nép bizalmának viszszanyerésére“. Ügy látszik, a Fehér Házban végleg döntöttek Diem menesztéséről, de eddig még nem találtak „megfelelő“ embert, aki a Dél- Vietnamba temetett amerikai pénzsegély süllyedő hajóját tovább kormányozná.

A tábornok keserű pirulája

Az elmondottaknál sokkal figyelemre méltóbb az a tény, hogy a délvietnami helyzet fejleményei milyen hatást váltottak ki az atlanti egység különböző országaiban. Ezúttal is csupán Bonn volt az, amely fenntartás nélkül az amerikabarát diemistarendszer mellé állt. A buddhisták elleni megtorlást ugyanis a Welt am Sonntag szükségesnek találja, sőt Saigonnal egy húron pendülve a „kommunisták szövetségeseiként“ bélyegezte meg a buddhista vallási vezetők Harcát a diktatúra kegyetlenségei ellen. Külön is jól esett Kennedynek ez a nyugatnémet álláspont, de annál kényelmetlenebb volt számára de Gaulle kijelentése. A tábornok egyik szokásos minisztertanácsi ülése előtt népi közölte kollégáival a megvitatásra kerülő tárgysorozati pontokat, csupán az ülés közvetlen megnyitása után előhúzott a zsebéből egy kis formátú jegyzetfüzetet és* azt mondotta: „Uraim, most egy fontos kérdésről vagyok kénytelen őszintén vallani.“

Nos, a tábornok minden kertelés nélkül kifejtette, hogy nem tetszik neki a dél-vietnami helyzet. Sőt burkoltan felszólította a dél-vietnami népet, hogy fokozza erőfeszítéseit az amerikai befolyástól való megszabadulásra. Azt is kijelentette, hogy Franciaország hajlandó „mindenféle“ támogatást megadni Dél-Vietnamnak.

A pofon kettőnek szól

Mondanunk sem kell, hogy az „atlanti különcködő“ megnyilatkozása zavart keltett a nyugati államokban, főleg az Egyesült Államokban. Az persze más lapra tartozik, hogy de Gaulle említett kijelentésével történelmi rövidlátásáról tett tanúságot. Hiszen amikor az amerikaiakat bírálta dél-vietnami beavatkozásuk miatt, bizonyára nem gondolt az Indokínában levő köze! 40 ezer francia katona sírjára, akik épp oly érthetetlen gyarmati politika áldozatai voltak, mind az amerikai kormány által támogatott diemista terror vértanúi. A lényeges ebben csupán az, hogy a tábornok most látta alkalmasnak az időt arra, hogy jókora borsot törjön az amerikai vezetés orra alá.

Az amerikai vonalvezetésnek a francia elnök általi megbírálása azonban nemcsak Washingtonnak szól, hanem Bonnak is, amely az előbb felsorolt tényekkel teljesen azonosította magát az amerikai kormány álláspontjával, Az érdekes csupán az, hogy itt is

törlesztésről van szó. Bár de Gaulle és Adenauer barátsága közismert, a francia elnök nem tudja megbocsájtani bonni barátjának, hogy cserben hagyta őt a moszkvai atomcsendegyezmény aláírásával, amelyet Franciaország oly határozottan elutasított. Az persze természetes, hogy a nyugat-német politika ekkor egészen más jellegű taktikai célokat követett, minthogy gondolt volna egy pillanatra is de Gaulle sértődöttségére.

Pofon ide — pofon oda, tény, hogy Bonn is, de főleg az Egyesült Államok keserű pirulát nyelt el de Gaulletól a dél-vietnami helyzet francia értékelésében. Kérdés, vajon mit kap érte a tábornok Washingtonból.

Vajúdó neokolonialista

kísérlet

Londonban zavart keltett Indonéziának az a döntése,, hogy az angol hatóságok akadékoskodása ellenére is elküldi megfigyelőit az Észak-Borneóban és Sarawakban tevékenykedő ENSZ-vizsgáló bizottság mellé. Az angol fővárosban ugyanis azt remélték, hogy a kész helyzet elé állított világszervezeti bizottság a nemzetközi bonyodalmak elkerülése végett legalábbis megállapítja majd, hogy a két területen „nem találkozott szembeötlő ellenállással“ az államszövetséghez való csatlakozás kérdésében.

Régebben már megírtuk, hogy eredetileg ez év augusztus 31-ére tűzték ki a Malaysia Államszövetség kikiáltásának napját. A terv végrehajtói azonban komoly akadályokba ütköztek. Malajföldön és Szingapúron kívül ugyanis be akarják vonni az államszövetségbe Észak-Borneót, Bruneit és Sarawakot. E három ország népei azonban a másik kettőnél fokozottabb mértékben ellenzik a mesterségesen összetákolt államcsoportosításnak az angol gyarmati érdekek megóvása érdekében történő erőszakolását.

~ Bár Londonban hozzájárultak az említett bizottság kiküldéséhez, hivatalos angol részről továbbra is hangoztatták, hogy szeptember 16-án mindenképpen megalakítják a Malaysa Államszövetséget.

Az angolok számára Malaysia a stratégiailag rendkívül fontos Singapur! kikötő és támaszpont megtartását jelenti, a malajföldi ültetvények a világ nyersgumi-termelésének több mint

egy harmadát adják, Brunei és Szarawak pedig olajat, fűszereket, ananászt és értékes fát adnak az angol nonopoltőkének.

Amennyiben valóban sor kerülne a Malaysia Államszövetség megalakítására, az nem a felsorolt országok területén folyó függetlenségi harc végét jelentené, hanem természetszerűleg a nemzeti függetlenségért és szabadságért folyó harc új szakaszát nyitná meg.

Eredményes, gyümölcsöző látogatás volt

Hruscsov elvtárs kéthetes jugoszláviai látogatásának befejezése után a világsajtó igen élénken foglalkozik a szovjet—jugoszláv kapcsolatok jelenlegi helyzetével. Mielőtt azonban erre az értékelésre rátérnénk, foglalkozzunk a látogatás jelentőségével a szocialista tábort illetően. Tény, hogy nemcsak az újonnan elfogadott jugoszláv alkotmány mondja ki, hogy a jugoszláv nép szocializmust építő országban él, hanem maguk a tények Is ezt bizonyítják. Hiszen a jugoszláv népgazdaság döntő többsége szocialista viszonyok között termel, a nemzetközi helyzet és a kommunista világmozgalom majdnem minden kérdésében azonos vagy hasonló helyzetet foglal el a szocialista tábor többi országával.

Hruscsov elvtárs igen eredményesnek és gyümölcsözőnek nevezte látogatását, amikor búcsúzásakor sajtótudósítók kérdésére elmondotta, hogy a szocializmust építő jugoszláv nép igen mély benyomást tett rá. Vázolta azokat a közös erőfeszítéseket, amelyeket mind a két ország kifejt a béke és a szocializmus érdekében.

Egyes nyugati kommentátorok úgy állítják be a helyzetet, hogy „Hruscsov nem sok mindent ért el Titónál“. Sőt, azt is látogatják, hogy ki kinek és miért, miben engedett. A kéthetes látogatás minden mozzanata, a jugoszláv dolgozókkal folytatott beszélgetés és Hruscsov elvtárs megbeszélései Tito elnökkel azt bizonyítják, hogy egyik félnek sem az elvek feladása, vagy egymás meggyőzése volt a célja, hanem az, hogy a közös utat, az eddigi erőfeszítéseket még jobban összehangolják, mindkét nép boldogságának és nem utolsó sorban a nemzetközi kommunista mozgalom megerősítésének érdekében.

A burzsoá propaganda kételkedői természetesen minden erőfeszítésükkel rést akartak ütni Jugoszlávia és a szocialista tábor országai között. A nyugati sajtó szinté érthetbtlenhek minősíti azt a bejelentést is, hogy Jugoszlávia a műszaki kérdések tisztázása után részt vesz a KGST-államok nemzetközi szocialista munkamegosztásában.

Hruscsov elvtárs jugoszláviai látogatásának jelentősége tehát jóval túljut a két ország vezetőinek találkozásán, jelentős lépésnek számít a szocialista államok közti barátság és kölcsönös együttműködés további megszilárdításában. -tg-A hagyományos brnoi árumintavásáron évente mind több és több ország mutatja be gépipari termékeit. Jugoszlávia az idén sok újdonságot mutat be, köztük számos új mezőgazdasági gépet, amely közül néhányat felvételünk is ábrázol. foto: CTK

• A Szíriái—izraeli határvita ismét a Biztonsági Tanács előtt. A világszervezet Biztonsági Tanácsa felújította a tárgyalásokat a szíriai—izraeli határincidensről. Az ülés befejeztével szavazásra bocsájtották azt az angol— amerikai határozati javaslatot, amely szerint a két izraeli állampolgár augusztus 19-i meggyilkolása a szíriai kormány agresszív tette. A Biztonsági Tanács elutasította a határozati javaslatot.

• Adenauer Párizsba látogat. Párizsban közölték, hogy Adenauer szeptember 21—22-én látogatást’ tesz Párizsban, ahol saját kérésére találkozik de Gaulle elnökkel. A kancellár párizsi tartózkodását hivatalosan „búcsúlátogatásként“ jelentették be, ugyanis rövidesen Erhard alkancellár váltja fel őt tisztségében.

• Az USA egyezkedik a „baromfiháborúban“. Az USA brüsszeli képviselője bejelentette, hogy az Egyesült Államok a Közös Piac országai elleni megtorló vámintézkedések tervezetét nem az eredetileg meghatározott időpontban — szeptember 16-án —hanem egy héttel, késobb'közli az értékeltekkel.

• Kína védelmezi békeellenes álláspontját. A Kínai Népköztársaság kormányának szóvivője kijelentette, hogy egy termonukleáris világháborúban nem pusztulna el az egész emberiség, hanem csak a fele. Idézte Mao Cetungot, aki szerint a világ közel három milliárd lakosságának egyharmadá, vagy legfeljebb a fele veszne el. A szóvivő elutasította az általános és teljes leszerelés gondolatát.

Két Németország van

(A SZOVJETUNIÓ KORMÁNYÁNAK NYILATKOZATÁBÓL)

A TASZSZ hírügynökség nyilvánosságra hozta a szovjet kormány nyilatkozatát, amelyben többek között ezt olvashatjuk: „Az NSZK kormányának képviselői Moszkvában, Washingtonban és Londonban aláírták a légkörben, világűrben és a víz alatt végzett nukleáris kísérletek beszüntetésére vonatkozó szerződést. Az NSZK kormánya még ugyanazon a napon nyilatkozatot adott ki, amelyben az „egyetlen szabadon választott és törvényesen megalakított német kormánynak“ nevezte ki magát, amelynek joga van egész Németország nevében beszélni. Az NSZK kormánya a továbbiakban kijelenti, hogy nem ismeri el a Német Demokratikus Köztársaságot és a szerződés keretében nem jön létre semmilyen szerződéses viszony közte és az NDK között.

A szovjet kormánynyilatkozat hangsúlyozza: Az egész világ tudja, hogy a második világháborút kirobbantó és e háborúban megsemmisült volt hitleri Németország területén már régóta két szuverén állam alakult ki és áll fenn: a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság, továbbá a politikailag különálló Nyugat-Berlin.

Mind az NDK, mind az NSZK egyenlő nemzetközi jogi státussal rendelkezik, a nemzetközi kapcsolatokban egyenlő jógtíkát' éWézi egyénlő kötelességeket teljesít és egyikük sincs alárendelve a másiknak.

Sajnálatos tény, hogy az NSZK mindmáig nem tért el veszélyes politikai irányvonalától. Görcsösen ragaszkodik az NDK-val szembeni ellenségeskedés és gyűlölet politikájához, bár mindenki tudja, hogy a két német állam megegyezése nélkül nem oldódhat meg Németország egyesítésének kérdése.

1963. szeptember 8.

A mai Bulgária a szocialista tábor egyik erős politikai és gazdasági hatalma. Különösen a mezőgazdaság fejlesztésében értek el nagy sikereket. Felvételünkön az egyik várnai szövetkezet kertészetében Karakolev elvtárs gyönyörködik a szép paradicsomban.

sége, Bulgária Kommunista Pártjának és a világproletariátusnak fényes győzelme, Dimitrov lángelméjének tündöklése.

És mintha a kifürkészhetetlen sors arra rendelte volna a szeptembereket, hogy Bulgária történelmében valamilyet! döntő fordulatot, dicsőséget hozzanak a népnek, 1944. szeptember 9-én fegyvert fogott és a szovjet hadsereg támogatásával kipusztította hazájában a fasizmus utolsó csíráit is. -ke-Bulgária felszabadulásának ünnepére

Minél hátrább lapozunk Bulgária történelmében, annál komorabb korszakok elevenednek fel előttünk a bolgár nép életéből. Az Európába betört törökök már 1363-ban elfoglalták a hősiesen védekező Drinápolyt, 1396. évi győzelmükkel pedig az egész akkori Bulgáriára kiterjesztették hatalmukat. 1444-ben 1.

Ulászló és Hunyady János is a bulgáriai Várna városánál szenvedett vereséget az oszmán seregektől. Csaknem ötszáz évi török basáskodás után 1877-ben orosz segítséggel sikerült csak a gyűlölt idegeneket kiűzni. A hálás nép azután hatalmas emlékművet emelt a Sipka-szoros védelmében elesett orosz és bolgár harcosok közös sírja felett.

A törökök kiűzése után a földesurak és az. általuk irányított pópák tartották rettegésben és,szellemi tudatlanságban a bolgár népet. Erre az időre esik a bolgárok százezreinek kényszerkivándorlása. De amikor a cári Oroszországban magasra csapott a Nagy Oktő-A mezőgazdasági termelés fokozására Bulgáriában is nagy gondot fordítanak. A képen kútfúrókat látunk, akik az akszakovi szövetkezet szomjas földjeinek keresnek vizet. (Foto: gp)

béri Szocialista Forradalom lángja és az örömtüzek visszfénye Bulgáriába is elvilágított, egyre inkább felnyílt a koldusbotra jutott és szellemi vakságra kárhoztatott bolgár munkások szeme.

Kerek negyven évvel ezelőtt, 1923 szeptemberében tűzték ki első ízben a vörös zászlót egy kis bolgár falu községházán. A bőrüket féltő nagybirtokosok akkor részeg csendőröket uszítottak a nagyobb karaj kenyérért tüntető falubeliekre. A vérbe fojtott felkelés életben maradt hőseire pedig maga a pópa mutatott rá: „Ez is köztük volt, az is áruló!“ És eldördültek a csendőrpuskák a bolgár cár és a „haza“ nevében. Egyszerre csak egy pöttömnyi mezítlábas gyermek bontakozott ki a puskapor füstjéből és kétségbeesett „Apa, apuka!" kiáltással botladozott az egymáshoz láncolt „zendülők“ felé. — Kegyelem, kegyelem! — hallatszott az asszonyok jajveszékelése két sortűz között. De az apróság már át is nyalábolta apukája térdét. — Nem adom! — visította cérnahangján a fiúcska a marcona csendőrök fülébe. — Tüzelj az árulókra! — harsant fel a vezényszó, a sortűz azonban késett, mert a kivégző osztag emberei megtorpantak. Több lövés nem dördült el, mire a nép élő vasgyürűként fogta közre az elítéltet kisfiával együtt. .

— Ragyogó példája volt ez a nép összefogásának, erejének, a fegyvertelen tömeg diadalának a fegyverek fölött — írja „Meghaltak a köztársaságért“ című elbeszélésében Daszkalov Sztojan. — Az akkori kisfiú ugyanis én voltam, a megmentett szabadságharcos pedig édesapám.

Ugyancsak szeptemberben — harminc évvel ezelőtt — aratta ragyogó győzelmét a halhatatlan emlékezetű Dimitrov Berlinben a rágalmazó náci fiskálisok ellen, akik őt akarták megvádolni a birodalmi parlament épületének felgyújtásával. Ez volt a fasiszták első, de korántsem utolsó vere-