Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-07-07 / 54. szám

A vonat egyhangúan zakatolt. Nagy Mihály elgondolkozva nézett ki az ablakon. Nem az előtte gyorsan elsu­hanó tájat nézte, gondolatai egészen máshová kalandoztak. Ölében nyitott levél feküdt, időnként kikapott belőle egy-két sort .......megvenném a há­zad, hiszen te már városi ember let­tél, sohasem fogsz falun lakni... Az­tán tönkre is megy az egész épü­let... Amióta apád is meghalt, nem néz felé senki sem ...“ Az apja! Keserű vonás rajzolódott az arcára. Miért is nem tudták meg­érteni egymást soha? Hirtelen maga előtt- látta az apja szigorú, kemény arcát. Ez a kép ma­radt meg róla benne, mert Így látta utoljára, amikor őt elkergette a ház­tól. — Nem vagy a fiam többé! — ki­abálta vagy inkább hörögte lilára vál­tam — Pusztulj a házamtól! Aki az én kenyeremet eszi, annak én parancso­lok. Visszajössz te még könyörög­ni! ... De nem jött vissza. Még csak hátra sem nézett, úgy ment ki a faluból. Csak befelé folytak a könnyei. Miért bánik vele így az apja? Miért na­gyobb a földéhsége, mint a saját vére iránti szeretete? Mert ez volt az oka annak, hogy Mihálynak el kellett hagynia a szülői házat. Az öreg Nagy egész életét a birtok gyarapítása töl­tötte be. Nem volt nagygazda, de fog­gal és körömmel harcolva azok sorába akart bekerülni. Kora reggeltől késő estig dolgozott az egész család, de a cél elérése továbbra is csak messze volt. Egy vasárnap délután aztán új út csillant meg a földszerzés felé. Azon a bizonyos vasárnap délutánon a vén Mári néni óvatoskodott be a Nagy portára. Félve tekergette ma­dárfejét jobbra-balra, mert bizony nem mindenütt fogadták szívesen az alattomos természetű öregasszonyt. De itt most megtalálta a maga embe­reit. Mihály nem volt otthon, pedig éppen őróla esett sok sző. No, de el­mondták neki azon melegében, ahogy hazaért. Mári néni házassági ajánla­tot hozott. Még hozzá nem is akármi­lyet! Balogh János hozzá adná az ör­­zsi lányát. — De édesapám — próbált véde­kezni Mihály — hiszen örzsi púpos, öregebb is, dolgozni sem szokott, csak kényeskedni. Nem való ez hozzám! — Hogyne lenne hozzád való! A földjük a mi földünk mellett van. Az­tán az apja mindjárt az esküvőtök napján a nevedre íratna 30 holdat. Gondold meg! Mihály csak rázta a fejét. De hiába. Ettől kezdve minden reggel örzsi ne­vével ébresztették. Csak örzsiről, illetve földjeiről folyt a szó az ebéd­nél, a munkában, s örzsi nevét duru­zsolták a fülébe, amikor lefeküdt. Az anyja könyörgött, az apja pattogott, káromkodott Hasztalan. Ebben haj­­líthatatlan maradt. Az apa szintén megmakacsolta magát. Napról-napra többet veszekedtek, míg végül ke­nyértörésre került a sor. Talán az öreg sem gondolta olyan komolyan a kiutasítást, csak a benne ágaskodó indulat diktálta a szörnyű szavakat. Talán ... Mihály ezt már nem tudja biztosan. Benne is az apja tüzes vére lobogott, s hirtelen támadó haragjá­ban azonnal elindult. Még csak halk­­szavú édesanyjától sem búcsúzott el. Szegény asszony! Soha nem lehetett még csak önálló gondolata sem. A férje rabszolgája volt. Mihály sóhajtott. Kezét végighúzta a homlokán, mintha a fájó gondola­tokat akarná elűzni. Már erősen szürkült, amikor meg­érkezett. Nem sokat látott. A házak homályba burkolóztak. Végre eljutott Gombás .bácsiékhoz. — Holnap megnézzük a házat, meg­egyezünk az árában. Holnapután reg­gel elintézzük a formaságokat, s este már utazhatom is vissza. — így mond­ta a megérkezésekor, de lassan már a hét vége közeledett, mégsem gon­dolt a hazatérésre. Sőt szabadságot is kért! A dolog úgy történt, hogy másnap reggel Gombás bácsi helyett a fia vezette végig a falun. Jani valamikor a legjobb barátja volt. Vállas, komoly férfi lett belőle. Mindig értelmes, dol­gos kezű volt, valószínűleg ezért is választották a szövetkezet elnökévé. Most nem kis büszkeséggel mutoga­tott meg mindent a „tudatlan városi­nak“. Mihályt különösen a gépjavító­műhely érdekelte. — Tudod, ez a szakmámba vág. A háború befejezése után esti iskolára jártam. 'A műhelyben örömmel fogadták Egy aratógépen sehogyan sem tudták a hiba okát kikutatni. Érdekes, komp­likált eset volt. Mihály ottragadt Megígérte, míg ki nem javítják, nem utazik haza. Gombás Janiéknál szállásolta el ma­gát. Gombásék és a műhely közti úi a Nagy porta mellett haladt el. Itt Mi­hály nem tudott soha megállás nélkü elmenni. Mindig más-más kép buk­kant fel emlékezetében. Néha be­ment, körüljárta az udvart, benézett a lakásba. Ott, a kút mögött volt gyermekkorának legkedvesebb játszó­helye. Az oszlopos tornácon azelőtt hatalmas bokor rozmaring illatozott. De szerette azt az édesanyja! Mindig mondogatta: — Tudom, hogy nem divat már a rozmaring, de én kedve­lem. Ha meghalok, ültessétek a sí­romra. Igen, a temetőben ott látta zöldelni a síron. A háború alatt pusztult el a szegény asszony. Mihály akkor már a fronton volt. — Azt tudtuk, hogy amikor itthagy­tad a falut, nemsokára behívtak — mondogatták a falusiak — de a há­ború után nyomod veszett. Senki sem tudta mi lett veled. Azt hittük, meg­haltál. Csak most, hogy az örökség miatt hivatalosan is nyomoztak utá­nad, most tudtuk meg, hogy Csehor­szágban élsz. Mihály bólintott: — Ott kezdtem dolgozni, oda men­tem vissza a háború után is. Édes­anyám meghalt, ide már nem kötött semmi. Örökségre nem számítottam. Közben megnősültem. Egy szép kis­lányom is van már. Fényképeket szedett elő a zsebé­ből s büszkén mutogatta. Közben a gépjavítás sikeresen ha­ladt, a befejezéshez közeledtek. Mi­hály még sem tudott örülni. — Mi bánthat? — tűnődött magá­ban. — Talán a régi pajtásoktól oly nehéz az elválás? Vagy ez lenne az az érzés, amit a költők versekben annyiszor megénekelnek: a honvágy? Megrázta a fejét. Az lehetetlen! Igaz, hogy a parasztembert ezer szál­lal köti magához a föld, a szülőfalu, de őt nem. Ő már nem paraszt, ha­nem munkás. Neki itt semmi helye nincs, hiába állítja Jani, meg a töb­biek is, hogy szakmájával szépen ér­vényesülhetne a szövetkezetben. — Talán az asszony tart vissza? — kérdezgették tréfásan, Mihály érezte, hogy ezzel alighanem a dolog velejére tapintottak, de eddig még önmagában sem mert választ keresni a kérdésre. Most egyre töb­bet gondolt rá. Elérkezett az utolsó nap. A gépet kijavították, nem volt már ürügy a maradásra. Sorra járta az ismerősö­ket, rokonokat. A legtovább mégis a szülői ház előtt álldogált kissé fátyo­los szemmel. A ház némán, titokza­tosan visszanézett rá, mintha búcsú­szavakat mondana, vagy mintha hívná, marasztalná...? — Gombás bácsi, várjunk még egy kiesit a házzal. Meg kell beszélni a feleségemmel. Aztán nézze, nemso­kára itt a nyár... Ügy gondolom, a nyárra lehozom ide a családot. Hadd ismerjék meg a falumat. Szóval, utol­jára egyet nyaralunk a házban. Érti : ugye, mit akarok Gombás bácsi? — Hogyne értenélek fiam. Érte­lek... Hozd csak ide a családodat — mondta az öreg és megértőén hu­nyorgott apró szemével. WSSSSSSSSSSSSSSSSSWSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ ütutturátis Fúreks • Rumen Gercsev bolgár rendező háromrészes dokumentumfilmet for­gat, amelynek jelentős része az 1. bol­gár hadsereg magyarországi harcait és a felszabadulás nyomán támadt új életet örökíti meg. • Huszadik századi budapesti mű­gyűjteményekből címmel megnyílt a Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása. Ez az első kiállítás, amelyet kizárólag magángyűjtők tulajdonában levő mű­tárgyakból rendeztek. • Dokumentumfilm készül a Dunai Cementműről Urbán Ernő riportsoro­zata alapján. A dokumentumfilm ren­dezői nemcsak az üzemet, hanem a dolgozók üzemkívüli életét is ábrá­zolni kívánják. • Henri de Montherlant francia író, akit a múlt héten iktattak az Acadé­mie Francaise halhatatlanjai közé. szakított a hagyományokkal és az aranysújtásos zöld frakk helyett utcai ruhában foglalta el helyét. „Teljesen felesleges kiadásnak tartom a dísz­ruhát“ — mondotta. • A kalocsai népművészeti házi­ipari szövetkezet színes hímzései, a mintegy 25 színnel varrott térítők, alátétek a többi között francia, belga, olasz, norvég megrendelésre készül­nek. Az idén először Japánba is eljut­nak a kalocsai kézimunkák. • A Lengyel Népköztársaságba uta­zott kéthetes hangversenykörútra a Kisipari Szövetkezetek Erkel Ferenc Művészegyüttesének énekkara. Hang­versenyt adnak Poznanban, Varsóban, Kattowicében és Sopotban. • Az angyalokat is ellopják azok a semmirekellő tolvajok — ez volt a véleménye a franciaországi Aramon község plébánosának, amikor a temp­lomba belépve konstatálta, hogy a fő­oltárt díszítő, fából művészien fara­gott, dúsan aranyozott, XVIII. század­ból való két angyal „elrepült“. A két angyal tízezer frankot ért. • Magyar kiállítás Auschwitzban. A Legújabbkori Történeti Múzeum ki­állítást készít az egykori auschwitzi haláltábor területén. Ezért felkéri mindazokat, akiknek a magyarországi fajüldözésekkel és az auschwitzi ha­láltáborral kapcsolatos tárgyi emlék, fénykép stb. van birtokában, közöljék a múzeum titkársáaával. JÁN SMREK: Ha csoda-erő szállna ránk, sokan lennénk, kik boldogan futó felhővé változnánk. Gyönyörű mámor lenne: tízezer szűzlány tűzforró sóhajából megszületni, felhővé, lágyabbá szűzi bájtól, szállni májusi légben, festői tájon, honi vidéken; sűrű ködből kiérve rászállni zsenge lány :. süldő legényre, öntözni őket, nagyra nőjenek, vad sakálként űzzék az életet, alighogy pólyarongyuk eldobták, -legyenek szépek, gyertya-karcsúak, szívüket égig hordozzák! Majd drága gyöngyöt permetezni, legyen a napfény óvó-párás réten és tágas síkon, hogy zavartalan nyíljon belőlük égi áldás. Ha kiballag a rög fia hajnal előtt a szántóföldre. vidító, üde reggel sóhaja üdvözölje, hadd pillanthasson mosolyogva a fésülködö arany-kalászokra, t és hazatérve mondja vígan f párjának és fiának, f hogy jó itt élni a hazai földön, f nem hívják titkos messzi tájak. Felhővé lenni csodaszép, lerázni föld igáit, szabad utakon bolyongni, \ amerre vágyad csábít. \ SzóbaáUni az égi fénnyel, \ s cirógatni az ember arcát, , ha szenvedélyek háborgatják. j Megfékezni az ártó árnyat, \ s azt is, ki rosszat forral, 5 vánkosa lenne vajúdó anyának, í kisdedet óvni fias asszonyokkal, i Példát mutatni férfinak a harcban, * jó célhoz vigyék tüzei, i s a földi jólét raktárából 4 jussát vitézül kérje ki. J) 4 S bár olyan felhő lehetnék, f mely apám horpadt sírján is 4 mindennap könnyét ontaná, 4 legalább fűszál nőjjön rajta, 4 ha rózsát nem hord senki rá. 4 4 S eljárnék párom kiskertjébe, 4 hol sok-sok virág nézne rám, t lesném a jöttét minden reggel, 4 s ragyogó szemmel fogadnám. w Fordította: Veres János \ JAROSLAV SEIFERT: A vén jegenye szendereg, leülök árnyékába. Dél van, fojtó, fülledt meleg, lóg már a vihar lába. Ördög vigye most az alvást, nincsen semmi értelme. Egy kis tücsök cirpel folyvást, csendben zenél őkelme. / Hallható volt: kalász zizzen, és megkondult egy harang. Majd egy lány csinosan, frissen kettőnk mellett elhaladt. Aratók ebédjét vitte, az arca szinte lángolt. Fent fecskesereg csivitelt és járt cikázó táncot. Megrázkódott a jegenye, f kiszállt szeméből álma. A lányra esett tekintete, . 4 s hosszan nézett utána. ' i Fordította: e;ü g e d i Elek í A esallóközi gyerekeknek nem kell messzire utazniuk, hogy sátrat verjenek és kellemes környezetben eltáborozzanak néhány napon keresztül. A festői szépségű kolozsnémai szigeten mindent megtalálni, ami kelle­mes a természetben. Zöld pázsit, szebbnél szebb lombozatű fák, gyorsan tovasikló Duna vize, a langyos vizű Duna-ág — az amit legjobban szeretnek a gye­rekek. A nemesócsai diákok is itt töltötték az utolsó iskolai napo­kat és nagyon jól érezték ma­gukat. A komáromi földrengés kéftszázadik évfordulójára ouK rege, íeyenua, ue iga-t luucuci is megemlékezik Komárom, a héttor­­nyú város hősiességéről. A Csallóköz alsó sarkában a Vág—Duna és a Nagy- Duna ölelkezését nézte és nézi ma is az öreg vár és a XIII. században a várfalakon kívül épült város. Ha félrevonjuk a történelem vér­­zivataros emlékeit borító függönyt, bizony nagyon sok szomorú emlékkel teli múltról regélhetnénk. Az erős várat gyakran ostromolta ellenség, már 1241—42-ben a tatárok is. Ami­kor a Bécsben meghalt Mátyás király holttestét hajón hozták haza, a gyá­szolók 1490. április 17-én Komárom falai alatt pihentek meg. A nagy ki­rálynak itt vadászkastélya és szép gyümölcsöse volt. A mohácsi vész után 1529-ben a törökök elfoglalták a várost, amely a harcok folyamán teljesen leégett. A törököket csakhamar sikerült kiza­varni és a 140 évig tartó harcok ide­jén a hadigályák a Dunán Komárom alatt kerestek menedéket. A várat a harmincéves háború folyamán is ost­romolták és a város újra leégett. Az 1709—1711. években, a kuruc időkben ragályos betegségek pusztították Ko­márom lakosságát. A XVIII. század második felében, pontosan 1763. július 28-án szörnyű földrengés sújtotta a várost. Erről a katasztrófáról érdekes feljegyzés van birtokomban, amelyet anyai ági déd­apám 88 évvel ezelőtt írt. Az aláb­biakban szó szerint idézzük néhai Takács Dávid molnármester feljegy­zését: „Az ezerhétszázhatvanharmadiki földrengésről szól Rév-Komárom­­ban — Takács Dániel tulajdona ezen régi emlékirat, szinte Jakab Lidia asszonyé is — 1875. március hó 9-én. Az 1763. évi komáromi nagy föld­rengésről egy érdekes okmány léte­zik a városi levéltárban, kiadva az akkori helytartótanács által, mely városunk javára országos könyór­­adományok gyűjtését rendelte el. Az említett okmánnyal a város kül­döttei jártak könyörádományokat szedve. — A latin szövegű okirat magyar fordításban így hangzik: Folyó 1763. év múlt július hava 28-án mint egy öt és fél órakor, midőn a hívők nagy része, a beállott országos vásár miatt, korábban el­végzendő az isteni szolgálatot, az egyházakba gyülekezett, másrészt már a sátorokban árui eladásával foglalkozott, a lakosság többi része pedig, jelesül a betegek és gyerme­kek, még álmukban fekiivének; ezen ■ szabad és királyi város, a minden­ható istennek kifürkészhetetlen akaratából, földrengést szenvedett; még pedig oly mérvben, hogy a városbani egyházak, kettőn kívül, melyek az isten oltalmában voltak, számra hét tornyaikkal és szent épületeikkel, egészen romba dőltek; 279 nevezetesebb polgári ház össze­omlott, 785 pedig tetemesen meg­sérült ezen borzalmas idő közben. Hatvanhárom ember összezúzatott, 102 más különböző tagokban zúzást, törés szenvedett, vagy megsebesült. Sőt, a Vág-Duna mellett maga a föld is megnyílt és nehézszagú kén­köves vizet, vörös színű lángokat és különféle homokat töveit és szórt a magasba. E borzasztó földrengés, rémítő robogások és rászkódások közben, egész a most végződő szep­tember 26-ig gyakran ismétlődött, sőt a föld még most sem csende­sedett le teljesen. — 1763. szeptem­ber 30-án, Keglevich József gróf, Balogh László, Hlavács János. E régiséget írtam március hó 9-én 1875-ben, Takács Dávid mol­nár. * * * Húsz esztendővel később, 1783-ban Komáromban újra megrendült a föld és több helyen megváltoztatta a város arculatát. Szénássy János (Komárom) A kultúra „barátai“ f Marlene Dietrich világhírű filmszínésznő és, tévécsillag Baden-Badenbe érkezett, a hogy részt vegyen az ottani TM slágerfesztiválon. E helyett ; azonban védőőrizetbe való ! helyezését kellett kérelmeznie a ! bűnügyi renőrségen, mert tudomá­­\ sára jutott, hogy a baden-badeni I; szélsőséges vallás-, nemzetiség- és ; fajgyűlölők bombamerénylettel ; akarják eltenni láb alól A díszes ! társaság fenyegetéséről maga a I nyugat-németországi sajtó is kény­­• télén volt beszámolni. ; A ragyogó tehetségű művésznőt ; már 1960-ban is megtámadta a ! nyugat-berlini nácisöpredék, ami­­> kor az USA-ba történt kivándor­­• lása óta első ízben lépett fel német ; területen. „Zokon“ vették tőle, ; hogy Hitler faji üldözése elöl ide­­! jében Amerikába menekült és nem ■ várta meg ölbe tett kézzel, amíg > gázkamrába hurcolják. K. E.

Next

/
Thumbnails
Contents